Új dunántúl, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-01 / 122. szám

Cf -3 DUNÁN T rr L 154? JÜNIUS í Az építő ifjúság napja Parasztinak, ifjútnunkások, diá­kok és tanoncok napja június 1 Ezen a napon az ifjúságot ünne­peljük, az ifjúságon keresztül pedig a uemzet jövőjét. A természet rendje szerint a munkaasztaloknál, a gépek és író. asztalok mellett, az eke szarvá­nál ma dolgozókat fel fogják vál­tani az ifjak. És akkor ők fogják ennek az országnak sorsát ke­zükbe venni. Ők irányítják gaz­dasági és politikai életünket. A fejlődés törvénye szükség­szerűen magával hozzi a népi de­mokrácia erősödését. Egybe keli tehát hangolnunk ifjúságunkat a demokráciával. Ezen a téren még sok a kívánnivalónk. Nézzük meg. mik azok az okok, amelyek fia­talságunk bizonyos részét még ma is ellenségessé, vagy közömbössé teszik a demokráciával szemben A felszabadulás előtt, 25 éven keresztül az ifjúságot Ilorthyék propagandáján nevelték és mesterségesen elzárták attól, hogy mást is halljon. Nem adtak módot arra, hogy megismerked­jék a nagy emberi eszmékkel. Megcsúfítva cs kiforgatva ismerte meg a századok történetét. Ä történelem nem húsból és vérből való valóság, nem a népnek, az ő őseinek élete, küzdelme voll számára, hanem királyok dicső iiaditetteinek és bemagolandó év­számoknak a sorozata. „Ország- vezetői bölcsességgel“ némították cl az igazat hirdető ajkakat és — nagyon céltudatosan — eltil­tották ifjainkat a politizálástól Maznffynuk nevelték n magyar fiúkat és lányokat, de nem — hazafinak, őrömünnepel tartottak vele, amikor hazánk vételáraként ’ isszacsatoltak néhány négyzetki­lométernyi földet és az „Ország gyarapító Kormányzó“ éltetésébe hetevrszeft az idegen erdekekér1 Halálhamarsoló édesapák, testve rek ja|ktálfása. Idegen zenéjií indulók, giccscs ,,lelkesítő“ versek fertőzték meg e fiatal magyarokat és ezek en gfdelmes bárányként éljeneztek és vágóhídra vonultuk az „or szágvezetők“ országveszejiö po­litikája szerint. M it jelentett hát a felsza­badulás számukra? Jelentős részüknek valóban fel- szabadulást. Azoknak, akik min­den tiltó szó ellenére gondolkod­ni mertek, akik bujkálva, titok­ban, de az igaz emberség és igaz magyarság fogalmaival Ismerked­tek, valóban a szellem és test fel. fr 'hadulását jelentette. Százával álltak be a felszabadító csapa­tokba. ezrével a demokratikus egyesületekbe, hogy fiatal agyuk és fiatal izmuk munkájával szol­gálják egy boldogabb haza felépí­tését. De sajnos, igen sokan riad­tan álltak a felszab’dulás tényé­vel szemben. Nem tudták. mit jelent ez. Kábul tan a hitleri pro­paganda mérgétől, a téves eszmék szűk kötelékébe zártan, nem hit­tek abban, hogy most szabadok Ezek az ifjak fertőzöttek, bete­gek. Ezek gyűjtöttek töltényeket, ezek szőttek „összeesküvést“, ezek szöknek a „bűvös nyugat- ra‘\ — nem tudják levetkőzni a leventeintézmény átkos utóhatá­sait. Ez a szakadás még ovi is meg­van, Egy részük hittel és szor­galmas munkával dolgozik a de niokratikus Magyarország meg­teremtéséért és megerősítéséért, másik részük — összeesküvősdú játszik, rendőröket gyilkol és az clmisztult f’«izmus utolsó hívőjé­vé csap fel. M ik tehát az ifjúsági nap­feladat 1? Elsősorban ünnepelni azokat az ifjakat, akik felismerték he- lyüket és munkájukat az új rend­ben. Azokat, akik rohammunká­val szenet fejtettek, földet mű­veltek, akik az országot járva tudást vittek elhagyott kis fal­vakba, akik hirdették a demokrá­ciát és dolgoztak a demokráciáért. Másodsorban felvilágosítani, nevelni azokat a fiúkat és lányo. kát, akik még mindig nem akar­nak felébredni abból a mestersé­ges álomból, amelybe az úri Ma. gyarország kábította őket. A harmadik feladat az, hogy a felvilágosult és a felvilágosított ifjúságot közös szórakozásban, közös munkában összehozza. Nem véletlen, hogy az ifjú­sági napokat szerte az ország­ban a 48-as bizottságok rendezik. Ezek azok a szervek, amelyek minden különbség nélkül ma­gukban foglalják a magyar fiatal­ságot. A 48-as mozgalom a ma­gyar ifjúság egységes mozgalma. Célul tűzte ki 1848. március 15. százéves évfordulójának méltó megünneplését. Ebben a gondolat­ban minden fia(al magyar talál­kozott Iskolák, műhelyek, falvak fiataljai dolgozták ki a mamik programját a 48-as mozgalom ke­retében. Munkát vállalt az ifjú­ság: a falu. a város, az iskola szépítését, gondozását Elvállalta a Duna-Tiszn csatorna egy sza­kaszának megépítését így akarja bebizonyítani, hogy Kossuth, Tán­csics, Petőfi szelleme nem veszett ki a magyar ifjúságból. Az ifjúsági napokon erre a munkára készül fel az ifjúmun­kás, a paraszrifjú és a diák Meg­fogják egymás kezét, hogy együtt, egymást támogatva, „egység“-ben haladjanak a közös cél, a holdo- rtnbb magyar jövő eléréséért előre. Sz. E. Fizessenek a gazdagok, de . Csak a gazdagok fizessenek! 4 gazdák örömmel fogadták a MKP vagyondézsmaiavastatéoak módosítását A tervbe vett vagyondézsma fizetésre kötelezte volna mind­azokat a gazdákat, kiknek 15 kataszteri holdon felüli birtoka van. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezéséjre ez a javaslat most akként módosult, hogy va- gyomlézsma alá csak a 2.5 holdon felüli birtokok (.snek. Miután a legtöbb középbirtokos még ma is nehéz gazdasági helyzettel küzd és egy vagyondézsma igen súlyos helyzet elé állította volna a 15—25 holdas gazdákat. Pár­tunk szükségesnek látta a terve­zet fenti módosítását és ennek eredményeként ma már csak a gazdák 3 szá­zalékát érinti a vagyondézsma. Így tényleg csak azok fizetnek, akik fizetni tudnak, vagyis a falvak jómódú kulákjai. A fgivak népe osztatlan öröm­mel fogadta Pártunk indítványát a vagyondézsma javaslat módo­sítására vonatkozóan, ami a ma­gyar gazdatársadalom jelentős ré­tegét mentesíti. Egy 25 év körüli gazdával be­szélgetek erről a kérdésről. He­tek óta jár be a piacra cscresz- j nyét árulni, hogy ruhát tudjon venni magának. Nehéz körülmé­nyek között él családjával, annak ellenére, hogy 23 hold földjük van, de a tavalyi termést az aszály elpusztította. Az idén jó termést remélnek, ami jelentős mértékben javít helyzetükön. A korábbi vagyondézsma tervezet: A pécsi katonai alakulatok a köztársasági elnökhöz intézett feliratban ítélték el az összeesküvő Nagy Ferencet és tettek hitet a demokrácia mellett A hatodik hadosztály vezérka­rának nevében tegnap délelőtt Sze- temlei alezredes az összes pécsi alakulatok elölt löpqyülés kereté­ben ismertette a legújabb politikai eseményeket. A laktanyákban és a többi állom áshelveken meeptar­volt miniszterelnök személyével kapcsolatos újabb fejleményeket, A röpgyűjesőken « bonyédaUku- latok osztatlan lelkesedéssel, ha­talmas éljenzéssel és tapsviharral üdvözölték azt a feliratot, melyet, a pécsi katonák a Köztársasági tolt röpgyüléseken a demokratikus Elnökhöz intéztek honvédség óriási felháborodással I A felirat szószerinti szövege a hallgatta végig a Nagy Ferenc ‘ következő: Köztársasági Elnök Or! Mély megdöbbenéssel és felháborodással vettük tudomásul Nagy Ferencnek, Magyarország volt felelős miniszterelnökének a magyar nép ellen elkövetett bűnét. A történelemben szinte példátlan eset, hogy demokratikus kormány miniszterelnöke részese legyen demokrácia ellenes összeesküvésnek. Mj katonuk nehéz körülmények között állunk őrt két év óta, bogy a magyar nép rombadőlt hazánk újjáépítését zavartala­nul végezhesse. Nagy elkeseredést szült közöttünk, hogy amíg mi leküzdve a sorozatos nehézségeket, harcolunk népünk jobb' sor­sáért, addig országunk felelős vezetői között olyanok akadtak, akik tervszerűen akadályozták orszáqnnU és népünk fejlődését. Kérjük Köztársasági Elnök Urat, hogy az új kormány meg­alakításánál hasson oda, hogy akormány tagjainak múltja és ed­digi munkásság« kizárttá tegye hasontó szégyenteljes eset megis­métlődését. Mi a demokratikus honvédség pécsi alakulatainak kato. nái ígérjük, hogy ilyen összetétetü kormány célkitűzéseit minden erőnkkel támogatni fogjuk. Isten áldását kérjük Köztársasági Elnök Or további munkás­ságára: 6. HONVÉD GYAIOGHADOSZTÁJ.Y 2. HONVÉD KERÜLET 10. HATARVADASZ ZAS7.LÓAU tisztjei, tiszthelyettesei és legénysége. értelmében neki is kellett volr.a vagyon dézsmát fizetnie. — A kisderi gazdák velem együtt nagy örömmel üdvözölték & törvény módosítását — mond­ja, majd kis gondolkodás után hozzáfűzi, —- higyje el .a vagyon- dézsma tönkre tett volna ben­nünket. aazálysújtotta gazdákat, A továbbiakban elmondja, hogy mikor arról értesültek, hogy 15 holdon felül állapítják meg a vagyondézsmát. kétségbeesés vett erőt rajtuk. A falu népének leg nagyobb része ugyan 15 holdon aluli gazda, de szép számmal van. uak a 1.5—25 hold földdel ren­delkezők is. \ 25 holdon felüli birtoka csak néhánymk van, de ezek jómó­dúak, meg tudják fizetni a va­üyondézsmát. Egy görcsönyj gazda néhány méterrel odébb salátát árul fe­leségével. 17 hold szántóföldje van és így a régebbi vagyondézs­ma tervezet őt is érintette vol­na. Meglepetéssel vette tudomá­sul, hogy a vagyondézsmát 25 hold föld fölé emelték. A szeme csillogott,, látszott, hogy nagyon örült neki. És nem csodálkozott azon. hogy ezt az örömöt a Ma­gyar Kommunista Pártnak kő szönbeti, annak a pártnak, amely legtöbbet tett és a jövőben ia tesz a parasziságért. Tisztújító közgyűlést tartanak a mérnökök és technikusok Vasárnap, június elsején délelőtt tálok. a pártok és szakszervezetek 10 órakor a Vármegyeháza köz gyűlési termében tartja a Mérno kök és Technikusok Szabad Szak- szervezetének Pécsbaranyai Cso­portja hagyományos óvj tisztújító ülését. Az előadók között szere­lmi Kusnyér Zoltán MESzHART főfelügyelő, Illyés Károly iőerdö- tanácsos és Zentay Béla, a buda­pesti központ főtitkára. A közgyűlés városunk minden rétegét,, a városi és állami biva­vezetöii is érdekli és így a mér­nökök számíthatnak ezek megje­lenésére is­„BA.ITÁRS" A RENDŐRSÉGEN Budapestről jelenti a MTP Rajk László belügyminiszter ren­deletét. irt alá, amelynek érielmé. ben a rendőrség kebelében a hiva­talos megszólítás bajtárs lesz. irodalmi és kulturális eseménynek ígérkeznek a pécsi Könyvnapok A Magyar Könyvnapot s ma­gyar szellem nagy ünnepét Pé­csett június 6—7 és 8-án rende­lik a pécsi könyvkereskedők, kar öltve a Batsányi János Irodalmi Társasággal. A Batsányi Társaság a könyv, napokra Pécsre hívta a Dunántúl jeles íróit, akik a pécsi Írókkal együtt június 5-én irodalmi estet rendeznek a Vármegyeháza köz­gyűlési termében. Á könyvnap ünnepélyes megnyitása június hó 6-án. délelőtt fél 11 órakor fesz 3. Széchenyi-téren felállított könyv-sátraknál, Pécs város. Ba­ranya vármegye, a honvédség, az egyetem és a tanintézetek veze­tőinek jelenlétében. A megnyitó ünnepség fényét a honvéd zene­kar közreműködése emeli. Június 7-én országos nevű jrók szereplésével irodalmi estet ren­deznek a Nemzeti Színházban. amelyen a honvéd zenekar ma­gyar zeneszerzők műveivel szin­tén közreműködik. Június 6—7 és 8-án, a könyv­Órák>, ékszerek, 14 kar. jegygyűrűk Krimker és Sánta Jóka‘-t#r <1 napok tartama alatt könyvaapi könyvek árusítása a Széchenyi- téri könyvsátrakban és a pécsi könyvesboltokban. A megjelent pécsi, dunántúli és fővárosi írók a könyvsátrakban és könyvesbol­tokban autógrammot adnak saját műveikbe. Felehi Kamill ? Bérmálásra órák, ékszerek nagy választókban Futásznál IrgnüxaaMtk-K’ *. Méwékelt traj FÜSZERKEBESKEDOKI Borvignetták, címkék Uléaw kivitelben megrendelhetők « „SZABADSÁG" NYOMDÁBAN. Munkácsy M.-n 10. ti. alatt Telefon: 20-27 _______ VI GYÁZZ, HA JÖN A Nö! ZárósSsztánc FELLNERNÉL ma este • nöcciylitben m A munkás-, paraszt* és értelmiségi ifjúság napja juitius 1. IFJÚSÁGI NAGYGYŰLÉS lesz ma délelőtt 10 órakor a Nőegyletben. Minden pécsi fiuf és leányt szeretettel várunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom