Új dunántúl, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-18 / 135. szám

ÜJ DUNÁKTÓL 194» JOMUs' is A liazaáruló svábok azonnali kitelepíléséi, a telekkönyvezés befejezését és a hároméves terv meg­kezdését követeli a Pécs- Baranyai UPOSz Nemrég tartotta meg a Pécs- Baranyai UFOSz szervezet me­gyei értekezletét, melyen teljes számban megjelentek a vidéki szervezetek vezetőségei. Dögéi Imre az UFOSz országos főtitkára mint központi kikii'dött tartott politikai és gazdasági tá­jékoztatót a megjelentek előtt. — Ismertette az UFOSz eddig' mun­káját és a jövőbeni célkitűzéseit. Hangoztatta, hogy az újgazdák és az újonnan földhöz juttatót tak szervezetét minden újgazdának teljes erejéből támogatnia kell, mert csak így várható eredmé­nyes munka. Megállapította, hogy az újgaz­dák helyzete ma még egyáltalán nem kielégítő, mert vannak olyan helyek, ahol az újgazdák nyomo­rognak. nincs még kenyerük sem. Eleket a kérdéseket a legsürgő­sebben meg kell oldania az UFOSz-nak és meg is oldja A tájékoztató nagy tetszést váltott ki az újgazdák között és többen hozzászóltak, majd Vörös László megyei titkár terjesztette elő a következő határowati javas latot: A Dinnyés Lajos miniszter el­nöklete nlatt újjáalakult koalí­ciós kormánnyal a iegtcljesehb bizalommal viseltetünk, de annak működését ,a legcberebb figye­lemmel ikisérjük, Teljesen elitéljük Nagy Ferenc volt miniszterelnök cs társainak ellenforradalmi tevékenységét és parasztárulását. Flelyeseljük és követeljük a nagybankok 'azonnali árleszállitá sát, valamint ez «Krárolló sző­kébbre vonását. Követeljük az újgazdáknak jut­tatott ingatlanoknak gyors, de legkésőbb folyó év október 1-ig telekkönyvezését. Követeljük ,a közepes termés esetén a beszolgáltatás teljes meg­szüntetését, rossz termés esetén pedig <a beszolgáltatás olyan mó­dosítását, hogy csak a 15 holdon felüli gazdák legyenek bcszolgál- tatásri kötelezve. Követeljük, hogy azokat a te­lepfelügyelőket, akik az újgaz­dákkal szemben ellenséges érzü­lettel viseltetnek, azonnal váltsák le. Követeljük, hogy a 3 éves ter­vet augusztus 1-ével kezdjék meg és az értekezlet egyben kimond­ja, hogy a 3 éves tervet minden erejével támogatja és az újgaz­dákra eső részét maradéktalanul végrehajtja. Az értekezlet elhatározta, hogy a munkás-paraszt szövetség meg­szilárdítása érdekében minden ál dozatot meghoz. Követeljük, hogy a hazaáruló svábokat azonnal telepítsék ki és távoliteák el őket és tasváh bírók, valamint az elöljáróságok soron- kivüli leváltását. Követeljük végül, hogy az UFOSz megyei titkárságok a kor­mányzat részéről megfelelő anya­gi támogatást (kapjanak, hogy ezek ,a szervek az újgazdák cs a földhöz juttatottak érdekében megkezdett áldásos munkájukat zavartalanul végezzék tovább. A határozati javaslatot az értekez­let egyhangúlag elfogadta. B oyásyok figyelem? A kötött bérek mellett a mennyiségi munkának is kifejezésre kell jutnia — állapította meg a Magánalhatmazotlak Szakszervezetének nagygyűlése A Magyar Magánalkalnrazottak Szabad Szakszervezetének pécsi csoportja hétfőn este nagy tag­gyűlést tartott a Pannónia szálló nagytermében. A hallgatóság zsú­folásig megtöltötte a termet, hogy meghallgassák Kertész Miklós elvtárs. nemzetgyűlési képviselő, országos elnök és Köves András elvtárs, főtitkár felszólalását, akik első ízben jelentek meg városunk­ban. Koharits József helyi elnök meg­nyitója után, a MMSzSz a ke­rületi titkárs-ág javaslatára a le­mondott Koharits elnök helyé­be Deák Líviát, mig a Szakszer­vezeti Központba Budapestre rgndcit Barabási Rezső titkár helyébe Bobánovits Jenőt Válasz­totta meg. A lelépő elnököt és a titkárt a taggyűlés melegen búcsúztatta. A titkári és pénztárnak! je­lentés után Köves András főtit­kár eívtárs szólalt fel és 65 ezer magánalkalmazott üdvözletét fo'- mácsolta aiz ország legnagyobb vidéki szervezetének. A kollektív szerződésekről szól­va kiemelte azt a követelését, hogy a miniméig bérnivó a maximálisig emelkedjék, amennyire ezt a nemzeti jöve­delem megengedi. A kötött bérek mellett a mi­nőségi és mennyiségi munká­nak is Ifi kell fejeződnie. Legfőbb törekvésünk a reálbé rek kialakítása. Végül a 3 éves tervnek a magán alkalmazottak szempontjából való jelentőségét méltatta. Ezután sor került az egyes ■alosztályok képviselőire, akik az egyéni kiváltságokat adták .elő és kérdéseket intéztek a főtit­kárhoz, ípv Ognycnovics 'lilán felszólalásában követelte, hogy a vidéki ügyekben a központ gyorsabban intézkedjék. Válasza. Kan Köves elvtárs hangsúlyon tét annak szükségességét, hogy a megkötött kollektív szerződések idejében érkezzenek le vidékre is. NÉVJEGYEKET. CEGKARTYÁKAI a legrövidebb Idő alatt Ké*zít * „SZABADSÁG” NYOMDA Munkácsy M.-u 10 Tel.. ZO-2? Végezetül Kertész Miklós elv­társ jynelkedett szólásra. Beszé­dében meleg szavakkal emléke­zett meg régi pécsi munkatár­sairól. akik már nem , lehettek jelen. Kifejtette, hogy a kollek­tív szenződés csupán egy árnya­lattal lesz jobb. minthogy az or­szág jel. illeg többet még nem bírna el. összehasonlította a ré­gi cs a demokratikus alkalma­zotti életet és annak a remé­nyének adott kifejezést, hogy a jövő javulást fog hozni a dol­gozó réteg sorában. 4 jóvátételre felvásárolt szarvasmarhák ára A ízarvasmcirh.ik jóvátételre tör­ténő felvásárlására a vármegyei állattenyésztő egyesületek kaptak megbízást. Az átvételi ára­kat és feltételeket a földmívelés- ügyi miniszter az illetékes társ­minisztériumokkal és az Országos Földmívelésügyi Tanáccsal egyet­értésben a következőkben állapí­totta meg: Élősúly kg-ként fizetnek üsző­ért 4.50—5.Ú0, tehenekért 4.00— 5.00, bikákért 5.50—6,50 forintot. Ebből a vételárból semmiféle cí­men levonás nem eszközölhető, a gazdáknak tehát fenti árakat tel­jes egészükben kell kézhez kap- niök. £s az így megállapított áraknál sem kisebb, sem nagyobb ár nem fizethető. Hamisak a bányászok kitelepítéséről megjelent híresztelések A MKP bányász kerületi vezetőség felhívja a bányász elv­társak figyelmét, hogy a Dunán túli Népszava 1947 június 14-én közölt kitelepítéssel küpcsolatos cikke nem helytálló, mert an­nak a bánvászságra vonatkozó állításai nem fedik e valóságot. A cikk Írójának tudnia illett volna trról a miniszteri ren­deletről, mely mentesíti a kitelepítés /alól azokat n bányászo­kat, kik 1946 előtt már a bányák kötelékébe tartoztak. Ez a rosszindulatú beállítás, — ahogy a cikk Írója foglalko­zott a kitelepítés kérdésével — csak azt eredményezte, bogy a bányatelepeken megzavarta a békés termelő munkát és ezen kí­vül általános felháborodást váltott ki a bányászok köréből. A kitelepítéssel kapcsolatosan megállapítja a bánvásztjtkár- ság, hogy a kitelepítésre kerülők névsorát a Meszhart üzemveze­tőség, a szakszervezet vezetősége, valamint az üzemi bizottságok állapítják meg. A cikkben em)i tett névsor nem hivatalos. MKP Bányászkerületi Vezetőség. Hajh László: A dolgozó parasztság pártjával szívesen működünk együtt A MOT jelenti: R a jk László belügyminiszter va­sárnap beszédet mondóit Orosz­lány bányatelepen a róla elneve­zett kultúrház felavatásán, Beszé­de elején az összeesküvés,: ismer­tette. Az összeesküvés leleplezése — mondotta — súlyos csapás a reakcióra és nagy tisztulást, ho­zott. A demokráciának azonban to- j vábbra is ébernek kell lennie, mert kívülről és belülről tovább­ra is szervezkednek a népellc- nes erők. Az. összeesküvés felszámolásával új korszaknak kel! kezdődnie — hangoztatta. A Kommunista Párt. álláspontja az. hogy a rettenetes háború után csak a nemzet teljes erejével és össze­fogásával tudjuk az országot új­jáépíteni és csak egy ilyen nagy nemzeti összefogás eredményeképpen tud­juk a dolgozó osztályok életszín­vonalának emelkedését biztosítani. Olyan Kisgazdapárttal, amely való­ban a dolgozó parasztság pártja, szíves-örömest vállvetve küzdünk, mert tudjuk, hogy ez az alapja a magyar nép felemelkedésének. Rajk László belügyminiszter ez­után egyenként felsorolta a leg­égetőbb tennivalókat. A közigaz­gatás! népi elemekkel keli felfris­síteni. Biztosítani kell a dolgozó nép életszínvonalának emelkedését. Szükség van ezért az agrárolló szűkítésére az ipari árak letöré­sére és egyidejűleg a munkabé­rek és tisztviselők fizetésének felemeléséin. Beszélt a svábkérdésről majd ki­tért a hároméves terv megvaló­sulásához feltétlenül szükséges vagyöndézsma és banikállamosítás ügyére. Megyei pár! szervezeteinli m egerősödése és a íalusi lakosság problémái a MKP bárányamegyeí járási és körzeti titkárainak értekezlete előtt Tegnap tartotta meg a MKP burán vaun egyel bizottsága a havi járási és körzeti titkári értekez­letét a Rákóozi úti pár.házban. A járási és körzeti titkárok tél­ies számban jelentek meg ezen aiz értekezleten és magukkal hoz­ták a falu népének panaszait, megoldásra váró problémáit, hogy az értekezleten orvoslást, meg­oldást nyerjenek, A titkárok egyöntetűen megállapították, hogy ■a vármegyében mindenütt jó ter­més ígérkezik. Holdanként nyolc-tíz mázsa sőt ezenfelüli búzatermést várnak Mcgá l'apíto. ták továbbá az; is. hogy pártunk az utóbbi időben nagyon megerősödött. mert a parasztság látta, hogy párunk képviseli igazán az érdekeit. — Megállapították, hogy a ki- és be­telepítések zavarokat okoznak, mert a nagybirtokos svábokat men­tesítik. a kisbirtokosok pedig akik közül legtöbb még csak német anyanyelvűnek sem val­lotta m fát, a kitelepítő lis­tára kerültek. A megye lakosságának minden problémáját megtárgyalta az ér­tekezlet. amelynek' munkájából álljon i:t néhány példa: A pécsváradi járási titkár fel­szólalásában közölte, hogv a Szlovákiából betelepített magya­roknak a Földhivatalok sok eset­ben teljesíthetetlen ígéretet tesz­nek. így megígérték, hogy annyi földet kapnak, irtot nmcnnvi unnakelőtfe volt. némely eset ben nem kevesebb, mint 30—40 hold földről van szó Ezzel mes terséncsen ellenségeskedés; szí­tanak az újgiazdák és a Szlová­kiából jött magyarok között. A villányi körzet titkárának jelentéséből kitűnik, hogy az Ottani pártszerv /etek jól dol­goznak. Az utóbbj időben a taglétszám napról-napra emelke­dik. Baranyában talán egy he­lyen sincs olyan megértés a ré­gi és az újgazdák között, mint a villányi járás néhány közsé­gében. A németmároki régi •gaz­dák pl. munkatervet dolgoztak ki hogy! a fogattal nem rendelkező úi gazdákat a betakarítás cs a csépié« idejére fogattal segít- ^ék. Munkában a pécsi GR Ráiár a rúd az árdrágítókra Gazdasági Rendőrségünk éber figyelemmel kiséri az árak alaku­lásét és ahol csak i legkisebb kihágás is észlcíh-tő. azonnal le­csap at/ árdrágítókra Ezzel kap­csolatban ,t következő esetekben indította meg az eljárást: 3.50 forintért árulta a lisztet Kiss Lajos né. Kórós községi la­kos. amit Mckd Rudolf né vásá­rolt meg Eladó és vevő ellen egyaránt megindult az eljárás. 3.40-ért árulta a lisztet Jeges Mária pécsi lakos, aki azzal vé­dekezett, bogy a lisztet kölcsön kapta cs ő is tovább ko csin oc ta. Az. eljárás e sorozatos „kői csönadók“ ellen is megindult. J­Egy forintért hozta forgalomba a feketén sütött zsemlyét Biró János vendéglős, amit Nagy Já­nos sütödéjében állítottak elő. Megszökött a liszt tulajdonosa az egyik pécsi pékmestertől, aki­nek 3 forintért kínálta eladásra lisztjét. Amikor a pékmester a OR-re telefonált, hogy fogják cl az árdrágítót, amaz a lisztet hát­rahagyva elmenekült. Fekete vágáson érte tetten a GR Kádár József pécsi hen­tesmestert, aki magánházban vág­ta le a serest és az állatorvosi v izsgá.ut cs a fogyasztási adóhi- V'íal megkerülésével mérte ki. — Az eljárás megindult! Rémhír Szolgálaíiink Tudomásunkra jutott, misze­rint a BaRMOK (Baranyai Rémhír-, Mendemonda-, Osto­baság-Koholok) föld id alti köz­pontjában Jégköri zaygrok miatt jelenleg szünetel a légbőlkapás. így történhetett meg az, hogy jobb híján kénytelenek voltai: olyan már néháuy tucatszor el­rebesgetett rémhírekhez nyúl­ni, mint pl. Rákosi meggyilko­lást*. Ezért szükségét láttuk, hogy egy „Rémhír Szolgálat" c. ro­vat nyitásával megkönnyítsük *a BaRMOK munkáját. Érint­kezésbe léptünk a budapesti GyenCccIméjiíekert Istápoló In­tézettel, valamint több csecsemő gondozóval, melyeik a legfris­sebb koholmányokkal és gye- rekségekkel látnak el bennün­ket. Ezeket mi azon»1! a t. nagyközönség rendelkezésére bocsátjuk továbbsuttogfás vé­gett. íme, legújabb rémhíreink: <* — A környéken (nem köze­lebb, mint 50 km re, mert a* Vön-iven ellenőrizhető de nem is messzi'bb, mint 150—200 km, mert „azt mindenki mondhat­ja") atombombát dobtak le. öt­száz halott. * — Rákosinak leprája van, (mert ettől tnég élhet, de niár nem sokáig). * — Kommunisták felrobban­tották a pesti bazilikát. * — A Debrecenbe érkező ha­difoglyok közt annyi a hatot!, hogy a temetkezési vállalatok megfeszített erővel sem győzik. A kormány a fellendülő temet­kezési ipart modernizálja c* államosítja. * — Az USA elnöki risztjére jelölik Nagy Ferencet. (Minden külön értesítés helyett.) * Hírszolgálatunkat a BaRMOK nagy örömére következő szá­munkban folytatjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom