Dunántúli Napló, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)
1948-11-17 / 264. szám
Hazafiok és árulók — Franciaországban A Ruhr-kérdésről Londonban to- •yí tanácskozások különös élesség - fel mn tarják be az angol-amerikai politika Igazi háttéréi, a szövetségesek közötti ellentéteket és azt a súlyos helyzetet, amelybe Francia- országot áraié vezetői sodorták. Míg a francia kormánypárti sajté napokon keresztül megjátszotta a nemzett érdekek védelmezőjét és szembeszáll! a Bohr-vidéki nehéziparnak a német tőkések kezére jnttatásával, most már egyre szendébb hangot peedft meg és taktikai visszavonulást hajt végre az angol-amerikai érvek »meggyőző ereje” előtt. Valójában nem h nagyon lehet eltakarni azt az árulást, amelyet s francia »harmadik erő” apostolai a Marsh aC-t érvhez való csatlakozással és az európai segély- progranrm eddigi támogatásával elkövettek. Vájjon csak most mutatkozik meg először, hogy a MarshaD-terv főcélja Németország ipart kapacitásának helyreá'ilUaa, a német nehézipar újjáépítése és ezen keresztül Európa békéjének a fenyegetései Talán most követik először az amerikaiak azt a politikát, hogy a nád nagyiparosokat része- •(tüt előnyben a háború által súj- telt szövetséges országokkal szembeni Nem. Nem most történik ez először. Ez a politika kísérte végig az amerikai imperializmus úszásra eddigi cselekedeteit. William Thorp 1047-ben megmondta, hogy »Németország újjáépítése az európai heiyreáfiitá* kulcsa." Conallv szenátor pedig már 1940-ban kijelentette. hogy »Németországnak el kell foglalnia uralkodó szerepét Európában." fis hányszor nyilatkozott hasonló hangnemben Clay tábornok, vagy az amerikai háborús politika többi mestere? fis a nyilatkozatokon túl hányszor volt alkalma meggyőződni a francia kormánynak arról, hogy a német trösztök támogatása a francia nemzetgazdaság gyöngltését, elsorvadását eredményezi. Bt van példáid a szénkérdés. Ugyanakkor, amikor Franciaországnak joga volna Németországtól jóvátételre, a btzónlal szénért a ..segélyprogram" kertében 50% -al többet tizet, mint amennyibe s*Ját szene kerül. Amíg a Marshall-dollárok nevetségesen alacsony százalékáért kap Francia- ország termelőeszközöket és fontos nyersanyagokat, addig 1948 augusztusáig 575 millió dollárt fizetett ki a német szénért. (A francia megszállás alatti Saar-vidék szenéért viszont Blzónla értéktelen német márkát ad.) Míg az amerikai trösztök nevetségesen alacsony áron vásárolják fél a német gyárakat és szabadalmakat, míg a német nehézipar egyre gyorsabban épül újjá, addig Franciaország, sőt Anglia Iparát is halálos veszély fenyegeti. A német cégeknek biztosított hajóépítési engedéllyel a Marshall-terv Igazgatósága nagyarányú kedvezményeket nyújtott Franciaország és a többi szövetséges országok rovására. A németországi Oppel- műveket közvetlenül a General Motors amerikai tröszt vette kezébe, megakadályozta a gyár náci vezetőinek eltávolítását és a francia autóipar kárára hatalma* mértékben helyreállítja. Ezekulán természetes, hogy a francia és angol gyárak exportnehézségekkel küzdenek, ugyanakkor pedig Blzonta kivitele az augusztusi 58 mllfió dollárral szemben szeptemberben 61 millió dollárra növekedett. Dyen körülmények között joggal kérdi a francia dolgozó nép, vájjon a Marshall-terv következtében oem az a helyzet következett-e be, hogy a győztes Franciaország tizet tulajdonképpen Jóvátételt a háború kirobbantásáért felelős és fél Európát elpusztító náci nagyiparosoknak. Az amerikaiakat kiszolgáló Leon Biom—Schum an— Queifle-kBfck mostan) hazafias manővere nem egyéb félrevezetésnél és porhintésnél, amellyé} a tömegek figyelmét saját áruló politikájukról akarják elvonni. így szeretnék ezek az urak elfeledtetni azt a tényt, hogy 1946-ban még valamennyi párt programjában a Ruhr vidéki iparnak nemzetközi ellenőrzése, a francia háborús károk helyreállítására való felhasználása, a náci nagyiparosoktól való elkobzása és naclonaltzáláfia szerepelt. Ezt azonban nőm olyan könnyű letagadni. Amikor a francia bányászok leküzdve Mocb csendőreit, a sztrájktörők hadát és a munkás- árulókat, keményen kitartanak követeléseik mellett nemcsak saját gazdasági helyzetük megjavításáért harcolnak, hanem elszántan szembeszállnak azzal a politikával, amely Franciaországot leghalálosabb ellenségének, a német imperializmusnak szolgáltatta ki. Ezért nem hatásos már az a szemfényvesztés seu, amellyel a jobboldal a négyhatalmi szovjet—angol— amerikai—francia megállapodásra hivatkozva, próbál érveket fethoz- nt az angolszászok Ruhr-vidékj terveivel szemben. Az amerikai »óidban álló francia uralkodó klikknek van a legkevesebb joga arra, hogy ezzel a megegyezéssel előhozakodjék, amikor akárhány nemzetközi értekezleten amerikai parancsra súlyosan megsértette ezt az egyezményt. Ez a klikk örökre elvesztette azt a Jogát, hogy a francia hazafiak nevében beszéljen. A francia haza Igazi védelmezői azok a dolgozók, akik a kommunista párt veztésével már régen felismerték hová sodorja az országot a marshalllzádó és akik elszánt, meg nem alkuvó harcra sorakoznak fel a francia nép érdekeinek hazai és külföldi eláruló: ellen. Ujtípusu napközi otthonos óvodákban nevelik a dolgozók gyermekeit 01: Károly népjóléti miniszter sajtófogadás keretében tájékozta'te az újságírókat a gyermek védelem időszerű kérdéseiről A felszabadulás után eljesec új alapokra helyezőik a gyermek védelme:, — mondotta a miniszter. — Az idén már I5f:ö napközi otthonos óvód» mű•dóé •>. amelyekben 85—90 ezer kape.r efbetyerést A vidéken 1500-ra tehető az időszaki nyári napközi otthonok száma. Az ipari munkások gyermekei számára szolgáló gyermek védelmi intéz,mé- nyekkel együk ebben az évben 250 ezer gyermek talált védelmet. Célunk az, hogy manói több ölvén otthoni teremtsünk, amelyekben a nevelés g magyar népi demokrác’a, gyermekei számára biztosi.va van. A szovjet kormány továbbra is javasolja a négy külügyminiszter összehívását Viainaxkij válasza Etrali és Lie közvetítő javaslatára A TASS moszkvai jelentése szerint Visinszkij, az Egyesült Nemzetek közgyűlésén résztvevő szovjet küldöttség vezetője, a szovjet kormány utasítására november hó 16-án az alábbi választ küldte Ewattnak az UNO közgyűlése elnökének és Trygve Ue-nek, az Egyesült Nemzetek főtitkárának: Uraim I A szovjet kormány utasított engem. hogy adjam át önöknek az alábbi válaszát: A szovjet kormány megkapta november 13-án kelt levelüket. Köszönetét mond önöknek a fennálló ellentétek kiegyenlítése érdekében kifejtett erőfeszítéseikért. A szovjet kormány az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország kormányának már október 3-á.n jegyzéket küldő't, amelyben javasolta, hogy az augusztus 30-án történt megé tar»adás értelmében a berlini főparancsnokoknak küldőit utasítást ismerjék el a Szov- Jetúnió, az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország kormánya között létrejött egyezménynek a berlini kérdés rendezésében. A szovjet kormány * ugyanakkor indítványozta, hogy hívják össze a külügyminiszterek tanácsát a berlini helyzetnek és az egész német kérdésnek a négy hatalom potsdami egyezményével összhangban történő megviszgálása céljából A szovjet korfnány ma is ugyanezen az állásponton van. Á szovjet kormány osztja az önök nézetét, bogv a berlini kérdés megoldásának pozitív jelentősége lesz más kérdések, így a németországi, ausztriai és ja- páni békerendezés szempontjából. A szovjet kormány osztja ama nézetüket Is, hegy a kapcsolaiok javítása szempontjából nagy jelentősége van a személyes érintkezésnek és a kölcsönös bizalomnak a nagyhatalmak vezetői közölt. A Szovjetunió kormányának megbízásából: Visinszkij. Honking kiürttéséie készülnek o kormány- csapatok * 1 Nanking helyzete reménytelen a kormány számára. Nankmgi jelentések szerki' a nacionalisták is elismerik, hogy’ a központi Kínában súlyos vereséget szenvedtek. A nankingi angol konzulátus felszólította az angol állampolgárokat, hogy minél előbb hagyják el a kormánypárti Kina területét. 1 A Kuomintang visszavonta azt a háromnappa! ezelőtt Csangkaisek személyes kívánságára hozot: határozatát, hogy felmondja a szovjetkínai barátsági szerzőoést. A kínai fetezabadito néphadsereg hétfőn este kilenc órára teljesen elfoglalta Szucsau városát. A néphadsereg páncélos ékei azonnal folytatták előrenyomulásukat Nanking irányába. Szucsau élést ének hire pánikszerű izgalmat keltett a Kuomintang- kormány körében. Szuosau az utolsó nagy támaszpont volt a Nanking- ftüé vezető utón. A Kuomintang kormányt támogató gazdag kínaiak tömegesen hagyják el a fővárost és Nankinghan tartózkodó amerikai és brit állampolgárok szintén előkészítik távozásukat. Hír szerint a Kuomintang kormány is rövidesen átteszi székhelyét Nankingból egy délkinai városba. Ellentételt o Ruhr» értekezleten A Ruhr-értekezleten ismét komoly ellentétek voltak Franciaország és az angolszászok közöt: Londoniban a Ruhr-kérd és hétfői tárgyalásán. A tárgyaló felek semmiféle egyetértést nein mutatnak a szénáé acéltermelés ellenőrzése ügyében, ezért ezt a. kérdést megoldatlanul albizottsághoz utalták. Franciaországban már a 'legtöbb kikötő rakodómunkásai a határidő nélküli sztrájk mellett döntöttek. — Vasárnap Franciaországban két helyen vök kózségtanácsi pótválasztás és mindenütt jelentős kommunista győzelemről számolnak be. Londoni jelentés szerint az ante- rikai Rikötőmunkások sztrájkja következtében az atlanti óceáni amerikai kikötők tárházai színül- fig vannak szállítmányokkal. A montreali és az újfoundtandi kikötőmunkások megtagadták azoknak a hajóknak a rakodását, amelyeket az amerikai sztrájk miatt Nenvorkból oda irányítottak A francia kormány felveti a bizalmi kérdést Párisi jelenté« szerint a francia nemzetgyűlés megnyitó ü ése viharosnak ígérkezik. Hir saerint Queuiüc miniszierelnök a napirendi vitában felveti a bizalmi kérdést. Francia politikai körökben , a tálában nem nagy jövőt jósolnak a Queuille-kormánynak. A kormányi támogató pártok közül az MRPmár nyíltan számit Queuiile bukására és a házfeloszlatás lehetőségére gondol. A bányás»z'rájk változatlan erővel folyik. Az októberi termelés az átlagos 4,200.000 tonna szén helyett csupán 168.000 topna volt a hivatalos kimutatás szerint. A sztrájkmozgalom kiszélesedésével kell számolni a közeli napokban. A marsaillei tengerészsztrájk tovább tart. Hétfőn újabb két hajó legénysége hagyta abba a munkát A sztrájkoló tengerészeknek katonai behívót kézbesítettet!, de ezek nem tettek eleget a parancsnak. A francia kereskedelmi hajózás tisztjelnek szövetsége tiltakozásul a jogtalan behívások elten, november 19-re 24 órás tilt akozó sztrájkot határozott el. Telavivi jelentés szerint az Izraeli kormány hétfőn beadványt in'éaett az Egyesült Á'latnok politikai bizottságához. Ebben tdjelenti, hogy nem haflaadó feladni • Negev- terMel raSher tok izrae i külügyminiszter az UNO politikai bizottságának ülésén megismételte kormányának azt a javaslatát, hogy Izrael kezdjen haladéktalanul béketárgva'ásí az arab államokkal. Enngk érdekében az UNO támogatását és közvetítő bízót ság (elállítását kérte. A Javaslatot a küldöttségek ^en kedvezően fogadták, Argentína elhatározta, hogy gyökeresen szakit a bevándorlás terén eddig követett politikájától és a a jövőben a bevándorlást majdnem teljesen felfüggeszti. A kormány elhatározását gazdasági szempontokkal indokolja. A nap-nap után erősödő gazdasági válság következtében súlyos munkanélküliségtől lehet tartani és a bevándorlók befogadása még jobban megnehezítené a gazdaság: helyzete F. Nyugatnámetország gazdasági élete tovább hanyatlik Berlini jelentés szerint Robertson és Clay ábomok hétfőn megkezdte tanácskozását Bizónia közigazgatási vete őiveJ. Clay tábornok eredményesen kifogásolta a rendkívül kedvezőtlen beszolgáitatási adatokat és kijelentette, hogy ha a nyugatnémet országi parasztok továbbra is szabó-ál ják a gabonabe szolgál tatást, tavasszal elkerülhetetlen az élelmezési válság. A brit amerikai részről elrendeli zónaközi áirucserefargalmi korlátozások napről-napra újabb csapás mérnek Bizoniára. Bajorországban kölör.ö-esi kedvezőtlen a helyzet. A kelet németországi nyer anyagokat feldolgozó bajor üzemek sorra tönkremennek. BerSini jelentéi szerint az Egyesült Államokban élő olaszok napilapja leleplezi az Egyesült Államok külügyminisztériuma és az óla*/ kormány között folyó bizalmas tárgyalásokat. Az amerikai külügyminisztérium célja, Olaszország bekapcsolása az Atlanti egyezménybe. Ezzel kapcsolatban szőnyegre kerül az olasz békeszerződésnek az olasz hadsereg létszámára vonatkozó pontja is. Ujobb lengyel csoport érkezett haza Nogybritónniábó! Varsói jelentés szerint Nagyön- aninábó! újabb lengyel visszatde- püiő csoport érkezett haza. Közö - tűk több min- 200 volt tiszt, altisz és katona van. Elmondták, hogy a lengyelek Nagybrrtanuiába n igen rossz körülmények között élnek, csak fizikai munkál váv ' - uk, tekintet nélkül szellemi kcp-.-ssegelkre vagy egyéb szakadásukra. Ez év- első hét hónapjában összesen 12.00,) lengyel érkezett haza Nyugateuró- pa különböző országaiból annak ellenére, hogy a nyugati reakciós sajtó és a lengyel emigráns körök erő- lengyele'lesie’s és demokráeiaelten. hadjáratot foly atnak és megkísérlik, hogy a lengyeleket külföldön tartsák-