Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)

1948-05-27 / 119. szám

* DOWANTtHI NAPIÓ ms M.Ajat ír Az iskolák államosítása a nép érdeke Dobi István a Kisgazdapárt elnökének nyilatkozata Dobi István földművelésügyi mi­niszter, s Független Kisgazdapárt elnöke tüdőgyulladásából felgyó­gyult és elhagyta a klinikát. Tá­vozása előtt a következőket mon­dotta: Sajnálom, hogy a felekezeti is­kolák államosítása körül vita kelet­kezett, de egyes egyházi férfiak barátságtalanul szemlélik a ma­gyar demokrácia fejlődését . A Független Kisgazdapárt mindig bizakodott abban, hogy az egyhá­zak idővel mégis csak megértik a nép érdekében való szándékait és hajlandók lesznek velünk dolgozni. Pártunk katolikus vezető politikusai azért jártak az egjtiázi vezetőkhöz és jelentek meg Mindszenty prímás­nál is, hogy az egyház és a demo­krácia dolgairól beszéljenek. Békes­séget kerestünk és keresünk ma is. Az iskolákat államosítani akarjuk, ez a Kisgazdapárt akarata is. A nép érdekében akarunk így cse­lekedni, hogy az egész országban, a legeldugottabb- faluban is, demo­kratikus szellemű, olcsó és rende­zett legyen az oktatás. A vallást, a vallási nevelést senki nem fogja sérteni az államosított iskolákban, mint ahogy az eddig is működő állami iskolákban sem sértették. Felszólította végül a parasztsá­got, dolgozzék együtt a Független­ségi Front pártjaival, hogy a kor­mánynak áz iskolapolitikai szándéka a tömegekben mindenütt erős tá­mogatásra találjon. Elítélték a taszárl gabonafeketézők et A pécsi rmmkásbíTóság szerdán mondott ítéletet őzv. Schtedning hitvánné és bároflj társ« Gőzellátás erdőkét veszéllyel le tő bűnperében. Nchleinwigné és társai. Varga fa­jos munkavezető, Magyar SáncFor és Sebők Lajos vasesztergályos, máz sáltó kaposvári lakosok az el­múlt év nyarán Taszár környékén bércséplést végeztek és összejátszva a csé- pcltető gazdákkal, 362 mázsa gabonát vontak el a közellátás­tól, azzal, hogy kevesebb gabona men y- nyiséget vezettek be a cséplési könyvekbe. A nagyarányú fekete- eséplés úgy pattant ki, hogy Selievningné mint fogadalmat tett bércséplő, az elszámolás végrehaj­tója, feljelentést tett cséplőmunká­sai elten elszámolási különbözet miatt. A rendőrségi vizsgálat ek­kor állapított« meg, hogy Schlei- néngné és társai a közeliit ás érdekét igen súlyo­san veszélyeztető bűncselekményt követtek el. Ezenkívül a cséplótulajdonos asz- szony 8 mázsa gabona cséplési ke­resményét sem szolgáltatta be. A rminkásibíróság a vádlottak ki­hallgatása és a szakértő véleménye után, bűnösnek mondotta ki Schlei- ning Istvánnét és társait: Varga Lajost és Magyar Sándort. Schleining Istvánnét összbünte- tésül két évi fegyházra, Varga Lajost másfél évi börtönre és 3—3 évi politikai jogvesztésre, Magyar Sándort egy évi börtön­re és egy éV? jogvesztésre ítélte és elrendelte az Ítéletnek Taszár községben való kihirdetését. A negyedrendű vádlott, Sebők Lajost a vád alól felmentette. Nagyarányú gyümölcstelepítés folyik Baranyában Versenyeznek a pécsi bolgárkertészek A termelési versenybizottsági ülé­sen a kertészek is elhatározták részvételűiket a termelési , verseny­ben Ennék eredmények épen egy­mást érik a kihívások és egymás után érkeznek be a versenyirodá­hoz a nevezések: Ki tud jobbat szebbet és többet termelni. A földművelésügyi miniszter ér­tékes díjjal jutalmazza a verseny győzteseit így s küzdelem még nagyobb crőbevetéssel folyik. A pécsi bolgárkertészek közűi Párusév Miklós—Kristóf Sandámét paradicsom és uborka, Drunkov András őzv. Krasznai Müiálynét vöröshagyma és fokhagyma, Krisz- tcvics Károly—Bojcsev Pefkovot fokhagyma, Nfkolovics János a ver­seny nagy esélyese Parusev Miklóst paprika, Marinov József pedig Krisztovics Sándort szintén papri­ka termelésben hívta ki versenyre. Ezzel azonban nem zárult te a versenyben résztvenni szándékozók Bérmaszülök ügyeimébe! Í4 karátos nyakláncok, függők, svájci karórák legszebb kivitelben Hentz Kálmán órás és ékszerész, Jókai-tér 2. 10091. — A Budai Külvárosi Kát. Kör felkéri az összes tagjait, hogy fe­lejthetetlen emlékű Vugrencsics bácsija temetésén pénteken dél­után 4 órakor vegyenek részt, (x) jelentkezése. Gergely János kerté­szeti felügyelő, ki a kertészek ver­senyét szervezi, még számos neve­zést helyezett kilátásba. Nagy érdeklődén mutatkozik a gyümölcsösök telepítése trónt szerte a megyében. Nyolcszáz négyszög­ölön felüli terület gyümölcsös! tése engedélyhez van kötve. Ezzel a kormányzat ki akarja küszöbölni a szakértelem nélkül váló telepítése­ket, melyek nem csak az egyes gyümölcsösök, hanem az egész te­rület minőségi termelésének jóhírét veszélyeztették és maga akarja szaktanáccsal ellátni a telepítőket. Kiterjed ez úgy a talaj és a terü­let fekvéséinek vizsgálatára, mint az alkalmazandó alanyok és oltvá­nyok fajának meghatározására. Az engedélyt természetesen mindenki megkapja, hsak köteles elfogadni a kertészeti fel­ügyelő teljesen díjtalan szaktaná­csait és követni utasításait. Uj kereskedelmi gyümölcsösök lé­tesítésére legutóbbi időkben 25 gaz­da kért engedélyt 150 hold terület­re. Kett Ferenc Egerágon 3 kath. almát, Kölkeden Gyenis jJánosné 2, és Kosztyák Pál 1 holdon téli almát akarnak termelni. Berényi Ferenc Pécsett 1.5 Holdon vegyes gyü­mölcsöst telepített. Bor Márton Pécsudvardon 2.5 holdon almát és körtét, Horváth Sándor 1 kath. al­mát és szilvát, Dr. Kiss László Okorág-pusztán 11 kth. almát tele­pített. Ezenkívül az alsómocso'édi földműves szövetkezet 10 kth. alma, körte, szilva és dió, a püspökmá- rokd földműves szövetkezet pedig 6.5 kth.-on almát, meggyet és diót telepített. Látta már a kirakatunkat? Az ott látható összes könyvujdonságokat olvashatja kölcsönköny vtárunkban Bétát nincs. Még ma iratkozzék be a „MODERN" kölcsönkönyvtárba frosslsk-stsa * »«és. ______________ 5« Ré vai Józ«cf beszéde A két munkáspárt egységbizott­sága május 28-án Budapesten a Sportcsarnokban értelmiségi nagy­gyűlést rendez. A gyűlés szónoka Révai József. A nagyjelentőségű "«fry gyűlést 1 rádió 17 óra 46 perc­kor közvetíti. Az értelmiségi nagygyűlésen Ré­vai elvtárs rávilágít az értelmiség feladatára a megújult Függetlensé­gi Fronton belül. Felkérjük a szervezeteket, hogy szervezzék meg a rádió-adás cso­portos hallgatását. A pécsi piaci árak A bőséges felhozatal a tavaszi zöldségfélékből erősen befolyá­solta a piaci árak kialakulását: sa­láta 4 fej 1 Ft, zöldborsó 3.60, zöldhagyma 5 csomag 1 Ft, kala- rábé «—.50 Ft, újpetrezselyem— sárgarépa —.60 Ft csomója, hóna­pos retek 3—4 csomó 1 Ft, spenót —.80 Ft, kelkáposzta darabja 2 Ft, korai cseresznye kilója 4 Ft. A tojás ára ugyanakkor a speku­láció következtében felszökött. Halálos kerékpárbaleset Szerda este 10 óra körül a Má­tyás Flórián utcán lefelé nagy segességgei száguldott kerék­párján egy 23 év körüli fiatalem­ber. A Papnövelde utca előtt neki­rohant egy járókelőnek, levágódott a kerékpárról és koponyaalapi sé­rülés következtében azonnal meg­halt. Kilétét nem tehetett megál­lapítani,. ______ Lev elesláda Tisztelt Szerkesztőségi Pécs thj. városnál alkalmazott tisztviselő vagyok és így tagja az OTBA-nak. Feleségem március kö­zepén gyermeket szült. Ilyen eset­ben az OTBA-tag szülési segélyre jogosult. Megtettem az előírt lé­péseket, hogy a segélyhez hozzá­juthassak. Nyolc kérvényt szerel­tein fel a kívánt okmányokkal és küldtem el illetékesekhez. Azóta több mint két hónap telt el, de még választ nem kaptam. Négy­tagú családommal élünk a havi 300 forint fizetésből és így igazán égető szükségem tenne a segélyre, hogy újszülött gyermekemet a szükségesekkel elláthassam. Köz­tudomású, hogy a közalkalmazottak is résztvesznek az országos munka- versenyben, de úgylétszirk ezt nem hajlandó tudomásul venni minden egyes hivatal. Ennek bizonyítéka az én kérvényein, amely elsüllyed! a bürokrácia útvesztőjében. Jó lenne, ha az OTBA tanulna életre­valóbb testvérétől az OTI-tól, ahol az enyémhez hasonló ügyeket na­pok alatt intéznek el. Tiszavári Gyula közmunkahivatali tisztviselő Háziasszonyok I Vasaló 6 Ft heti részletre Rezső 4 rt .. Csillár 15 Ft .. •• nagy Tílasatékban kapható Székelynél Irányi DánUl-Ur 1. asáat Csehszlovákia választ A februári események után, amikor a csehszlovák dolgozók a Kommunista Párt vezetésével meghiúsították a jobboldal puccsáti nem véletlenül fogott egy intésre dühödt rúgalomhadjáratba a nyu­gati reakciós sajtó és nem minden ok nélkül siratták el a régi cseh­szlovák rendszert. Jól tudták, hogy Csehszlovákiában végérvényese" a nép jutott uralomra, az ország örökre megszűnt az imperializmus hídfője lenni. Az azóta bekövetkezett események igazolták a nyu­gati reakció^ „aggodalmait.” Az ellenforradalmi jobboldal puccsa » akarta szorítani a kommunistákat a kormányból, meg akarta bontani a munkásegységet és nyugati mintájú tőkés demokráciát akart le­építeni. Terveik között nem utolsósorban szerepelt a fiatal köztársa­ság reformjainak visszacsinálása, az amerikai tőkés érdekeltségek é* a cseh vagyonok megmentése az államosítás elől, a radikális föld­reform megakadályozása, az ország tervgazdálkodásának csödbejut- tatása. A csehszlovák nép egy emberként kelt fel a demokrácia yc‘ delmére és azóta minden reakciós vágyálomnak pont az ellenkezői* valósult meg. A szociáldemokrata pártot megtisztították a jobboldal­tól és a baloldali vezetőség már megtette a lépéseket a két mun­káspárt egyesítésére. Az új kormányt Ismét Gottwald alakította meí’ de helyet kaptak abban a cseh népfront többi pártjai la, kiterjesztet­ték az államosítást, felosztották az 50 hektárnál nagyobb birtokok»« örökre szakítottak a nyugati imperializmussal való megalkuvás íotr dolatával és egyezményeket kötöttek "a szomszédos népi demokráciák­kal. Megjavult a változás óta jelentékeny mértékben a csehszlovák- magyar viszony és a magyar kisebbség helyzete Is. A pártok, viszály­kodása helyett létrehozták az új Nemzeti Frontot. A csehszlovák ka­tolikusok vezetője, Plojhar páter helyet kapott a kormányban és * választási frontlistán katolikus papok Is indulnak a kommunista, ciáldcmokrata, cseh szocialista és néppárti jelöltek mellett. A cseh­szlovák köztársaság csak a népi demokrácia útjára való követke*?’ tes rátérés óta tudta egészséges Irányba előmozdítani a csehek *? szlovákok egymáshoz váló viszonyát és rendezni az egyházzal v»w kapcsolatot, amelynek során a csehszlovák katolikus egyház a pr0' testáns és egyéb felekezetek mellett elismerte a köztársaságot, a föld­reformot és az államosítást. A csehszlovák katolikus egyház papi* az államtól kapnak fizetést, az államosított iskolákban zavartalanul '?* lyik a hitoktatás. A csehszlovák példa bebizonyította, ha az egyb»* élén nem népellcnes, reakciós vezetők állanak, lehetséges a megegy*' zés az egyház és a nép, az egyház és a demokrácia között. — A vr sárnapi választásokat a szocializmus kiépítéséért, a kétéves terv sike­réért, a népi demokrácia vívmányainak további kiterjesztéséért, * nemzeti egység szorosrafüzéséért folyó harc jegyében tartják Cseh­szlovákiában. A választásokon egy listán sorakoznak fel a nem*e" front összes pártjai és a tömegszervezetei. A csehszlovák választ,3' sok ismét fényes bizonyítékát fogják szolgáltatni a népi demokrácl»* útja helyességének, a megingathatatlan békefront szilárdságának ** erejének. ...................... ....................- I, .1,1, (r* Ma nyílik meg a pécsi nyomdászok centenáris kiállítása Mint már jelentettük, a pécsi nyomdászszakszervezet centcnáris nyomtatványkiállftást rendez, mely szemléltető képet nyújt a magyar nyomdaipar fejlődéséről, irányáról és stílusáról. A kiállítást, amely iránt városszerte hatalmas érdek­lődés nyilvánul meg, ma délelőtt 10 órakor nyitja meg dr. Gye t- v a i János főispán a Belvárosi Katolikus Kör dísztermében. A megnyitón a pécsi nyomdászok nevében Monostori János gép­mester mond beszédet, míg a ki­állítás anyagát S tt 16 László bu­dapesti grafikusművész ismert«’1, A kiállítás értékes anyagát a tC?í dezöség a budapesti Kézi szedő* Körének cs a pécsi nyomdák l«”' sikerültebb sajtótermékeiből és k reskedelmi nyomtatványaiból á’1’ tóttá össze. A kiállítás, amely * pécsi nyomdászok kiváló szak*flí| felkészültségét és művészi ízlés* bizonyítja, május 30-án zárul. Ilada! üzen! a bürokráciának a baranyai racionalizálási értekezlet Egy akta mcjjszflntelésévcl 150.000 ír papíf* lehelne megtakarítani Kit érdekes javaslattal _ fordult a baranyamegyei racionalizálási érte­kezlet, amelyet kedden délelőtt ren­dezitek a vármegyeháza kistermé­ben, a belügyminisztériumhoz. Az első javaslat az erkölcsi bizonyít­ványok kiadásának meggyorsítását célozza. Eddig ugyanis legalább két hónap volt szükséges ahhoz, hogy valaki megkaphassa erkölcsi bizo­nyítványát. Minden esetben fel kel­lett küldeni az erre vonatkozó ké­relmet a központi bűnügyi nyilváné tartóhoz Budapestre. Azt kéri az értekezlet, hogy ha valaki a laká­sát hosszabb idő óta nem változtat­ta, ha köztudomásszerint büntetlen előéletű, a Nemzeti Bizottság iga­zolásával adják ki részére az er­kölcsi bizonyítványt. A másik országos jelentőségű javaslata a Baranya megyei racio­nalizálási értekezletnek a községi határokra vonatkozik. Egy régi, 1886-os rendelet szerint ha egy község a költségvetésben újabb be­ruházást akar végrehajtani, ehhez minden esetben képviselőtestületi határozat szükséges, amelyet azután négy példányban kell elkészíteni és a vármegyeházára elküldeni. A vár- megyeházán azután a Budapestről leérkező miniszterközi bizottság vizsgálja felül a költségvetéseket. A költségvetésekben szereplő új tételeik, Imi minden községre átlag Uram határa«** atfarftM*. Ba­ranyában összesen 9 ezer (v paP1^ jelentenek, az egész országban P^ dig^ hozzávetőlegesen 75 ezer ' papírt. Ha tekintetbe vesszük, hwj most egyszerre két költségve^! kell elkészíteni: a következő félé' és az 1949-est, akkor ez a papa mennyiség jelentékeny mennyibe re, 150 ezer ívre emelkedik fel- , Ezenkívül gondoljunk arra, niernO munkaidőt jelent az akták nieß1 galmazása és kidolgozása. Mindezt megtakaríthatnánk, v, az új tételeket a költségvetés ti>ö tételéhez írjuk. Hiszen a miniszt® | közj bizottság minden egyes té'®, armúgyis áttárgyal. Ezzel jelen1* kény összeget takaríthatnának ^ az államnak. Bérmálásra 10090 »▼íjci órák, arany és ezüs’ nyakláncok, függök, gyűrűk karkötők nagy választékban Mutánsnál IRGALMASOK-UTCA 6. ~ A pesti Úttörő konferencia ÍL K? «osztották a kultúrversenV,“ j *•* (Pá*i Mt m éi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom