Új Dunántúl, 1947. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1947-11-27 / 270. szám

ÜJ ÖUNANTÜL <M? NOVEMBER * Rejtélyes öngyilkosság Dr Cholnoky Ferenc, ai j, pécsi orva«, folyó hó 25 én a haj­nali arákban zsebkésével sríven- szurta mafiát éa azonnal meghalt. A kózssetrecetbeei álló öregúr va­lószínűleg családi okokból követte el tettét. Internálták a feketéző malmost A rendőrség internálta Fábián Gusztáv felsö&zentmártom) malom- bérlőt. Fábián fekete őrléseket végzett, többek között at ő mal­mában őrölték meg az OMTK ré­szére vásárolt búiár is. Dohányiö vedéhi kihágásért »«V» forint pénzbüntetésre Ítél­ek Szántó József pécsi lakost, mert egy kölcsönadott kocsikerék­ért dohányt fogadott el zálogba. Ugyancsak dohányjovedéfci kihá­gásért 1130 forintra ítélték Zsdrál Mihály pogányi földművest, aki engedély nélkül termelt 180 szil dohányt Dalosh ang verseny A Pécsi Munkásképző Egylet Da'kan* folyó hó 20-én este fél 8 órai kezdettel hangversenyt ren­dez a Nőegylietben Közreműködnek: Szeőke Gab­riella, Rábai Gyula. Harangozó István, Székesfehérvári Már ének­kar, a Pécs Bőrgyári Dalárda ve­gyeskara, a Szabadság Dalkar. a Pécs Iparos és Polgári Daloskor, a Pécsi Munkásképző Egylet Da', kann. Műsor után tánc lesz Mű­sor megváltás 3 forint. SZÍNHÁZ színházi mosok Csülörtök este A* órakor: Fyg million. (B emut« tóbérlet). Péntek ette %% érakor: Pygm«- Hoa. férfi és KŐI palló rerak nagy. választékban Brucker IMI® PICCADILLY, frt« a nemzetközt eaitó nt elaö oldalon. „Piccadilly'', erről beszél tek Európában é* Am erikában; „(Piccadilly", ezt énekelték Lom- döntői New-Yorklg; „Piccadilly", sóhajtották az ifjú szerelmesek, ..Piccadilly", mosolyogták az öre­gek. A film végre Pécsett ia be­mutatásra kerül Budapesttel egy- időben. Ipartestületi hírek A faesztergályoslpart szakos o port folyó hó 39-én, szombaton cstp H? órakor a szokott helyen anyagelosztá* ügyébe® taggyűlést tart. Litcális előadássorozat. Novem­ber hó 27-én, csütörtökön este J48 órakor az Olvasókör llceális elő­adássorozatában dr. Fábián István egyet. m. tanár, glmn, igazgató: „Hogyan jelenik meg a magyar ember nagy íróink műveiben" cí­men előadást tart. A .tármügy.irtóipari szakosztály folyó hó 27-én, csütörtökön uste ö órakor a Rákóczi út 24. számú ház tanácsiéimében anyagelosztá» ügyében taggyűlést tart. — Ot liter pálinkát törött egy 73 literes üstben Kovács István nagyba jmáaf lakóé. Szesz jövedéki kfeágáaárt M00 forln* pénzbünte­A kisemberek adóterhének csökkentését, a kettős árrendszer sérelmes részeinek megváltoztatását, tervszerű szociálpolitikát — követelt a MKP vezérszónoka a város közgyűlésén Péc# város törvényhatósági bi­zottsága szerdán délután a város­háza közgyűlési termében dr. Gyetvai János főispán elvtárs elnöklete mellett ülést tartott. Napirend előtt. Tolnai József polgármester meleg szavak kísére­tében köszöntötte dr. Gyetvai Já­nos elvtérsunkat és a nemrégen Pécshez csatolt Me esek Szabolcs­nak most elsóizben megjelent tör­vényhatósági tagjait, amelyre a mecsekszabolcsiak nevében Pav- Mesék Jenó válaszolt. Benedek András elvtárs a MKP vezérszónoka a polgármes­teri jelentés vitájában hangsúlyoz­ta, hogy amint eddig, úgy Pécs­nek ezután is ki kel! vennie a maga részét a rendbontók, a há­borúra uszítok elleni küzdelem­ben. A város szód áll« tevékenységé­vel kapcsolatban megemlítette: a mindinkább szőkébbnek bizonyuló szeretetotthonok megfelelő elhe lyezése érdekében a városnak fel kellene írnia az illetékes minisz­tériumhoz: bocsássa erre a célra a város rendelkezésére a kihasz­nálatlan Batthyányi lsktauyát, Ki­fogásolta, hogy amíg ez adóterhek a kisembe­rek rovására növekedtek, ugyan­akkor az. amúgy)« rosszul fizető nagyvállalatok adóterhei csök­kentek. A városnak itt is kőibe kell lép­nie, hogy bizonyos méltányosság érvényesüljön az adókivetések vo­nalán, Rátérve a kettős árrend­szer kérdésére, indítványozta, hogy a tőrvénytoatóaig emeljen szót a kiskereskedők é* kisiparo­sokra sérelmes rendelkezések meg­szüntetésért. Foglalkozott a téli tüzelöanyagbeszerzás nehézségei­vel, amely az Anyag- és Arhiva- tal politikájára vezethető vissza ée itt is radikális intézkedéseket követelt. Indítványozta, hogy a Pécseit működő mintegy har­minc különböző felügyelőséget a nagy lakáshiányra való tekin­tettel helyezzék el agy épület­ben. Erre legalkalmasabb lenne a Sré- chenyi-téri Pécsi Takarékpénztár épülete, ahol jelenleg a IT. hon­védkerületi parancsnokság székel, amely azonban pompásan elférne a volt Zrínyi iskolában. Megemlítette, hogy a hárlkeze- lésbe vett Üdülőszálló most már egészen más célt szolgál, mint an­nak előtte, szükséges lenne azonban, hogy oda ne csak a tehetősebbek me hessenek üdülni, hanem hozzá­juthassanak a dolgozók Is. A Kisgaidapárt részéről dr. Ka zár Andor, a Szociáldemokrata Párt részéröl pedig dr. Huszár István szóltak hozzá ssután a pol­gármester időszaki jelentéséhez. Dr. Steinmetz Endre (MKP) e város kultúrprogramjával kap-) osolathan a rmmkáskultúra továb­bi fejlesztését kérte. Ju h á s z Fe-1 renc felszéUdáen után Havli-’ esek János (MKP) a mersekszaholest utak. kutak és iskolák helyrehozását sür­gette.. Vitári Jenő (MKP) 9 pécsbá- nyatelepi dolgozók nevében kérte,, hogy az autóbuszjáratokat a mű­szakkal egybeeső időpontokra ter­jesszék ki és 110 munkás érdekében hat­napos kedvezményes jegyet ad­jon ki e város az autóbuszra. M a c z á k József (SzDP) a vám­pénz felemelését kérte. Dr. S t r e n- g e r József, C z e 11 József és dr. Schuller Zoltán beszédei után Páll Leó (SzDP) a kenyér­ellátás kérdését vetette fel, mire dr. Tamás elvtárs megjegyezte, hogy a városnak háromhavi gabona készlete van. Dr, Ormos György (SzDP) javasolta, hogy a gázellátás ne­hézségeit korlátozott gázszolgálta­tással oldják meg. Lakatos Fe­renc (MKP) a. mecsekszabolcsi bá­nyászok üdvözletét tolmácsolta. Elmondotta, hogy elsóizben vesz részt a törvényhatóság ülésén és 14 pontból álló mecsek szabolcsi követelést sorolt fel. Ezek között szerepel az utcai táblák és postabélyegzők kicserélése, a villanyvilágítás be­vezetése egészen a bányáig vezető úton, napközi otthon és az Ínsé­gesek részére népkonyha felállítása, szociális iToda létesítése, zsirellátás biztosítása és fedett váróterem felállítása az autóbusz­megállónál. A felszólalásokra a polgármester válaszolt. A termelésben a legelső — munkaidő áfán is harcol fórsaiérl a jó bizalmi gép főtó hajó1, ellenőrzi munkái it. A termeié« folytonossága megkö­veteli ezt.-— Míg a -többiek pihenn.-k, — mondja, — én sokszor az ügyük­ben járok el. Sok vesződ .véggel jár I ez a megbízatás, de mégis örülök, A gépek zakatolnak, az emberi hangok semmibe, vesznek, El­nyomja a hatalmasabb, « gép hangja. Csak nehezen érti meg egymást az ember. Akkor is csak úgy, ha beszéd közben figyoK a beszélő szájának mozgását. Czencz P ívtárssal akarjuk* hogy a munkásság belém helyezte Képér (Ul egymást. 1943 óta dol­gozik itt, a masszáin» lomban. — Munkahelye a lege gisz végtelenebb munkahelyek egyike. A hatalmas Jugoszlávia ünnepe November 29-én iwnqph a Ju­goszláv Népi Közt« r,sasig Wkíltá »inak évfordulóját. Ebbé# *!- kálómból a Magy**—Jogo-zl»v Társaság imnepaáget rendé* Bu­dapesten. A két m*mlká*pár> szer­vo«: tói kerületenként közös ün­nepségeket rendeznek. Af évfor­dulót Pécsett ia mefiinnepHk. A november kultúráit köre­tében bestédet mond Tumi** Imre, Dombi József az új Jugoszlávia építő munkáját ismerteti. Siffer Pál, a népfelszabaditó harc vfv- manyaiirAl tart előadást. Éránk ív ül jugoszláv szerzők költeményei éa zeneszerzőmén yoi szerepelnek a műsoron és a mohácsi csoport M mb unar cnekara. bizalmát A továbbiakban elmondja, hogy milyen harcokat kell sokszor vív­nia s gyár vezet őségével és hogy por- a munkaidő végeztével vas- örül, ha egy-egy eredményt tagon beborítja ruháját és arcát. | sikerül elérnie a munkásság ér­Kercsete bed 121' forint. De nem keresne ennyit, ha nem teljesít­ménybérben dolgozna. Régi szervezett munkás. A fel­szabadulás után bizalmi lett. — Azóta kütclcsségszcrűen tölti be tisztségét, jár el a munkásság ér­dekében. Mert kötelességei van­nak az üzemi bánaton m*k; nagy és súlyos kötelessége». Dk kép­viselik « munkásság érdekért a tőkésekkel szemben. üzenet elvtárs reggel 7 órától este 5 óráig dolgozik. A munkás­ság érdekében tgy csak munka­idő után járhat eb Sokszor még nz. ebédidőt is fel kell áldoznia. De ő szívesen megteszi. Beszélgető« közben gyakran a Gyutacsot találtak a kőkényí verekedés áldozatánál A mulihrti kökényj fejszéi madarai kapcsolatos nyomozás során a rendőrség házkutatást *r. tott • kórházban fekvő Kovács Dezső édesapjánál. A házkutatás során egy boxert és egy kézágránát- gyu-ac-ot találtak, amelyekről Ko­vács Mártonnak tudomása som volt. A falu lukéinak elbeszélése szerint a 16 éves Kovács Dezső mindenkit rettegésben tartott és feltehető, hogy #z emlékezetes ve­rekedést is ő kezd-e. dekeben. Arne sohasem gondol hogy őt emiatt külön jutalmaizzák vagy a munkájától mentesítsék. — fin mindpzt önzetlenül vég­zem el. — mondja, miközben el­búcsúzik tőlünk. Egy másik mun­kahelyre hívják Segíteni.., Diétázik a Nemzeti Bizottság A Pécs váron és Bárányává r­megyai Nemzeti Bizottság novem­ber hó 37-én. csütörtökön délután 5 órakor ülést tart. Tárjysoro»-: 1 A nagyárpádi Netnaeti Bizott­ság ügye. 2. A towB**ta Dotáltról való torlés kérdése. fE lóidé; át. Vámhidy Utáló titkár'). 3. Előter- jeartés a nagy lakások részbeni igénybevételetek sorrendjére néz­ve. Elfogták a pécsi szállodák fosztogatóját Emlékezete*, ho£y a Fdnaa szál- lóból »gy maga. Gulyáé Tibor né­ven bejelentett lakó ellopott egy Írógépet és egyéb ingóságokat. A kőröcés országos erétiményeképau Budapesten elfogták Budabcgyi Ferenciéit aki bevallotta, hogy 6 vök a pécsi szállodáik tolvaja. — Búd »hegyit rövidesen Pécsre szál­lítják. hogy itt feleljen ('’’követe't kapásokért. Dr. Boros István búcsúztatása után lelkesen ünnepelték dr. Gyetvai Jánosi "Gardán délben a városházé tisBtviaelöj keta búcsúztatta dr. Boros István elvtársat. A zsúfo­lásig megtelt nagytanáosteriimben Tolnai József elvtárs mondott kö­szönetét dr. Roroa litván elvárá­nak szolgálataiiért. F.zután az újonnan kinevetett főispán dr. Gyetvai János elvtárs Tolnai elviéit tófejtat*«, hagy Pécs városa tel je« erővel támogat­ta az újonnan kinevezett főispánt. ,Dr, Gyetvai János főiapán han­goztatta, hogy min* az illetett pécsinek éra* magát ée sori vén viseli a város dolgozóinak kérelmét. — Ismertette * koalíciós kormányzat oéUkitűzésért é« mmutatott arra. bemutatkozása következett. Gyet- jliogy minden tisetviaelőnek é* dói­vá) elvtársat szintén Tolnai József . gorónak lelkes munkával kell dol- poigármseter köszöntötte elaőoek.• goania a deunokráráért. d Négyévi (egyházra ítélték a lánycsóki konyhakéses gyilkost A demokráciái gyalázta a terménykereskedő ' November 20-in szekszárdi Megszökött a kasszával pfeiflerék somogyi elnöke A feloszlatott Pfeiffer párt ka- posvári vagyonának felszámolása során ■ rendőrség megállapította, hogy a párt kaposvári csoport ji-i nőik vezetője, Gábriel János So­mogy vá-r lakos, megszökött ésl ■»agával vart» a pártkasszát. Németh-télc büffében Kovács Er­nő bajai terménykereskedő beszél­gető' közben a demokráciái A* 4 munkásságot szidalmazta. MSr.tr figyelmeztették, hogy tógy**1 csendben, kijelentette, hogy P’CI;' ferista és nem hagyja magát cl- tántorítani. Kon ács ogjvhkénl nein is olyan régen j Sulyok pár* ja volt. Kiderült, hogy belügymi­niszteri rendele-tel betiltott „Ame­rikai Népeasva" c újságot birtokában. Ugye a népög}’'-'^*^®’ hez kerül. Szándékos emberölés büntet é-1 erre felugrott, felkapta a könyv­vel vádoltan állt a törvényszék kést éa sztvenszúrta Martineeet. Gunay tanácsa előtt Osötönyi Is- \ Szerencsé -Jen ember megtinto­rodott és as ajtó felé hátrált, azonban néhánv lépé« után össze- . - ««tt. Közben Csötöoyi még egy­helyett MarUnec Illés ottani lakos szer magwürta. ezutta a tüdejét sapkáját vitte haza. Martináé és találva. — A torví-nyazék az euy­55 éves Wuycsólri földműves. év február 17-én Osötönyi bt­ván Fz év február 17-én Osötönyi ván * kocsmából « mag* sapkája ádh ásna társa elmentek hozzá, hogy csoréáie vissza a két sapkát, de erre Ositönyi nem volt hallan­dó. A \jii>k i kérd >ében össze­hiéő körütmények Rgyeiembevéti lével 4 évi fogybárra ítélt* Csötö- MvánL A másodrendű vád OLVASSA AZ „W DUNANIOL 'TI szólalkoz ak és Martináé « vita [lőtt Osötönyi Istvánná a körben hévében megütötte Csötönyit. ak^elteh idő atott mejjhalt Kitüntetett baranyai rendőrök A földrnüve+éaügyi miniszter I Béla r. szkv.. Farkas 2. Jóuef 126.8.52 1947 sz. átiratában arról 1 Farkas Sándor probarendör (U)Ö Jte a bc.ugynumsztcrt, hogy, Ft) Mcstcrbázy József és Bslá** Nadaszat megakadályozása . Károly r. örm. (50 Ft l Szenllormui rendőrkapitányáéit (Baranya m.): Fulop Zs.ffriood r- szikv. é« Rideg Mátyás próba rend­őr (íoo Ft.y Hegyháti retidórkupitán.Nrég (SJsd): kovácsié« János prób*' rendőr (200 Ft.) é« Baranyák lm*® r. srkv. (100 Ft.) Villányi rendőrkapitányság: Si- " " r. őna (100 ft.) / . érti. sí'.ctte «V/ (»n cs « vadállomány megóv-ása te­rén kunagasJó eredményeket ért rendórbajtársakat pénzjutalomban részesítette. Péosj rendőrkapitányság: dr. Aczcl László és dr. Kürucz Sán­dor r. szds. (500 Ft.) Kalmár Ist­ván r. omi., Megy er Béla éa Ben. se László próba rendőr (200 Ft) SikJóai László r. tdtörm., Ernyea

Next

/
Oldalképek
Tartalom