Dunántúli Napló, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)
1948-11-24 / 270. szám
4 DUNANTOT! NAPLÓ 1948 NOVEMBER 24 Mr Marshall oltárán Ufe&el'&njCl Uépz(Unűvé-s.<zeU oktatás a pécsi pedagógiai főiskolán 'A picti pedagógiai főiskola a nevelőképzés terén . új módszerekkel tanító, a nevelői hivatástól fűtött tanárokat képez a népi demokráciának. Ha vizsgálat alá vész- szűk a főiskola tantervének kép- zűmüvészeti tanmenetét és összehasonlítást teszünk a régi téves utakon járó nevető programjával, akkor láthatjuk csak meg, hogy milyen változást hozott a demokratikus fejlődés a képzőművészeti nevelőképzés terén is. Afa a széles tömegoktatásra alapvetőleg az általános iskoláknál nyílik lehetőség arra, hogy a dolgozók gyermekei elnyerhessék azt a művészeti alapismerteket, — amelyeket mi felnőttek is a régi rend hibáiból nélkülözünk — melyek nélkülözhetetlenek a képzőművészet alkotásainak megértéséhez. A főiskola képzőművészeti oktatásának célja: olyan pedagógusokat nevelni, akik az . általános iskolába kerülve a dolgozók gyermekeit a realista művészetre neveljék, hogy azok az életet örök mozgásban, fejlődésben lássák. Szín-, forma-, arány- és térérzék helyes kifejlesztése, a szerkezetek összefüggéseinek felismerése, az iparhoz szükséges rajz és forma helyes meglátása fontos célja a tanmenetnek. Ezt az iparhoz szükséges szemléletet oly mértékben fejlesztik ki az új pedagógusjelöltekben, hogy az ipari fejlődés és munka által megkívánt ismereteket bele tudják plántálni a főként ipari pályára induló gyermekek értelmébe. A rajzkészség mindezen elemeit a modern lélektan eszközeivel, korszerű felszereléssel és főleg új irányú oktatással érik cl. Mindenkor tekintettel vannak azonban arra, hogy a legprimitívebb körülmények között, a legegyszerűbb eszközökkel is tovább tudják adni a hallgatók az értelmi rajzolás és a művészeti szemlélet elemeit neveltjeiknek. Az elmúlt rendszer dogmatikus megkötöttségét szabadítják fel a gyermekben, hogy hogyan lehet a gyermek képzelete szabad. .4 rajztanítás közismert élettelen másolás módszerét teljesen kitörölték a tanmenetből. Budai Lajos főiskolai tanár a szinte csodás eredményű módszer festészeti remekeit mutatta be, igazolva a 4—14 éves gyermekek éleslátását, művészeti készségét. Az általános iskola jövője az általános iskolák jövő nevelőin fordul meg: azokon a nevelőkön, akik minden szempontból alkalmasak lesznek az új szellemű ember főt múlására, az eddiginél magasabb- rendü szocialista tudás, kultúra kifejlesztésére. Munkásfegtök kiállítása december 12-én nyílik meg a Városi Múzeum (Rákóczl-út 15. sz.) nagytermében. A Képzőművészek Szabadszervezetének Pécsi Csoportja kéri a gyárak és üzemek kulturális vezetőti, hogy a festészettel, szobrászattal foglalkozó munkások alkotásait december 6-ig juttassák el a fenti címre. Megs?e?Yez«k sz esti munkás- taníoí'-íimg! az egyetemen A közoktatásügyi miniszter az MDP és a Szakszervezetek közbenjárására lehetővé telIe, hogy a pécsi tudományegyetem jogi karán 2 éves :og- és állam’tudományi lanfo’yamo; végzett ha'lgatók esti tanfolyamokon folytassák tovább tanulmányaikat. A kcté\es tanfo- yamot már elvégzett hallgatók ovább anulása feltételekhez kötve nincs, teljesen tandíjmentes és módot ad arra, hogy a hallgatók 6 szigor attal, azaz három év alatt megszerezzék a jog- és államtudományi doflct!őri diplomái. Vhadéintánoli Pécs thj. város Szabadművelődési Felügyelősége és a Pécsi Pedagógusok Szabad Szakszervezete az Áll. Pedagógiai Főiskola tanári karának vezetésével az All. Nagy La jos gimn. dísztermében minden szerdán d. n. 5 órai kezdettel vitadélutánokat rendez, ebben az évben az alábbi sorrendben: November 24-én Hegyi József főisk. tanár: A korszerű énektanítás módszereiről. Dec. 1-én Budai Lajos, főisk. tanár: Az új rajzoktatás alapjai. Dec. 8-án Jeges Károly, főisk. tanár: A papfrvázú kísérleti eszközök a fizika tanításban. Dec. 15-én: Dr. Uberkovist Gábor főisk. tanár: Élmény anyag a biológiai oktatásban, kérik a kartársakat, hogy a vitában minél többen vegyenek részt. Hány liszt'í őa d á s Vasárnap délelőtt a vesasi kui- tűrház dísztermében nagyszabású kultúrelőadást rendeztek. Az ellőadáson köz; emúködöít a heiybeli általános iskola és az óvoda, kui‘ú: és tánc csoport ja. A kultúrelőadást az MNDSz és a Szülői Munkaközösség közösein rendezte, az iskola felszerelésére A zsúfolásig megtelt k-uPúnházban Kabar Ferenc ált. iskola igazgatója megnyitó beszéde után, az óvódások nemzeti viselet, ben magyar táncokat mutattak be, majd az általános iskola tagjai különböző jelenetekkel arattak nagy sikert. A műsor fénypontja Huba János kilencéves tanuló hegedűszólója, majd Fischer Katalin harmonika számai voltak. A nagysikerű kultúrelőadást a nyolcadik osztályos tanulók ,,Este a tahiban” jelenetté' fejezték be. * A Zsolnay iparostanonc-iskola SzIT ökölvívó csapata a Felső- ipariskola csapatával 25-én, csütörtökön délután 6 órai kezdettel ökiölvívómérkőzést játszik a Ré- Ultca 41. sz. alatti iskola disz/érmében. Belépődíj nincs. J. Szcaray Sfteusjyolm&ziif ú(aú. (dkd! J. Iacaray kiváltó spanyol újságíró, aki ezt a cikket áz~ után ina, hogy számos hetet töltőit a spanyol gerillák toözö't. • Csak éppen most jöttem vissza. A sár, mely még mindig a cipőmön van, Spanyolország hegyeiből való. Ott kint Teruel, Albacete, Valencia, CasteHon, Tarargona és Cuena tar ományokban — mind SpanyoV orszég keleti ^aratvidékén — a spanyol gerillák várnak és harcolnak., Franconak a spanyol nép elleni; harcára ők dinamit'al és puskatűzze! válaszolnak. A jé'ázavuk: „Demokrácia, Függetl vnsög, Szabadság, Köztársaság". Mindennap új győzelmekc: aratnak és új gerillaharcosofc teremtődnek. ’,947 folyamán a „Keletspanyo- ország. Gerillák Csoporja" 168 akciót vezetet: a csend-őrség és Franci' katonái ellen. A valóiáiban, Franco nagy offenzívat volt kénytelen e hősök ellen indítani, melyben 20.000 ember, hegyir.üzérség és páncélautók vettek rész'. Aa: mondom el, amit láttam Négynapi menetelén után, felértünk a Gudamál lévő magaslatra és a' Guadalupe folyó alattunk folyt. Éppen amint a nap kibújt a ködből, három embert láttunk közeledni. A csopor vezetője egy 30 éves fiatalember volt, Tudtuk, hogv 6 vök az egyik Teruet'tartományi városban az ellenállás vezetője. Akkor vetette magát a hegyekbe, amikor csaknem elfogták a csendőrök. A második ecjy mosolygós arcú fiatalember volt. nem több mint 18 éve«; mégis már 25 akcióban vett része. A harmadik egy paraszt volt Santa Cruz de Moyaból, aki őrmester volt a köztársasági hadseregben a polgárháború alatt. Franco egyik börtönéből 1945-ben szabadulva, visszament a falujába Elmondta, mi történt azon a napon, amikor szülőfalujába visszatért: — Láttam, hogy a csendórség elhurcolt egy öregembert egyszerűen azért, mert a fia a gerillákhoz csatlakozott. Kél órával később felakasztották a falu szélén. Igv fogtam magam és újra a hegyekbe mentem. Együtt mentünk tovább a gerilla főhadiszállás felé. Mimdefelé heves harcok nyomai voltak. Erdőségek voltak leégetve és sehol semmi nyoma szarvasmarhának vagy más háziáflla'nak. A parasztok egyike elmondra, hogy a gerilláknak, egy fontos álboruk volt azon a letarolt vidéken, amelyen keresztülhaladltunlk. Kétezer Franco-katona gyújtota fél az erdőséget, úgy, hogy 700 hold állott lángokban A környező mezők is tönkrementek, de a csendőrség egyszerűen összevert minden parasztot, aki tiltakozni mert. A gerillaegység elmenekült, főleg annak a segítségnek folytán, amit a parasztok mindenfelé adtak nekik. És sok helyen a gerillák vissza is tudtak ütni a csend- ÖTségTe. . Egyórai menetelés után egry kis völgybe értünk és vagy 20 embert láttunk nehéz egyenruhába öltözve és a civitéletbö! hozott kék sapkái viselve. Kézi puskává: és gépfegyverrel voltak felszerelve. Ezek az emberek csatlakoztak hozzánk menetelésünkben. Ebe- székék nekem saját hőstörtémetü- toet a csendórség és a Franco - katonaság elleni harcuk folyamán. Elbeszélték, hogyan próbálta a csendőrség becsapni a parasztokat azzal, mintha nagy katonai győzelmeket értek volna el a gerillák e'len. Például az egyik helyeu azt áfiftot ák, hogy agyonlői/ek 84 gerillát. dg?ntyu$at sfuxtfa n. TÖMEGSPORT JEGYÉBEN írta kj Pécs város röplabda bajnokságait a BTC. A versenyre mind a sportegyesüie'.ek, mind pedig az üzemek, hivatalok, honvédségi és rendőrségi alakulatok nevezéseit várják. A versenyeket december 1-én rendezik, a 20.— forint .nevezési dijat Kovács Béla (Bőrgyár) rímére kell beküldeni november 27-ig. A bajnokságokat egyfordulós körmérkőzés formájában rendezik és hatnál több csapa. nevezése esetén újabb csoportokét állítanak fel. A mérkőzéseket hétköznap js jéitszák és minden mérkőzés két nyert szettig megy. A nevező csapatok játékosaikat névszeriml kötelesek előre bejelenteni és csak a bejelentett játékosok azerepelhe nék. A kisorsolt időpontoka: csak közös megegyezéssel lehet megváltoztatni. Helyi viszonylatban ez a verseny Ígérkezik a röplabda sport eddigi legnagyobb megmozdulásának. A rendezőség reméli, hogy jó szolgálatot tesz ezzel nemcsak városunk sportjának, hanem a népi sportmozgalomnak is. izgalmak a kosárlabda rangadón A vasárnapi kosárlabda rangadót egy ponttal a PVSE nyerte. A mérkőzés lefújása után a kosarakat számoló közönség az egyetemisták egy pontos győzelmét velte tudó. másul, amikor a jegyzőkönyv eredményének összeszámolása után ennek az ellenkezője derült ki. Ezután csúnya jelenetek következtek. * PEAC szurkolók a jegyzőkönyv megmásílásával vádolták a vasutasokat, akik ez ellen hevesen tiltakoztak. Úgy túrijuk, hogy a PEAC óvást jelenteti be az eredmény ellen Részletes eredmények: PVSE—PEAC 29:28 (14:11). Vezette Vimcze és März. Kosárdobók: Goda 11, Lovrics 6, Kapusi, If linger 5—5, Maszi 2, Sietve Csicskár, Czéh 9—9, Rendeld 6, Oppe dr. 3, és Rácz. — MATEOSz—PEAC 39:24 (11:9). NB I. női. Vezette: März és Werbőczi. Kosárdobók: Birik 19, Rosta 3, Szír ági 9, Vár- konyi 6, Gálos« 2, illetve Morvái 8, Futár 5, Dulánszky, Varga 4—4, Vemer 3 és Hortobágyi 2. PVSE -Bajai VSE 47:28 (20:19) NB. II. férfi. Vezette: Rácz és Rendeki Legjobb dobók Frank 16, Szamosi 10, illetve Csérjés 8 és Tax 7. — PVSE—Bajai VSE 23:10 (11:6) NB 11. női..Legjobb dobók: Csordás 10, illetve Ditér 8. — Kerületi eredmények: PVSE III.—Bajai VSE 11. 44:31 (21:16) férfi, PVSE II.—Bajai VSE II. női mérkőzésen játék nélkül győz a hazai csapat. Szekszárdi—Szigetvár 91:17 (42:7) iérfi. Tolna—Dombóvár 25:21 (16:11) női, Dombóvár—Tolna 66:34(41:17) férfi. 2. BTC, 5. Dinamó, 7. PVSE A -wasámapi forduló után paszszív(l) gól arányával a Lokomotív került az élre. A BTC felzárkózót , A Dinamó is az él csopor'ban maradt. Vesztett pontokat illetően igen jól ált a PVSE. Jelenlegi sorrend: NB n. NYUGATI CSOPORTJA 1. Lokomotív 12 7 2 3 21:23 16 2. PBTC 12 5 5 2 22:14 15 3. KPSE 12 6 3 3 32:22 15 4. SVSE 12 6 3 3 22:21 15 5. Dinamó 12 7 — 5 24:18 14 6. KMTE 12 5 4 3 24:20 14 7. PVSE 10 6 1 3 21:14 13 8. MAORT 12 6 1 5 27:26 13 9 MÁVDAC 11 5 1 5 28:17 11 10. Pápa 12 5 1 6 21:21 11 11. Postás 12 4 2 6 24:17 10 12. Elek t rom. 12 3 4 5 18:21 10 13. NVTE 11 3 3 5 24:27 9 14. SZAK 12 2 4 6 16:26 8 15. Szí VSE 12 2 4 6 16:35 8 16. Komárom 12 2 2 8 21:39 6 Éjjen 8 foglyot kivittek a bör- tönlböí és egy barlangihoz vitték őket, amely előzőleg geriÜaibúvó- hely volt. Kézigránáttal megölték a foglyokat és másnap azt mondták a falubelieknek, hogy menjenek kj és nézzék meg, milyen nagy „győzelmet'* arattak ők ezen a .gerillaegységen”. A falusiak azonban az áldozatok rongyos ruháiról, lesoványodott testéről látlak, hogy azok nem gerillaharcosok, hanem régen bebörtönzött emberek voltak. A gerillák élelmet és ruházatot kapnak a parasztoktól — a legjobbat. amit beszerezni lehet. Társaim sok történetet mondtak el gerillaakríókról, melyek állandó készük»égben tartják a csendörsé- get. Bementek egy faluba, abot a bíró és a kinevezett tanácsosok különösen önkényesen viselkedtek. Kiállítva őket, a gerfllavezető megmondta nekik, hogy ha ogkő- aelebb panasz lesz ellenük, vissza- jprmek és elbánnak velük. Egy másik gerilla, Santa Cruz- ról való elmondta, hogyan ütöttek rajta a csendőr ségen s felszerelésüket és munidójukat élvévé ellátták magukat. Ez néhány azoknak a gerilláknak a hőstetteiből, akik fenntartják a kön áTsasági zászlót nagy területeken, melyek csak névlegesen vannak Franco uralma Jő! szerepeitek a PEÜC vívónői Jól sikerült vivővérsenyt rendezett vasárnap délelőtt a PEAC. A fővárost négiy kitűnő versenyző képviselte és velük szemben az első versenyre kiálló pécsi vi- vómök igen jól megállották helyüket. Eredmények: 1. Csaiárv (Bp- Postás), 2. Walter PEAC, 3. Tin- kóczy KASÉ, 4. Doge PEAC, 5- Pók KASÉ, 6. dr ^appné PEAC, 7. Györgyiné (Bp. Postás), 8. Almáéi PEAC, 9. Horváth PEAC, 10. Hatómé PEAC. Dinamó 26, DTC 27, PYSE 28... E heti osztályzataink: Dinamó: Krausz 2 — Bergman® 2, Bencze III 2 — Túra; 4, Csirka 2, ,Kresz 2 — Horváth I. Z Roszját 3, Bencze II. 2, Bezerédi 3. Összesen 26. — BTC: Sarbak 1 — Kínoséi 3, KisgáJ 3 — Nagy 2, Lé-ipáin I. 3, Horváth 3 — Katies 3, Kövér 1, Máté 4, Leipám II. 2. Karácsonyi 2. Oszesen: 27. — PVSE: Pozsga: 2 — Radnai 3, Baranyj 2 — Megy" gyes 1, Galambos 2, Szabó 3 •— Zomibori 2, Hamar Z Sós 4, Hirczl 4, Vezér 3 Összesen: 27. — A hét legjobbjai: Sarbak — Bergmann, Benczie TTI. — Meggyes, Galambos, Kresz — Zombori, Kövér, Roszjár LeipámlL Karácsonyi. * Téli sport A PVSE felkéri sí- szakosztályának tagjait, valamint a tél! sport iránt érdeklődőké • hogy 25-én, csütörtökön délután 5 órakor jelenjenek meg a vasúi állomás éttermében. * Fellebbezett az NVTE a PVSÍ óvása ügyében hozott határozat elten. A kanizsaiak azzal érvelnek hogy a játékvezető ténykedése nem befolyásolta az eredményi; ■továbbá elmúlt évben ők hasonk’ indokkal fellebbezrtek a Kís-teX1 ellen és akkor az MLSz elutasít határozatot hozott. * Torna. A december 18-—19-r* tervezett magyar svájci tornász' viadalt a tavaszra halasztoták így ezen a kél napon render^ meg Pécset: az elsőosztályú férfi egyéni tornászba inokságokat. * A PVSE ökölvívói felbuzdulvf a Tatabányai SC ellen elért kitúr.'’ eredményeken, vasárnapra a győd ETO kiváló együttesét hívta voeá- A vasút vezetősége kérj versenyzői;. hogy a szerdán 5 órakd tartandó edöésen 'éljcs számban jelenj éhei. meg. Bev n és Blum: Szívesen adluk, ó nagy urunk Baái!