Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)

1948-05-30 / 121. szám

Uj bánya születik Hidason 10 millió tonna barnaszenei kutattak lel, amelynek kitermelése már ebben az évben megkezdődik I MAS* mecseki kerületében, nlán kívül Hidason folynak yszabású aknaépítések, hogy se égükkel napvilágra hozzák a :seki szénniedence még ériniet- szénkincsét. Már a múlt szá- hetvenee évei óta folyt kisebb- yobb megszakításokkal bányá- a hidasi határban. Primitív mó- , a csekély befektetés nagy ha- 1 elve alapján. Egyik tulajdo- sem folytatott rendszeres, fu- ányos kutatást a szénlelőhelyek i és erre csak 1946-ban került amikor az iparügyi miniszté I két géperejű és egy kézi fúró- ndezéssel megkezdte a kutató sokat. Egy év alatt egy négy- ilámétcmyj területet derítettek nindefire kiterjedő pontossággal geologiaiiag átvizsgált terüie- aránylag nem is nagy mély­en i—27 méter vastagságú barna- enet találtak, fis hozzávetőlegesen 20 millió a szenet lehet majd kitermelni, ont ennek a területnek öt- torosára tehető az összefüggő település, tehát 120—140 millió a szén vagyonnal lehet szá­hidasi szén minősége olyan, a tatai széné. 3200—3900 ka- érfékű. A nedv tar tál ma 40—45 alékos. Viszont gőzszárítással százalék felére csökkenthető zzel kalóriaérté ke 4500—5000-re ia- ható. sftezésre szintén kitünően fel­válható. : országúiról hepehupás dü!ő- fordul be az autónk. Előttünk mbtetőn a fúrótorony vasköte- tibálja a szél, alatta balkézfelő! i a hidasi új akna készül. A s aknába két sínpár nyúlik be. délé tartó csillék az ácsolafot k, a kifelé jövőkben a fö'deí követ szállítják a hámyóra. A ^atos bejárat téglából készült sgy 10— 12 méter liosszúság- azontúl gerendák fielyetlesittk slát és a követ. Az aknát ? méter hosszúságban készít­ői egyenletes lejtéssel 75 mé~ r mélységig, árazza Einberger bányamester. 'z akna megépítése után kezd- ,"ieg a termelést, előrelátható- ■50—300 muokással, napi 50— Íaí!onos teljesítménnyel. — A 'rÜeg irányát követve, jobbról Nról csapásokat vágunk, új ^ket nyitunk, mert a ternie- jokozatosan napi 200 vagonra *in5k emelni. fl>n járunk már az új aknában, ^ólairól víz csepeg a nya­ka. bakancsunk alatt cuppog ?.8yagos sár és előttünk a ^yozó bányászok lámpáinak * jmbolyog. , in szerencsét, — hangzik fei 1 bányászköszöntés. Megállunk Percre és csendesen nézzük, 3 csákányok tompa csatta- bemélyednek a szürkés- bitumenes palába, amelyek tÍ rétegekben hullanak lábaink . élűmen igen értékes ipari ^nyag, jj'mcs lenne foglalkozni az ifi anyászott bitumenes pala hasz­nsával. i^ják, l'pgy az aknaépítés egy méterrel halad előre. '*8 200 méternél tartanak. Az aknából ki jövet megmutatják, hová épül majd a gépház, a munkásfür­dő, a szénosztályozó rakodó és sod­ronykötélpálya, amely a hidas-bony­hádi állomásra szálítja majd a sze­net. Innen Bajára viszik és vizi- úton folytatja útját a fogyasztók­hoz, elsősorban a szénhiányban szen­vedő Tiszántúlra. — Mibe kerül az új akna épí­tése? — Három-négy millió forintba. — Ugyanis a lejtős akna, amely a mecseki szénmedencében az első lesz a maga nemében, sokkal ol­csóbb, mint a függőleges aknák. Felmegyünk a fúrótoronyhoz is A fúrócsövek 500 méter mélység­ben járnak és keresik az új szén­ereket és a barnaszén után a kő­szenet is. — Es meg is találjuk — mond­ják magabiztosan a bányászok mert már a kőszén fedőkőzetében jár a fúró .,. A_ fúrótorony magasából körül­nézünk a szelíd, dombos tájon. — *l?res'v® sem lehetne szebb, fes- tőibb vidéket találni új bánya ré­szére. Szinte már látjuk a meg- nyfló új üzem lüktető éleiét, a mű­szakra érkező munkáscsoportokat, sodronykötélen himbálódzó csillé­iket és a kis virágoskerteket a bá­nyászházak elölt. Vadon Antal. Dr. Tamás György az államosített fürdők igazgatója Mint a lapok megírták az állam tulajdonában levő fürdő gyógyhe­Iyek: Hévíz, Margitsziget, Bükkség, Lilia für ed és több balatoni fürdő­hely a népjóléti miniszter rendel­kezése alá kerültek. Ezeknek orszá­gos igazgatását egy felállítandó ál­lami fürdőigazgatóság végzi majd. Ennek megszervezésével mint most értesültünk a kormány dr. Tamás György volt pécsi helyettes polgár­mestert bízta meg és egyben az általa szervezendő hivatal élére is kinevezte, örömünket fejezzük ki a^dr. Tamás Györgyöt ért kitünte- I tő megbízatás felett, egyben meg­alapítjuk, hogy ebben a pozícióban I egyaránt kitünően érvényesülnek majd szervező képeségei és kiváló gazdasági felkészültsége. A tőkéseit színét se látták Az államosítás óta élüzem 24 munkás ma már három szövőgépen dolgozik a Mohácsi selyemgyár L JL M sr 0 „ _ Hajtó, kisasszony, kérem Mo hács 65-öt kapcsolni! Halló, itt Mohácsi Selyemipar Rt.! Becker elvtárs, a vállala vezető üzleti -tárgyaláson van. Frei beszél, a helyettese. — Ki a gyár tulajdonosa? — Az államosítás előtt a Snp. róni Selyemipar Rt. tulajdona vol. a gyár, Madarász Imre, a főrész­vényes külföldön élt és soha színét sepi láttuk. Most államosítottak minket ». Becker elvtárs 14 éve itt dol­gozott a gyárban: ö lett a ve­zető. Az államosítás előtt 30—32 ezer méter műselyem bélésárut gyártot­tunk, most 38—40 ezer métert De nagy újság van: 24 munkás áttért a hárotngépes rendszerre. Ezzel a napi 40-42 méter terme- lest 08 60 méterre emelték. Na és a fizetésük 100 fonni helyett 130 -140 forint lesz' (tétenként. — Pénzügyileg hogy állnak? — Jobban, mint az államosítás előtt. Külföldre például az eddigi 10 ezer méter helyett 15 ezer métert szállítunk. Nagy az érdeklődés gyártmányaink iránt, különösen Angliában és Bel­giumban. Nehéz volt exportra dol­goznunk, mert rossz volt a fonal. Rosszat gyártott a Viscosa, ahol most derült ki a gyárosok óriási szabotázsa. Vezetőcégünk má* megkereste a kapcsolatot az ottani mun kés-vállalat vezetővel: megígérték, hogy megjavítják a fonal minőségét. liivflőt kapott u gyár\ nyaralni viszik a munkásokat — Munkaverseny? — A budapesti Hungária Jaquard szövőgyárral állunk versenyben Május elsején két munkásunk Vő Károlyné és Borbás Erzsé­bet élmunkás lett. Maga a gyár Is élüzem. Ez azonban nem elbizakodoítá, ha­nem igyekvőbbé tett bennünket: a kitüntetéshez méltóak akarunk len­ni. Elhatároztuk, hogy megvalósít­juk a gyárban dolgozó asszonyok régi kívánságát és napközi otthont rendezünk be. Helyiségünk nincsen, fürdőt könyv­de majd bérelünk valahol. Hat zuhanyozóból álló építünk és kibővítjük a tárat, amelyben jelenleg 50—60 van. A munkásokat nyáron kányban akarjuk nyaraltatni, a költ ségek felét a vállalat fizetné. könyv Har­— 12 perc — szól közbe a posta. 12 perc alatt megtudtuk, hogyan lett Madarász Imre, külföldön uras- kodó tőkés gyára a magyar de mokráeia élüzcmei A nép igazi szószóló ja Szüts István vezérőrnagy az egységkongresszus küldötte ,HA Hermannál össztánc a I\őegyleiben ^Li bambi. (747) ». A Budapesti Pír - ~­eB»zetközi Vásárra vkárigazo!ványok Is Monotiogy- haphatók- ioK7 Szüts István elvtars vezérőrnagy őszlwjú férfi. Az első világháború idején került a Ludovikára: a ka­tonai pályát választotta életcéljául. Amikor a fasizmus egvre inkább hatalmába kerítette az országot, nyugdíjazását kérte. Az új, demo­kratikus honvédség megalakulásakor elsők közé tartozott, akik felajánlot­ták szolgálataikat a hazának. Először az 5-ik hadosztály tüzér- ezredének parancsnoka 1ST!. — Már néhány hét után láttam, '•”"v sokan a rém szellemet szeret­lek volna visszaállítani a régi törzs­tisztek közti, — mondja Szüts Ist­ván. — Láttam azt is, hogy a népi ?se:eg kialakulásáért a munkás­pártok küzdöttek legkövetkezeteseb­ben. így kerültem azután a demo­krácia legharcosabb pártjába a Ma­gyar Kommunista Pártba. Szüts István később a 6. had­osztály tüzérezredének, majd az egész hadosztálynak lett a parancs­noka. Kitűnő szervezőképességévé) és közvetlenségével népszerű em­ber a hadosztálynál. Mint a párt tagja nem elégedett meg csupán a tagsági könyvvel, hanem aktivan résztvesz a dolgozók mozgalmában. Üzemekben, kerületi szervezetekben és vidéken sokan ismerik, mint elő­adót. A munkások mindenütt sze­' e és megbecsüléssel veszik körül. A két munkáspárt egyesítő konferenciája Szüts elvtársat kül­döttnek választotta az országos kongresszusra. — Nagy őröm és megtiszteltetés részemre, hogy küldöttként részt- vehetek a munkásosztály egységes pártijának, a Magyar Dolgozók Pártja alakuló kongresszusán —, mondja Szüts István vezérőrnagy. — Az új demokratikus hadsereg egyik képviselőjeként veszek részt a történelmi találkozón, de a kato­nákon kívül képviselem a többi küldöttel együtt Baranya harcos dolgozóit is. Ezután a néphadsereg új szene­méről beszélgetünk Szüts elvtárssal. A legdöntőbb változás, hogy el­tűntek a válaszfalak a tisztek, al­tisztek és a legénység között. — Nincs ma már kasztszellem, ami a régi hadsereget jellemezte .A nép­hadseregben egyaránt meg van a lehetősége a munkás és paraszt- ifjaknak, hogy tisztek legyenek. — Most nálunk a hadosztálynál adunk előképaést a Kossuth Akadémiára kerülő dolgozók fiainak. — ügy érzem. Hogy küldötté választásommal nemcsak személye­met, hanem az egész demokratikus hadsereget is megtiszteles érte. — Honvédségünk, amely népi demo­kráciánk függetlenségét és szabad­ságát őrzi, egyre közelebb kerül a néphez és épen a Magyar Dolgo­zók Pártja az, amely nagy súlyt helyez a hadsereg továbbfejleszté­sére. Ezt a bizalmat a további jó mun­kával a dolgozóik iránti hűséggel és odaadással háláljuk meg. K. Bérmasziilök figyelmébe! !4 karátos nyakláncok, függök, svájci kai órák legszebb kivitelbeu Henfz Kálmán órás és ékszerész, Jókai-tér 2 10091. GYÁRTJA * MA6Y1ÍJ ÍÖGSTíNTAÁWflf! Rt ('esteit, torötl aajbói tartoshuáiámot a kipróbált amerikai Jork krémé66 dauervizzel készít „LÍDIA“ fodrászszalon Jenev I önkit vezetésével, Perczel-utca 23. 10912 Befőttes üvegek, patent üvegek duplaerős hófehér üvegből olcsón Szényi, lukafai üvegraktár Kossuth Lajos-út 14, szánt Sas Testvérek Nagy Lajos-utca 5. Gumiszakiizlet Richter József cégnél Pécs« Kossuth L.-u. 21. Tel. 25-41. Somogyi Autószakiizlet »»16. motor él kerékpár- alkatrészek raktára Pécs. Seéchenyl-tér X. (Peir»el-ntea sarok) Telefoni 14-3». Cordatic Magyar Gumini- abioncs R T. képviselet*. Richter Tibor és Tsa Irgalmasokkal szemben. lm Mi! kerékpár műszak( ArJct Kossuth L.-U. 44. Szalay Jakab cégnél Kossuth Laíos-út 48. C ~r Vannak bogarai? Kator ki­irtja! Svábbogár, poloska és min­den rovar biztos ölószere. Simo- nyi drogéria. Rákóczi-út 39/c sz. (10.960) (x) — Igazolványkép szépen kidol­gozva, bárom darab 10 forint Ctierven fényképésznél, Zsolnay Vilmos utca 28. szám. (x) — LEGKENYESEBB önjavításo­kat is eredeti alkatrészekkel ja­vítok. Hentz Kálmán precíz óra- javi:ó műhelye Jókai-tér 2. (x) — Szabó József látszerész Fe- renciek-utca 1. szám alá költö­zött. Szemklinikái receptre, OTI, OTBA, MÁV utalványra szem­üveget szakszerűen készít (10.784) (*) — Ha a bérmaajándékát eddig nem tudta megvenni, nálam olcsón megveheti. Órák, ékszerek válasz­tékban. Fehér Arthur, Rákóczi- út 39/a. Bányászoknak enged­mény. (10.810) (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom