Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-08 / 153. szám
»» JCíJÖ# « mm ÁMTOSJ WAFLó 5 I pártot erősíti, m népi demokráciái építi és egy nnnkasoh lakta város- «ész minden ügyes-bajos iolgát intést otthonában iaiil II. pártszervezet BW—I—ÉBM A jellegzetesei pécsi ie>jíös utca Vöröskereszt-utca (a régi Pucher tea) sarkán már messziről feltűnik pírosbetüs, új, nagytábla: „A Mayer Dolgozók Pártjának Budai II. tervezete”. Ebben a házban talált ttfcocT« ez a lelkesen és eredsné- yesen dolgozó pártszervezet. Nagy úzdelem előzte meg az otthonszer- é®I. a pártsaer vezet kőműves, asz- dos, festő és üveges tagjai mánk hoztál- rendbe mondént, örül az amber, amtot a 150 szegélyt befogadó nagy helyiséget it ja, amelynek végében színpad is *1- Mindenki adott valamit ön- wgáíóí, hogy e terem minél ott- onoMbb legyen. így aztán meg is '“csülőr ám a msgtikte.remte'te oil- oat. Nines olyan megmozdulása a tervezetnek, amikor a helyiség ne í1We zsúfolt. Nyáron ott van a ertheMsév », «»it nemrég «válik bá. _______■< cs éré akad olyan elvtárs, mk#t Nagy Gyula, a káderes is, aki egész szabadságidejét munkában töltötte el a párhelyiségben. — A munkából mindenki ktveszi részét és szívesein is vállalja, — mondja Kiss István elv társ. — Volt szociáldemokrata elvtársink ugyancsak tevékenyek. —. Majd mentegetőzve teszi hozzá; Persze, eszébe se jut senkinek se, hogy különbséget tegyünk volt szociáldemokrata vagy kommunista elvtársak között. I — A hétről vezetőségi ülésen elhatároztuk, hogy az ifjúságot be- kapcsoA.mk a kuctűrtminkátoa. Ércnek a Medrtnak most nagy buzgalommal lét neki Tárja Béla elv társ, a kultúrvezető. — Erre módot ad szép, nagy helyiségünk és a színpadunk is, — mutat körű! büszkén Kiss elvtárs. — Nagyon sok rmintka áll előttünk, hogy a városrészben lakókat az MDP programjával megismertessük, de ennek csak örülünk és remekjük, bogy pártszervezetünket hamarosan ketté kell majd osztani és akkor újra kezdődnek majd az otthon- szerzés gondjai — fejezi be tréíáa 'bggodalofranal. így dolgozik a „Budai ti.” a maga igazi talajába, a munkásosztályba ágyazva, mini motorja a népi demokrácia építéséneik ebben a munkásoktól legsűrűbben lakott város- i részben. I ) R. E. Csökkenti a költségeket, SekoszG c termelést Móric* Sássdor elrtárs, * Síéeheoyi>aíi®a lak a tosüzero ének mw k ásáj í tó ja- A MESZHART Széchenyi aknájának lakatos műhelyében jártunk Az üzemben a fojtó hőség é's a vakítóan izzó tűzrakás ellenére is serényen folyik a munka. Cuk ; János eivtórs hatalmas csapásokkal kalapálja hegyesre a bá- nyászicsákényt. ö a legöregebb dolgozója a műhelynek és vola- mennyi bányász kedvelt CUK bácsija, akinél gyorsabban és hibátlanabbal senki sem tudja megjavítani a bányászszerszámokat, Cuk alvtárs mér negyven esztendeje dolgozik, de morgás« még mindig fürge munkaereje töretlen. Nem gondol a jól megérdemelt pihenőre, mert mint mondja, az ország újjáépítéséhez mos, minden munkáskézre szükség van. Bérezés Lajos elvtáis ugyancsak itt dolgozik. Régi harcosa a munkásmozgalomnak és társai bizalmából mint szakszervezeti vezetőség} tag szolgálja a munkásság érdekeit. Része volt abban, hogy az Erssé- bet-telepen élelmitárat és daráló: állított jfel a vállalat vezetősége és az erzsébettelepi játszótér részére is rohammunkával késettette el lakatos és asz alós társaival a gyerekek hintáit. ]\e*M kell w»ár gyakran isTÍteml » moa^rosté í Nagy forgalom « pnma»*órÁk.<m A vezetőség mindcnsisp érte pa- rszóríkat tart. Ezeken négyen ér- tiees és e legtöbbször ®z egész városrész érdekeit érintő panaszt vagy kívánságul tártak s vezetőség elé. Khs István elvtárs, a titkár rmi- ®- b>eícLGk egy csokorra való*. — js .** már foglalkozott a vezető- “f *s és mint a pártszervezet kö- "titiését juttatták el ffiefékes he- feiete. » csokor: Mágocoi István lartbijalmf dvíáns hiányolja, hogy “ . városrészbe« «lőcs Ryegyszsrtir és orvosi rendelő. V .városrésznek tizenrcycécezw !®> !? * v*h tíhtt akkora mint Mr»- !,cs, jegyei város és mégis az ■«eMMcnek sokszor kflómétere- Cl «'’.I gyalogolni, ha gyógyszer - ez vagy o! vonbo? akarnak túlírtDe nincs postafiókjuk sem, tiott Pétét Géza elytárs, keresbe- °> már lakásénak egy részét is orr* * cé+rtü annyira rtvén vteftf enrurfc z mostoha vá- 'Hrészaej.; ügyét. Kereslte» Mi- % elviére «zt tette szóvá, hogy Ruóaj Kertvárosban nincs utcai ^métgyüjiSlátja, Így 8 felhalmozó- köze*«met«t k*paóba rakják az W« szélén. Szaporítani kellene a tcflzk utakat Is, 1prl *ok házban nine* vízvezeték ' nem egy dolgozó anya többszí? 1e <*Tűl hordj» a vizet. Sserte»Ík R e*op<*rUikfíi oegv rmmkében vermek •? "*fs®k. 46 utcái k«li lejárniok ** MDP-ben egyeoöiit párt- végiglátogassák, megismer- «‘Jetnek velük és megszervezzék í csoportokat. Nagyon sok a? ótranisitrációs munka, de szerenHalló. iff a Zsolna v-gvár hangos hú adója* .--------------------------------------—i----------1—u— ---------------—---------------Üz emi hangszórókon keresztül tájékoztatják a dolgozókat a napi eseményekről és a munka- verseny állásáról az államosított Zsolnay-gyáiban j A GYÁRI SZIRÉNA élos bújussal jelzi: itt az ebédidő. A gépek leállnak, megszűnik a zakatolás. Előkerülnek a táskákból az ennivalók és csakhamar falatozni kezdenek a korongos műhely, a sajtoló ős az öntöde dolgozói. Font a gyárépület keleti szárnyún a masszumaioro irodájában Czencz László elvíárs előtt njíkrofön ált akár égj- „stúdióban". Kezébe vesz: az íröapzlalon beverő pgpírlopoi és tagolva minden szót, elkezdi. „Halló, itt a Zsolnay-gyár hangos híradója". A hang végigfut a drótokon és a koron gozóműhtly szálas terméhen árad szét. A padokon ülő munkások felkapják a fejüket és figyelmesen hallgatják a mondatokat.| ALIG''NÉHÁNY NAPJA, j hogy meg,születeti az üzend rádió, elsőnek Pécsett a Zsotnayban. Egyelőre három helyen: a koron- goró műhelyben, az alsó és a felső jzortán szólal meg a hangszóró. Tervbe vették azonban, hogy fokozatosan minden üzemrészbe beszerelik. Látogassunk el először is a „stúdióba", Czencz elvtárs éppen lemezeket rakott fel, így tehát beszélgetni tudunk vele, amíg a zeneszám tart. Büszkén mutatja meg, hogy az üzemi „rádiónak“ kidolgozott műsora vanv Ott látható a kis helyiség falán a *heti műsor íervezet. Minden nap háromszor is közvetítenek műsort: reggel fé! héttől—hétig, délben 12-töl 1 őriig és délután 5-töl negyed hatig. Ml ALKOTJA A MŰSORT? | Először is az üzem életében fontos hírek közlési „figyelem pártmunkás értekezlet, vagy ifjúsági megbeszélés, versenybizoitsági megbeszélés ..fontos része a mü- ornaU a napi politikai beszámoló. Ezt újságizemle formájában közvetítik a b.jiigaioli elé. A hangos híradó ismerteti a inunkaver- senyhen kitűnt munkásokat, de nyilvánosság elé hozzák a hiívá- kat is. -j La ÍRT a ZSOLNAV hangoshiradója olyan, nvnl az élő i-elkiismaret. Történt a napokban, hogy az egyik üzemrész dolgozója jóval egy óra után fordult bo a gyár kapuján. Már zakatoltak a gépek, vége volt az ebédszünetnek. Véletlen folyamán éppen akkor szólalt meg a hangszóró: ..Elvtárs ne. késsél el munkahelyedről, ezzel a társaid termelését gátolod. Vigyázz, hétszáz ember .tekintete fordul feléd/' Mesélik, hogy a későn Jövő ijedten tekintett szét, hogy vujjon kétszázan figye tik-e és azóta ő az első, uki kezébe veszi a szerszámot. A műsor javarészét a zeneszámok leszik ki. Az ebédelő munkások a Strauss keringő lágy dallamai mellett merítik kanalaikat a tányéraikba. Két zeneszóm közölt jelmondatok hangzanak fel: „SztáI lin mondotta: Nálunk a munka becsület dolga Most már így van ez nálunk i*. Magadnak építesz." VASÁRNAPRA VIRRADÓ | hajnalban kisebb tűz ütött ki a gyárban. A hangos híradó megdicsérte a tűzoltásban kitűnt dolgozókat. A munkaidőután pedig felhangzik a figyelmeztetés: „Gondosan nézz körül, mielőtt elhagyod a munkáhelyedet." A műsorra vonatkozóan az üzemi hangoshfradó irányítója és egyben ..spik-’rc" javsslatokat kért a dolgozóktól. Már jó pár ötlet merült fel, amivel még érdekesebbé lehet tenni a leadásokat. így vezették be, hogy rövid elméleti cikkeket olvasnak fel. CZENCZ ELVTARS~~] még javában * rakosgatja a hanglemezeket, amikor kifelé megyünk, Szemben a kapunál a feljáró mellett ott ülnek a munkások és hallgatják a zenét. Barits István samot- inalmi munkás a következőket mondja: — Valamennyien örömmel vettük a hangoshíradó bevezetését. Kent: Istvánná a korongosműhely- ből, a hangszóró alatt fii, kezében horgolótű. — A hangoshíradó jó ötlet volt, — mondja -—, és néhány nap alatt népszerűvé vált. (Katkó) A műhely újítója, Móric* Sándor eh’társ 25 óv óla áll a vállalat szolgálatában. Minden szabadidejét arra használja isi. hogy a termelést íckoyza és a költségeket csökkent««. Használhatatlannak vélt berendezés; tárgyakat javít meg és állít'’ újra a termeléa szolgálatába. — A bányának évente .1377 forintot a ka rítok meg a zz aj, — mesél} — hogy a ll-es szépbuktató mozgórosíáipak fordulatszámá: sikerült úgy lecsökkentenoui, hogy a teljesítményben ne következzék be csökkenés. A fordularszám csökkentés viszont biztosítja azt. hogy töréstől nem kell tartani és n«m kell minden négy hónapban Javítani a rostát. Csők bent a íe$v<on<>- .koíél kopása A személyfelvonó köielésjob kopását Is sikerült Móricz elvtáre- cuk kiküszöbölnie. Rájött «fa, hogy ' a kopást és a törést a bjz- toBsági kikapcsoló öntöttvas ;ár- csája idézi elő. Ezért készített két darab kötéltárcsát, amelynek ¥<*- ■kongja fából van. A fokoropg eúr- jlódás csak minimális kopás: okoz. j ha pedig a fabetét használódik el, könnyűszerrel kicserélik. Harmadik úji: ásóval pedig a már kiselejtezett, alsó lapos kötelek használhatóságát oldotta meg Móri ex elvtárs, aki t kö.elek fonásának és javításának egyik legkiválóbb szekérője. Amint látjuk, a Széchenyi akna lak&tosműhelyének dolgozói Is egy cél érdekében műnk A! kodnak: Olcsóbbá temiii « termelést, fokozni a teljesítmény;, mert minden egyes kal&pácgfités ennek érdekó ben a dolgozók él* iszírw onalának emelését szolgálja. iiBnSii iSS^ . A pécsi MÁV Ozktvezelősée be. o üvegajtaja {«lett h*tamws ta faszon hirdetik, hogy Itt z hí terv rri^ßvalósítúsáéTl do 'úinaj;, Alatia egy kézzel író äb-än közük az érkezővel, hogy » 309 álbmással rendelkező t< •efon önkapcsoló építésén jelenle buszán dolgoznak. A főépület jobb.szárny ár:M:_ föl< 7-|Mjén egy nogyebb és két k ebb szcha vátasztő laíait e: távol °‘-:ák, így kapük azt a nagy ie ■et, above a Standard gyárbr berendezés kerül. A vá-.es; eMávolltása következtéén ifl'sö f«l «iá két hatalmas ,,1 vas: tilett billeni két vasbeton ta ^zjup főié. Ezzé most lehetői *», two »zükség esetén még egv emeletet húzzanak az épütót fölé Az őnkam: ojó termének külső fala is vasbeton, itt hatalmas ablakokat helyeznek el A bepucoláisi munkáitokkal egyidejűleg történik a beton padlózat készítése is, \.azon a részen, ahova a gépek kerülnek. Az egymilliókétszázezer forintos önkapcsoló berendezés a MÁV hároméves tervének egyik legszebb alkotása lesz. A Standard gyár már készíti a gépi berendezést, augusztus ekeién kezrfillr meg a le-száiiitást, októberben pedig a szereíést. Az új ön- kápbsoldt a tervek szerint decemberben avatják fel és állít jak fcteafce. 4 athrnoeShk me&nkadálrGSunk minden viss&nótest ÁTj isié© egy^tÍ0ifii bwza SS«*®* liérülhet b ^félccíCípiBcs^B. A betakarításra kedvezőtlen időjárás olíenére Baranyában mi' két fiára liozz-ílógtak a gazdák az őszi árf.a vágásához, a bú zár ends* ík se.*?« dőlnek csaknem minim kézség határában. Az aratássai csaknem egyidejűleg kezdetét vette a cséplós és megkezdték felelősségteljes munkájúikat a csépié*! ellenőrök is. A cséplési ellenőrök felügyeletét végző főellenőrök -észére dr. Hámori Jenő, a közellátási felügyelőség vezetője részletes tájékoztatót tartott. Ismertette a csépléssel kapcsolatos nendetetet és felhívta az eüenőrők figyelmét a visszaélési kísérletekre é* mtnk megakadályozására adott kimerítő úíbaigazíiást, hangoztatva, hogy a iávalyí csép- jósek idején eüíöveteit csalásokat úgyszólván kivétel nélkül a zsíros- paraszíok és a cséplőt ulajdonosak követték el és így ezek működését idén még fokozottabb mértékben keli figyelemmel kísérni. **■ FeJMvto Hámori elv tára a tő- eűenörök figyelmét arra is, hogy mindenütt elsősorban a népi szerveikkel keressék a kapcsolatot, az észlel* legkisebb mértékű szabálytalanság esetén a FÉKOSz ás UFOSz szervekkel közösen járjanak el. Egyidejűleg utasította a ] cséplési íőeEcnőr&ket arra is, hogy j munka után keressék fel a gazdákat és adjanak résziikre a köz- ellátással kapcsolatos minden kérdésben részletes felvilágosítást. Huszonegy cséplési főedenőr máris megkezdte munkáját, mindegyike harminc cséoiőgarnítúra munkájának ellenőrzését látja el, A csépiés szigorú ellenőrzését látva, minden ■ t-mény megvan arra, hogy ez az alapos előkészület meghozza eredményét és ez évben a feketepiac hlefil* kezébe nem fog eljutni a zsírospa asztok éis cséptötulajdomo- sok v.MZítélései révén egyetlen kiló Ibúza sem. /