Új Dunántúl, 1946. november (3. évfolyam, 249-272. szám)
1946-11-23 / 266. szám
ÜJ DUNÁNTÚL 1946 »ovemtef 2* Nagyarányú fasiszta diák- összeesküvést leplezett le a rendőrség Krassói Ferenc kereskedelmi iskolai tanár országos lázadás kiépítésére szervezte meg a diákokat „Mosolygós arcú kisdiákok üres patronokkal“ — mondotta Mind- szcnthy hercegprímás Pécsett a diákösszeesküvések kérdéséről. — Mindszenthy hercegprímás úr ezzel a mondatával azt akarta kifejezni, hogy az egész diákössze- esküvési ügy maszlag, hogy a diákok szervezkedései légből kapott szamárságok, ,és hogy a kisdiákok akiket papi emlőkön neveltek, tem képesek, és soha nem lesznek képesek összeesküvést stzítani, sőt még annak gondolatával sem foglalkozni. Mindezt Mindszenthy hercegprímás úr jó helyen nyilatkoztatta ki. Éppen Pécsett találta ez mondani, Pécsett, abban a városban, amely pontosan egy hónappal a hercegprjmási kinyilatkoztatás irtán olyan hatalmas szervezkedést, olyan nagy diákösszeesküvést leplezett le a rendőrség, amelynek eddig az országban ígyszólván nem akladt párja. Mert lássuk csak, mi történt Pécsett, a haladás, a szellem, a "kultúra, a diákság, és most legújabban az összeesküvés városában? Ennek az iskolának volt tanulója az a tízegynéhány fiú, aki a németek tetteitől elragadtatva, Szálasi uralmától megtébolyodva, Mindszenthy legutóbbi pécsi szereplésének lázában — összeesküdtek. Ahogy a Makár utcán végig- megyünk, önkéntelenül meg kell állnunk a kereskedelmi iskola sötéten elénk tornyosuló épülettö- ■nege előtt. A látszólag üres, kongó épület első látásra nem is néz ki úgy, mintha az nem is'olyan •égen, a hatalom, a demokrácia, a zsidóság és a Kommunista Párt ellen szövetkező diákösszeesküvők főhad'az ál fása lett volna. Pedig ez volt a helyzet. Tízegynéhány diák, pár inasgyerek és ezeknek szellemi vezetője, a városi kereskedelmi középiskola egyik tanára, Krassói Ferenc, olyan összeesküvést készítettek elő, amely ha kihatásaiban mindezideig nem is jelentett veszélyt a demokráciára. a „Hungarista Szabadságmozgalom Illegális Szervczet“-ét is sikerült kézrekeríteni. „A mosolygóarcú kisdiákok üres patronokat“ vettek a kezükbe, de Mindszenthy József hercegprímás úr úgylátszik nem számolt azzal ia régi közmondással, hogy még a kapanyél is elsül! Mert a kisdiákok kezükbe vették az üres patronokat, de meg akarták azokat ■tölteni. Puskaport és gyutacsot akartak szerezni bele és tudvalevő, hogy egy megtöltött pat- von, az már robban, és így aztrövid időn belül egészen nagy- tán a mosolygós arcú kisdiákból gyá nőhette volna ki magát. í htabzószájú "összeesküvő válhatik. A szervezkedés vezetői Tas-1Vigyázzunk tehát: azokkal ,az nádi Ottó és Nagy Kálmán ke-;'üres patronokkal! resfcedelmista tanulók, valamint 5 Somogyvári József lakatostanone, elhatározták, hogy a fajelmélet és a rögvalóság elméletei alapján eltávolítják az országból a ,,csak a levegőt rontó zsidókat1“, valamint eltüntetik a föld színéről a nekik egyáltalán nem szinpatikus Kommunista Pártot. Eltemették Adóm professzort A világegyetem és a föld korszakai Dr. Szabó Pál Zoltán elvtárs nagysiker* előadást tartott a Munkás KultJrházbafl A MagyaT Kommunista Párt „A haladás szellemében“ címmel indított előadássorozatának keretében csütörtökön délután dr. Szabó Pál Zoltán tartott nagyszámú hallgatóság mellett előadást „A világegyetem és a-föld korszakai“ címmel. Az előadást dr. Boros István főispán elvtárs nyitotta meg. Köszöntötte a hallgatóságot és rámutatott arra, hogy napjainkban ennek a tudománynak az ismerete Is szükséges. Hangsúlyozta, hogy meg kell ismerkednünk a múlttal, mert ez biztosítja tisztánlátásunkat. Dr. Boros István szavai után a megjelentek nagy figyelme közben kezdte meg dr. Szabó Pál Zoltán előadását. Bevezetőül a világegyetem sok millió csillagának egymástól eltérő forrni* csoportosulását magyarázta ® , Ezek a csillagok földünktől re kívül távol vannak, de a tu mány közelebb hoizta őket. / állapította, hogy .a régen áltó®^ hitt égitestek állandó rnozá8*1^ vannak. ^ Ezután az előadó a toló - giai múltját és a világrészek máshoz való viszonyát ismer ^ Kitért a változás törvényére az élet minden terén érvény „ z eiet mmuen téren Az előadás végén a hallííat^. számos kérdést intézett dr. “ bó Pál Zoltánhoz, aki í0a érdeklődőnek kimerítően válj A mindvégig rendkívül és komoly tudományos fel*6/" _ séget eláruló előadást a megl®^ tok hálás tapssal köszönték A demokrácia Athéntől Moszkvái! Dr. Krisztics Sándor rektor •előadást* • a Szabad Egyetemen Budapestről jelenti a MOT: Dr. Áriám Lajos professzort, a Pázmány Péter tudományegyetem rektorát, a II. sz. sebészeti klinika Röpiratokat készítettek, és meg- igazgatóját a magyar tudományos Aliit o viláa r-rtvil- Wfasisz. muveszetl es politikai elet sok „Hungarista Szabadmozgalom Ule-r oális Szervezete“. j Az Egyetemi Énekkar gyászdala “ Tasnády Ottó, Székely Sándor, i után dr. Horváth Sándor egyetemi és a többiek már 1945-ben, ami- professzor végezte a gyászszertar kor a németek átkeltek a Dráván, szabadcsapatot akartak szervezni, amelynek célja aiz oroszok elleni partizánharc lett volna. — Ekkor a németek gyors kiverése meggátolta okot abbeli ténykedésükben, 194ó-ban azonban megkezdték a tényleges szervezkedést A kisgazda Krassói a szellemi vezér Szellemi vezért kerestek magúknak és nem kellett sokáig keresniük. Hamarosan rátaláltak erre iskolájuk tanárjában, Krassói Fe- renoben, a cserkészcsapat parancsnokában. Krassói Ferenc a nagy kisgazda- párti szervező, ezentúl teljesen az összeesküvés megszervezésére specializálta magát. Az ő indítványára akarták beszervezni a mozgalomba a pécsi tanitó- képező iskolát, és a fémipari szakiskolát, erre azonban még csak ezután került volna sor. A hiarcsabajszos „nagymagyar“ Krassói gyűjtötte a tagokat. Összeköttetésbe lépett egyik volt tanítványával, Kocsis Mihály, nyugatos hadnaggyal, akinek révén fegyvert akart szerezni. Kocsis Mihály tudott is egy „még fel nem fedezett“ fegyvernaktár- ról és hajlandó is lett volna ezt Krassóiék összeesküvésének delkezésére bocsátani. renAgent provokátorok a baloldali pártokban Mindez azonban nem volt elég. Az összeSküvés tagja» Krassói indítványára elhatározták, hogy belépnek egyes demokratikus pártok tagjainak sorába, hogy itt kémkedve megtudjanak oly titkokat, amelyeknek tudása a „felkelést“ elősegítené. így egyik vetzetőjük. Nagy Kálmán még a Kommunista Pártba is befurakodott, de ezen kívül tagja volt a Kisgazdapártnak és a Szociáldemokrata Pártnak is. A társaság 1946 márciusától júniusig több mint 1000 röpcédulát gyártott és terjesztett. Valameny- myivcl felekezeti izgatást és kommunistaellenes hangulatot igyekeztek felkelteni. Végcéljuk egy országos lázadás megszervezése, és Kiépítése volt amelyet az ifjúság és a diákság keretén belül akartak kifejleszteni. Be akarták szervezni nemcsak a pécsi iskolákat, hanem kezük elért már Székesfehérvárra, Szombathelyre Budapestre is. és A rendőrség a röpcédulák és a házak falára mázolt feliratok alapján indította meg a nyomozást, amely a lehető legrövidebb idő alatt be is fejeződött. Hamarosan hurokra kerültek az összeesküvő diákok, a szervezkedő kisgazda- párti tanár, sőt, házkutatás alkalmával még a röpcédulák egy részét és a szervezkedés kiskátéját, tást, majd Moór Gyula prorektor búcsúzott a Pázmány Pétej> tudományegyetem rektori tanácsa és minden. alkalmazottja nevében Ádám Lajos rektortól. A Szakszervezeti Tanács által megindított Szabad Egyetemi előadás sorozat itt Pécsett is meginr dúlt. Célja az ,hogy a dolgozók elérhessék ezen keresztül azt a kulturális színvonalat, melyet a múlt rendszer következtében nem érhettek el és ami ma elengedhetetlen fejlődési feltétel minden munkás számára. így ígérkezik nagyvonalú és érdekes előadásnak ma, szombaton este 5 órakor a Munkás Kultúr Szövetség nagytermében a helyi Szakszervezet által rendezett előadási: A demokrácia Athéntől Moszkváig" címmel. Az e'°e(1fe' dr. Krisztics Sándor, a* tem rektora tartja. Ez az előadás elvezeti a uJ^ir tóságot a klasszikus görög ^ kráciától a polgári demo^^o- keresztül a népi, illetőleg a kráciák legkristályozottabb fájáig a Szovjetúnió deffl° jáig. jgpí Kell, hogy ez a kérdés t|*É^j» legyen előttünk, ami b1* pí- számunkra a demokrácia* ^ lévő különbség helyes meg1 ejp Ezt a célt szolgálja Kris»°c dór előadása. A közüzemek szakbizottság* több fontos javaslatot terjed & közgyűlés elé Jelentős árcsökkenések várhatók a villany, víz- és csatorna járulékok megállapításánál A Törvényhatósági Bizottság közgyűlését előkészítő Közüzemi Szakmai Bizottság pénteken délben. 12 órakor tartotta meg ülését dr. Tamás György h. polgár- mester elvtárs elnökíéscvel. A Szakmaközi Bizottság elhatározta, hogy javaslatot tesz a közgyűlésnek, mely szerint a Műegyetem újjáépítéséhez, mivel ez az intézmény a műszaki értelmiség és így a közüzemek szakmai személyzetének nevelésében mindig fontos szerepet játszhatott, 5000 Forinttal járuljanak hozzá. Miután a háborús idők alatt nem volt mód . új vízórák beszerzésére, 35.000 Jorintos keretben vízmérő órák beszerzésére tesz javaslatot. MŰSOROS TANCESTÉLY a PÉCSI REMDÓREGYESÜLET rendelésében folyó hó 23-án, szombaton este 8 órakor a NÖí GYLETBEN. Broodway-jazz — Bot — Sör — Cigányzene Buffet — Tombola — Tánc reggelig A vizmü termelőképességének fokozása céljából a Tettye aknában korábban megrekedt munkálatok W a Szakmai Bizottság a “ e< . folytatását javasolja. Ezzel a vá- és megállapíthatjuk, * ros nehéz, nyáron kritikus viz- Stzakmai Bizottsági tárgí® Dulánszky Nándor mű nácsos előadásában r műs*®jJj 1* ag a ,e. Cí . helyizetén segíteni lehet. Javnsla tot tesz a Szakmai Bizottság a közgyűlésnek a csatornahálózat bővítésére vonatkozólag kb. 1500 folyóméter hosszúságban. — A közérdeklődés egyik centrális problémája a közszolgáltatások árkérdése. Ezel kapcsolatban a közüzemi Szakmai Bizottság a közgyűlésnek javaslatot tesz, hogy a téli hónapokban 10 kilowattig, a nyári hónapokban 5 kilowattig szállítsa le villanyáram árát a jelenlegi 1.70 Ft-ról 1.40 Ft-ra. Természetes, ez nemcsak azokra vonatkozik, akik a közölt határon alul fogyasztanak, hanem azokra is, akik ennél többet fogyasztanak, ugyanis leizeknél az első 10, ^ illetőleg 5 ^kilowattot számlázzák. A vizdíj és csatornajárulékkal kapcsolatban oly irányú javaslata van, hogy a jelenlegi 1.50 forintos árat 1.30 forintra szállítsa le a közgyűlés. Bizottság újjáépítésnek fontos UJJil'UJJll’CSUCft. U/1WW . . azért, mert új munká!at°^eiy<k roz el olyan kérdésekben' ^ u1*, re még a háború alatt gondolni sem mertünk- -j a közüzemek fejlesztés® uju » szó, ugyanakkor az árkérű^j, iilé* I Vrtioy étj»»»»»»* --- , jßjla fogyasztóközönség ejc ^ 1 A Szakmai Bizottság^ jf. t,c; lie» fejezése után aiz elnöki ^ JjOÍ más elvtárs rámutatott ü!’rä' vjí- az Anyag- és Arhiv«*®'[A\Wés csatorna járulékok J' tásánál a békebeli szeres szórzószámát e . • ia** új Í®V te, s ennek ellenére ,aZ , lat unnak csunán két« fi lat annak csupán Ez is bizonyítja atzt, Anyag- és Árhivatal k £rd túlzottak, hogy nem a 3jpW' kében állapították ’j1 n*P hanem a termelést irány1 kapitalisták érdekében. És bizonyítja azt i*-.!* egy ilyen üzem a ~ ban van, az mer CT.- - - ialná* Anyag- és Arhivatam . nyabb árat megállaP^ A PÉCS» SiaiK<S2iiRlVEIETlK S1AB&D E6TETÍ november 2?-án, szombaton délután 5 órakor a Munkás Kulturház nagytermében Krisztics Sámkr dr,, ez egyelem rektorának előadása: „A demokrácia Athéntől Moszkvái