Új Dunántúl, 1947. december (4. évfolyam, 274-298. szám)
1947-12-20 / 291. szám
DJ DUNÁKTÓL 5 mozi TELEFON: 19>81 : ■i. • 1f—17 •Sióm bat—vasárnap. dacembar 20—21 Vidám lau, aki metfnéri n Vidám kísérte! citnű SZÍNES filmet A világ legesínosabb d uerolt- liaia kísértettnek szerepében Rex Harrison t lA«da*nb 1 kétklnur i ée 7. »aiáraap fél 1J, 3, 6 é* 7 értlot ion! Jön Viborgi városrész ;A szakszervezetek a pécsi üzemek I központi ellátásba való sorolásáért Köszönótáviratot intézlek Puskin szovjet követhez Csütörtökön este 6 órai kezdet-1 tel összvezetöségi ülést tartott a szakszervezet. Mohácsi Hl és megnyitója után Lakatos József elv- tár« beszámolt a titkárság mult- Ixavi munkájáról. Bejelentette, hogy az új szakszervezeti székház megvétele már megtörtént, a szükséges tatarozás háromezer forintot vesz igénybe. A szakszervezet úgy döntött, hogy a kávé- házat, továbbra is fenntartj , A titkárság csak tavasszal költözik át az új székházba. A kollektív szerződéssel kapcsolatosan bejelentette, hogy a jövő hét folyamán csaknem valamennyi szakmai szerződés kijön. Addig is a szakcsoportok tárgyaljanak a munkáltatókkal a besorolásokra vonatkozóan. A pécsi szervezett munkásság sérelmezi a normák jóváhagyásának késedelmességét. A megyei titkárság a napokban felkereste levélben a kormányzati szerveket és kérte, hogy a pécsi üzemeket is sorolják be a központi üzemi ellátásba. Czett József elvtárs politikai tájékoztatót adott a megjelenteknek. Beszéde során rámutatott arra, hogy a magyar proletáriátus nemcsak a földrajzi helyzetünknél fogva kívánja a keleti orientációt, hanem érzelmi é& világnézeti okokból. A gazdasági helyzettel kapcsolatosan kijelentette, az irreális normák megszüntetésétől a dolgozók azt várják, hogy az árakban csökkenés álljon elő. A kettős árrendszer hibáit Czett elvtárs az Anyag- és Árhivatal sxa- botálásának tulajdonítja Ezután több hozzászólás következett még, majd a résztvevők elhatározták, hogy táviratot küldenek Puskin szovjet követhez, melyben köszö- netüket fejezik ki a Szovjetúnió- nak az idei gabonajóvátétel elhalasztása miatt.- APOLLO — r«Ls 20—44 TeL: 20-46 Se diáig, december 20 -23- ff* de rabás Pál remek Icntp^fu «'fajáték;« MAKKHETES i iáám bonyodalom egy Ühríroú TäWtn» kSrill rfffievepjok! WpdnyAnmky A yí Bfnlrö (iynlg jfihályi Kamii. UHlilún Zoltán, Petiiea Verme ámtlnk minden clóadá^n fellép I* budapesti Rajkó-Temek» , níjol Ilonka ▼eretésérel. HÖte- Ií*íeö mű«orme?iál>áfK 50 QJlér Előadások kenóete fél 3, fél 7 és fél 9 órakor ffn m mjv m filmszínház Toleloru 28-00 Doktor Sandor-n. 19. szára. Szombat—vasárnap, december 20—21 1,000.000 évvel ezelőtt, a borzalma* öeál atok korában élé elfő emberek lé’ekzeteláilltó kaUndja' fmc a dzsungel na flakeri dzsungel film izgalmas! Fantasztikus Főszerep • Corel* Landls és Ten Choney ír. HÍRADÓ MiluláMli hétköznap S - 7 órakni vasárnap fel 11, 3 - S • 7 Arakni Tön Igazság kapitánya Romantik«?« laitmlorfílin KOBOLD-MOZI ££”£. Wombat—r isárnaj). dec. 20—21 « gondúio mesterek Ifanliblt filmjei Á két bűvészinas Insrrreplöi STAN «•« FAN HÍRADÓ éj Aad Ások -rom hi. to iá 5 és 7 órakor rasára>p Fél 8, (V>l X és Fél 7 A Kar ár. nn' 1 mrt-ori Vágyak c yihaiban — Magyar Nők Demokratikus Szövetsége gyárvárosi csoportja f hó 21-én, vasárnap délután 4 érái kezdettel az iskolában műsoros előadást rendez. — A gabona elszámoltatás vár- *"egyel biztosa felhívja a lakos- ^igoí. Uogv mindazok, akik a szegélyes elszámoltatás alkalmával ham a valóságnak megfelelő adagokat diktáltak be, haladéktalanul jelentkezzenek a közellátási ügyosztályon városháza Hl. e. 100. sz. szobában és helyesbítsék az adat- bevallásukat, mert ha a gazdasági roriidörsóg által végzendő házkutatások alkalmával « legkisebb valótlansig I» baigazolódna, vagy fejtéit készletek jöBinánek uapvi- ^gra, úgy az illető ellen a 8.800 sr. miniszterelnöki rendelet érteleiében a legszigorúbb eljárást tartja meg azonnali letartóztatás ^ellett. Rövidesen kioszt munkanelkö A munkanélküliek karácsonyi felsegélyezésére indított gyűjtés még tart. A Szakszervezet újabb 2.000 forintot küldött fel a gyűjtés eredményeként a Központba. A városban is napról-napra emelkedik a gyűjtés összege, részben 3 társadalmi akciókból, részben pedig „munkanélküli bélyegekből“. A gyűjtés pontos eredményét sajnos nem lehet ez- ideig lemérni. Ugyanez áll a meiák a karácsonyi i segélyeket gyében folytatott gyűjtésre is. A megye különböző járásaiból csak részleteredményeket, jelentettek. Reméljük, hogy a hét folyamán a gyűjtés végleges eredménye ismert lesz. /l segélyt központilag osztják ká, még a (karácsony előtt azok között a munkanélküliek közt, akik a szakszervezetben nyilván vannak tartva. Pécsett fog mű építésügyi fo Az építésügyi minisztérium városrendészeti osztályának négy vezetője érkezett Pécsre. Itt Pécsett az építésügyi főigazgatóságot szervezik meg. A fői^azgtóság alá négy vármegye: Baranya, Tolna, Somogy és Zala tartozik majd. — Minden megyében egy építésügyi ködni 4 megye igazgatósága igaizgató fog működni, járásonként pedig egy-egv építésügyi hivatal. Az* építésügy: minisztérium kiküldöttei már most kísérletképpen felállítják a pécsi városházái az építésügyi hivatal:, amelynek munkáját fokozatosan kiszélesítve létesítik' majd <1 főigazgatóságot. IS sváiei »envésíbifcáf kaonah a barai Az állatállomány megmentésére küzdelem indul az állati meddőség és a TBC ellen. A hároméves terv keretében állatorvosi felügyelet alá vonják a tenyészállatokat A járási és körorvosok évenként kéttazer minden tenyészállatot, megvizsgálnak, amely teljesen díjalanul történik a gazdák részére. Két célt szolgál ez az intézkedés; lényegesen növeli a tenyészállatok mennyinyal újgazdák s égét és minőségét egyaránt, más részt csökkenti a beteg állatok létszámát, csökkenti a kényszervágásokat és az elhullást is. Újabb tenyészbika akció indul meg ugyancsak a hároméves terv keretében: a szeptember és november hó folyamán vásárolt és kiosztott tenyészállat- akció utam most újabb 15 svájci tenyészbikát osztanak szét a vármegyében. Női divat gyapjú kendők, meleg férfi-, női- és gyermek feliérnemüek, harisnyáit, kesztyűk, zsebkendők nyakkendők, puUoverek és kötött kabátok nagy választékban — olcsó árban V!DOtO^ITc-nál, Irgalma sok-utca 3. sz. — Jól szórakozhat karácsonykor, ha beiratkozik a „Modern Kölcsönkönyv;ár“-ba, ahol az ösz- szes könyvújdonságokat olvashatja! Ferenciek utca 2. fx) —- A pénzügyminiszter elrendelte, hogy a gyufa árának változatlanul hagyása mellett gyufadobozonként felár fizetendő, amely c Lánchíd újjáépítését szolgálja. PRRTELET — A Pécsi Kereskedők Testületé felhívja az érdekelt textilt és röviidárukeresfcedőket, valamint a tipusóruk árjegyzékét, továbbá a pamutáruk.kal kapcsolatos és üzletben kifüggesztendő táblát még a ma délelőtt folyamán feltétlen vegyék _ át. — Örömet szerzek mindenkinek. Legszebb karácsony; ajándékot készítek, csak a/ anyag árát kejl megfizetni. A kirakatban megtekinthető. Deák utca 4. Virágüzlet. (x) — A pécsj ügyészség eljárást indított Rácz József kereskedöse- géd ellen többrendbeli lopás és sikkasztás vétsége miatt. Rácz 3 felelősségrevonés elől azonban megszökött és így « tárgyalást még nem lehetett megtartani. Pénteken azonban a kaposvári rend■ örkapitényság elfogta és átszállítják a pécsi kapitányság bűnüoyi 1 osztályára. TITKÁRI értekezlet lesz szombaton délután 5 órakor a párihelyiségben. •A Budai Külváros IL párszexvez«t vasárnap délután 6 órakór ka- rácsooyestet rendez saját párt- szervezeti székházéban. Kérjük, hogy ezen a meleg családi ünnepségen elvtársaink minél nagyobb számban vegyenek részt. Szilveszteri záróra A belügyminiszter rendelet« értelmében a nyilvános étkező- é* ezórakozóhelyiségeJk nyitva tartását Szilveszterkor reggel 6 óráig, január 1-én, újévkor pedig éjfél után 2 óráig engedélyezik. A i színházak, mozik, előadások, tánc-j mulatságok záróráját, ha az első-l fokú rendőrhatóságtól erre engedélyt kérnek, Szilveszterkor 6 óráig, újévkor 2 óráig lehH meghosszabbítani. idén is felállítják Mindenki Karácsonyfáját December 24-én. karácsony este a Széchenyi-téren felállítják ebben az évben is. a „mindenki karácsonyfáját”. A színes lámpákkal kivilágított karácsonyfa alatt műsort rendez a város. Szerepel a közüzemi énekkar, beszédet dr. Fekete Miklós, a tankerületi főigazgató helyettese mond. Megalakult a Szabadság dalkor női kara A pécsi munkáskultúrában jelentős szerepet játszik a Szabadság Dalkör, amelynek régi vágya volt, hogy férfikara mellé női kart is szervezzenek. Az előkészítő munkák meg is indultak körülbelül két hónapp>al ezelőtt é* az új dalkar szilveszterkor már be is mutatkozik a pécsi közönségnek. A női karnak negyvenhat tagja van, munkásnők a Zsolnayból, a Bőrgyárból és a Dohánybeváltóból, háztartási alkalmazottak és háziasszonyok, akik a napi munka után fáradtan, gondokkal telten énekelnek, hogy munkástársaikat felderítsék és a munkáskultúrát fejlesszék. Karácsonyra órát - ékszert KLEIN ANDOR órás és ékszerésztől, Kossuth Ls'os-út 30. szám. Szegénynek és gazdagnak, fér. finek és nőnek, gyermeknek és aggastyánnak a legkedvesebb és Leghűségesebb barátja, tanítója és szórakoztatója: a KÖNYV. Ha önmagának, családtagjainak és barátainak örömteli karácsonyt akar szenazni, ak- ! kor könyvét vásároljon « I TEMPÓ-nái, ahol az ifjúsági, modern és klasszikus irodalom sokeizer kötete közül válogathat és vásárolta.:. Tekintse meg kirakatainkat. TEMPÓ könyvkereskedés Pécs. Ferenciek utca 2. sz. I Csillár Rádió H*mgieme< Kávéfőzők •I nlli0(rruc> óriási választékban CSILL ÁRÜZLET Kenik L.-« s. aWoBÍ.-oUU*B»l. HÍREK IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szombat estig: Mérsékelt szél, változó felhőzet, több helyen eső és havazás, a hőmérséklet még alig változik. — Eoyházzenei hangverseny lesz vasárnap délután 5 órakor a belvárosi plébánia templomban. — Sas« Dezső oratóriumát litánia keretébe® adják elé. Csó- ikásy János dr., Nyolcas Ipoly, özörénvi Olga, Spinetb Ferencivé, Vándor Ottó, Veress Endre és a Pécsi Dalárda, Várhalmi Oszkár vezényletével. Orgonán kísér Horváth Mihály, a művet ismerteti dr. Taksonyi József. — A december 2!-én tartandó Hózsafüzértársulat! és Kis Teréz- ke leánykör Hl. adventi felolvasó mfisora: 1. Bevezető. Tartja: Hed- rich Miklósné. 2. Leánykör bemutatója: Hitvallás, elmondja: Francz Margit. 3. Egyetemi énekkar megnyitó száma, vezényel: Szentkereszti Elemér. 4. Dr. Gálos László egyetemi tanár előadása. 5. Rajczy Pétemé énekel, Bán János, Holpert Gyula, Kéméncty József kíséretében, utána karácsonyi színmű. — Esküvő. Hern esz Mária é? H ä r ll János december 20-án délután i órakor tartják esküvőjüket az Ágoston-téri plébániatemplomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Ax OT1 pécsi kerületi pénztára értesíti az Intézet tagjait, hogy folyó hó 21-én nem ügyeletes, hanem rendes szolgálat lesz mind a rendelőintézetben, mind a körzeti kezelőorvosoknál. — Esküvő. Breyer Klári é* Való vies József december 20- áa, délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket « gyárvárosi róm. kát. plébánia templomban. (Minden külön értesítés helyett.) (x) — Szereti a remek kölnit? 30 illatban válogathat. Kallós illatszertár, Bajcsy Zsilinszky út 3. szám. (*) — Miért ne komplikáltan? A debreceni NÉPLAP írja, hogy hosszú késés után megérkezett Debrecenbe a. Csokonai színház részére a 22.000 forintos államsegély. Ugyanakkor azonban té- vedé-ből a debreceni színházhoz küldték a pécsi színház részére (kiutalt 25.000 forintot is. A számvevőség ezt az összeget azonnal továbbította Pécsre. — özv. Lankai Istvánná Mezőszél utca 3 szám alatti lakos feljelentés: tett ismeretlen tettes ellen, aki bezárt fáskamrájából 12 mázsa brikettet, illetve tűzifát lopott el 400 forint értékben. —- Hadirokkantok, hadiözvegyek, akik a ..HONSz" Csoport tagjai és baltázott tűzifára igényt tartanak — a Csoport Nagyflórián u. 2. sz. alatti irodájában d. e. 0—12-óráig felent- kezhetnetk. A fa ára köbméterenként 28 Ft. 30 fill, és mivel' semmi (kedvezmény nincs, az erdőről kell befijvsroztatni. Kérjük továbbá bt. egv disznót nevelő, illetve vágó rossz anvagi körülményeik közót lévő, rászoruló hadigondozott családokat, hogy az előirt zsírbeszolgáltatás alóli mentesítésük végett ugyancsak irodánkban jelentkez/eneik.