Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-19 / 189. szám
IM ACUUMlVS 19 DUNÁNTÚLI NAPLÓ * A jágénaki zsírssparasztsk iiiszövetkezete 5 vágott fékéiért csépelt gabonát akart elvonni a közel látástól Röviden már jelentettük, hogy' Jágónakon nagyobb arányú visszaélést leplezett le a rendőrség és a közellátási hatóság. A cséplési ellenőrzés kijátszására itt valóságos bűnszövetkezet alakult, amelynek értelmi szerzői és vakmerő végrehajtói a falu zsírosparasztjai voltak, akik a rendeletek kijátszására bujto- gatták a kisparasztokat is. A szervezett feketecséptést úgy leplezték le, hogy vizsgálatot, tartotak László Antal 35 holdas nagygazdanál. — A vizsgálat megállapította,hogy László 25 mázsa búzát és 4 mázsa rozsul feketén csépelt e! és ennek a mennyiségnek semmiféle nyoma sincs a mázsakönyvekben és a cséplési naplóban. Lászlót őrizetbe vették és kihallgatásakor beismerte bűncselekményeit. Elmondotta, hogy már előre megállapodott Pölöske cséplőgéptulajdo- ■ nossal, aki egyébként 50 holdas nagygazda és annak fiával, a 19 éves ifj. Pölöske János felelős vezetővel, hogy feketén csépelnek. Nehogy a visszaélés kitudódjék, Pölöske előre beszélt mindazon gazdákkal, akiknél cséplési vállalt, hogy hajlandó kisebb-nagyobb mennyiséget eltitkolni a kicsépelt gabonából. Az ellenőrt, a 19 éves Kovács Zoltánt szintén rávették, hogy hunyjon szemet a rendeletek kijátszásának. A szabotázs értelmi szerzői között természetesen tevékeny szerepe volt még a többi falubeli nagygazdának. akik köztudomásúlag reakciós elemek és még pfeiif er-párti képviselőjelölt is akad közöttük. László és a két Pölöske már a pécsi államügyészség fogházában elmélkedik arról, hogy vájjon érdemes voit-e kijátszani a rendieteket, bűntársaik ügyében pedig még folyik a nyomozás e részletek teljes tisztázására, mert a jelentések közül 4—5 vagonra tehető az a gabonamennyiség, amelyet a falu kizsákmányolni, a demokrácia ellenségei, a jágónaki zsírosparasztok és kársaik elvontak a közetlátás elől. A nyomozás befejezése után az ii99 Tanuljunk egymástól új munkamódszereket!“ Beszélgetés ndrás István élmunkás vájárra! A virágos kertben egy pádon uj- .Vigolvasás közben találjuk András István vájárt a Mész hart pécsbá- nyatelepi üzemének egyik új élmunkását. — Most jöttem haza a munkáról és ebéd után az az első dolgom, hogy elolvassam az újságot — mondja. — ' Én ne.m vagyok született bányász, mert 26 éves koromba kerültem a bányába, a ros«z gazdasági belyzetkényszeritetí id . • Megszoktam a bányamunkát és ma már nem is kívánkoznék máshol dolgozni. 1944-ben lettem vájár és büszke vagyok arra, hogy 11 éves bányász ; létemre már is élmunkás lettem. Akárhol dolgoztam soha nem szé- gyeltcm megkérdezni az idősebb ' Jó vájároktól munkamódszereiket. Üdvlteö’érntok Sza ssfts Árpád kípiáisaságí j einiiktiäz Szakasits Árpád köztársasági elnökhöz külföldi személyiségektől és testületektől újabb meleghangú üdvözlőtáviratok érkeztek. Urban csehszlovák népjóléti miniszter, ; Abadiev bolgár helyettes munka- és népjóléti miniszter, Plntts- Mills angol képviselő, valamint a lengyelországi Magyar Tudományos Intézel, a belgiumi magyar demokraták egyesülete s a londoni magyar klub vezetősége is meleghangú üdvözlőtáviratokat küldtek. let ékes hatóságok hivatalos jelentésben számolnak majd be a felháborító visszaélésről. Benedek elvtárs közbenjárására áthidalták a kenyérellátás Éhézségeit Az -IJj kenyér6* ünnepére fehér bucit sülnek A rendőrség sorozatos razziákon leplezi le a pékek visszaéléseit. Több péket őrizétbevettek, akik a kenyérsütésre kiutalt lisztet inás célra használták fel. A köz ellátási hivatal által megindított vizsgálat nyomán most az a veszély fenyegetett, hogy a szakszervezeti napok és a szentistvánnapi új kenyér ünnepségek alkalmából nem sikerül bucit és kenyeret biztosítani a dolgozók számára. Benedek András elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártjának helyettes nagypécsi titkára eljárt az ügyben a különböző hatóságoknál és dr. Gyetvai János főispánnál is és lehetővé tette, hogy az ünnepségekre megfelelő mennyiségű fehér bucit vissenek a pékek és a kenyérellátást továbbra is zavartalanul biztosítsa a város vezetőfége. „Tanultunk a kritikából a Uj élet y&zsdi'd & ildts&inuueicMl, ctUol útskcmas&ál új foz&nté&zekmcázscUutk MAI műsora Rende** heKArak El MOZIK APOLLO M/ÄRIITÄ F.£7 leÁnr * férfiak «zr*i fiion it HAH i a A film forradalma, a forradalom filmje: Kreuslsdli tengerészei Ennek köszönhetem azt, bogy él- munkás lettem. A jelszavam az, hogy örökké kel! tanulni. Egyik munkás se haragudjon meg azért, mert a másik egy jobb munka megoldást akar a számára megmutatni. Ez a titka annak, hogy kevesebb erőve! többet termeljünk. A csapatom ahol dolgozom átlag 130—140 százalékos teljesítményt nyújt, ami 32—35 forintos átlag- keresetet biztosít, Volt már, hogy 39 forintot is kerestünk egy szakmánybán. Az egész csapat megérti egymást és az új munkásokat, akiket hozzánk oszlanak be, megfelelően tanítjuk és segítjük. Büszkén merem állítani, az!, hogy van két csillésünk, akit úgy megtanítottunk dolgozni, hogy sok vájárral felveszik a versenyt, Én a szaktudásomat nem titkolom e! és igyekszem másokat is' megtanítani. András eivtárs nemcsak a bányában igyekszik megállni a helyét — egyike a legjobb pártmunkásoknak is. A felszabadulás óta részt vesz a munkásmozgalomban, a feleségévé! együtt tagja « MDP pécsbányaíe- spi szervezetének és mind a ketten a R. gárdának is tagjai. — Az üzemek egymásközti látogatáséba is mielőbb szeretnék Bekapcsolódni' — mondja. — mert így .megismerekedem e többi akna munkamódszereivel és ez hasznomra lehet. Másodszor pedig tudásommá többi munkatársaim segítségére is lehetek. Ez ma minden öntuda'o? munkás kötelessége. A Pécsi Kokszművek üzeme az elmúlt hetekben igen tanulságos sajtóvita főszereplője volt. A vita lényegéből eredő tanulság a jól alkalmazott építő kritika jótékony hatása. — Először bizony sértve éreztük magunkat — mondja Pintér János ÜB elnök elvtárs — amiért pont minket pécéztek ki példának arra, hogyan nem szabad dolgozni. De azért jó hatása volt, mert a kritika felrázta az egész munkásságot. A hibákat értekezleteken beszéltük meg és hozzá is fogtunk azok kijavításához. PARK FUn • fiatal Gorkijról. Emberek közön Resdorf«? Merk Doasrkoj SPOtlfHBIISkj* 6—8, PSII7-3 «raker — A délafrikai kormány ellen '.elié, hogy a szfnesbőriiek csak ■ u ön vasu.i kocsikon u azhatnak •íz ozstágbyu. 0 Válóban valami eddig nemigen tapasztalt élénkség érezhető a gyár kénes levegőjében. Már a bejáratná! hatalmas, láthatóan friss mázolású táblák szöknek szembe. A gyárfallal elért eredményeket és az öthónapos terv előirányzatait ábrázolják nagyméretű grafikonok és minden grafikon halról jobbra fokozatosan emelkedik. Amerre néz az ember,, mindenütt feliratokba ütközik a szeme. Ilyenekbe: „A lógós munkás saját osztályának e'lensé ge!” „Minden másodpercet kihass nálunk!” Az irodaépület bejárata íe 'etli tábla pedig büszke öntudattal mondja: „Élüzem akarunk lenni!” rül az üzemben. Közben elmondja, hogy az üzem tízévi garanciával készült. Ez azt jelenti, hogy tfz évi állandó üzem után a gyár tegna- gyobbrésze használhatatlanná válik. A tíz év már lejárt és most esedékes a felújítás. Már az udvar előterében három hatalmas kockaalaku vasszekrény hever kimart oldalakkal. Ezek a régi kéntelenítő szekrények. — Vigyék el weekend-háznak — ajánlja tréfásan Hámori elvtárs. — Á kazánkovácsok, az új kéntelenítő szekrényeket már beszerelték, méghozzá úgy. hogy közben a város gázellátása sem akadt meg. — Az utóbbi időben — mond ja visszatérve a kritika és önkritika kérdésére, egyre szélesebb körben ismerik meg a dolgozók a konkrét részletterveket és versenyfeladatokat. A gyár élüzem akar lenni és mint az üzemi bizottság tagjai egyhangúan állítják, nem alaptalanul. Az öthónapos terv folyamán 15 százalékkal emelik a gyár teljesítményét, de közben úgyszólván kicserélik az egész üzemet. A kritika tanulságai alapján most növelik majd az egyéni felelősséget is. Hámori András elvtárs vezet kőEgy egészen új üzemrészhez érünk. Ez az ammonszulfát-gyár — magyarázza Hámori elvtárs és büszkén mutatja a kígyózó csövek labirintusát, a hatalmas nagynyomású tartályokat; egy év alatt készült el. A gőzfejlesztő kazánban seb©' sem látok szenet, nincs lüze- töberendezés. A kéményen távozó füst melegéből fejleszt a kazán 10 ■atmoszféra nyomású gőzt. A Koksz művöknél a meleg sem mehet füstbe. De semmi más sem, ami hasz naiható, nem veszhet. kárba. A lakatosüzemben két öreg eivtárs Ba- latonyi . Lajos és Dobos Kálmán rozsdán lemezek és sinek között szorgoskodnak. „A szeparáció felső bunkerjét c sün áljuk ezekből a régi traveiznikból.” így mondja Balafo- nyi elvtárs „szakszerűen”, hogy mindenki megérthesse. „Az a célunk hogy minden használható anyagot feldolgozzuk, hogy ezzel is takarékoskodjunk. Csupa ócskavasból csinálunk egész új üzemrészeket’. De Hámori elvtárs azt is megmondja, hogy ennek ellenére a munkaütem legalább 30 százalékkal gyorsult a múlttal szemben, bár akkor új anyaggal dolgoztak. 0 Keddig elnapolták a FerrolecHniha bűnös vezetőinek tárgyalását Szerdán folytatták a Ferrotechni- Györik ka vezetőinek népbitósági ügyét. - Nagy Lajos iizenegvedrendű vádlott arról vallott,- hogy 5 kései te'if e’ö Pusztaiéknek a határon való átszö- késéi. Györik' Józsefné, a harmadrendű vádlott felesége elmondotta, hogy l.ötsös felszólítására férje kivándorlásra jelentkezőket toborzott. Salétrom utcai Irodájában több megbeszélés folyt ezzel kapcsolatban. A kivándorlóknak fejenként 300 dollárt és az útlevél megszerzését helyezték kilátásba. . Mégjiárom tanú kihallgatása ;i‘án a védők, bizony it á skiegés z í té si <V dítványf terjesztettek elő, majd a tanácselnök a tárgvatás folytatását keddre tűzte ki. TÖLTSE AZ 9STVÁN-NAPOT A BAIOKANY FVBDOBEN Délután usmersBiiy — Este 8 érától tánc ■3Sg Szem«* *« Kíliinő iazz. Be'épödíj 3 ff J Elmondja azt is Hámori elvtárs, hogy nem annyira a szén minősége, inkább a vízhiány okoz gondokat, különösen most nyáron, mert a vizet egy 108 méter mély és két 15 méter mély kutbót merítették, de ez nem elég. Tűz esetén viszont nem lehet szó vízhiányról. Ezt Ipolyi elvtárs mondja, a gyári tűzoltóság parancsnoka. Csillogó szemmel és fürgén vezet az új hűtőtoronyhoz. — Az én ötletem volt — magyarázza, hogy ide a víznyomócsőbe beépítsünk egy szelepet, alá ja három klvezetőcsövet és tűz esetén, ha a szelepet elzárjuk, a három csőből bő és nagynyomású viisugarat irányíthatunk éppen a három teg- tüzveszélyesebb üzemrészre, a benzolgyárra, az ammonszulfát-gyárra és a naftallnraktárra. — Ne keressen csodákat a vita nyomán, — mondja Hámori eivtárs látogatásunk végén — inert _ egy vita nem tud gyárakat építeni, de meg tudja nevelni az embereket és ennek a nevelésnek — ami itt látható, már komoly eredményei tehetnek. Artézi kutakat létesít Baranya az ormánsági községekben Csányonzron megkezdték az új kút fúrását Baranyában az ormánsági községek állanak legrosszabbul egészséges ivóvíz dolgában. Évtizedek mulasztását kell ezen a téren pótolni és erre most, a ir'pi demokrácia hároméves tervében frkozaTsan sor kerül. B. Kiss Márton alispánhelyettes főjegyző első intézkedése az volt, hogy elrendelte Csányoszrón új kút létesítését. Erre a célra 12 ezer forintot fordít a vérmedve. Az új kút már szeptember k.-répán kitűnő ivóvizei lát-'napokra készülő Ormánság népe ja el a község lakosságát és az egészséghá-za-t, valamint az azzal kapcsolatos iskolafürdőt. Az egcsz- ségház és iskolafürdő vízellátását motoros szivattyú révén folyamatosan biztosítják. B. Kiss Márton alispánhelyettes kijelentette munkatársunknak, hogy a hároméves terv során valameny- nyi ormánsági község mélyfúrású kutat kap. Az intézkedést bizonyára nagy örömmel veszi tudomásul az iinenpi \ Iláko*i-bes*éd rád iókftx: vetítése Mint ismeretes, a szentistvánnapi ünnepségek kiemelkedő eseményét, Rákosi Mátyás kecskeméti beszédét a nagy érdeklődésre való tekintettel a rádió is közvetíti Budapest I. hullámhosszán délután 6 órai kezdettel. Az MDP pécsi és hara- nyai pártszervezetei minden tag részére lehetővé teszi a rádióküzve titéj. meghallgatását. \ Hagy a cigarettahiány Angliában A cigarettahiány súlyos kérdéssé vált Angliában. A cigarettaválság közvetlenül az angol-amerikai kölcsönegyezménnyel függ ősize. Az .gyezmény értelmében ugyanis \11glia kénytelen Amerikától vásárolni dollár ellenében a dohányt és nincs módja dohánysziikségle- é! Kcletenrópában. vagy askr .őrületen beszerez,«.