Új Dunántúl, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-11 / 34. szám

4 ÜJ DUNÁNTÚL 1947 FEBRUÁR U kommunista párt. (Ügy van!) Az ország egyes bányavidékein, Sal­gótarjánban, Tatabányán, a MKP mögött ál] egy kis rétegen kívül az eg.ész bánya munkásság. Nehéz természetesen a bányászok között dolgozni. Nehéz azért, mert ne­künk kommunistáknak a múltban és esetleg a jövőben is, többször kellett népszerűtlen dolgokat is képviselnünk. Ez előfordulhat a jövőben is. — Elvtársak, mi most a közel­jövőben két fronton harcolunk. Egyik a politikai harc az ellen­séggel, a reakcióval, a régi rend- szert visszaállítani akarókkal, az összeesküvők elítéléséért. A má­sik frönt a harc a 3-éves gazda­sági tervért. Ennek élén olyan emberek állnak, mint a politikai frontot vezető, pártunk politikai irányzatát vivő Rákosi Mátyás elvtárs (Éljen Rákosi!), az össze­esküvőkkel szembeni ‘ irányítást vivő Rajk László elvtárs (Éljen Rajk!) Meg kell mondanom, elv­Megszólal a (< az értelmiség és Kiss Károly elvtárs beszédét a konferencia résztvevői percekig tartó lelkes . tapssail fcöszönteK meg, majd Krancz Pál elvtárs, me­gyei titkár, a KV tagija, nemzet­gyűlési képviselő szervezeti be­számolót tartott. Ezután a kon­ferencia küldöttei szólaltak fel. Felszólaltak: Kázmér Dezsőné Nagy harsány, Gál István Ujpetre, S/iics István ezredes Pécs, Risz­téi- János Meszestelep, Kis János- né Vókány, Rákosi Tamás Vé- mérud, Weiler Géza Mohács, Osz- lár Ferenc Gordisa, Barabás Jó­zsef Kaposvár, Krammer Ilona Görcsőnydöboka, Báli József Ko- zármislény, Stier József Pécsúi- hegy, Brandlner József Szokszóra, Vörös Gyula Pártiskola, Pécs, Horváth János Lothárd, Várkonyi János Belvárdgyula, Seregély Ala­dár Pécsvárad, Németh Lajos So- mogybányatelep, Koller József Pécs, Horváth Gyula Me- kényes, Dolezsár Ferenc Pécsibá­nyatelep, Tamás György dr. Pécs, Maul Nándor Pécsibányatelep, Je- ney Józsefnié Püspökmárok, Hor­váth János Pécs, Csiszár Lajos Szalatnak, Jakab Sándor Csány- osztó, Bence Istvámné Máza, La­társaim, hogy elsősorban Rajk elv­társiunk ellen irányított döntő tü­zet a magyar reakció, mert tudta, hogy ez az erőskezű, kipróbált keményöklű belügyminiszter lesz az, aki halálos csapást mér majd a magyar reakcióra és azért sze­rette volna kitétetni a belügymi­niszteri székből. (Éljen Rajk!) És engedjék meg az elvtársiak, hogy megemlítsem a gazdasági fronton vívott harcunk vezetőjét, Gerő elvtársat. (Éljen Gerő!) — Elvtársaim, az egészet össze­foglalva: kilátásaink: továbbtiszti- tani a reakcióitól a politikai életet és felnyom,ülni a szomszédos de­mokratikus népek nívójára. Üj választás, új egészséges ösz- szetételű nemzetgyűlés, új koa­líciós összefogás ö demokrati­kus, megtisztított kisgazdapárt­tal, a három éves terv beveze­tése és akkor Magyarország de­mokratikus újjáépítése biztosít­va van, utána jöhet a szocializ­mus, a szocialista Magyarország! tlu és a város, a fizikai dolgozó katos József Pécs, Kántor György Magyarszék, Hucker János Komló, Ráhel rendőrőrnagy Pécs, Földvári János Mohács, Benedek András Pécs, Fischer József Szentíőrinc, Kréth Imre Siiklós, Karragich Ediuárd Pécs, Gergely Miklós Dinnyeberki, Szabó Erzsébet Me- cse.kszabolcs, Révész Gy. István Pécs, Kovács István Kistóítfaíu, Gergely Lajos Pécs, dr. Lissák Kálmán Pécs, Pakucs határvadász Pécs, Abelovszky József Pécs. Ezután a konferencia elfogadta a beterjesztett határozati javasla­tot és megválasztották az új me­gyei választmányt. Krancz elvtárs beszámolóját, a felszólalásokat, a határozati javaslatot és az, új me­gyei választmány névsorát hol­napi számiunktól kezdve részlete­sen közöljük. Horváth János elvtárs, megyei titkár h. zárószavai után a meg­jelentek elénekelték az In.terna- ci on ál ét és ezzel a II. Megyei Konferencia végétért. A konferen­cia befejezése után' a MKP kul- túrgárdája egyórás kultúrműsorral szórakoztatta a résztvevő elv-tár­sakat. Azonnali orvoslást! Néhány kirívó eset a MKP panasznapján elhangzóit sérelmekről A Magyar Kommunista Párt II. Megyei Konferenciájára fel­jött falusi küldöttek részére tegnap délután panasznapot tar­tottak a közhivatalok kommunis­ta tagjai a pártházban. Néhány súlyosabb panaszt emelünk ki közülük, amelyek azonnali or­voslásra szorulnak: * Egerág községben egy szlová­kiai menekült család telepedett le. A helybeli Kisgazdapárt — ellentétben országos vezetősége hangzatos szlovákellehes, mene- kliltbarát szólamaival megaka­dályozta a család földhözjuttatá- sát, ezzel azonban nem elégedett meg, hanem akkor, amikor a szlovákiai menekül­tet a KÉKOSz megalakulása­kor a Szövetségbe jegyzőül je­lölték, leszavazta azzal az in­dokolással, hogy még nincs leigazolva. Igazi ok: a mene­kült család kommunista. A szentlőrinci járásban Gusz- távrnűvén osztatlan birtok van. A felszabadulás előtt az egész határ gr. Teleki Károlyé volt. A földosztás során egy részét ki­osztották az igénylők között, 85 holdon állami mintugazgaságot létestettek, 100—100 holdat pedig meghagytak gr. Teleki Károly- nak és a háborúban eltűnt test­vérének. Az állami mintngazdaságbaii a szegődményesek évi bére 16 q búza, 460 kg. ái-]}a és 720 kg. búza készpénzára. Mészöly József úr, a min fagaz­daság vezetője most nem akar­ja a cselédek bérét kiadni, ar­ra hivatkozva, hogy rossz volt a termés. A 85 holdas gazdaságban töb­bek között 600 q búza termett. Udvardoh a mohácsi járásban 50—50 százalékban telepesek és új gazdák laknak. A jegyzőség most készült el az évi földadó kivetésével, amely elég furcsa képet mutat. Az új gazdák a kivetés szerint hol­danként 65 kg. búzát kell fi­zessenek, a telepesek pedig 110 kg-ot. A magyarázat az, bogy a még haza nem tért hadi­foglyok részére fenntartott tar- talékingatlauok földadóját, amelyet közöseu kell a község­nek viselni, kizárólag a tele­pesek terhére írták és velük fizettetik. Ez csak néhány kiragadott pa­nasz a sok közül, amelyekről sorozatosan fogunk beszámolni, ízelítőnek azonban elég, mert kitűnően rávilágít arra, milyen szükséges és milyen nagyjelen­tőségű volt a Kommunista Párt panasznapjának megtartása. r. k. 4 pécsi repülőtérről ma száll lel az első gépmadár Ünnepélyes keretek között megindult a rendszeres légijárat Pécs és Budapest között Vasárnap délelőtt a Pécs- Budapest közöli meginduló légi forgalom alkalmával ünne­pélyes külsőségek között fo- gadiák a város, megye, hon­védség. rendőrség és egyéb kö- z.iiletek vezetői az első gépet és az azon Pécsre érkezett bu­dapesti vendégeket. A város nevében dr. Boros István főispán elvtárs kö­szöntötte a kormány képvise­letében megjelent Bebrits Lajos államtitkárt, Ko ősim­re. a közlekedésügyi minisz­térium légügyi osztályának vezetőjét, K r a j n o f f József a Maszovlet vezérigazgatóját, S z i n 1 a i József a Maszovlet helyettes vezérigazgatóját. Ka ii ka Henrik, a Maszovlet igazgatóját, valamint a buda­pesti sajtó képviselőit. Üdvözlő beszédében rámuta­tolt annak jelentőségére, hogy az élet fejlődésének jele, hogy városaink feleit nőm bombák­kal terhelten jelennek meg a gépek, hanem a polgári köz­lekedés köt össze bennünket a békés fejlődés jegyében a kü­lönböző országokkal, elsősor­ban a nagy Szovjetunióval, akinek felszabadulásunkat kö­szönhetjük. A vármegye nevében Kese- r íí János alispán, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter ne­vében Koós Imre, a légügyi főosztály vezetője válaszolt az üdvözlésekre. Hangsúlyozta, hogy az em- Ixnáség történetében (minden­kor igen nagy szelepet ját­szott a közlekedés, mert amint fejlődött a közlekedés, úgy fejlődött a kultúra és a civi­lizáció is. Pécs életében is nagy fontosságú a légiközleke­désbe való bekapcsolódás, mert ha pillanatnyilag nem is je­lent gyors változást a város életében ez a tény, a technika fejlődésével, valamint az újjá­építés révén hamarosan elér­kezünk majd oda, hogy tö­megszállításra is alkalmas lesz a repülés. Mindent el kell követnünk a dolgozók élet- színvonalának emelésére s törekvésünk odairányul, hogy ezt a közlekedési eszközt ne csak azok használhassák, akik anyagilag jól bírják magukat, hanem a dolgozók, a pécskör- nyéki bányászok is. Beszédét annak a kívánságnak hangoz­tatásával fejezte be, hogy a most megindult légiközlekcdés szolgáljon Pécs városának fel­virágoztatására és kulturális felemelkedésére. A vállalat nevében Kraj- noff József, a Maszovlet ve­zérigazgatója köszönte meg az üdvözléseket. Emlékeztetett arra. hogy' a Pécs-Budapest között meginduló repiilőforga- lom napja egybeesik azzal a nagy világpolitikai esemény­nyel. amelyik minden nép és nemzet számára egyformán döntő: a békeszerződés aláírá­sával. A vállalat hivatva van arra, hogy még jobban erősít­se megszilárdítsa azt a nagy és törhetetlen barátságot, ame­lyik a két népet, a magyart és a szovjet népet most egy­bekapcsolja. A repülőtér szé­lein látható egyes repülőgép- roncsok. amelyek a háborúból maradtak itt, a barbárság jel­képei, a most felszálló gépek ^iedig az újjáépítésé. Annak n reményének adott kifejezést, hogy a repülőközlekedés je­lentős fejlődést hozott Pécs sáros fejlődésébe. Az ünnepélyes megnyitó után a gép a pécsi vendé­gekkel körsétát tett a város felett s délután 5 órakor visz­szavitíc a pestieket a fővár# ba. A hétfőre tervezett repülői rat a kedvezőtlen időjárás mi* elmaradt. A rendes iközlelkeő* kedvező idő esetén ma délük indul ineg. Az angolok fel akarják osztani Palesztinát 100.000 zsidó bevándorlását engedélyeznék Algírból jelentik: - Az algíri rádió értesülése sze­rint a Palesztinára vonatkozó an­gol terv a következő nyolc pont­ból áll: 1. Két tartomány létesí­tése egy ariab és egy zsidó tarto­mány, 2. Egy központi kormány 3. Jeruzsálem* három negyedre va­ló osztása, zsidó, arab és keresz­tény negyedre, 4. 100 ezer zsidó bevándorlását lehetővé teszik. 1 Az ezen felüli bevándorlást cS< a központi kormány engedély^ heti. 6. Áz arabok biztosítékot «j nak az arab területen élő zsp kisebbség védelmére. 7. A zsio? biztosítékot adnak a területük élő arabok védelmére. 8. Az só pedig az arab területen ‘e zsidó vagyon védelméről szól­A román-manyar vámunió elvben már léfreiött Bukarestből jelenti a Reuter: Groza román miniszterelnök nek széleskörű tervei vannak dunai vámunió megteremtése terén. Mihelyt a békeszerződés® aláírták, haladéktalanul ajánlani fogja a vámuniót Románia és " gyarország között. Ezt az eszmét — mint mondotta — Magf1 ország elvben már elfogadta. Antos István a pécsi kis­iparosok és kiskereskedők előtt ismertette a 3 éves terW Vasárnap délelőtt aiz Ipartestü- let nagytermében nagyszámú kis­iparos és kiskereskedő előtt dr. Antos István elvtárs. pénzügyi államtitkár tartott «lőiadást a 3 éves tervről. Előadásában ismertette a Ma­gyar Kommunista Párt által kidol­gozott hatalmas gazdasági terveze­tet, melynek célja elsősorban a dolgozók életszínvonalának eme­lése. Amennyiben ezt a tervet a kormány elfogadja, már az első évben 3 százalékos béremelést érnek el a dolgozók, természete­sen a forint változatlan értéke mellett. Három év múlva pedig az 1938-as életszínvonalat 10 száza­lékkal meghaladó nívót biztosit a terv. A terv keresztülviteléből a kereskedőknek és kisiparosoknak is részt kell vállalniuk. A Magyar Kommunista Párt 3 éves terve le­hetővé teszi, hogy a kereskedelem és a kisipar virágzásnak induljon, mert ez nagyban hozzájárul az egész ország gazdasági felemelke­déséhez. Azzal vádolják a mi pártunkat, hogy meg akarja semmisíteni a kisipart és a kiskereskedelmet ál­lami szervvé akarja tenni. állítást cáfolja meg a három tervnek az a része, mely a iparosok és kiskereskedők gulását és felkarolását célazJjL, kisiparosok és kiskereskedő^ meg kell érteniök a három ^ terv jelentőségét, hiszen ezeI1 vagy bukik hazánk gazdaság léte. A Kommunista Párt SL| arra, hogy ez a társadalmi minden igyekezetével tám°-. fogja gazdasági tervünk her«* vitelét, hiszen az ő egyéni . keik mellett a nemzet érdé*6 ect kivánják. I Annak a reményének ad0.1', fejezést, hogy Pécs város kisj», sai és kiskereskedői ennek J ben dolgoznak majd. ^ A népes hallgatóság tni^% figyelemmel kisérte aiz előad»8 lönösen, amikor Antos ely A< három éves tervnek a ki8'P ságra és kiskereskedőkre rt kozó számadatait és statis adatait ismertette. Az előadás befejezése út» ^ előadót hosszantartó tapss# nepelték a megjelentek. Megindul a légiposta forgalom A postaigazgatóság értesíti a lakosságot, hogy Pécsnek a bel­földi légiforgalomba való bekap­csolásával a levélpostai külde­ményeknek légipostái külde­ményként történő feladása és lé­gi utoni szállítása 1947. évi feb­ruár hó 10-től lehetővé válik A belföldre szóló levélpostai küldeményeknél a rendes bér- mentesítési díjon leiül 20 grammonként 10 fillér légipos. tni pótdíjat kell űzetni. A külföldre, szóló küldemények pótdijára ikozóan bármely post«» felvilágosítást ad. ./ ^ A légipostával s/ál'ítai1“^^' deménveket a pécsi 1- postahivatalnál ifőposta) ‘ rű feladni. A 13 óra -’,1 jjr itt feladott küldemény1*'1., s . aznap továbbítást nyern 0n 15 óra 15 perekor ide ^ | légipostái küldeményeket (ji | aznap kézbesíti a posta»1

Next

/
Oldalképek
Tartalom