Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-10 / 181. szám

* DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1948 AUGUSZTUS 18 Mir eh AUGUSZTUS 10. KEDD ügyeletes gyógyszertárak. ,,Sz György", Kossuth L.-úí 28. (27-71). „Szít. Mór”, Bajcsy-Zsilinszky-u. 33. (27-58). „Szűz Mária”, dr. Doktor Sándor-utca 1. (25-79). — Névna­pok: Róm. kát.: Lőrinc prot.: Lő rínc. — Időjárás: Mérsékel', időn­ként élénk, délnyugati, nyugati szél, vál'ozó felhőzet, néhány.he­lyen főként északon záporeső, zi­vatar. , A meleg egy-két fokka' mérséklődik. — Vas Zoltán, a GF főtitkára moszkvai tárgyalásairól hazatérve á.vette hivatala vezetésér, — A négy nagyhatalom külügy­miniszterhelyettesei Londonban összeülnek, hogy kidolgozzák ja­vaslataikat a volt olasz gyarma­tok jövő helyze éröl. — A jugoszláv kormány rende lete ér elmében augusztus 9-től kezdődőén az eddig kiadói: ju­goszláv útlevelek — beleértve a diplomáciai és szolgálat útlevele­ké: is — hatályukat vesztik. A régi úievelek csak a Jugoszláviá­ba való visszautazásra jogosí'a- nak. — Helyreigazítás. Lapunk va sárnapi számában sajnálatos nyomdahiba folytán az a téves közlés jeleret meg, hogy Takács Jenő személyesen résztyett a prá­gai zeneszerzők kongresszusán. — Felakasztotta magát Márkus György 62 éves püspökpusztai la kos. Té tének oka: gyógyí haíat- lannak vélt betegsége. — Feljelentési tett egy gazda­sági gépvásárlás ügyében Alber' János herceszintói lakos, aki négy­ezer forin'os előleg kifizetésévé' megvett több giépet ifj. Komlósi János Mohácsszigel-püspöikpuszai lakostól. A vé'elár teljes kifizeté­se a szerződés szerin'i időpontod! . későbben történi a múlt évben. Komtósí nem fogadta el és a gé­pek«: szétszedve és össze örve el­adta Maíyasovszki János baj_a_: ócvkavaskereskedőnek. Albert Já­nos az ,.á‘ej ett” vevő a három- , éves terv ellen irányuló bűncse­lekmény és csalás mia t feljelen- » tést tett ah ügyészségen. — Felhívjuk az összes üzemek dolgozóit, hogy vasárnap folyó hó " 15-én fillétcs vona' indul Fonyód­ra. reggel 4 óra 30 perckor. Rész- vé éli díj személyenként 13.20 fo­rint. Jelentkezés keddtől csütörtö­kig a Kereskedelmi Alkalmazó tak Szakszervezetében (Kossuth Laios. ú 35.) este 6—8-ig Tarlós Ödön elvársnál. — A pécsi Izr. Hitközség szó riális osztálya minden kedden es'e 9 órai kezdettel Fürdő-utca 1. sz­ála ti kér helyiségében családi összejövetel: rendez, melyre hit les-véreinket és vendégeinket sze reiettel várjuk. — Az amerikai rádió szerim newyorkj Metropolitan opera vég. ' érvényesen elhatározta, hogy anyagi nehézségek mia!' nem nyitja meg a világhírű dalszínhá za'. < / — Gyermekdélután a Budai I. Pártszervezetben, Szombaton dél- u'án hatalmas gyermeksereg gyü­lekezett a Magyar Dolgozók Pár­ja Budai I. pártszervezet helyisé­gében. A gyermekkacaj be'öltötte az árnyas kerthelyisége: valamim a nagytermet, délután 4 órára már 300 gyermek kiváncsi szemmel figyelte' a szánpadot. Ekkor érke ze‘t meg a Majorossy-utcai nap közi otthon szereplő gárdája az óvónők vezetésiével és megkezdő dötf a gyermekelőadás. A kis szí­nészek nagy sikert ara tak és a hálás közönség tomboló tapssal fe­jezte ki. tetszésé . Ezu'án követ kezett az ozsonna. Minden gyer­mek 3 deci tejeskávéi kapott fe­hér zsemlyével. A gyermekelőadás egyes mozzanatai a pár szervezel « udióján keresztül az Trányi Dá- rrel-lérj hangszórón is közvetített ték, így erről az o tani piaci áru­sok js tudomás szereztek és több kosár gyümölcsö; küldtek a gyer­mekek ozsonnáz Mására, hogy ők •_ résztvegyenek a meg vendég-e 'éjben. — A pécsi tudományegyetem Kisebbségi In’ézetének országos vi szonylatban is elsőrangú folyótra tára, ’a „Nemzetiségi Szetnié"-re felfigyelt a magyar rádió is, mely vasárnap esti adásában közve í- tet.te dr. Nádor Tamás ismerleté sét a folyóiratról. A vidéki váro­sok közül a pécsi egyetem az el­ső, melynek folyóiratát ily nagy nyilvánosság elő.t ismerteti. Leg­közelebb a pécsi tudományegye- .em Magyar Szociográfiai Intéze­tének kiadásában most megjelenő folyóirato- fogja dr. Nádor Tamás a rádióban ismertetni. — Papp István vései (Somogy m.) felelős malömveze ő- őrizetbe vette a rendőrség, mert több eset­ben vett ál őrlésre újbúzát és min­den ese ben kevesebb mennyisé­get veze'ett be könyveibe. Papot már 500 forint bírságra büntették ez év elején hasonló bűncselek mény miatt. Mos: a pécsi uzsora- bíróság mond felette ítéleett — Hasmenés ellen igyon ,Tani­nos” vörösbort. Kapható: Feren­ciek u ca 12. (12.271) (xl — ..Ideges” házaspár. Fenyvesi József 23 éves mecsekszabolcsi la. kós hosszabb idő óta családi há­borúban él 35 éves feleségével. Az asszony többíziben viselt el sú­lyos bántalmazás' ás életveszélyes fenyegetést. Az asszony a szom­szédok vallomáséval alá émasztva kérte férjének elmegyógyászati kezelését. Fenyvesi harctéren ka­pott légnyomásával indokolta ..idegességé:”. Ssahfíxervexet Fsmunkás szakcsoport szerdán délután 5 órakor vezetőség,; és bi 'zalrni ülést tart az új szakszerve­zeti székházban. Uj hivatalos óra pénteken és szombaton 5—7 óráig. — A Kereskedelmi Alkalmazol, tak Szabad Szakszervezetének köz­leményei: 10-én es e 6 órakor a Festék-es Szakosztály lart gyűlési, — 11-én, szerdán az összvezetőség- és bizalmi elmarad. — 11-én, szer­dán este 6 órakor vegyes szakosz­tályi gyűlés. Magánalkalmazottak hírei: Fo­lyó hó 10-én, kedden délután lA4 órakor OTI alosztálynak taggyű­lés, 7 órakor szövetkezeti taggvü. és. — 11-én, szerdán délu án 4 órakor nyugdíjas taggyűlés. — 12-én, csütörtökön délután 6 óra­kor ipari alosztály taggyűlés (együ:; a lervmegbízot: értekezlet­tel), 8 órakor vezetőségi ülés. „Tervmegbízottak és tervnieg- bizoft helyettesek részére a szak­maközi bizottság 12-én, csütörtö­kön délután 6 órakor fontos érte. kezlete! art a Magána’kalmazof- tak székiházában (Mária-u'ca 6.) ÍEőadió: Lakatos József megyei tit­kár. A tárgy fontosságára való te- kjn eltel megjelenés kö'elező. BFFOTTES ÜVEGET VESZEK. Felsőmalom utca 16. földszint. Velő. Nyilf-lér*) A Délbaranyai Gépkocsifuvarozó Kft mohács; (Dózsa György út 28. szám alatt) íörv, bejegyzett cég közhírré teszi, hogy társasgépkocs; járatai engedélyokiratának* vissza­vonása miatt tevékenységé: meg­szüntette és vállalatát felszámolja. Felhívja az -érdekelleket, hogy esetleges követeléseibe' legkésőbb 1948. évi augusztus hó 21-éig be­zárólag a vállalat fenti címére jelentsék be. Felszámolók. Délbaranyai Gépkocsifuvarozó Kft. Mohács (12.273) *) E rovaban közéltekért nem vállal felelőssége- a szerkesztősén Hercegszabar sága. község előljáró­Pártélet HETI PARTNAPOK KEDD. Délután ’<3 órakor, Nyom­dák: Mészáros Dezsőné; (4) Er­dőigazgatóság: Lantos Tibor; (7) Kesztyűgyár: Pap Imre; (7) Bel város: Darvasi István; (7) Sik­lósi kerület: Baranyai Zoltán; (7) Budai I.: Benedek András; (8) Kertváros: Polgár Islván; (0) OMTK: Pollák Elemér; (1) Gyapjufonó: Kiss Istvánné; (3) Dunántúli malom: Koppány Je­nő;* (4) MOSzK: Gellért Brúnó; (5) Vasút: Gábor Sándor; (5) Munkásszövetkezel; Szerdahelyi Ferenc; (5) Fém- és Iakatosáru- gyár: Benedek András; (5) Első Pécsi Gőztéglagyár: dr. Kerese István; (5) Zsolnay-gyár: Sebők Sándorné; {'A 6) Dohánygyár: Dolecsek Vera; (7) Közigazga­tás: Schuber Rezső. SZERDA. délután A3 órakor. Kokszmü: B. Nagy Gusztáv; (4) Sörgyár: Schuber Rezsőné; (5) Filmszínházak: Horváth Gyula II; (5) Sopianae gépgyár: Pap Imre: (6) Posta: dr. Huszár István; (7) Egyetem: dr. Wolf Ferenc. CSÜTÖRTÖK. Délulán A8 órakor Tűzoltók: Szabó Sándor; (A4) OTI: Dolecsek Vera; (6) Hús­ipari szövetkezet: Szomolányj András; (7) Budai II. Balázs Adorján; (7) .Gyárváros: Gárdos István; {145) Cipésziparosok: Kirschner Ferenc. PÉNTEK. Délután %3 órakor, Mautner: Petró József; Í7) Szi­geti külváros: Mészáros Dezsőné SZOMBAT. Délulán 1 órakor, Köz üzem; Sebők Sándorné; {'A 8) Közvágóhíd: Katkó Isiván. PERFEKT GYORS- ÉS GÉPÍRÓ. Nö titkárnői állásra azonnalra felvétetik. Cigi a kiadóban (x) Pécs thj város I, fokó közigaz­gatási hat óságától. 4.461/1948. K. Tárgy: A pécsi köztemetőben lévő „t>” és „V" sírhelytáblák elévülése. HIRDETMÉNY. Az 1876:XIV. te. 118. §-áfoan elő­írt 30 évi elévülési idő a pécsi közi emető ,,D” és „V" sírhely- parcelláiban 1948. év; július hó 31-én lejárt, így ezeknek a parcelláknak új bői való értékesí'ése valamire! a meg nem vásárolandó sírhelyeknek újra temelkezés céljára való fel- használása időszerűvé vál-, A szükséges munkálatok meg­kezdéséig türelmi időt tűzök ki, melynek kezde e 1948. évi aug. 1 végső ha'ára pedig 1949. évi július 31. Felhívom mindazokat, akiknek elhalt hozzátartozója az elévül' parcelláikban van el emetve, hogy a sírhelyek újból megváltásáról, vagy a tetemeknek és síremlékek­nek (sírköveknek) a köz emető más parcellájában való áthelyezé­séről a türelmi idő lejárta élőt gondoskodjanak. A sírhelyek újramegváltás; ára a emetöfelügyelőné! tudható meg a holt elemek és síremlékek el­A p écsi népbi ró Ságtól. Nb. 95/1948—8. gzám. HIRDETMÉNY Háborús bűntett miat! Juhász László — akii 1918 november hó 20-án született, pécsi illetőségű és lakos, kereskecíósegéd foglalkozá­sú — vádlottat felhívja, hogy ügyének a pécsi népbíróság előtt 1948. szeptember hó 7. napjának délelőtt 9 órájára kitűzőt: főtár­gyalásra jelenjék meg és védelmé, fői gondoskodjék. Értesíti egyúttal, hogy távolléte a főtárgyalás meg ■ art ásónak és érdemi határozat hozatalának nem akadálya és ha a főíárgyalás meg­kezdéséig védelméről nem gondos­kodik. a főtárgyaié® elnöke hiva­talból fog az iránt intézkedni. Pécs, 1948 július hó 23. dr Rihmer József sk. tanácselnök. A kiadmány hiteléül: Séhvara Nándor irodatisa-. (12.270) ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Hercegszabar község a tulajdo­nát képező KOCSMÁT, MÉSZÁRSZÉKET és egyéb mellékhelyiségeket szó­beli nyilvános árverésen a köz­ségházánál 1948, évi augusz us hó 20-án, délután 3 órakor a legtöbb ígérőnek bérbe fogja adni. A ki; kiáltása ár 40 q búza hatósági ára, a bánatpénz pedig 500 forint Az árverezni szándékozók újkeletű vagyoni és erkölcsi bizonyítvány­nyal tartoznak megtoízhatóságuka igazolni. Az árverési feltételek a kölkedi körjegyzői hivatalban — Mohács — a hivatalos órák alatt betekint- heök. Hercegszabar, 1948. aug. 6. Molnár János sk. körjegyző id. Szigyártó Mikló« sk. bíró. (12.276)* 1622/1948. gh. sz. Tárgy: Seiejtanyagok árverés«- ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A Pécsi Tudományegyetem gaz­dasági hivatal által kiselejtezed klinikai berendezési és felszerelési tárgyakra (ablakzsaluk, vaságyré­szek, központi fűtésre szolgáló k*- záatagok és alkatrészek, Légi *1' sakok és gázálarcok, különböző kezelőgépek, vas- és faalkatrészek valamint hulladékokra) a VKM 198.572/1948 VI. 1. sz. Tendelete alapján nyilvános árverés- hirde­tek. Az árverést 1948 augusztus tű­én, 10 órakor, az egyetem gazda­ság; hivatalának udvarában, Rá­kóczi út 2. szám, tartjuk meg. Pécs, 1948. augusztus 7. Dr Majfényd I. Géza gazdasági Igazgató. I (12.280) Divatíűzőket én divatot jnelllarlótnl LEC0LCS6BBAN ILONKA 'iizószalonből. Munkácsy Mihály-utca Z0 Telefon: 26—69 (12,019) Hórdióműsor KEDD. 7.20: Zene-, 8.15: Gluza- nov műveiből. 9: Beszkárt zene kar; 12.15: Ének-zongora; 13: El beszólás; 13.15: Népek zenéje 14.15: Előadás; 14.30: Ifjúsági énekkarok; 16: Előadás; 16.30; Bal ese‘biz osíló előadás; 16.30: Olim­piai híradó; 17.15: Vörös-kérész hírek; 17.30: Szív küldi szívnek szívesen; 18.15: Gorkij drámája: enségek. Előadás a stúdióban i 19.50: Olimpiai hírek; 20.35: Csil- ogó ritmusok; 21: Énekkarok: 21.30: Rádiójái ék; 22.25: Olimpia' híradó. 23: Magyar nóták. Budapest II. 17: Jazz; 18: Ko runk zenéjé; 19: A falu hannja. 19.30: Zenei élő újság; 20: Or­gonazene; 20 30: Szabadegyelem; 21.15: Mi van egy mondat mögött? 21.30: Hangos híradó; 21.45:'7enés nercek; 22.15: Magyar nó cik; 22 45 Bramhs dalok. szállá ásóhoz pedig a szükséges hatóság; engedélyt legkésőbb 1949 évi április 1-ig, fenj hatóságnak okvetlenül kikérendő. Amennyiben valaki -az előirl parcellákban lévő valamely síréin lékel (sírkövet) az ol: elteme'ett halót' exhumálás és a köz emelő más parcellába való átszállítása nélkül kívánná elvi etoi, erre elő ző'.eg feni hatóságnál engedélyt kell kérnie, ami'koris az elviíetni kívánt síremlékhez való 'jogosu!:- ságá; megbízható módon igazolnia kell. 1949. év} április hó I. ulá-n a város ha ósága az elévül: parcel­lákban lévő meg nem váltót , il­letve el nem szállított sírköveket a város műszaki ügyosztályának anyagraktárába fogja szála ami ahol azokat az igényjogosul ak — amennyiben jogosultságukat ható Ságomnál (városháza, III. emele' 95) előzőleg szabályszerűen igazol - ák — 1949 évi július 31-ig a szállítási és egyéb felmerült költ­ségek meg érílése melle - átve étik. Az. ezen időpontig át nem ve ' síremlékekkel (sírkövekkel) 1949 évj július hó 31. napja után a város hatósága szabadon ren­delkezik. Pécs, 1948 július 30. dr Misángyi s s tanácsnok I (12.272) Kuittiharisnyálí Sérvfiütők Qivisi műszerek Dr. VÁMOS drogéria Pice. Vároebá* Telefon 25-17 épület 110.664; Vásároljon On is férfi fe női Követeket, selymet ée textilárut a réerl és szolid üirscli és Pállá»-égn 1 Pécs, 1213' frsalmaeok utón ?e HÁLÓSZOBA, mindenféle varrógép matracok, szekrények férfi ruhák eladók. Bizományház. Kn-f-uth. Lajos út 77 (12.277) f-ÉNYMASOLÁSI mun­kát gyorsan végez Le. íróiroda. Deák-utca 2. Vidékről oosián beküld fő (10 336) Értesítem kedves hSlgyközőn­séget, ismerőseimet, hogy angol-francia nőídívat szalonomat Felsővámház-uíca 17 szám alatt megnyitottam. Tisztelettel Gödön? László női szabómester 12 >3 A „KÖZÉRT" Pécsi Hús és Hentes* áragyára a zsír- és fiájárát 18*80 Fí-ra a 12278 SS3BHH árál 18 * — Ft-ra szállította le ELADÓ fürdőkád, korjy. ha-kredesne. f éregmen te« divrfny. • síelőn, etelázsi. pult. nagy diófánkétól 40 forint, hintaszék 50 forint, kamara aj tó 20 forint-, ablak 50 forin­tól. Klimó utca 8 szám (1892) ERŐSEBB FIÚT ak­naira kifutónak f^v*' erünk. Iz*ák József fastézkíke-reekodés. chenyi tér 8 (12 úi ORVOSI RENDELŐBEN segédkezne, esetibe ház tartását vezetné telje- i-vn egyedülálló t kát űrinő. Érter»i‘ét. .,Péce- környékén is" 12 205 leli ?ére CSALÁDI HÁZAKAT ürjröéien veszek iiíry- feleimnek. DECLEVA roíla Rákóczi út 28 Telefon : 19-97 (Z-ol na v szobornál) (1891) ECY KÜP.ŐN BEJÁRAT'/ hiVor*zott »7obM kiádó. p Mária utca 16 • (1893)' 31 ÉVES fi atoil ein bér erdészeti. fakitermelői ős vadnevelési állásokra jó bizonyítvánnyal ellát­va. bármely pillanatban eJhelyezkedne. Cím 1888 ez ám alatt a kiadóban INCATLANOK: összkom­fort»?. elő. 4 p.'obás Makár utca 51. Kert­városban e’ő. 2 szobás, csak 16.500. összkom fortos. elő. 3 ór 2 s>zo- 1* *5 lakás ai c«a.k 30 000 Ft., összkomfortoe. elő. 4 frobás húszezerrel át­vehető. összkomfortom 2 pzobá* ospT 16 000 Ft — RZöUjÖK: 1864 n-ől épülettel 8-^6 n-ö1:« olcsón. — RÄT: ótiez ern 6 criiezönrölei> tJl- .ulia: DKOTjEVA iroda Rákóczii út 28 Telrfnn: 19-97. (1891) OLCSÓN eladó eKy> modem félháló és ko n y h abe ren d ee.ée. l^("r to-r Sándor utca 58 ? (1889) . öröklakás: nagy;’; szép. öFszkomfortoe. % 2 «zobás 16.500 *■ DEOLEVA iroda kóczi út 28. <189 DUNÁNTÚLI NAPt(l Felelős STerke“7*® Pairs István. Secrkeeztősós: én W*‘g hivatal: Perezú-ut1,8 ^ Telefon: J5—32.--------—---------- - ip Ké i'Zlilt a S7 3h^;..f ■ivi.mdában. Jíim88 r M -u 10 Tel : 2°^ vevetd: 1 .>I(V kiadó A* nrn,T! Acs Jóis««

Next

/
Oldalképek
Tartalom