Új Dunántúl, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-22 / 114. szám

2 ISO MÁJUS 23 OJ DUNANTOL A munkásság komoly és építő kritikával ellenőrizni kívánja a sajtót és mások munkáját is A Szakszervezetek pécsi Szakmaközi Bizottsága közgazdasági ankétot rendez, — amelyen megvitatja az összes aktuális kérdéseket és csácsbizottságot választ a hároméves terv végrehajtásának ellenőrzésére Meghívó feleszik előttünk: „Tisztelettel értesítjük, hogy a Szabad Szakszervezetek pécsi Szakmaközi Bizottsága folyó hó 24-én, szombaton déleflőtt kilenc órai kezdettel a Városháza köz­gyűlési termében közgazdasági ankétet rendez.“ A Szakszervezeteknek a fel- szabadulás óta végzett hatalmas jelentőségű munkáját ma már nemcsak a munkásság, hanem az egész dolgozó magyar társada­lom egyaránt nagyra értékeli. A Horthy idők elnyomó rendszere után, amikor a Szakszervezetek munkáját is megbénították, most végre lehetőség nyílott a mun­kásságnak a,rna, hogy a Szakszer­vezetek által összefogva és szer­ves egységbe tömörítve megmu­tathassa: olyan komoly erőt kép­visel gazdasági életünkben, ame­lyik óriási szerepet vitt már ed­dig is Magyarország újjáépítésé­ben, de talár, még nagyobb fel­adatok várnak rá most, a három­éves tervvel, a dolgozók életszín­vonalának a békenfvóra emelésé vei összefüggő nagy munkában, Felkerestük Laka t o s József elvtársat, a Szabad Szakszerve­zetek megyei titkárát, hogy fel­világosításokat kérjünk tőle az ankét céljáról és jelentőségéről Szobájában nagy sürgés-forgás fogad, lázas munka folyik a mun­ka irányítóinak hivatalában. Már a kora reggeli órákban ügyes-ba. jós dolgaikat intéző munkások, munkát kereső munkanélküück töltik meg a szobákat. Lakatos elvtárs félretoTH az előtte tornyosuló iratcsomót, be­szélni kezd: — A szombati ankétnek több célja van. Első és legfontosabb talán az, hogy megvizsgáljuk, leellenőrizzük: milyen munkát végeztünk két év alatt, hol van a hiba. hogy gazdasági életünkben olyan változások állhatták be, melye­ket ma Í6 tapasztalhatunk. Statisztikai adatokkal alátámaszt, va vizsgáljuk meg majd azt a kérdést rs, hogy a munkásság miiyen áldozatokat hoizott eddig gazdasági életünk megjavításáért, — Az ankétre minden pártot, minden hatóságot meghívunk. Kö­zösen vitatjuk meg az elért eied rnényeket és az egyes közületek munkásságát. így megláthatjuk, Id milyen eredményeket ért el. — Az ankétnak igen nagy je­lentősége lesz — folytatja La­katos elvtárs. — A munkásság fejlődésében ma már elérkezett az időt a gazdaságpolitikai é'ethe hogy lassan elérkezettnek látja .uz időt gazdaságpolitikai életbe való bekapcsolódásra. A mun­kásság komoly és építő kritiká­val ellenőrizni kívánja a saját és niások munkáját is. Az ankét céljai közé tartozik még: 1. Az áremelkedés megakadá­lyozása és az életszínvonal kér­dése. 2. A hibák kivizsgálása. 3. Mindezek alapján a három­éves tervet intéző csúcsbizottság megválasztása. Bérmaajjándékok órák, ékszerok, karikagyűrűk „B I Z A LOM" könyvecskére 4 h av i részletre Garami Lászlónál • Zsolnay Vílraos-utca 21 sz. A bizottságban képviselve lesz­nek a különböző hatóságok, po­litikai szervek, és a Szakszerve­zetek. A csúcsbizottság feladata igen fontos. Baranyában ez a bizottság vál­lalja a felelősséget gazdaság, politikánkért. Ezizel leegyszerűsödik az az ágas- bogas büroktafikus útvesztő, ame­lyikben mindig el tudott veszni valahol a felelősség. Azt is a bizottság ellenőrzi majd, hogy a hároméves tervet a kü­lönböző szervek miképpen hajt­ják végre, utasításaival pedig részt is vesz a végrehajtás munkájában. — Ezenfelül azonban a bizottság feladata lesz a ter­melésre és az árak alakulására való felügyelet is. Tekintve, hogy ebben a nagy­fontosságú irányító szervben min­den párt képviselve Tesz. a hibá­kat nem lehet másra hárítani, mert könnyen ellenőrizhető lesz mindenkinek a munkája. Az ankét jelentőségét nagy­ban növeli az a körülmény is »— folytatja Lakatos elvtárs —, hogy azon két kitűnő szakember is résztvesz. Az egyik dr. Hajdú Gyula elvtárs államtitkár, a má­sik pedig dr. Pataki Jenő elv- társ. Mindketten kiváló szakértői a gazdasági kérdéseknek, jelen­létük garancia lesz az ankét sikerére. Ennyit mond Lakatos elvtárs. Azt már mástól tudjuk meg, hogy a gondolat tőle eredt, és a szak­szervezel egyesült erővel hösz- szú ideig dolgozott a terv meg­valósításán. És ez — újabb bizonyítéka an­nak, bogy a magyar dolgozók soha nem csökkenő és lankadat­lan erővel végzett munkája si­kerre viszi majd azt a nagysza­bású hároméves tervet, gmelyik a békebeli életszínvonalat nvújt- jia azoknak, akiknek munkája eredménveképpe-n már eddig el­sők között vagyunk az újjáépí­tésben, valamennyi háborút vesz­tett nemzet között. fsásdi). Frfss Klobucsár-kávé! f Döntő fontosságú intézkedéseket hozott a GF az árak letörésére és a termelés fokozására A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Gazdasági Főtanács döntő rendszabályokat foganatosított a drágaság leküzdésére. A közszük­ségleti cikkek terén'az utóbb mu­tatkozó drágulási folyamat leküz­dése ellen a Gazdasági Főtanács már legutóbbi ülésén is 6zámos pénzügyi és rendészeti vonatko­zású intézkedést hozott, amelynek üdvös hatása a piacon máris érez­hető. Ezen túlmenően azonban a Gazdasági Főtanács szerdán nieghíva a szakszervezetek kép­viselőit is tárgyalásaira, mivel az eddigieknél is mélyrehatóbb rendszabályokat látott szüksé­gesnek a munkabérek és az ár­színvonal közötti kirivó különb­ségek letörésére. A dolgozók legutóbbi megmozdu­lásai is bizonyítják, hogy ezekre az intézkedésekre sürgős szükség van. A Gazdasági Főtanács szerdai ülésén a szakszervezetek képvise. lőivel egyetértésben elhatározta valamennyi fontosabb iparcikk gyártást kalkulációjának legtiizo- tesebb felülvizsgálását A felül­vizsgálatban az Anyag- és Árhiva­tal mellett belekapcsolódik a szak- szervezetek tanácsa és az egyes üzemekben az üzemi bizottságo­kat is feltétlenül meghallgatják. Evvel ehetővé válik, hogy a mun­kásság is kivegye részét az Arak leszállításáért vívott harcból. Az árak felülvizsgálására kikül­dött bizottságok gyofsttott ütem­ben folytatják munkájukat az igazságos árakért vívott harcban. Ez a nagyobb lélegzetű akció azonban természetesen időt vesz igénybe. A Gazdasági Főtanács azonnal hatállyal is egész sor in­tézkedést foganatosított, amelyek­re az elmúlt napokban folytatott felülvizsgálatok alapján már lehe­tőség nyílik. A textilellátás vonalár szintén sor kerül döntő fontosságú sürgős intézkedésekre. A Gazdasági Fő­tanács jóváhagyta, hogy a szakszervezetek és a kiskeres­kedők bevonásával lextilbizott- ság alakuljon az Anyag- és Ár­hivatal mellett, amelynek a leg­sürgősebben intézkednie kell a pamut tlpusáruk gyártásának havi 4 millió méterről havi 6 millió méterre való felemelésé­ről, a műselyem és bélésárukban újra kialakult íckotepiac letö­réséről és általában a textilel­látás megjavításáról. A Gazdasági Főtanács a juhte nyésztés fejlesztése és a termelő gazdák költségeinek biztosítása érdekében a gyapjú termelői árá­nak emeléséből folyó külőnböze- tet egyedül a 60 százaléknál több gyapjút, tartalmazó luxusszövetek­re hárította és a nagytömegek gyapjúszövet szükségletét válto­zatlan áron biztosította. Folyamat­ban vannak a megbeszélések az üzemi ellátás javítására is. A cipöfronton külön bizottságot küldött ki a Főtanács annak leg­sürgősebb kivizsgálására, bogy a tipuscipők és a eipójavitások te­rén milyen árleszállítást lehet el­érni. A gazdasági rendőrség is tovább folytatja az árdrágítók elleni eré­lyes akciót, 100.000 orsós fonódat vásárolunk Angliától a panvutlonalgyártás fo­kozására. Még ebben az évben megvalósítjuk a három évre kisza­bott textilfonóda-prograromp! Ha­talmas állami fonodát állítunk fel. A drágulás elleni küzdelem leg­döntőbb fegyvere a termelés foko­zása és árubőség teremtése. Legszebb bér maajándékok igen olcsón Klein Andor órás és ékszerésznél Pécs. Kossuth Lvos-út JÓ sz,á 111 A Famunkás csoport vezetősége értesíti tagjait, hogy a nyári hó­napokra a szerda! befizetési órát felfüggeszti. Kérjük a tagtársakat, hogy a tagdíj befizetéseket szom­baton pontosan teljesítsék. Pünkösdkor Baranya 150 községében tart népgyűlést a Magyar Kommunista Párt A pünkösdi ünnepeken Baranyában ISO községben tart nép- gyülést a Magyar Kommunista Párt. A rtépgyülések célja a mun­kás-paraszt szövetség erősítése. A szónokok meg fogják világítani azt a hatalmas országépitő munkát, meyet a magyar dolgozóknak, a munkásságnak és a parasztságnak együttes erővel kell elvégeznie Ugyancsak a pünkösdi ünnepeken népnevelők keresik fel a falvak lakosságát, hogy tájékoztassák őket az aktuális politikai kérdésekről. A dolgozók harca az árak letöréséért A dolgozóknak az árak letöré­séért folyó harcban nemcsak a budapestiek vesznek részt, mert a vidék egész dolgozó társadalma egy emberként áll mögöttük a gazdasági reakció ellen vívott küzdelemben. Ennek a harckész- ségniek adták tanujclét az állam­vasutak pécsi kommunista dolgo­zói, akik egyhangú lelkesedéssé! az alábbi táviratot intézték Gyó- csi Jenő elvtárs nemzetgyűlési képviselőhöz, a Magyar Vasuta­sok és Hajósok Orsz. Szabad Szakszervezetének főtitkárához: „A pécsi vasutas üzemi párt- szervezet nevében örömmel és büszkeséggel üdvözöljük a pesti vasutas dolgozókat abból az al­kalomból, hogy öntudatos és eré­lyes formában tiltakoztak az Anyag és Arhival »1 gazdafjigi politikája, valamint a gazdasági rcíi'éció ellen.“ Várady Károly titkár. Kíevből és Odesszából indul útnak az első hadifogoly-szállítmány A Rákosi—Sztálin levélváltás óta az ország feszült figyelemmel 'árja a hireket a Szovjetunióból. Megbízható forrásból nyert érte­sülés alapján számolunk be a leg­újabb fejleményekről. A Szovjetunióban az összes táborokban gyors ütemben foly­nak a hazautazási készülődések. Magyar térülőihez közelfekvő központokba gyűjtik a hadifog­lyokat a szovjet katonai ható­ságok. így etz a mozgás kiterjed az egész távoli vidékekig, mert folyamatosan kerülnek közelebb a kiürült táborok helyére a tnesz- szebb lévők. Az első szállítmány Kievből és Odesszából indul útnak még májusban. Ezek az úgynevezett vegye® táborok, ahol katonák, munkaszolgálatosok és polgári ruhában fogságba esettek egy­aránt szerepelnek. A magyar hatóságok tömeges szállításra kész.ülnck fel. A szé­les nyomtávú szovjet vasút vég­állomástól: Jassyfól és Máramarosszlgetfől öt ingajáratot állít be a MÁV. Az ingajánatok biztosítják a fo­lyamatos szállítást Debrecenbe A népjóléti mmisrtértum és a Központi Hadifogoly Iroda meg­bízottai gondoskodnak a szerelvé­nyek élelmeizéséröl és egészség­ügyi szolgálatáról A hirszolgálat korszerű meg­szervezése is befejeződött. — A Központi Hadifogoly Irodának Foksaniban és Máramaroszigeten létesített állomásán gondoskod­nak arról, hogy a szerelvények pontos érkezési ideje, valamint « mérkőzések teljes névsora már napokkal Debrecenbe érkezése előtt nyilvánosságra kerüljön. Tegnap ulaizott a népjóléti mi­nisztérium és a Központi Hadifo­goly Iroda bizottsága Debrecen­be, hogy megtekintse a folya­matban lévő előkészületeket, * még szükségesnek mutatkozó in­tézkedéseket megtegye és gyors ütemben végre is hajtsa. Ez is megtörténhetett..• A közelmúltban két „demo­kratikus hírt olvashattunk ar­ról az Amerikáról, amely egyre többet beszéltet magáról. Az egyik bir azt közölte, hogy meg­szavazták az úgynevezett „mun­kaügyi“ törvényt, amely termé­szetesen munkásellenes törvény. A fasiszta időkben már megszok­tuk, hogy ha törvényt hoztak a „munká“ ügyében, akkor az fel­tétlenül munkásellenes volt, A mi dicstelen fasisztáink a mua- kn védelme mögé rejtették ki­zsákmányoló pol itf kajákat és a „munka védelmében* ‘saját rabló pusztító politikájúikat élték ld szabadon, gáttalanul. Most az­tán az derült ki, hogy az Egye­sült Államokban sincs ez más­ként Ha a tőkés a „munkát“ kez­di „védeni“, akkor- a munkáson üt egyet. A másik hir arról szólt, hogy a szabadságjogok nagyobb diada­lára a négy alapvető szabadság- jog hazájában, a „félelemnélküli I élet“ eldorádójábán eltiltották a turistáknak a Jugoszláviába való utazást. Nyalván igen kellemet­len nevelő hatással lenne a szem­lélődő yenkikre a jugoszláv nép hősi magatartási.!. A két hír olvasása után az amerikai munkásokra kellett gon­dolni: vájjon hogy verik vissza, bogy semmisítik meg a tőke egy­re kirívóbb, leplezetlenebb táma­dását a demokrácia és a szabad­ságjogok ellen. Egyik háborúból úgy látszik, a másikba csöppen­tek. Részt vettek az európai 6za badságszerctő népek oldalán a fa­sizmus elleni harcban, — alig pi­henték ld magukat, máris saját tőkéseik ellen kell küzdeniük, ha nem -akarják, hogy otthon egyrC kevesebb legyen nekik azokból * .jogokból, amelyekért a világ c».* tamezöin tegnap harcoltak. Igen< Ilyen „változatos“ e sors. Ma aztán választ kaptunk * töprengésre. Az amerinü i mun­kásság demokratikus szakszerve­zetének a felhívását olvassuk. A felhívást a nemzetközi munkás­sághoz intézik, — védelmet, til­takozást kiérnek a világ munkás­ságától saját tőkéseik, azok '°T perialista politikája ellen- Hat ide jutottunk. Alig két évvel _a fasizmust megsemmisítő háború befejezése után az amerikai mun­kásságnak saját hazájában vg* szüksége kívülről jövő segítségre hogy megóvhassa szabadságjog3' Mert nagy a veszély. A felhívj nevén nevezi a veszedelmet e* mondja: ,,..a munkásellenes to * vények elkérülhetetlcnül a fa3',fT mus felé vezetik Amerikát**. * igazuk van. Mi a saját börünko tanultuk meg, -hogy a műnk3 ellenes törvények, a szabad«3^ iogdk megnyirbálása és a f lódás nem választhatók szét e^,, mástól Az egyik után követke a másik. . rfV Persze, nagyon jól tndjuk S éppen ez az, ami nálunk seknek nagyon tetszik az ^ kaj demokráciából“. Visz . az, ami nekünk nem tets* ^ amerikai demokráciából. múr a magunk Ízlése ut rj, gyünk1. Ezzel segítünk a? 10 , kai munkásságnak is J

Next

/
Oldalképek
Tartalom