Új Dunántúl, 1947. szeptember (4. évfolyam, 198-221. szám)
1947-09-07 / 203. szám
3 OJ DÜNANTOL IA«7 SZEPTEMBEB * ERNSTER DEZSŐ a newyorki Metropolitan Operaház tag a egyetlen magyarországi hangversenyét a peesi Nemzeti Színházban tartja f. hó 7-én, vasárnap este 8 órakor I Zongorán kísér ; SASS DEZSŐI Jegyek a Színház pénztáránál. Az ellenzéki pártok Ami az ú. n. ellenzéki pártokat illeti, a Barunkovics-féle Néppártról, minthogy eddig a politikai porondon még nem szerepelt csak •ejteni lehet, hogy mik a szándékai A Kisgazdapárttal különböző okokból elégedetlen paraszti elemeik mellett ott találjuk soraiban a régi Wolff párt, a rosszemlékű keresztény kurzus híveit is. Azonkívül elég szép számban reakciósokat és kétes elemeket. Ha még éhhez hozzávesszük, hogy választást agitációjuk, amennyiben ilyesmi egyáltalán volt, nem egyszer élesen demokrácia ellenes hangot ütött meg. akkor a párttal szemben a várakozó gyanakvás a leghelyesebb Semmiféle várakozó álláspontra nincs szükség azonban a másik, ú. n. ellenzéki párttal, a Pfeiffer féle Magyar Függetlenségi Párt tál szemben. Ebben a pártban is akiadhatnak olyan volt kisgazda képviselők; akik egyéni sértődöttségből, vagy más nem elvi szempontból csatlakoztak hozzájuk, de ennek a pártnak túlnyomó többsége lényegében egyenes folytatása a rosszhírt! Sulyok- féle Szabadság pártnak. Ebben gyülekeznek a demokrácia nyílt vagy titkos ellenségei, a fasiszták, a régi úri rend híve) és mindazok, akik visszafelé akarják forgatni az Idők kerekét Mint minden demokráciának, mi demokráciánknak is szüksége van a bírálatra. De nincs szüksége olyanokra, akik tudatosan alá akarják ásni népi demokráciánkat, akik meg akarják semmisíteni a földreformot a szabadságjogokat és meg akarják akadályozni, hogy újjáépítsük az országot Annak a sokrétű hordalék elemnek, amely a Pfeiffer pártban összeverődött, egyetlen ösz- szetartó ereje van: a demokrácia gyűlölete, egyetlen vágy tölti el őket: újra rabbilincsbe verni a felszabadult magyar népet. ök azok, aiklk vakok és süketek a magyaT dolgoeó nép hősi erőfeszítéseivel szemben, akik az újjáépítés fogaskerekébe nemcsak homokot, de kavicsot is szórnak, boldogan rágalmazzák a demokrácia külföldi ellenségen előtt az országot és akik ezt a tevékenységüket most az országgyűlésen belül szeretnék folytatni. A választások előtt már a két munkáspárt megállapította hogy a nemzetgyűlést fel kellett oszlatni, mert a magyar demokrá- cia előtt álló feladatok elvégzésére egyre kevésbbé bizonyult alkalmasnak. A demokratikus kormányzatnak a magyar nép érdekében folytatott munkáját sokszor csak a törvényhozó testület jelentékeny részének ellenzését leküzdve, állandó harcok és válságok közepette lehetett folytatni. demokrácia, a Kommunista Pár győzött és nem a fasizmus. Az ország ettől a választástól nyugodt, erős kormányzást, 8 termelő munka korát várja és ennek megfelelően azt Is, bogy minden jobboldali puccskísérlettel szemben azzal az elszántsággal és kíméletlenséggel lépjen fel, amit a magyar dolgozó nép nyugalma és érdeke megkövetel. Biztosak vagyunk abban, hogyha Pártunk a dolgozók segítségét kéri ehhez, mint egy • ember sorakoznak fel mögénk és segítenek nekiin k csírájában elfojtani a Píeiiffer-párt részéről fenyegető jobboldali puccskísérleteket. Térjünk rá az alkoÉó munkára Má most, a választás után a legsürgősebb teendő? A magyar nép többsége az országépítő munka, a belső rend és a demokratikus egység mellett döntött. A magyar nép fáradt és le akar- ja zárni a válságok éveit. Nyu- godtan akar dolgozni. Döntése parancsolóan megköveteli tőlünk, hogy sürgősen vessünk véget a meddő politikai viszályoknak és mm tancisM szept. 16-án, kedden kezdődik a KOEGYLETBEN szeptember 13-án, iSBtrkwU össztánc fondorlatoknak, amelyeket jogos visszatetszéssel néznek a dolgozó tömegek és azonnal térjünk rá az alkotó munkára, a népünket közvetlenül érintő, égető gazdi- sági, pénzügyi ée politikai kérdések rendezésére. A MKP hormányprogrammja A nép ellenséget a Pfeiffer párt révén megerősödve kerültek vissza az országgyűlésbe Ä nemzetgyűlésen sokszor hangadó szerepet játszottak a nép ellenségei, akik a külföldi reakoió támogatásában bízva polgárháború felidézésén fáradoztak. Kétszínű külpolitikájuk Magyarország függetlenségét kockáztatta. Hazánkat a világpolitika ü'köző pontjává akarták tenni, szembe akarták fordítani demokratikus szomszédaival. Ezek az elemek most a Pfeiffer párt révén megerősödve tértek viasza az országgyűlésbe. A magyar demokráciának a Kommunista Párt győzelme mellett erre a tényre kell a főfigyelmet irányítani és nem szabad megengedni, hogy az új országgyűlésen az Ilyen elemek fokozottabban zavarhassák válságok és pártharcok felidézésével az újjáépítést és az ország talpraállitását. Kíméletlen harc Pleifferék ellen Ezért mi kijelentjük, hogy Pfeiffer pártjával szemben, | amely működését a választások után azonnal újabb intrikákkal és válságok felidézésének kísérletével, a demokratikus koalíció aláásásával és jobboldali puccskísérletekkel kezdte meg, — a legkíméletlenebb harcot fogjuk folytatni. A MKP az utolsó három esz endőben megmutatta, hogy nem érti a tréfát, ha a dolgozó nép érdekeiről van szó. Ezt a tapasz talatot Pfeifferék is hamarosan megszerezhetik. Nagyon téved nek, ha azt hiszik, hogy most 1947-ben is 1945-öt Írnak. Ha nem tanultáig meg eddig a léc két, úgy majd meg fogjuk őket erre tanítani, amíg be nem látják, hogy ezen a választáson a Az ország központi kérdéae most az alkotó munka. Ennek kell minden egyebet alárendelni. Elsősorban gondoskodni kell arról, hogy a hároméves terv, melyet a múlt hónapban elkezdtünk, zavartalanul és sikeresen folytatódjék. Ezért sürgősen végre kell hajtani, még pedig jövő hónap 31-ig a Magyar Nemzeti Bank és a nagy magánbankok államosítását Kormányrendelettel el kell kobozni azoknak a vagyonát akik tudatosan hamis forlntmérleget nyújtottak be és igy a vagyen- dézsma körül jelentősen megkárosították az államot Ugyanez vonatkozik azokra, akik külföldre próbálták csempészni a vagyonukat. A hároméves terv tartamára senkinek se lehessen összesen havi 3.000 forintnál nagyobb jövedelme. Az ezt meghaladó összeget az állam vegye kényszer- kölcsön formájában a hároméves terv beruházásaira Igénybe Ugyancsak a hároméves terv céljaira el kell kobozni a külföldre távozott bazaárulók és szökevények vagyonárt. A legszigorúbb takarékosságot kell bevezetni az állam és közületek háztartásában A minisztériumok számát 18-ról 12-re kell csökkenteni. Az állam titkárokat legalább a felére kell csökkenteni. Meg kell szüntetni a hivatalos Tepelbé burkolt külföldi kéjutazésoknt és a külföldi kiküldetések napidiját a valóban szükséges szerény összegekre kell csökkenteni. Csökkenteni kell külképviseleteink számát, fizetésüket és reprezentációs költségeiket, mert a háborútviselt, szegény Magyarország nem egy esetben bőkezűbben íizerti diplomatáit, mint a gazdag, nyertes országok. Szigorúan korlátozni kell az állami és közületi személygépkocsik számát és gondoskodni kell arról hogy kizárólag hivatalos célokra legyenek igénybevehetők. Az állaing és közérdekű hivataloknál meg kell szüntetni a nagyszámú Igazgatóságokat és le kell építeni a nem dolgozó, de nagy fizetést és jövedelmet húzó igazgatók és igazgatósági tagok számát Hasonló rendszabályokat kell alkalmazni a nagy magánvállalatoknál is, a munkanélküliség megszüntetésére, a hároméves terv keretén belül olyan munkálatokat kell megindítani, amelyeknél a felhasznált összegnek legalább az 50 százaléka munkabér. A kollektív szerződéseket október 15-ig mindenütt meg kell kötni és a köztisztviselők státusrendezését ez év december 31 lg végre kell hajtani. A közellátás biztosítására és a drágaság elleni küzdelemre állami készletek gyűjtendők, melyek btzto sitják a város és a faílo ellátatlanjainak szükségletét. Az aszály, sújtotta vidékeket haladéktalanul vetőmaggal és takarmánnyal kell be kell vezetni a kettős árrendszert. A gazdagok fizessenek drágábban, a dolgozók viszont olcaőb- ban vásárolják ezeket az azon» minőségű közszükségleti cikkeket. Ki kell terjeszteni a jó minőségből csó típusáruk, a ruhanemű, lábbeli, háztartási cikkek, bútorok stb. gyártását és forgalombehoze- talát. Az árdrágítás, spekuláció és lánckereskedelem leküzdésér* kizárólag dolgozókból álló bíróságot keli létesíteni, mely mindé» ügyben 14 napon belül kötél« jogerős Ítéletet hozni. Erre azért van szükség, mert minden eddigi rendszabályunk ezen a téren hatástalannak bizonyult.. A felszabadulás utáni zavar» idők, valamint a pénzromlás, effr sen megingatták a közerkölcsöke*- Ezért a demokrácia erkÖl«1 tisztaságának helyreállítása érdekében egy sor rendszabályra *•* szükség. Köztiszteletben áU6 demokratákból bizottságot kell kitanl, mely vizsgálja meg * közéiért! szereplők vagyoni helyzetét. Állapítsa meg, bogy «gj reztek-e és milyen úton az utol» három esztendőben vagyont? A** nem tudja igazolni, hogy ti«**** séges úton jutott vagyonához attól el kell kobozni és az el kell távolítani a közéletből A pártok számaránya miatt é* • pártigények kielégítésére fel«** vetőmaggal ec tanarmannyai Ken r ” --- = _ megsegíteni. A legfontosabb élei-18««® létrehozott vezetőálláso** miszereknél és ruházati cikkeknél 1 meg kell szüntetni. Áttaianos politikai feladatok Azt hiszem, kedves elvtársalm, ezek a rendszabályok hatékonyan hozzá fognak járulni ahhoz, hogy politikai életünk normális, a demokráciához méltó keretekbe terelődjék és megszűnjenek azok a támadási lehetőségek, melyeken keresztül a reakció aláássa a mi demokráciánk tekin-élyét. Az ál- talénos politikai feladatok terén gyorsan meg kell valósítani a közigazgatás reformját és az új községi választójogi törvényt amelynek országgyűlés] elfogadásai után meg kell tartani a községi választásokat. MintBorszéky Ferenc bucsuhangverssnye 1947. szeptember 10-én, este 8 órákor a Pécsi Nemzeti Színházban. Közreműködnek: Ladányi Ilonka, az Állami Operaház művésznője, Thirring Zoltán, Veress Endre. Jegyek: a színház pénztáránál, az Idegenforgalmi irodában és a Szent István könyvesboltban. hogy Pártunk a legnagyobb parasztpárttá vált, nekünk kell kézbevennünk a demokratikus mezőgazdaság] érdekképviselet megterem'ését és gondoskodnunk kell arról, hogy ez az érdekképviselet ez év december 31-ig törvénybe jktattassék. Fel kell vetnünk az egyházzal való függő kérdések letárgya- lását és megegyezés útján való rendezését. Bará'sági szerződést kell előkészítenünk demokratikus szomszédainkkal, egyben balod &**• lanul meg kell Indítani Csehszlovákiával a tárgyalásokat * szlovákiai magyarság jogi bw" zetének biztosítására. Végül kell fejeznünk hadifoglyaink » leventéink hazahozatalát n«®] csak keletről, hanem nyugat®? is. Ezeknek a feladatok®9* összessége kedves elvtársit®- lehetővé teszi, nemcsak a roméves tcrv lendülete* n valósítását, de egyben a m*g5?f demokrácia megszilárdítását <sA munka és a teljesítmények kormányán* van szükség E feladatok elvégzését a MNFF- nak az eddiginél erősebb, demokratikusabb kormányra van szüksége, a munka és teljesítmények kormányára. Olyan kormányra, amely biztosítani tudja a teremtő, íelvirágoztató békét és nyugalmat, olyan kormányra, mely csirájában el tudja fojtani és visszaveri a jobboldali reakciót, a nép ellenségednek minden puccskísérletét és támadását. Egy ilyen kormányban a ml pártunknak, a MKP-®9 olyan erővel és súllyal keD k*?' viseletét kapni, mely az of#**? legnagyobb pártjának loggal jár. A választások újra megmutatták hogy a magyar demokrácián* legbiztosabb, iegmélyebbgyők®1 és legfejlődőbb pártja, tárna*1* MKP, mely eddigi teljesítmény®' Vei, fegyelmével összekovácsol ságával, áldozatkészségével és P0" Karácsonyi Margit A rádió közkedvelt énekes csalogányának személyes fellépte Zongorán: MECSEKI RUDOLF kisér „Kerek Ferkó" Móricz Zsigmond gyönyörű regényének filmváltozata egy műsorban URÁNIÁBAN 8-9-10-II-én.