Új Dunántúl, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-28 / 22. szám

2 ÜJ DUNANT0L 1947 JANUAR 28 Pécs lelkesen ünnepelte a Szabad Nép művészestj ének szereplőit' Helybeli művészek sikeres „beugrása“ a hófúvások miatt elakadt pesti művészek helyettesítésére A komoly 'előadások iránt néha nehezen hcvülo pécsi közönség ctört régen nem aratott már olyan nagy sikert művészi esemény, mint a. iSzabad Nép által a szín- Itá/bar; szombaton este megren- ik'zett irodalmi és művészest. Ebbjn a sikerben méltán meg­érdemelt részt kaptuk a pécsi mű­vészek is akik a pestiek nem várt akadályoztatása következtében h műsor első Tészében . hirtelen be- ugrásukkíü“ is a legtdiiesebb és legtisztább értelemben vett mű­vészettel szolgálták a célt: a de­mokrácia kultúrájának fejleszté­sét és erősítését. Barabás Tibor író, a Magyar író Szövetség főtitkárának József Attiláról tartott igen értéstícs és inagasszmvowa-tó előadása vezette he a művész estet A kitűnő író végigvitte hallgatóságát József Attila küzdclcmtvljes életén meg­mutatna néhány jellecwetes törté­neten keresztül a ..proletárok köl­tőjének“ emberi és irói nagyságát. Szigeti Pál. a pécsi Szovjet—Ma­gyar Művelődési Társaság főtit­kára adott elő ezután néhány Jó­zsef Attila vfcrsct, a tő'c megszo­kott kiváló formában, mély át- érzéssel és a közönséget magával ragadó ’end ül éttel. Hálás és szűn­ni nem akaró tapsot kapott. — A Szabadság Munkásdalárda re­meik együttese is énekszámaival. Avatott művészettel fizó!altárta meg Mocarf C-dur szonátáját Si- r.k> Provesan, a világhírű fregedű- müvész. akinek zongonakdséretét Takács Jenő zongoraművész, a vá­rosi Zenekonzervatórium igazga­tója látta cl tökéletes művészet­tel1 A műsor második részében az időközben tnegérkerzetií fővárosi művésziek szerepeltek. Péchy Blan-1 ka és Dávid Mihály a. budapesti Nemzeti Színház művészei Petőfi . Ady és Verheeren verseit tőkéié-' fes művészettel tolmácsolt előadá-4 vávaí magúkkal ragadták a közön­séget. Tátrai Vilmos heg:dümű- vész pedig Beethoven A-moll szo­nátájának mesteri játékával ara­tott sikert. A zemgorakiséretet Antal Lstván (zongora mű vész látta el kitűnő diszpozícióban. A nagy sikerrel végződött mü- v és zest után a Szabad Nép szűk. körű banketten látta vendégül 90cs politikai, tudományos, társa íw>d;itm; és mű vész életé I evő ---* 7 (t almi, irodalmit és művészé'été­nek vezetőegyéniségeit. Irodalom, művészét és 3 éves terv ja, hogy a dolgozók életszínvo­nalát emelje, de ne csak anya­giakon, hanem szellemiekben is és demokratikussá tegye. A há­roméves terv feladata, hogy meg- t'.remtse azt a légkört Magyaror­szágon, amely szükséges ahhoz, hogy hasonlóan, mint ahogy most, itt ebben a teremben — találkoz­zanak a fizikai dolgozók, a tu­domány’, a művészet emberei és a bányaműn kások. Emelem poharamat a hároméves terv sikerére és a hároméves terv síikerén keresztül a pécsi szellemi é »fizikai dolgozók felemelkedé­sére. í!iku Pál elvtárs pohárköszön­tője után dr. Huszár István nép­ügyész a Szociáldemokrata Párt nevében emelkedett szólásra: — A Szociáldemokrata Párt ne­vében üdvözlöm a Szabad Népet abból az alkalomból — mondotta — hogy a Kommunista Párt újjá­építési 'tervének megfelelően el­indult vidékre, hogy kultúrát hozzon és újjáépítsen, bevigye a vidéki életbe az új szellemet. Mi még nem tartunk itt, ímert nekünk még nem volt meg a kongresz- szusunk és nem dolgoztuk ki a magunk újjáépítési tervét. Ebben a vonatkozásban talán bizonyos­fokú irigységgel nézem a Szabad Népet, amely fix programmal jár­hatja a vidéket, ide remélem, ha­marosan mondhatjuk: jövünk utá­na tok. Keserű János alispán a Kisgazda- párt nevében beszélt: — Amikor köszöntőm a Sza­bad Népet, — mondotta, itizon ke­resztül a MKP pécsi és baranyai szervezetét, egész rövid három szó szeretnék belesúgni mindany- nyiunk szívébe. 'Ez a három szó: rrtinka, keenyér és béke. Munka, kenyér és béke minden becsüle­tes dolgozó magyar embernek. — Minél hamarabb kijusson és meg­járjon mirulauny túliknak. Erre ürítem poharamat:! BaTati József a Parasztpárt ne­vében emelkedett szólásra: — A Nemzeti Paraáztpárt ne­vében köszöntőm a harcos Sza­bad Népet — mondotta' — és kö­szöntőm a három éves tervet s mivel az pártunk számára elfo­gadható alap, kívánom, hogy egy demokratikus kormány minél ha­marább vigye tárgyalás alá és va­lósítsa meg. Erre ürítem pohara­mat. A színházban aratott sikerből, valamint az elhangzott pohárkö­szöntőkből is fényesen beigazoló­dott az a tény’, hogy pártunk a legszervesebb kapcsolatban áll a magyar dolgozó társadalom min­den rétegével és terveit, elgondo­lásait a közösség érdékeinek szem előtt tartásával a legteljesebb és a iegtöretfemebb formában viszi út a gyakorlatba. Mindannyian tudatában va­gyunk annak, hogy ahhoz, hogy a' magyar kulturális fejlődés út­jára továbblépjünk, meg kell va­lósítanunk az értékes történelmi hagyomány, valamint a haladás, az újjáépítés egységét. Meg kell őriznünk sajátos nemzeti formáin­kat. saját anyagunkkal és saját eszközeinkkel kell megteremte­nünk a demokratikus magyar kul­túrát, de .ezt az új magyar kul­túrát meg kell teremtenünk a sZalbadságszerctő nemzeteket cgy- bef orrász tő közös ‘világfelfoffás.- sal: az embeniség békés és boldog jövőjét biztositó diadalmas esz­mékkel. Ennek az eszmének megvalósí­tásáért küzd pártunk központi lapja a Szabad Nép a vidéki vá­rosok számára rendszeresített iro­dalmi és művészesteken keresztül kulturális téren is, és hogv nem hiába, annak bizonysága a Pécsett elért komoly nagy siker. Pap a szószéken: Perr Viktor! íme Krisztus szolgája, a szegények gyámolítój* és a „lelkek“ papja visszatér a szószékhez. „A Kisgazdapártban napról, napra gyengült a befolyása, antf markáns, megalkuvást nem ismerőegyénisége nem bírt el“. így j® a Pécs Hétfő. Minden szeretetünk a testvérlapé és minden barát; ságunk annak munkatársaié, de egy kicsit rosszul indult a Pé®9 Hétfő, ha így emlékezik meg Perr Viktor atyáról. Bár igaza van: meg nem alkuvó, kemény egyéniség ő, bizony. Csak máskép, mi®1 a Pécsi Hétfő értelmezi. Ez a meg nem alkuvó, kemény egyéni ség igen hű maradt önmagához: Wolf Károly. Ébredő Magyarok- Emericana ott izzott a szigetvári beszédben. Perr Viktor a dem®' kráciában sem tért le 30 éves politikai útjáról és most amik®1 „megcsömörlött“ a hozzászokott ügyes kígyómozdulattal kisiklik 4 politikából. Érzi, hogy a mentelmi jog már nem elég védelem tehát elmenekült egy plébánia védelme alá, mert tudja, hogy meg­kapja azt, ami a mentelmi jognál is erősebben véd: a szószék hoz­záférhetetlenségét Nem ő „cső mörlött“ meg hanem a kapkod® bajbajutott, összeesküvőkkel tarkított Kisgazdapárt akarja mente® süllyedő hajóját Perr Viktor kivonásával. És az Isten szolgád aki nem tudott nép szolgája lenni, sőt a barátja sem most előkelői* távozni óhajt. Nem hiszünk neki! „Markáns, megalkuvást nem b merő egyénsége“ a szószékben is az marad, ami volt. A temple® védelmében az annyiszor meghurcolt és meggyalázott kereszt ala® a szószék valódi mentelmi védelmében csak azt fogja Folytatni amit 30 éve csináL Wolf Károly, Ébredő Magyarok, Emericana, Pécsi Est (1919- 1921), szigetvári beszéd szelleme most bevonul a szószékre és le** belőle továbbra is ami volt 25 éven át. Mert ott a templomban hivő és tiszta lelkek Istent és Krisz­tust fogják keresni, de a papi talár megtévesztő külszíne a szót®- jas léleknek majd fog adni: napi politikát. Nem hiszünk Perr Viktor „atyának“ és az a baj, hogy lesznek olyanok, akik a szószékről hisznek neki. A püspök úr igen rossz* tette, hogy templomot ad Perr Viktornak az önkéntes számkiv*" tésre. A templom nem menedék levitézlett politikusok számára. A középkorban a templom menedéket adott rablóknak gyilkosoknak. Ez humanista szempontból helyes és istenes csek­kedet volt. De 1947 nem középkor. A templom hüs hajói között akarja Perr Viktor képvselő meg­várni a hőn óhajtott fordulatot a politikában? Harminc év a la11 mindig ki tudott bújni a felelősségrevonás alól, most a templom®* találta a legjobb menedéknek? (gy. r.) Megakadt a baranyai ájjáépílés Életveszélyes körülmények között tanulnak a Drávamentí községek gyermekei és tengetik életűket dolgos parasztok, mert Místéthnek fon­tosabb volt az összeesküvés, mint az újjáépítés A banketten néhány pohárkö- s/öntő 'hangzott cl. Iiku Pál, a Magyar Kommunista Párt városi szurvczcténiek titkára pohárkö- 1 döntőjében m követkl.-zők'et mon­dotta: — Engedjék meg nekem, hogy . a Magyar Kommunista Párt pécsi szervezetének nevében mindenek j efőtt köszönetét mondjak a pécsi művészeknek, akik voltak olyan szívesek hogy az elakadással fe-1 uyégető színházi estünket kisegi- ícrték. Köszönetét mondok a pesti művész elvtársafenuk akik rossz úton és rossz autón elindultak, hogy lejöjjenek Pécsre és elhoz­zák nekünk a haladó művészet termékeit. Nem véletlen és nem -etfenség, hogy lejöttek. Enged, jók meg, hogy bejelentsem: terv­szerű program alapján történt ez. Miint ahogy tervszerű program alapján történik az is. hogy az ország legkülönbözőbb vidékeire elmemnek azért, hogy a vidéki kuttórközpontokat összekapcsol­ják Pesttel, hogy a vidéki ma­ivar dolgozóknak vigyenek vala­mi Pestről. Nem véletlen, — hi. r/.cm engedjék meg, hogy egy másik kijclbntést is tegyék — nem .-életlen azért, mert a MKP há- oméves tervébe a magyar hálá­ló művészek ez a vidék járása ;/<>r juhi beletartozik. A hároméves terv feladata, cél­Baraniy a vármegye nem szenve­dett a háború pusztításaitól sokat. Mindössze 10—12 'községben vol­tak harcok. Az újjáépítés megin­dult és meg is akadt az újjáépí­tés-ügyi minisztérium jóvoltából. Nem bocsátotta ugyanis azokat az összegeket rendelkezésre, amik­re szükség lett voltra. Nézzük pí. milyen a helyizr.t Gordisa (községben. Az iskolaépület tetőzete tel jesen megrongálódott, a falak 'körül van­nak támasztva, — egyetlen egy helységnek vannak ablakai, de ezek -közül csak egy üveges, úgy­hogy csak egy ablakon kap vilá­gosságot. A mennyezetről a rossz tetőzet miatt beesik az cső és a hó. Ebben a helyiségben . a község 64 iskolásgycrmeke tanul. Ugyancsak Gordrsán . .. Kőt József gordisai kisgazda újjáépítési -kölcsönt kért. A hábo­rús kárt megállapító bizottság megállapította ennek szükségessé­Egyetlen megoldás: Trachoma kezelőnőké a telepes községekbe A járványos betegség megfékezésére BonybádoH trachoma állomást állít íel a népjóléti minisztérílll,, gét. Kérését legutoljára 1946 de­cember elsőjén ,ismételte meg. Ez alatt az idő alatt házának nádfedeles teteje beszakadt és a padlás is beszakadással fenye­get. Rőt József életveszély kö­zött lakik tetőnélküli házában. Sürgős intézkedésre volna szükség, hogy a kért 6000 forintot meg­kapja. Sürgős szüksége volna azonban minden baranyai községnek, mely a háborúban károkat szenvedett, -az újjáépítés-ügyi miimisztérium gyors segítségére. Mistéth miniszter urnák azon­ban másra kellett az újjáépí­tésre szánt pénzösszeg. Talán az össze.vsküvés anyagi tá­mogatására, talán az összeeskü­vésben résztvevő tisztviselők kú. lör. díjazására. Ilyen szellemű munka mellett természetesen neun fontos hatvan­négy ;isk o lásgyermL’k egészsége, tanítása, nem fontos dolgozó mun­kás parasztok élete .. Az Üj Dunántúl már többizben foglalkozott a falvak egészség­ügyével, rámutatva azokra a sú­lyos körülményekre, amelyek a köroryos-okat munkájuk ellátásá­ban akadályozzák és egyben fel­vetve a nehézségek megoldásának lehetőségeit. E cikkeknek széles visszhangja támad:. A megye területéről több helyről is futottak be levelek, amelyek egyes községek speciális problémáiról számolnak be. | Különösen nagy a telepes köz- I ságek panasza. A minisztérium megbízottja k? rülbelül féléve működik és mát® meglátszik az eredménye, bár ® még távolról sem mondható * elégitönek. Súlyos és igen elterjedt szem­betegség ugyanis a telepesek között a trachoma, amely állandó kezelésre szorul és amelyet éppen azért nehéz gyó- 1 gyítani, mert a körorvos egy-egy , községbe a közlekedési és egyéb nehézségek miatt csak ritkán jut­hat el. A telepesek kérték lapun­kat, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel is. 1 Kívánságukra i utánanéztünk a 1 dolognak, felvilágosítást kérve a pécsi szemészeti klinika vezető­jétől, dr. Boros Béla elvtárs egye­temi tan-ártól. Dr. Boros elvtárs kérdéseinkre a következőkben válaszolt: — Éppen azért, mert Baranyá­ban és Somogyiján a telepes köz­ségekben^ igen elterjedt a tra­choma, FIGYELEM! Amig anyagkészletünk tart: Gyermek-fénykép 4 éves korig: 3 drb. 6x6 cm.-es 17 forint 6 drb. 6x6 cm.-es 30 forint 6*9 cm -es fénykép (2 személyig); ° rb. 6x9-es térdkép 17 forint 6 drb. 6x9-es térdkép 30 f rint 3 drb igazolvány fénykép 15 forint __ _ ____ ■■ hohí A Pécs, Kossuth ELIT FOTO Lajos-úl 59. sz. a népjóléti minisztérium a pécsi szemészeti klinika egyik tanár­segédét külön dotációval meg. bízta, hogy megyénk területén és Somogy déli részén felügyel­jen a trachoma gyógyítására és tanácsaival ellássa a körorvo­sokat. ______ > *'*' A minisztérium egyébkent készül Bonyhádon trachom lomást felállítani, amelynél vatása lesz a gyógyítás ponti ellenőrzése és a járví betegség megíékezése. A gyógyító orvosokban nii hiány, hiányzanak azonb. trachoma kezelőnők, akik minden faluban állandó B® figyelés és kezelés alatt tartja!' betegeket. Ugyanis a tracho heti kél-háromszori kezelésre s- túl, amit képzett ápolónő i- tud végezni és ami miatt az őrt nem. tud minden, községbe, elég» kimenni. Ha tehát akár a 2Í kereszttel, akár egyéb módon O tudnánk oldani a kezelőnők pf lámáját, sokkal -több ere ómé) tudnánk felmutatni e súlyos, * tőzö betegség orvoslásában. Ehhez a kimeritő magyarázat* nem szükséges magyarázatot 1 nünk. Reméljük, hogy ahogy orvoskérdós megoldódott, úgy a nem kevésbbé súlyos kél*1 is sikerülni’ fog a légi ovid« időn belül megoldani. r­Elraboltak egy bt* bírót Palesztinába* Jeruzsálemből Reuter: Wvndheim bírót, brit törvényszék bíróját roristák hétfőn elraboltál ük hivatalos helyen. Hírlapárusítókat, lehetőleg csalá­dosakat felveszünk; Nagy kereseti lehetőség. keié”1 Tempó Hírlapíródéban, J™“**

Next

/
Oldalképek
Tartalom