Új dunántúl, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-15 / 133. szám

OJ DUNANTÜL 1947 JŰNTUS IS Legszebb __________ Le golcsóbb______ gy ermekruhók Herke Lajosnál Irgalroaaok-u. és Jókai-tér sarok HÍREK IDÖJÁRÁSJELENTÉS Vájható időjárás vasárnap estig: Mérsékelt déli, délnyugati szél, változó felhőzet, több ihelyen zá­poreső, zivatar, a hőmérséklet to­vább emelkedik. — A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének Borbálatelepi cso­portja június 15-én este 8 órai kezdette) műsorra) egybekötött táncestélyt rendez, amelynek jö­vedelmét a hazaérkező hadifog­lyok felsegélyezésére fordítják. — Felsöiparisk ólára iratkozó tanulok figyelmébe. Az 1947— 48. tanévi felvételre vonatkozó kérelmet asz összes okmányokkal legkésőbben július 4-iig nyújtan­dók be az iskola igazgatóságánál. További felvilágosítást az jskola igazgatósága közvetlenül ad. — A Magyar Vöröskereszt tisztújító közgyűlését folyó hó 16-án, hétfőn délután tartja a városháza közgyűlési termében. Az elnökség erre szeretettel meg­hív minden érdeklődőt. — A köz­gyűlés a megjelenő tagoknak a szabály szerint elégtelen létszá­ma esetén negyedóra elmúltával a közgyűlés határozatképességét bejelenti. A MagyaT Vöröske­reszt Kutató irodája ugyancsak ezúton hívja meg a közgyűlésre kedves látogatóit és a hadifog­lyok hozzátartozóit is. — Hadirokkantok, hadiözve­gyek! Müuri-n a folyó év első fe­lére kiadott 10 dw> kedvezmé­nyes villamgsbérlet június végé­vel lejár, kérjük az igényjogo­sultakat, hogy újabb kérelmüket folyó hó 25-ig bezárólag adják be a Nagyflórrián utca 2. szám alatti Csoport irodában. SZÖVETKEZET! NAP: JU­NIUS 15! — Bélmérgezésnél azonnal Fe­renc József keserűvizet. (x) — Kidobta befőttjeit az abla­kon. Miért? Mert elromlottak. Ilyen károktól mentesül, ha be­főző papírjait, spárgáját Fridrich papirszaküzletben veszi (Szé­chenyi tér 9.), ahol ízléses felira­tok is kaphatók az üvegekre. Filléres árak! (x) — A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének Kokszmü csoportja 15-én, vasárnap délután 4 órai kéz. dettel, az üszögi Alsóerdőben mű­soros júniádist rendez a hadifog­lyok felsegélyezésére. Közreműkö­dik a Magyar Együttes tánccso­portja. Szóraokzásról, jó büfféről az MNDSz asszonyai gondoskod. nak. Mindenkit szeretettel vár a Nőszövetség. — Rádiójavítás, új Tungsram rádióosövék dir. Örkényi János. Kálvária utca 2. Tel.: 19—88. (x) — Felhívja a város adóhivatala mindazokat, akik búzaföldadó, együttesen kezelt közadó, vala­mint egyéb évenként ismétlődő és állandó határnapokon esedékes egyéb köztartozásukat nem egyenlítették ki, hogy tartozásai- kait haladéktalanul egyenlítsék ki, mert ellenkező esetben elle­nük a legszigorúbb végrehajtási eljárás indul. _ A Pécsi Róm. Kát. Sancta Márr,i Gazdasszonyképző Iskola nővén (lékeinek évi munkáját be­mutató kézimunka háztartási ki­állítás rendem, melyre veretette! meghívja az érdeklődőket. A ki­állítás megtekinthető Árpád utca .15. szám alatt, június 17, 18-án, délelőtt 9 órátó délután 8 óráig. Reáépéi di;'-'an — A pécsi szakirányú iparos­tanonciskola folyó hó 15-től 22-ig (K ét-utca 41. sz.) iskolaépületben a folyó tanévi rajz- és műhely­munkákból kiállítást rendez, mely­re az iparosmestereket, szülőket és az érdeklődőket szeretettel meg­hívja. az intézet ifjúsága és tan­testülete. A kiállítás célja az ipa­rosifjúság munkája iránti érdek­lődés, szeretet, megbecsülés fel­keltése és ápolása. A kiállítás megtekintése díjtalan. —-, Női szabóipari szaktanfolyam az Ipari Tanfolyamok Országos Vezetősége rendezésében, kellő­számú jelentkező esetén tovább­képző szak rajz tanfolyamot ren­dez. Jelentkezés személyesen és írásban Pécs Körzeti Szakirányú Iparostanonciskola Igazgatóságánál Pécs, Rét-utca 41., délelőtt a hiva­talos órák alatt. — Az Ibusz utazási irodában (Városház-épület) díjmentesen pon­tos felvilágosítást kaphat hazánk összes gyógy, és nyaralóhelyeiről. Szobafoglalásait díjmentesen in­tézzük. (x) — Gyógyszertudományi előadás. Dx. Kenderes János gyógysze­rész a pécsi Tudományegyetem Közegészség! and Intézete tantermé­ben (Garai-utoa 3. sz. II. e.) 1947. június hó 18-án, szerdán este 6 órakor „Ásványolajról gyógysze­részi vonatkozásban” címen elő­adást tart. ERŐS SZÖVETKEZETEKKEL TEREMTJÜK MEG A GAZDA­SÁGI DEMOKRÁCIÁT! — Református istentisztelet má. tói kezdve, vasárnaponként csak délelőtt 9 órakor és délután 5 óra­kor lesz a templomban. A nyári hónapok alatt a külterületeken tartott istentiszteletek is szünetel­ni fognak. — A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége értesíti tagjait, hogy 19-ém, csütörtökön délután 6 óra­kor, Széchenyiét ér 8. sz. székhazá­ban taggyűlést tart budapesti dó- adóval. Kérjük tagjainkat a pon­tos és teljesszámú megjelenésre. — A városi Szabadművelődési Tanács ülése. A városi Szabad- művelődés Felügyelője felkéri a t. TahÁcatagokat, hogy június hó 16-án, hétfőn délután 6 órakor az Egyetem aulájában megtartandó tanácsülésen pontosan megjelenni szíveskedjenek. — Magyaros hímzett nyakken­dőt csak Kiss Gyulánétól, a nyak­kendőkirálynőtől vegyen. (x) — Pécsi művész a rádióban. A Pécsi Zenekonzervatórium kiváló tehetségű, országos hírnevet szer­zett tanárja, M. Molnár Klára he­gedűművész kedden hegedül a rá­dióban. Műsorából kiemelkedik ''a ritkán hallott Bartók-szonatina. — Dr. Urvölgyi Andrást lapunk 1947 február 25-i számában a má- ramarosszigeti gettó kirablóival kapcsolatba hoztuk. Időközben megállapítottuk, hogy a szóban- forgó gettó kirablásának idején, megbízhetó tanuk vallomása sze­rint, dr. Urvölgyi András nem is járt Máramarosszigeten. ÜZEMANYAG, GAZDASÁGI ESZKÖZ KÖZÖS BESZERZÉSE LEGELŐNYÖSEBB A SZÖVET­KEZETBEN! — Érettségi vizsgálatok az Ipari Leányközépiskolában. Folyó hó 9—10 és 11-én folytak le az első érettségi vizsgálatok a városi ipa­ri leányközépiskolában Kazár Loona tanár, iparoktatás! főigaz­gatói szakelőadó, az ipariigvi mi­nisztertől kiküldött elnök és dr. Fekete Miklós áll. gimji. igaz­gató. tankerületi főigazgató he­lyettes, a vallás- és közoktatási minisztertől kiküldött társelnök- vezetésével a következő ered­ménnyel: kitüntetéssel felelt meg: Madár Hajnalka és Puskás Ilo­na, jelesen: Lovas Jolán, jól: Ágoston Éva. Benyovszky Agneo, Házi Anna Irén. Kiss Gizella. Kovács Mária. Kreuz Magdolna. Loch Gertrud és Zóni Margit, megfelelt: Balázs Horváth Tama­ra. Balogh Mária. Harmat Antó­nia. Hohinan Ida. 11nl>or Györ­gyi. Jurcsik Janka.'Krászívni Má­ria. Kun Mária. Maretics Etelka. Miklós Anna. Nemere Elvira, és Viola Tasi Mária. Az iskolafenntartó város a 9 legjobb nő- ondókét értékes könyvjutalomban részesítette. Közellátási tájékoztató FELHÍVÁS A GAZDÁLKODÓKHOZ A közellátási ügyosztály az 1947—48. évi terménbeszolgálta- tásra kötelezett gazdálkodók név­sorát a 100.700/1947. K. M. számú rendelet 12. §-ámak rendelkezése alapján elkészítette. Felhívja a közellátási ügyosztály az érdekelt gazdálkodók figyelmét, hogy fo­lyó hó 19-ig a hivatalos órák alatt városháza III. e. 100. számú szobában a gazdalajstrom adatait megtekinthetik és az adatok eset­leges helyesbbítésie iránt folyó hó 22-ig Pécs thj. város közellátási ügyosztályánál szóban, vagy írás­ban kérelmet terjeszthetnek elő. A kérelem előterjeszthető arra vo­natkozólag, hogy a) a kérelmező szántóterületé­nek nagysága tévesen lett megál­lapítva és így annak helyesbbj- tósét kéri. b) A helyesen megái lapított szántóterület nagysága után a tér. menybe szolgál tatása kötelezettség fennálló rendelkezések értelmében tévesen lett megállapítva. c) A kérdéses szántóterületen ténylegesen nem a gazdalajstrom­ban feltüntetett gazdálkodó, ha­nem más személy gazdálkodók és így az terheltessék meg beszolgál­tatás« kötelezettséggel. d) A gazdálkodó feles, vág ré­szes haszonbérletben gazdálkodik és ezért kéri a terménybeszolgál. tatás! kötelezettségnek haszonbér­be adó és haszonbérlő között kí­vánság szerinti arányban, vagy pedig a termésből való részese­dések arányában való megosztá­sát. Ilyen esetben ' | étlenül mind­két fél egyszerre jelenjék meg a közellátási ügyosztályon, hogy a gazdanilvántartó ügyeket azon­nal rendezhesse. Aki a fentemlitett határidőig helyesből lés iránti kérelmet nem terjeszt elő az a határidő lejártá­val már semmiféle módosítást nem kérhet és a beszolgáltatási köte- ziettség a gazdalajstrom adatai alapján végleges érvénnyel őt fog­ja terhelnj,. Az előírt alapkötelezettségből bizonyos körülmények fennforgá­sa esetén leírásnak, avagy beszá­mításnak van helye a fenithivat- kozott rendelet értelmében. Ezért az ügyosztály felhívja a gazdál­kodókat, hogy a gazdalajstrom megtekintésével egyidejűleg, de legkésőbb folyó hó 22-ig élőszó­val, vagy írásiban jelentsék be: 1. A hadműveletekkel kapcsola­tos munkálatok miatt mezőgazda­ságilag nem művelhető területek nagyságát. 2. A kötelező nyomásos gazdál­kodás következtében ugaron ha­gyott szántóterületeket. 3. Az egy gazdaság keretébe konyhakerti művelés alatt álló szántóterület nagyságát. 4. A rizs termesztésére használt szántóterületek nagyságát. 5. A mezőgazdasági szakoktatá­si intézmények tangazdaság! által kizárólag kísérleti célokra hasz­nált szántóterületet. 6. Az állami ellenőrzés alatt ál. ló nővénynemesítő területek terü­leteit. 7. .A gondviselésük alatt álló olyan gyermekeket, akik az 1933 január elseje és 1947 év május hó 15. napja között születtek. Az a gazdálkodó, aki a fenti körülmények valamelyikét beje­lenteni szándékozik, feltétlenül hozza magával a bejelentés iga­zolásául szolgáló mindazon okmá­nyokat, amelyekkel a bejelentett körülményt hitelt érdemlően iga­zolni tudja. * KENYÉRJEGYEK BEVÁLTÁSÁNAK RENDJE JÜNIUS HÖ 17—24-IG A közellátási ügyosztálv vizű, hogy június h. 17—24-ig az álta­lános kenyérjegy júniusi 6, 7, 8 nagy szel vényei, a nehéztesli mun. kás 11—12, 13—14, 15—16 számú pótszelvényeire kapható kenyér. A közellátási ügyosztály figye'- mezteti a sütöiparösokat és fű- szerkereskedöket, hogy csak ezen jegyeket fogadhatják el ezen az elszámolás; héten. OLAJOSZT ÁS A közellátási ügyosztály közli a lakossággal, hogy a hentesipa­rosok és étolajat osztó fűszerke- reskedők folyp hó 16-tól kezdő­dően a június havi közellátási szelvényív „1" és az önellátók részére rendszeresített élelmiszer­jegy „VI” számú szelvényeire 1 kg étolajat szolgáltatnak ki jú­nius havi zsíradékeFiátás címén. * FELHÍVÁS A JUTALOMBAN RÉSZESÜLT GAZDÁLKODÓKHOZ A közellátási ügyosztály ismé­telten felhívja azokat a gazdál­kodókat, akik többlet beszolgálta­tást teljesítettek, s akiket a köz­ellátási ügyosztály jutalomra ter­jesztett fel, hogy haladéktalanul jelentkezzenek városháza III. e. 100. számú szobában a jutalom­összeg átvétele céljából. SZAKSZERVEZET Ruházati munkások 16-án 16 órakor vezetőségi, 16-án 17 óra­kor taggyűlést tartanak. Malomipari alkalmazottak 15-én 9 óirakor vezetőségi, 10 órakor taggyűlést tartanak. Húsipari munkások szabad szak. szervezete 15-én 10 órakor tag­gyűlést tart. Felhívnak minden munkanélkülit, hogy sajá- érde­kében. okvetlenül jelenjen meg. Felhívás az építömunkásokhoz! Felhívjuk az épitőmunkások fi­gyelmét, hogy a vasárnapi tag­gyűlés 9 órakor lesz megtartva 10 óra helyett. Élelmezési munkások 16-án 17 órakor taggyűlést tartanak, mely­re minden tag megjelenése köte­lező. Felhívás az Építömunkásokhoz! Felhívjuk az épitőmunkások figyel­mét, hogy a vasárnapi taggyűlés 9 órakor lesz megtartva 10 óra helyett. Élelmezési munkások 16-án 17 róakor taggyűlést tartanak, mely­re minden tag megjelenése köte­lező. üzemi bizottsági, bizalmi és szakmaközi választmányi tagok részére együttes értekezletet tar­tunk folyó hó 17-én 18 órakor fontos tárgysorozattal. Épitőmunkások folyó hó 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tag­gyűlést tartana igen fontos tárgy- sorozattal, melyre kérik minden szaktárs pontos megjelenését. Vegyiipari munkások vasárnap, 15-én délelőtt 9 órakor taggyű­lést tartanak a szakszervezeti székházban budapesti kiküldöt­tel. Építőipari munkások szabad szakszervezete felhívja a Jugo­szláviába dolgozni menni szán­dékozó kőműveseket és ácso­kat, hogy a következő igazolvá­nyokat szerezzék be: helyhatósági bizonyítványt arról, hogy hány családtaggal (feleség, gyermekek) él közös háztartásban (Városház, II. emelet 69. ajtó) úgy saját, mint családtagjai születési anya­könyvi kivonatát, szakképzettsé­gét igazoló munkakönyvét, MÉMOSz tagkönyvét, valamint egyéb igazoló nyilatkozataikat hozzák magukkal. A fenti ira­tok besizérzésénél igénybevehetik a szegénységi bizonyítványt. Je­lentkezni lehet az Építő szak­csoportnál, Pécs, Bajcsy Zsi­linszky utca 8. Kereskedelmi alkalmazottak Sza­bad Szakszervezete közli tagjai­val, hogy azon kartá-sak, kik ci­pőutalvány kiutalásét kérik, ezen óhajukat a titkárnál sürgősen je­lentsék. Ruházati munkások folyó hó Í6-án 16 órakor vezetőségi, 16-án 17 órakor taggyűlést tartanak. Malomipari alkalmazottak 15-én 9 órakor vezetőségi, 10 órakor taggyűlést tartanak. FSZERKERESKEDÖK! Borvlgnetták. címkéi i/léser kivitelben megrendelhetők a S7 ABADSAí: NYOMDÁBAN. PARTELET Nagy-pécsi pártnapok HÉTFŐ Délután %Z óra, Szabadság nyomda: Abelovszky József; 5 óra, Zsolmay-gyér: Benedek András; 7 óra, Belváros: Mánesz István; 6 óra, Budai külváros: dr. Sebők Sándorné; *47 óra, Közigazgatás: Sós Levente; 7 óra, Siklós« külvá­ros: dr. Simor Pál; 7 óra, Szigeti külváros: Kéri Rezső; 7 óra, Sör­gyár I.: Róna Dezső. KEDD Délután 2 óra, Gyapjúfonó: Szi­gony József; 3 óra, Bányaigazga- tóság: Sós Levente; '/-A óra, Sör­gyár II.: dr. Sebők Sándorné; Y,A óra, Közüzemek: Kárta Lajos; H5 óra, Filmszínház: Róna Dezső; 5 óra, t^unkásszövetkezet: B. Nagy Gusztáv; 5 óra, Vasút: Breznitzky Kálmán; 6 óra, Dohánygyár: Ba­rabási István; y,7 óra, Kertváros: Cser Gyula; %7 óra, Bécsbánya: Deák Lívia; 7 óra, Gyárváros: Ki­rály Lajos; 7 óra, Me esek Szabolcs telep: Szeremlei Gyula; 7 óra, Meszes telep: Dolezsár Antal; 7 óra, Somogy telep: Pálkuti Antal; 7 óra, Somogy falu: Stier József; 7 óra, Vasas falu: Karagich Eduárd; 7 óra, Vasas telep: Horváth J. I.; 7 óra. üszög-puszta: Palotai János: SZERDA Délután 2 óra, Kokszművek: Deák Lívia; 3 óra, Bőrgyár: Hor­váth János II.; 6 óra, Posta: Ki­rály Lajos; % 7 óra, dr. Boros Ist­ván: 7 óra, Erzsóbettelep: Ferenczi Sándor; 7 óra, Szőlőhegy: Asz- mann Jenő; 7 óra, Komló: Szabó László; 8 óra, Mecsekseabolcs fain: Szigeti Pál. CSÜTÖRTÖK Délután 3 óra, OTI (3 éves t.): Abelovszky József; 4 óra, Klein cipőüzem: Szentirmai J. PÉNTEK Délután 2 óra, Mauthner: Csiz­madia N.; 7 óra, Újhegy: Lakatos József. SZOMBAT Délután J41 óra, Sopdána és Jvrstus: Benedek András. Megyei pártnapok VASÁRNAP Délelőtt 10 óra, Szászvár: Tóth János; 10 óra, Császta: Bana Gyu­la; 10 óra, Máza: Pekarek Géza, Délután 3 ója, Magyarszék: Rein- harek AndTás; 3 óra, Mecsekpö- löske: Csikós Miklós; 3 óra, Hosz- szúbetémy: Ferenci Lajos; 3 óra, Hird: König János; 3 óra, Mecsek- falu: Földesi Herman; 3 óra, Liget: Unger János; 3 óra, Mánia: Só* Levente. * FALUJARÖK FIGYELEM! Héttőn délután yt6 órakor * Központi Pártházban (Pécs, Rá- kóczi-út 68.) a Megyei Bizottság heyiségében a városi és bá­nyász falujárók értekezletet tar­tanak . Nemcsak a felelős veze­tők, hanem a csoport tagjainak megjelenése is kötelező. Az ér­tekezleten rendkívül fontos kér­désekről tárgyalunk. A buda­pesti központ küld előadót. SZÍNÉSZ- ÉS ÉNEKESKÉPZÖ TANFOLYAM DÍJMENTESEN A MKP belvárosi pártszerveze­te jelentős sikereket ért el a kid- túrmunka vonalán, ennek nyo­mán határozta cl, hogy ingyen«1’ színész- és énekes tan,folyamot indít meg. Ezúton hívjuk fc úgy az elvtársnők, mint az _dv* társak figyelmét a jelentkezést6- Reméijük, hogy ezen felhívás' nak nagy visszhangja lesz P3^' tunk valamennyi szervezeténél cs sikerülni fog képzett színjátszó é® énekes csoportokat alakítani. mennél nagyobb számban. Az oktatás eredményesség*- biztosítja Róna Dezső elvtár* személye, aki teljes odaadássá* vállalta ezen na gy jelen tősct" feladat elvégzését. A jelentkezés a Munkáskaszinó helyisé gém' történik folyó hó 16-án, hctf(> délután 6 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom