Új Dunántúl, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-17 / 160. szám

UJ DUNANTOE 1947 JULIUS JT M&íejezés efött a ieíek- könyvelés Baranyában Megnehezítí-c az UFOSz a Földhivatal munkáját azzal, ha nem engedi felületesen intézni a telepesek problémáit A ^telepesek ős újgaadák hely- rcte.’ súlyos és megoldhatatlan kérdése a magyar földreformnak. Hogy az újgazdák az ellenük j megnyilvánuló megnemértésse! és lárliaó ellenszenves magatartás­sal megbirkózhassanak, elenged­hetetlenül szükséges volt, hogy valamennyi telepes és újgeizd egy táborban, tehát egy olyan érdek- védelmi szervezetbe tömörüljön, amely szervezet telepes és újgaz- da tagjai kérését és követeléseit kellő hangsúllyal tudja képvisel­ni és kiharcolni. Ezért volt szük­séges az UFOSz megalakítása,.— Röviden így jellemezhetnénk az l-'l'OSz létjogosultságát, és feltét­en szükségességét. Fz ideig 2ó.70Ó családo*, 119 000 lé számmal, 130000 kát. holdon telepítettek ie a kitelepítésre vá­ró svábok birtokaira. Ezek közül 7230 az olyan családok száma, amelyeket rá kellett telepíteni a kitelepítésre kijelölt svábokra De ehhez még igen sok hasonló hely­et : szülte azt a nagy elkesere­dést, amely az újgazda telepesek nagy táborában észlelhető. Nincs szükség /eíepfetügyelőkre! Az UFOSz ezeknek a nevében egységesen jár el és intézkedik. Legfontosabb követelései közé tartozik az, hogy a volksbundisták kitelepítését minél előbb fejezzék be illeté­kes szervek! Követeli az UFOSz, hogy a ma­gyar kormányzat az amerikai ha­tóságoknál eszközölje ki. hogy a vujksbundisták kitelepítését to­vább folytathassuk! Ha ez nem menne valamilyen ok, vagy okok miatt, oldják meg a telepesség égető problémáját a kitelepítendők összeköltöztetésével. Nincs szükség telepfelügyelőkre Nevezzenek ki a szükséges he­lyekre telepcsgazdákatl Ezekett viszont a telepesek ma. guk közül válasszák ki. Fizetésükről gondoskodjék az Or­szágos Földhivatal. Az UFOSz általános véleménye köz.é tarto­zik, hogy a telepesek kezébe is ed iának bírói bo ot. Fehessen őket is beválasztani a községi elöljáróságokba. A földalapba befolyó bevételeket ’fordítsák aiz újgazdák, elsősor­ban pedig s telepesek megsegí­tésére Olcsó hiteleket köve tej az UFOSz tagjai részére! Kérik a kormányzatot, hogy « 17 mil­liós ujgazda hitelhez hasonlóan biztosítson számukra további olcsó, lehetőleg ismét 5 száza­lékos újgazdahitclekct. Természetesen vannak olyanok is akik blzonv nem nézik jó szemmel a UFOSz működését A i. özeimül than egy helyi napilap­ban látott napvilágot az a valót­lilr h'ir-,5^y -UFOSz é« a Me­gye; Fo.dhivnta! %ózött nincs meg a kellő megértés, és hogy az i FOSz mega akulása óra csuk megnehezítette g Földhivatalok munkáját. < Hogy megnehezítette, nem von­juk kétségbe. Csupán nagyon he­lyesnek találjuk, hogy végre van olyan érdekvédelmi szerv, amely ezeknek az úibirtokosoknak és >e lépeseknek az ügyeit a magáévá leszi, és természetesen nem nyugszik bele, hogy kéré­süket a Földhivatalok tessék- láseck módon teljesítsek csak. A földhivatal mondja: jó az együttműködés Egyébként ebben az ügyben megkérdeztük a Megyei Földhiva tál egyik vezetőjét, aki yvinden ellenkező híreszteléssel szemben azt állította, hogv az UFOSz szervezetek között és a Megyei Földhivatal között a legteljesebb egyetértés ytan. Megtudtuk azt is, hogy a telekkönyvi munkálatok az egész vármegyében a legjobb úton haladnak és jelenleg a telekkönyvezésnek mintegy 99 száz léka nyert be­fejezést a nagybirtokoknál. Csupán Mohács környékén van fennakadás. — A jövő hónapban 6000 kát. hold telekkönyvezése ;tt is befejeződik. Az UFOSz követelései közé tar­tozik az a nagyhatású kérdés, hogy az igénylés nem eszközöl­hető, az igényelt föld a földalap javára irassék! Barinyamegyében 82 község ki­vételével a műszaki és telekköny­vi munkák augusztus 1-re befefe- ződnelc. | Kevés a szakember Pécsett ; Mégis megdöbbenve hallottuk, hogy a Megyei Hivatal szabadsá­golt embereket. Szüntesék meg a i tisztviselők és szakemberek sza­badságolását a telekkönyvezés műszaki munkálatok befejezéséig. Az UFOSz-re pedig szükség van. Ezt mutatja a földosztás kö­rüli mutatkozó hatalmas munka- többlet S ha vannak még gánesoskodók, akik aggodalmaskodnak az UFOSz szervezetek létjogissultsága miatt, megnyugtatjuk őket: bár csak a Megyei Hivatalok látták volna e! olyan lelkiismeretesen és lelkesen munkájukat, mint most az UFOSz akkor ezek a földosztáskor észlel­hető problémák sokkal hamarabb már a földosztás körül minden orvoslásra találtak volna és ma tiszta képei mutatna. F. J Hadi fogoly szolgálat A Hadifogolyiogadó Bizottság közleményei: Pécsre érkezett hadifoglyok: Hlabik László, Pécs; Maurer An­tal, Nagykozái; Walczer József, Nagytkozárj Bősz Mátyás, Romo- nya; Rizs József, Fomonya; Kriszt Sámiuel, Pécs-Gyárváros; Sréber Tamás, Nagykozár; Schrevecz Vince, Nagykozárj Reisz János, í Barkó György, Magyarsarlós; Sá- nos Pál, Pereked; iíasztresz Gyula Vasashird; Willant Tibor, Pécs, üzenetek: Derka István, Pécs, l. posta és I.osonczy István. Garé üzenik, hogy jól vannak és jön­nek haza. Magyarországra érkezett hadi­foglyok: Péter Sándor, Pécs; Bem Tibor, Nagykanizsa; CsAnyi Jón nos, Nagykanizsa; Halmi József, Dunaföldvár; Horváth János Baja; Sziéívin János, Baja; Virágib Lajos, Nagykanizsa, Budapestről jelenti az MTI: Kedden, este Máramai os-sziget felől 2000 hadifogoly érkezett Deb­recenibe. Közöttük 122 tiszt, 1465 legénységi, 140 polgári személy és 273 munkaszolgálatos, Zárószó a mimkáskulfurverseny „raímrotí kívüli“ S2ámához Dr. Székely György a pécsi színház uj igazgatója Próbák kezdetei szeptember 1 kapunyitás: ha kiforrottak az előadások Az elmúlt, joggal tragikusnak mondható színházi szezon után fo­kozott várakozással tekintett Pécs közönsége az elé a probléma elé. hogy ki kapja meg a jövő Sze­zonra a koncessziót. Az új igaz­gató ugyanis nem kisebb feladat előtt állt, minthogy helyes és korszerű műsorpolitikávai, jói megfogott közönségszervezéssé' és vonzó társulattal a szó szoros értelmében a színházba szoktassa a kultúrájára büszke, de a kultú. ráért áldozatokra bizony nem na­gyon hajlandó pécsi közönségei. Az elmúlt napokban a végleges döntés megtörtént. A város veze tőségének kérésére a Szinészszak. szervezet, a Művészei; Tanács és a kultuszminisztérium egyhangú döntése alapján dr. Székely György kapta meg a pécsi szín­házat. Értesüléseink szerint. S z a- 1 a y Károlyinak, aki komoly ér­demeket szerzett magának azzal, hogy a múlt szezon közepén át­vette a csődhejutott színhazat és a társulat tagjainak kenyerét, biz­tosította, a kecskeméti színház koncesszióját adták. Dr. Székely Györgyöt nem kell bemutatnunk a pécsi közönségnek. Színházi múltja és az átlagon ma. gasan felülemelkedő szakértelme biztosítéka annak, hogy a jövő szezonban a pécsi színház valóban megfelel maid hivatásának és úgy müsorpolitikájábdii, mint előadá­saiban, de nem utolsó sorban demokratikus szellemében is azt a színvonalat és irányt képviseli majd, amelyet a mai idők és a felfokozott igények elengedhetet­lenné tesznek. Az új igazgató már megkezdte társulatának szervezését. Erre vo­natkozóan dr. Székely György a következőket mondotta: — Mái a társulat megszervezé­sénél is egészen inás szempontok irányítanak, mint az eddigi helyi színigazgatókat. Példákéul a bu­dapesti Madách színház áll elöl­tem. Kollektív társulatot akarok szervezni, vagyis olyat amelyből, ha tehetsége révén Ki is uqranak egyesek az élvonalra, a legkisebb epizódista is tartani tudja a ma- uas c/.ínvoualat. Neveikről még korai lenue beszólni, annyi azon­ban biztos, hogy nyolcvan, ha ugyan n»m kilencven százalékig ü| társulat lesz. Tévedések elke­rülésére: nem a színpadon, hanem csak a pécsi színpadim új neve­ket akarok hozni. Néhány szót a műsorterv­ről? — Azt szokták mondani, hogy a színház olyan, mint a villamos. Mtndenkj bes/átlhat, akt megváltja a jegyét. Ez igaz. De ugyanilyen igaz az is, hogy mindenki csak olyan villamosra váltja meg a jegyét, amelyről tudja, hogy hová megy. Nos, erről a színházról mar most megtudhatja mindenki, hogy érdemes-e felszállni rá. Irányunk: hátat fordítani az olcsó giccsnek és úgy prózában, mint zenés da­rabokban csak magas színvonalút adni. Igen sok ősbemutatót terve­zek, de az Ismert darabokból A nem a „kasszasikereket", hanem az értékekei akarom hozni. Az ország mindem erejét megfeszítve nekilát a hároméves tervnek, a színház is tervszerűen akar dol­gozni. Es a terv az: a kezdeti ne­hézségeket vállalva három éven belül nemcsak elsőrangú színhá­zat, de elsőrangú, kifinomult íz­lésű közönségei is teremteni Pécsnek. — Mikor nyitja meg kapuit a színház? — Már ezen a ponton is meg­látszik az új munkamódszer. A következő szezonban nem lesz­nek két-három próbával, rögtö­nözve színrehozott darabok. Es hogv ezt elérhessük, a próbákat már egy hónappal a kapunyitás előtt megkezd iük. Szeptember el­sejétől már „teljes üzemben” dől. gozik a színház, de leeresztett füg­göny mögött. Egy hónapig nem játszunk, csak a műsorra tűzött darabokat próbáljuk és csak az- utáu nyitjuk meg a kaput a kö­zönség számára, ha a műsornak legalább egy része teljesen ki­forrott előadásban kerülhet szín­re. így még rövid szériák mellett is időnk lesz a későbbi darabokat is kellően lepröbálni. így előre­láthatólag a kapunyitásra csak szeptember vógéu kerül sor. A „Dunántúli Népszava" f. bó tS-i számában foglalkozik a mull, káskultúrverseny győztesével. Te­heti. Közli álláspontját a verseny, nyel kapcsolatban. Jól teszi Kár az, hjögy elfelejt közölni bizo­nyos dolgokat, elfelejti például közölni azt, hogy mi bányászok miért utasítottuk vissza a bíráló bizottság döntését, Lehet, bogy a cikkíró sokkal kulturáltabb, mint én, hiszen én csak bányász va­gyok, de valamit nem tud, amit én tudok! Nem tudja azt hogy régi és rossz játék nevetségessé tenni népünk .paraszt-millióitl Es egyáltalán nem demokratikus já­ték gúnyos vigyorra! fricskázni rajtunk egyeli — Mi tudjuk, hogy nem „illik" a színházban zajosan tüntetni s kellemetlen helyzetbe hozni a verseny rendezőségét va­lamint a „pártatlan és lekiisme- retesea mérlegelő zsűrit”. De azt is tudjuk, hogy ha a „Forog vagy nem forog" most forog, hát hasz­talan prédikálnak nekik parasz­toknak és nekünk bányászoknak a magyar dolgozók álomszép egy­ségéről. Magunk részéről s saj­náljuk tehát, hogy okot adtunk a „disszonáns közjátékéra! De mi nem uralkodtunk magunkon! Ml tudjuk, mennyi verejték hull azért az áldotj kenyérért a föld felett és föld alatti Semmi okunk arra hogy azon nevessünk, aki nem olyan ostoba és tótét, mint ami­lyennek CJnöfk rajzolták! Mi dolgo­zunk és higyje el: a mi műnk tok eredményes leszl — Különben kö­szönjük a tapintatos és finom ki­oktatást a „helyénvaló és sport­szerű magatartásról”, de egyálta­lán nincs kedvünk1 gratulálni és kezet szorítani azokíkkal. akiknek „rouukáskultúra” címén arra van idejük, hogy hosszú hónapok fá­radságos munkájával tökéletesen nevetségessé tegyék a „munkás- kultúra” színpadán azokat, akik most létástól-vakulásig izzadnak azért, hogy kenyerünk és ezzel erőnk legyen nekünk dolgozóknak felépíteni azt az országot, mely­ben már — hisszük — nem lehet bárgyú röhej tárgya a paraszt! Jószerencsét! Mául Nándor a pécébányatelepl bányászszakszervezet elnöke A szerető két arca A szerető két arca Hajdú eivtars a rádióban Tegnap este 8 óra 20 perckór Budapest 1, hullámhosszán a rádió munkatársa beszélgetést folytatott Hajdú Gyula dr. elvtárs, iparúgyi államtitkárral, Pécs nemzetgyűlési kcpvselőjévcl. Dr. Hajdú elvtárs az ország cipő- és bőrellátásának kérdéséről nyilatkozott. A beszélgetés részletes közlésé­re holuaDi számunkban visszaté­rünk. Amerikából jöttem, mesterségem címere... A verebek azt csiripelik Pécsett, hogy törökszeg fii, liliom kinyílott a Szabadság-párt Káptalan utcai főhadiszállásán. Sulyok bankdirektor úr pártja másod virágzásának napjait éli. Mint egy e,f> rbenb.igyorí szép hölgy, akihez visszatérnek a ess,podár bá­rotok, a gazdag pártfogók, mostosinosit ja, rúzs ózza. kifesti ma­gát ez a puccos dáma. Amikor újság-leánya, a Holnap, ez az oly rövid életet élt törzsTÜlöiítc, tragikus körülmények közt elhunyt, ' és a direktor- papa is csúfosan fclsült, a barátok, a gazdag mecénások hideg közönnyel elfordultak tőlük, mosták kezeiket és máspártnak kezd. ték csapni a szelet: A Sulyok-pártra zord idők következtek. F.z a jobb sorsra aligha érdemes gyülekezet iszonyú anyagi gondok- kaj küzdött Április hóban tagsági díj gyanánt nem több, mint 137 forint folyt be a pártkasszába, ennyit pedig Pesten a leg­utolsó míirokkant koldus is megkeres naponta. Nyílt titok volt például, hogy a párttitkár nem utazhatott le Mohácsra, hogv az eszmét terjeszthesse, mivel az útiköltség felülmúlta a párt finan- ciális erejét. A pértfuakcionáriusok egy vasat sem kaptáik, úgy­hogy pusztán a pécskörnyéki falvak megagitáláxár, szorítkozhat­tak, ahová kerékpáron is ki lehetett járni. A Káptalan utcai párthelyiaég szörnyen elhanyagolt állapotban volt. Az embernek elfacsarodott a szive ily testi és szellemi nyomor láttára. Am a sulyokista ellenállókat ez nem törte meg. ők ellenálltak, kitartás­sal voltak és ez a „kitartás“ meghozta gyümölcsét. A tagdíjak ma sem csörgedeznek bővebben a Káptalan ut­cán, mégis nagy a VjÜtozas. Úgy la'szik a gajdig nagybácsi az UNRRA útján szcretetcsomagot küldött, A pártbHyiségeit reno­válják. kifestik, a pártfunkcionáriusok megkapták az elmaradt' honoráriumot Majd fölveti őket a pénz. Azok a kotnyeles vere­bek azt ve-rebesgetik, hogy sulyokista szervezők a választásikén], pány alatt 200, azaz kettőszáz forint napidijat kapnák, továbbá/ hogv a választások tartama alatt jeepek fognak rendelkezésükre áll mi korlátlan számban. Igen, a .Szabadság-párt újra tevékeny részt vesz a dem ok rá cia életében. Igaz, hogy ez a tevékenység egyelőre csak tutort orrok, bevert koponyák, és levert vesék tonnájában nyilvánul meg Az U kellemetlenül érinti a haladás őszinte híveit, hogv a di- rsktor.pspút, ldnek politikai mul|ia nem egeszen szeplőtlen, ki­golyózták a politikai küzdőtérről. Most hát nagy a tülekedés a sulyoklst - képviselő urak és ur hölgyek között « vezető pozí­cióért. Csak úgy ne járjanak, mint a Pál-utcai fiúk, hogy min­denki viselni fog valamelyes tisztséget, csak éppen legénységük nem lesz. Dehát ez nem is fontos. Mesziről nem látszik. Hát még olyan meszsiről, ahonnan a fürge amerikai jeepek és a szeretet- .somagok elindulnak...

Next

/
Oldalképek
Tartalom