Új Dunántúl, 1948. április (5. évfolyam, 74-99. szám)

1948-04-09 / 81. szám

>048 ÁPRILIS 9 ÜJ DÜNANTÜE Szociális otthont állítanak fel minden járási székhelyen A községekben mindig komoly rndot okozott a szegény man- képtelen aggok elhelyezése és tartás«. A népjóléti miniszié- trm rendeletére most minden írási ■ székhelyen úgynevezett ociális otthont létesítenek, lol a munkaképtelen aggok el- lyezését ?s ingyen ellátást ipnak. A szociális otthonok ré- ére volt Volikishund házakat, így egyéb^'kisajátítható épüle­teiket használnak fel'. Egy-egy járási szociális otthonban előre­láthatólag 30-100 szegény öreg­embert tudnak majd elhe'verni. Az otthonok költségeinek legna- gvobb részét az állam fedezi, de természetes kérik a társadalom segítségét is. A szociá is ot: ho­nok létesítésének munkája- Kol- ler Jánosné elvtárs, szociális felügyelő vezetése mellett már megkezdődött. 60,000 embert oltanak be Baranyában BCG védőoltással Már néhány hónapja, hogy erö- Ijesen megindult a közdelem a gnagyobb népbetegség a tuber- ilózis ellen. Most az ország 1<ét egyéjében Borsódban és Baranyá­in folynak az úgynevezett BCG tások. A kiváló oltóanyagot, mely mostani megállapítás szerint 8 ne megvéd a tüdőgümőkór ha­tosaitól, a dán Vöröskereszt szál - Ija kéthetenként repülőgéppel. A vármegyei tisztifőorvos szé­lit a BCG oltásokat egy hete kezdték meg és eddig a pécsi já­rásban fejezték be. Így mintegy 22 ezer embert oltottak be. Álta­lában az tapasztalható, hogy a ia- fcosság szívesen megy ei a - köz­egészségügy szempontjából jelen tös o’tásra. Eddig körülbelül 2.500 köbcentiméter tuberculin oltóanyag fogyott el Pécs városán kívül. — Elö-eiáfhatólag az oltások a hónap végéig tartanak a megyében és 260 ezer embert oltanak be össze­sen. A munkásbíróság elé kerülnek a vókányi gabona 250 q gabonát vontak ki a beszolgáltatás alól A gazdasági rendőrség vókányi ellenőrzése során nagyszabású fe- ketecséplésnek jött a nyomára. — Megállapították, hogy a helybeli szövetkezet bércséplést vállalt és ennek során nem azt a mennyisé­get írták be az ellenőrző könyvbe, mint amennyit elcsépeltek, hanem annál jóval kevesebbet. Több esetben pedig egyáltalán nem vezették be a fekete csép- lést a cséplésl naplóba. A rendőrség kimutatása szerint az a mennyiség, amit a valóságos adattár meghamisításával mutattak ki a következő: 120 mázsa búza, 24 mázsa rozs, 20 mázsa árpa és 53 mázsa zab. Az a mennyiség pe­dig, amit úgy vontak el a közel­látás elől, bogy egy dekát sem tün­tettek fel, így alakult: 44 mázsa búza, 58 mázsa rozs, 108 mázsa árpa és 44 mázsa zab. Ezenfelül még a feketén csépelt mennyiségek után járó dézsma­részt Is elvonták a beszolgáltatás alól. A nyomozás befejezése után a rendőrség őrizetbe vette a bércsép- lést irányító Schneider Józsefet, továbbá Varga Gyulát, a szövetke­zet ügyvezető igazgatóját, vala­mint Bernálh Márton, Szécsi Lász­ló és Regályi Lajos szövetkezeti felügyelő bizottsági tagokat. A súlyos közellátási bűncselek­mény öt gyanúsítottját a rendőr­ség átklsérte az államügyészség fogházába, ahol pénteken kerül sor részletes kihallgatásukra.. A kőzellátás elől elvont gabona nagy mennyiségére való tekintette! az ügy a munkásbiróság elé kerül arról szintén csak ezntán történik döntés, hogy az öt gyanúsított kö­zül kik ellen emel vádat az ügyész­ség a feketecséplésben való tevé­kenységük alapján. A 2 útalap munhaversenye Már beszámoltunk arról, hogy s vármegyei útalap* is bekapcsolódik a megyei munkaversenybe. Most az alispán 6 oldalas leiratában is­merteti a munkaverseny feltételeit. Megtudjuk, hogy a munkaverseny­ben résztvesznek a mérnököktől kezdve az irodai személyzeten át az útépítő napszámosokig. A mun­kaverseny május 1-én kezdődik és ez év december 1-ie tart. A felté­telek között szerep« a kiváló mun­kateljesítmény, az üzemanyagmeg- takaritás, munkamódszer racionali­zálása. Amint az alispán a felhí­vás végén hangsúlyozza, a munka- verseny célja, hogy a törvényha­tóság területén minél kifogástata- nabb utak legyenek. Hiába ürítette ki a tőkés a raktárt I munkások már 1400 téglát termelnek az óránkénti 1200 helyett Kudarcot mondott a jobboldali szocialisták mesterkedése is az államosított Deutsch-téglagyárban Deutsch téglagyár t magasba- !*5kő széles kéménye, olyan, ÜJíti t az intőén feleime'lt műt aló­li jj ; ime, ez volt a tőkés gyára, 'toc, ez a Ikapitalizunus. A héjá­éitól balra egyetlen helyiség, !?y munka s lakás: sötét, levegőt­ől' szoba. Ezt adta a tulajdonos *wh sándoT kemencém unkáinak ?* három gyerekének. Vagy menj ** a gyárba, ahol' agyaggal, sárraJ birkóiznaik a férfiak és az ?*&zonyo'k, lábad alatt hajlong, horpad a deszlkapadló és sze­PARK-MOZI telefon : m-si •gyelőr. d. •, 10—12. ♦ Péntektől—vasárnapig, április 9—10—11 ^•gráző romantikus bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek! Nő az ablak mögött . A ragyogó szépségű JOAN BENNET őszereplésével Előadások hétköznap 8*8 vasároao 4 - 8 - 8 órakor JÖN! JÖN! A farm tittka és a fantomlovas dűlve nézel a mélybe a repedé­seken keresztül. Ott lent, a pad­ló alatt is dolgoznak és mi len­ne, ha leszakadna mo*st alattad a korhadt deszlka? De ezzel nem törődött itt senki. Sem a tulaj­donos, sem a bérlő, vitéz Né­meth Béla, aki a Hosszú fűrész­telepnek is ura volt. Milyen óri­ási feladat vár most Tóth Jó­zsef váll ala! vezetőre, akinek egyszerre kell megindítani a ter­melést, gondoskodni a munkások béréről és lgalább valami módon egészségessé tenni az elhanyagolt és kizsákmányolásra berendezett üzemet. Nevelőképző főiskola nyílik Pécsett Megoldták a bölcsészkar elhelyezését is Hatvannégyről 140-re emelik a munkás­létszámot *5 APOLLO — TeL; 20-46. Tel.: 20—46, Péntektől—vasárnapig, április 9—10—11 Káprázatos kiállítású film: Ragyogó korcsolya-jelenetek, szépség és romsntika Szenvedély főszereplők: Belyta, Harry Sullivan HÍRADÓK a legfrfuabb eseményekből hétköznap fél 5. fél 7, fél 9 órakor, vasárnap fél 3, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor Másfél bét sem telt ev az álla­mosítás óta és már élénkül az élet a gyárban. Bálint Pista be­rakja a présbe a masszát (csak egy kicsit lenne keményebb! — -óhajt ó is és az asszonyok is, a'kdik körül ülik a vágóasztalt) Bi­hari Sándorné derekával meg­lendíti a gépet, sebesen hajtja a vágót, tépi az agyagot (22 éve csinálja már), aztán Izményiné, Gsötönyiné, Kepityüsné kezén vándorolva a kötél rakó állvá­nyokhoz jut a téglaalakú agyag­darab. Szalad a kockák sora, hogy végül a szárítóban révbe- cr jenek és el lehessen adni őket. Keli! a pénz, tudják még a tég­láik is, mert a bérlő minden kész árut eladott, üres a raktár és a munkásoknak bért kell fizetni. Még pedig több munkásnak, mint azelőtt: az államosítás óta hat­vannégyről kilencvenre emelke­dett a munká'kétszám és a sze- zón derekára ez a szám 13.0-140- re emelkedik majd. Illetékes helyről nyeri értesülő-, sünk szerint végső megoldás felé közelednek a pécsi egyetem böl­csészkarának elhelyezésével kapcso­latos tárgyalások. — A napokban Pécsre érkeztek az egyetem, vala­mint a város vezetőivel konkrét tárgyalásokat folytattak dr. Kocz- kás Gyula egyetemi tanár, mint a Tervhivatal megbízottja, valamin) több kultuszminiszteri szakemBer- rel együtt Tolnai Gábor miniszteri osztályfőnök. — A szeptemberben meginduló bölcsészkar elhelyezését problématikussá 1 teszi most az a terv, illetve elgondolás, hogy ítl akarnak egy nevelőképző főiskolát létesíteni, amelynek első évfolya­mát ugyancsak szeptemberben kél- lene megindftanL Tudomásunk sze­rint a most lefolytatott tárgyalások már bizonyos konkrét formát öl­töttek, úgyhogy mind a bölcsész­kar, mind pedig a nevelőképző fő­iskola helyiségproblémája megoldód nék, a végleges döntést azonban csak Budapesten hozzák meg. Ma délután búcsúztatják a 6. lövész zászlóaljat Munkaruha a nagyobb haszonból A hatalmas gyártelepen nin­csen viz. A ,,!ehér,‘ bányában van ugyan egy forrás, de annak meszes a vize és ivásra nem le­het használni. Mosdásra se na­gyon. Ha a munlkások a gyár két rozoga zuhanya alá álltaik, utána1 megosunyuit arcukon a URÁNIA FILMSZÍNHÁZ Tolatom 28-00 Dohtor Sándor-«. 18. »»ám. Péntektől—hétfőig április 9-10—11—12-ig Haladó szellemű amerikai film Budapesten óriási sikert aratót' A mindennapi kenyér Egy amerikai farmercsalád története HÍRADÓ! HÍRADÓI Előadások hétközoap 6 - 8 óra, vasárnap fél 11. 4-6-8 órakor Legközelebb > Csókos tenyerest bőr. De egy hete épül az iíjhat zuhanv, amelynek vizét — így ígéri Tóth e'.vtárs — letisztítják, örülhet Szabó Emmi, Schiffrieh Mária és a többjeik:, jövőre me­leg víz is lész és — ha emelik a 'eljevftményt, fokozzál1; a ter­melési. — a haszonból munka­ruhát, raunkaikötényl kapnak. Ma 1200 tégla készül óránként, ez a norma. Sokszor elérik az­ért az 1300—1400-a.t is. Holnap pedig megalakul a versenybi­zottság, — amelyet eddig a jobb­oldali szociáldemokraták húztak- hailasztottaik — és aztán új kedv­vel, új lendülettel indul a ver­seny. Hajrá, Deutsch gváriaik 1 — Rajtatok a sor, hogy átültessé­tek gyakorlatba, amit lelkesen ir­tatok új knltúrházatok falára: Dolgozz! Termelj többet és job­bal. mert magadnak dolgozol! Sz. E. — A Frimm-féle Irányi Dániel- téri üzletben, amelyet nemrég Ko­pasz János rabolt ki, ismét betö­rést kíséreltek meg. A be örő fel­hajtotta a bejáratot elzáró vasrá­csot, be örte az ajtóüveget, azon­ban az ajtóhoz belülről erősített deszkába ütközött és a betörést abba kellett hagynia. A honvédség átszervezésével kap­csolatban az eddig Pécsett állomá­sozó 6. lövész zászlóaljat Piliscsa- bára helyezik át. A zászlóalj távo­zását szomorúan vesszük tudomá­sul, katonái hosszú ittartózkodásuk alatt összeforrtak a város lakossá­gával és a demokratikus megmoz­dulások szerves részeseivé váltak Együtt menetellek a pécsi munkás­sággal a demokrácia ünnepein és együtt folytatták vetülj a politikai reakció ellpni harcot is. Nagygya­korlataik alkalmával számtalanszor tanú jelét adták annak, hogy a nép katonáinak érzik magukat és mun­kával, sokszor életveszély vállalá­sával segítettek a falu népén. Em­lékezetes még a szilágyi tűzeset, ahol a 6. zászlóalj katonái mentet­ték meg az egész község takar­mánykészletét. Ma; pénteken dél­után 5 órakor búcsúztatja a pálya­udvaron a pécsi helyőrség és a város polgári lakossága a távozó lövészzászlóaljat. Körzeti kenferencia Pécsújhegyen Pécsbányatelep csaknem vala­mennyi lakója részt vett a ked­den este megtartott közös párt­napon. A politikai beszámoló előtt a pócsÍDányatelepi bányász- zenekar és a dalárda adott nívós műsort, majd Krancz Pál elvtárs emelkedett szokásra, lelkes taps­vihar közepette. Kxancz elvtárs a munka verseny fontosságáról, a bányászok hősies küzdelméről beszélt, amelynek eredménye az, hogy a termelés már meghalad­ta a békebelit. Rámutatott arra. hogy a mun­káspártok egyesülése után a Nemzeti Független'égi Front pártjának szoros együttműködé­sét a magyar népfrontot kell megteremteni. A siklósi külvárosi pártszer­vezet is jólsikerült párlnapot rendezett, amelynek során a rendőrzenekar és a kültűrgárda is fellépett. A politfei beszá­molót Csizmadia Ferenc elvtárs tartotta meg. Ünnepélyes keretek között tar­totta meg Pécsújhegyen a helyi MKP körzet konferenciáját. Nádor József elvtárs megnyitója után Ma-, jor József javaslatot tett a körzet | új vezetőségének megválasztására. Palotai és Vitári elvtársak jelen­tése után Krancz Pál elvtárs rö­vid beszédben emlékezett meg a felszabadulás harmadik esztendejé­ről. LukScs László elvtárs kül- és belpolitikai tájékoztatót tartott, majd számos felszólaló tette még, a konferenciát nívóssá. Szürkéit a demokrácia- ellenes uszító Társaival együtt hazafelé tartott ifj. Andrics János nagykozári föld­műves vasárnap este. A szőlőhe­gyen az egyik pincéből hangos po­litizálást hallottak, mégpedig a de­mokrácia ellen. Andrics rájuksz<51t, majd beérve a faluba, rövid időre 3 vendéglőbe tért. Mikor lakása fe­lé indult, a vendégfő közelében előugrott leshelyéről Mikolics Illés nagykozári lakos, durva szavakkal támadt Andicsra,szidta a demokrá­ciát,' majd konyhakést rántott elő és Andics nyakába szúrta, aki utol­só erejével kicsavarta kezéből a kést, de utána rögtön összeesett. A mentők a sebészeti klinikára szállították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom