Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)
1948-12-11 / 285. szám
PÉCS, 1948 DECEMBER II DIJNANTÜU X ' MRJWYI a legjobb vármegyék között 15 földművesszövetkezef és 170 gazda jutalmat kap kiváló beszolcféltatási teljesítményéért A megyeó Népi Bizottság péntek délelőtti ülésén dr. Gyet vaj János főispán beszámolt a belügyminiszte. riumban legutóbb megtartott értekezletről. Kádár János belügvminisz tér elismerését fejezte ki a dolgozo parasztságnak az őszi munkálatok becsületes elvégzéséért és a legjobb vármegyék között elsőnek Baranyát említette meg. Ez nem jelenti azt, hogy Itt nem voltak akadályok, szabotázsok He- <lyes volt ellenben a szigorúság, ami- a szabotálókka’ szemben alkalmaztak és ezt a jövőben még fokozni is kell a spekuláns és kupeckedő kulákokkal szemben. Most a legfontosabb feladat az őszi mélyszántás elvégzése, ezt falunként és dűlőnként ellenőrizni kei. Behajtják as adóhátralékokat A Népi Bizottságok feladata annak ellenőrzése, hogy a búza helyett az őszi árpa vetés túlteljesítése nem bűnös szándékból történt-e, vala. mint az adóhátralékok beha jtása terén a hatóságok segítségére lenni. A belügyminiszter kijelentése szerint különösen a mezőgazdasági fejlesztési járulékok befizetésével maradtak el a gazdák átlagban mindössze egyharmada folyt be a kivetett összegnek. A községi Népi Bizottságoknak közre kel’ működniök ezen a téren is és Iföveteiniök kell a bűnös mulasz'ók szigorú megbüntetését. A népszám. lálással kapcsolatban bejelentette a főispán, hogy járásonként 4—5 próbaközségei jelölnek ki, ezeknek az ada'ait feKj'vizseálják, mert a Mindszenty-fasizmus felszámolása, a községi Népi Bizottságoknak á’- ;ás‘ kell foglalniok ebben a kérdésben is, támogatóiak kell teljes erő vei az álami iskolákban megrende zésre kerülő karácsonyi ünnepsége két, végű* * 1 a bizottságok átszervezése során a kulákokat ki kell szorítani nemcsak a Népi Bizottságokból hanem a többi népi szervekből is Knlák visszaélések Bejelentés érkezett a Népi Bi zottságboz, hogy Meister Adám szentegáti szabo'áló kutek 25 hold földjét Peti Ferencnek adták, de 5 sem műveli a földet, a kukoricái ugyan leszedte, de a pécsi piacra hordta be. A paiotabozsokj földmű- vesszövefkezet kéri, hogy a Széf derkénybem lakó Voitsek Mártonnak juttatott 95 holdas cserebirtokot juttassák a szövetkezetnek, mert Voitsek bérmunkásokkal dőlgoztat és nem is tartózkodik a községben. — A Népi Bizottság a kérést pártolja. A földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozó Közellátási HU vatal értesítette a Népi Bizottságot, hogy a beszofgáf'atási versenyben kiváló eredményt elért községeket és gazdákat jutalmazni kívánja. Baranyából 15 község és 170 gazda részesül jutalomban. A köziségek földmüvesszövetkeze- i.ei egyenként 4000 forint értékű, tetszés szerint kiválasztott mezőgazdasági gép jutalomban részesül- nek, ezek a községek a következők: Szemtegát, Dinnyeberki, Ibafa, Szatadszerrfklrály. Bár, Tófű. Ber- kesd, Kistótfalu, Egyháza sharaszti, Lippó, Bezedek, Szajk, Majs, Né- metbóly, Magyarbóy. A gazdák közül huszonötén oklevelet és 250 forintok hatvanén oklevelet és 200 forintot, nyolcvanötén pedig oklevelet és 150 forint»* kapnak jutalmul. A jutalmakat ünnepélyesen adják át a kitüntetetteknek. 800 kiló fonalat kapnak a dolgosé parasztok Végül Sós Jenő bejelenitefte, hogy ai MDP szövetkezetpo!itfl«H oszttá. lya 800 kiló fonalat jutta‘ a házi- iparral foglalkozó bamyai falvaknak. A fonáfibód doígozó parasztok, mező gazdasági bérmunkások részesülhet, nek, akiknek több gyermekük van és családjuk részére dolgozzák fel a fonalat és demokratikus szempontból sem esnek kifogás alá* A szétosz'ásra bizottságot küldtek ki. amelybe bevonják e háziipari felügyelőt is. A következő ülésre meghívják a vármegyei versenyiroda vezetőjét, hogy megtárgyalják a vármegye gazdáinak nagyarányú bekapcsoló dásá* a mezőgazdasági versenybe Tizenöt évi fegyházra ítélték a zalai nyilán alispánt v adatokat engednek felterjeszteni a minisztériumba. Előkészületek a népszámlálásra A népszámlálással kapcsolatban máris különböző rémhírek vannak forgalomban, a községi bizottságokat felszólítják, hogy a rémhírter- jeszíőket azonnal adják a hatóságok kezére. A közeljövőben megtörténik R MOZIK műsora APOLLO Napkelet csodás mesevilága Napkeleti szereim!; Mese-film Elűadásoh : 5 — 7—9 órotor ubAmia A sport és srerelem film)« Ki lesz apátom? Négy Ufu szerelme- victim története Előadások < 9 — 8 órakoz P A R K Vasárnapig Győztes ország egy napja Táncol a nóp Végig magyarul boaxélő, «rína« fűm a Ssosfetiuüórót Előadások i 6 — 8 órakor — A rendőrség bűnügyi osztálya felhívja azokat, kiktől november, december hónapban ismeretien tettes ellopott 1 drb. teljesen új bar na csikós férfi nadrágot, 1 pár sárga férfi félcipőt, különböző törül l Őzöket, párnabuza ot, konyhám A pécsi népbiróság Simándy-ta nácsa pénteken tárgyalta dr. Páilfy Gyula volt zalamegyei nyilas alispán kétrendbeli háborús bűnügyéi Pálfy azonkívül, hogy elfogadta e nyilasoktól a kinevezés1, a vád szerint Iván József honvédőrmestert agyonlőtte. 1944 novemberében Pálfy nyilas párt szol gálát osok kíséretében megjelent Iván lakásán és le akar'« tartóztatni. Iván József ez ellen tiltakozót1. Pálfy ekkor pisztoly! -á»i- ‘ott és hátulró' agyonlőtte az őrmestert. Avádlatt a tárgyalás során jogos önvédelemre hivatkozott, továbhá azt hangoztatta, hogy az a!,is- páni pozíciót Csomaj Miklós nyilas főispán kényszerítésére vállalta. A népbiróság a perbeszédek titán Pálfy Gyulát a vádszerinti ké'rend- beli háborús büntefben mondotta ki bűnösnek és ezért ősszbüntetésiH tizenöt évi fcgy- házzsl és tíz év* politikai jogvesztéssel sújtotta. A jövő évben 2S0 község kap villany Az AVIRT « hároméves terv keretében 500 falu villamosítását tűzte ki célul. Az első tervévben 100, a másodikban 90 falut kapcsolnak he a villamos hálózatba. Még ebben a hónapban újabb 60, a következő tervévhon pedig további 250 község kap villanyt. Az 500 falu villamosítása 100 millió forintos beruházást jelent és 20 ezer falusi lakást lát el villannyal. A Magyar Népi Szőveiség negyedik kongresszusa A romániai népi szövetség negyedik országos kongresszusa csiitör- ‘ökön nyílt meg Kolozsivárott 550 kiküldött részvételével. Groz« mihát, alpaka kést és egy kékes-zöld j risrzi erei,nők a kormány nevében kockás házi kabátot, saját érdé j üdvözölte a romániai magyarság kükben haladék alánul je'-nikez- j szervezeteinek kongresszusát — zenek a rendőrkapitányság 38-as Kaosóli Sándor elnök beszámolt e szobájában. _ . .... kifejtett, munkáról. Elrendelte a hivatali nyugdíj teljes elvonását és kimondotta a te! :es vagyonelkobzást. Az eddig eltörött, két év és hét: hónap fogságot n bíróság kitöltöttnek vette. Az ítélet indoklása szerint a bíróság a vá-d’ot! -egészségi állapota miatt kényszermunka helyett fegy- házat alkalmazott. A bíróság az Ítélet jogerőre emeléséig Pálfy Gyűlj előzetes letartóztatásait fenntartotta. „Nem engedjük beszennyezni hitünkéi*1 A »sentlőrinci Crédo Mindszertty ellen A szentlőrinci Crédó va'lésos, hitbuzgalma tag jaj az. alábbi tiltakozó iratot küldték el file.ékesek részére: „Hónapok óta kísérjük figyelemmel Mlndszenty hercegprímás gyűlölködésre uszító tevékenységét. Látjuk, hogy működése a szeletetnek és békének tóekíelemelö eszméi ellen irányulnak. Éppen ezért mi, a szentlőrinci Crédó tagjai elhatároztuk, hogy feleme jük tiltakozó szavunkat Mindszenty hercegprímás tevékenysége ellen. Vallásosságunkat és Istenben való hitünket nem engedjük beszennyezni népelienes cselekedetekkel. Kinyüváni juk hűségünket, a gépállomást adó, a parasztság és a föbbj dolgozók érdekeit szolgáló népi demokrácia mellett. Egyben követeljük az egyház; főhatóságoktól, hogy távolítsák el egyház; méltóságából Mindszenty Józsefet, aki lelkünk tisztaságát mételyezi meg." Hasonló értelmű határozat; javas- latot hozott a szentlörmc; Mezőgazdasági Középiskola katolikus ifjúsága is4 katolikus parasztitjali megbélyegzik a népellenes uszítást A szentíörinci mezőgazdasági középiskola katolikus .parasztifjúsága az alább; áwira ot intézte a kormányhoz. A szentlőrinci mezőgazdasági középiskola kaio ikus. demokratikusan gondolkodó parasztifjúsága kéri a Mn-iniszterelnök Urat, hogy a Mindszenty bíboros irányításával folyó népef!ene.s uszttást azonnali hatállyal akadályozza meg, mert nem tűrhetjük, hogy templomainkban, a szószéken keresztül népe 'lenes tevékenységet folytassanak. M; ha adószeKemü magyar parasz ifjak tudjuk az , hogy népi demokráciánk mi tett a magyar nép érdekében. Biztosította számunkra a tanulás lehetőségét s ezzel lehetővé ette a magyar mezőgazdaság nívójának emelkedését. Traktora lomásunk a magyar dolgozó parasztság jóié ét szolgálja, megmenti a szegényparasztsá- go a kizsákmányolástól. így tehát mindazok, akik a magyar népi demokrácia ellen uszítanak, egyben a magyar parasztság ellenségeivé js vá nak. De Mindszenty uszítása nemcsak a népi demokráciánk e'len irányul, hanem egyházunk és vallásunk érdekeit is veszélyezteti. Az egyház veze őinek a krisztusi tanítás szerint a nép érdekeit kellene szo'gálni, nem pedig a nép ellen cselekedni. Határozott kérésünk az, hogy tnindazoka*, akik a vi'ágbéke és a szocializmus kialaku'ását akadályozzák, legyenek azok bárkák, demokrácia ellenes működésüket kormányzatunk erélyesen akadá yozza meg. A tiltakozás: az iskola 64 katolikus tanulója irta alá. 4 budapesti középiskolák diákjainak álláefoglaiása Huszonegy budapesti középiskolának mintegy 2000 katolikus diákja gyűlt össze pénteken délben a Rózsák-terén, hogy hd et tegyen * népi demokrácia mellett és követelje Mindszenty és reakciós klikkjének leváltását. Farkas Dénes kegyesrendi paptanár szólt az ifjúsághoz. Nem engedhetjük meg — mondotta —, hogy valaki hazánkat a háború 6% a gyűlölet poklává tegye. A magyar ifjúság nyugodt tanulási lehetőséget, békésebb és boldogabb életet akar. Határozó tan kéri, hogy legyen béke és megegyezés az egyház és az állam között. Ezután Márkus István, a Fáy- gimnázium növendéke memorandu- mo' o vasott fel. A diákok a memorandumot átnyújtották Witz Béla érseki hely- nőknek és az Actio Catholic« új igazga ójának. UJ SZELLEM a 250 éves falak között Munkás és puraizt ifjak vélték birfokukba a volt püspöki líceum«» Az épület mintegy 250 éves. de falni közé új szellemet' vitt a demokrácia. Több iskola működik •benne, amelyek azonban összefüggenek egymással. Törzse a gimnáziummá átalakuló tanítóképző, amelynek most, az átalakulás kezdetén három évfolyama működik: a 11., III. és IV. Áz első évfolyam örökébe már az ötödik gimnázium lépett, ahova beiratkozhatnak a polgárit végzett növendékek is. Ezek mellett vannak az általános iskola osztályai, az első tngozat két-két osztálya együtt és az V. és VI. külön-külön. Áz általános iskola gyakorló iskolája a tanítóképzőnek. Az általános iskola III—IV. osztályában éppen nyelvóra van. A csillogó szemű, borzas üstökű apróságok közül a tanító a negyedikkel foglalkozik, A tanítás új módszerű, mert nem üres nyelvtani szabályokat magoltat, hanem az élő nyelv megismerése útján maguk a tanulók bukkannak rá a szabályokra. Az l—Tt-ban márcsak a másodikosok vannak bent. A legapróbbak már délben hazamentek. A másodikosok síri . csendben számolnak. Amelyikük készen van, le teszi a ceruzát és büszkén kiegyenesedik. A Vl-ban énekóra van. Tanulják a szolinizálást. Az első padhan iilő szőke fiú. akii felszólítanak: jól olvassa az ének- könyv hangjegyeit. Kicsengetnek, az osztály kilódul az ajtón, de néhányan bennmaradnak. Megtekint fii ti a verseny- táblát. Az egész iskolában tanulmányi verseny folyik és ezen a táblán jól szemlélhető a verseny állása. Minden fiú csoportversenyben is részt vesz. A verseny ősz- tálylegjobbja a kis Kopeo.ky, aki egyúttal a versenyláblát is kezeli, megmutatja, hogyan kell leolvasni az eredményt. Aki hetesre felel, annak a neve mellől kifutó madzagon elhelyezett zászlócskája négy számmal kerül előre. Az osztály maga szavaz, hogy a felelés milyen osztályzatot érdemel. — Jelenleg én vagyok az első, mutat a zászlócskára, amely jlíl előre ugrott a többi közül. Ko- pecky eredményei csoportjának is jó pontot jelentenek, fgv a Ko- pecky „brigád" első helyen áll a csapatversenyben. Ez a csnpatver- sengés igen jó hatású, mert az eredményesebben ' tanulók állandóan ösztönzik a gyengébbeket, vagy lustábbakat. Nem akarják, hogy amazok rosszabb jegye lerontsa az ö eredményeiket. A módszer nagyon alkalmas a közösségi szellem kialakítására A főt} Ottókul remek pn- pirbetiik díszítik. Ez a képzősök munkája. Hetesi Károly negyedikes képzős, a MINSz városi nevelési titkára büszkén állítja, hogy iskolájuk a legdemokratikusabb szellemű iskola. Náluk nem talál talajra semmiféle reakciós propaganda, mert a képzősök mind munkás és parasztszülők gyermekei. Minden demokratikus megmozduláson ott vannak és tanulóköreik kitünően működnek. Az épület belsejét az általános iskolások szülői munkaközössége tatarozta ki. Most éppen a földszint egyik részének helyiségeit takarítják és meszelik. Itt lesz a diák- klnb. • Az évszázados épület ódon boltívei alatt, ahol egykor pálosbarátok lépdeltek, most egy új világot építő nemzedék fiai zsibongónak. A termek és folyosók még misztikusan félhomályosak, de az új szellem már betöltötte az épületet. ' ff. ff.