Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-15 / 211. szám
4 DUNÁMTÓL! NTAPLO 1543 SZEPTEMBER IS, Úi távlatokat nyitott a pécsi udom -nv e_ott ANEMZETKÖZ! ORVOS! NAOYHÉT A Magyar Orvosok Szabad Szakszerveztének nemzetközi ccn- tenáris kongresszusa véget ért. Tíz napi távoliét után hazatértek a kongresszuson résztvett pécsi orvosok, akik előadásaikkal és felszólalásaikkal nemcsak kiváló szakmai tudásukról lettek tanúságot, de örömmel csatlakoztak a nagyszabású orvosi-seregszemle határozati javaslatához is. A határozat a haladó szellemű orvosok nevében ünnepélyesen deklarálta, hogy a demokratikus orvosok legfőbb feladatukat a szabadság és a béke megőrzésében, az emberiség szen- v.edéseinek csökkentésében és a betegségek megfékezésében látják. Csatlakozott az orvoskongresz- szus a wroclawi értelmiségi konferencia állásfoglalásához is és felhívja a világ minden becsületes, hivatásához, esküjéhez hű orvosát, hogy a világ legjobb szellemi c-öinek útmutatása szerint dolgozzék és harcoljon a tudomány szabadságáért és a békéért. Az arányaiban és tudományos színvonalában minden eddigi orvostalálkozót -sokszorosan felülmúló orvosi nagyhéten a rendezőség megállapítása szerint l'ccs az összes magyar vidéki városok közül legnépesebb és legkiválóbb előadógárdával képviseltette magát. Az egyelem professzorai közül <lr lássák Kálmán, rektor, dr. Lajos László a szülészeti, dr. Kerpel- Frónius Ödön a gyermek-, dr. Boros Béla a szemészeti, dr. Kör- nyei István az ideg- és elme-, dr. Melczer Miklós a bőrgyógyászati, dr. Oravetz Pál a fogászati klinika igazgatója, dr. Szentágotai János, az anatómiai, dr. Méhes Gyula a gyógyszertani intézel igazgatója tartottak nagysikerű előadást, míg Ángyán János, a belklinika igazgatója több felszólalásával váltóit ki elismerést. A klinikák orvosai közül dr. Farádi László, dr. Franki József, dr. Jobszt Pál, Bacsó Károly, dr. Szellő Ferenc, dr. Sivó József magántanárok, Kollár Dezső tanársegéd, dr. Szabó Zoltán és dr. Bc.nkő György számoltak be tudományos kutatásaikról. A kórházi orvosok részéről dr. Donhoffer Szilárd rendkívüli tanúi-, a pécsi Irgalmas kórház igazgató főorvosa és dr. Csúcs László mohácsi főorvos, a magánorvosok közül pedig dr. György Armin, dr. Miskolczi Vilmos, dr. Oppe Sándor pécsi és dr. Szilágyi Ferenc vókányi orvos szerepelt az előadók sorában. A hatósági orvosokat dr. Hal József főorvos és több munkatársa képviselte, dr. Hal főorvos előadást is tartott. A hatósági orvosok főleg szociálpolitikai, higiénikus és üzemorvosi vonalon határozlak el jelentős újításoka!, aitm Ivekkel még fokozottabban megvédhetik a dolgozók egészségét és még eredményesebben küzdhetnek a népbetegségek elten. •# dé£nyug,at spaiiiet Főiskolai teniszbajnokság A Dunántúli Napló hetének sportversenyei kedden Magyar ország 1948. évj főiskolai csapatbajnokságaival megkezdődtek ói egészen héten át tartanak a városi fürdő teniszpályáin. A versenyen a következő férfi csapatok vesznek részt: PEAC (Selinkó. Szepezdi, dr Szabó, illetve Kecskéi), Testnevelést Főiskola (Mojzeí, Russai, Németh), budapesti Agrár LSE (Elekíi, Zsolnai, Lázári. BEAC (Vad, Lábas, Berentei) és DEAC (Fodor, Kisfaludi, Leőwev). A mérkőzések naponta reggel 9-kor és délután 3 órakor kezdődnek. A férfi csapatok sorsolása a következő: kedden PEAC—DEAC, TF—Agrár; szerdán DEAC—Agrár, BEAC- TE; csütörtökön DEAC-* BEAC, PEAC—Agrár; pénteken DEAC—T PEAC—BEAC; szombaton PEAC—TF; BEAC—Agrár. A női csapatok sorsolását későbír közöljük, x Iá eredmények az allélika! bajnokságéit A falvak népét nemcsak a „csiricsáré“ érdekli Nagy sikerrel szerepeli Harkány fürdőn a tá;színkáz együttese A harkányfürdői vendéglő helyiségében asz’.dlok meilett ültek a nézők. Musch Ede elv ars néhány- szót szól az előadás előtt: — A pécsi Nemzeti Színház tájszinházának felada;a, hogy a kultúrát elvigye a falvakba is. A tájszínház műsoranyaggá’ és tanácsokkal látja majd el a vidéki kul úrcsoportokaf. Célunk a szépre való nevelés és a haladó szellemű írók müveinek a tolmácso lása. Megkezdődik a „Mélyek a gyökerek" előadás, A közönség feszülten figyeli a színen mozgó, szereplőket. Felhangzik időnként egy-egy monda után a taps. Az előadás után a szereplők hosszasan tárgyalják a tájszinhéz jelentőségé-. Sokan vannak közü íük, akik elsöízben játszanak a tájszínház közönsége előtt. KARDOS JÓZSEF: örömmel tölt el bennünket, hogy ezentúl nem a város közönsége, hanem a pécskörnyéki falvak dolgozóinak is alkalmuk van művészileg felkészült együttest látni. A harkányi előadás után éreztem: nem igaz az a mondás, hogy a községeket csak a „csiricsáré” színdarabok érdeklik. / TIHANYI ZOLTÁN: A'tájszínház előadásainak közművelődési samponéból óriási jelentőségük van. A bemutatott színművet a stílusában alkalmazva játszotta el. A harkányi közönség elismerése jeléül az irodalmi és haladó szellemű színdarab művészi egy ül 'e sét ismé elten a lámpák elé szó- litotta. Ezúttal is bebizonyosodo'i, hogy a tájszí'nházi előadások sí \ - vezése és rendszeresítése a legszebb színész; feladat és kő élesség. A »soviet finnek ünnepe Pécsett A szovjet filmgyártás remek müveinek október 1—3. napjain rendezendő pécsi bemutatóját élénk érdeklődés előzi meg. •Megállapítható, hogy a mozilálogató közönséget már untatják az amerikai filmek, amelyek céljA az, hogy i nézők figyelmét eltérítsék a kapitalista társadalmi rendszer ellentmondásaitól. Ezzel szemben i .szovjet fiiművészet minden terméke arra törekszik, hogy feltárja a szocialista ember elölt azokat a tulajdonságokat, amelyekkel az új társadalmat építjük, megbélyegzi és leleplezi ami a régi és bűnös társadalmai jellemzi. Szombaton délután rendezlek meg a-z egyeesü’.eli bajnokságokat nagyszámú versenyző gárdával. A versenyen néhány jó eredmény is született. Az egyes számok győztesei (zárójelben az indulók száma): 200 m.- síkfutás Solymosi PVSK 22.2, 800 méteren Lombos PVSK 1:57.8, 400 m. gát (10) Lippai PVSK 57.2, távolugrás (17) Karácsony PVSK 620, rúdugrás (14) Bakó PEAC 320, diszkoszvetés (16) Pető dr. PEAC 42.40. -kalapácsvetés (13) Maniz-sni HEAC 37.70, 4x400 váltó PVSI< 3:38.2, 4x1500 váltó PVSK 20:0 6, Női számokban 100 méteren (8) Fii- !öp PEAC 13.8, 80 m. gá'futás (6) Dulánszky PEAC 15.8, íávoíugrás (8) Pető PVSK 399, magasugrás , (7) Gyurka HEAC 125, súly'ökés ! (8) Morvái PEAC 890. diszkoszvetés (S) Tö’gyes PVSK 28.88. ge- rely vei és Horváth PEAC 22.60, 4x 100 váltó PEAC A. 62.6. Pontversenyben a PEAC hat csapattal ; 30 012, mig a PVSK két csapatával 11.128 pontot, a női versenyben a PEAC három csapattal kb. 12.000 pontot szerzett a PVSK kb. 2000 pontjával szemben. — Ugyanakkor rendezték meg az ifi edzőtábor zá; róversenyét, amelyen a következő kiemelkedő eredmények születtek: 100 méteren Schneider 11.1. 300 méteren Schneider MTI\ 36.2, második a szekszárdi Döznyei 36.6 kei. ifi csúccsal, 300 méteren Martinét* MTK 1:57 2. Súlyos ítéletet a szigetvári ügyben! R* ruschwlii „fcalouas Nnyv“ éhség, tífusz és kinzászínház a kisszínpad kamarajáték U0k áldozatául esett A Nürnbergben folyó náciellenes perben a bí. róság elé került bűn- leiként az auschwitzi .halottas könyv", amely a németek által a hir- hadt haláltábor lakóiról vezetett „hivatalos" sta. tisztikát tartalmazza. A könyvbe beírták a gyül- tőtábor lakóinak számát. vezetéknevét és születési évét. végül az elhalálozás „okát". Egy. lengyel származású volt gyüjtötábori fogoly ta-* nuvallcmásában kijelen, tette a bíróság előtt, hogy a foglyok clhalá. lozásának időpontját és okát következetesen meghamisították a németek. A tábor parancsnoksága igyekezett a kivégzések számát kevesebbnek feltüntetni és ezért a ki. végzések számát több napra osztotta cl. Az foglyok elhalálozásának okát szivgyar.geségképt, vagy tüdőgyulladásként tüntették fel. A nspfejü emberek — a iegokossaöbak ? * Harisnyamúzeum Milánóban van a világ egyik legérdekesebb múzeuma. amelyet Pilládé Franc-csehi alapított. A történelmi értékű harisnyák között szerepel Mária Antoinett gyöngyökkel díszített. ezenkívül Napoleon Marat és Oeca.r Wilde harisnyája 1». Az emberek egyébként már évszázadok óta vászonnal ceavartük körül a lábukat, a harisyna mai formálja azonban csak a XVI. században jelent meg, addig csupán a férfiak hordták. A géppel való gyártáp módját William Lea. angol feltaláló fedezte fel A frenológia új tudó. mánya az agyvelö tér. fogatának és a bölcse*, cégnek a viszonyát kutatja. A tudósok mog- áilapftása szerint, ha a fül fölött mórt fejbő;cg meghaladja a 60 centit, akkor a megvizsgált koponya tulajdonosának nagy sikert kell elérnie az életben. Ha nem így történt nyilván a nagy koponya tulajdonosát gyermekkorában köböl- csőben dajkálták és így nem élvezheti a n?„gy fejjel Járó nagyobb bölcsességet. BiIliós deficit Alig egy he'e bélyegeztük meg lapunk hasábjain a íutbalpályá- kon előfordull sportszerűtlensége. _ két és kértük a közönséget, hogy d fegyelmezze magát az új idényben. Mégis olyan valami történt var sárnap Szigetvarom, amely a nyilvánosság elé kívánkozik. Az tör- tént, hogy a PÁC Közüzem— Szigetvár mérkőzés utolsó percei- ben, amikor a pécsi csapat már a maga javára döntötte el a mérkő zés sorsát, Kovács László kapós- várj játékvezető két magáról súlyosan mopfeledkezett szigetvári játékost kiállított. Erre a már előzőleg is paprikásán viselkedő kö zönség egy részt belódult a pályára és megdühcd'en véresre verte a játékvezetőt, aki be kellett szállítani a pécsi klinikára. Az orvos) vizsgálat orrcsont- és orrsö- vénytörést, mindkét lábán 3 nanoé túl gyógyuló sérülést és vállán erős zúzódásokat állapított meg. A botrányos esettel kapcsolat' ben a sporthatóságok legradikíi lisabb ítéletét várjuk. Most, árok kor a magyar sport további fel* emelése érdekében az ország vezetői ás az egész magyar dolgoz^ társadalom érdekében az ország vezetői és az egész magyar dől* gozó társadalom komoly áldozatokat hoz, most, amikor politikai és gazdasági életünk minden vonalán fegyelmet és öntudatot kívánunk' az ilyen és ehhez hasonló esetek gyökeres kiirtását követeljük a magyar sportéletből is. 3. PBTC, I!. Dinamó, 13. PVSK A BTC kanizsai győzelmével előkelő helyre ugrott a táblázaton. Szépen javító-,t helyzetén a Dinamó is. A PVSK hullámvölgyben van. A táblázat igv fess; jelenleg: Az olasz parlament pénzügyi bizottsága megállapította, hogy rz állami kiadások 1.5CO milliárd lírára növekod. tek. ami közel egy billióval több az előirányzottnál. SevcMftlca NEMCSAK Magyarország, hanem s szlijv népek irodalmában is jelentős korszak a 19. század első fele. Nálunk Petőfi, Arany, Vörösmarty neve emelkedik ki, a szlá- voknál pedig ezek az évtizedek hozzák meg a romantika virágba- borulását és a realizmus kezdeteit. Ennek a fejlődésnek kiemelkedő alakja Tarasz Sevcsenko. 1814-ben születik ukrán jobbágycsalád sarjaként. Élete az elnyomatásban sínylődő orosz és ukrán parasztság sorsát tükrözi. Tehetségét ugyan korán fölismeri földesura, de ezt a tehetséget n maga hasznára kívánja gyümölcsöztetni, ezért a pétervári festőakadémiára küldi tanulni. Nevét csakhamar a művészet nagy ígéretei közt emlegetik s a negyvenes években már versei is egyre ismertebbek. A korabeli Oroszország két kitűnő alkotója, a festő Rrjvllov és n költő Zsulcovszkij segítségére siet: lehetővé teszik, hogy az immár országszerte híres festő é- költő megszabaduljon a megalázó jobbágyi kötöttségből. PÉTERVÁROTT él Sevcsenko, akit demokratikus érzéséért, ukrán hazafiságáért I. Miklós cár rendszere üldözőbe veszi, s 1847- ben hosszas kényszerkalonásko- dásra íétlik, távol hazájától, az Aral-fó melletti steppék egyik sivár erődjében. Megtörve, megöregedve tér vissza 1858-ban Pétet- várra. Hiába halmozza el az irodalmi és művészeti közvélemény elismeréssel, hiába választja a művészetek akadémiája tagjává, hiába gondtalan most már az élete: ereje kimerült s 1861-ben meghal. RÖVID VOLT ez az élei, mégis bámulatos a maga emberi sokoldalúságában és művészi termékenységében. tró és festő egy személyben. de a dramaturgia, esztétika, művészettörténet, zene kérdései is foglalkozfatjá. Élete utolsó éveiben állandó látogatója Péter- vár színházainak s az előadások élesszem!! kritikusa. Mint esztétikus, küzd a romantikus művészet elvont eszmeisége ellen s a realizmus hirdetőjévé válik. Festői alkotásai is a realizmus- levegőjét árasztják. Kitűnőek arcképei, legjobban ‘azonban mégis a grafikai művészet terén jeleskedik. Őhozzá he orosz földre a rézkarc technikáját. A REALIZMUS és -haladó népiesség jegyében bontakozik' ki költészete. Ukrajna küzdelmes malija, parasztságának nehéz élete ihleti legszebb verseit. Balladák hangján írja 1841-ben megrázó hőskölteményét a hajdamakokról, a lengyel földesuraik ellen 1768-han föllázadó ukrán jobbágyokról. Versei a magyar olvasót Vörösmarty és Vajda János melankóliájára emlékeztetik. MINT PROZAIRÓ is elsőrangú. Orosz nyelven írja novelláit, akárcsak kor- és hnnfitársa. Go- go/;/. Elevenség, mozgalmasság, nyelvi és érzelmi finomságok mól- ián állítják Sevcsenko novellái! Gogolt- írásai mellé. A Szovjetunió értelmisége szeretettől fordul Sevcsenko emléke felé: a művészi igazság, emberi haladás nagy harcosát lisztcli benne. Fis magának érzi őt a szovjetállam valamennyi népe. mint a nép! költő ideáljának legnagyszerűbb me; ....'-'"'tóját. Dr . Angyal Endre 1. NB XI. Nyugati KMTE 3 2 csoportja: 1 — 7: 5 5 2 MÁVDAC 3 2 — 1 15: 8 4 3. PBTC 3 1 2 — 7: 5 4 4. Sz. MÁV 3 1 2 — 8; 6 4 5-6. MAORT 3 2 — i 6: 5 4 5—6. NVTE 3 1 2 — 6: 5 4 7. SVSE 3 t 2 — 8: 7 4 8 Lokomotív 3 2 — i 7: 8 4 9. KPSE 2 1 1 — 7: 4 3 10 Elektromos 3 1 1 i 7: 7 3 11. Dinamó 3 1 — 2 5: 4 2 12. Perutz 2 1 — 1 2: 2 2 13. PVSK 3 J — 2 3: 4 2 14 Komárom 3 — 1 2 4: 7 í 1.5. Pos ás 3 — — 3 2: 8 — 16. Szomib. AK 3 — — 3 5:14 — * Asbó-h a tou’.ousei nemzeközi versenyen 6:1, 6:4, 6:3 arányban veresége' szenvedet- Bernardlól, a francia bajnoktól. BTC 22, Dinamó 27, PVSK 81 Eheti osziályozókönyvünk: BTC: Sarbak 2 — Kovács 3. Kisgái 2, — Nagy 2, Lupám ). b Horváth 2 — Katies 2, Kövér !■ Kincsei 3, Leipárn II. 2, Ka-rácso* n-yi 2. Összesen: 22. Dinamó: Krausz 2 — Bergtnf1 3, Bencze III. 2 — Ben-eze I Csirke 3, Kresz I — Bezerédi A Réfi 3, Horváth II 2, Bencze 2. Rósz jár 4. összesen 27 PVSK: Pozrpai 2 — Rndna? -• Bárányi 3, ■— Megyés l. Galambé5 2. Szabó 2 — Zombori 3, Hamar <• Hirczi 4 Soós 4, Vezér 4. Összese11 31. — A hét legjobb isi- Krausz Radinai. Kisgáil — Megg yes, lieipíi1 1., Kresz — Katies, Kövér, Ilorví'1,1 11., Bencze II., Karácsonyi. A PVSK ököl vívószc koszt é'’’* ma, szerdán esla 6 órakor rondV’ vül fontos •agértekez-lete; tar" amelyen minden tan megjelenő'8 kötelező. A régi leigazolt versen)' zőké is. A tagérlekezlet poncosJ/1 kezdődik. • / HALLÓ! HALLÓ! HASZNOS vá inch s Krn/4 j szeptember 15-én, szerdán este ti óra or nyílik me ; a Bndji I ben 'Budai hit v. Kai, Kürt nagyleimében Tanban mieden szerdán és pénteken este 8 órakor Minden vasárnap •• „ ^ f ' este 8—12-ig M * % t itt ti C Pécs város minden Hiúságát szeretettel varia '2-22 HAS7.N0S ALAJOS ol. tánctanár