Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)

1948-09-30 / 224. szám

194« SZEPTEMBER M DUNANTÜLI NAPLÓ II megyei népi bizottság nagyarányú tervei az állatállomány fejlesztésére A baranyai dolgo/ó parasztságot segíti a minőségi állattenyésztés Bármerre jártunk Baranyában, a községek határában szorgos munka fayijf mindenütt. ökrös és lófoga­tok 'hordják a kukoricát, cukorré­pát, a szőlőt, vagy végzik a szán­tást. A jelekből Ítélve örvendete­sen megszaporodott a baranyai ál- felfJiomány az'utóbbi években, las­san kiheverik a községek a háborús veszteségeket, a német és nyi­las rablásokat, •miknek következtében sokan arra gondoltak a felszabadulás pillana­tában, hogy bosszú idő kel, míg újra lesz itt va-amirevaló állatállo­mány. Ma már azonban nemcsak számbeli emelkedésről beszélhetünk, hanem komoly terv készült a minőségi állattenyésztés fej­lesztésére is. AHattenyésztés tekintetében Bara­nya a Dunántúl, sőt az ország vár­megyéi között ' is az elsők között C. — A háború előtt a vármegye •sarvajmarha állománya közel 100 Wer darab volt. A felszabadu’ást követő időszakban ez lecsökkent 50—52 ezer darabra. Ma már 60 ezer darab különféle korú és nemű szarvasmarhát tartanak nyilván 3 falvakban. Ebbői kereken 28—30 •zer a tehenek és a tenyésztésbe vehető üszők száma, ennek 13 szá- ta'éka, 3.865 darab áll törzskönyvi '*i!enörzés alatt. Ebből a számból 673 újgazdának 778 teherfét el-, lenőrzik, Hlctve törzskönyvezik. A cél az, hogy az újgazdákat és 4 szövefikezeteket minél nagyobb számban bevonják a minőségi ál- htteny ész lésbe, ennek érdekében a tiépi szervek hatásos propagandá* is fejtének ki. ’ *, Az eddigi tapasztalatok azt mu- fetják, hogy a teljes egészében te­lepes község- lakossága is megérti fe magáévá teszi az afiattertyészités fefesztésének gondolatát. Gyönyörű pé!<ja erre floc&ka, abot az újgazdák 50 darab akciós ha­sas üszőt, illetve tehenet vásá­roltak a hároméves terv kereté­hen és ezeket törzskönyvi ellenőrzés Alá, helyezték. Az akció, teljes si­kerrel járt, a gazdák tejtermelése a háromszorosára emelkedő 4. Az Bocskai ga-zdák a svájci importtá1 kapcsolatban is bejelentették igé, övöket, és amennyiben mód lesz rák 10—12 darab import hasas üszőt kapnak. De részt akarnak venni az Mocskai ?azdák közül sokan az állami ökör. ■fiizlalási akcióban is. Nagy jelentő,. I MOZIK MA l műsora APOLLO CharUs Boyor föszerepIéscTel A IL <3 I! ő? URÁNIA Színésznő szerelme F©«r.er«b ók : Michelin« Pretdc 4« Claude Dauphin PARK ^r»ncla filmgyártás legnagyobb remeke Három a nő F«M.r«pb.B : REIXYS Előadások ■ afollo—u«ima—-umioauru 6 é9 8 órahor mm , ~~ Szerdán a magyar kereske- ®,e'e<nügyj minisztériumban árgya- ‘.as°k indultak meg a Budapes te Prkezett svájci kereskedelmi leül- ;°'.tséggel. Részint új egyéves áru. 0‘ereforgalmi egyezmény megkö'é- *®re, részint pénzügyi megúiiapu- “Sra vona.kgzóan. sége van annak, hegy az elmúlt hónapokban 130 darab import üszőt rendeltek a baranyai újgazdák és s-zöve1 (kezetek, ebből egyedül a paiotabozsóki telepesek és föld­művesszövetkezetek 25 darab svájci üszőt igényelt. Akciót indító t , a vármegye abbói a célból is, bogy a szarvasmarha állomány minőségi színvonalának fejlesztése érdekében Svájcból im­port á Utas sanak tenyészállatokat. Az országnak évente öbbezer bjkára van szüksége, ennek több mint két- harmadrésziét a dunántúi megyék fedezik. Mielőbb megkezdődhet az export is Baranya és Somogy produkáják a legkiválóbb minőségű bikákat, évente 6—800 darabot ad egyedül Baranyamegye. Ezt a számot két- háromszorosára akarják emelni. A jövőben fontos feladat, hogy az im­portállatokból elsősocBan a do'gozó paras® iság részesüljön kedveznie- nyes áron. Ezenkívül a baranyai állattenyésztési mielőbb be kell kap­Október l-től meginduló új autóbusz járatok csolni az exportba is. A megyei népi bizottság megbí­zásából Lexa Ferenc igen érdekes javaslatot dolgozott ki a haranya- megyei állat tényé szí és fejlesztésére, amelyben a szarvasmarha, serlés és juhállomány kérdé-séveí foglalkozik A népi bizottság célul tűzte ki, hogy minden erővel segítségére sie a dogozó parasztságnak a minős^ gi ál tat tenyésztés meghonosításába« Székely Bertalan úti járat­Útvonal: Széchenyi tér, Janus Pannonius utca. Radorfai utca, KU- mó utca, Árpád utca. Székely Ber­talan út a Surányi Miklós útig. — Megállóhelyek: Széchenyi tér, Ra- donai utca és Kiimó utca sarok. Aradi vértanuk útja, György utca, Székely Bertalan utca 7 szám előtt, Surányi Miklós ut. Szakaszhatár: Széchenyi tér, Aradi vértanuk útja, Surányi Miklós ut. Menetrend. Oda: 7,30 sz. 10.30, 13.30, 15.30. 17.30, 10.30. Vissza: 7.40, sz. 10.40 13.40, 15.40, 17.40, 10.40 — sz. = piaci napokon köz­lekedik. Bálicsi járat. • Útvonal: Széchenyi tér. Zirci köz, Apáca utca, Kórháztér, Makár utca, Édesanyáik útja, Nyár utca, Bálicsi út, a Donátusi elágazásig. Meg- á'lób-eiyek: Széchenyi tér. Kórház tér,- Kiskirály utca, Rókus utca, A mqi közgyűléstárgyalja a jövő évi költségvetést < Érdekes >iia a kisgyülésen a váró« utcainak új elnevezéséről A csütörtökön tartandó törvény- hatósági közgyűlésre elkészült a polgármester jelentése, amely Pécs életének negyedévet foglalja magá­ban a május, június és július hó­napok eseményeiben és badaraiban. Az adatok' ismertetésénél zárójel­ben közöljük a mii’.fév hason-'ó idő­szakának adatait is. A jelentés népmozgalmi adatai­ból kitűnik, hogy a jelzett időben Pécsett*157 (149) fiú és 142 (143) leánygyermek, összesen 299 gyermek született. Ugyanezen idő alatt elhalt 63 (70) férfi, 92 (84) nő és 40 gyermek, összesen 195. A terniésates szapo­rodás tehát 104 fő. A házasságkö­tések száma 182 (190) volt. A me- cseksfeáhoScsi közigazgatási kárén-' deitséginek kis számokban ugyan, de kedvezőbbek az arányszámok. Születés 17 (9), ehall- 10 (12), há­zasságkötés 19 (6). Csökkent a pé­csi gyógyintézetekben ápolt betegek száma is: 3670 (3950). Emelkednek az adóbevételek Az adózási- készséget mu et jak az emelkedő aöóbevételek a-datai. Pé- esett adóban befolyt összesen a negyedév alatt 10,314.366 (7,339.642) forint!!. A vágóhíd adatait vizsgálva meg­állapíthatjuk, hogy jelentős arány­ban emekedett a sertés és marhavá­gások száma. Levágtak 972 (686) marhát és 1607 (1086) sertést. A közölt adatokból az adózás' és fogyasztás emelkedéséből kétségte­len bizonyiíé.kat találjuk Pécs pezs- diülö életének és életszínvonalunk emelkedéséinek. A közgyűlés elé kerül a . város jövőévi költségvetése, amelynek be­ruházásait lapunkban már ismertet­ők. A szerda déli törvényhatóság kis- gyűjése foglalkozott a közgyűlés napirendjén szereplő tárgysorozati pontok előzetes le árgyalásával. "de foglalkozott oly^n ügyekkel is, ami­ket a kisgyűiés saját hatáskörében hivatást elintézni. — Ezek közül érdekes volt három utca elnevezési ügye. A Puturluk utca lakói kérték ut­cájuk átkeresztelését. A kisgyűiés elé került javaslat sze­rint ezt az utcát Majthényi Ferenc­ről, a 48-as idő alispánjáról nevez* -ék eí, aki akkor keményen kiállt a szabadság eszméje mellett. He­gedűs Lajos bizottsági tag felszó­lalásában védte a régi elnevezést, bebizonyítva, hcgV az Pécs 'törökhódoltsági emlékei kö­zé tartozik, mert ebben az utcában a mohamed hitet elhagyott ’örökök te-epüték le, akiket a törökök ,^>o!urluk” (hi­tebagyofer) névvel, illettek. Felsorolt még néhányat Pécs történelmi vo­natkozású utcaneveiből vés azok vé­delmét kén*. A ’kisgyűiés elismerte a felszólaló igazát és áthidaló meg­oldással úgy határozott, hogy az utca neve Majthényi utca lesz, de az utcában emléktáblát he­lyeznek el amelyen megörökítik a „poturlukok” emlékét. A Mceszes-teiep névnélküli „A” utcáját Nemzetőr utcának, mk; a „B” utcáját Kocsis Istvánról, a pécsi 48-as várkapitányról ne ve a ék el, aki Pécsett a 48-as nemzetőrsé­get megszervezte és ezért később a Habsburgok börtön-be verették, A nyugdíjazásoknál szerepelt Balta Ignác tiszti főügyész neve is aki betegségére való tekintet­tel kérte nyugdíjazását. A kisgyűiés elhatározta még töb­bek között a Kisgyűd utcában víz­vezetéki föcső megépítését:, amely régi óhaja az itt lakó dolgozóknak. Horváth -Gyula és Czett József beszéllek a szakszervezeti titkári értekezleten EgriPffPsifife a pécsi szakcsoportok ügyviteléi Kedden délután a szakmai cso­portok titkárainak ülésén megbe- szé ék a szakszervezetek új felada­téit és a kongresszus előkészületéit. Horváth Gyula' eívíárs az MDP nagypécsi szervezetének ti lkára rész.eíesen foglalkozott -a szakszer­vezetek és a Párt szerepével Rá. mutaoft arra. hogy a két munkás, párt egyesülése után új szerepet kell betöltenie a szákszervezeteknek. A termelés állandó ellenőrzése az egyik legfontosabb feladata. A szakmai titkároknak ismerniük kell a hozzájuk taríozó üzemek hely­zetét. udn-iok kell, hol mutatkoz­nak visszaesések és melyik üzem kiváló eredméjweit tehet hasznosí­tani a többi üzemekben. Az oktatómunka kiszélesítésére is súlyt kell helyeznünk. Erősíteni kell a szakszervezeti ve­zetők ideológiai képzettségé:. — A DUNÁNTÚLI NAPLÓ POSTATAKAOEKPéNZTARI CSEKKSZAMA: 313.064 Egyedülálló szórakozás i!! FtLMBÁL a ^Pannóniádban ok lebet 2 ón, szombaton eile 9-íől reggel 4-ig Ft'm ehefségku'alé verseny: M\FIRT-UlRADO a közönségről Táncrenderő : HERMANN _________Z-i '3 397 BROADWAY dolgozók szakmai nevelése is a szakszervezetekre hárul, A szak­csoportók titkárai legyenek azon, hogy minél több szaktanfolyamot indít­sanak meg a szakképzett dolgn. zók számának emelésére. jCzett elvtárs az egységes ügy- vitel szükség szerű sé g őr 3 beszélt. Jelenleg az a helyzet: — mondotta, — hogy a küöuböző szakmák ügy­vitele eltérő egymástól.'így nem le-he-f áttekinteni a szakcsoportok életét. F ogial kozo 11 az egyes szakmákban mutatkozó soviniszta megnyilvánulásokkal, amelyek főként a munkaközvetí­tésnél jutnak kifejezésre. Hangoztatta Czett ehjfárs, hogy a szakszervezeben nem lehet különb. ségeí ionná dolgozó és dolgozó kö­zött. A szakmai titkárok értekezlete foglalkozott a kongresszusi felaján­lásokkal is. Megállapította az érte- kezie-’, hogy Pécsett és Baranyá­ban a dolgozók lelkes munkájukkal járulnak hozzá a kongresszus je­lentőségéhez. Az egységes ügyvitelre vonatko­zóan elhatározta az ér ekezíei, hogy két öttagú bizottságot létesítenek, amelyekben helyetfogialnak a köny­velési szakértők is, akik irányt mu'a'oak az egységes ügyvitel megvalósítására. Szü"eszeti kBmka, Rodostó utca, Donátusi ut. Szakaszhatár: Széche­nyi tér, Szülészeti klinika' Donátusi út. Menetrend Odla: 6.15, 7.00 sz. 10.00, 13.00, 15.00, 17.00 19.00 — Vissza: 6.6.30, 7-15, sz. 10.15, 13 15, 15.15, 17.15, 19.15. sz. = piaci na­pokon közlekedik Fenti járatokra tanuló havi, fel­nőtt heti és havijegyek kaphatók a forgalmi irodában (Városháza). — Részletes fel világosi ás ugyanott 8- tó! 20 óráig. Telefon-: 25-95. Szabadságharc Etiópiában A Newyork Herald Tribune pá­risi kiadása közli, hogy az etiópjai Semion tartomány lakossága fel­lázadt Hailé Szelasszié négus kor­mánya ellen. Adóvá és Gondar kö­zött elkeseredett harcok folynak a népi erők és a kormánycsapa tok között. Kiil’ö! József a fővárosi törvényhatóság elnöke A főváros törvényhatósági bi­zottsága szerdán tartott rendes közgyűlésén választotta meg új el­nökségét. Bognár József polgár- mester méltatta Szakasijs Árpád volt elnök érdemeit. Azután tit­kos szavazással a törvényhatósági bizottság elnökévé egyhangúlag Köböl Józsefet választotta meg a közgyűlés. Alelnök lett Dénes Gyula és Varga Lajos. Áthelyezések a rendőrségen A belügyminiszter változtatáso­kat hajtott végre baranyai rendőr­tisztek beosztásában. A villányi já­rási kapitányság éléről Páldy r. századost a szentlőrinci kapi­tánysághoz helyezte a kihágás! osztály élére. Helyére vezetői mi­nőségben a péesváradi járási kapi­tányságról Wertényi Vilmos r. fő­hadnagyot osztotta be. A belügy­miniszter elfogadta ^ szentlőrinci kapitányság eddigi vezetőjének, dr. Deres László r. századosnak állá­sáról való lemondását, azonnali hatállyal elbocsátotta Szebényi Já­nos nyomozó hadnagyot, aki a mohácsi kapitányságon teljesített szolgálatot, végül rendelkezési ál­lományba helyezte a mohácsi ka­pitányság eddigi vezetőjét. Fajta Károly r. őrnagyot és Körmendi Vladimír r. századost, a pécsi re pülötér légi rendészeti kirendeltsé­gének vezetőjét. Felülvizsgálják a „buchen- waW boszorbánY“ Ügyéi A tömegesen érkező tiltakozások nyomása alatt az amerikaiak kény­telenek Ilse Koch, a „buchenwaídi boszorkány“ ügyét mégis felül­vizsgálni. Washingtoni jelentés sze­rint Royal hadügyminiszter utasí­totta Clay tábornokot, vizsgálja felül az ügyet és tegyen jelentést a vizsgálat eredményéről. Az ame­rikai szenátus egyik bizottsága is foglalkozott az üggyel! BIZALOM TFG Rádió csillár hanglemez Csillárüzlet Pécv Pannónia Szólónál

Next

/
Oldalképek
Tartalom