Új dunántúl, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-26 / 142. szám

2 T 134* JONTUS 3« * ÜÜNANTP­A. hároméves terv előkészítése és végrehajtása érdekében .Minden üzemnek meg kell alakítani a maga munkaközösségi csoportját A legutóbb megtartott szak- szervezeti vezetőségi ülés elhatá­rozta, hogy § megyei munkakö­zösség mintájára minden szak­szervezeti csoportnak és nagyobb üzemnek megalakítja a munka­közösségeit. E munkaközösségek legfontosabb teendője — mint a megyei munkaközösségnek — a hároméves terv előkészítése és a végrehajtás közvetlen irányítása lesz. Szükségesnek bizonyult ezen üzemi és csoport munkaközössé­gek felállítása, hogy a munka­közösség minél jobban be tudja •ölteni hivatását. Mert azzal, hogy minden csoportnak, minden nagyobb üzemnek saját munka­közössége van az üzem, vagy a szakszervezeti csoport érdekei­nek megfelelően dolgoznak majd. Nagy feladatok várnak ezekre a munkaközösségre az új kol­lektív bértervezet kidolgozásá­nál és a központilag kidolgo­zott kollektív szerződések mó­dosításánál is. A munkaközösségek összetétele: 50 százalékban fizikai és 50 szá­zalékban szellemi dolgozók. Helyt adnak a műsizaki személyzetnek is Ilyen összetétel mellett biztosít­va van úgy a fizikai, mint a szel­lemi dolgozók érdekképviselete azokban a kérdésekben, melyek­nek megoldására a munkaközös­ség hivatott. A vezetőségi ülés a továbbiak­ban elhatározta azt is, hogy a 3 éves terv akadálytalan le­vezetése érdekében egy műsza­ki tisztviselőt is bevonnak a szakszervezet vezetősége mellé, akinek teendője a műszaki vonat­kozású problémák megoldása lesz Lakatos József elvtárs ezután ismertette azt a négy üzemi kol­lektiv bértervezetet, amelyet a bányákban, a Bőrgyárban, a Zsol- nay gyárban és a Kokszmüvek­nél vezetnek majd be. Ezekben az üzemekben a szak­szervezet vezetősége és az üze­mi bizottság már megállapítot­ta a 100 százalékos munkahe­lyet, illetőleg a szakmát. így a bányákban a vájárok, Zsolnay gyárban a korongosok, a Bőrgyárban pedig a tímárok lesznek 100 százalékos munka­bérrel díjazva. Eizek'nck a béréhez aránvitják majd a többi munkahelyek dol­gozóinak bérét, munkahelyük és munkájuk fontosságának arányá­ban. A fontosabb műnk »kört be­töltő dolgozók 100 százalékon felüli keresetet, a kevésbbé fon­tos munkakört betöltő dolgo­zók pedig a száz százalékon aluli keresetet érnek el. A szakszervezet azonban vigyáz arna, hogy a bérek között nagy eltérés ne legyen. A cél az, hogy a keresetek között legyen minél kisebb el­térés. A Frigyes-laktanyában helyezik el az egyetem Bölcsészkarát A fii vő héten küldöttség keresi fel Dinyés Lajos minis xterelnöhöt hérve, hogy ezt az épülettömböt bocsássa a várót rendelkezésére Tegnap délután értekezleten tár. gyalták meg az ősszel visszaáll!- tásra kerüli Bölcsészkar elhelye­zésével kapcsolatos problémákat. Az értekezleten — amelyet a vá­rosházán tartottak —, a kultusz­miniszter képviseletében megjelent dr. K o c z k á s Gyula miniszteri tanácsos, egyetemi magántanár, dr. Lak'atos József titkár; az egyetem részéről dr. K r i s z t i c s Sándor prorektor, dr. Lissák Kálmán, jövő évi rektor, dr. Máj. t é n y i Géza, az egyetem Gazda­sági Hivatalának vezetője, dr. B o- ros István városi, dr. Kertész Endre vármegyei tőisjrán, T o 1- nai József polgármester, dr. Ta­más György helyettes polgár- mester és dr. M i s á n g y i Sán­dor tanácsnok. Az értekezlet azt az egyöntetű álláspontot foglalta el. hogy a Bölcsészkar elhelyezésére egyetlen megoldás van: a város bocsássa az egyetem rendelke­zésére a tulajdonában lévő Fri­gyes laktanya épületét. Ezzel 'a kérdés végleges megoldást nyerne. Tárgyalt a bizottság má­sodlagos mego’dási 'ehetőségekről is, Így felvetődött ez alkalommal is az a gondolat, bogy a Bölcsész­kart el lehetne helyezne a Cseh- palotában, ahol jelenleg a tanke­rületi főigazgatóság székel. Szóba jött, mint megoldási lehetőség a Nagy Lajos gimnázium, valamint a Püspöki Líceum épülete is, me­lyeket azonban mint egyéb szem­pontok. szerint nem megfelelőeket — a bizottság elvetett. A bizottság végül is úgy dön­tött, hogy a jövő hét végén küldöttség ke resi fel Dinnyés Lajos miniszter, elnököt, de elsősorban mint hon­védelmi minisztert, kérik, hogy a város tulajdonát képező Fri­gyes laktanyát engedje át erre a célra, annál is inkább, mert mint csak honvédelmi miniszter, határozot­tan állást foglalt a „Zrínyinek" a honvédség részére való megtar­tása mellett A békebeli honvéd­ség ebben, valamint a honvéd kmc..-.'ár tulajdonát képező többi épületben nagyon is elfér, úgy­hogy nyugodtan a város rendel­kezésére bocsáthatja az egyéb kén: a város tulajdona* képező Frigye laktanyát. Ennek birtokában a város szé­pen megoldhatja a teljessé vált egyetem helyiség-problémáit. A Bölcsészkar elhelyezésével latban felvetődött az a gon­dolat is, hogy az egyetem tulaj­donképpen nemcsak Pécs, hanem az egész Dunántúl, de különösen a déldunántúli tájegység egyete­me is, — teljesen Indokolt tehát, hogy a megnövekedőit terheket, ne egyedül Pécs viselje. Felszólítják ezért a szomszédos vármegyéket, érezzék át a teljes­sé vált egyetem óriási jelentősé­gét és fontosságát és járuljanak hozzá a fenntartási költségekhez. A MKP tisztában van a kultúra terjesztésének fontosságával és így elsősorban a magasszínvo­nalú nevelőképzés jelentőségé­vel, ezért teljes erejével támo­gatja nemcsak a Bölcsészkar visszaállítását, hanem az ezzel összefüggő problémák gyors és eredményes megoldását is. Pedagógus-egyséé, munkás- szolidaritás a pécsi Nevelők Napján A társadalmi összefogás, a dol­gozók szolidaritásának jegyében rendezik meg országszerte a Ne­velők Napját június 28.án, szom­baton. A pécsi rendezőbizottság gondos előkészületeket tett, hogy a nagygyűlés vajóban szolgál­hassa a nevelők jobb társadalmi megbecsülését.. Hivatalosak erre a tömeggyűlésre valamennyi pécsi és baranyai pedagóguson kívül a testvérszakszervezetek (szakma közi bizottság), a pártok, 3 város és vármegye, az egyetem, a tan­ügyi igazgatás stb. vezetői, ill. képviselői. A Pedagógus Szakszervezet a MÁV útján ingyen jegyeket biztosított a beutazó vidéki ta­goknak, így előreláthatólag többszáz vi­déki tanító, tanár jövetelére szá­mit a rendezőség. A nagygyűlés pontosan délelőtt 10 órakor kez­dődik, azon az Orsz. Központ részéről Ke­rék Péter társelnök vesz részt, aki részletes beszámolót mund. Ezen a napon még 26 hasonló gyűlés lesz az ország vármegyéi­nek székhelyén, s erek a de. mostrádók nagyban hozájárulnak ahhoz, hogy a társadalom felis­merje a pedagógus munka nagy jelentőségét, a pedagógusok fon­tos szerepét a szellemi újjáépítés­ben. A rendezőség szeretettel vár minden szervezett pedagógust erre a nagygyűlésre. A gyűlés után fehérasztali összejövetel lesz. Pesti művészek a pécs- bányatelepí bányászok között Lantos Olivér rádióénekes péc-> bányatelep! fellépése után ismét három budapesti művész* kereste fel a pécsbányatelepi bányázokat, hogy ők is kifejezésre juthassák azt a megbecsülést, melyet a mű­vész társadalom érez a fizikai újjáépítés hőseivel szemben. Mint a közelmúltban most is nagyszámú közönség jött össze az évszázados gesztenyésbe, hogy a hat napi kemény munkát szóra­kozással váltsák fel bányászaink. Radványi Zsuzsa művésznő nehány jazz-dalt adott elő Pető zongoraművész kíséretében nagy sikerrel. — A könnyűzenét ked­velő közönség körében nagy tet­szést keltett a műsor. Ezután Kudolfo művész bűvész számai következtek. A közönség harsogó nevetése közben tüntetett el és varázsolt vissza különféle tár­gyakat. A művészt a végén le sem akarták engedni a pódiumról* A budapesti művészek akciója követendő példa a müvész'ársa- dalcvm előtt. Megdöbbentő xerencsét fenség Kiss Lajos 26 éves, Mohácsi ou. 20 sz. alat:i lakos tegnap dél­előtt az Alsómalom utcában járt az öccsével. A Battyányi utca sarkán egy teherautó jött ki az egyik házból, nekiment a kapu- oszlopnak és radon:ötte Kiss La- jósra, aki azonnal meghalt. — (Értesülésünk szerint Kiss Jajos néhány nappal ezelőtt tért haza 1 hadifogságból és éppen ma dél­előtt sikerült állást kapnia.) Hadifogolyszolgálat A Hadifogolyfogadó Bizottság közleményei: A Hadifogolyfogadó Bizottság folyó hó 29-én, vasárnap reggel 8 órai kezdettel gyűjtést rendez a hazatérő hadifoglyok felsegélyezésére és fogadására. A hadifoglyok ügye mindannyiunk szívügye, éppen ezért felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy filléreivel maga is járuljon hozzá az űj országba hazatértek támogatására. Folyó hó 24-én Pécsre érkezett hadifoglyok: Makai István zász­lós Mohács, Tamás György bdgy. Pécs, Kölcsey u. 16., Kereszt- völgyi József, törzsőrmester Pécs Szakmári u. 31.; Oszvald József Mohács; Molnár Ferenc Pécs, Xavér utoa 15; Bencsik József Mohács, Biakó János Rádfalva; Szekeres József Nagytótfalu. Eitmann Endre Mohács; Köpösdí Imre Nagyharsány, Milkovics Fe­renc Pécs. Zsolnay u.; Kovács József Hosszúhetény, Varga Béla Harkány, Horváth János At a; Vitzl Antal Liptód,; Henézi Ti­bor Pécs, Ferenciek u. 20.. Váci Lajos Harkány—Vajszló; Tóth János Harkány, Tóth György Fazekasboda, Staub György Püspöknádasd; Vincze László Mohács; Rungl János Mohács, Somos László Pécs, Alsóhavi u, Horváth Tibor Pécs Pucher u. Hók János Pécs Táltos utca 26; Bognár Sándor Nagytótfalu, Páti György Pécs, Mohácsi out 74. Bozsánovics György Pécsudvard; Geiger József Siklós, Merk Jó­zsef Lippó. Tegnap Pécsre érkezett a reggeli és déli vonattal: Hantos Kálmán péos. Torda u. 34.; Cofeolv Zol­tán Pécs, József u. 19. Hoder- marszky János Magyarbóly dr. Vass Vilmos Pogány, Prenek Jó­zsef Beremend, Járomi János Pécsbányatelep. Béres Lajos Pécs Káptalan u. Dani Sándor Nagy­tótfalu. Halmos István Nagype- térd. Frank Henrik Pécs. Mok­kái u. 83., Rein Nándor Pécs Béla utca 6,, Kleinhentz Áron Majs, Schóbert József Hosszú­hetény, Schmidt Márton Babarc. Jankovics József Pécs. József u . Bor Lajos Hásságy, dr. Kárpáthy Ernő Mohács, Lantos Géza Pécs Kismakár u, 3., dr. Rozevits Al­bert Mohács, Keszler József Püspöknádasd, Sass Gyula Péos Nagy Lajos utca, Foksaniból Debrecenbe érkee- tek: Éjlet Károly Pécs, Lipter Lőrinc Villány, Vass József Ki­rályegyháza, Tóth Imre Mohács, H a kies János Véménd, Rózsa László Pécs. Román József Ki­rályegyháza. Üzenetet hoztak: Horgas Já­nos Beremend, Galamb József Pécs, Tettye utoa 17., Haupert József Hetvehcly, Bittér János Mohács, Czundl Antal Kalocsa, Kormarek Károly Pécs. fodrász- mester, Császár (?) vas és fűszer- kereskedő Pécs, Földesí József Pécs, katonazenész. Schmidt Já­nos Pécs, Légszeszgyár u. 5. Be­cker Ferenc cipészmester. Líceum utca 4 szám alatti lakosóktól, — Jól vannak és rövidesen ők is itthon lesznek. * A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége ezúton mond köszöne­tét Fóti Viktor autóbusrvállalko- eónak, hogy Bor Lajos hadifog­lyot ingyen hazaszállította Hás- ságyra és az Állomáson működő borbélyüzlet tulajdonosának, ami­ért az egyik hazatért hadifoglyot ingyen megborotválta és megnyir- ta. Reflexiók Nagy Vince, Sulyok-párti kép­viselő nemzetgyűlési felszólalásá­ból: „A kommunisták így beszél­nek: Istenem, csak három bankot akarunk államosítanál Azt mond­ják: Mi ez? Semmi I Nos, t. Nem­zetgyűlés, a három budapesti nagybankhoz hozzátartozik még hatvankét vidéki pénzintézet és itt vannak három hasábon felso­rolva, hogy milyen gyárak, bőr­gyárak, cukorgyárak " Az áliamo. &itási terveket úgy fogadja, mint a „tőkés tulajdon elleni merény­letet.” — A szabadság eme jeles baj­noka gúnyos hangjával azt kí- 1 vánta bizonyítani, hogy hát „ez Í a demokrácia?”, „ez a szabad­ság?” Mert itt nem csupán bá- I rom ártatlan bankigazgatóról I van szó, amint azt azok a ra­vasz kommunisták akarják be- raesélni, hanem még 62 szegény, szerencsétlen fiók-bankdirektor- káról, meg számos gyár lő. és aligazgatójáról, nem is beszélve a részvényesek „nyomorgó” ha­dáról. Ezeket a derék polgáro­kat akarják most megfosztani a mindennapi száraz csirkecomb­tól! Irlgylik az embertől azt a pár rongyos százezrest! * — Látjuk, kinek a szabadsá- . gát védi a „mlszter" Sulyok- léle Szabadságpárti * Ugyanez az érdemes szabadság, harcos tovább így beszél’ „Annak a szép hároméves tervnek a vég­rehajtását először is ne három, hanem négy, vagy hat évre osz- szuk ei, hogy ne a barmadk év­ben kelljen az említett termelést elérni.” — Ehhez nem szükséges jna. gyár azat. • A Sulyok-párt újra mozgolódik. Úgy látszik bizonyos külföldi kö­rök figyelme, mely a tiszavirág­életű Holnap csúfos halálak«* nyomban elfordult tőlük, most is­mét feléjük irányul. Bizonyos kül­földi „ újságírók és fotográfusok állandó kíséretében szerepelnek miszter -Sulyoknak. Szegedi gyű­lésükön egy jólöltözött negyven- negyvenötéves asszony összekul­csolt kezekkel a külföldi tudósí­tók páholya télé fordulva azt ki­áltotta: Csak egy ici.pid kis atombombát küldjétek! * — Valószínűleg szintén amo­lyan „nyomorgó" bankár-fajzat lehetett, aki nyilván az atom­bomba valamilyen tökéletesített fajtájára gondolt, amely kizá­rólag „piszok prolikat ' és „bü­dös parasztokat” „csinálna ki”. • William Bullitt, Amerika volt párisi követe így ír egy amerikai lapban: „Hogy megakadályozzuk Franciaország balraesúszását, hint. sük be dollárokkal, selyemmel, édességekkel, mindazzal, amivel köriilhizelegncnl: ogy öregedő kokottot, mielőtt döntő rohamra indulnánk...” • — így néz ki, tehát, az „em­beri jogok biztosítása”, a ..féle- lcmnélküli élet biztosítása” és egyéb biztosítások, A magyaT dollárimádók figyelmébe: Ma­gyarország nem lesz sem Öre­gedő kokott, sem eladó lány! * Benes, Csehszlovákia elnöke mondotta a prágai ujságíró- kongresszus résztvevőinek fogad­tatásán, hogy Csehszlovákia nem Kelet és Nyugat között, hanem a Szovjetunió és Németország kö­zött fekszik. • — Ez a megállapítás Magyar, országra is érvényes. Azok. akik Magyarországról, mint K«> let é» Nyugat közötti kapocsról beszélnek, tartsák észben, hogy Magyarország legnagyobb ve szélye lehet egy esetleges új, fasiszta Németország feltáma­dása. Vagy talán nagyon is jól tudják?

Next

/
Oldalképek
Tartalom