Új Dunántúl, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)
1947-07-18 / 161. szám
ÜJ DÜNANTÜL íftö JÖB2C5 *Ä Munkásgyerekek paradicsoma Hadifogolyszolgálat a dohánygyári napközi oil honban, ahol gondos felügyelet alatt, kitűnő ellátás mellett nevelődik 40 apróság, mig anyjuk dolgozik A Magyar Nők Demokratikus SzöocUtége országos akciói indítóit meg üzemi napközi otthonok létesítésére. Ennek az akciónak nyomán egymásután létesülnek a dolgozó nők egyik leglényegesebb problémáját megoldó napközi otthonok. Nem szorul különösebb méltatásra a M. N. D. Sz. ilyenirányú ténykedése, ha arra gondolunk, hogy a napközi otthonok hiányában az anyává lett dolgozó nő kénytelen abbahagyni munkáját, ha még annyira szüksége is volna családiénak a keresetre. Hiszen voltak és vaunak plyan anyák is, akiket éppen az anyaság a családi létfenntartás szükségletei kényszerítenek a munka folytatására. Ilyen esetben, gyermeke felügyelet nélkül maradva riefe legnagyobb részét az utcán tölti, pz pedig különösebb ma gyarázatra nem szorul. Pécsett sajnos kevés olyan üzem van, ahol már ma meg lehetett oldani s napközi otthonok kérdését. A Dohánygyár ezek közé a szerencsés üzemek közé tartozik. DELET HARANGOZTAK. mikor Mayer József névül, a pécsi M. N. ü. Sz. városi titkárával befordultunj- a Dohánygyár kapuján. Mar messziről láttuk, hogy a kerítésen túl nagy a forgalom. Anna néni — a napközi otthon óvónője — fogadott bennünket. Éppen mesét olvasott a körülötte elhelyezkedő gyerekeknek, mikor megleptüük. Az udvar nem nagy ugyan, de jó mozgási lehetőséget biztosit a gyerekeknek, ugyanakkor pedig a felügyelet alól nem tudnak kibújni. Még két hintájuk is van és most építettek egy fürdőmedencét is. De éppen ma oltották őket. hát fürdésről szó sem lehet, így a nagyobbak mesét hallgatnak, a kisebbek pedig homokvárat építenek. A napközi otthon 14 éves korig fogaid be gyermekeket. A legkisebb lakó most 6 hetes. Egy árnyas fa alatt találjuk. Ott pihen oa már hozzák is a gőzölgő levest. Mindenki annyit kap belőle, amennyit akar. Tibi -r- egy i éves fiú — 3 tányérról fogyasztott el. Aki egy lányér után még kér. annak fel keli tartani a kezét hang nélkül. A kiszolgálás gyors, de nem olyan gyors, mint a gyerekek szeretnék Sokan már a nalgcsintát várják. A palacsinta megjelenése még r i vasfegyelmet is felbontotta. Mindenki először akar kapni belőle. A kisebbek kettőt, a nagyobbak négyet kapnak egif- szerre. De alig, hogy végigmennek a soron. kezdődhet elölről az osztás. Így megy ez addig, míg valamennyi jól nem lakik. A tányérban senkinek sem szabad étel- maradékot h - íjni. Jóleső ér , nézni ezt a sok táplálkozó apróságot. Vannak olyanok is, akiket etetni kelt. Egy két éves kisfiú — távol a nagyoktól — egyedül étkezik. Ő még nem éri fel az asztali. Egy tányér letzes és két palacsinta volt elől'e De nemsokára . . Egy szülővel is találkoztunk. Főtt kukoricát hozott gyerekeinek. Már nem tudták megenni. Aki ráér, naponta többször bejön látogatóba. Úgy ér zik, jó helyen vannak gyerekeik. Közel hozzájuk, á munkahelyeikhez. És ez a tudat nemcsak az anyák nyugodt arcán, de a munkán is meglátszik. \ szerető két arca Vasutas nagygyűlés! A Hadiiogolyíogadó Bizottság közleményei: Pécsre érkeztek: Szívó András, j László, Baja; Tarján István, Béla; Pécs: Pályi Pál, Pécs, AipM-u. i István, Szigetvár! Csiszár 29. sz. Várnagy Viktor, PécsflCazj ^1, ,, .. T , .. _ 5 Csütörtökön délután 1500 főnyi László, Pécs; Ignacz György,' hadifogolycsoport érkezett DebréVajszló; Forró Ferenc, Baja. ! centbe, közöttük 419 tiszt, 200 legénység és Szombat regKaufmann Károly, Pécs; Mihályi 9elre valamennyien hazaérkeznek József, Pécs; Pálfi Pál, Pécs; Papp j otthonukba. Ferenc, Pécs; Szedő Antal, Pécs; Horváth Lajos, Baja; Kovács János, Kaposvár; Villám Tibor, Pécs; Rali István, Baja; Spitkó Magyarországra érkeztek: Varga tiszthelyettes, 815 Sándor, Pécs; Hoblik László, Pécs; 36 polgári személy. A szerető két arca Kommunitlg minisíter javaslatit* Nagyobb segélyt, önállósítás! kölcsönt a hadifoglyoknak! F, hó 19-én, szombaton este 7 órakor mében Munkáskaszinó nagyterSzefes tart MÁV igjzgatóhelyetteb előadást Pécs vosutassága előtt. Mit hoz augusztus 1-je a vasutasságuak Ténylcgs és nyugdíjas vasutasok! Sorsotokról, családotok jövőjéről van szó. Jöjjetek el mindannyi .n! ! ! Molnár Erik elvtárs, népjóléti miniszter újabb hétmillió forint hitel megszavazását kér^e a Gazdasági Főtanácstól. Molnár elvtárs tervezetet dolgozott ki. hogy a hadifoglyok zsebpénzét 20 forintra emeljék, az éddigi 10—100 forint egyszerű segély összegét megduplázzák, vagyis 20—200 forint segélyt folyósítsanak a rászoruló hadifoglyok számára. Erre a célra négymillió forint szükséges. Azonkívül feltétlenül szükségesnek tartja Molnár elvtárs a hazatérő hadifoglyoknak mezőgazdasági, ipari termelőmunkába vagy a kereskedelembe való beilleszkedésének sére megköanyitéönállósítást kölcsön folyóst tá 1 sái. A tervek szerint 1000— 10.000 forintos összeget kapná« nak (are a célra a hadifoglyok. Ennek a fedezésére újabb hárommillió forint hitelre van szükség. Molnár elvtárs már eljuttatta a , népjóléti minisztérium hétmillió ’ forintos hitelkérelmét a Gazdasági Főtanácshoz és minden remény megvan arra, hogy a hitelt engedélyezni is fogják. A szerető két arca Kovács Béla agyéi máshét» kezelték... Erősen emelkedik a tipascipők termelése 6000 demokrata letartóztatását belügyiek tekinti az USA !»ptúnk éppen a pala tééoel foglalatoskodott A KONYHA ELŐTT irr csiklandozó szag. Mikor be- palacsinta süti a napközi otthon két szakácsnójs Ma burgonya leves és lekváros pala- onnta lesz az ebéd. .4 gyerekek ezt hérték. Nem kis büszkeséggel mutat, ták meg a heti étrendet. Csirke- paprikás ég rétes is szerepelt többek között. A legnagyobb meglepetést mégis az okozta, hogy a kitűnő konyhát, havi 1500 forintból tai-tják fenn. Ennyi van 40 gyerek napi háromszoros étkezésére. Igazi szakácsművészct kell ehhez. )És nem csak az élelmezésre, hanem a téli tárolásra is kerül eb- ; bői a pénzből. Az éléskamra már most gazdag. Saját befőzésű gyümölcsíz, gyümölcs és mézzel telt üvegek állanak hosszú sor. ban. Még[ sertésI is hizlalnak. Búr gonyát és hagymát most akarnak beszerezni télire. SZOKATLAN CSEND fogad bennünket az ebédlőben, pedig a terített asztalok mellett már ott ülnek > gyerekek. Mert aki lármát csap, nem kap enni. Ez a törvény. Néhány perc null. HUbidsAzc^tU^ Istud* í HUftdi magyar delének«« legközelebb nm I URÄIN11IÄBA1N1 Washingtonból jelenti a Reuter: Marshall külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok koTmánya nem tehet különleges lépést, a görög kormány által foganatosított tetáróztatások dolgában mert a letartóztatások az Egyesült Államok véleményének előzetes kikérése nélkül1 történtek és ez a görög kormány belső ugye. Mint ismeretes, Anglia a hét elején ugyanezt az álláspontot foglalta el a demokraták letartóztatásával kapcsolatosan. Belgrádból jelenti az MTI: A görög monarcho-fasiszta hatóságok folytatják a demokraták tömeges letartóztatását. A letartóztatottak száma az elmúlt, szerda óta ó000-re emelkedett. Tizenhat bankár ellen indított eljárást a G R kosztkamat üzletek miatt Budapestről jelenti a MOT: A gazdásági rendőrség megállapította, hogy gazdasági életünk rákfenéje az úgynevezett kosztüzlet, a magas kosztkamatok, amelvek heti 2—3 százalékot is elérve 'önkre1* "ri* a tisr'eseéges kereskedelmet. Éppen ezért a gazdasági rendőrség hetekig tartó alapos munkával vizsgálatot indított mintegy .30 nagy cég ellen és megállapította, hogy a legnagyobb koszfkamatüzletct a budapesti „Letéti Bank" bonyolítja le. Megállapította a rendőrség, hogy a letéti bank igazgatója és tulajdonosa Márkus Sándor főképpen magánszemélyek tói, de más tőzs-. dei cégektől is magas összegeket vett fel kosztkamat kihelyezésére. Megállapította a vizsgálat, hogy 30 nagy cég rendszeresen adott át pénzt mastél-két-három százalékos kosztkaraatra, Márkus Sándor pedig két százalékos kosztkamat- többlettel helyezte ki a pénzt. A tőkések és az illető cégek kosztügyleteit nem könyvelték A gazdasági rendőrség az ügyet mint uzsora bűncselekményt áttette az ügyészségre, Ezenfelül átiratot küldött a tőzsde vezetőségének a fegyelmi eljárás megindítása céljából és ugyancsak átirt a kereskedelem. és szövetkezetügyi minisztériumhoz is az ügyben szereplő cégek iparengedélyének megvonása és a cégjegyzékből való törlése végett. A gazdasági rendőrség 16 bankár ellen megndftolta az eljárás t. Szerdán este nyolc óra 20 perckor a rádió munkatársa beszélgetést folytatott Hajdú Gyula elvtárs, iparügyj államtitkárral, Pécs város képviselőjével és S z é- k e 1 y Pál elvtáissal, az ÁFOSz vezérigazgatójával. A beszélgetés során Hajdú elvtárs megállapította, hogy a bőrellátás terén bizonyos javulás ész. lelhető. A háború előtti termelésnek egy évvel ezelőtt negyedét, ma 65 százalékát termelik. A bőrgyárak elsősorban olyan bőranyagot tartoznak készíteni* amely tipuslábbell készítésére alkalmas. Csak a kevésibbé jó anyag szolgálhat luxuscipők készítésére. A tipuscipö gyártására szolgáló külföldi hőranyag sokkal drágább, mint a belföldön előállított áruk, do a dolgozók ellátására szolgáló típuscipőket olcsóbb áron hozzák forgalomba, a tuxusetpóket pedig felárral. — A tipuscipök termelése erő. sen emelkedik. ősszel havonta 300 ezer pár bőrtalpú és 300 pár gumitalpa; lábbeli készül. A napokban rendelet jelenik meg, amely előírja, milyen vastagságú alsóanyagot kell bedolgozni. Aid rosszminőségfl tfposcfpőt vásárol, azonnal jelentse. — A férfi félcipő ára lfO a nőt 87, a gyermek 45 forint Remény van a cipők olcsóbbodására. Amellett a fizetés emelkedik, a csökkenő árú cipókhoz könnyebben jutnak hozzá a dolgozók. — A hároméves terv a termelés fokozását jelenti. Egyre több bőr. gyár dolgozik, fokozódik a nyersanyagellátás, a termelés és csökkennek az árak. Nyolc havi börtönre ítélték a Szülészeti Klinika tolvaját Nagy János 29 éves pécsi í*. kos anyjához akart utazni Szlovákiába. Nem volt pénze útiköltségre, ezért elhatározta, hogy ® Szülészeti Klinika kasszájából „veszi magához“ a szükséges ösz- szeget. Látta, hogy a kisasszony az asztalon felejti a kasszakülMil jelentett volna Magyarországnak a párisi értekezleten való részvétel Moszkvából jelenti az MTI. A moszkvai rádió a ncwyorki rádió magyar vonatkozású hírmagyarázatára válaszolva rámutatott arra, hogy Magyarországnak a párisi értekezleten való részvétele azt jelentette volna, hogy csatlakoznia kellett volna az amerikai irányítás alatt álló európai gazdasági és pénzügyi hálózathoz. Ez esetben meg kellett volna sza kitania Európa számos országával kötött előnyös gazdasági kapcsolatait és le kellett volna mondania hároméves tervének megvalósításáról. A gazdasági segítséggé! idegen befolyás hatolt volna be az országba, megerősödtek volna a demokrácia ellenségei és az ország végeredményben a ten- ' qerentúli expanziós erők karmaiba 1 kerüli volna. • csőt. Erőgyűjtésképpen egy liter bort ivott meg, majd hétfőn haj- ualS fél 4-kor kinyitotta a kasz- szit és ellopta onnan a kisasz- sKony két aranygyűrűjét, melltűjét és tölbbezer forintot. Lakótársa minden holmiját, —• ruháját, cipőjét, fogkrémjét, fogkeféjét, xtb. — összecsomagolta egy batyuba és taxiért telefonált. Megegyezett a sofőrre], hogy kt- Vencszáz forintért elviszi Budapestre. A pénzt azonnal kifizette. A soff őrnek feltűnt, hogy honnan lehet egy klinikai alkalmazottnak, akinek minden holmija egy batyuban van, kilencszáz forintja, és rendőrért ment Nagy Jánost otthagyta a luxiban :<ki a Kor hatosára elaludt- A rndör ébresztette fel. A pénizt é batyut elvették öle, öt ped; örvényszék elé áHitották. f ícai törvényszék egyesbirája havi börtönre Ítélte. A vádlót nyhitésért, az fellebbezett. ügyész súlyosbításért