Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-25 / 20. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1949 JANfŰX* M 3 Közös harcban a dolgozó parasztság és a falu kissákmányolói ellen Számos baranyai és tolnai községben alakult meg vasárnap a DEFOSz Vasárnap az ország több száz, Baranyának pedig 14 községében alakult meg ünnepélyes keretek között a DEFOSz, a dolgozó parasztság hatalmas tSmegszervezete. Ezeknek az alakuló gyűléseknek a fontosságát ml sem bizonyltja jobban, mint az a tény, hogy olyanok Is résztvesznek és szerepet vállalnak, akik eddig egyik pártnak sem voltak tagjai, örvendetes jelenség az asszonyok nagy érdeklődése Is, akik mindenütt lelkesen vállaltak szerepet a vezetőségben. Mindszenti; összeesküvéserői köztudomású, hogy Habsburg Ottót akarta visszahozni Magyarországra. A legitimista összeesküvés részleteit Mindszenti) amerikai útja alkalmával beszélte meg Ottóval is erről Chapin volt amerikai budapesti követet is részletesen tájékoztatta. ErA legitimista összeesküvés Államok, amely az olajon át úgyis érdekelt a megvásárlásra kerülő ja- vak révén, Közép-Európában gazdasági és hatalmi bázist teremthetne. Elküldés után — úgy emlékszem — nemsokára választ kaptam, amely szerint elküldték levelemet Washingtonba. Ezt a levélváltásomat A szentlörtntí aOakuló gyűlésen t> Ipartestület nagytermét teljesen megtöltő: ték a helybeli érdeklődők. Soós Jenő DEFOSz megyei titkár ismertette a hallgatóság előtt & pa. resz ság ekő igazi érdek védelmi szervezetének nagy szerepét a dolgozó parasztság felemeléséért folytatott küzdelemben. — A múltban dolgozó parasztságunknak különösem pedig középár a*a »ágiunknak széles tömegei szervezetiének voltak — mondotta többek között. A szervezetlenség "kidig gyengeséget jelent. A dolgozó parasztokat nem engedték szervezkedni vagy ha létrejött egy-egy szervezetűk annak vezetését mindig olyanok kaparintották meg akik saját önzö érdekeiket tekintették wgy pedig egyenesen a dolgozó parasztság ellenségei voltak. — A DEFO&i megszünteti a dolgozó pa- fesz'eág szervezetflenségét, saját érdekében egységes szervezetbe tömöríti a falu dolgozó népét. Visszaszorítjuk a reakciót Sáséon a községi n&gyvwidégl«- fen gyűltek össze a járási székhely dolgozó parasztjai és. dr. Gye vei János főispán' beszéde után nagy lelkesedéssel mondották ki e helyi szervezet megalakulását. — Ebben a községben is jól tud- y minden becsületesen dolgozó paraszt, — mondót.» —, hogy • munkanélkfll, más verejtékéből élő falusi kizsákmányoló nagygazdák mennyire féltek attól, hogy a dolgozó parasztok teljesen elfordulnak tőlük és akkor vígé lesz a dologtalan életnek. A reakciós hírverésben mindig szerepelt ennek a községnek a neve. A laüu dolgozó népe azonban megértette, együttes munkával lehetetlenné tudja enni, hogy ebben ez országban más ember verejtékéből, munka nSkül lehessen ékít, viszont » dolgozó nép összefogásával megvalósíthatjuk azt a rendet, emely- börj mindem dolgozó szabadon élhet és amelyben megszűnik a falust dolgozók kizsákmányolása- és elnyomás» is. Csátnyoszrón a mozi helyiségében aem fértek cl az érdeklődők. It d.:. Hídvégi Tivadar alispán mondott bfc- »zédet. — A régi őri világ rendje a föld- bórokosok és tőkések uralmát való- *itot a meg — hangoztatta —, és •gyik fő támasza a nagybirtokosok A MOZIK műsora APOLLO MoDvanantélfs amerikai film É novjei partizánokról szak csillaga Fős*.; Ann Baxter ée Erich xon Slrobeim Möggfquo1» t 5—7—3 ^ra^O* URANIA Kocagtatóan boiocdoa amerikai rigiáték Egy térj fellázad Fő«*.; Georg« Brent es 3 gyönyörű nő Eforrcfóiaol» lel 6, Iét S ófflvOf * A ti HL R*ndkhrfll nralatságo» új cseh Ilim Kedélyes társbérlet £ö.*ereplök; JoraiPeha, Boienl Obrov* ^lamilyaaca Uli«jm»k ; HIt,HKÉ- KORGO, a b"|IéluK)y>á|) caodáí MCíORMEGVÁLTAs 80 flllr, *' adámk ; 6—8 órghor szövetség», az OMGE volt. A népi demok'áda a nép unalma, e munkásoké és dolgozó parasztoké, ennek az országnak egyik fő támasza a dolgozó parasztok egyetlen hatalmas szövetsége, a DEFOSz. Kozármislenyben közei 300 falusi dolgozó, köztők mintegy 30 nő -szorongott a gyűlés színhelyén'. — Itt Tóth Ferenc kisgazdapárti országgyűlési képviselő méltatta- a helyi SfklÓ6ön 8s nagyon jól sikerült gyűlést tartottak, itt Győri Antal a Panasz-párt megyei ti kára volt az ünnepi szónok. — Ismertette a DEFOSz feladatait és különösen hangoztatja 0 fejlettebb művelés fontosságát. — Főidőnket még mindig nemtudjuk a legjövedelmezőbben művelni — hangoztatta Kiderül':, hogy mezőgazdasági terményeink jelentős részét nem tudjuk a külföldnek eladni, mert nem versenyképesek, mert tfll drágákA mi zsírárainik felélte vannak a világpiaci áraknak, a cukrot azért nem tudjuk, küldőidre szállítani, mert azoktól az országoktól amelyeknek parasztsága olcsóbban termel, fele áron' lehet a világpiacon cukrot vásárolni. Vagy például- a francia bor Svájcba szállítva sokkal kevesebbe kerü!, mint a ms-gy-ar bor Budapesten. Ha ez így maradna, veszélybe jutna egész dolgozó parasztságunk. At kell szerveznünk és gépesítenünk kell mezőgazdasági termelésünket, szövetkezeteket kell szerveznünk, mert csak így tudjuk javítani a falu dolgozó népének életét. A DEFOSz-ha tömörüli dolgozó parasztság mindenütt állást foglalt, a ma- eem nyugvó reakció és annak látható vezére, Mindszenty el. ten és határozatban követelte a nagybirtokrendszert visszakivámó hazaáruló főpap szigorú megbün e- tését is. Lelkes gyűlések lolnamegyében Vasárnap már a kora délelőtti órákban 6Űrü sorokban igyekezett Dombóvár és közvetlen környékének dolgozó parasztsága a Szakszervezeti Székházba, ahol a DEFOSz alakuló közgyű'iésé' tartották. Szekerek tömege, dübörgő traktorok tették hangossá a székház környékét és többszáz dolgozó paraszt várta az új szervezet meg alakulását. A gyűlés a köztársaság1 induló elének'ésével kezdődött, majd Pranther József, a szekszárdi pártszervezet titkára mutatott rá a dolgozó kis- és közép- parasztság összefogásának szükségességére. Ezután megválasztották a DEFOSz helyi szervezetiének vezetőségét. — Elnök: Szekeres Sándor tüskepusztai földmunkás, alelnökök: Gergely Jánosné helyi újgazda és Kor- pádi Dénes tüskepusztai kisparaszt, jegyző: Kovács János helyi dolgozóparaszt, titkár: Tukora Péter tüskepusztai nincstelen, gazdasági felelős: Orbán Ferenc helyi kisparaszt. ellenőrök: Perecsi József tüs- kepuszfai nincstelen és Pecnik János ugyancsak tüskepusz'.ai do gozó kisparaszt, női- és ifjúsági fele lős: özv. Szita Istvánné helyi két- holdas kisparaszt. káderes és oktatási felelős: Zók András nincstelen, szakszervezeti és bérfelelős Kugli István nincste’en, termelés: felelő«: Kormos Mihály 6 holdas kispaszervezet megalakulásának jelentőségé'. — Ebben s* községbe» is nagyon sok még a 1 ■ ni való- Melyik dolgozó paraszt mondhatja, hogy sorfával teljesen elegedet:, hogy a falu mostani állapotában', « termelés mostani rendje szerint teljes mértékben biztosítva látja saját magának, családjának és gyermekeinek a jövőjét? — mondotta. A népi demokráciában el keD érnünk, hogy a dolgozó parasztság életszínvonala magasabb legyen, mint a háború előtt volt. Ha szövetkezünk, erőt képviselünk és ha erősek vagyunk, másképpen teinthet ránk, mint a régi világban, amikor örökös gúny tárgya vol: a magyar dolgozó panaszt. raszt, kulturális és propagandavezető: Bakó Rozália. A mindvégig meleghangú és lelkes közgyűlés a Himnusz elénekléséyel végződött. Ugyancsak vasárnap alakult meg a DEFOSz Döhröközön, Pákán, Faddou, Tolnán, Dccsen, Gyünkön, Hőgyészen .Tamásiban Pincehelyen, Bonyhádon és Zombán, mindenütt a dolgozó kis- és középparaaztság óriási érdeklődése mellett. Kidolgozzák a fava*zi vetési tervet Hétfötf reggel i vármegyeháza kisgyűlési ’érmében a. megyei és járási gazdasági felügyelők, ,a gaz- kapoevári cukorgyár kiküldöttei je- diajegyzők, a MOSzK, valamint it ienlétében kezdődött meg az az ér. tekez’et, amely .« vármegye tavaszi ve ési ütemtervét a járá-okra kidolgoz-a- K dei reggel a járási székhelyeken folytatódnak a megbeszélések. A pécsi népbíróság Rihmer- tanácsa hétfőn délelőtt 9 órakor ült össze Kovács György százados, a komlói bányaüzem és több pécsi hadiüzem voll katonai parancsnokának és Szeli István volt komlói bányaigazgatónak háborús és népellenes bűntette tárgyalására. A vád szerint Kovács és Szeli ‘ 16 komlói bányászt, mint veszedelmes kommunistákat, büntető századba vonultatott be. A 16 komlói bányászból csak három maradt életben. A népbíróság annak idején Kovács Györgyöt 12 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra és 10 évi politikai jogvesztésre, Szeli Istvánt ugyancsak háborús és nép- ellenes bűntettben mondotta ki bűnösnek és ezért 8 évi kényszermunkára és 10 évi jogvesztésre ítélte. A NOT dr. Szabó Zoltán tanácsa Kovács György büntetését két évre csökkentette, Szeli Istvánt pedig felmentette. A nagy visszatetszést és megdöbbenést kiváltó NOT-itélc után perújrafelvételt követeltek a bányászok az igazságfigymiiiisz tórium elrendelte á- pótnyomozást, ezután a népügyészség megtelté perújrafelvé.teli indítványát . a pécsi népbírósághoz. A mai főtárgyalási napon a népbíróság kihallgatta Kovács Györgyöt, aki cinikus hangon tagadta, hogy szerepe volt a 16 bányász elhurcolta ásá ban A szökésben lévő Sze’i 1st ván vallomásának ismertetése után került sor, ről sajátkezűiig irt vallomásában a következőkben számolt be: „Hazaérkezésem után, 1947 szeptember 20-án levelet írtam Chapin követnek, amelyben javasoltam, hogy az Egyesült ' Államok vásárolja meg az összes magyarországi orosz követeléseket és a vétel teljes követelése legyen a szovjetcsapatok teljes kivonulása. így az Egyesült Baranyay 1Jusztin pontosan ismerté, de hallottak erről szélesebb katolikus körökben is, is ez azt a nagyon közeli reményt váltotta ki, hogy nincs messze a rendszerváltozás ideje. Ez ösztönözte Baranyay Jusztint arra, hogy elkészítse az ideiglenes kormányról szóló pro- memóriáját, valamint a leendő kormány tágjainak névsorát." A 1SOT felháborítóan enyhe ítélete után a pécsi népbíróság újratárgyalja a komlói bányászok hóhérának perét Hucker János helyettes polgár- mester, Lévai. Füredi Anla és Ker'ész Gusztáv bányászok kihallgatására. A kihallgatott tanuk bizonyították. hogy a 16 komlói bányász büntetőszázadba való bevonulta- táaa idején Hiába kértek emberséges közvetítést Egyedül Komlóról azért vitték el a 16 bányászt, mert Kovács György üzemi katonai parancsnok és Szeli István bányaigazgató úgy állították be az illetékesek e őtt, mintha Komié lenne a pécsi bányavidék baloldali megmozdulásainak iőfészke. Füredi Antal tanúvallomásában kihangsúlyozta, hogy a bányászszakszervezet a 16 bányász bevo- nul-tatása utáni napon küldöttséget menesztett Nikolics főispánhoz. Nikolics ekkor közölte, szívesen segítene a bányászokon, de csak akkor tudja támogatni a bányászokat leszerelés iránti kérelmük elintézésében, ha _ a katonai parancsnok. Kovács György erre javaslatot tesz. Mivel Kovács közvetlenül a honvédelmi minisztériummal ál! szolgálati kapcsolatban, nélküle a bányászokon segíteni nem iéhet. Ilyen körülmények uián keres ték fe' Kovács Györgyöt az elhurcol! bánvászok' asszonyai és kérték emberséges közbe épésé: Kovács György minősíthetetlen hangon kiutasította az asszonya kát egyetlen más bányaüzemnél így sem Vasason sem Hosszúhetén yben, de még a távolabbi hegyháti bányakerü’.et. Szászvár környékéről sem vonultattak be egyetlen baloldali magatartásé bányászt sem. Az eddigi bizonyítás anyaga igazolja, hogy a bányamunkások elhurcolása ügyében Kovácsnak és Szélinek döntő szerepe volt. A népbíróság a tanúvallomások- u an a tárgyalást elnapolta és annak folytatását kedden reggel 9 órára Komlóra tűzte ki. ahol a ’anu- kihallgafások folytatják ítéletre előreláthatólag Pécsett, a szerdai főtárgyaiéi! napön kerül sor. Az OTI tagság előnyei Február 19-től &z OTBA agjei- -:ak ellátását az OTI vesz át, ami rendkívül fontos öbblets.zolgálta- ‘tás biztosít a közalkaimazottak»í.k. Az eddigi 20 heti kórházi ápolás egy teljem naptári évre, beestén 250 nap helyett két évre eme-k'-dK Gyógyszereffátáshan az OTBA beégek csík százalékos 'téríté* ellenében rész esu, he !e.k most te. jeer ingyen kapják a gyógyszereket. Gyógyászati segédeszközöket 150 forin-t erejéig teljest r díj a.anul kapnakSzövetkezetekkel a falusi dolgozók jobb életéért