Dunántúli Napló, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)
1948-11-09 / 257. szám
6 DUNANTÜU NAPLÓ 0 H3RW3AON 8NR Mir eh A röQiön téiö bíróság csótóríökon tárgyalja a lánycsóki és ^ökér-yí gyilkosság bdnpert A mohácsi rendőrség a lány csólvi kettős rablógyilkosság tettesét, Bobánovics Mihályt részletes kihallgatása illán hétfőn átkfsértc a pécsi államügyészségre. A gyilkos az ügyészségen beismerő vallomást tett. Mindenáron pénzt akart szerzni, hogy megházasodhasson. Ezért a hajnali órákban behatolt Varga Mátyás öreg gazda udvarára, az istállóban megleste a gazdát, a sötétben megfojtotta, ' majd a lakásban Vargánknak tá- j madt és késsel átmetszette Var-j gáné nyakát. A szerencsétlen sorsú j asszony percek alatt elvérzett. A g\ iikos szörnyű tét le után nem találta meg a varrógépbe elrejtett 79Í1 forintot és Így csak 180 forintot zsákmányolt, majd menyasszonyához, Rém községbe menekült, ahol elfogták. A gyilkos ügyét a pécsi törvényszék staláriális tanácsa csütörtökön délben tárgyalja. Vz.t megelőzőleg délelőtt tíz órakor a statáriális tanács vonja felelősségre Jakobovjcs György kökény! gyilkost, mert Sokáé György kisbirót dobolás közben bosszúból úgy nyakon szúrta, hogy Sokáé György azonnal meghalt. NOVEMBER 0. KEDD Ügyeletes gyógyszertárak: „Szénit István", Zsolmay V,-u. 2. T: 12-56; „Aranysas", Kossuth Lajos-u. 2. T: 17-85; Szentháromság, Mecsekalja. — Névnapok. Rom kai: Gottfried, prof.: Gottfried — Időjárás: Mérsékelt szó', jobbára borait, párás jdő. Helyenként kőd. Sokfélé eső. A hőmér sékilet áitmene+iieg 1—2 fokkal emeikedilk. MécBaet fíÁMtán Most mái mondhatjuk: Magyar- ország fejjel-mézzel foigó Kánaán. Mérszüretünk S0X)00 métermázsa mézet eredményezett. Csurgathat juk az aranysárga édes mézet a kenyérre, készülhetnek a mézeskalácsok a gyremekek nagy örömére. Ma már 400.000 család méh gyűjti szorgalmasan a átrágok porát. A statisztika kimutatja, hogy egy család ezidén átlagosan S kilogram mézet termett. így oálik lehetáoé, hogy a belföldi fogyasztás kielégítése mellett jelents* mézmennyiséget exportáljunk külföldre. Messe hSa a szorgalmas méheket és az ügyes méhészeket. — A Kotnsxomoá központi bizottsága táviratban mondott köszönetté Szafcastts Árpádnak, « magyar közt ársasáig elnökének a Kamsar mol jujbiieuna* aífcntmálhöl kflMött 'üdvözletekért. — A budapesti latvám-tetki MÁV főműhely kijavította ax országiban teléihaté összes 424 sorozatú roncs mozdonyokat. E mozdonyok a MÁV legnagyobb és legtfot* mozdonyai kírré tartoznak. — Az athéni katonai törvényszék 'által halálraítélt tO tengerész kivégzését elhalaszt of fák. A tengeré ezek kegyelmi kérvényét a kegyelmi tanács elé terjesztették. — Uj kútfőid 1 cigaretták kaphatók. A Dohámyjővedék közli, hogy novemlbej 8-tiól orosz, bolgár és kanadai szíva rfcákat hoz fogalomba. amely csak eredeti csomagolásban. bontatlanul kaphatók az roUSz-árudákiban. — A budapesti rendőrség valnta- csempéiezés miatt őrizetbe vette Bácsikai-Bogschütz Béla gyorskorcsolyázó világbajnokot. — Kivégeztek két spanyol hazafit. Antonio Secams Ramosi és Joeé Gomez Gayosot, akiket október t5-én hálálná ítélitek, vasárnap kivégezték. Mindketten vezető szerepet töltöttek be a spanyol Gali- cia-tartomány illegális Kotmminfdta Pártjában, — Eljegyzés, Ernőházy Margit és ifj. Ugor Ferenc jegyeseik. (Minden külön értesítés helyett.) (x) — A vizsgázott népegészség- őröket éld azokat ez asszonytársakat, akik a novemberben megin; dúló reépegészségőiri lantfolyamTa jel on/tke Zeiteket felhívják, hogy kedden, 9-én, délután fél őt órakor pontosan jelenjenek meg az MNDSz sBékhánában (Mária ut£a 24.), ahol a köapottól kiküldött előadóval értekezletet tartanak. — A Művészeti Tanács még ebben az évben nagyobb őssaegü jutalommal teszi lehetővé arra érdemes novella, vagy ewsraé kötet megjelenésé#. — Ax MNDSz szerdáin, 10-én 6 Órakor a taggyüés keretéiben Schuber Rezsőmé tart előadást. Eredik- lődőket sze-retestei várnak. K karátos arany jegYgyfirűk. ékszerek. Svájci karórák HENTZ Jókai-tér 2 Használt aranyat, brillíáosot veszek, cserélek. t349i — A Tan one- és Ifjúmunkások Országos Szövetségének kőzgvü- 1 ésén. Izsák Sáindor. a SzJT ofafa- tálsí osztályának, vezetője ismertette a tanonootteon igazgatók nevelési feladatai#. Dénes István SzáT főtitkár hangoztatta, hogy Magyarországon a szocialista tanoncképzést kell megvalósítani korszerű pedagógiával, tanintézetekkel és szociális#» emberneveléssel. — A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége pécsváradi csoportja 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 31. évfondulój* emlékünnepén igen jól sikerült iámemu- tatségot rendezett. A bftffét támogató ée rendezésben segédkező baj- tánsaknak és bajtArsnöfcmek ezúton mond köszönetét a vezetőség. — A Fürdő-utcai állami általános iskola úttörő csapata a 31 éves Októbert Forradalom emüékté- re műsoros-estét rendezett az iskola dfozterenében. Dr. Czéh Károly tanár üdvöriő beszéde után ez iskola úttörői Ébred a tábor című jelenete; adták elő. A kis diákok ezenkívül még több színdarabbal kedveskedtek a nézőknek, akik a termet zsúfolásig megtölt ölték. Végiül az ünnepély főrendezőjének, Brenner Istvámné tanárnőnek módiak hálás köszönetét. — Truman elnök vasárnap repülőgépen Washingtoniból Floridába utazott kétheti űri fi lésre. — Esküvő. Fekete Ilona és Tihanyi Ödön f. hó 8 án, házasságot kötöttet (x") — Halálozás. Simon Jánosné. sz. Szabó Mánia folyó hó 8-én elhunyt. Temetése folyó hó 10-én délután V«3 órakor lesz a Központi temetőiben. Gyásnolja: férje és a kiterjedt rokonság. (x) — Népbírósági ítéletek. Mammel Antal 62 éves pécsi szabómestert háborús bűntettben mondották ki bűnösnek, mert 1944 tavaszán haragosát, Szaiai Gyula pécsi lakost a német katonai parancsnokságon bosszúból följelentette ég initer- n áltatni akarta. A bíróság a vádlottat nem jogerősen hat hónapi börtönre és három érvj jogvesztésre ítélte. — Raáb János 54 éves ráfcsd lakost volfcsbund tagságért jogerősen 10 hónapi börtönre és három évi jogvesztésre ltéllték. A bíróság a vádlottnak eddig előzetes letartóztatásban eltöltött idejével büntetését kitöltöttnek vette és szabadlábra helyezte. — A pécsi egyetem gazdasági hivatal az egyelem központi klinikai telepén egybeépített 2 dirb, gőzkazán újrafalazása és javítási munkáira nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat 1948 évi november hó 22-én 13 óráig kell a hivatal iktatójába (Pécs, Rá- kóczá-út 2.) beadni. A munkákkal kapcsolatos bővebb feWilágosiitáS a hivatal műszaki osztályán a hivatalos órák alatt szerezhető be. — Mesedélutánt rendez az MNDSz városi szervezete vasárnap délután 3 órai kezdettel a Mária- utcai helyiségében. Az előadás alatt rajzokkal mutatják he a mesék egyes jeleneteit. — Szemüvegemet elvesztettem „Mihálovics" felírásé bőrtokkal, Mihállovics láíszírüzlet — Pécsi takarék útvonalon. Megtaláló a !át- szerüaletben illő jutalmat kap, (x) — A Pécsj Izr. Hitközség Szociális Bizottsága kedd este csalódj összejövetelt tar1.. Előadó: dr Schweitzer József főrabbi, melyre mindenkit szeretet,el meghív az elnökség. — Ffiszerszakosztályi ülést tart a Kereskedők Testületé ma, kedden délután ha órakor. — A Pécs és Vidéke Fűszerke- reskedök Beszerző és Elosztó Szövetkezete Pécs (Bajcsy-Zsilinsúky- utca 18.) értesíti tagjait, hogy a rizs megérkezett és átvehető, (x) — Szőrtetenítés a legbiztosabb eljárással Skoda kozmetikáiban, Kazinczy utca 1- Zálogházzal szemben. (3450) (x) — Somod! Lajos volt nyilas párt1 szolgálatost, aki a Garaz-gyátrban bujkáló üldözötteket eJhureoltatta és megölte, a népin r óság távolié- télben halálra ítélte és elrendelte báahol található vagyonának elkobzását. — Rádiót RICHTER JÓZSEF cégtől rész- letfiz été sre Kossuth Lajos-út 21 Ssuthsmertmtse t A magán alkalma róttak Szabad Szakszervezete 9-én délután 1/s6 órakor nő-vezet őség; ülést tart. Epítőnrankások 10-én délután 5 órakor rendkívüli vezetőségi ülést tartanak a székházban. (Szírit) áte-téT 1 .szám.) A zenész szakszer vezet november 9-én, kedden délelőtt 10 órakor hivatalos helyiségében fontos taggyűlést tart. K6 Bellát ás felhívás a pékekhez £S A FŐSZER KERESKEDŐKHÖZ Pécs város közellátási hivatala felhívja a süttöiparosokat és fűszer- kereskedőket, hogy az október havi összesítő kimutatás aláírása végett, a pékek november 9-én (kedden), a kereskedők „A" betűtől „K" betűig 11-én (csütörtökön), K—Z-ig 12-én (pénteken) cégbélyegzőjükéi jelenjenek meg a közellátási hivatal vároAámi irodájában Rádióműsor KEDD. 7.20: Zene; 8: Előadás-, 8.20: Hanglemezek; 8,30: Izr. vallásos félóra; 9; Posászenekar; 12.15; Ének, hegedű; 13: Termelési híradó; 13.15: Házi együttes; 14.15: Hanglemezek; 14-30: Ifjú-1 sági énekarok; 15: Rádióiskola-, 16; Előadás; 16.20; Az orgona- irodalom remekei; 17.10: Szovje; napik, szovjet emberek; 17.30: Szív küldi szívnek szívesen; 18.15: Mit üzen a rádió; 18.45; Operettrészletek; 20.40: Közvetítés a Víg- színháziból; „Estére jóbarát érkezik''; Színmű 3 felvonásban; 22.45; Vita a darabról; 23.15: Művész- lemezek. Budapest II. 17; Jazz; 18: Zenei éő ujs-ág; 18.15: Hangos híradó; 18.30: Hangszer-szólók.; 19: A falu hangja; 19.30; Dél Amerika ritmusa; 20.15; Vüáigihíradó; 20.30: SziaJbad- egyelem; 21.10: Kíváncsi mikrofon. — RÁDIÓT legkedvezőbb részletre H0HMANN JENŐTŐL JavitPs garanciával Inczédy-utca 9/ l . $&ütUá& VITA A VITÉZEK ÉS HŐSÖKRŐL Felhívja a színházlátogató közönség figyelmét arra, 9-én, kedden az esti előadás utám vita lesz a színháziban a szinrekerülő Gergely Sándor: „Vitézek és hősök" című színdarabjáról. Felkérik a közönséget, hogy az előadás után szíveskedjenek a helyükön maradni. SZÍNHÁZI MŰSOR Kedd este V*8: VITÉZEK ÉS HŐSOK. (A bérlet). Szerda este V:8: HÜLLŐ FALE VÉL. (D bérlet). JüMtreg - h flrlfwi énveli Női szabóíparosok figyelmébe! Crepe de chine előjegyezhető az ár lefizetése met lett: PáBfy női szabómesternél (Kossuth Lajoe-u. 15. s®.) SPORTHJRFIi * Kerületi eredmények. I. osztály: Dinamó—Somogy 3:0 (2.-0), PVSK—Tolna 5:1 (2:0), NéSE—BTC 2:1. Bonyhád—Mohácsi TE 3:1. — II. osztály: Koksamű—PMSE 4:2 (2#)), Postás II.—Mohácsi TE II. 5:0. — Ifi bajnokság: PEAC—Hosz- sznhetény 9:1 (40), PVSE—Postás 4.0 (20), BTC—Zsolnai 1:1 (ÍO), DVSE—PMSE 7:3 (4:2), Mecsefcsza- bo-lcs—-Dinamó 2:2 (1 \2). — Szabadság Kupa dőotő: PMSE öregek —Kémes 6:2 (3rt). A bányatelepnek góljait Stier (4), Burás ég Stcckl fették. * Teke. Kaszinó „A" 111 fával győzött a Koksz „A" csapata ellen, így tehárt biztosította negált az idei bajnokságért. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Végrehajtást szenvedő ellen 2.000 forint és jár. erejéig mozaik lap és fagyapot, Pécsett, Mohácsi országút t6 szám alatt 5.000 forint becsértékiben 1948 november 1 l én, délelőtt 9 órakor bírói árverésem eladatík. Mftsky, birósálgi végvéhaíjó (14.206) Hyilt-térí Felefiégemtől, Csőke Györgyné, sz. Rádtfai Erzsébettől különvált an élek, érte semmiféle felelősséget nem válla lók. Csőke György áll. gazd, felügyelő Mohács * E ro-valh*» közöltekérl * nzerVrsztí nem ▼«Ibii Mel5neé*et. Minden külön értesflés helyetti "f Vass Bertalan testómester, mint az «ihanytnaJk mélyen sdfíott, egyetlen gyermeke, úgy a maga, mint felesége, szül. Srtojka Júliaiam és gyermekük Vaes Agnes nevében is fáljdaimas szívvel tudatja, hogy a szeretett jó édesanya, i I nagyanya, anyós, sógornő, .nagynéni és kedves rokon özv. Vass Józsefné száll Balogh JúJíanua f. évi oovemlber hó 8-án, életének 63. évében, a betegek szcnlüSégéve: megerősilfrve visz- szaadlta jóságos lelkét Teremtajénék. Szeretett drága halottunkat november hó 10-én. szerdán délután 3 óraikor kísérjük a pécsi köztemető ravatalozó csarnokából, szívünk egész, bánra fáival, pihenőhelyére. Áldott lelke üdvéért az engesztelő szentmásetfdozatót november hó 11 -én. csfftör- töfcőo reggel 8 óraibor mutet- julk be az Ágoston térj plébánia templomiban a Mindenha tónak. Pécs, 1948. november 8. ISTEN VELED JŐ ANYÁNK! Temctéirt a KEGYELET Fiai Pécsi Ta- rpctkwéíi Intézet ÍFpbömaiom-n. 2 t sz a.! -eadezí, tel. 20*85. (Céétnlaiáonor I Srals, Igazié). miam—ll ■H»IB-||8TIT<rG» Gumihari$QYál< Sérv? kötök Orvosi mtíszereH Dr. VÁMOS drogéria Pécs. VAroehá* épfitet Telefon 25-17 (10.564) Oj tlpusn rádiók kedvező fizetési teltéte. lekkel kapbatéfc Székelynél, Irányi D.-tér 1 szám Vidéken dlJtalantH he. mutatom _________(14.068) Át adó! nagy öiEelhelyiség is ipari ülőhely ipari árammrl bevnetve Cím 3 510 sióm alatt a kiadóhivatalban ' BEKÖLTÖZHETŐ 2 szóba* konyhád há«a.t. a «dfjpjt.i részen 16.000-iff a-roron níti fireíésseí ve- nék. Molntó'r inra.tlaín- k^VzvetitVS, Fér eme«* n. Tj6 f*7,§xr\ (14.S10) ÁTADNÁM «zohcb. kony- h a. iriie^ókblelylit^ekből áWó íaJiáeomat annak, áld Uudaipestro való ke >1 tözködéflam kai töégpát megtéríti. Címeket. 3476 számra a kiadóba kérek tűzifát olcsón Jdics András ía.kernrikedŐ vnr- átd telepén »«erearhati be 136X4) Keresek megvételre Rex btlÖárda«ita;U, komplettet, sdxröbenl ágyiat, vanrégéipet Töérriéget, máTsáít, tréaszftelókat, férfi rröhét és dpöt. Mindenféle hasznait fcu or» veszem Ugyanitt eladó garderobe szefcrény, rézteog- r átmos, osükótűzhely, mégysseles dunyha, egy kukoricád aréló és egy körfürétszgép Kramp hard Jánosné ósn»ries, Bajcsy Zsilinszky út 25. (14-2081 H^zak alkalmi vétele A PETREZSELYEM UTCA 36 SZÁMTJ emeletes ház, 300 n-öl tdekikcl ajándék árért. PELMONOSTOR UTCA 23 SZÁMÚ ház olcsón- PÉCSVÁRADI OUT 49 SZÁMÚ, kocsibejálrós üztetház, nagy kerttel alkalmi árért. MARIA UTCA 17 SZÁMÚ háiz fel**. 2x2 szobás, komfortos lakással. ANTAL UTCA 9/1 SZÁMÚ ház kerttel. — IPARTELEP 400 n-öl területtel 16 eremért. — öröklakások nagy választékiban, továbbá kisebb-nagyobb családi- és bérlháaak alkalmi vétele és eladása. Megbízott: BENCZE közvetítő, VáToéház utca 2 saúlm. (14.209) KOLÖNBEJÁRATÚ M. torezeott mArs, ktadö. Olm: Alafoa tiloa 16 sr.. (14.811) VENDÉGLŐS nwtférő ensodéteflíkcl tAretAm tőkerSeeel béretekét .•Tendögiös'' 5512 ielúré- re a Madóba 20 aa CORMICK. 10O0.ee Hofhcar ta/rtaBéBcaivel minden eJfoKadhafó áron ólrutó. Sffdeldódölk leveleit 5511 érámra a kiadóba kérik 27 ÉVES fiatalember ház»09ág céljából nie-.-, iemenkedne 20-tól 25 éves leánnyal. Leveleket fénykép 1*4 -5608 számra a kiadóba kér TÁTRA ktenuté olcsón etndó. Deélk otaa 15 m 15515) ___________________ DU NÁNTÚLI NAPLÓ PY’eMe «nerkeertó Pajzs István SzesdomvtCeéK é* kiadó. hivatal: Pepire! ntefl 2 Telefon: 16-32. 15-4? a—... ...i. Készült a Szabadsáv nyomdában Mnnkácey M n. 10. Tel.: 20-27 Felelte kiadó és nvomda vezető: Ács József Előfizetési di| havi 12.— forint Csekkszámunk: 313064 r