Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)
1948-05-01 / 100. szám
§ DÜNANTÜU NAPLÓ ms május i. Nagyarányú munkaalkalmak a pécsi építőmunkások számára 10 községben házépítés indul — Uj közmunkák kezdődnek Délnyugat ifiMí{a Gfősseímei várunk a Délnyugattól A hei végén nagyjelentőségű taggyűlést tartott a MÉMOSz pé- ,-jsi csoportja. Lakatos József elvtárs tájékoztatta az építőiparosodat azokról a munkálatokról amelyek a közeljövőben megindulnak Pécsett és a 'környéken. Pénteken reggel az erre vonat- ózó tárgyalások befejeződtek és vógllegee időpontot állapítottak meg a munkák megkezdésére. A jövő héten Taresapnsztán, királyegyházán és Rózsa tan megkezdik köaségenkint 10 f«- lepesház építését. V hónap közepén Urávaszabolton, Drávapalkonyán és Har- ; kányban .kezdődik mog a házhelyhez juttatottak házépítése. A munkálatokat az OHÉSz részéről Tihanyi György mérnök vereti, az összes tervek a legapróbb részletekig kidolgozva várják a munka kezdetét. Ugyancsak május első napjaiban megkezdik a kereskedelmi iskola kőm,ve», munkálatait is. Ezt három pécsi vállalkozó kapta meg: az Újjáépítő Szövetkezet, a Kisiparosok Szabadszakszervezete Szövetkezete és Ötvö Gusztáv építési vállalkozó. A kőműves munkák t.265,000 forintot tesznek ki. Ezekkel a műn.-ál altokkal egyidejűleg tovább folynak a bányászházaik. befejező munkálatai is. Mindezek a munkák nem oldják meg a pécsi építőipart munkanélküliséget, éppen azér; a szakszervezet és az építésügyi főigazgatóság a hatóságokkal tárgyalásokat folytat újabb muukaleh»tőségek érdekcben. A MEMOSz taggyűlés határozatban Idmctidoíta, hogy a meginduló munkaiatoknál lelje*, ítm én ybérért dolgozat ak, megalakítják a normábizottsá got, a bizalmiadnak pedig heti két órás előadást tartanak a normák helyes értelmezéséről. A város tanácsa egyébként a mai nappal újabb 30 ezer forint összesít munkára hirdetett versenytárgyalást, hogy a maga részéről is kiemelje a munka ünnepének jelentőségét. Mindkét munka a vasbeton építő szakmába vág. Az egyik, a magyarürögi-út torkolatánál levő avult téglahíd lupédig cserélése, a másik a Tüzér-utcai sportpályán állóhelyek építése. A nyolcvan méteres lépcsőz.e- tet a hároméves terv további résziében meghosszabbítják mindkét irányban és a pálya két éren belül gtadi- onszerű képed nyújt majd. < népi front megteremtését köteted az IMIK egységes üzemi szervezete A jtarrápoát szerrezet áj vezetősege Csütörtökön délután az' OMTK pécsi telepén is ünnepélyes keretek közöt egyesült a két munkáspárt, megválasztották a MDP vezetőségét és a következő határozati ja vaslatot hozták: Kívánatosnak és szükségesnek tartjuk a dolgozók népfrontjának szorosabbra zárását hogy demokráciánk még hát raíévő cs megoldásra váró fel adatait, köztük a reakció eTTeni harcot, minél eredményesebben oldhassa meg. A választás során a következő vezetőséget választották meg titkár: Rajnai Henrik, helyettes titkár: Latincsics Aladárné, káder- vezető: Zápor József, gazdasági • ezető: Sátori István, propagandista: Gallasz Antal, szervező: Oroszi János, ellenőr: dr Szupper Márton, választmányi tagok: özv. Nyarai Jánosné e6 Bodrogi Lajos. Két évre ítélték a kegyetlen rendőr- őr mestert A Nagykanizsán .tárgyaló Kocsis tanács szerdán tárgyalta Nádudvardi Lajos nagykanizsai rendőr törzsőrmester népollenes ügyét. Nádudrardi a nyilas, időkben" a kávégyári toloncház- bar teljesített szolgálatot és szadista módon 'kegyettlenkedett a foglyokkal. A népbíróság kihallgatta az egykori toloncliázi fog- 1 oka., akiit elmondottuk, hogy Nádudvari ütötte-verte, botozta’ a baloldali érzelmüetket. A nép bíróság a vádlottat ‘kétévi bőrűmre ítélte. Az ítélet nem jogerős és Nádudvarit betegségére való tekintettel szabadlábra he- i lyez.ték. _____________ Tájékoztató fülkét építenek a városháza bejáratánál A városházán hétfőn megkezdi.-, egy tájékoztató fülke építését. A fűlikét a bejárattól balra eső első oszkiprv ala's, helyezik el. Fából és üvegből készül és benne helyezkedik el az erre a szolgálatra kijelölt városi alkalmazó:*, aki ismeri a közigazgatás es a hozzá fordiuiló ügyfeleknek fclvtlágosí- [tást nyújt,, hogy ügyes-bajos dől í gaikban melyik hivatalhoz kell ffordulmok. Az életrevaló újítást Jbizpnyára örömmel iidvöz'i i vá- I ros közönsége. Pénteki számunkban röviden be számoltunk arról a leikeshangulatú nagygyűlésről, amely Gyárvároson zajlott le és a két munkáspárt helyi szervezeteinek egyesítését mondotta ki Sebők Sándorné és Hámort Károly elvtársak nagyhatású beszédei után kimondották a munkáspártok egyesülését és nyomban megválasztották vezetőiket is. Tíz küldöttet is választottak azzal a megbízással, hogy képviseljék a gyárvárosi dolgozókat a városi egyesítő konferencián, ahol az országos küidött-kongresz- szus tagjait választják meg. Egyhangúlag Kovács István, Czárd Ferenc, Kántor István, Kovács Jenőné; Sehadl Györgyné, Mohos László. Czett Béla. Kovacsics Elemér, Aszalós Árpád és Bálint György elvtársak kaptak megbí- ást. Kovacsics Elemér. Kalmár József és Gerdeiné elvtársak felszólalása után. Kovács István elnök javaslatára határozati javaslatot fogadtak el, amelyben a gyárváros dolgozói követelik a Függetlenségi Front megerősítését és az egyházi reakció megsemmisítését. Úthónapos csonkít költségvetési készít a táros A város tanácsa hétfőn kezd az új költségvetés megtárgyaJásához. Ennek a Tépésnek az ad jelentőséget, hogy a közéleteik költség- vetései 1 rH9 január elsejétől naptári évhez igazodnak. Ezúttal tehát az a feladat hárul a város tanácsára, hogy öthónapos csonka költségvetési alkothasson. A költségvetés ilyetén megformálása természetesen befolyással van a város hároméves tervének további részére is. amelynek beruházási tételeiben jelentős átcsoportosítások tőrén nek. Ejjvenruiliát kapna I* az n tőrök A közlekedésügyi miniszter rendeletére az niőrüik nyári egyenruhát kapnak. Az egyenruhákat az Országos Ruházati intézet készíti porszür.ke vászonból. Minden ú.őr jóminőségű sapkát, zubbonyt eV. nadrágot kap 150.— forintos egységáron, amit a közúti alap fizet ki. Az ütőtök eddig sajír* ruhájukat koptatták, most Gerő Ernő minisztériumának rendelkezése folytán végre ruhához juthatnak. Májusi sportversenyek Szombaton délután 4 órakor az Tfiúság Napja a Tüzér-utcában Hihetetlen lelkesedéssel készült fel Péos többezer főnyi ifjúsága a negyedik szabad május elseje megünneplésére. A fél 4 órakor kezdődő bemutató iránt óriási az érdeklődés, mer: a májusi ünnepséget egyik fénypontja le, z a Tüzér-utcai sportesemény. A gazdag műsort kerékpáros é- motoros bemutató fejez: be. A vasutas sportolók pénteken reggel a motorvonattal elutaztak a jugoszláviai portyára. Három szakosztály 34 versenyzőve: vesz részt a kiránduláson, május elsején Borovóban. tnásodikán pedig Vuko- váron szerepelnek. Ugyanakkor az úszók az olimpiai keret részvételével megrendezésre kerülő egri ver- senyén vesznek rész!, az axzla'j- te.riis7.ezők és ökölvívók pedig Ku- posyáros mérkőznek bajnoki pontokért. A pécsi felvonuláson így sokan hiányoznak majd a PVSK soraiból A sportbemutatónak egyik érdekes száma lesz azonban a vasutas vitorlázó repülök ^zereplc'-e akik elsején délután fél 4 órakor szállnak fel a repülőtéren. A májusi munkaünnepséggel kap- c-ólaiban rendezi az óv első te- niszverseaivét a Malteré Sport- Clubja a baíokányligeti teniszpályákon máju< 2-án, délelőtt 10 és délután fel 4 órai kezdettel. A versenyen a Mallerd Laczkó— Holotu összetételű üzend csapata a Postás válogatott Ugrójdy— Molnár kettősével c-ap össze. A verseny érdé .essége, hogy Dél négy váloga.ottja egymással mérkőzik. Ugyané ak 10 órai kezdette! az ifjúsági Miinkásválopatotl Gulyás —TTirth együttese az Egyelem Koch Jills villogd ottjáva! tnónkő/.ik, reggel 0 órától pedig a Posiásoú, Vasutasoií és a PÁC vívnak egymással' barátságos jellegű mérkőzést. N’B I. mérkőzés; f lalpdás— Maíeosz 1:0 (Ó:0j. A Délnyugati Labdarugó Átsző vet stégnek osakúgy, rain! az egész magyar labdamgásnatk és sportnak igen nagy napja lesz május másodikén. Tizenegy válogatottunk szerepel az örök rivális, Ausztria ellen, köziül a pécsi atezövétség válogatott labdarugó csapata is. A pécsi közönség igen nagy' érdeklődéssel tekint a mérkőzés ele, mert a múlt héten csupán első osztályú bajnoki mérkőzést látott, most pedig igen 'komoly küzdelemnek lehet szemtanúja a Tüzér-utcai pályán. Részletes műsor és ösz- szeállítások. DÉLNYUGAT— ALSÖ AUSZTRIA Tüzér-u. 5 óra. Vezeti: (Budapest) Bízunik a válogató bizottság szerencséjében. Mer t szeren őse ■kell ahhoz, hogy olyan csapatot küldetnek küzdelembe a győzelemért, amely egyetlen közös edzést sem tarthatott oEyan okokból, amikről nem a válogató bizottság tehet. Az, összeállítási szCrenesésiiH* kell mondanunk, mert a rendelkezésre álló legjobbakbol áll a csapat és mindazok, akik magákra öltik vasárnap délután a/ alwöveiség válogatottjának mézét, érdemelek erre a kitüntetésre. A közvetlen védetem és a fedezetkor östszeáiHítására) .elégedett a sport közvélemény. A csatár' -orban csak az okoz utjmi aggó- dóimat, hogy ilyen öisezetótel- ben még nem játszottuk együtt A fontos csák az lesz, hogy a kitűnő erőkből álló és megerősí. tett osztrák csapat az első per ceklven ne okozzon meglepőiéit. Szép küzdelmet, jő iramot és délnyugati győzelmet vúrnnkn nagy találkozótól. BÁNYÁSZOK- KÖZÉPISKOLA sok Tüzér-u.. 3 óra. Vezeti: Megyer Érdeües mérkőzésnek ígérkezik a, kitűnő erőkből álló bányá-zok és a tehettéges középiskolások találkozója, akik közül szintén sokan ismerőseik éts számontartot- taik a pécsi közönség körében. — Érdekes, hogy a bányászoknál alig s-zerepelnep azok a Dinamó játékosok, a'k'i.k kimaradtak a nagy válogatottból. Helyesnek tartjuk, mert így sok tehetséges új játékost Unter majd meg a .sporttársadalom. A középiskolások csapata nagyon komoly ellenfél, érdemes lesz megnézni ezt a mérkőzést is. ALSZÖVETSÉGI IFI — BÁNYÁSZ IFI Tüzér-u., I óra. Vezeti: Duna Pécs jóhírnevű labdarugó utánpótlása vonul fel ezen a találkozón. A mérkőzéssel kapcsolatban e»ak annyit jegyzőnk meg, hogy a csütörtöki válogató edzésen a bányász válogatót inak nem volt könnyű dolga a fiatalok ellen, de éppen úgy felkészültek az alszövetség ifijei is. Ezt a mérkőzést megnézik mindazok, akiknek szívügyük a pécsi labdarúgás é- azok a lehelő régek. amelyek a pécsi csapatok- egészen közeli fejlődé-e szempontjából annyira jelentősek A VASÁRNAPI CSAPATOK ÖSSZEÁLLÍT A S AI Délny ugat: Karczagi — Simon,. Bencse III. — Meggyes, Lu'.ics. Krész Pó inger. Inra, Schmolcz., Keszlior III, Horváth. Aboauv/.tria: Halaseh — Robi, \ndritz — Fiedler, Waldvogel, Seherz — Schneider, Bőhm, Reiehordu Chromi. Bahr, Bányászok: Krausz (Dinamo) — La jo« (MSE). Lehman (Va-as) — Kalauz, Wagner, Bőhm (Pécs- bánya) — Kriranok (Pbánya)J Laki LSzabolos), Reining (Sza-j bölcs), Bemcze II Beeerédi (Dinamó). Középiskolások: Dávid _ Sze-; ge di, Schein — illés, Koncz. Erős. — Kar kosa k, Nagy Rósz jár, Bar-! ta, Németh. Bányász ifi: Czeininger (V*., sas) — Kővári, Herczegh (Dinamó) — karé, Gróf (Dinamo)i Vincze (MSE), — Borbés (MSE)' Ruppert (Pbánya), Wagner (P- bánya), Hajnal (Szabolcs), Sme- telka (Pbánya). Alszövetségj ifi; Ábránov — Pintér, Marton — Deák, Lei pair III., Koncz — Szántó, Léber. Máté, Szopka, Bíró T. Ma délelőtt érkezik as alsó- ausstriai együttes A Délnyugat cfie« kiáBő Aisú atisztria csapata szombaton delelő!1 fél 10 órakor érkezik Pécsre, Ság József elvtárs, az Aíscövetség aé vében Sopronba utazott a csapat elé. A Délnyugat játékosai szorul baton délután jönnek össze, esti a Sopdasiábo közös vacsorán vesd nek részt. A két csapat vezetőséí-j megtárgyalja az esetleges cstréihj is, mert szó lehet arrói, hogy f tartalékban lévő játékosok kőzF sor kerül valamelyik játékosra. Dunántúli vívóbe jnohságot rendez vasárnap a PEAC vív1 szakosztálya, amelyen a leg job dunántúli vivők indulnak, j Kardban dr. Somogyi mell«' Katona, Benczenlcitner, Göncz« Tőrben (jetiig szintén Soincgl dr-al az ólon Papp, Tamási) Bíró, az egyetemistáik retméo! sége. Két nagytehetségű fiaU is indul Csébfalvi ó< Koserű sü mélyében. Az egyéni vertseol ben a kiíünő formában olimpiai kerettag, Somotrv PÉAC reménysége. * PVrSK motorkcj-ékpát '/» osztálya értesíti a felvonulási résztvevő motoros és autós spoí társakat, hogy a gyülekezési hf ti cin a Mór téren, hanem a Lé szeszgyár utc-iü ,n ir-z A BTC értesíti a második csal* tagjait, hogy vasárnap délelőtt] órakor jelenjenek meg a saklj ben. Az első csapat Pécsbányaf51 csapatával* fél 10 órakor játszik * A PVSK B’közép elnóM Simon Józsefet hivatalából á™ Idézték, így a B Középnek úi nököt kellett választania. Egyb gulag a választmány, elnókj Zeleni Józsefet választotta metí A Közüzemek ökölvívó gáf“' május 8-án a Kaposvári vasutaj kai- játszik barátságos merke1 Pécsett. . , * A PVSK május 5-én, 6 f kezdettel tartja rendkívüli kör-?' lését az . üzletvezetőség tanác^ méhen, amelyen megválasztják j új ügyvezető elnököt. Kérik 3 gok pontos megjelenését. ), BÉRMÁLÁSRA «on* ékszer, svájci karóra, EZÜST DÍSZTÁRGYAK Birgés-től. Kos*tüh L.-iít 12. «= Tel: il** Tarlós ondolálás legiátyyobb - hullámtól a leg et9 sebb hajgöndörsééié RÓNAI tedtásvná ké-' Pécs,. Kos,-,uth L.-út 8. ^