Dunántúli Napló, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)

1948-11-03 / 252. szám

1048 NOVEMBER 3 DTTNANTÜT I NAPLÓ Vakmerő kefék szaketázseka! lepleztek !e a ssentlőrinci járásban A hararnyam-egyeS népi bizoit*ág­hoz utólag jeierr.et-te a szenSöriirci járásban vizsgálatot tartó repü-lőbi- zot-tság vizsgálatának eredményét. A jelentés szerint Kae-sőtán 97 szá­zalékban végrehajtatták ugyan az ütemtervet, de a népi bizottság sincs tisz aiban magával az ütemtervvel, ment a jegyzöség nem tájékoztatta a népi bizottságot. Ugyancsak Kacsótán Szabó Lajos 100 holdas földbirtokos földjéből 40 holdat kishaszonbérJök vettek igény­be, de Szabó Lajos megtagadta tő­lük a vetőmagot, amit ennék á föld­nek $ bevetésére tartott vissza. Ö maga#, a megmaradt 60 holdjából csak 4 holdat vetett be. Boda községben mindössze 80 hol­dat szántottak fel írakorral. ez.zc! szemben 280 hold Felszánt ás át. jcten- tette a iecrneiési bizottság. Itt az történt, hogy a termelési bizottság elnöke, BaaTisi József, aki maga is kulák, Vég-h Mihály és Panka Gá­bor trakkoríulajdonossa! összejátszva szabotálták az őszi szántás elvég­zését. ALindlkét tnatotortutejdonos szántás helyett saját terményének bevonta- tására használta fel traktorát. Simon Ferenc pedig az iga nélküli szegény- parasztokat zsákmányolja ki. Példáu' Gyenis Józseffé egy napi fogat­használalért 6 napi napszámot kért. A község bírója, Bükköséi. 4átios 100 holdas kulák azzal szabotálta az ütemterv menetét, hegy a népi bizottság címére szóló pos­tát érkezése után 12 nappal kéz­besítette ki. Ugyanez a bíró kijelentette a nép; bizottság önökének, hogy „mióta tervgazdálkodás van, nincs kenyér és nem is lesz.” A kiküldött bizottság valamennyi sízaibotálás és visszaélés ügyében megtette a feljelentés1, aminek alap­ján haladé ktá.anul szigorú eljárás indul. A pécsújhegyi ssénmosóhnn óránként 6 vagonnal növelik a töltést Sümegi Ferenc élmunkás, az új­hegyi üzem versenytitkára bosszú­san c sóv állja meg a fejét. Jelentést kapott arról, hogy a szémmosóban kiszakadt egy szita és emiatt nagy­mennyiségű saéfi készlet szóródott szét, amelynek összegyűjtése feles­leges munkát jelent. Kiadta az uta­sítást, hogy a műszak után azonnal ki kell javítani a hibát, egyben megbeszélésre hívta ősszé a dolgozókat. Felhívta őket, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsanak a Szitáik felülvizsgálatára és ne üzemközbeih jelentsek a bajt, hanem a műszak megkezdése előtt. A dol­gozók belátták, hogy hibáit követ­tek el és megígérték, a jövőben a legnagyobb gondos­sággal és lelkiismeretességgel jár­nak cl. Elmondja Sümegi elvtárs, hogy a seónmosóban is. folyik a minnkaver- semy, amelynek feltételei a munka­fegyelem fokozása, a munkahely ál­landó tisztántartása és a gépek min­taszerű karban,tartása. A dolgozók lelkesen bekapcsolódlak a verseny­be é:S nagy igyekezettel törekednek a termelési eredmények fokozására. Mutatószámú akkordban dolgoznak, ami annyit jeleni, hogy minél keve­sebb idő alatt végzik el munkájukat, ugyanolyan arányban emelkedik ke­resetük. A vagon töltés fokozására legújab­ban elhatározták a szalagrendozer kicserélését. — A mosóban ugyanis szalagok viszik a szemet az üres va­gonok felé. — Keskeny a szalag — mondják Szabó Bálint és Kovács Ferenc s®ala-g kezelők és emiatt a szénből sok mellé folyik és jgy lasabban megy a vagonok töltése. Közöltük megfigyelésünket Sümegi elviár-ss-?-', aki helysnek tartotta ész­revételünket és intézkedésére már a i mozik MÄÜ &POLÍC, L#ütíj*hb "F TI 7Z magyar film * A A4 Toluav, BAs'hy, Fftldéayi, Ra*»av, Várkor.*» FAófidánoh 5 — 7 —9 r. r .t kor Argói ff »dráma : Virraszt a szeretet v»r! Graotfer. Ro»flmwnd Jokn í a « t: Beldogság komédiája hrnuc’n vtöjáték. Raiirni főszerep’cse Eipailások: 'Ä™ közeli napokban szélesebb szalagot kapunk. Fenyvesi Antal Aizaími közli, hogy az új szalagok felszere­lése után az óránkinti vagontöltést 9 va­gonról 15 vagonra fokozhatják. Ezzel nagymértékben elősegítik a vasutasok kocséíordulójának csök­kentését is. Nemhiába hirdeti a mo­só old a ián a haltaimat j elmondás: „Verscmymunkával a négy és félna­pos kocsi-fordulóért”. A pécsujhegyi szénmosó üzemvezetősége és dolgo­zói újításokkal é-s racionalijálássaí, teremik meg ennek előfeltételeit. A közüzem kitüntetet* dolgozó: nnk ünneplése A pécsi rillamostclcp dolgozói szomabton este bensőséges ünnep­séget rendezlek a munkaverseny­ben kiváló eredményt elért dol­gozók az „Élmunkás“ és „Kiváló munkás“ kitüntetéseknek átadása alkalmával. Mezei Béla szakszer­vezeti elnök megnyitójában ki­emelte a termelékenységben ki­nint és szívvel-lclekkel dolgozó, példamutató magatartáséi munká­sok és tisztviselők munkáját. Ez­után flucker János polgármestcr- helyetlcs méltatta Gadár István vízmű munkás és Kövesdi József műszerész „Élmunkés“ és Éauli Béla technikus „Kiváló munkás" kitüntetését, majd átnyújtotta a kitüntetéseket az ünnepeiteknek. Ünnepi eliészieíet Moszkvában A TASS moszkvai jelentése szerint a szovjet fővárosban és szerte az országban nagy előkészületek folynak a nagy októberi szocialista forradalom 31. évfordulójának megünneplésére. Aloszkva napról-napra szebb külsőt ölt. Különösen nagy go nddal díszítik a Kreml épületét és !7 tornyát, amelynek újjáépítése, illetve tatarozása most_ folyik.^ Az ünnepi évfordulóra több hatalmas palota épül. A dolgozók szocialista munkaversennyel készülnek az évfordulóra és több fővárosi üzem már teljesítette az év végére előirányzott termelést. A Nagy Szocialista Forradalom 31. évfordulóidnak jelszavai A Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártja központi bizottsága ki­bocsátotta a nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 31. évfordulójának jelszavait. Az első: üdvözöljük a nagy Októberi Forradalom 31. év­fordulóját. A másodikban testvéri üdvözletét küldi a szovjet nép a de­mokrácia és a szocializmus győzeef- méért harcoló népeknek. A harmadik a világ népeinek a fasizmus elien és a népi demokrácia győzeméért ví­vott harcban megszilárdult barátsá­gát és együttműködését élteti. — „Világ dolgozói! Leplezzétek le az új háborús uszítok támadó terveit! Szilárdítsátok meg a demokrácia erőit a tartós békéért és a nemze­tek biztonságáért való küzdelem­ben!” — szól a negyedik a világ népeihez. A jelszavak foglalkoznak a szov­jet nemzetgazdasággal, iparral, bá­nyászattal, szólnak a tudomány, az 'irodalom, művészet, film, a nevelés dolgozóihoz. A szovjet harcosokhoz intézett jelszó felszóiitja a katoná­kat, hogy fejlesszék katonai és po­litikai tudásukat, hasznosítsák a nagy honvédő háború tapasztalatait, tökéletesítsék harci ügyességüket és fokozzák a szovjet állam fegyveres erőinek ütőképességét. Az 52-ik jel­szó így szól: „Lenin zászlaja és Sztálin vezetése alatt előre a kom­munizmus győzelme felé.” Ujcsbb pécsbarcmyai tiltakozások Mindszenty uszításai ellen A pécsi és baranyai munkások, dolgozó parasztok és haladó értei- miiségiiek egyre erőteljesebben tilta­koznak MLndszenty d-emokráciaelie- nes uszításai ellen. A VAOSz közüzemi csoportja ha- tároza.iíiJa-g állásit foglalt a- klerikális reakció ellen é-s visszautasította a A pécsharanyai kisiparosok bekapcsolódnak a tervgazdálkodásba Több szakma képviselő* <epmelő*zövetkezcfct alakítanak A virágokká! és zászlókkal díszí­tett városháza -közgyűlési termében vasárnap délelőtt a pécsi kisiparosok nagysikerű KIOSz—OKISz szövet­kezeti cnk-éiot tartott. Az Iparos dalárda Himnuszát követően Kirsch- n-er Ferenc titkár üdvözöl-íc a Hor­váth Gyula MDP nagypécsi titkár vezetésével megjelent politikai pár­tok és a hatóságok képviselőit. a sok száz pécsi kisiparost és a vidéki kiküldötteket, majd feilkéríe a KIOSz és OKISz or­szágos vezetőket, hogy ferner essék a sízövelkezétsi mozgalom, különösen a termelő kisiparos .szövetkezetek szervezésének feltételit, hogy a kisiparosság a mozgalmon ke­resztül minél hamarabb bekapcso­lódhasson a tervgazdálkodásba. Kisiparosok kapják a baranyai villamosítási munkákat Sipos István KIOSz országos ügy­vezető elnök felszólalásában részle­tesen ismertette a szabad-szervezet eddigi munka-eredményéit, többek kö­zött a baranyai kisiparosokat közel­ről érintő AVIRT-al kötött megál­lapodást a megyéi villaimceiíási munkák t-elj-e-siitésére. A villamosítási munkákat a KIOSz pécsharanyai elektromos kisiparo­soknak biztosította. Ezu-tán hangoztatta, hogy a demo­kratikus kormány a kisiparosságnak a hároméves terv végrehajtásában nagy szerepet juttatott és most már a kisiparosságon a sor, hogy a fel- emelkedése érdekében a termelés- realizálja, tevékenyebbé tegye. Ezért döntő a szövetkezeti kér­dés a kisiparosság számára. Az elavult lermelöe-szközökike! és tőkehiánnyal .küzdő kisiparosok szer­vezője« és tervszerűtlen termelése szövetkezeli alapon termelékennyé váHik. Végül biztosította a kisiparo­sokat, hogy a KIOSz a legnagyobb mértékben támogatja és segíti oka* fejlődésük utján. Az OKISz és a tag-s-zöve:kezetek nevében Gdléri Gábor vezérigazga­tó szólott az iparossághoz. Beszé dében párhuzamot vont a kisiparos­ság m-ult-bani és jeten-egi termelő- viszonya között megállapiiyn. hogy a tervgazdálkodásba való bekapcso­lódás megkívánja a kisipari terme­lés szervezet t sé-gét. Az OKISz-t azért létesítette a kormány, hogy a ki'sipainosiságot önkéntes szövetke­zéssel bekapcsolják a tervgazdálko­dásba. Az OKISz biztosítja a kisipa- rostóg nyer'sanyagelJáíását és a kis­ipari termékek külföldi értékesítéséit. Bejelentette, hegy a közeljövőben Pécsett OKlSz fél- készáru és anyagraktárt állítanak fel a kisiparosok nyersanyagellá­tásának megkÖnynítésére. Példaképül állította a hallgatóság elé a szővetkezetbe tömörüli kisipa­rosok • eddigi teljesítményét. Befejezésül GeBéri Gábor elisme­réssé} nyilatkozott a pécsi kisiparos­ságnak a szövetkező készségéről. Több szakmában már előrehaladott tárgyalások folynak a termelőszövetkezetek indítására. A KIOSz—OKISz ankét résztve­vői közül több pécsi és vidéki kis­iparos a szövetkezésről, a nyeranyag és áru elhelyezéséről intézett kér­dést a KIOSz és az OKISz vezetők­höz. A választások után az Iparos­dalárda Szózatával ér végeit a jól­sikerült iparosorakét. népi demokrácia, a munkásosztály és az egész dolgozó nép ellen irá­nyuló támadásokat. A szászvári bányaüzem dolgozói tiltakozó nagygyűlést rendeztek, me­lyen hatá-rozatiíag követelték Mindszenty reakciós uszításainak beszüntetését és Mindszenty azonnali eltávolítását. Csányosz-ró község kép viselő tes­tületé és népi bizottsága közős ülé­sen egyhangúlag tiltakozott az ellen, hogy a' herceg-primás a templom-: szószéket használja fej a dem okra- ciaelienee beszédek megtartására . Komló nagyközség Nemzeti Bi- iottsága ugyancsak éleshangú hatá­rozatban tiltakozik Mindszenty egyházi ténykedés űrügye alatt véghezvitt Azitó hadjárata ellen. Dencsháza nagyközség népi bi­zottsága, Nemzeti Bizottsága és képviselőtestületié közös gyűlésen határozatikig kimondotta, hogy Mindszenty ínunké seien« s, munkás- elnyomó és az itnperiaMák érdekeit védő. uszító politikáját, a legélesebben eiitéiik és meg­szüntetését követelik. — Mindszenty feielősségrevonását követeli a Volt Hadifogoly Bajtársi Szövetsége is. Igen jelentős volt Bereczky Albert református püspök budapesti meg­nyilatkozása,, aki a reformáció em­lékünnepélyen tartott beszédében ki­jelentette: El a kezekkel, a pásztor- gyűrűs kezekkel is, a hívő magyar­ság sorsától. Siofor vonatot kapott az Ormánság A MÁV november 2-től kezdve Siklós—Sellye viszonylatban új motorvonatpárt helyezett forga­lomba. A motorvonat Siklósról reggel 8 óra 28 perckor, Harkány- furdöröl ’8 óra 55 perckor indul és Vajszlóra 9 óra 35 perckor, Sellyére 9 óra 58 perckor érkezik, visszútban pedig Sellyéről 12 óra 35 perckor, Vajszlóról 12 óra 58 perikor indul és Harkányfiirdörc 13 óra 38 perckor. Siklósra 13 óra 36 perckor érkezik. Odaútban csat­lakozást kap Harkáuvfürdő álló máson a Pécsről 7 óra 45 perckor n cl liléi és Siklós felé közlekedő személyvonattól, visszútban pedig ugyancsak Harkányfürdön csatla­kozik a Pécsre 15 óra 4fi perckor érkező motorvonathoz. Az új motorvonalpár forgalomba helye­zésével a M\V az Ormánságnál; Pécs városával való kedvezőbb vasúti összeköttetéséi kívánja szol­gálni. Megkoszorúzták a magyar, szevict és bolgár hősök emlékművét Minden szentek napján ezév-ben is tízezrek zarándokoltak el a temető­be, és kegyelete«, érzéssel adóztak szeretteiik emlékének. Ennek bizo­nyítéka vo)t®k a virágdíszbe borult, sírok és a rajtuk kigyult lángocskák ezrei. Hivatalos, de egyben bensőséges ünnepség volt délután 3 órakor a hősök emlékművénél. A Magyar Dolgozók Pártja, a honvédség, a rendőrség, a városi és megyei ha­tóság vezetőinek jelenlétében. Az ünnepségre kivon urak a honvéd««» és a rendőrség disza V+ku-lat ai is. A honvéd-zenekar által előadott Him­nusz után Rácz A-nta! hon vital tá­bornagy mondott cm’ékb — Ezu'án szava'a-t kővrkez’ t, majd az emlékmű megKoszont/ma, amely a'a-t a honvéd-zenek r gyász labgat adott elő. Az emlékműre koszorút tett a Magyar Dolgozók Pártja. 4’ honvédség, a rendőrség, a város és megyei hatosáig, az MNDSz és a Vöröskereszt. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Délelőtt a Komszomol jubileuma kapcsán rendezett ifjúsági staféta megkoszorúzta a szovjetmíök em­lékművét. Ugya-ncsaik délelőtt zaj­lóit le a- Aáagyar—Bolgár Társaság pécsi -tagozatának gyászün-nepsége a Harkány mr'-tetti bol-gá-r hősi té­rne1 oben. A? ünnepségen a Társa­ság népe«« küldött,ségén és a pécsi bolgár kolónia tagjain kívül meg je­lentek a harkányi népi szervek ki­küldöttei i-s. Érmék beszé cet mondott Ivan Budorov szigorló orvos, majd a bolgár, hősök honi »társai ajkáról felcsendülő bogár gyászroelódiák kíséretében a képviselőtestületek ko­szorúkat helyeztek az emlékműre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom