Dunántúli Napló, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)

1948-11-21 / 268. szám

10 rvTTNANnrűLi napi./» (MR ÍÍOVBMKEB a Satak9»erveaset Szakmaközi Nőbirotiság f. hó 22-én, délután 5—6-ig panasznapot art Zrínyi .utca 13. széim alatt Inspekciói André» Endrén« A Mérnökök és Technikusok Szakszervezete Pécs-barajiyai cso­portja, ma, 21-én délelőtt 10 órai kezdettel Baranya vármegye kis- gyülésj terméiben budapesti, köz­ponti kiküldőitek közreműködésé­vel taggyűlést rendez. A Jog- és Államtudományi mun- kástianfolyam hallgatói hétfőn, 22- én délután 5 óraikor a Szakszer­vezeti Székháziban, a továbbtanulás ügyében megbeszélést tartanak. A Pedagógusok Szabad Szak­szervezetének pécsi és pécsi járási csoportja november 30-án, kedden dél előtt 9 órakor a központi kikül­dött jelenlétében vezctőségivátasz- ó közgyűlést tart a Nagy Lajos rrmnáziuin dteztvrmélb«*. — A város javadakni hivatala értesíti az érdekelteket, hogy f. hó 22-én, héifcfőn a Billies dűlőben evő szövőikben megá'lapi ja a horkéjieteket. Ezért a fent; dűlő­ben az érdekelt bortermelők a hét­fői nap folyamán reggel 8 órától kezdődően a borkész)et felvételé­nek megtörténtéig fe1: étiemi 1 tar­tózkodjanak a présházaikban. Orvostudományi előadási Az Or­vostudományi Szakosztály folyó hó 22-én. hétfőn délután 6 órakor a sebészeti klinika (tantermében irtja ÍV. tudományos ülését. Elő­adás: 1. Fi es eh István dr: A me- r.ntfitj» tbc streptomycin kezelése. 2. Szonlagh Ferenc dr: A capijlá- risok á'íeresztőképesséjfe terhessé­gi toxjcoaisokíban. — A Város ja vadaim! hivatala ér- -eoifl ez érdékeKclret, hogy folyó hó 23-én. kedder a Csaronika, Nagy- szkőkó, Kisszkakó dűlőben, a Buzási Abel irton és a Bárány tetőn lévő szőlőkben rmgáfllapr je a borkészle­teket. Ezért a fenti helyeken érde­kei t bortermelők a keddi nap ^folya­mán reggel 8 órától kezdődően a hodWsslet felvételének megiörténté- »g feite telemül tartózíkodjanak a présiházaikhan. Rádióműsor VASÄÄNAP. 7: Zenei 8.20: Szív küldi szívnek szívesen; 9: Romantikus zenei 10: Ev. isten- tisztelet; 11.15: Kamarazene; 12.20 Réddó.jájték; 12.35: Uj magyar Icó- rusmujveki 13: A világirodalom kincaesfaáza; 13.30: Színes meló­diák; 14-15: Hanigi’.emeziek; 15: El­beszélés; 15.20: Énekszámok: 15.45 Vasárnapi krónika; 16: Magyar nóták: 16.40: A vasárnap sport­ja; 17.10: Magyar enciklopédia; 18 10: A fain hangija; 19: „A kol- dusdták". Millöcker dalműve; 20.35 Radne: Pereskedők vígjáték a; 22 35: Rádióankét; 23: Jazz.. Budapest U. 9—13: Vasárnapi zene-, 17: Jazz; 18: Kócusiművek; 18.15: Orgooazene; 18.45: „Uj ba­rázdál szán: az eke”. Rádiójáték; 20 05: ,.A koidusdiák” folytatása Bp. I-röl. 20.30: Könyvszemle; 2115: Jazz; 22: Zenekar; művek; HÉTFŐ. 7.20: Zene; 8.15: Heti zenés kalendárium; 9: Szalonzene; 12-15: Népek zenéje; 13: Terme­lési híradó. 13.15: Asztali zen«; 14.15: Mindenkj, muzsikája; 15: kédioísko’a; lő: Petőfi kora; 16.20 Kalandozások a zene történetében. 17.10: Szovjet napok, szovjet em­berek; 17.20: Szív lcüidi szívnek; 18.10: A falu rádiősziniháza; 19: Szalonzene; 19.30: A falu hangja; 20.35: Magyar muzsika; 2135: Szórakoztató zene; 22.10.: Hangos újság; 22.50: Zenekari müvek. Budapest EL 17: Jazz; 18: Női scmmel; 1830: Hanglemezek; 18 45: A falu hangja: 19: A rádió népiskolája; 19.30: Sporthíradó; 19.45: Közellátási negyedóra; 20: Operettrészletek; 20.30: Szabad­egyelem; 21.15: Elődás; 21.30: Magyar nóták; 22.15; Beethoven: B-dur szonáta. — Rádiót HORGAS- tói! — Gyári uj és használt készülékek részletre is. Eskflrö. Makai Magdi és Schein Béla vasárnap délül.ín fél öt órai or tar ják eckúTöj&ko: a székesegyház főo táránál. * — A polgármesterhez megérke­zet’ az tnczédy utca torkolatának rendezésére vonatkozó jóváhagyás. A rendezés mint ismeretes a sarok­■ ház iebeur ásával kiszc’esiti a küz'e- i kedést veszélyeztető u catorkoialot. j A bontás munkálatai’ héfőn kezdik meg. — Egyházzenei hangversenyt ren­dez a CeciHa egyesület a székes- egyházban november 22’én, hétfőn délu'án 6 órai kezdettel. A Pécsi Karének Egyesület, Rácvárosi ének- kar, Szeráfi Kórus és a Székesegy­házi Énekkar, valamin' Halász Bcla, Horváth AUháiv és Vadas Gábor ocg onauiíí vészek köz rém ü ködösévé1. — A pénzügyminisz/érium figyel­mezteti azokat a magyar állampol­gárokat, aikikneik vagyon árgyait Ausz ria német megszállása idején önhatalmúlag, vagy hatósági rendel­kezésre jogtalanul elvonták, hogy az ott fellelhető ilyen vagyonok vissza­juttatása iránti igényüket legkésőbb december 3l-ig érvényesítsék az osztrák döntőbíróságok előtt. A fel nem lelhető, vagy elveszted ingó­ságokért járó kártalanításra ez a határidő nem vonatkozik, erre oszt­rák jogszabály még nem jelent meg — Bőr- és irha­kabát festésIspita- alja, Belgrádi utca 11. (Hullámfürdőnél) Anyakönyvi hírek SZÜLETÉS: Horgosi Ferenc, Nagy Mária, Tasnádi Miklós, Rücken Anasztá­zia, Máké Éva, Agg Zoltán, Gál Ilona. Tórh László, Solti Irma. Solt Mihály, Csontos János, Tímár Zsuzsanna, Bumbulusz Erzsébet, Bruckert Miklós, Baranyai Lajos, Nagy Mária, Tihanyi Ilona. Sze­keres» Ilona, Zimmermann Tamás, Bari András, Hadházi Attila, Por- rogi Irén, Király Edit, Király Sa­rolta, Jun^ Éva, Schmidt Tamás, Horváth Erzsébet Báliké Ilona, Nyári Gyula, Péntek Márta. Lá­zári Viktor, Szabó Péter, Sallai Ibolya, Szarka Gábor, Szíjártó Ágnes. HÁZASSÁG: Szabó József cipészsegéd és Szívós Borbála, Győrit István Már munkás és Kálmán Mária. Korody István vízvezetékszerelő segéd és Bonyár Margit, GáIo9 Jenő városi tisztviselő és Harcos Mária női szabómester, Bakos Pál földmunkás és Szalma Klára, Bá­rány Tibor káipitosmeaer és Léhner Edit, Bízó Béla vasúti pá­lyamunkás és Hadi Julia bőrgyá­ri munkás, Kakas Antal szénbá­nyász és Benczek Mária, Kertész János iskolai altiszt és Bruckner Margit keményítőgyári munkás, Krisztián József timáreegéd és P.'ikics Erzsébet, Pálfay Károly hív. ltons. százados és Síudinger Ilona iskoiai tisztviselő. Sárán I erenc kőbányai művezető és Ti- nusz Mária Schein Béla eletro- techniikus és Makai Magdolna, S var da Gyula pos.aüszt és Czirá- ki Gizella postatisztvlselőnő, Va­don Mátyás kőműves segéd es Gál Mária könyvkötősegéd, Wilk Ist­ván Mesziihn vasesztergályos se­géd és Tóth Erzsébet, Bánkövi József közüzemi tisztviselő és Szenti Mária, Orning Antal dro­gista kereskedő és .Szederkényi Julianna. HALÁLOZÁS: Maizl Ferenc 46 éves ,Nagy Jó­zsef 28 éves. Toinasek János né 63 éves, László Istvánná 37 éves, Gama József né 53 éves, Somogyi Dezső 65 éves, ifi. Ferenez An a] 27 éves, Czigler Károlymé 63 éves, Poirosri Irén 2 napos. Haidu Já­nos 40 éves, Sóska Imréné 34 éve*, Krizsán Mária 1 éves, Király Edit 3 napos, Bank Zoltán 23 napos, Varga Elemér 2 éves, Neuselivan- ger János 43 éves. Türr József 28 éves, Mayer János 80 éves, özv. Bien Józsefné 75 éves. Bako­nyi Ödönné 36 éves, özv. Morvav Károlyné 84 éves, özv. Kjvsz Györgyné 80 éves, Eckenfels Jn- nos 77 év«. Balog Gyöorgyné 60 éves. Kovács Ferencné 84 éves. Szabó Latvia 75 evez. 'értélét Az MDF Politikai Bizottságának j határozatva! kapcsolatban a tag-! sag nyFvántartaaba vételéről és: felülvizsgálásáról, felhívjuk az! MDF minden tagját, hogy’ alapszer-1 vezetőnél november 27 és december 5-e közt ellenőrizze, szerepel-e neve a nyilvántartásban. A szervezettől távollevők írás­ban jelentkezzenek. Azok az e'vtársak, akik a nyil­vántartásba vételtől kimaradnak, nem kerülhetnek felülvizsgálás alá és így tagságukat elvesztik. ÖSSZEVONT ÜNNEPI PARTNA­POK AZ ÜZEMI SZERVEZETEKBEN A PÄRT 30. ÉVFORDULÓJÁRA Zsolnay—Húsipari vetkezet: Kedden V*5 órakor Petró József. Bőrgyár—Vágóhíd—Mohácsi Do­bopgyár: Szerdán V»4 órakor Hor­váth Gyula I. Sörgyár—Bámyai&ko- !« :Ktdden ’/*5 órakor Reményi József. Koksiamü: Szerda V* 3 óra­kor Sebők SándoToé. Dohánygyár: Kedden V«6 órakor Klotz Alajos. Hamerli: Kedden 4 órakor Katona József. Közigazgatás—OTI MOSzK: Kedden Vs6 órakor Rostás József. Fém- és LakafoeárugyáT—Sopiana —Justus: Kedden 5 órakor: Balázs Adorján. OMTK—Tűzoltók: Ked­den 6 órakor Bellér Brúnó. Mállerd: Kedden 4 órakor Koller Jánosné. Közüzem — Közlekedés—Maufhner: Szerdán '/?4 órakor Dallos Kovács József. Színház—Filmszínházak— Nyomdák: Kedden 4 órakor Bér náih János. Bgyeem: Szerdán 7 órakor Ernst Jenő dr. Vasút: Ked­den 5 órakor Csizmadia Ferenc. Posta: Kedden V*7 órakor Kovács Ferenc. ÜNNEPI BANYASZP ARTNAPÓK Kedden 6 órakor. Pécsbánya: Asszmann Jenó; Mecsekszaboles összevont pártnap: Pajzs István; Vasas-telep összevont: Krancz Pál; Somogy-ilep és falu: Vadon Antal; Újhegy: Horváth János; Szőlőbegy: Kékes Ferenc; Meszes: Vámos Gyula; S7.abolcs falu: Kovács Já­nos; Erzsébetielep: Hucker János. Csütörtökön 6 órakor. Komló: Dr. Gyeívay János. A közigazgatási pártszervezet hétfőn fél 6 órakor pártbirá'mi, pártmunkás és agitátor értekezle­tet, 7 órakor pedig vezetőségi űiéeí tart. Kizárás. A Magyar Dolgozók Pártjának Pécsváradi Járási Bi­zottsága pártellenes magatartása és munkakörének hanyag elvégzé­se miatt Krencz János erdősmecs. kei lakos, a pécsváradi Fékosz munkaközvetítő iroda vezetői, a páribó' kizárta. Kizárta még a pártból a Járási Bizottság párt- ellenes. léha könnyelmű és erköl­csi szempontból kifogás alá eső életmódja miatt Csertán Győző apátvarasdi bírót is. Kőszönefnyiivánítás fjj | tCöszSnetnyiSvámfas — Olcsó bőrkesz­tyű eladás 5PINBTH kesztyűüzletben, Kossuth L.-út 22. Bizalom könyvre is A közellátási hivatal értesíti a fűszerkíreskedőket, hogy 22-tőJ kezdve fözőlászt kiutalás átvétele végett a közellátási híva álnál je­lenjenek meg. Az MNDSZ erzsébettclepi cso­portja. hétfőn 6 órakor nőnapot tart. Előadó: dr Vörös Márton. Pécs thj. város gazdasági ügy­osztálya. HIRDETMÉNY Felhívom a város lakossága kö­zül azokat, akik a városról még kertparceliár kivannak bérbe venni sürgősen je.entkezzenek Városháza II. cmele; 86. számú szobában a hivatalos órák alatt. Kertparcella bérbeadására még rendelkezésre állnak a Vásártér mellett; föld erü'.elek. Pécs, 19 48 november 16. — RÁDIÓT legked­vezőbb részletre : HOHMANN JENŐTŐL. Javítás garanciával Inoüédy-utca 6/1. Köszönetét mondunk mind- [ azoknak, kik fclejthe'.ef len szereteti férjem temetésén megjelentek s fáj­dalma n.kat enyhíteni kíván­ták. Külön megköszönjük a MDP zso naigyári pártszerve- ze'cnek a Zsolnai gyár összes munkásainak, üzemi bizottsá­gának és a gyár vezetőségé­nek. azonkívül a belvárosi 8. általános és a kertvárosi 8, általános iskola tanári kará­nak és növendékeinek a te­metésen való megjelenéséért. Köszöneté; mondunk azonkí­vül a pécsi Községi Temet­kezési Válialatnaik. a temetés impozáns megrendezéséért, a gyászoló Neuschwanger család. KiíseellátÚB KENYÉRJEGYEK BEVÁLTÁSÁ­NAK RENDJE 23-TÖL 30-IG A közellátási hivatal felhívja a fűszer kereskedőket és sütőiparoso­kat, hogy november 23-.Ő1 30-ig terjedő időtartamra érvényes ke­nyérjegy szelvények a követke­zők: Az általános kenyérjegy 8 as nagykockái és a 6-os kiskockák, a nehéztesti pótjegy, a testi pót­jegy, a rendőrségi póij’cgy, vala­mint a terhes és szoptatós anyák részére rendszeresített közellátási póljegyek 21-22, 23-24, 25-26, 27- 28-as számú szelvényei. Továbbá a közellátási hivatal közül a sötő- iparosokkal, hogy ezután min­den héten van elszámolás. KUKORICACSIRAJPOGACSA A TEHÉNTARTÖ GAZDÁKNAK A közellátási hivatal íeútvrvj« a tehén: ártó gazdák figyelmét, hogy akik a kötelező tejbeszolgáltatás nak teljes egészében eleget tettek az elmúlt hónapokban, azok q-kén* 50 forintos egységáron kulkorica- csirapogácsá: vásárolhatnak gaz­daságuk részére. 22-én és 23-án. a megfelelő e'lenérték egyidejű be­fizetésével a kiutalást a közellátási hivatalnál Átvehetik. Mind* * oknak, akiit a felejt­heteUen emlékű drága férj. édesapa, nagyapa, após, só­gor, nagybácsi és 'kedves ro- ikon Mayer János my. MAY főkalauz elhúnyta alkalmából a teme­tésen való megjelenésűkkel, koszorúk és virágok küldésé­vel nagy fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek ezúton fejez­zük ki háláa köazönetünket. Ugyancsak ezúton mon­dunk köszönetét az Ipanoe- aiszonyok Mária Kongregáció ■fagjainak éa a MÁV nyug- dijasoiknak a temetésen nagy­számban való megjelenésűkért.j Végűi nem malesz thai :uk ff «zárton >■ kőszőnefűnket kifejezni a JTegyelet“ Te­metkezési Intézetnek, a dí­szes kiállítású temetésért é* annak télje* megelégedésünk­re szolgáló példás megrende­zéséért. Pécs. 19« *ov. ÄHfca. (14388) A gyászoló csMád. KlOSs HÍREK I A KIOSz szakosztályok mogau’e- k olás inak ídőportíjai: November 23-án, kedden 6 órakor ísabó)p»ra­sok szakosztálya: Férfíszabó é» ' fiúruha késsritő, nöiszabó és leány­karuha készítő, raktári és vásári szabó. szakosztálya 21-én, vasÉMp Ó8r előtt 10 órakor szakosodályl fflésl tárj. Ezután a KIOSz azakoszíély tlsstüjltó ütése lesz, egyben a mes- tervtnsgáxtató bizottsági tagok, ki* jelóüése. Meatervtaagáaa aMfcéazitó ta*< folyam kezdődik deonber 1-én- Jelentkezni lelhet az Ipar testület jegyzői hivatalában éa tn Iparort ■ taiwnciskolálbaa. j A cl pénzipart javtiéa; ■**<* [ leganageaahb dijáé üarta’mazó fő­zetek az őnkőftségi écr megtért* i tése melett az Ipartas’ület jegyzői hivatalában november 23-án, kedd- < t6í kezajve kapható. Lúdtalpbetétet-ipszmásolat után készít DEUTSCH őrt., cínéssm Hal-tér 1 HÁLÓSZOBÁK. féJbalók vaxrÓBépak. f#rti ruhák; 9zőny«®ek. raekrénvyk árrak Bizománybáiban Kossuth nt 77 (14405) D VÉTEL — ELADÁS — CSERE 3 140 KIL6S príma, wir- Antónia u. 22 azáni (14536> VESZEK rA<TióoPöve3c*t és készülék eket. No wo. t.&raki. Koewth toioe út. 59 nbm (14347) 1 DARAB kitűnő Rem- toi- táska f róffép ela őó Székely útira 1. Mnfio«. (Em&é.b? fatelep) (3676) ELADÓ kiút. ««ikrény ápy. toakett-tökór. fotel vrrJb keik. Oak d éln t-án Árpáxl u térin 47/2 (3670) JÓKARBAN lévő hárma« ruhaw&ekr^nyt vennék Timofy. Munkáwy M.- utra 8 (5679) KERESEK mesétekre 1 giLrnit-úra .iőkarhan lévő kovác*«zei«».i*oot Savanya Ferenc viMgá- zott, patkóié ée kocwi- kmáoj-mfts'ter, Aba.lipet (14324) 3 — 6 havi IU2. bútorhife! Fraukfurteriaé], F. Malom-u c ELADÓ Ononkúlon, vacry F.l rélti ető 1.400 n é % v wüRöl teríüet. rtebdii m öl övei telepítve, úó lakható épülettel, oloatiri Doktor Kúuhoi u. 15 wÄ.m Madnráitf. (3698) NACYONSZtP rrnnm- IramJa. kfinápt/emmbre ki. foEárrt.alaTi áiU^iottiaii eladó. Cím 3735 mám alatt a kiadóban IKERABLAKOK léadók Báa-vArfnAl, Só lyom utca IX (3718) MODERN tá«káiuógéo ri adó. ZeoJtai. kör. nyék 2 sz. (5705i ECY ecéaam AJ. wftrtíe férfi téJíkabát és evy ú.i férfi öltöny rfadó I^et.ieíeelywn u. 44 <-x..:.rr\. IJ. endet (3759) SZEMÉLYAUTÓ eladó, bort és motort heve® Jfesöasé] utca 42 (57091 EGY 160 kí-o» eertéF eladó, Ultaantelep. 8^ kely u. 7 ezám (3697) EOY inkarbaa» kévőnacT- azwtalu Sin«« »sabócáp eladó Szöltő utca 45 az (5692) ELADÓ esr fnrvarpÁ- koart ho«nánminklía Nacr Laioe. Újhegy D dúló (37X3) 41-68 BILCERIT men­nék. Nagyflórián utca 21 n. emelet (14383) JÓKARBAN Vrtó. fehér mély eyaraaefckoeei el­adó. Bulvár u 1 tram (5695) ESZTERHAZI fooefd. Arise- kocjfú, ieáflkocsi. külön bösö yittaane* modorok ^ epy egyioa worthejjn kaííTTM». eladó. Wiandt MajluM* utoft 8 (143?2) AJTÓK, dupfta ajtók nyúl tyékketrep. Aev, éjjefienrkrény kwrftéf- osz’.opok eladók Vitáé u 40 Rám (3695) EGY DARAB tábori fuj ta.1) fkováoF<ü^h€sl.y) al- ?dé. Dr Váradi Aütal p 8 árúm (3'/5D) ELADÓ alighaoziujjltu Biillyepr.lőw varróiíép éf eey ú.i wü*trókia. Cíjn: MajoroB^y Imre utca 12 (3696) ELADÓ 1 darab tmm«­Urza.pad és 1 <írb nagy­méretű Wertheim knaaaa Pécs. TV* iery TeUinenkr utca 4 (3738) VENNÉK ..Rekord*' kö­tőgépet. UfT.ranotii intőd. ae«m új hócflizmn eladó 38-ntí ftipőre. Ferenciek utca l„ az enuiMen jobbra (37X1) HÍZOTT «értékek eJadók Mn,kár utca 70/2. Pal» tenyi (3736' EZ0STRÓKA. «ryónvijrfl példány eladó. Cfm 3754 «jJájn alatt, a kiadóban RÁDIÓHOZ kapoaoKh a tó olaktromoe lemoRjótezó óladé. Megtekinthető a Saesrt Imre l>a.n. Jókai hSr 6 pzúim 14579* 10 HL P. WfogáHtnlu-“ raj Dén« mfilom Hir<L Bcwnany» vm (3680'

Next

/
Oldalképek
Tartalom