Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-31 / 173. szám

Tildy Zoltán lemondott 4« első évforduló küszöbén írta: C*ett József országgyűlési képviselő Egy esztendővel ezelőtt hirdette' **eg Rákosi Mátyás a népi demo. Erácia első hároméves tervének ®6ginduláiát, amelyet a Magyar Kommunista Párt előterjesztésére ** összes koalíciós pártok magú­ivá tettek. A hároméves terv ’’mgvalósítását komoly politikai Karcok előzték meg, hiszen a terv előfeltétele a bankok és nagy- beinek államosítása volt, amely "élkül szocialista tervgazdálkodást lolytatni. nem lehet. Mindezeknek a rendszabályoknak az elöíellé. lele a reakciónak a koalícióból való kiszorítása és az összeeskü­vés felgöngyölítése volt. Csak a Koalíció megtisztítása és a demo­kratikus erők előrelörése után vált lehetővé, hogy rátérjünk an. J*k a tervgazdálkodásnak az út­iéra, amelynek szerepére már “arx és Engels is rámutattak mű­kőikben és amelyeknek gyakor­sát a Szovjetúnió ötéves tervet­ek sikere fényesen igazolta. A világ népei már akkor felfi­gyeltek a Szovjetúnióra, amikoi Sztálin bejelentette az első ötéves ’orv megkezdését, a világ dolgo- lói pedig a tervek sorozatos meg­valósításából tudhatták meg, hogy a földkereség egyhatodrészén Syő/ött a szocialista építés gondo­lta. Meggyőződhettek arról, hogy a kapitalizmus kizsákmányolása anarchiája helyett a szocializ­mus biztonságot, növekvő jólétet e®, a tervgazdálkodás által egyre orösbbödő gazdasági felemelkedési ®yújt a népek számára. A magyar öamokrácia és a magyar terv­gazdálkodás sikeréi elősegítette a Szovjetunió évtizedes harca és az 0 tapasztalatai alapján sikerült a magyar demokráciának is sok nehézséget legyűrni. Most, amikor a.z első tervesztendö befejezése V'őtt visszatekintünk a múltra “szkén ünnepelhetjük eredmé­nyeinket, büszkén ünnepelhetjük ^s és Baranyamegye dolgozóit, JK'k élenjárnak a terv által kitű- ,0,t feladatok megvalósításában Ozdeményezve a hároméves terv f~t és fél év alatt való végrehaj­tanak nagyszerű perspektíváját . Nézzük meg azonban a tények s számok tükrében a magyar /’bnka hőseinek az első tervév “r kiértékelt kilenc hónapjának er6dményeit. .Az ipari termelésünk elérte az 'olsó békeév 97 százalékát. A ®s- és fémipar áprilisban az 1938. ?. termelés 137 százalékát, a terv /»irányzat 113 százalékát telje- etfe. A gépiparunk a 38-as ter- j ®lés 119 százalékát és a tervelő- j.anyzat 112 százalékát termelte - ' 43 százalékkal több pamut­1 óvetet, 88 százalékkal több se- , emszövetet. 130 százalékkal több ar'snyát, 350 százalékkal több . I»őt termeltünk, mint az előző év 3 s°r>ló időszakában. A tervben j .t^éntennelésünk egyhavi elő- anYzata 775.000 tonna volt és ,"arciiisban termeltünk 871.000 ■, ^ha szenet. Nyersvas előirány- 3j 27.000 tonna, termeltünk tat 0 tonnát. Aluminium előirány- i, 420 tonna, térmelés 720 lon- ' Vágón előirányzat havi 375 i-’db előállítottunk 484 darabot. ,1 rékpár havi előirányzat 6.700 '’ah, gyártottunk 9.500 ‘daráitól h<'li havj előirányzat 280.000 pár, készítettünk márciusban 490.000 párat. A textiliparunk amely a 100 munkavállalót foglal, koztató üzemek államosításáig nagyrészben magánkézben volt. márciusban még az államosítás előtt az eredmények nem kielé­gítők, bár Itt is nagy a termelés emelkedése a tervév előtti terme, léssel szemben. De azóta az álla­mosítás, a munkaverseny és ráció, nalizálásokon keresztül a termelés biztosan emelkedett. A terv előirányzata: müselyem- ből havi 1,000.000 méter terme- lés, márciusban 1,200.000 méter. Gyapjúszövet előirányzat f,160.000 méter termelés, márciusban 1.080.000 méter. Pamutszövet elő­irányzat 15.400.000 méter, terme­lés márciusban 13,600.000 méter. A tervév megkezdésekor, 1947 augusztusában a termelésünk Itt is sokkal kisebb volt. Műselyem 0.79 mill, méter. Gyapjúszövet 0.74 mill, méter. Pamut6zövet 11 mill, méter. Az itt felsorolt adatok is mutatják első tervévünk sikereit, pedig az igazán nagy eredménye, kel csak ezután értékelhetjük ki, amikor már az országos munka­verseny eredményei is megmutat­koznak. A bányászatban, iparban és a közlekedésben 3620 üzemben 415.000 dolgozó a három gazdasá. gi ág 70 százaléka vesz részt a munkaversenyben. A mezőgazda­ságban 26 megye 1037 község 800 íöldmüvesszövetkezet, 293 állami gazdaság és 100-120.000 kis. gazdaság áll versenyben. A verseny előtt a MÁV főmű­helyeiben egy egység kocsi javí­tása 136.000 forintba került, két hónappal a munkaverseny után 106.000 forintra csökkent, az óra­bér 2.74 Ft-ról pedig 3.26 Ft-ra emelkedett. A NIK üzemeiben az első hónapokban átlag 437 varró­gépet készítettek az első verseny, hónapban 827 darabra emelkedett a varrógépgyártás. A traktorgyár­tás 69-ről 124-re emelkedett. A győri vagóngyárban egy super- teherautó gyártása a verseny előtt 1460 óra alatt készült, ma 1235 óra alatt készül el. A felso­rolt adatok, a tények igazolják elméletünk helyességét és dicsérik a munka hőseit, akik szorgalmuk- kei, tudásukkal és a jobb jövő­ben való rendületlen hitükkel tud ták elérni sikereiket. Az első esztendő sikerei és győ­zelmei után újabb nagy feladat vár a magyar dolgozókra, az öt hónapos részletterv megvalósítása, a hároméves terv befejezése, mint a tervgazdálkodás új szakasza. Itt áll előttünk az új ötéves terv; majd a tízéves villamosítási és öntözési terv megvalósítása, ame lyek megteremtik almodéin, keve sebb emberi munkát igénylő ipart a korszerű belterjes mezőgazda­ságon keresztül a magyar nép számára a megérdemelt boldogabb jövendőt. Mindezeknek az ered­ményeknek az elértse annál is könnyebb lesz, mivel a Magyar Dolgozók Pártja végetvetve a munkásosztály kettészakítottságá­nak, most már hatalmas, egységes táborba sorakoztatja tét ered­ményeink biztosítására a magyar dolgozók millióit. 9 pártközi értekezlet elfogadta a köztársasági elnök levélben bejelentett lemondását—Hétfőre rendkívüli ülésre hívták össze a parlamentet A miniszterelnökség sajtóosztálya közli: 'A magyar országgyűlés elnöke a következő levelei kapta a Magyar Köztársaság elnökétől: Tisztelt Országgyűlés! ' Ezennel bejelentem, hogy köztársasági elnöki tisztségemről lemondok és kérem az Ország­gyűlést, hogy lemondásomat 'tudomásulvenni szíveskedjék. E lépésemmel kapcsolatban hangsúlyozni kívánom, hogy teljes mértékben egyetértettem és egyetértek a magyar népi demokrácia egész eddigi politikájával és a köztársaság kormányának min­dén ténykedésével. Nem politikai nézeteltérés vezetett tehát akkor, amikor az általam eddig viselt magas közjogi méltóságról lemondok. Hogy mégis erre a megmásíthatatlan elhatározásra jutottam annak oka az, hogy közvetlen környezetemhez tartozó személy súlyosan vétkezett a magyar állam, a köztársaság, népünk érdekei ellen cs ennek következtében úgy érzem, hogy ilyen körülmények között nem várhatom a magyar néptől azt a teljes és fenntartás nélküli bizalmat, amely a legmagasabb köz­jogi méltóság gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges volt. Ismételten kérve lemondásom tudo­másul vételét, Isten áldását kérem népünkre, hazánkra, az országgyűlés tagjaira és munkájára. . Ezzel kapcsolatban a demokra­tikus kormányzópártok vezetői pénteken, július 30-án délelőtt 0 órakor a miniszterelnökségen párt közi értekezletet tartottak. Az ér­tekezleten a Magyar Dolgozók Pártjának képviseletében Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk Eásztó és fíerő Ernő, a Független Kisgazdapárt képviseletében Dobi István, Dinnyés Lajos, Bognár Jó­zsef és Mihályfi Ernő, a Nem­zeti Parasztpárt képviseletében Er­dei Ferenc, Veres Péter és Darvas József jelent meg. A pártközi érte­kezlet tudomásulvette és elfogadta Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondását a köztársasági elnöki tisztségről és elhatározta, hogy felkéri Nagy Imrét, az Ország­TILDY ZOLTÁN. gvűiéS elnökét, hogy tekintettel a köztársasági elnök lemondására, az országgyűlést hétfőre, július 2-ára hívja össze. Az országgyűlés elnöke augusz­tus 2-ra, hétfőn délután 1 órára az országgyűlést további intézke­dések megtétele céljából össze­hívta. Csemsky Viktort és tik jobboldali vezetőt kizárt a Kisgazdapárt politikai bizottsága Bárányos Károly távozott a Országos Szövetkezeti Kospont éléről A Független Kisgazdapárt poli­tikai bizottsága pénteken délután ülést tartott, amelyen Dinnyés La­jos miniszterelnök és a párt Buda­pesten tartózkodó valamennyi kép­viselő tagja megjelent. Dobi István elnök bejelentette Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondását, tá­jékoztatta a bizottságot a pénteken délelőtt megtartott pártközi érte kezletröl. Bognár József ügyvezető alelnök- nek a pártközi értekezleten tett kiegészítő közlései és Dinnyés La­jos miniszterelnök felvilágosítása után «IFelrázta a világ közvéleményei a ludwigshafeni robbanás a politikai bizottság tudomásul vette Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondását és helyeslőén jóváhagyta a párt megbizottai- nak a párt közi értekezleten ki­fejezésre juttatott álláspontját. Szentiványi Lajos indítványára a politikai bizottság Csornoky fBan) Viktort kizárta a Kisgazdapárt so­raiból. A politikai bizottság ezután ki zárta a Kisgazdapártból: Ottó Ernőt, Jancsó Barnái, Lázár Imrét. Keresztesi Gyulát, llallősj Keren cet, dr. Végh Zoltánt, dr. Halár Bélát, De Yonge Edét, Zsengery Tibort. Riedhnger Tibort, Lónvay Lászlót, Kozma Benjámint és Re viczky Györgyöt a földmívelésiigyi minisztériumban leleplezett súlyos visszaélésekkel kapcsolatban. Kizárták a pártból Varga ■ Pál mohácsi lakost demokráciaellenes kijelentések. Kertész Ferencet kö­zönséges bűncselekmények, Knauto Józsefnél pedig befolyással való üzérkedés miatt. Dobi István elnök ezután tájé koztatta a politikai bizottságot arról a megbeszélésről, amit a kisgazdapárti parasztképviselők a hét folyamán a Magyar Dolgozók Pártjának vezetőivel folytattak. A politikai bizottság a bejelen- st helyesléssel tudomásul vette. Ezután Dobi István elnök bejelen­tette, hogy Bárányos Károly lemondott a MOSZK elnöki tisztéről és hogy a minisztertanács javaslatára hozzájárult Csala István elnöki megbízatásához a MOSZK-náh Nyugatnémetországban és Kelet-' németországban egyaránt követeli a közvélemény a ludwigshafeni ka­tasztrófa azonnali és alapos meg­vizsgálását. Ehhez a követeléshez már csatlakoztak a szakszervezeti világszövetség vezetői. Berlinben a lapok rámutatnak arra, hogy a lud­wigshafeni eset a napnál világo­sabban bizonyítja, hogy a nyugati hatalmak Nyugatnémetországot az imperializmus lőszertárává akarják átváltoztatni. Szoviet kenyér a hazugság propa­ganda ellen ................'«' A keleti tengeri kikötőkbe már befutottak az első szovjet hajók a Berlinnek szánt élelmiszerekké!. — Berlinben már elégséges kész'etek állnak rendelkezésre, Kógy augusz­tus elsejével már megkezdődhessék a felemelt élelmiszeradagok kiszol­gáltatása. A szovejt kormány Csehszlovákiá­ban, Lengyelországban és Dániá­ban nagy mennyiségű élelmiszert kötött le, hogy biztosítsa az után­pótlást Berlin számára. A Berliner Zeitung ezzel kapcso­latban megjegyzi, hogy a szovjet kormány Ígéretének valóraváliása egy csapásra véget vet azoknak r propaganda hazugságoknak, mint­ha Berlin lakosságát éhínség fenye­getné. Pénzügyi zavar FrancígorszéPhan Reynaud pénzügyi terveirő1 csű- iörtöikön a legkülönbözőbb -hírek keringtek. Bankzárlatról, az ezer­frankosok bevonásáról, a frank kö­eii leértékeléséről beszéltek. A bankokban feltűnő nagy volt a forgalom. Sokan minden pénzűket kivették, mások pedig az ezerfrankosoktó! igyekeztek megszabadulni. A francia köztisztviselők a Schu- man kormány lemondása után fel­függesztették a sztrájkmozgahnat, hogy bevárják az új kormány ter­veit. .Szakszervezeti kfjrök most a kormány tudomására adták, hogy ha az illetményeket a legrövidebb időn belül nem rendezik, a köz- tisztviselők ismét sztrájkba lép­nek. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom