Új Dunántúl, 1948. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1948-01-22 / 17. szám

Í94S JAMUAS 22 DJ OUNANTOÍ mu f SLEFON: t<MJ ■•9T»iít. é. .. r—;r * L «ütőrtök tél—*x«;d»lg délelőtt fii 11-től «í Híradó-műsor ' Ciülőrlöktől - »/eidéig, jaruii 22—t0l 28.Áijí Délután 5 *« 7 érakor PARK-MOZI Claudette Colbert §000 formt jutalmat kapott Benho József vájár csapata amely harmadszor lett első a MESzHART termelési versenyében i Mint mir annakidején közöltük a MESzHART az országos ver­senytől függetlenül — ovább foly­tatja a szénbányák közt indított fejtési és e'őkészitési csapatver­senyt. Ennek a háziversenynek célja, hogy a termelés fokozásával fokozód, jck a versenyben résztvevő bá­nyászok keresete is. A csapatverseny decemberi ered ménye a napokban dőli el. A fej tési csapatok között a legjobb és legtöbb minőségű szenet a Ferenc akn:ű Bcnkő József csapata termelte ki. Ez a csapat az első verseny során második, a többi versenyben pe­dig — immár harmadszor — első lét;. Annak ellenére, hogy normáju­kat december havában megszo­rították, mégis sikerült első he­lyezést elérniük a 170 százaié kos teljesítménnyel. Benkő elv:áf> csapata így megtsr tóttá az első dijat, a fejtési csa­patzászlót és megnyerte az 5 ezer forintos pénzjutalmat. A fej\és; verseny második helye­zettje a Szent István aikinai Lang József csapat lett. Ezek a bányá­szok a legnehezebb körülmények között, 60 cm. magasságú fejtésben, fek­vő helyzetben dolgoznak és en­nek ellenére 168.2 százalékos eredményt értek el. A MESzHART vazetösége ezt a fejtési csapatot 3 ezer forintos pénzjutalomba részesítette. Az előkészítő csapatok kozöt: a pécsbányaj Vészeli József Csapat érte el a •legjobb eredményt 190 százalékos teljesítménnyel, mig a második helyeséit a Sezn: Ist­ván aknai Hartmann János csapata érte el. Vészeli előkészítő csapata háromezer forintot és a vörös­zászlót kapta meg. A pécsujhegyi villamosközpont dolgozói 10 ezer forintot kaptak jutalmul a verseny során elért szép eredményekért, _ Cs J. I ~ APOLLO ­r*l: 20--46 Tel. 20—4. Közkívánatra !anuér prolongálva 4 lourdad csoda if éhita' és szépség nagy filmte BERNADETTE r*«w WarU-l világhírt! regénye ^ősz«i«p!ő Jvrplfei Ion** ^0 th. Cceturv-Eox Mopov-ffm Köt ős félórás előadások * madrinol UetHe.r hrikSrnap I*1 4. 6 éá' fél ‘M.or. Va»arn*p H, fél I. 6 f* fi* 9 órakor „Ménk a főid" 173 baranyai községben már befejeződött a teíekkönyvezés 100 évvel, immár a nagy szabadságharc után a magyar .pa­rasztok magukénak mondhatják a földét. A Magyar Kommunista Párt által kezdeményezett földreform, Európa leghatalmasabb föld­iek) rmja befejezése felé közeledik. A telekkönyvi kivonatokat csak­nem ■ mindenütt osztották. Földhözjuttatolt parasztságunk jamTár 2ő-er. ünnepel: övé a föld. Visszaemlékszik a régi, feduáli* világra, számba veszi az elmúlt három esztendő küzdelmeit, és "megfogadja, hogy a földhöz és a földet juttató demokráciához mindörökre hű marad. A Magyar Kommunista Párt volt! A telekkönyvi hatóságokhoz meg­...moV* r,-A*7.n' ♦űzte zászldiára küldött. telekk ön v verésre »lkaimat ______fejezni. —- az Tgazsdgügyrnimsztérium és az Országos Földhivatal telek­könyvi szakosztálya szakemberek­ből . y országszerte kirendeltségeket lé- lesitcít a teíekkönyvezés meg­gyorsítására. A kkendeksógék célja az volt, hogy a földreform telekkönyvezér, . . sét központilag irányító telek-'e?CS€ reszber. már megtörtént. vei mind telekkönyvezée vannak Nem tekinthető hátraléknak az, ahol a telekkönyvezési tagosítás vagyr teletekönvvhiíny ak adályozza. A 6Ó0.T945. M. E. sz. földreform- rendelet alapján elkobzott és leg­nagyobb részében kiosztott 13.247 drb, összesen 65.592 kát. hold te­rületű ingatlan terület, telekköny­Uránia ■tUMSZmHA T«5*f»r • »8-' > VI. io, Sinior-n. 18- ____ * *6"fin#hlói—tar«-*• »»►'«• január SZ tol Íj-In P4R4WOVT MOPMi•‘»lm i e< lö>*rti|r»r< TC,t«l]r> barflg-l fftriciifl i Gyilkos vagyok ^*lf? ItO'ifj* ■kMT.JV • r«MU'lni <r «Vertei Bim ^ll l)EK ^'űtxf.peplöV Barbar» 5rt«n»*»c\ r.9 *>rd Mve Mbp»*' m,+r<* rm Wx I* •' _[ uyOkotkéivV jAirt íié itMjn»-ip S * 7*bo» e. \r • 5 • 5 7-Vor * t WhPéóítUt jtty férfi, akt víssrajÖD J<lQSz HÍREK A pécsi órások és nemesfémipa­rok Szakosztálya , január 19-ón ^rto't szakosztályi gyűlésén elha- ^3rr-»zU a Kisiparosok Orazágo# '^badszervezefébe való belépését' . — A Ciszterci fiend pécsi Nagy 7?1°8 gimnáziuma január 24 és 45-én _ délután 5 órai minden eddigi fe.ühmi tréfát rander­kezdettol farsangi könyvi osztélv és az, érdeklődők között közvetlen kepcso'atot te­remtsen. a földreform telokönyve- zését előkészítő munkálatokat irá­nyítsa, a telekkönyvezési gátló akadá­lyokat elhárítsa és általában a .megyei földhivata­lok és telekkönyvi hatóságok mű­ködésének a sikerét fokozó na­gyobb összhangod megteremtse, Éz! a feladatot folyamatosan vég­zi mindaddig, míg maga a földre-, form maradék falanul befejezés' ttyer Barany a \ ármegyének 166 poll- tikai 173 telekkönyvi községé­ben megváltott 446 db, összesen 175.113 kát. hold területű ingat­lan telekköuyvezése befejezést nyert. KOBOLD-MOZI IÄ! CifitftrlAk javonr V2 Riichtl l'iclH Hllől ucp »e^n.u ti 1 men Az élet tijra szép FA-ffrfptff u i Alati M Toon* HÍRADÓ t rafaldr löuttn 8 7 ómkor Izt-fliÓielebbl mB*tiri Villamosszók fölé X hátralék telekkönyvezése azonban csak a német lakosság áttelepítése folytán állami tu­lajdonba kerülő ingatlanok te- lekkönyvezésével együttesen tör­ténhetik meg. Az 1945 végén megindult áttelepí­tési és betelepítési akció, amely­nek során vármegyénkben 92 köz­ségben 1926 lakóház és 40.017 kar. hold összterületű 2540 drb ingat­lan szállt az államra és adatott ki legnagyobb részt felvidéki telepe­seknek — most szünetel, de azonnal megindul teljes rend­szerességgel, midőn a telek­könyvi vonatkozásban is egysé­gesen szabályozó rendelet nap­világot lát Ez a hó vége felé várható. Ezután már semmi akadálya nem lesz an­nak, hogy a teíekkönyvezés a já­rásbíróságok telekkönyvi' osztályá­nál menetrendszerű pontossággal és gyorsasággal történjék. Ezt ünnepli január 25-én min­den újgazda, a végleg szabaddá tett parasztság. Templomokban istentiszteleteken, ünnepi gyűlése- ken és előadásokon emlékezik meg a föld birtokbavételének jelentő­ségéről a baranyai parasztság, amely tudja, hogy a magyar de­mokrácia őrködni fog földje béké­je és nyugalma felett. A magyar nemzetgazdaság helyzetéről és jövőjéről fari előadást Vas Zoltán Mint már közöltük lapunkban, Vas Zoltán elviére a Gazdasági Főtanács * főtitkára szombaton Pécsre érkezik és délután 5 órakor a Doktor Sándor kultúrbáz nagy- t-rmében 3 .MKP politikai akadé­miájának keretében előadást tart elv társ gazdasági életünk legki­válóbb -szakértője és irányítója, értesülésünk szerint beszédében kitér az államosítások kérdésére, a bankok feladatainak « kereske­delem t;s ip«r fejlődéséinek és az ls­a magyar nemzetgazdaság heiyze- j üzent; termelés problémáin«a te és lövője címmel. Vas Zoltán mertetésére. Ne a szegényparusztságot sújtsák a fogatodéval! Az ééa'tartó gazdáknak ország­szerte nagy nehézségét dkoz az állatok után kivetett megyei • köz- munkaváilság. «/ úgynevezett fo­ga adó. A sokféle adók és egyéb kifizetések mellett azért is' na­gyon terhes ez. mert gazdagtól és szegénytől egyformán követe­lik'. Egy pár tehén vagy ökörfogai után negyvennyolc forintot szed­nek « megyék. A lóíopatadó en­nek, már a dup’ájj. A kisbirtoko­sok és az újgazdák pedig egyet­len fogatjuk«;, rendszerint csak földjeik megművelésére használ­APÓUL IS E NI A\ © E T ¥ E a nagy érdeklődésre való tekintettel január 28-ig prolongálva! ják. Kincs se idejük, se módjuk bérfuvarozásra. Télen csak kiadás van ez állatokra Alig akad va­lami műnk« és a nagy aseály .miatt nem ki» gond a kitelelte- tés. Amit a gazdák éppen takar­mányra vagy a kukoricaszárra is összekuporgatták le kell adniok fogatadóba. Ezért az állattartó gazdák arra kérik a? újjáépítési npmsztert, vizsgálja felül a megyék álla; ki­vetett Icözimtnkaválfságot, a fogat- adót. Itt is meg kejl valósítani azt az elgondolást, hogy a fuva­rosok és ti nagyparasztok fizes­senek többet, «z egy pár fogatos kisbirtokosok és újgazdák magas fogatadóját pedig szállítsák le. — Súlyosabb esetekben, ahol jég és aszály is sanyargatta őket. kérik, engedjék el a fogatadót. Az erre vonatkozó intézkedést minél előbb Adják ki, mert sokan, szorult hely­zetükben kénytelenek elkótyavt- Ívelni állataikat HÍREK roö JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás csütörtök estig: Mérsékelt szél, borult, ködös idő sokfelé eső, havaséső, havazás. X hőmérséklet alig változik. ~ A Técsi Munkás Kaszinó to. Lyó hó 24-én este 8 ónkor a Pé­csi Nemzeti Színház vpndégszétep- lésével műsoros estét lendez a ti­szai árvízkárosultak javára a közoktatásügyi miniszter a pécsi Tudományegyetemen ez 1947—19-I8 tanévre meghirdeteti mag var illám, szociális ösztöndí­jat: Gödény József, Szitmyey Henrietta, Bátort József, Temesr i'lÄJK ÄS ÍS V“í Endresz Frigyes,. Székely József, Simon Emil, Ha,mos László, To rök Béka orvostanhallgatók L »^ku ösztöndíjat, ^ök Llemér HeU^ János. Horváth József .joghaUga tók, Knausz Éva. Simont* Mártó, Bíbor Zoltán, Péntek Erzsébet, Zólvomi Gabriella. Rajkovrts ka roly Rúzsonyi Zoltán, Dnartvan Endre, Kerkovtt« Gyula, Bóné Gyű1«, Csongor Évs op-ostanba .- Hatók U fokú ösztöndíjat, Hol per Imre Ligeri Bél», Siész Jáno. joghallgatók, Domany Sándor Bo- henszky György, Losonszky Ju lia, Bánhidi Endre, nlyés 1 -*• Takács István. Pusztai János, Gvuró Béla Korcsmár József. Rozs István Radosits Lóránd or- ID. fokú ösztön­díjat/ kaptak. .„„„znek _ A modem kor szel •’mének megfelelően szerveztük á Aprő- hirdetéSí szervessert-ünket. Ne,u ke.1 fáradni kilómétérekéh tag■ • legközelebbi trafikban feladhatja apróhirdetését. „ . „ A kereskedelem- és szövat- kezetügvi miniszter ^^áelete ér­telmében a kizárólagos boriéra lói 'kiméréseket ** ország 9 - térülőién köznapokon iegge^ 9 tói este 8 óráig ezombaton est« 9 óráig szabad nyitva tartam. _ Szélénszky József asztalosáé géd Győrben «int nyrlas pirtsz^.- náJa‘os kivégzésekben ve-t rész,- Emiatt halálra ítélték és kegyelmi kéréséi a köztársasági elnök el­UlÜ?Találtak 20 kg Uazteklg^oU tulajdonosa a rendőrség hazipfa»­“?"^Ä -«»“»»V naprikaárusításért eljárást indu°í' ^ Gros-/ Jánosné decsi lakos ‘enl Honi József annak közlését kéri hoqv érvényes vadászjeggyel ós fegyver tartásiY «ngedälyel rcn- delkezik, Így nem indulhatott e.- lene fegyvr.rrejtegttés címén e;)á­Pécsváros szabadmfivelődést felügvellője közli, hogy « Ip»r° soV Olvasókörével karöltve ren­dezett magyar* Agismaretielőadas­sorozatában ma este >48 o-awo. dr Rlhmar László hányafötanácsos tart vetítettképes előadást ..Ma- gyarország természeti kincse’ és c-öforrásai'’ címmel. Hely: a . é. cs Ipartestüle* díszterme (Sza tad­ságjitca ^gj-yjj^jjjgoszláv Tár sa»ág Pécsi Csoportja felhívta tag­jai ügyeimét, hogy folyo hó z6-én. héttőn‘délután 5 órakor 11 MS,zMT helyiségében (Szécbeny-téT 16., i- ím] aktuális kérdésektől mtade;- utánr tart. . , — Minden áDattartó gazda kap­hat marhasót, a marhasot a gaz­dák állatállományának Ugye.emb« vételével és az áUat-ok sószuksog- létének megfelelőenskell szétosz­tani. A gazdák igényel jenek mar- hásot, mert az állatoknak nagy <mi fontos d megfelelő mennyiségű so- adagolás. .. „ — Vasárnap délután biklosnagy- falu, Kistapolcd MKP szervezett inipozans Veretek kozott. íüxoi párthelyiséget avatlak. Az ava ' beszéde; Horvath Is*.van ja:ás. b;- zoílsági tag és özv. Pncú_ Imrén« elvtársoő járás; bizo'tsác nofi.- kár tartották. Utána az ifjúság ré­szére feggel’.o tartó tánc kovát­*

Next

/
Oldalképek
Tartalom