Új Dunántúl, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-27 / 48. szám
ÜJ DUNÁNTOC im fbbbuáí m •Ember ée élet nem számít“ Magyar leventék, antifasiszta katonák, kommunisták és meggyalázott asszonyok megkíazásáról vallottak a tanúk a cinikusam tagadó Nádasdi Ferenc tegnapi tárgyalásán Nádasdi .Ferenc nyilas gyilkos : Nádasdi kegyetlen bestiális al- fárgyalását ma fokozott érdeklő- j jasságának új fejezete Hint elő dós mellett folytatta a népbiróság Gerencsér László volt rendoror- Koc« tanácsa. Tumultuózus je- j mester vallomásából. fenségek elkerülése végett mától fogva csak 80—100 embert engednek be a tárgyalásra, ezeket is csak a népbiróság által kiadott jeggyel. A mai napon Nádasdinak Nagy. kámzsán elkövetett rémtettei kerültek elő. Nagykanizsán internálótábor volt, ahová a nyilas „számonkérőszék“ leventéket, szökött katonákat és félvéreket gyűjtött össee. Nagykanizsán egy Fitter nevű nyilas volt aiz atyaur- isten és ennek pribékje Nádasdi. A tanúvallomásokból kiderült, hogv kínlódása sikoltott Nádasdi a leventékkel és a fasizmusért harcolni nem akaró katonákkal sem bánt jobban, mint a munkaszolgálatosokkal. „Ott lüdöztc őket össze“ — vallotta az egyik tanú. A tanúvallomásból a gyilkosnak másik, még félelmetesebb arca rajzolódott ki. Szentlőrincen csend- órruhában kakastollal gyilkolt Nagykanizsán kucsmában, bőrkabátban, öve teleekaartva kézigránátokká!. kezében nrn«/ "épnuska volt. Vítiozí Vendel mit retulőrfn- t őrre őrmester, aki ebben az inter- tiálótáborhan teljesített szolgál», tot, azt állítja hogy Nádasdi ..olyan felhajtó“ volt, ami azt jelenti. hogy motorbiciklfai száguldott összeszedni az áldozatokat, 'likőr kísérte a leventéket és a katonaszökevényeket, elővette 80 tölténves géppuskáját és avval fe- nyegetödzótt, hogy beléjük lő. ha csak mcginazdulnak. Itt asszonyáldozatok és meggy alázottsága elégtételért. Részegen összegyűjtötte a felvér nőket egy szobában, és hogy mit követett el velük, azt csak ő tudja és a nők. de az ajtón átszü rődő hangok borzalmakról mesélnek. Az a Nádasdi aki nappal lépcsőn rugdosta le az antifasiszta katonákat, este még bestiálisabb volt. Például egy Aliz nevű nőre ráfogták, hogy kém, és miután vt'- lánnyal megkinozták. elalélt, Nádasdi ös^zerugdosta. A .jajgatás háza“ yolt a nagykanizsai törvényház, aho! az internáltakat tartották,ahol Nádasdi azt üvöltötte- „ember és élet nem számit“, fis nem számított, mert a folyosón vonszolt végig egy fiatalasszonyt és vitte egy kis szobába. Másnap maga dicsekedett el, hogy erőszakot követett el rajta. Minit minden népbirósági tárgyaláson, itt is a tanuk egy része, felkelti az érdeklődést. Igen sok tainu zavartam áll a népbiróság elé, és elejtett szavakból sokra lehet következtetni. Hogy mi igaz például abból, hogy V«rezei László marcali építési vállalkozó önként ajánlotta fel Nádasdinak az autóját, hogy az oroszoktól mentse, vagy pedig Nádasdi elvette tőle, újabb ügy alapja lehet. A tárgyalásra marcali tanuk vol. tak idézve még, de autójuk elakadt. már csak Andaházi Lajos rendőrfőhadmgyot hallgatták ki. Andaházi, mint szemtanú az 1942-ben garázdálkodó Nádasdit mutatta be. Ekkor « törneggyilkös csak osorral verte a neki nem tetsző zsidót s és még csak szilt, kozódott, hogy a ..piszkos, mocskos zsidókból szappant főz“. — Akkor még rendőrség elé állították tetteiért Nádasdit, igaz, hogy az akkori rendőrség ezt kihágásnak minősítette. 200 pengőre Ítélték és ezt is 3 évre felfüggesztették. Most is fel fogják függeszteni... Ma reggel kezdődik az összeesküvők első csoportjának népbirósági tárgyalása A népbiróság ötös külön ts nác-sa emit öntökön reggel kezdi meg az összeesküvők első csoportjának bünperében a főtárgyaié»*- Ennek a csoportnak elsőrendű vádlottja Donith György volt képviselő, a második vádlott Dalnoki Veress Lajos nyugalmazott vezérezredes. A népügyészseg a vádlottakat a köztársaság ée a demokratikus állanirend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezésével kapcsolatban az ebben való részvéttel vádolja. ERDEI FERENC a Parasztpárt főtitkára .Megvalósítjuk a munkáspártokkal szövetség* hen harcoló önátló nagy varasztpór'oi“ Budapestről jeleníti az MTI: A Nemzeti Pamsztpárt politikai bizottsága a párt politikai és szervezeti egységének megszilárdítása érdekében a következőket határozta el: 1. Az állandó politikai készültség biztosítására a politikai bizottság hét tagú végrehajtó bizottságot alakított. Ahogy összeszedte az áldozatait, rögtön ki is rabolta őket „Félt ettől még az ördög is“ — borzongott meg a tanú. A valló, más alatt Nádasdi a vádlottak padján állandóan gúnyosan és fölényesen mosolygott. Á szembesítésnél Nádasdi goromba és kemény hangon rápiri- tott a volt rendőrre, hogy ö is nyilas volt, hisz a kanizsai internál ótáborban csak pártigazolvánv- ny«; lehetett szolgálatot teljesíteni. Ez nem enyhíti Nádasdi rém- tetteit. de viszont megfigyelő számára igen érdekes: A bányászság komoly munkatérnél készül á szakszervezeti konferenciára A prosvidéki bányák már a békebeli termelés sclinrfu*nak a három éves terv megvalósítanom A szakszervezeti megyei konferencia jegyében tartották meg tegnap a bányász ,összvezctöscgi ülést. T. c ", .. Elsőnek Vajda József elvtars, bányásztitkár ismertette a sznk szcrvczd.fkve váró feladatokat, amelyek megoldására a konferenciának kell majd utat mutatni. Majd beszélt a MKP háromeves tervéről Bejelentette, hogy kidolgoznak cgv négyhónapos tervet, amelynek végrehajtása biztosítja azt hogy augusztus hónapra a termelés eléri a békebeli szín vonal« t A pécsi bányák már békebeli termelés mellett indulnak a hároméves terv megvalósítására. A politikai helyzetről szólva _ É| __________ kijelentette, hogy a bányatelepe __________ a tanuk padjáról' ken még szorosabbra fűzik a műn ,|-,i„él előbb szerezzenek be. ak padjára kerül, kásegységet, bogy a banváüzsag ,Ay ülés kifejezője vol szilárd egységgel nézzen a lovo vagy nyilas volt a rendőrőrmcs- ter és akkor ő is a vádlottak v:teg Nádasdi a népbiróság előtt is gyilkolni igyekszik, ha szavakkal is. nagy feladatok elé állítja a bá nyászokat, de bízik abban, hogy végre tudják hajtani. Rámutatott arra, hogy a baranyai szakszervezet legerősebb bázisa a szervezett bányászság; s így a konferencia legtöbb kiküldöttjét a bányatelepek adják. A bánvászlakások építéséről szólva kihangsúlyozta a szakszer, vezetek nagy munkáját. Az ezt követő, felszólalások jelentős te size a MKP hároméves tervet mcl-tatta és a felszólalok igeretet tettek airra, hogy a bá- rivászság a reiváró feladatot elvégzi. Többen megemlítették az | anyaghiányt, ami nagy mértékben Kef olyásol ja termelést és kérték -zetöséget, hogy hánya-anyagot A végrehajtó bizottság tagjai: Darvas József, Erdei Ferenc, Farkas Ferenc, Gém Ferenc, Nánási László, Szabó Pál és Veres Pércr. 2. A főtitkári tisztségre a politikai bizottság Erdei Ferencet választotta meg. Főtitkárhelyettesek: Génj Ferenc és Nánási László. A pólTtükwi bizottság c döntésé vei hwtavitóttá a Ncmpeti Fa- rawt-párt t-örtémelnvi paraszti po. Itt ük i, iának töretlen érvényesülését, feloldotta a belső ellen téteket és megvetette a párt ©g5"»*' gének alapját A politikai bizottság egyértelmű akaratával megteremtette aust az egységes P*‘ rasztpárti vezetést, amely megvalósítja a ' mnitkáspártok- kal szövetségben harcoló és velük egyenrangú nagy parasztpártot. Ugyanezen az ülésen a poliittk*1 bizottság tudomá-vul vette Kovát* Imrének a párt «ültökéhez intézet ■ eveiét, amelyben bejelenti a P*r;~ bél való kilépését. A párt sziklattal látja Kováé* Tűmének * párt eredeti irányvonatlitól eltávolodását és azeaJ veaw . . másul kilépését, hogy »eeipeo^ szempontok nem érinthetik *• EV raartség fcl*rahsdv1á*átvak ügyét. A párt tovább megy «fi*' n«s és történ élfrvi útján. Március 1-énavatjákPécs díszpolgárává Károlyi Mihályt A város törvényhatósága március hó 1-én, szombaton fogadj* díszpolgárává a II. magyar Köztársaság elnökét, Károlyi Mihályi Az elnök már pénteken este érkezik városunkba, a motot0 vonattal, a város polgármesterén ek kíséretében. Az ünnepéi}*’ fogadtatás az állomásépületben este 9 órakor lesz, utána az e1"°K szükkörű kíséretével szállására megy. Másnap, március 1-én déli 12 órakor történik meg a *örvéa^ hatóság díszközgyűlése keretében az ünnepélyes díszpolgárrá f°* dás és a díszoklevél átnyújtása. Az ünnepi eseményt hangszóró közvetíti a SnécbenyM*rr^ A részletes műsor ismertetésére legközelebb még visszatérUJV A város polgármestere ezúton kéri fel a háztulajdonosok»^' és a város lakosságát, hogy házaikat ezalkalattira lobogózzák ' továbbá, hogy a péntek este 9 órakor kezdődő fogadtatáson állomás előtti téren minél nagyobb számban jelenjenek meg. Lichlfuss Nándor, 64 éves nagv- kanizsmi fuvarozó szintén Nádasdi egyik áldozata volt. Ezt letartóz tat'-ík mint. kommunistagyamist megverték, kínozták, mcgvilla- nyozták csak azért, mert gazdag ember volt és mig kínzása folyt, Nádasdi kirabolhatta. A nyilas vallatás rémségei vil. lan tak elő ennek a tanúnak a vallomásából. F.zt a szerencsétlen embert aztán átadták a német Gcstaponak, Ausztriában koncentrációs táborba került, több mint négy hónapig egész addig, míg az oroszok felszabadították Ausztriát is, szenvedett, csak azért, hogy aranyát, házát, lovait, kocsiját Nádasdi elrabolhassa. A mai tárgyaláson Nádasdi védekezése volt a legizgalmasabb. Mindent letagad, még azt is, hogy Nagykanizsán volt. Mind a két napi tárgyaláson szerinte: sehol sem volt. Holott az történt, hogy Marcali és Nagykanizsa között . pendlizett" motorbiciklijén, vadászva katonaszökevényekre, leventékre zsidókra, így adódik a dátumok körüli differenciag|(g Á MESzHART-tal folytatott tárgyaIdsain k ered mén vek cppen bejelentette, hogy a közeljövőben fokozott gondot fordítanak a bányamunkások kultúrál iis igényeinek kielégítésére és szociális helyzetének javítására. Március 7-én értekezletet hivnak egybe Buda. pesten aizza.1 a céllal hogy a pécsvidcki bányatelepeken mindenütt építsenek tanonc- otthonokat. A több termelés és a hároméves terv megvalósításának elengedhetetlen feltétele a szakismeretek fokozása — állapította meg. A bánvász titkárság minden 'ÖV«Ke- kerdést igyekszik olt an. uak 0 megértésnek, ami a szakszervezeti vezetőség és a MESz- HART vezetősége között fennáll. A magyarságot gyalázfa a sváb SS zetévei ezt a megoldani. ,. . Vájd» elvtárs beszámolója után Czctt József elvtárs ismertette a belterjes gazdálkodás előnyeit es méltatta a MKP hároméves gaz- daságj tervét, örömének adott kifejezést, hogy a legutóbh megtartott összve- zetöségi ülés óta megszilárdult a munkásegység a bányatelepeken. Lakatos elvtárs a konferencia jelentőséget méltatta. Felhívta a bányászewtárfiak figyelmét, hogy lehető legjobban készüljenek fel a konferenciára. A konferencia Tegnap tárgyalta a népbiróság Döntse tanácsa Mcrgl József 22 eves nagypalli lakos háborús és népellenes bűnügyét. Mergl 1941-ben lépett a Volks- bundba és annak minden megmozdulásában tevékeny részt vett. — 1944-ben SS katona lett. 1946- ban sváb nótákat énekelt és amikor a magyar lakosság figyelmeztette. késsel akart rájuk támadni, s gvaiKzkodó kifejezéseket használt. Mergl a vád valamennyi pontját tagadta, de a népbiróság bű nősnek mondotta ki és 9 hónapi börtönbüntetésre Ítélte, ebből 22 napot a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett. — Mellékbüntetésül Mergl poliikai jogait bárom évre felfüggesztették. Az ítélet jogerős. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A 29-49 TELEFONSZAMOTI 1,200.000 forint a pécsi munka* nélküliség megszüntetését célzó építkezésekre Nemcsak a pártok, * szakszervezet, hanem Pécs város vezetőinek is egyik legnagyobb gondja, miként lehetne a munkanélküliség problémáját megoldani ás az egyre nehezebbé váló lakásviszonyokon úgy segíteni, hogy sz * dolgozók szempontjából a -szociális követelményeknek is leginkább magi «leljen. Hosszú hetek óta folynak már ebben az ügyben tárgyalások az illetékes tényezőkkel, mig végre tegnap döntő határozatokat hoztak és a megoldás útjára segítettek a meszestelepi Oocsa-'lakó- házak felépítésének tervét. A szükséges építkezési tökét a város úgy kívánja biztosítani, hogy egyes italokra átmeneti munka- szerzési pótlék címén bizonyos összegeket vet ki. így minden elfogyasztott liter bor után 20 fillért, a sör literje után 10 fillért, töményszesz után 1 forintot, pezsgő után 4 forintot. Azok a szőlősgazdák, akik saját maguk mérik ki borukat, átmeneti munkaszerzési pótlék címén 10 fillért kötelesek fizetni. Az igy befolyó összegek mintegy 500.000 forint bevételt biztosit*, nak majd a városnak, mellyel hozzákezdhet az zésekhez és enyhíthet a műnk** küliek nehéz során. „ A pécsi UbdaTugó-egyesül«* j önként felajánlották, hogy ®rr* |0 cél-ra a meccsek jegyáraihoz „j, fíTlé.r rmunk aszerzési pótlékot tanak be. Az építkezések mocjin dil»* való tekintettel, megengedte aí lám azt is, hogy ál' 11* az OTI vele szemben *en,,<1v^, 500.000 forintos tartozását * Vj( rosnak fizesse be, hogy tf ^ összeg is „újjáépítési" célt ** gáljon. A város az államtól igy köl*-’ 9 kapott 500.000 forintot nem készpénzben, hanem h1* o- fizeti majd vissza. így képpen mindketten, úgy a* tó; mint a város jól járnak kéjük műnk dik biztosítva van. rV •au inkanélküliség kérdésé mCI iává; k, a lakásviszonyokban i* lás következik be. Az uij mirasztérium ezenkívül 290’í\^ u*' 1»' ígv jüt lajdorvképpen i.200.000 rintot utal át a városnak, forint. be Pécs gazdasági életének ringésébe.