Új Dunántúl, 1947. március (4. évfolyam, 50-71 szám)
1947-03-04 / 52. szám
« ÜJ DUNANTÜL 1947 MÁRCIUS 4 Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete Pécs-baranyai csoport- >a felhívja a gyakorló és hatósági orvosok és gyakorló és hatósági bábák figyelmét, hogy részükre w/ Orvosi Szakszervezet havon- kint és fejcnkint % kg. menny: »égben hatósági szappan kiutalását eszközölte ki, kilógramonként 5 60 forintos árban. — Felkérem mindazokat, akik a szappanra igényt tartanak, folyó évi március 5-ig jelentkezzenek (vidékiek levélben) a hivatalos helyiségünkben, Széchenyi tér 16. I, em.) SPORT V 1U/5TATO FORMÁBAN A PVSK 7 PVSK—Postás SE 5:1 (3:0) Hun-ü. 2000 néző. Vezette: Kassai PVSK; Róka — Tamási, Radnai ~ Moasgai, HorváLh 111. — Zömben. Meg,gyes, Láng, Gajcsi, Vezér. PSE: Nagy — Csabai, Borbás — iluber, Lukács, Mohácsi — Halnál, Németh, Major, Ujj, Solymár. Kezdés után azonnal a vasút veszi át a játék irányítását. Az 5. percben esik a PVSK első gólja. Iamcisi 30 méteres szabadrúgását vezer 10 méterről kapura fejeli. [Jagy későn öklözi a labdát, úgy. ogv már osak beljebb tudja seqí- teni. 1:0 a PVSK javára. Két perc »unva domborít a 16-oson belül wahálytalanul akasztják. A megítélt büntetőt Horváth fölérugja. A 25. percben Meggyes a labdájával jól fut el Gajcsj és a tétovázó kapus mellett a hálóba gurít. 2:0. A 30 percben Vezér a gólszerző. 3:0. II. félidő viharos vasút támadásokkal indul és rögtön az első percekben Vezér hatalmas bora- bajat csak a kapufa menti. A ma. *',*• oldalon Róka nagyszerű érzékkel védj Solymár veszélyes lövését. A 30. percben Láng, majd a 38. percben ismét Láng a gólszerző.A postások becsületgólja a 42. percben esik Hajnal révén 8 i rálát: A PVSK végig ke- zeben tartotta a játék irányítását A vasút vedelme máris nagyszerű tormában van. A csatársorból Ve. zer, Láng és Gajcsi emelhető ki A postások csapatából Csabai és Solymár játszott jól. Kassai jól Mte a mérkőzést. I S2aksDÉNVELEJI játék. CZÉTESÖ CSAPATOK namó—BTC 3:2 (2:0) A sz 1500 néző. Vezette: Szarka második . ■maközi krausz — Túrái, Kesz- ij:rn »•_ — Zilk, Krivitz, Kresz — eredi. Horváth, Schmelcz, Kész- a;r III., Bencze II. Bőrgyár: Sarbak — Kincsei, Ko- ^*rlt ~t'2eid«. Leipám I, Kovács \ isnyei, Nagy, Katies. Horváth II Kognar II. ßT(. vezeti az eJsö veszélyes tornád ÓM. Kaíios. majd Bognár lö- voset védi imponáló nyugalom- mai Krausz A bőrgyári csapat támadásait nem kíséri szerencse, lassan feljön a Dinamó. Az első \ eszelyes támadásukból gól születik Rencze átadását Bezerédi a hálóba továbbítja. 1:0 a Dinamó javara. A 25. percben Keszler III. « gólszerző. A félidőben mindkét csapat változtat az összeállításon. A 7. percben Pécsi ordító lesró! fut el. beadásából Katies a gólszerző. 2:1. A 20. percben Kincsei Y®?, ''**■ Sarbak egy veszélyes labda, labbal akar mentem, de a lövésé a szembefutó Keszlerrői a ha.oba pattan. Ezután a játékve- ze.o "jovottából" eldurvul a játék A 30 percben Pécsi beadása Kész- lerro, a ha,óba hull, öngól. Kri- vitzet kiállítja a játékvezető majd Horvath es Kovarik is hason,ló torsra jut. A közönség viharosan tüntet, mire a játékvezető 2 percnyi várakozás után lefújja a mérkőzést 8 1 r á l a t : Ha a közelgő baj- nők idényt tekiivtetbe vesszük, bizony nem nagy reménnyel és nyuga.ómmal nézhet egyik csapat sem a küzdelmek elé. A Dinamóban hnvitz a csapat lelke. Krausz megfe.elt, Kreszt láttuk már jobban is játszani, A csatársorból i 'Ä7. ?* Bezerédi emelhető ki. IV-bbl Kincsei Kovaiik és Kabc« lel szett. Szaika játékvezető * to e rnígszokotl (ormában vezette a mérközéft. PÉCSI KOSARASOK FEKETE VASÁRNAPJA Bpesti Postás -PVSK 66:35 (32:35) I o. férfi. Egyetemi Sportcsarnok, 200 néző, Vezette: Sós és Lehoczky PVSK: Lovrics, Szekeres .Garami, Sándor. Postás: Csányi, Velkey, Németh, Bajáry dr„ Bánkuti. A PVSK fiataljai az első félidőben teljesen egyenrangúnak bizonyultak, a szünet után azonban kifulladtak és teljesen megérdemelt vereséget szenvedtek a nagy- szerűen játszó Postásoktól. A mezőny legjobbja Bajáry dr, volt. Jók voltak még: Németh és Csé- nyi, valamint Goda és Lovrics. Bpesti Postás—PEAC 46:11 (25:4) NB női. Egyetemi Sportcsarnok A Peacista hölgyek egy pillanatra sem voltak veszélyesek. Tervszerűtlen csapkodás jellemezte játékukat, míg az ellenfél jól összeszokott, nagyszerű játékosokból álló csapata a kosárlabda minden szépségét felvonultatta. Az ellenfél csapatából minden játékos megtette a kötelességét. A PEAC hölgyek közül egyik sem érdemel említést. NB FUTBALLCREDMÉNFK Vasárnap sáros, csúszós talajon játszották le NB csapatainak az első forduló mérkőzéseit. Az eredmények megfeleltek a mutatott játéknak. Szeged—Ferencváros 2:2 (2:2). Nagy küzdelem. Szeged győzelmet érdemelt volna. A ferencvárosi csapatban a közvetlen védelem nagyszerűen játszott. Újpest—Erso MaDISz 2:0 (1:0). Az Újpest evvel a győzelmével három pontra emelte elönvét. DVSC—Testvériség 4:0 (2:0). Biztos győzelem. Csepel—Kispest 1:1 (1:0). A Csepel csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem kapott ki. Dorog—ETO 2:1 (0:0). A dorogi csapatban először játszott Buzánsz- ki. Teljes sikerrel mutatkozott be. Haladás—Szac Bartáság 5:1 (1:1). A szombathelyiek csatársora nagyszerűen játszott. Szolnok—Vasas 3:1 (0:1), Meglepetés. A második félideji játékukkal biztosan qyöztek a hazaiak. KOLLER JÓZSEF ÉS VEDRES JÓZSEF ELVTÁRSAK BARANYA ÉS TOLNA SPORT- MEGBÍZOTTAI A Nemzeti Sportbizottság a vidék sportjának fellendítésére vidéki megbízottakat neveeztt. ki. Az országot nyolc kerületre osztva nevezett ki az NSB ilyen sport- megbízottakat. Dunántúli viszonylatban Baranya és Tolna vármegye sportbiztosául Koller Józsefet és Vedres Józsefet. Somogy és Zala vármegye sportblztosáu! Gyórfi Antalt és Mike Józsefet nevezte ki. A baranya és to'.name- gyei sportmegbizottak székhelye Pécs. Mind Koilier József, mind-Vedres József személyében régi, gyakorlatilag és elméletileg is képzett sportember került ebbe a pozícióba. * A Bőrgyári Torna Club 1947 március hó 8-án, szombaton este 6 órai kezdettel tartja a Bőrgyár kultúrtermében rendes évi tisztújító közgyűlését az alanti tárgy- sorozattal; 1. Elnöki megnyitó, 2. Jegyzőkönyv (elolvasása, 3. Főtitkári jelentés 4 Pénztáros jelentése. 5. Számvizsgáló bizottság jelentése, 6. Szertáros jelentése. 7, Felmentvények megadása. 8. Jelölő bizottsáq jelentése és új tisztikar megválasztása, 9. Indítványok, 10. Zárszó. Indítványok a közgyéé* előtt 3 nappal adandók be a 'vezetőségnek. Üzlet áthelyezés! Értesítem a mélyen tisztelt vevőimet és a vásárlóközönséget hogy textil és divatáru üzletemet Ferenciek-utca 13 szám alól Irgalmasok-utca 16 szám alá (Krausz-féle ház) Forgács (Fuchs) Béla volt üzletébe helyeztem át. További szives támogatást kér, VIGH DIVATHÁZ tulajdonosa: VIGH JÁNOS PARTELET EGYETEMI PÁRTSZERVEZET FIGYELEM! A vasárnapi újságban tévesen közöltük az egyetemi pártszervezet előadóját. Nem Molnár Károly.elvtárs, hanem dr. Sebők Sán- dorné elvtársnö fogja tartani a pártnapot szerdán este ‘/Í7 órai kezdettel. FIGYELEM! Felhívjuk a bányászkerület vezetőségi tagjait, hogy folyó hó 5-én, szerdán délután 5 órakor ve. zetöségi ülést tartunk a kerületi titkárságon. Felhívjuk a körzeti titkárokat, propagandistákat, kádervezetőket, hogy folyó hó 6-án délután 5 órakor értekezletet tartunk a kerületi titkárságon. NÉVJEGYEKET, CÉGKÁRTYÁKAT a legrövidebb Idő alatt készít a „SZABADSÁG” NYOMDA, Munkácsy M.-u. 10. Tel.. 20-27. Rádióműsor KEDD, MÁRCIUS 4. Budapest I. 8.00: A Bábiánus társaság. Harold Laski előadása. 9.00: A Csepeli Szociáldemokrata Part zenekara játszik. Vezényel: Masopust Péter. 12.15: Szabad bejárat, szabad kijárat. Rádióriport a Keleti pályaudvar Mokházából. 12.30: A Házi-együttes játszik. 13.35: Három kiskutya története. Máté Lívia elbeszélése. 14.10: Vincellér János magyar nótákat énekel. Szendlay Laci cigányzenekara muzsikál. 15.00’ Szövetkezeti negyedóra 16.00: Az Arco művész-együttes játszik 16.40: örök kuruc szellem. A haza küszöbén. Esze Tamás előadása. 17.10: Párthíradó. 17.30: A Vöröskereszt közleményei. 18.00: Tito Schipa spanyol dalokat énekel. 18.15: Miit üzen a rádió? 18 45: Világhíradó. 19.00: A Magyar-Szovjet Müve. lödési Társaság hangversenye. 20.20: A Nemzeti Segély február 8-i ,,Otthont a? elhagyott gyermekeknek” c. akció javára tartott hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Röiskola nagyterméből. 21.10: Hangos híradó. 21.40: Angol nyelvoktatás. 2230: Karácsonyi Margit magyar nótákat énekel, Hegedűs Gv. Gyuri cigányzenekara muzsikál, 23.00: Kabos Ilonka zongorázik. 23.25: Hanglemezek. Budapest II. 17.00 ötórai tea. 18.05: Borola-Böhm Gabriella zongorázik. 18.30: Szórakoztató zene. 19.00: . Táncsics Mihály elforia- tása. Eiőadás. i 1915: Hanglemezek. I 19.30: Falurádió. 20.00: Hanglemez. 20.30: A Rádió szabadegyeteme. 21 15: Mesterek muzsikálnak. 22.00: Ke ényi György jazz- •gyüllese látszik. Ipartestületi hire! Az „Általános Építőipari Szövetkezet" felkéri a kőműves szakcsoport tagjait, hogy folyó hó 5-én, szerdán délután 3 órakor a Rákó- czi-ú* 24, számú ház tanácstermében tartandó taggyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Az Építőipari Szakosztály szokásos előadását folyó hó 6-án, csütörtökön este 5 órai kezdettel megtartja. Kérjük a tagok pontos megjelenését. A cukrászipari szakcsoport adó- kŐ7,össégi és egyéb szakmaügyben folyó hó 4-én, kedden este 5 órakor a Rákóczi-út 24 számú ház tanácstermében taggyűlést tart. ELADÓ 3 príma férfi öltöny, magas termetre, bőrkabát, több pár 43-as új és használt cipők és bakancsok Megtekinthető: Schön cipészüz'.et Inczédy Dénes-u. 9'1. 1 SZOBA-KONYHA, fürdőszobás lakás, lakásigényléssel, bútorral együtt átadó. Megtekinthető délután 1-től 4-ig. Cim 98 szám alatt a kiadóban. Pécs thj. város polgármesterétől. 35.562/2.—1947. VII. Tárgy: Kecskebak beállítása a köztenyésztésbe. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy köztenyésztésre fedeztetés céljából egy darab svájci import tenyésiz kecskebakot szereztünk be. A kecskebak a páratlan hónapokban (jan., márc., máj., július, szept., nov.) a városi szigeti tanyán míg a páros hónapokban a városi meszesi tanyán van elhelyezve, ahol Is 2 forint fedeztetést díj lefizetése ellenében igénybevehetö. Felhívom a kecsketartó gazdák figyelmét, hogy a beszerzett kecskebak tisztafajú törzskönyvezett állat, állataikat ne vezessék zug- tenyészállattarióhoz, mert ez kihágás! képez, hanem vegyék igénybe a most beszerzett tenyészállatot. A kecskeéllomány fenntartása és fejlesztése általános közérdek, miért is minden kecsketartó gazda tartsa kötelességének az állat szaporítását. Pécs, 1947 február hó 28. napján Polgármester. iegygfiarfi |f karátos és ékszer, irijei órák II KM’/, 2. «**<•*• Pécs thj. város polgármestere 35.098/2.—1947. VII. Tárgy: A repülőtér i tál. vételével kapcs tos házépítési lom. olatilaHIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a 1 gyár közlekedésügyi miniszter a repülőteret polgári közforgal»1 repülés céljára igénybe vette’ ** zel kapcsolatban a repülőtér ^ nyékén építési tilalmat rendelt . Építési tilalmat rendelt el sorban a repülőtér szélén élt«1"/. Füzesi árok és Hadapród árok * víkt.ti f o ríil e * Wriirn rvV s? zötti területen. Ennek s terül« egy részét, az elmúlt évben a b> déri ranya vármegyei földbirtokien*1 .. tanács a házhely céljára ki® tóttá. Figyelemmel az építési1’’ , lomra a város tanácsa a föl«®*, tokrendezö tanácsot megkérést házhelyek kiosztásának. hat»" tanítására. n. Tekintettél arra, hogy a ses terül-etel ezek szerint a lyek céljára kiosztani és ^ nálni nem lehet, értesítem a ju j,« tottakat, hogy a területet ’ü^fljti nem vehetik, ott semmiféle ».-* vagy mezőgazdasági műve nem folytathatnak. Á teriil<?teijrg annak egy részét semmiféle ‘T,eC bérbeadni nem lehet, senki 1 ^ irányú kérelemmel (kerlparFjji, stb.) hivatalomhoz ne torch’Lj. mert a repülőtér további léséig a város saját műve‘eS leveszi. Polgár»e,( M O S O T 1 RONGYO' magas áron Szabadság Nyom^ Munkácsy M.-n 1® 8*50 forint az UJ DUNÁNTÚL egy havi előfizetése Rendelje meg On is az Uj Dunántúl' és megkapja m III bmmu alMtílMDei1 Pécs, Munkácsy M.-u. 10. TELEFON: 29-50 SZÁM. Szabadság Nyomda K. P. I„ Pécs Szerkesztőség Munkácsy M-u 10. Telelőn 29 49 Kiadóhivatal: Munkácsy M.-u. 10 Telelőn 29-00 Felelős szerkesztő: Révé«? Gy István Fe.i’iős kiadó é« nyomdavmatö. A«» ln<-ei