Új Dunántúl, 1947. november (4. évfolyam, 249-273. szám)
1947-11-25 / 268. szám
fAoUtíkfai egyesülieUU ! Ilatrait községben folyik az elszámoltatás A 3 éves tervben felépítik a pécsi stadiont Rovoltmnltú betörőt fogtak A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT OÉLOUNÁNTUll L A PDA IV. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1947 NOVEMBER 25 KEDD A nép országa Irta: Pajzs István A magyar demokrácia az utóbbi hetekben hatalmas lépéseket tett elére a lel emelkedés útján és ezek a lépések nemcsak az ország belpolitikát helyzetének megszilárdulását nemcsak a haladó erók súlyának megnövekedését, hanem a szomszédos országokkal való barátságunk elmélyülését is magukkal hozták. Nem véletlen, Kogy éppen a magyar demokrácia megerősödésének és a belső reakció lelett aratott sorozatos győzelmeinek Idejére esett a jugoszláv magyar kultúrális szerződés aláírása és ezt kővetően a magyar kormányküldöttség bukaresti látogatása. V allon melyek azok a területek, amelyeken a magyar demokrácia csatát nyert? Politikai téren a legelső sorban kell megemlítenünk a Pleííier-párt feloszlatását, ami egy csapásra megsemmisítette a nemzetközi reakció magyarországi ügynökeinek legális íedőszervét és íöld alá kénysze rltette az ötödik hadoszlopot. A Pt eitler-párt feloszlatásával és a fasiszta képviselők mandátumainak megsemmisítésével a parlamentben jelentő«. mértékben elto. lódtak az erőviszonyok a.koalíció és ezen belül a kommunista párt javára. Végre a törvényhozás is megszabadult attól a párttól, amely eddig minden egészséges í a vasiéinak csak Mir Utalója, ke r ékkötője volt Minden vidéki Pf eitler-párti szervezet bezárása egybeesik egy-egy rémhírterjesztö és háborús uszító központ szétve résével, hiszen jól tudjuk, hogy itt Baranyában Is milyen mérgező levegőt teremtettek a fasiszta ügynökök a háborús rémhírek elterjesztésével és milyen nagy mér lékben hátráltatták az őszi mező gazdasági munkálatokat és az üzemek termelését. E gy másik jelentős esemény Peyer Károlv szökése — ezzel együtt szétzúzása annak a " jobboldali, munkásáruló vonalnak, amely szocialista köntösben a nemzetközi Imperializmus faltörő , kosa volt Magyarországon csakúgy, mint Franciaországban, Olaszországban vagy Ausztriában. Pe- Ver Károly útja nyílegyenesen haladt a munkásárulastól a haza- : árulásig. A Peyer-féle vonal lei- 1 **ámolá«a remélhetőleg kinyitja . szociáldemokrata elvtársaink sie I mét Is, hogy meglátva és helye sen értékelve a jobboldali veszélyt, rálépjenek az egyetlen helye« útra, a munkásegység megerősítésének és szorosra fűzésének útjára. A Pelfier-párt elleni közös íel- lépé8 — amint arra Révai József i elvtárs a Szabad Nép vasárnapi számában |s rámutatott —, nem. csak a fertőző fasiszta gócok felszámolásával ért el jelentős eredményt, hanem megszilárdította a koalíciót Is, közelebb hozta egymáshoz a demokrácia párt|ait, megerősítette a nemzeti egységet, amelyre talán soha nem volt nagyobb szükség, mint ma, amikor I «/ imperialisták I fekvései egyformán a demokratikus közép-és délkelet- európai országok függetlenségét. felháborító módon kártalanítást kö vetelt a részvénytulajdonos bankárok számára, megszavazta a nagybankok államosításáról szóló törvényjavaslatot. — A bankok államosítása új hatalmas perspek tivákat nyit meg az ország gazdasági fejlődése előtt. A magyar Ipar közel kétharmad részét ellenőrizték azok a pénzintézetek, amelyek most a iöldesurak, a nagytőkések és IJnáncoligarchák kezéből a nép tulafdonába mennek át A bankok magántulajdona a múltban egyformán sújtotta a munkást, a parasztot, a kisiparost a nemzet valamennyi dolgozó rétegét hiszen volt olyan esztendő, amikor 17 ezer paraszt földjét verték dobra banktartozás fejében ebben az országban; a felszabadulás óta pedig a bankok urai zsírosra keresték magukat az infláción csak úgy, mint az állami kölcsönök nyújtásán és egyéb pénzügyieteken. A bankok államosításával 100 fontos iparvállalat amely 30 ezer munkást foglalkoztat, ezen belül a papíripar fele, a cukortermelés közel háromnegyed része, a textil-, bőr- és téglaipar Jelentős hányada a linánctőke ke zéből az állam, a nép ellenőrzése alá került A bankok álamosftása gyökeresen megváltoztatja egész gazdasági életünket, kihúzza a la lajt a spekulatív nagytőke lába alól és megkönnyíti a magyar nép |ólétét szolgáló hároméves terv' végrehajtását. A felszabadulás óla a dolgozók gyakran jogosan kifogásolták, hogy a demokrácia gyenge saját ellenségeivel, a gazdasági kártevőkkel csakúgy, mini a fasiszta gyujtógatókkal szemben. Nos, az utóbbi hetekben barátnak és ellenségnek egyaránt alkalma volt tapasztalni, hogy ezen a téren is döntő változások történtek. A budapesti városháza pokolgépes gyvjtógatói két nap alatt elnver- lék megérdemelt jutalmukat --- a kötelet, a parlament elfogadta a MKP kormányprogramjában követelt munkáshirósági törvényt és a dolgozók bíróságai már a hét folyamán megkezdik működésüket. íme egyszerre indul meg az nílenziva a gazdasági és a politikai bűnözök ellen. Jaczkó Iván és Vízi Károly fasiszta terroristák ítélete Intő példa lesz mindazok számára, akik megkfséiélnék felemelni kezüket a nép államéra. A munkásbiróságok pedig azokkal „A román és a magyar nép a testvériség utján hatad“ Ma délelőtt írják alá Bukarestben a két ország közötti kulturális egyezményt A magyar kormányküldöttég | útján halad. Bukarestben tartózkodó tagjai .. . — . . . , megérkezésük után udvariasságiI Ewt*n Dmnyes Lajo« miniszter- iátogatást tettek, majd vasárnap mondott beszedet majd , ‘WM sárnap délben Gyöngyösi István bukaresti magyar ügyvivő adott ebédet tiszteletükre. A koraesti órákban a román openaház díszelőadásán jelentek meg. Az operaházból a román külügyminisztériumba haj. tathak, ahol Pattker Anna külügyminiszter adott vacsorát tiszteletükre. Groza miniszierelnök ezeket mondotta: — Lelkűnkbe és szivünkbe véstük azokat a szavakat, amelyek budapesti látogatásunk idején a magyar nép nevében elhangzottak. Pauker Anna külügyminiszter felszólalásában leszögezte, hogy a román nép és a romániai magyarság örül annak, hogy ez a találkozó létrejöhetett. Népeink akarata megőrzői a demokráciát, egységes fiontol alkotni mindazok ellen, akik népeink szabadságát és földünket veszélyeztetnék. Románia és Magyarország barátsága él és élni fog, népeink jóié tének, szövetségének biztosi ása ként, — „Ha Románia és Magyarország egyesíti erői: függetlensége és szabadsága védelmében elősegíti a béke arcvonalának kiépítését, amelyen megtörik az imperializmus ereje — mondotta többek között. A román fővárosban hatalmas- aránvú ünnepségek vannak — a lapok vezetőíhelyen foglalkoznak a magyar delegáció bukaresti látogatásával. A román rádió jelenti, hogy kedden délelőtt ünnepélyes formák között aláírják a magyar— román kultúrális egyezményt. A magyar kormányküldöttség kedA két nép ma a barátság és az együttműködés ként i A magyar Konnauyniiiuvi«".!! ».y testvériség, aj Fizután Molnár F,rfk külügymi- den 11 óraikor indul vissza Rud.- gyüttműködés niszter mondott beszédet. I pestre. Mo’oíov, Bettin és Marshall tanácskozásai a külügyminiszteri konferencián Sztálin távirata Dinnyés Lajoshoz Mint a Magyar Távirati Írod« Mololov szovjet külügyminiszter, Bevin brit külügyminiszter es Sztálin generalisszimusz a Marshall amerikai külügyminiszter hétfőn délután ült össze, hogy az következő táviratot intézte Diny- utolsó percben mcgksérelje azoknak a nehézségeknek a kiküszöbo- ry^f Lajos minisz erelnökhöz: lését, amelyek a kedden kezdődő külügyminiszteri értekezlet napi-, kérem Miniszterelnök Urat cs rendje körül (á-nadljk. Ezekbe az előzetes megbeszélésekbe előre-1 Xt^ay^^ország kormányát, fogadja láthatólag Bldault íranrla külügyminiszter Is bekapcsolódik, lekin- köíZ(inetem nyilvánítását a na«v lettel arra, hogy a külügyminlszlerhelyeUesek nem tudtak roeg-| októberi szocialista forradalom 3Ó. egyezésre jutni a november 25 én kezdődő külügyminiszteri érte-, évfordulója alkalmából tolmácsol- kéziét napirendjében, a külügyminiszterek tanácsa minden mégha- üdvözletéért és jókívánságaiért, íározott keret nélkül ül holnap a tárgyaló asztalhoz. A nyugati ha-> Ti,jy Zoliin, Svemiktől, » tálmák azt kívánják, hogy az értekezletet az osztrák államszerződés Szovjetunió ^felsőbb tanácsa el- tárgyalásával kezdjék, a Szovjetunió először Németország jövőjekapottS táviratot, ügyében kíván tanácskozni. Rotschild bizalmasa az új francia kormányban Franciaországban a kormány-1 amerikai párt, amely eladja az válságot a Schumann kormány országot * (és ezen belül a kato- mega!akítá?ával próbálják áthidal-, likus párt sem jobboldalibb, mint ni Az úi jobboldali kormányban Blumék szocialista pártja) és a ni. Az új jobboldali kormányban csökkeni a szocialisták befolyása, akik híven eddigi munkásárulásaikhoz, rész tvesznek a kabinetben., amelyben a Rotschild családhoz közelálló René Mayer. De Gaulle és a nagybankok bizalmi embere a fasizmust képviseli maradványai, egyre inkább eltávolodunk a polgári, a csak formális demokráciától és egyre inkább közeledünk a dolgozó nép Franciaországban két párt van, a* nak. M^totttó ]e«ámolnL akik vészé- £*$ lyeztetik a dolgozók kenyerét, akiknek bűnös spekulációja busás hasznot termel a dolgozók verejtékéből, — A magyar demokrácia az 1947-es választások óta új korszakba lépett, JJgyre inkább eltűnnek a mait pártja) függetlenségi párt, amelynek élén a kommunisták állanak, A sztrájkmozgalom egyre növekszik — eddig több mint egymillió dolgozó hagyta abba a munkát. A bányászokon kívül a vasutasok, az épí- tőmunkások, a vasmunkások, a szajnamenti tanítók is szjrájkolKívégzik Jányt A népbiróság golyó általi báláim ítélte Jánv Gusztáv volt vezérezredest aki mint a 2. magyar hadsereg volt parancsnoka az 1Ó42 évi hadjárat során százezrek éleiét áldozta fel céltalanul. Az államfő szobád befolyást engedett az igazságszolgáltatásnak. Az elutasítást a Pálosi-tanács I kedden hirdeti ki lány Gu-rz áv előtt. «. Az USA a népetlenes etemet* menedékhelyévé vált A moszkvai rádió Pfeiffer szökéséről A moszkvai rádió szemle írója nedékhelyévé vált. _______________ _____ mondj«:'Az Egyesült Államokban washingtoni körök 'árt karokkal állam a, az Igazi népi demokrácia' ma a militaristák és a monopolt fogadják ezeke az árulókat, akik felé. A fasizmus legális gócának iák állnak előtérben. Uj világhA- most hűségesen hajtják, végre gazfelszámolása, Peyer Károly ilzel--borúra uszítanunk és terjesztik a Idáik parancsát. Ezek az árulók műinek leleplezése, a parlament 'háború* psziliózist. A reakciós 1 az amerikai imperializmus nyílt »int ma, «mi™ megtisztítása biztató reménységet rendszereket részesítik támogatás 1 i.gyvci-hordozói lettek. Az. F.gyenepeinyomo ' jelentenek a magyar dolgozók ban valamint a legmesszemenőbb su t Államokban lanvázó magyar t„i„t fámára. Napról napra jobban kell segítsége' nyújtanak a reakciós reakciósok gvülevé ízhnda nemrééreznünk, hogy nem hiába való elemeknek olyan országokban, ah-)! J gihen újabb bitanggal szaporodott az ország újjáépítéséért, a három- detnioktatfkus rendszer uralkodik.' Pfeiffer Zoltán személyében, akit M l sem bizonyít|a jobban a éves ,erv végrehajtásáéit hozott Ilyen politikát igyekcv.nck meg (hivatalosan fogadlak. magyar demokrácia erövl- fáradságunk és áldozatunk, hiszen válóit »ni a Duna-mcdence ors/u Az Egyesült Államok konminy- I szonyalnak megváltozását, min! salát országunkat, a munkások, gnibnn, *£>' Magyarországon is,! köreinek politikái« jogos nyugta az, hogy még a Barankovirs-nárt parasztok és értelmiségiek szabad Amerika az utóbb időben « r -«nságp: kc't a béke es a deme- i Is, amelynek képviselőié előzőleg hazáját — a nép országát építjük,Iakciós és "é-pcüeno elemek me- kráet.i híveinek táborában. Romín jesviíK az usc-hoz Románia Jegyzékben válaszolt a M un in-ügyben érkezel: amerikai jegyzékre. Az átirat tiltakozik a román függetlenség megsértése el« len. A Man iu-féle parasztpárt ve- ze.ői nyilvános tárgyaláson beismerték kémkedésüket és az amerikai misszió által támogatott felforgató demokráciaellene« tevé- , kenységüket. Románia visszauta- \ befolyásos'; sít ja « b. lüg veibe történő amerikai beavatkoeást. Déri közönséges bűnöző Az ügyészség vádirat« elkészült Déri .Imre az amerikai követség volt alkalmazottjának ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 1000 dollárt külföldre csempészett és kinti követeléseit nem jelentette he. .Az amerikai követség által igyzék'ben véde't \«lutázó közön séges bűncselekmény, követlelt cl. Tárgy«lásáta 'szerdán kerül sor.