Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-05 / 177. szám

DUNANVŰU NAPLÓ 1948 AUGUSZTUS * Újabb tárgyalások indulna!! Moszkvában ? ENGELS FRIGYES Megerősítik Clay tábornok lemondásának hírét A görög Kommunista Párt köz A londoni rádió jelenti, hogy mind a három nyugati hatalom behatóan tanulmányozza diplomá­ciai képviselőjének jelentését a Sztálin generalisszimusszal »foly­tatott megbeszélésről. E^ több na pót vesz igénybe. A jelentéseket egyelőre a legnagyobb titoktartás­sal kezelik. A munkáspárti Daily Herald azt írja, hogy a tanácskozások igen kényes természetűek, ezért van szükség a szigorú titoktartásra. A lap lehetségesnek véli, hogy a moszkvai diplomáciai képviselők a közeljövőben újabb megbeszé­lést folytatnak Sztálinnal. fl berlini kfrffóst P Mono; frormányzá? tárgyatósAn rendezik? Az Evening News szerint lehet­séges, hogy a berlini kérdést a berlini szövetséges parancsnokság keretében, vagy a négy megszál­lási övezet katonai kormányzójá­nak közös tárgyalásán rendezik és ezzel párhuzamosan tovább folytatják az előkészületeket az újabb négyhatalmi értekezlet egy- behívása érdekéién. Robertson tábornok, németor^ szági angol katonai kormányzó szerdán repülőgépen Londonba érkezett, hogy tárgyalón a brit külügyminisztériummal. A tábor­nok jelentést tesz a legújabb ber­lini fejleményekről. * Washingtoni híradás szerin! . Amerikában is erősen hiresztelik. hogy Clay tábornok visszavonul. Hivatalos körökben ezzel kapcso­latban elismerik, hogy Clay tábor­nok nemrégiben maga jelentette ki, szeretne visszavonulni a kato­nai szolgálattól, távozására azon­ban valószínűleg csak akkor kerül sor, amikor a berlini kérdésben már valami rendezés következik be. Még mncs részes jelentés a mosdva» tárgyalásról Londoni jelentés szerint Bevin brit külügyminiszter kedden dél- . után fogadta Douglas amerikai nagykövetet és megvitatta vele a moszkvai tárgyalásokról érkezett jelentéseket. Truman elnök kedden szülővá­rosából visszatért Washingtonba. Egyetlen megjegyzést sem tett a moszkvai tárgyalásokra. Azt mon­dotta, hogy Marshall külügymi­niszterrel a szokásos csütörtöki heti értekezlet előtt nem talál kozik. ponti bizottsága a grammoszi hegy­ségben tartott többnapos ülésén megvitatta a görögországi politi­kai és katonai helyzetet, valamin; a Kommunista Párt jövő felada­tai:. Elhatározták, hogy jelenlékeny mértékben emelik a demokratikus hadsereg létszámát s a szabadságharcos mozgalmat kiterjesztik a királypárti terüle­tekre is. Moszkvai lementés Berlin éle »nézéséről A szovjeit hatóságok augusztus 1-én megkezdték Berlin élelmiszer­ellátását. A berlini üzíeteket ele­gendő élelmiszerrel látták el és megfelelő jegyek ellenében bár­mely övezet lakossága vásárolhat ölük. Berlin nyugati övezeteinek élelmezési helyzete napról-napra rosszabbodik. A DPD hírszolgálati- iroda közlése sezrint szén- és vil- lanyhián-y miatt Berlin nyugati övezeteiben 300 pékség beszüntet :e a munkát. Német szabadalmakat art*ak el az amerikai • nagyvállalatoknak Az amerikai szövetségi törvény­szék a S'andard Oil Compay-nek í élte oda az I. G. Farbendndustrie 504 szabadalmát. A szabadalmak olajfinomításra vonatkoznak. To­vábbi 255 lefoglalt szabadalma •; amelyek kémiai anyagoknak olaj­ból való előállítására vonatkoznak, a Jaschk-társaságnak adtak át. Amerikai kémhélérat működik Ketetsuráná- ban is Az Universu! megállapítása sze­rint az amerikaiak rendszeres kémhálózatot építenek ki Euró­pában, különösen a keleteurópai népi demokráciákban. A lap sze­rint az amerikai kémhálőzat egyik vezetője Frankfurtban Guderian és Halder volt német tábornok,1 akik -'gész Európára kiterjedő kém- hálózat kiépítésének tervét dol­gozták ki azzal a céllal, hogy az ■idatokat gyűjtsön az európai or­szágok katonai berendezkedéséről' és politikai helyzetéről. Ezenkívül tervbevették amerikai ügynökök kiküldetését is Kelet-Európába. (Newyork) A polgári jogok vé­delmével foglalkozó bizottság, amely ellátja a bíróság elé kerülő !2 amerikai kommunista vezető védelmét, közölte, hogy az ame­rikai közélet számos kiválósága jelentette be tiltakozását a vádirat ellen. Követelik Trumantól és Clark főállamügyésztől, vonja visz- sza a vádat. Bib^n-holnár ár»>- forgpgaimi egyezmény Az Albán Távirati Iroda jelenti, hogy albán és bolgár meghízot­tak Tiranában aláírták az év vé­géig érvényes árucsereforgalmi egyezményt. Az egyezmény alap­ján Albánia érceket, kenőolajat, nyersolajat, bitument, gyapotot^ olajbogyókat és' más mezőgazda- sági cikkeket szállít Bulgáriának. Bulgária viszont különböző mező- gazdasági növények magvait, ker­tészeti termékeket, textilárut és építészeti cikkeket szállít Albániá­nak. Mőxellátás PETRÖIíEUM-OSZTAS A közellátási hivatal helyreiga­zít ástóppen közti a város petró­leumban ellátatlan lakosságával és a kereskedőkkel, hogy az augusz­tus 4-én közzétett petróleum-osz­tással kapcsolatos értesítésében az érvényes petróleum jegyszelvények számát tévesen közölte, minthogy á 6-os számú petTóleum-jegyszel- vényekre egyizben mér osztottak petróleumot, Az érvényes jegy- szelvények tehát- e hónapban: a pet.róleumuSalvány 7-es sz. szelvé­nye, amelyre 7 deciliter és a pet­róleum pótiutalvány VII. sz. szel­vénye, amelyre 3.5 deciliter pet­róleumot osztanak ki a kereske­dők. Rádióműsor CSÜTÖRTÖK. Budapest I.: 7.20: Zene; 8.15: Keringőik; 8.30: Mo­zart: Esz-dur vonósnégyes; 9: Zon­gorazene: 12.15: Asztali zene; 13: Arató nóták; 13.20: Tarka meló­diák; 14.15; Qpararészletek: 15; Rádióiskola; 16: Jószomszédság muzsikája; 16.30; Olimpiai híradó; 18.30: Szív küldi szívnek szívesen; 18.45; A cseh filmharmónikus ze­nekar; 19.50: Olimpiai híradó; 21.25; Hangos híradó; 21.35: Jazz; 22.25: Olimpiai híradó; 23: „Hel­lasz szikláin“; 23.45: Zongorazene Budapest II.: 17: Jazz; 18: Csil­logó ritmusok; 18.30: Jazzkedve- lök iskolája; 19: A falu hangja: 19,30: Verses összeállítás; 20: Könnyű zepe; 20.30: Szabadegye­tem; 21,15: Olimpiai híradó; A termelőeszközök társadalmi kisajátítása nemcsak a termelés most uralkodó mesterséges kor­látozását szünteti meg, hanem a termelő erőknek és a termékek­nek azt a tényleges pazarlását és pusztítását is, amely jelenleg a termelés kikerülhetetlen kísérője és amely a válságokban éri el tető-f pont iát. A termelőeszközök társa­dalmi kisajátítása, azonkívül a termelőeszközöknek és a termé­keknek tömegét szabadítja fel az összesség számára, amikor meg­szünteti a most uralkodó osztá­lyok és politikai képviselőik bár­gyúé, fényűző pazarlását. Az a lehetőség, hogy a társadalmi ter­A szabad szakszervezetek politikai napilapja a NÉPSZAVA _________________ « Előfizetési ára egy hóra 15 - Ft szakszervezeti tagoknak 12‘— Ft Budapest Vili, CoiUI-ulca 4. A szfifcséssieriísSg MeMftl a szabadság birodalmába me!es segélyével a társadalom va­lamennyi tagjának oly létet lehes­sen biztosítani, amely nemcsak anyagilag teljesen elégséges és napról-napra bővebb lesz, hanem testi és szellemi képességeik tel­jesen szabad kiképzését és alkal­mazását is biztosítja'— ez a lehe­tőség most először van meg, de megvan. Azzal, hogy a- társadalom bír-, tokába veszi a termelőeszközöket, megs tinik az árutermelés és vele a termék uralma a termelőn. A társadalmi termelés anarchiája helyébe u tervszerű, tudatos szer­vezés lép. Megszűnik az egyéni létért való küzdelem. Csak ezzel válik el, bizonyos értelemben, az emberiség végleg az állatvilág­tól, csak ezzel lép a lét állati fel­tételeiből valóban emberi feltéte­lek közé. Az embert környező élet- feltételeknek az u köre, amely eddig uialkodott az embereken, most az emberek uralma és ellen­őrzése alá kerül, akik most elő­ször lesznek a természet tudatos, igazi uraivá, mert és miután saját társadalmasulásuk uraivá lettek. Társadalmi cselekvésük törvé­nyeit, melyek eddig, mint idegen, rajtuk uralkodó természeti törvé­nyek álltak velük szemben, akkor majd teljes hozzáértéssel alkal- inazzák az emberek és ezzel ural­muk alá is hajtják őket. Az em berek saját társadalmasulása, amely eddig, mint a természettől és történelemtől rájuk kényszerí- tell társadalmasulás állt velük szemben, most saját szabad tettük lesz. Azokat az objektív, idegen hatalmakat, amelyek eddig a tör­ténelemben uralkodtak, most, a: ember a maga ellenőrzésének veti alá. Csak ettől kezdve csinálja1 majd az emberek teljes tudató Sággal a maguk történetét, csa ettől kezdve lesznek meg a tőiül mozaúsba hozott társadalmi okok mik Túlnyomóan és egyre növekvő mértékben azok a következmé­nyeik. melyeket az emberek célul lűztek maguknak. .Az emberiséi ugrása ez, a szükségszerűség bíró dalmából a szabadság birodal­mába. * Részlet Engels Frigyes ,,A Szo­cializmus fejlődése az utópiától a tudományig" c. könyvéből. ötvenhárom esztendővel ezelőtt, 1895 augusztus 5-én hunyta le örökre szemeit Marx Károly hűséges tanítványa, barátja és fegyvertársa, Engels Frigyes, akU Lenin a modem proletariátus legnagyobb tudósának és tanítójának nevezett. Engels 1820-ban született Bannen rajnai városban. Bár atyja gyáros volt, már diákkorában meggyülölte a porosz önkényuralmat és összekölte- tósbe került a forradalmi körökkel. Filozófiai tanulmányai során vált kora nagy dialektikus gondolkodójának - követőjévé, lelke­sedve Hegel rendszerének forradalmi részéért, amely megdöntött minden állandót, szilárdat, az állandó fejlődés és változás tanát hirdetve. Azonban Engels csakhamar túlnőtt Hegelen, aki nem tudta levetni a filozófiájának idealista bilincseit. Engels már Marxai együtt jutott el Feuerbachig, majd Feuerbach kritikáján keresztül közösen fektették le a dialektikus materalizimis, a mun­kásosztály tudományos világnézetének alapjait. 1844-ben került össze személyesen is Engels Marxai és ettől az időtől kezdve elválaszthatatlan barátok lettek közösen dol­gozták ki a marxizmus elméletét, kölcsönösen segítették egymást tudományos munkájukban, együtt vitatták meg a munkásmozga­lom időszerű kérdéseit és együtt vettek részt a mindennapi har­cokban is. Együtt léptek be a „Kommunisták Szövetségébe” amelynek megbízásából közösen szerkesztették meg a modern proletáriátus bibliáját, a „Kommunista Kiáltványt”. Engels Ang­liában lett szocialistává, ott választotta el magát teljesen a né­met filozófiától, ott '„-merte meg az Ipari forradalom hatalmas tör­ténelemformáló erejét, ott futott köjiel a munkásosztályhoz, fel­ismerve, hogy a munkásosztály hivatott megdönteni a tőkés rend­szert és felépíteni az új szocialista társadalmat. Marx és Engels barátságáról legendák szóltak. A két harcos egymáshoz való viszo- nyában öltött tesztet a legszebb kapcsolat ember és ember között, ■ amelynek során Fngels az önfeláldozásnak a segítőkészségnek a hűségnek ezer és ezer tanujelét bizonyította. Engels Frigyes a h nagy tudós és tanító a legszerényebb emberek közé tartozott. Sze­re: ete és tisztelete Marx iránt határtalan volt, pedig Marx min­dig egyenrangúnak tekintette íegyvertársának munkáját a maga müvével. Engels számtalan könyvében/ tanította, nevelte a szocia­listákat, vitairataiban élesen szembeszállt azokkal, akik tudo­mánytalan 'tévútra akarták vinni a munkásmozgalmat, Olyan müveket Irt, amelyekből évszázadokig fog tanulni az emberiség. Engels Frigyes egész életét a proletáriátus felszabadításának szentelte. Koporsójánál levett kalappal állott az egész világ mun­kássága és minden becsületes haladó ember. Engels meghalt, ta­nítása azonban most is elevenen ott él a munkások millióinak szívében és agyában felfegyverezve a proletériátust az új és győztes harcokra. ................................................................................................ n — um «m — Ol impiai naplá GyarmathyOlga negyedik magyar olimpiai bajnok Pompás visit ab ti a győzelem, Várszegi negyedik a gerely vetésben A női távolugrás döntőjére szer­dán délután Került sor. Olimpiai bajnok: Várkonyiné Gyarmathy Olga 569.5 cm., második Depor'ela (Argentina) 560 cm, harmadik Liman (Svédország) 557.7 cm. A férfi gerelyvetésben olimpiai bajnak: Rautavara (Finnország) 69.77 méter, második Seymour (USA) 67.56, harmadik Várszegi 67.3, negyedik Vesterinen (Finnor­szág) 65.89. Szerdán délután 6000 főnyi kö­zönség előtt került sor a wimbley-i uszodában a Magyarország—Fran­ciaország vizipólómérkőzésre. — Magyarország—Franciaország 5:4 (2:4). Francia támadással kezdődik a íá-ték. Holop erőszakos szerelése miatt a megítélt szabaddobási a francia középcsatár a hálóba lőtte 0:1. Ezután a francia csapat tovább támadod, de Szívós kiegyenlített. 1:1. Most Bermyn lőtt nagy gólt, 1:2, amit Brandy egyenlített. Bár­mim és Biner góljával 2 4-re veze­teti a félidőben a francia csapat. A második félidőben nagy erővel kezdett a magyar csapat. A 21. percben Szívós lőtt gólt 3:4,majd Gyarmati volt eredményes 4:4. A j győztes gólt Lémhényi lőtte. A magyar játékosok közül Szívós és Hntnn látszott igen jól. A férfi tőrvívás egyéni bajnok­ságában Maszlai a második csoport­ban 5 győzelemmel bejutott a szer­da esti nyolcas döntőbe. A római birkózó verseny második fordulójában a magyar Szilágyi pontozással győzött a francia Va­lette ellen. Légsúlyban a svéd Peterson pontozással verte a magyar Benczét Pehelysúlyban a magyar Tóth 5 perc 01 másodperc alatt' tussal ver­te az angol Martimert. Könnyűsúlyban a svéd Nilsen 16 perc 18 másodperc alatt tusai verte a magyar Kovácsot. Éjfélte jelentik: A 400 m. gyorsúszás olimpiai bajnoka Schmidt (USA) 4.41 (ol rek.), 2. Me Lane (USA) 4:43.4 (régi ol. rekord). 3. Ma.rsehaH Ausztrália 4:47.7,, 4. Kádas Ma­gyarország 4:49.4, 5. Mi,író 4:49.9. A férfi tőrvívás olimpiai bajnoka Gucbon Franciaország 7 gy, 2. Őri- óla Franciaország 5 gy., 3. Maszk# Magyarország 4 gy." Az 1500 m. síkfutásban a magyar Garat döntőbe kerüli A női súlylőkés olimpiai bajnoka Ostermayor Franciaország 13.75, 2. Piccini Olaszország 13.09, 3. Scha­effler Ausztria 13.Ó8. Qi e jel motorkerékpér 3-6 havi résziéire kapható Kutas és Czijáki 17101 műszaki szaküzlet Pécs Irga’inasok-wfca 8. Telelőn: 14-84

Next

/
Oldalképek
Tartalom