Új Dunántúl, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-19 / 162. szám

4 ÜJ DUNÄNTÜD i#47 Jüirus ír Gyilkosság, vagy természetes halál? Műk év decemberében meghalt Diósviszlón M o Inár József gazdálkodó Csakhamar az a hír terjedt el, hogy nem természetes halállal halt meg. A rendőrség őrizetbe is vette a*. elhúnyt öcs- csét. Molnár Pált, akivel az örökség miatt haragos viszony­ban voltak, Varga Máriát, aki­vel szintén ellenlábasok voltak és Szűcs Györgyöt, Varga Mária vadházastársát. Sziics György a rendőrségen elő­adta azt, hogv előre elhatározták az idősebbik Molnár meggyilko­lását. Mikor tudták, hogy a prés­házban tartózkodik, felszedték a présház cserepeit és bemász ak. A kisszobában volt Molnár. Először egy bottal fejbeverték, majd «egvüttes erővel megfojtották. A másiik két vádlott ezt tagad­ta és a nyomozás későbbi kihall­gatásai alkalmával Szűcs is visz- szavonta vallomását. Tegnap kezdte a poési törvény­szék tárgyalni az ügyet. Számos taunt kihallgatott. A tanuk a vádlottak és az elhunyt Molnár közti ellenséges viszonyról tud­tak csak felvilágosítást adni, a gyilkosságot nem látták. Az or- vosazakértő véleménye szerint foj- togatás nem volt, annak jeleit a holttesten látni kellene. A vád­lottak beszámíthatóak, A törvényszék bizonvítékok hiányában mindhárom vádlottat felmentette a vád és következmé­nyei alól. Az ügyész fellebbezett. FILM SZERETŐ KÉT ARCA Az asszony borzalmas forradás­sal az arcán készakarva a bűn útjaira téved, míg egy orvos plasztikai műtéttel visszaadja ar­cának eredeti vonzó szépségét. Utána rendes útra tér. Habár tár sa gyilkosságba hajszolja, győz benne az ember, úgy hogy végül ő akadályozza meg a gyilkossá­got, — gyilkossággal. Megrázó események. Egy ferde útra tévedt ember kétségbeesett bolyongásai. Izgalom, szerelem. Mind sűrítve van ebben a nagy­szerű filmben. A szereplők egy­mást múlják felül. Olyan dráma, amelyet minden mozilátogatónak meg kell nézni. (Bemutatja a Park mozi.) Szabad szószék KON CSTIJ LA J DONOS VAGY ORVHALLGATÓ Napok óta százszámra ítélik el rádiókihágási ügyben a pécsi polgárokat. Rendjén való az, hogy az orvhallgatókat megbün­tessék, de sajnos büntetést kap­nak nagy számban azok is, akik « régi antennájukat még ezideig sem szerelték le, holott használ­ható rádiójuk nincs is. Az újjáépítés érdekében minél több előfizetőre van szüksége a Magyar Postának. Azzal pedig, hogy a postahivatal a rádióroncs. tulajdonosakat megbünteti és a roncsokat lepecsételi elveszi a lehetősegét annak, hogy a tu­lajdonosok ezeket a használhatat­lan állapotban lévő géproncsokat, előbb vagy utóbb — tehetségük­höz mértén — megcsináltathas­sak. i * rnchóelőfizetővé válja­nak. Amilyen helyes tehát a tény­leges or\ hallgatók szigorú meg­büntetése, annyira célját téveszti az ilyen — nyilván egyesek egyéni túlbozgóságából eredő _ in dokolatlan zaklatás. A Magyar Posta a felszaba­dulás óta hihetetlen erőfeszítés seket tett. Ebben a munkájában szociális gondolkodásúnak ismer­tük meg. Ennek a tudatában bá­tor vág vök kérni, hogv, ebben az iigvl)en is a mai idők szellemó- * '"innak el. Hérán József 'éves előfizető lnics-u. 29. Pécsi kereskedők hírei A pécsi Kereskedők Testületé tüzelőanyag-szakosztálya f. hó 19-én, szombaton d, u. 6 órakor rendkívüli ülést tart, amelyre az összes tagok megjelenését kéri a szakosztály elnöke. SZAKSZERVEZET Ruházati alkalmazottak 21-én. 17 órakor taggyűlést tartanak. Vendéglátóipari alkalmazottak 21-én, 16 órakor vezetőségi ülést tartanak. A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete július hó 19-én, szombaton tartja családi kertmegnyító ünnepélyét a hadi­foglyok javára (Mária-utca 6.) a szakszervezeti székházban. Lesz zene, tánc, móka, szépségverseny és amerikai árverés, tehát min­denki jól fogja magát érezni. Felkérjük a magánalkalmazotta­kat, hogy a jótékony cél érdeké­ben minél többen megjelenni szí­veskedjenek. Belépő díj t.50 Ft., jegyigénylés ugyancsak székha­zunkban. Földmunkások vasárnap, 22-én délelőtt 10 órakor taggyűlést tar. tanak. Kérjük a kubikos, kertész, és vincellér szakosztályt is ezen a gyűlésen jelenjenek meg. Ugyanakkor ezen a taggyűlésen lesznek a cpőutalványok is ki­osztva. Vegyiipar munkások szombaton délután 18 órakor vezetőségi ülést és választmányi ülést tartanak, vasárnap délelőtt 9 órakor pedig tagértekezlet. Vendéglátóipari munkások fi­gyelem! 21-éré hirdetett vezetőségi ülés elmarad. 21-én éjjel 1 óra­kor taggyűlést tartunk, melyre minden tag megjelenése kötelező. Felhívás az összes szakcsoportok­hoz! Felhívom az ö'sszes szakcso­port vezetőségét, hogy amennyi­ben vannak még szabadságra utazó tagjaik, azt nálam sürgősen jelent­sék be, hogy a nyomtatványról kellő időben gandoskodjam. B. Nagy Gusztáv titkár. Felhívás a szakszervezeti tagok­hoz! Felhívjuk az összes elvtár­sak figyelmét, hogy 27-én, vasár­nap a kereskedelmi alkalmazot­tak társas kirándulást rendeznek Harkányba. Az arra szóló jegyek B. Nagy Gusztáv titkárnál besze­rezhetők. Jugoszláviába utazó kőműves és ácsmunkások figyelem! Húszon, egyedikén tíz órakor a budapesti józsefvárosi pályaudvaron kell je­lentkezni. Irataikat, kézi szerszá­maikat, valamint több napra való élelmiszert vigyenek magukkal. Pécsről indulás legkésőbb a vasár­nap esti személyvonattal. Csopor­tos jegyváltásnál 50%-o« kedvez­mény. A pécsi vasutasság f. hó 19-én 19 órakor a Munkás Kaszinó nagytermében vasutas nagygyű­lést tart. Tényleges és nyugdíjas vasutasok sorsotokról lesz szó. Minél többen jelenjetek meg Mit hoz augusztus 1. a vasutasság- nak? -- ismerteti Szeles Pál igaz­gatóhelyettes. A famunkások szakszervezete felkéri tagjait, hogy cipőutalvány átvételbe szombaton a hivatalos óra alatt jelentkezzenek a szak- szervezeti székházban. Pécsi Orvosi Szakszervezet vá­lasztmányit r hó 22-én IS óraikor illést tart. Háztartási alkalmazottak női dal­kara vasárnap délután négy óra­kor pontosan jelenjék meg a szakszervezeti székházban. Élelmezési munkások figyelem! E hó 20-án. vasárnap a TTE csur- gócKilöi menedékházban egészna­pos családi kirándulást rendezünk. Indulás reggel 8 órakor a had­apródiskola végállomásától. Élelmezési munkások 21-én 17 órakor taggyűlést tartanak. Élelmezési munkások 24-én 17 órakor vezetőségi ülést tartanak. Háztartási alkalmazottak és ház- űüügyelők 24-én 17 órakor tag­gyűlést tartanak. Orvosok 22-én Í8 órakor veze­tőségi és választmányi ülést tar­tanak . Földmunkások 20-án 5 0 órakor taggyűlést tartanak. , SPORT ff11 ... A miskolci győzelem hiteles története A pécsi szurkolók még mindig a miskolci válogatott győzelemről beszélnek. Nem tudj ák elhinni, hogy a vasút védelme nem kapott gólt. Megkértük ezért Hanti Já­nos szöv. kapitányt, hogy mondja el, tulajdonképpen, hogy is szüle­tett ez a nagyszerű győzelem. ,,A csapat lényegében a Dinamó -PVSK kombinált volt. Ismertem a játékosok képességeit, csupán az volt a kérdés, hogyan fogad­ják meg a mérkőzésre vonatkozó tanácsaimat Krivitz és Kresz fe­dezetektől nem kértem többet, mint azt, hogy azt a játékot pro­dukálják, amit mérkőzésröl-mér- kőzésre láttunk tőlük. Keményen és laposan. Schmelcz erőteljes középcsatár, gólratörő. Keszler és Bencze II. nem gyorsak ugyan, de nagyszerűen összeszoktak. Tőlük is lapos és kemény játékot kér­tem Tanácsaimat valamennyi Dinamó játékos meg is fogadta. Radnait kemény, de cseppet sem durva játékra figyelmeztettem, így is játszott, pedig nem egy­szer fogták ollóba és állították fejre. Horváthnak megemlítettem, hogy neki is nagy része van ab­ban,_ bogy a vasút az utóbbi mér­kőzésein mindig megkapta a maga 3—4 gólját. Nem elég az, ha tökéletesen semlegesíti a középcsatárí. Se­gítenie kell a hátvédeken is. Tanácsaimat ő is pontosan be­tartotta és oroszlánrésze lett a győzelemben. Zombori sem cipelte annyit a lab­dát, mint mérkőzéseken nem egy. szer láttuk tőle. Soós volt a mérkőzés kellemes meglepetése. Rengeteget dolgo­zott. Elől, hátul. Elől robbanékony volt, hátul pedig fáradhatatlanul za­varta az északiak támadásait. Végeredményben: a 11 játékos tökéletes összjátéka döntötte el a mérkőzés sorsát. Magam részéről végtelenül saj­nálom, hogy a Dinamó—PVSK fúzió nem jöhetett létre, mert igazán klasszis csapata lenne Pécsnek”. Azok a tudósítások tehát, ame­lyek eddig jelentek meg a mis­kolci mérkőzéssel kapcsolatban, minden alapot nélkülöznek. TENISZ. A Magyar Tenisz Szövetség Pécsett július 20-tól augusztus 5- ig a Déli, Nyugati. Alföldi ke­rület részvételével magvar uitán- pótlás és országos ifjúsági tan- folyamot rendez. A tanfolyamat Lovesányj Jenő országos kapi­tány, európai hírű aktató vezeti és Hol öle Jenő kerületi előadó bonyolítja le A táborba csak jómozgású, jó technikai felké­szültségű és az utánpótlás szem­pontjából komolyan figyelembe vehető teniszezők vehetők fel. .— Részvételi díj 35 forint, melyet a résztvevők szombat estig kö­telesek a törlés vészéivé mellett a jelentkezéssel együtt fizetni. Különórákra szintén lehet je­lentkezni, Holota Jenőnél a ba- lokányligeti teniszpályákon. Kel­lő számú jelentkező esetén a pé­csiek részére különtanfolyamot szervez a vezetőség. Pécsről Laczkó Pál, ITolota Jenő, vala­mint Bálint Szilveszter, Schnei­der Ervin. Gulyás István, Hirth István, Kálmándy István és Edenhoffer Anna, Kopár Lívia a tanfolyam résztvevői. MOSOTT RONGYOT magas áron vess c Szabadság Nyomd* Munkácsy M.-u, 10­VÁNDORSPORT — A Természetbarátok Turis­ta Egyesülete pécsi csoportja július hó 20-án a következő ki­rándulást rendezi Utiranv: Kis- rét.—-Kantavár—25-ös út Mánia— Sikonda. Vissza: Mán fa régi t-es út Mecsekszabolcs—Pécs. Találko­zás a Pálos templom előtt reggel 6 órakor. Vezető: Köntzöl Zsig- rnond. Istenkúti üdülőtelepen ügyeletes: Jakab Kandómé. Fe- hérkút; védkunvhónál ügyeletes: Wolf József. Vendégeket a túrá­kon ■>« üdülőtelepen szívesen lát­nak . Vpartesfűletl hirek Pécsi és járási kovácsmesterek ügyeimébe! A július havi kovács- szénkiutalás megérkezett. Befizet­het: a Pécsi Ipartestület Anyag­osztályán. 1947 július hó 23-ig, későbbi befizetéseket az utalváf nyok lejárása miatt nem fogad­hatunk el. Somogy, Tolna, Baranyamegyc kamarakörzeti Húsipari Értekez­lete: Folyó hő 20-án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Pécsi Tpartestület székhazában Somogy, tolna és BaranvamOgve búsipa­rossága kamarakörzeti értekezle­tet tart. A Pécsi Ipartestület Húsiparos Szakszosztáiya ezúton is felkéri tagjait és a megye iparosságát hogv az értekezletén az országos Húsipari Szövetség kamarakörzeti egyesületének meg alakítása és fontos szakmai kér­dések megvitatása érdekében mi­nél nagyobb számban feljelenni szíveskedjenek. A fodrászipari szakosztály El­nöksége értesíti pécsi és járási tagjait, hogy hétfőtől csütörtökig bezárólag a mosószappan árát Pánczél Gézánál és Kovács Fe­rencnél fizessék be. (Mester ( kg-ot .alkalmazottak, segéd, ta none '■= kg-ó: kapnak) A fod­rászok részen , szivacsok meg- rkezlck Páncél Gézához, Rendőrségi hírek Őrizetbe vette a rendőrség Ferenczi ístvánné. szül Ha­lász Borbála 46 óvps többszö­rösen büntetett bejárónőt, aki özv. Kassai Józsefné, volt la- kásadóhiője ■szobájából ágyterí- tőt vitt el és bejáró helyéről Máj er János honvédszázados tulajdonát képező nagy mennyi­ségű fehér- és egvéb ruhaneműt lopott. A rendőrség bravúros nyomo­zással elfogta a Hullám-strand­fürdő két fiatalkorú fosztogató­ját. Az ellopott karórákat a rendőrségnek még idejében sike­rült lefoglalnia. Ifj. Fehér Ferenc néhány nap­ijai ezelőtt feljelentést tett az üzletében megfordult fiatalkorú ellen, aki kerékpárpedált és ab­roncsot vitt el tőle. Később azonban a fiatalkorú tettét meg­bánta és az eltulajdonított hol­mit visszaszolgáltatta. MEGHÍVÓ. Az Újjáépítés Dunántúli Építő­ipari Szövetkezet 1947. évi július hó 26. napján délután 3 órakor Pécsett, Rákóczi-út 48. sz. alatt az 1790/1947. M. E. sz. rendelet értel­mében tartandó rendkívüli köz­gyűléséire. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő- bizottság jelentése a megnyitó mérlegről. 2. A megnyitó mérleg megállapí­tása. 3. Az üzletrészek névértékének megállapítása. 4 Az 1790/1947. M. E. sz. rende­letből folyóan, az alapszabályok 8. §-ánaik módosítása. 5. A szövetkezet, alapszabályainak az 1947. évi XI. t.-c. értelmében való módosítása. S. Felmentvények az igazgatóság és felügyelőbizottságnak. 7. Igazgatósági és felügyelőbizott­sági tagok választása. Az Igazgatóság. 27/9—1947. sz. Tárgy: Útlevél kiállítása. HIRDETMÉNY. Belügyminiszter Ur a fenti ügyben kiadott vonatkozó ren­deletével a személyazonosság igazolásánál a fényképek hátlap­ján a nyomozás alapján megál­lapított személyadatok feltűnte­tését rendelte el. Ezt az igazo­lást a rendőrőrszoba parancsno­ka aláírásával látja el és bé­lyegzővel hitelesíti. Minden lénykép a fél által sajátkezű aláírással látandó el, amelynek azonosnak kell lenni az útlevél- kérőlapon előírt helyen lévő alá­írással. A fentiekre tekintettel értesí­tem a város lakosságát, hop: az útlevél kiadás iránti kérelmeik­hez szükséges fényképek sze­mélyazonosság igazolása végett a jövőben az államrendőrség pécsi és járási kapitányság őr­személyzeti osztályának kerüle­ti leg illetékes rendőrőrszoba pa­rancsnokánál jelentkezzenek. Pécs, 1947. évi július hó 16. A kap. Vezetője helyett: Pogány Dezső r. őrnagy. OLVASSA AZ „03 DUNÁMTÓL"-!» Kiváló nyári tüzelő? Alágyujtani való papírhulladék zsákonként 2 forintért reggel 8 órától délután 1 óráig kapható a Szabadság Ityomdaban Munkácsy M,-utca 10. 6 havi részletr e vásárolhat KÖNYVET az üj Dunántúl Könyvesboltban Kossuth Lajos-út 4 Telefon: 24-90. Szabadság Nyomda K. F. L, Pécs Szerkesztőség Munkácsy M.-u. 10 Telefon: 29-19. Kudöhivatal: Munkácsy M.-u. 10 Telefon 29-áO. Felelős szerkesztő Révész Gy István Felelős kiadó e» nyomdavezeté Act. József

Next

/
Oldalképek
Tartalom