Új Dunántúl, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-13 / 36. szám

I ü .1 n u n A n i r 1547 FEBRUAR W Fokozott és jobb munka felé A falusi és városi dolgozók minden problémájának megoldásáia kiterjed a MKP II. baranyamegyei Konferenciáiénak Határozata Mint tegnapi számunkban jelez­tük, sorozatosan ismertetjük a MKP II Megyei Konferenciájának munkáját. I !yet a konferencia résztvevői egy­beszámoló/a P" tST‘wSiSS*ok j ^úlag eUogadták. A Határoz*­hangzottak el, amelyeknek részle-1 tot alant kivonatosan kozó-juk tes közlésére még visszatérünk. A felszólalások alapján összeállítot­ták a határozati javaslatokat, me­A MKP baranyamegyei II. Konferenciájának határozata Pártunk III. Kongresszusa letek tette az ország demokratikus fel- emelkedésének programját. Ezért üdvözli Baranya megye a két munkáspárt ama elhatározását, mellyel az ü. b. választásokat el­halasztották. Konferenciánk mély felháboro­dással ítéli el az Összeesküvőiket és azt követeli, hogy a Köztársa­ság védelméről szóló törvény tel­les szigorával számolják fel őket. De Konferenciánk megütközéssel állapítja meg azt is, hogy a Kis gazdapárt a mi Pártunknak hosz szú időn keresztül való figyel meztetése ellenére is helyt adott az összeesküvőknek és fedezte azok mesterkedéseit. Megállapít­juk azt is, hogy a Kisgazdapárt parasztjainak vezetői legnagyobb részben elárulták a parasztság ér­dekeit azzal, hogy befolyásolni és irányítani engedték magukat az összeesküvőktől. Sajnos ezek a vezetők még mindig nem ébred­tek felelősségüknek, kötelességük­nek tudatára. Ez különösen tapasztalható Ba­ranya vármegyében, ahol Perr Viktor, Széchey Béla, Czirják . Antal és társai továbbra Is pa­rasztellenes politikájukkal ga­rázdálkodnak. Addig, amíg a Kisgazdapári egyes népellenes vezetői tovább folytatják országromboló politiká­jukat, a testvérpártunl\ XXXV. Kongresszusán a munkásegység megerősödésével és a peyerizmus felszámolásával foglalkozott és ezzel lehetővé vált a reakciónak a koalícióból való gyors eltávo’.f fása. Konferenciánk elhatározta, hogy. a peyerizmus elleni ideológiai harchoz csatlakozik és arra fog törekedni, hogy ezen keresztül a munkásegységet Baranya várme­gyében szilárdabbá, harcosabbá legye I POLITIKAI FELADATOK Baranya megye nyugalmának és termelése folytonosságának szempontjából feltétlenül fontos, hogy a hazaáruló voiksbundisták — akikre az összeesküvők, mint fegyeveres erőre támaszkodtak a megye területéről minél hama­rább kitelepfttessenek Ezzel párhuzamosan követeljük a megyénkbe betelepített szegény paraszt-telepesek megsegítését, tá­mogatását és fokozottabb védel­mét — a még ittlévö vo'.ks- bunrlistákka! szemben biztosítsa. \ Konferencia elítélt és tilta­kozik az ellen az eljárás ellen, amelynek kapcsán a Megyei Fö’.dbirtokrendező Tanács és az OFT a baranyamegyei telepesek és különösen a kommunistapárti telepesek egy részét a jogos föld­től megfosztja és visezatelepíti. Megállapítjuk. hogy Baranya megyében a telekkönyvezés nem folyik megtelő ütemben a Megyei Földhivatal és a hozzátartozó mű­szaki osztály szervezetlen munká­ja következtében és ezért nincs biztosítva, hogy a telekkönyvezési törvény által meghatározott időre, — 1947 június 30-ig — befejezést nyer. Ezért követeljük, hogy a vár­megyei Nemzeti Bizottság a leg­sürgősebben küldjön 5-ös bi­zottságot a Földhivatal és a műszaki osztály eddigi eredmé­nyeinek és munkamódszerének a felülvizsgálására. Megyénk területén élő horvát és sokac nemzetiség demokratikus nemzetiségi jogainak megszilárdí­tását támogatjuk. II GAZDASÁGI FELADATOK A Konferencia köszönetét és el mérését fejezi ki a pécsvidói bányászoknak a széntermelés fo kozásában kifejtett áldozatos és eredményes munkájukért. Mély részvétünket fejezzük ki a széntermelés fokozásáért foly­tatott harcban életüket vesztett dorogi bányászok hozzátartozói­nak A pécsi szénmedence további emelkedő termelésiének biztosítá­sáért fontosnak tartjuk, hogy bá­nyász pártszervezeteink dolgozzák ki aknánként és munkáscsoporton- ként a termelés fokozatának lehe­tőségeit. Szükségesnek tartjuk várme gyénk és az ország dolgozói élet színvonalának emelése érdekében az akkord-termelés bevezetését le­hetőség szerint minden üzemben. Vármegyénk mezőgazdasági ter­melésének fokozása szempontjából fontosnak tartjuk, hogy pártszer­vezeteink már most élére álljanak a tavaszi munkálatok előkészítésé­nek és megszervezésének. Szervezzük meg a tavaszi vetö- mag-akciót és a tavaszi munkála­tokhoz szükséges üzemanyag biz­tosítását. A megye székhelyén és ahol még arra lehetőség van a magvé- hewi. állítson fel a kormányzat egv állami mezőgazdasági gép. és szerszámjavító műhelyt. Megyénk déli részén, a dráva- menti községekben fontosnak tartjuk a konyhakertészet foko­zottabb kiépítését, hogy ezáltal a pécsi dolgozók konyhakerti termékekkel való ellátása végre biztosítva legyen. Ennek az el­éréséért azt követeljük, hogv az újgazdák megsegítésére adott negyven millió forint elosztásá­ból a konyhakertészet megsegí­tésére juttassanak. A juttatott negyven millió fo­rint. elosztása az újgazdák és a földhözjutta'ottak között az UFOSz- on keresztül türténjék. Követeljük, hogy a Megyei Gaz-, dosági Felügyelőség úgy szervez-1 ze meg a munkáját, hogy a ren­delkezésre álló takarmanymennyi- ség felhasználására, a megyének takarmánnyal való ellátására meg­felelő tervet dolgozzon ki. A Konferencia a kisiparosság megsegítésére követeli, hogy az anyagelosztásban a kisiparosok Is szót kapjanak. Február 15 Szombat nagy Álarcos, jelmezes c-arsavgzAró KARNEVÄL * A NÖEGYLEftiEN Álarc, jelmez nem kőtelező Pazar kiállítót! — Jelmezverseny, tok meg- ^ lepelét I FőrendezSi Hermann Zenei „Sl ár' I • —— Meghívói jtnylés s Népszavi Könyvesboltit Sí nház I I I \ DY HAMILTON tér és Scitovszky-'ér 17 szsin »Isit I J Ifi. SZERVEZÉSI FELADATOK Párturuk politikai befolyásának növelése szempontjából a falujá­rás megszervezése és a falujárás népmozgalommá való kiszélesítése érdekében a jelenlegi 18 falujáró csoportot az elkövetkezendő 2 hó­napon belül úgy kell kiszélesíteni, hogy minden 100-on felüli mun­kással dolgozó üzemben önálló falujáró csoport legyen. A nagy­üzemekben több falujáró csopor­tot kell szervezni Kötelezőnek írja elő a Konfe­rencia minden egyes pártszerve­zetnek. hogy havonként egyszer taggyűlést tartsanak, ahol a párt- titkár beszámol egy hónap alatt elvégzett munkájáról és ismerteti a vezetőség következő havj mun­katervét. Minden egyes pártszervezetünk vezetősége tanulmányozza át Par­tunknak 3 éves tervét és saját fa­lujának gazdasági tevékenységét illessze be a 3 éves tervbe. IV TÖMEGSZERVEZETI FEL­ADATOK Szakszervezeti munka megerősí­tése érdekében a Konferencia uta­sítja az elvtársakat, hogy a szak- szervezeti tevékenység középpont­jába a 3 éves terv megvalósítá­sáért való küzdelmet állítsák. A párttunkciónáriusok arra vannak kötelezve, hogy a szakszerveze­tekben is aktív munkát végezze­nek. V. AGITÁCIOS ÉS OKTATÁSI FELADATOK A haladó gondolkodású értelmi­séget munkájában támogatni kell és ezzel a fontos réteggel szoro­sabbra kell tennünk kapcsolatun­kat. Pártunk csak úgy végezheti el a ráváró nagy feladatokat, ha nem csak szervezetileg, de ideológiai­lag is fejlődik. Ezért fontosnak tartjuk, hogy legjobb elvtársaink­nak a pártiskolára való küldését! szervezetek feltétlenül o.dják meg. Könyvtárak, olvasótermek, olva­sókörök, valamint a pártsajtó ter­jesztésének a megszervezését is fontosnak tartjuk. (Szabad Nép, Szabad Föld. Űj Dunántúl). A pártnak rendszeresítése ás megszervezése egyik legfontosabb feladata kell, hogy legyen szer­vezeteinknek. Arra kell törekedni, hogy min­den pártszervezetünkben hetenkint egyszer pártnap tartassák. Pártházain/knak és kultúrházaink- nak a falvak társadalmi és kul- túrközponíjává kell válniok, ezért szépen és Ízlésesen kel! azokat feldíszíteni történelmi nagyjaink arcképének felhasználásával. A baranyavármegyei Pártbizott­ság feladata az elkövetkező évben, hogy pártszervezteinket megerő­sítse és tömegbefolyásunkat kiszé­lesítse. Ezen a téren fontos eszköznek kell tekinteni az apró munkát. A jó apró munkával lehet a reakció tö­megbefolyását mRggyengíteni és meszünletni. Pártunk azt kívánja baranyame­gyei pártszervezeteinklől, hogy továbbra is sziklaszilárdan állja­nak helyps politikai vonalunkon, célunkat, a magyar munkásosztály és parasztság éleszínvonalánas felemelését, demokratikus jogai­nak megszilárdítását és kiépítését, csak úgy érhetjük el, ha erősít­jük Pártunk szervezeti egységét, ha Pártunkban tovább építjük a kommunista vasfegyelmet. A Konferencia helyesli a Köz- pónti Vezetőség politikáját és a Központi Vezetőséget támogatásá­ról és bizalmáról, hűségéről bizto­sítja. ■ Minden erőnkkel azon ieszii"Ji hogy Pártunk politikáját meqyénk. h«n megvalósítsuk. Harcolunk azért, hogy a dolgozó döntő szót kapjon a falu es a megye vezetésében és. hogy s munkásság r/. iiremeV ve. zetésébt-n irányító szelephez jus­son. ELŐRE A SZIKLASZTLÁRD KOM­MUNISTA PÁRTSZERVEZETEK­ÉRT! | A MUNKÁSEGYSÉG VÉGLEGES! MEGSZILÁRDÍTÁSÁÉRT! MUNKÁS-. PARASZT- ÉS DOL­GOZD ÉRTELMISÉG HARCI SZÖVETSÉGÉÉRT! A 5 ÉVES IERV MEGVAl ŐSITÁ- SAPRT! 'PN a MAGYAR KOMMU« NISI A 1‘ART KO/.IONTI VE­ZETŐSÉGE RÁKOSI ELV 1 ARS- SÁL AZ ÉLÉN! FEJEN A BARANYAMEGYEI tt KONFERENCIAI ÉLJEN A SZABAD, FÜGGETLEN, NÉPI, DEMOKRATIKUS MA­GYAR KÖZTÁRSASÁG! HALÁL A KÖZTÁRSASÁG ÉS A NÉP ELLENSÉGEIRE I Az ú? megyei vá’aszlmány A határozati javaslat elfogadása után sor került a megyei választ­mány megválasztására. 360 szava­zattal 5 ellenében a következő elvtársak«kerültek a megyei vá­lasztmányba- Aszman Jenő bá- nyászkerü'.eti titkár Pécsújhegy, Abelovszky József munkás Pécs, Ball József paraszt Kozármislény, Buna Gyula bányász Szászvár, Deák Lívia munkás Pécs, dr. Ernszt Jenő egyetemi tanár Pécs, Gergely Lajos munkás Pécs, dr. Hajdú Gyula államtitkár Pécs, Horváth János bányász Pécs, Horváth Já­nos munkás Pécs, Ilku Pál tanító Pécs, Kiss Jánosné paraszt Vó- kány. Krancz Pál munkás Pécs. Koller Jánosné munkás Pécs, Kó­nya István bányász Mecseksza- bolcs, Lakatos József munkás Pécs. Máté Orbán parasz1 Sásd, Nagy Istvánné paraszt Uszög-Ujtelep. Novics János paraszt Mohács. Un­ger János bányász Komló. Stier József bányász Pécsbányatelep, I Seregély Aladár munkás Pécsvá* I rád, Szabó István paraszt SumonY, Takács László bányász Pécs, Var­ga József paraszt Csányoszró, Vár- konyi Nándor paraszt Beívárd- gyula. Vörös László újgazda Pécs, Weller Géza kereskedő Mohács, dr. Tamás György alpolgármester Pécs, öt. Boros István városi fő­ispán Pécs, Dallos Kovács József munkás Pécs. — Póttagok lettek: Bakó Pál paraszt Mágocs, Német Károly paraszt Baranyaszent- győrgy, Kázmér Dezsőné paraszt Nagy-harsány, Cina József paraszt Diósviszló, Sólyom József paraszt Csányoszró Dudás István paraszt KisbicséTd. Draveci János újgazdi Dunaszekcső, Jébn János munka* Pécs (Bőrgyár), Bakán Jószef üzemvezető Pécs (Kokszművek), Vajda Gyuláné munkás Pécs. LADY HAMILTON Egyre több UFOSz szervezet alakul Baranya falvaiban „Nem akarunk óira vándorbotot V* — mondta 5Zf,bo József rét. lelkész a pisi ó* fűtésen től-lclkestől megvetjük, elitéi jü^ s utálattal fordulunk el nund*n olyan kísérlettől, amely arra it** nyúl. hogy c,zt visszaállítsa H* kell, ezekkel a törekvésekkel szem- be is fordulunk. Ki kíván ja vis» ' sza azt az időt, amikor dominiu- mos, sokezer holdas mágnások ős három millió földnélküli. küzdő és dolgozó paraszt állott szembe^ egymással ebben az ornzágb*11 . Amikor csak verejtékezni lehet®” a robotoló pór népnek a nagybo­tok testet öltött munkájában? '' Amikor százezer számra vették kézbe a vándorbotot, hogy a •t*n' gerentúlra vándorolva kenyere* keressenek családjuknak? —. magyar falu népének. ;,n* nak a hatszázezer új földhöz iü*l tatott családnak akik érdekű* védelmére mind szövetségbe tömö­rültek. nemcsak Jiogv nem kell <• a világ, hanem testi és lelki e*1**' rtiájuk összességét áldozzák azért, hogy a demokratikus népi köz­társaság továbbfejlődjék és bol­dog, szabad legyen. .­A nagv Mkescdé'se! fogsdoj Sorban alakulnak meg Baranyá­ban az UFOSz helyi szervezetei Piskón február 3-án alakult meg a helyi csoport. Szabó József református lelkész, az UFOSz tagja meleg szeretettel emlékezett ingg az egv esztendős demokratikus magyar küztársaság- ró' s azokról a fényes eredények. ről. amelyeket a dolgozó magyar nép érdekében eddig elértek. Rámutatott arra hogy a magyar panaszt mindig idegenkedett a ki­rályi államformától, tnert abban lenézett és kizsákmányolt egyén volt csak Éppen ezért a magyar paraszt, akár régi, akár újgazda. nagy felháborodással vett tudo­mást arról a gálád kísérletről, al­jas összeesküvésről, mellyel né­hány bomlott agyú reakciós visz- sza akarta állítani a régi elnyomó világot « derékbe akarta törni a magyar paraszt felemelkedéséért, boldogulásáét harcoló népi köz-1 társaságot. —' Hiszem és biztosan tudom,' — folytatta Szabó lelkész —, hogvl minden önérzetes, becsületes ma-| gvar paraszt lükéből szólok, ami. kor azt mondom, hogv az a régi általunk meggyűlölt zsarnoki rend­szer nekünk nem kell, azt testes­bes/éd után Köve«! Ovule vez»'^-éve! kisebb fnlvó ügveket b®. szélfi'V mm maid megválasztott»* az UFOSz helyi vezetőségét. | Jelentik Parisból jelenti az AFP: A magyar békeszerződés aláirá- sa után megtörtént a finn béke­szerződés aláírása is. * Berlinből jelenti az AFP, A spandaui táncterem leégésé­nek eddig 81 halálos áldozata van, 39 sebesült pedig kórházban fek­szik. iá* Ncwyorkból jelentik: Edison századik születésnap', az Egyesült Államok minden rC‘ szében, de különösen N«w>orL ban, amely város évtizedeken * Edison lángclméjü munkásságán3 színhelye volt, nagyszabású cml®^ ünnepségeket tartotta. Az am®rl kai posta Edisnn-bélyegeket b° zott forgalomba megérkeztünk 8 budapesti nemzetközi tódra; z-versfenyi öl ^ Az ott látott és készüli frizura uj<lon*ái;»k £‘ÍT."«5V’‘ií' K orv AI László és Lenke íónai fodrász-szalon, Kossuth Laj __}

Next

/
Oldalképek
Tartalom