Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-22 / 165. szám

9 DUNÁNTÚLI NAH *“ 194« JÚLIUS 22­Az amerikai Kommunista Párt leiepiezl az imperialisták háborús terveit Az USA reakciósai irtóhadjáratot indítottak a haladó szellemű vezetők ellen Lengyelország ünnepe Az amerikai Kommunista Párt nemzeti bizottsága a párt augusz­tus 3-án kezdődő' kongresszusa elé határozati javaslatot terjeszt. A ja­vaslat kifejti, hogy „az amerikai imperializmus vesze­delmes játszmát játszik a tör­ténelemben.” Felhívja a figyelmet a növekvő fa­siszta veszélyre és elitéli a Truman- elvet és a Marshal:! tervet. A hatá­rozati javaslat leleplezi az Egyesült Államok minisztériumainak és a nagyírösztöknek a kapcsolatait. Az amerikai Kommunista Párt kongresszusi határozati javaslata a továbbiakban megállapítja, hogy amíg a nagy vállalatok nyeresége példa nélkül álló magasságot ér el, a népi életszínvonal egyre csökken. El b erű I h etetlen a gazdasági b ata«zt rófa A monopoltőke kétségbeesésében nagyarányú hadikészülödéssei és katonai kalandokkal akarja megál­lítani a gazdsági válság fenyegető folyamatát. A fegyverkezési program és ipari mozgósítás azonban nem háríthatja el a kapitalista közgazdaság zűrza­varát és a válság kitörését. Az amerikai munkásszövetség (AFL) a külpolitika minden vonatkozásá­ban behódolt a háborús úszítóknak, ezért ideológia és politikai harcot keli indítana a munkásmozgalom nagy árulói ellen. Wallace harmadik pártjának so­rompóba tépése az Egyesült Ál­kedden letartóztatták a párt hat vezető tagját, köztük Fostert, a Kommunista Párt főtitkárát Is a kormányhatalom megdöntésére irányuló kísérlet címén. Az állami főügyészség már főbb mint egy éve vizsgálatot folytat a kommu­nisták ellen. A Telepress hírmagyarázója sze­rint a kommunisták letartóztatása csak kezdete annak a nagy politi­kai irióhadjáratnak, amelyet azért indított meg az amerikai reakció, hogy Wallace harmadik pártját min­lamok háború utáni politikai éle­tének egyik legfontosabb esemé­nye, mondja a javaslat. A munkásosztály­nak vezető szerepet kell játszania az új pártban, amely máris széles munkásrétegekre támaszkodik. A határozati javaslat jégül! felhívja a munkásságot a kommunista tö- rnegpárt kiépítésére. Az üldözés az összes haladó szel­lemű emberekre ki fog terjedni és így Wallace pártjának tekin­télyes ,a tömegek előtt népszerű vezéreire is. Wallace pártjának vezetőit perekkel és bebörtönzéssel akarják félreál- lítan 1. A kommunisták ellen indí­tott hajszát már az első perctől kezdve az amerikai belső békefront összessége ellen intézett nagyará­nyú támadásnak tekintik. A newyorki Daily Worker az összeesküvést a Reichstag fel­gyújtása amerikai változatának minősíti. Ma ünnepli a lengyel nép az 1944. évi júliusi manifesztum negyedik évfordulóját, a fel­szabadult Lengyelország nagy nemzeti ünnepét. Lengyelország, a náci hadigépezet első áldoza. ta, súlyos veszteségeket szen­vedett a háborúban és pusztu­lását nagymértékben fokozta a régj uralkodó rendszer elva­kult politikája é6 a nyugati lm. perializmus cselszövése, amely az országot a Szovjetúnió elleni hídfővé (akarta kiépíteni, míg végül könnyű prédául dobta oda a náci fenevadnak. A len­gyel nép hősies szabadságharc­ban kelt fel a német elnyomók ellen az ország határain belül és kívül. A lengyel katonák ott véreztek a szövetségesek közös ügyéért Dünkirchennél csakúgy, mint El Alamelnél, Tobruknál, vagy a montecassi- noi véres ostromban. A Szov. jetúnióban megalakult lengyel hadsereg a felszabadító szov­jet csapatok oldalán vonult be Lengyelországba, míg odahaza a kielce) erdő, Varsó és Lodí partizánjai gondoskodtak ai-ról, hogy a németeknek ne legyen nyugalma, ne tudják biztonság­ban felhasználni hadigépezetü­ket Európa leigázására. A Nem zeti Felszabadító Tanács által Chelmben 1944 július 22-én ki- bocsájtott manifesztum megha­tározta azokat az irányelveket, amelyeken később az új demo. kratikus Lengyelországot felépí­tették. További harcra szólítot­ta fel az ország népét a meg­szállók ellen, lefektette az íújjá* alakítandó Lengyelország alappil­léreit és külpolitikájának alaP" pilléreként a szovjet-lengyel ba. rútságot jelölte meg. Már ekkor meghirdették a földreform, a szövetkezett mozgalom, az álla­mosítás, a népi közigazgatás, az ingyenes iskoláztatás és a többi demokratikus reformok alapel­veit. Az azóta eltelt négy esz­tendő alatt ezek az irányelvek valósággá váltak. Lengyelország berendezkedett a nyugati vissza­szerzett területeken, a békebeli fölé emelte az ipar cs bányá­szat termelését és kiemelte a sötétségből a lengyel pánok alatt elnyomásban tartott falut- Lengyelország szakított \uló vezetőinek politikájával, amely a nácik és imperialisták karjai­ba dobta az országot, szilárd szövetségre lépett a Szovjetunió­val és a többi népi demo­kráciákkal, köztük Magyaror. szággal Is. A közel harminc- milliós Lengyelország ma Eu­rópa ✓ egyik vezető nagyhatal­ma, az Imperialista ellen es béke- front szilárd és megdönthetetlen oszlopa. Mi, magyarok, akiket a barátság ezer szála fűz, a len­gyel néphez, alkket a 48-06 tör­ténelmi hagyományok neveltek megbecsülésre és gzeretetre Len­gyelország liánt, együtt ünne­pelünk a lengyel nemzet nagy ünnepnapján, a felszabadított 7 *■ngyelőrszággal, hazánk erős, hu és megbízható szövetségesé­vel. Letartóztatták a Kommunista Párt főtitkárát Az aamerikai hatóságok irtó had- den eszközzel gyengítse, járatot indítottak a kommunisták J ellen. Az AFP jelentése szerint Aczél György elvfárs ma összevont párfnapot tart Mecsekszabolcson A MECSEKSZABOLCSI KULTÍIRHÁZBAN CSÜTÖRTÖKÖN 7 Órakor aczél györgy országgyűlési képviselő, a MDP MEGYEI TITKÁRA, ÖSSZEVONT PARTNAPOT TART. Felnyársalta a haró a kazalról lezuhant munkást Halálos szerencsétlenség történt a csépiési munkálatok előkészítése során Dunaszekcső község határá­ban. Kazalrakás közben Szekeres László IS éves - dunaszekcsöi ifjú­munkás egy hét méter magas ka­zalról lecsúszott és a kazal mellé állított hegyes karóba esett olyan szerencsétlenül, hogy a karó a fiatalember hasfalán át valósággal felnyársalta. Munkástársai Szekeres László tes­téből a karót kihúzták, azonnal kö­téssel látták eL életét azonban ez sem mentette meg, mert mire az orvos a helyszínre, érkezett az ifjúmunkás belső sérüléseibe belehalt. , A rendőrség a szerencsétlenség ügyében a vizsgálatot megindította Közigazgatási kirendeüségeke! kapnak Baranyában a nagyobb tanyai települések A vármegyei tervgazdasági ér­tekezlet Mohácson ülésezett. Az ülésen megjelentek Baranya várme­gye és Móllá >.s megyei, város köz- igazgatási vezetői, a megyében szé- | kelő földművelésügyi szakhivatalok I és intézmények, valamint Mohács i város és járás népi szerveinek kép­viselői. Horváth János miniszteri tanácsos megnyíló beszédében rá­mutatott arra, hogy az értekezletei azért rendezték Mohácson, mert ez megkönnyíti a helyi problé­mák eredményes megvitatását. Ezután Domonkos J. Róbert a kul­túrmérnöki hivatal vezetője részle­tesen Ismertette Mohács város és sziget öntözésijgyi kérdéseit. Meg- ’ vitatta az értekezlet Mohács sziget tanyarendszer kérdését és ezzel kapcsolatban dr. Bartók Lajos vá­rosi tanácsnok közölte, hogy * szigeti tanyavilág távolabb fék vő részeinek lakossága érdeké ben a már meglévő állandó köz- igazgatási kirendeltség mellett mozgó kirendeltséget is kíván létesíteni. Dr. Kusínszky Kornél javaslatára - a tanyaikérdés rendezésének allbl- ' zottsága dr. Boda Géza vezetése i alatt részletes vizsgálat alá veszi I ebbő! a szempontból a vármegyé- aek azon részeit, ahod a földreform f oly'an Hyen tanyarendszert! újabb leépülések létesültek, hogy az új- jonnan föidbözjuttatotak helyzelét közigazgatási kirendeltség létesí­tésével megkönnyítsék. Utána minden, szakhivatal «lőtér- jesztete augusztus havi mu-nkater- vét, megvitatták a teendőket. — szobakénét a vetőmagellátás bizto­sítása, az állattenyésztési kérdések közeljövőben megoldásra váró feli adatai, amelyek hivatva vannak adj ra, hogy Iiaranya gazdságl élete; előbbre vigyék. Pajzs István hazaérkezett Pajzs István a Dunántúli Nap­ló főszerkesztője kedden a prágai repülőgéppel hazaérkezett külföldi taivulmányútjáróL amelynek során közel három hetet a lengyel kül­ügyminisztérium meghívására Len­gyelországban, negv napot peclg Csehszlovákiában töltött. Tízévi fegvház cséplésí visszaélésért A budapesti munkásbírósjg szerdán tárgyalt először cséplésí visszaélési ügyet. Patkós Zsig- mond mezőtúri cséplőtuljadonos 168 q helyett 143 q-át vezetett be a mázsakönyvbe. Fóris Sándor cséplésí ellenőr Hegyi Sándor mezőtúri zsírosparaszt gabonája kicséptésénél 9 q-ával károsította meg a közellátási a gazdával ösz- sze játszva. A munkásbíróság a vádlottakat fejenként 10 évi fegyházfoüniletésre és 10 évi politikai jogvesztésre ítélte. Patkóst továbbá a bércséplési igazolványának elvesztésére, a bércsépiéstől 5 évi eltiltásra ítél­ték és elkobozták a tulajdonát képező cséplőgépet és azt a mező­túri állami gépállomásnak adják át. Elrendelték a lefoglal* gabona elkobzását js. Az ítélet indokolásában dr Lu- j kacs elnök hangoztatta, hogy az I engedékenység idejemúlt és az Hg^zságügyi szervek a törvény tel jfehs szigorával fogják alkalmazni Wfc ilyen bűncselekmények elköve­tőivel szemben. A VÁROSHÁZA előtt találkozunk vele. Nyakába akasztva lóg kél tábla, (amelyen düledezö betűk­kel az egyik pécsi vendéglős hír deti borát a fogyasztóknak.) A emberek egy-egy pillanatra meg bámulják az érdekes embert, oi lassú léptekkel sétál az utcár h'ifradt arccal tekint előre, min aki tisztában van azzal, hogy meg szűnt ember lenni, csupán mozg reklámtábla. A SZENDVICSEMBERT elnyúl sapka védi a forró napsütést!) Sovány arcán a pofacsontokra fi szül borostás bőre. Testén roi gyos ruha, amelyet a térdére vi rődő kartonlapok takarnak el. Elfogták 0 gyilkosságért körözött Patkó Bandit Több mint háromévi körözés után Somogymegyében hurokra került Gerber István, akit az al­világban Palkó Bandinak nevez­nek. Gerber István 37 éves, volt tnecsekszabolcsi lakos 1944 végé­től egy éven át Pécsett és környé­kén, valamint több baranyaij faluban sorozd >s gaztetteket kö­vetett el. A pécsi törvényszék két üggyel kapcsolatban is köröztette Gerbert, aki 1944 november 29-én Klein János és Kovács Sándor siklósi lakosokat csőretöltött pisz­tollyal kifosztotta, majd rájuk lőtt, azonban a lövések szerencsére nem voltak halálosak. Értesülésünk szerint a revolveres merénylő eddig egy rablógyilkos­ságot, két gyilkossági kísérletet és a betöréses lopások egész sorát ismerte be, azonkívül fegyverrejte- getés bűntette miatt is folyik el­lene az eljárás. Gerber István ügye valószínűleg a statáriális bíróság elé kerül és nem kétséges, hogy* legsúlyosabb ítélet vár Gerberre. Erdősítés 113, szállítás 114 százalék Munhaverseny értekezlet volt a MÁLLERD pécsi igazgatóságán A MÁLLERD pécsi erdőigazga­lóságán munkaverseny értekezletet tartottak, amelyen megjelent a MÁLLERD központi igazgatóságá­nak munkaverseny előadója, Der- si Gyula, az MDP baranya- megyei bizottsága részéről Soós Ferenc, a Nemzeti Parasztpárttól Csiszár János, a FÉKOSz részéről Fodor Géza, a Szakmaközi Bizott­ság részéről Mészáros Ferenc, a Kisgazdapárttól ifj. Maurer György, valamint a MÁLLERD munkaver­senybizottsága. Kasza Ferenc, a MÁLLERD munkaverseny titkára tájékoztatót adott arról, hogy a MÁLLERD csemetekerti, erdősítési, erdőápo­lási, erdőbecslési, szállítási, mellék­haszonvételi és egyéni munka­kérdezzük, hogy miért nem kéri magát a városi szegényházba, élén­ken tiltakozni kezd, — Tudok még dolgozni, elég erős vagyok. ELMONDJA, hogy bármilyen munkát elvállalna. Most úgy ver­ged i át a napokat. Több hónapi lakbérrel tartozik, elsején jci akar­ják lakollatni. Árpikor elszívja a cigarettát, lassú léptekkel tovább sétál. Törő­dött testén esetlenül himbálózik a reklámtábla. Egy kövérkés úr megállítja őt és azt mondja neki: — öregem várjon csak, hndd ol­vassam el, mennyiért lehet bort kapni maguknál. versenyben vesz részt. A termelés­nél a fö törkevés a minőségi ter­melésen van, Az összes erdőgaz­daság munkára jelentkezőket alkal­mazták. Több ezer csemetét adtak a községek részére, utak és árkok fásítására. Felhívta a jelenlévők figyelmét az erdősítési és szállítási grafikonokra, amelyek szemlélte­tően mutatták, hogy az erdősítési munkaversenyt 113%-ban, a szál­lítási munkaversenyt pedig MÁV talpfánál 113 V», tűzifánál 114 %-ban tel esítették. Ezután Dersi Gyula központi előadó közölte, hogy a MÁLLERD 6500 állandó és a téli hónapok­ban 74.000 alkalmi munkást foglal­koztat. Majd bejelentette, hogy eltávolítják mindazokat a MÁI,- LERD-től, akik nem a munkav-i- seny szellemében dolgoznak. Akik viszont a MÁLLERD-on kérész­iül a népi demokrácia megerősíté­séért dolgoznak, jutalmakban és ■előléptetésekben részesülnek. Soós Jenő, az MDP megyei bi­zottságának delegáltja javasoll a b°gy az itt lévő grafikonok má­solatát küldjék meg az erdőgond nokságoknak is, hogy azok lássák a munkaversenyek áilását, Bodor Géza, a FÉKOSz megyei titkára pedig azt javasolta, hogy 11 fatermelésnél a termelők bírálják el egymás munkáját. A FÉKOSz ős a MÁLLERD közölt valóba» vannak ellentétek, a jövőben * kapcsolatok kimélyílésúvcl ezek megszüntethetek. A tvzhdttic setn&ez — Óránként három forintot ka­pok, — mondja, amikor meg­kínálva őt egy cigarettával, szóba­’ elegyedünk véle. ____ Főként a piád . napokon járkálok az utcán. ' KIDERÜL, hogy Tőröcsik János. ■ nak hívják és 73 éves. Egész éle- ' tét átdolgozta és most egyedül él. Kinn volt ugyan az elmúlt eszten- ’ dőben fiánál Harkányban, dehát . „a menyével nem tudott kijönni“.- Öregségi járuléka mindössze 30 fo­- rint havonta. Most a reklámhordo­- zással heti 20 forintot és egy-egy ebédet tud keresni. Amikor meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom