Új Dunántúl, 1948. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1948-03-25 / 69. szám

PttÁf piaUMtsfaL eqjfit&iUcUU ! Péesi Tudomány egyetem Jog ée ill cm. tudományi Idoro Rákóczi-ut £Ö»&2+ Fegyházbüntetésre ítélték a feketéző malmosokat Megállapították a cukorrépa­termelők járandóságát Külföldi gazdasági szak­emberek Baranyában A PÁRT OÉLOUNÁNTUll LAPJA V. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM Aro 60 miér PÉCS, 1948 MÁRCIUS 25 CSÜTÖRTÖK Várospolitika — a dolgozók érdekében NéhAuy nappal ezelőtt az ország összes polgármesterei értekezletet tartottak Budapesten, amelyen meghirdették a városok egymás- közöMi versenyét. Ebbe kapcso­lódik a városházi alkalmazottak munkaversenye is, amely az ügy­felek gyorsabb kiszolgálását és a lendületes közigazgatási munka kiszélesítését tűzte ki céljául, Az elmúlt három év alatt min­denki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a demokratikus várospolitika gyökeresen más mint a régi. Az elmúlt rendszerben a város életét irányító bizottságokban való rész­vételt az. adófizetés nagyságától tették függővé. Főként a vidéki városok törvényhatósági hizottsá­megjavítása, üj lakóházak, zavar' tálán gázszolgáltatás és a közleke­dés fejlesztése mindaz a városi feladat, amelyet a kommunista várospolitika fokozott figyelemmel kísér. Pécsett április elsején meg­indul g tervszerű munka. A külön­böző ügyosztályok havi munka- program alapján szabják meg hozzájuk tartozó intézmények és városi üzemek teendőit. Az egyé ni munkaversenyben kitűnt tiszt viselőket a város vezetősége meg jutalmazza. Minden vezető és be­osztott tisztviselő lelkesedéssel végzi feladatát, hogy megérdemel je „a nép köztisztviselője" címet. A tervszerű munka a város Éles ellentétek az Egyesült államok külügyi szolgálatán belül-4 Fortéstul csoport Marshall lív ozását köve'eli gaiban alig foglalhatott helyet a hároméves tervéhez igazodik. Ah- dolgozók képviselője. A város ■ hoz a hároméves tervhez, amely jobbmódú polgárai irányították a város gazdasági és politikai éle­tét. A törvényhatósági bizottság­ban arra törekedtek, hogy minél több közmunkát szerezzenek ma­guk részére, minél nagyobb hasz­not húzzanak a városi közellátás­ból, szállításokból és építkezések­ből. A közigazgatásban dolgozó tiszt­viselők magatartását meghatároz­ta az uram-bátyám világ, a ga- zsulációk és a protekciók korsza­ka. Vezető állásokba jórészt a módosabb polgárok tehetségtelen fiai, vagy rokonai kerültek. A dolgozó nép követelései vagy ké­relmei következetesen elsikkadlak a bürokrácia útvesztőiben. A demokratikus átalakulás szét­törte, nemcsak az állam régi szer­kezetet és jellegét, hanem a váro­sok gazdasági, politikai és kultú- rális felépítését is és a köziiletek irányitóivá a város lakóinak túl­nyomó részét, a dolgozó kisembe­reket tette. Megváltozott a város és dolgozók viszonya, a közigaz. gatás a néppé lett. Számos példát lehetne felsorol­ni arról, hogyan irányítja a nép a város* életét. Ezt a céll szolgálja többek között a Magyar Kommu­nista Párt panaszirodája is, ahová javaslatokkal, kérelmekkel és kö vetélésekkel fordulnak a kerüle­tek dolgozói. A kommunista tör­vényhatósági frakció fontos fel­adatának tekinti, hogy eleven kap­csolata legyen a mindennapi prob lémákkal. Utak építése, vízveze­tékek lciektetése, a közvilágftás már eddig is számos újonnan épí. tett u!at, épületet, vízvezeték csa­tornát, új intézményeket adott a városnak. Ha végigtekintjük a pécsi há­roméves terv első esztendejének most elfogadott programját, megál­Amerikaban mind jobban meg­rendül Marshal! külügyminiszter helyzete. A Telepress newyorki je­lentése megállapítja, hogy Fár az európai újjáépítési terv Marshal! nevét viseli, a külügyminiszter nem tagja az úgynevezett Forrestal- esoporlnak. Ez a csoport azt tartja, hogy Marshall nehézkesen kezeli a háborús dobverőt és helyette For- restalt, vagy a csoport valamelyik más tagját látná szívesen a' kül­ügyminiszteri székben. Marshal! politikáját arra a képtelen feltevés­re alapozta, hogy az atombomba ki­tűnő fenyegető, eszköz és, hogy a Szovjetunió belülről omlik össze. Kiderült azonban, hogy a Szovjet­uniónak is lehet atombombája és, hogy a világ első szocialista- állama nemhogy összeomlanék, hanem egy­re erősödik. Marshall politikája Kínában, Palesztinában és Görög­L?r,!Ä\h°9y S^Anr^TánlÚ országban. ‘ Csehszlovákiában, sőt beruházások nem történték a vá-“-- & - - ..................... « va',Olaszországban mindenütt kudarcot együtt, összesen 5.665.000 forintot fordítanak építkezésekre, gyalog­járók rendbehozatalára, iskolákra és villamosításra. A pécsi három­éves terv épúgy gondot fordít a mecsekszabolcsi orvosi rendelő megépítésére, mint az iparostanonc- iskola rendbehozatalára. Az öntő. zömü kiépítésére például 80 ezer forintot ruháznak be. Az öntöző, mű létesítése lehetővé teszi a vá ros halárában a belterjes konyha kertészet kifejlesztését.. Ugyanígy jelentős a nyári vendégház épí­tése is, ahová olcsón mehetnek nyaralni majd a dolgozók. Az is kólák helyreállítása a tanítás fo­lyamatosságát segíti elő. a vágó hídj felszerelések pótlása, amelyre 12 ezer forintot-irányoztak elő! a közellátás szempontjából jelentős Számos adatot és számot lehel­ne még felsorolni. Ügy gondoljuk, hogy a fentiek is elég meggyő zően bizonyítják, hogy ma már a város a népért van és hogy a tervszerű gazdálkodás és a niun. kaverseny a város lakóinak élet színvonalát emeli fel az eddiginél sokkal magasabbra Katkó István tók a haladás szellemének terjedé­sét akarták meggátolni, de éppen az ellenkező liaiást érték el. Ezért a Forresfal köré csoporto­sult háborús úszílók számára nem marad más hátra, minthogy az atombombába vessék reményüket és leváltsák a szerintük nem elég eré­lyes Marshall!. A Marshall és For- restal közötti ellentét a közelmúlt­ban többször is megnyilatkozott Forresfal és az ,.Olajosok” előnyo­mulását mulatta a többi között az, Amerika Palesztina politikájában bekövetkezett hirtelen fordulat. Az ellentét úgylátszík most már annyira kiéleződött, hogy rövidesen törésre kerül a sor a két szemben­álló, de egyformán a nagytőkét, a reakciót és a háborús uszítást zol- gáló politikus között. A newyorki PM támadása Truman ellen A polgárháború óta sohasem volt Amerika olyan közel, a katasz­trófához,. mint most — írja vezér­cikkében a P. M. cimű newyorki lap. A legfőbb vezető emberek há­borúról beszélnek, mozgósítást kö­vetelnek. Oroszország az ellenség szerintük, de semmi bizonyiiékot nem szolgál­tatnak arra nézve, hogy veszé­lyeztetnék Amerika biztonságúi. De ami még fontosabb, semmivel sem bizonyítják, hogy az utolsó években hajlandók lettek volna borút Amerikában sem. megkísérelni leülni asztalhoz a Szov­jettel, hogy megbeszéljék a meg­egyezést. Truman elnök kétségbe­esetten igyekszik megfelelni annak a szerepnek, amit a végzet kiosz­tott neki, de csak arra képes, hogy egy kis csoport nézetét és kívánságát megszólaltassa. Ez a csoport p bankok, a nagyipar és a hadsereg koalíciója és két do­logtól félnek: a kommunizmus el­terjedésén kivül az anyáktól és a fiataloktól, akik nem akarnak há­Váltanád katonák a brit hadsereg „tanácsadói a Schinwcl hadügyminiszter az aj- gálatra való igénybevételét, a had sóházban kedd esti ülésén megero sítette azokat a híreket, hogy « önként jelenkezett német hadifog­lyok közül „katonai tanácsadókat” szerződtettek a brit hadsereg szá­mára. Arra a kérdésre, vájjon e.: a lépés nem ellenkezik-e a nemzet­közi joggal, amely tudvalévőén tiltja a hadifoglyoknak katonai szol­ügyminiszter kijelentette, tudomá­sa szerint a tanácsadóként való al- kalmazást nem tiltja a nemzetközi jog. Schinwell végül megállapította, hogy a Wehrrrjacht volt • tagjait felszólították, legyenek segítségére a brit hadseregnek, a nagy hideg­ben való harcimódszerek elsajátí­tására. dementis eseh külügyminiszters Hegoldjuk a vitás kérdéseket Csehszlovákia és Magyarország között . Félmillió mtmkás sztrájkol az USA-ban A moszkvai rádió j'elentése sze­rint Amerikában a sztrájkoló mun­kások szánta 527 ezer. A növekvő sztrájkmozgalom tiltakozás a meg­élhetési költségek emelkedése ellen. Vámbéry követ fogadó' estje Wasbingtonbao Magyarország a béke szilárd tényezőjévé váh _ mondotta a moszkvai rádió A moszkvai rádió keményhangú kommentárban utasí otta vissza a londoni rádiónak március 15-én Magyarország ellen intézett kiro­hanását. A szovjet kommentátor leszögezte: „A magyaroszági de­mokratikus rendszernek nem volt szüksége arra. hogy fenyegetés­hez, ámi‘á.shoz és terrorjsztikus módszerekhez folyamodjék. ^ A Nagy Ferencek akarták elámi-fatu a népe-:, hogy kiszolgáltassák az Országot az amerikai monopolis­táknak Ok folyamodlak erősza­kos eszközökhöz -érvük végrebaj fására, mág sötét üzelrneiket a me­gvár államvédelmi szervek le nem leplezték.. A magyar dolgozók kö­vetkezetesen a demokratikus fej- -őd-és útján haladva, ,az 1848-as forradalom igazi hagyományai szellemében cselekednek. Magyar, ország az európai béke megszi­lárdulásának egyik tényezőjévé vált. Clpmentis csehszlovák külügymi­niszter a Reuter-iroda tudósítójá­nak adott nyilatkozatában elmon­dotta, iiogy Csehszlovákiának és Magyarországnak sok a közös érde­ke, de ugyanakkor több nyílt kér­dés is van a kél állam között. — Megvan a remény arra, hogy a vi­tás kérdéseket megfelelő jóakarat­tal az új politikai helyzetben mind­két n’p érdekében kielégítően old­juk meg. Clement is közölte még wz angol újságíróval, hogy Csehszlo­vákia áprilisban barátsági és köl­Gromiko a háborús hisztéria ellen A biztonsági tanácsnak a cseh- tés a céljuk, hogy a nép ne lássa szlovák ügyben összehívott kedd meg az igazságot, másfelől a há- dólutáfti ülésén (ironvko szovjet borús hisztériát akarják, táplálni’, megbízó: éleshangú nyilatkozatot. Azzal vádol a az amerikai kor­tett és vádbeszédet mondót, j há . mányi, bogy közvetlenül beleavat- borús uszítok ellen. Azzal vádol- kozik „ egyes omágok belügvel. ta az amerikai imperialis ókat: azért beszélnek állandóan kom- rr.unis'u veszélyről", mert ködösí­be, különösen Olaszországéba Franciaországéba. csfjnös segélynyújtási egyezményt köt Bulgáriával, majd hasonló egyezményt Romániával is. A kül­ügyminiszter itt újra visszatéri a magyar kérdésre és a következő­ket mondotta: Magyarországgal való összes kapcsolatainkat rendez­zük majd és a vitás kérdéseket megoldjuk a népi demokráciák Tco- zötti együttműködés szellemében. A szövetségi rendszer célja kizá­rólag a demokratikus államok biz­tonságának megszilárdítása és ez­zel a világbéke megerősítése is. Nősek belügyminiszternek azzal a kijelentésével kapcsolalban, hogy a közeljövőben új végrehajtási uta­sítás jelenik meg a választási tör­vényhez, a Magyar Távirati Iroda prágai tudósilója hitelt érdemlő forrásból úgy értesül, hogy a vá­lasztási törvényhez kiadandó új végrehajtási utasítás nem zárja ki többé egyetemlegesen a szavazati jogból a magyar nemzetiségű cseh szlovák' állampolgárokat. Washingtonban Vámbéry Rusztem magyar követ és felesége rnárcmv 15-én (ogadóeslet adott 1848 már­cius 15-e századik évfordulója al­kalmából. Az estély Washington társadalmi életének kimagasló ese­ménye volt. Az amerikai kormány részéről Krug belügyminiszter és Snyder pénzügyminiszter jelent meg. A diplomáciai kar úgyszólván, teljes számban résztvett az estélyen. Tisztogatás az építés- ügyi minisztériumban Az építés- és közmunfcaügyi mi- nisztériumban megindult átszerve­zési és tisztogatási akciók során azokat, akik demokratikus meg­győződés, másrész; a munkában való teljes alkalmasság hiánya miat a rájuk váró feladatoknak és a demokrácia követelményeinek nem felelnek jneg, a miniszter ál­lásukból elbocsájtotta, nyugdíjba, vagy rendelkezési állományba helyezte, illetve áthelyezte. 12 ÉVI FEGYHAZRA ÍTÉLTÉK A MÉP ELNÖKÉT A népbiróság Lukács Béla nyu­galmazott tárcanélküli miniszter-, a Magyar Élet Pártjának egykor elnökét, háborús és népellenes bű. néér- 12 évi fegyházbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélte. A NOT az elsőfokú í óle',el helybenhagy a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom