Új Dunántúl, 1946. október (3. évfolyam, 202-247. szám)

1946-10-18 / 236. szám

2 LJ DUNÁNTÚL IÍM6 október 13 Pécs cs mérlegen Dr. Tamás György fi. polgármester beszámol 8 vidéki városban téti koraija tapasztalatairól Dv. Tamás György h. polgár mester elvtárs dr. P a t a k y Sándor tanácsnok elvtárssal együtt a városi tanács megbízásából be­járta az ország 3 legnagyobb vá­rosát hogy tanulmányozzák a városok gazdálkodását és közigaz­gatási rendszerét. Most, hogy Tamás e'vtárs ha­zaérkezett, felkerestük hivatalá­ban, hogy néhány kérdést te­gyünk fel benyomásairól. — Milyen Pécs helyzete az or­szág többi nagyvárosához viszo­nyítva? — Válaszul idéznem kell Z’labi Lászlónak, a belügyminisztérium városi osztálya Vezetőjének sza­vait. Pécs költségvetése minta­szerű és kiváló. Bontó László, a belügyminisztérium városi háztar­tási alosztályának vezetője azt mondotta, hogy Pécs klasszison felül áll. Magam részéről igazolva látom tapasztalatom alapján azt, amit a minisztériumi vezetők mondottak. Jobban állunk, mint a többiek, de cl k’cll ismernünk azt is, hogy ennek két oka van. Az egyik, hogy nem vagyunk romváros, a másik, hogy a város törvényhatósága már, 1945 nyarán végrehajtotta az őrségváltást és a demokrácia hí­veit, főleg fiatal erőket vont he a város vezetésébe. fiz hivatásérzetet és lendületet vitt a munkába. Sajnos ezen a vonalon találtuk a legtöbb ne­hézséget a többi városban. A B-lista eltávolította a városi ve­zetőségek nagyrészét az új erők még nincsenek kijelölve és így számyaszegetten folynak a dol­gok. — Szociális vonatkozásban , mi az elvtárs tapasztalata? — Ezen a vonalon sok jóaka­ratot látunk, de sajnos kevés anyagi fedaziet áll rendelkezésre és a társadalom, illetve azok, akik adni tudnának, fá­sultak a problémákkal szemben, vagy pedig nem akarnak segí­teni. A munkanélküliség kérdése egé­szen érdekesen alakul. Van rom­város, ahol munkaerőhiány ta­pasztalható. Általában véve nem hiszem, hogy olyan tragikus a helyzet országos viszonylatban, mint sokan állítják. Munkaalka­lom van, hisz fel kell építeni az országot. — Mi a többi város helyzete a kötzellátás terén? — Ma már egy fél éve nem vagyok közvetlen felelőse a pécsi közellátásnak, mint ügyosztály- vezető. így tehát nem tekinthető mosakodásnak az, ha azt állítom hogy a pécsinél jobb helyzetet hasonló körülmények között nem találtam. A nagy alföldi városok­ban, ahol megfelelő termelés fo­lyik, 8 a város határa a 100.000 holdat is meghaladja, természete­sen könnyebb a helyzet, mert sok a termelés, kevés a fogyasztó. így arz ott termelhető cikkekben könnynebb a helyzetük viszont a központi ellátású cikkekben, mint só, cukor, satöbbi, ott sem jobb Általában itt ‘említhetem meg, hogy az általános áruellátás máshol sem jobb, mint nálunk. A pécsi kiskereskedelem úgylátszík jól megfelel feladatának. — Milyen az adófizetési kész­ség a többi városokban? — Sopronban találunk a pécsi­hez hasonlót, a többi városokban, különösen a búzaföldadó tekinte­tében vannak nagy elmaradások’. Meg kell említenünk, egy nagy sérelmét a vidéki városoknak, hogy vannak országos adóközös­ségek, amelyek aiz adót Budapes­ten fizetik holott maguk a cégek \ idéken ténykedtek. — Végül meg akarom jegyezni azt, hogy bár összehasonlításként azt tapasztaltuk, hogy Pécs elöl- áii, ez azonban csak arra ösztönzi az egész városvazetőséget hogy mégjobban dolgozzunk és így a mostani nagy tapasztalat után még fellelhető hibáinkat javítsuk, hogy megmutathassuk azt, hogy nem érdemtelen a munkánk. Fentiek után láthatjuk azt hogy a szocialista városvezetők megfelelnek a feladatoknak és ha kritizáljuk is őket, ezzel is csak javítani akarunk. Bzt a munkán­kat tovább fogjuk folytatni és biztosak vagyunk, hogy ez csak előnyére fog válni a város la­kosságának, mert az őszinte és el­fogulatlan kritika mindig építő jellegű. Az Ul Szó olvasói értekezlete Pécsett Szerdán délután 6 órai kezdettel a városháza közgyűlési termében tartotta meg a Vörös Hadsereg magyarországi lapja, az Uj Szó szerkesztősége az olvasók számár! rendezett értekezletét. A zsúfolá-' s-ig megtelt terem hatalmas lelke­sedéssel ünnepelte Mátyás Lászlót, a Vörös Hadsereg századosát, az est előadóját. Dr. Boros István főispán rövid beszédben üdvözölte az Uj Szó szerkesztősége nevében megjelent munkatársakat, majd Mátyás László kezdte meg előadását. — Az Uj Szó, a Vörös Hadsereg magyarországi lapjának nevében beszélek. Annak a lapnak nevé­ben, amely a demokratikus magyar újságírás élharcosa, úttörője és út­mutatója volt Magyarország ször­nyű válságának idejében — kezdte előadását Mátyás elvtárs. Ezután ismertette azt a hatalmas munkát, melyet a Vörös Hadsereg lapja fennálása óita a magyar demokrá­cia felerősítésének érdekében foly­tatott és folytat. Beszélt az Uj Szó szerepéről a magyar újságírásban, majd rátért azokra a feladatokra, amelyeket az Uj Szónak teljesíteni kell, ha a magyar demokratikus újságírás őre akar maradni. — Első feladatunk — mondotta — hogy a szovjet élet rendszerét, ezen keresztül a szovjet gazdasági. politikai és kulturális életet ismer­tessük. A második, hogy a legtel­jesebb objektivitással tájékoztas­suk a magyar közvéleményt a leg­fontosabb nemzetközi események­ről. A harmadik, de nem utolsó I feladatunk pedig az, hogy segítséget nyújtsunk a fiatal ma­gyar demokráciának a reakció elleni küzdelemben. Es mi ennek a hármas feladatnak nieg is felelünk. Teljes mértékben áférezzük azit, hogy a magyar nép­nek szüksége van a mi segítsé­günkre, szüksége van a mi tiszta politikai látásunkra. Beszélt ezután a sajtóról, mint a propaganda egyik legfontosabb eszközéről, majd beszédét azzal fe­jezte be, hogy felkérte a közönsé­get és az Új Szó olvasótáborát, mutassanak rá a 'lap esetleges hiányaira, hogy ezzel is segítsé­gére legyenek a szerkesztőségnek nagy munkájában. A nagysikerű előadást vita kö­vette, amelyben a közönség több értékes javaslatot terjesztett a je­lenlevő szerkesztők elé. A munka­társak megígérték, hogy ezeket a javaslatokat teljes mértékben ma­gukévá fogják tenni és biztosnak látják, hogy ezeknek az újítások­nak bevezetése után a lap nivjja még emelkedni fog. Bélyeggyűjtő szakcsoportot szervez aMagvar-Szovíef Művelődési Társaság A Magyar—Szovjet Művelődési" Társaság Pécsi Csoportja bélyeg- gyűjtéssel foglalkozó tagjainak kívánságára bélyeggyűjtő szak­csoport felállítását határozta el. Eizen új szervezettel a Társaság nemcsak eddigi tagjainak kíván a fiiatélia területén a Magyar- Szovjet Művelődési Társaság mű­ködésébe való bekapcsolásával, a fenti vonatkozásban széleskörű ^ehetőségeket nyújtani, hanem — minden bizonnyal — a pécsi bé­lyeggyűjtők régi óhajának is ele­get tesz, amikor bélyeggyűjtő egyesületbe tömöríti őket. A szak­osztály mindazokat az előnyöket biztosítani kívánja tagjai résizére, amelyek az egyesületi tagsággal járnak. Tehát, az új sorozatokat biztosítja Önköltségi áron tagjai részére; külföldi kapcsolatokat épít ki és biztosit; kiállításokat rendez, szakkönyvtárakat létesít folyóiratokat rendel; megbeszélé­seket, vitadclutánokat és gyors csereakciókat szervez.. Külön kell megemlítenünk a fiiatélia új vo- . ■ r.atkazását, a megszervezés alatt álló magyar-szovjet csereakciót, amelyben természetszerűleg első­sorban a Társaság tagjai részesül­nének. Magától értetődik hogy a korlátolt számban megjelenő ma­gyar bélyegújdonságokra is vonat­koznak a fentiek. A szakcsoport egyébként a már megalakult és eredményesen mű­ködő budapesti, győri, soproni, debreceni stb. M. Sz. M. T. bé­lyeggyűjtő szakcsoportok hálóza tába kapcsolódván országos moz­galomban vese részt. A nagysike­rű budapesti, győri és soproni ki­állítás után, remélhetőleg Pécsett is sikerül hasonló megnyilvánulás megrendezésle, amelynek egyik szenzációja lenne a Budapestrő. leküldendő és városunkban még alig ismert teljés szovjet-sorozat bemutatása. A Társaság kéri bé- lyeggyüjtő tagjait valamint mind­azokat, akiket a fentiek valami­lyen vonatkozásban érdekelnek hogy ma, f. hó 18-án, (pénteken) este 6 órakor jelenjenek meg a M. Sz. M. T. hivatalos helyiségé­ben, (Pécs, Széchenyi-tér 16. sz., mm is iimmémi részére" crtekezlätef tartunk szomoaton !9-éo, délután fél 5 órakor a Bajcsy Zsilinszky-utcoi pádházben Előadó: HAJDÚ GYULA eívfcárs. MEGYEI BIZOTTSÁG A fontos tárgysorozatra való tekintettel kérjük elvtársaink pontos és teljes számú megjelenését Az Ui Dunántúl állásfoglalása Zsadányi Oszkár éjszakai botrányokot ása ügyében Az elmúlt éjszaka három óra után betörték Fischmann Mártasz, Deutsch Ignác, Sárái Géza, Erdős Jánosné és dr. Kari Lajos üzletei­nek kirakatüvegeit, összesein hét üveget. A rendőrség rövid nyomo­zás után megtalálta a tettest, Zsá- dányi Oszkár hírlapíró személyé.- ben. Zsadányi Oszkárt a rendőrség előállította. Kihallgatása során el­mondotta, hogy éjszaka ittas álla­potban tért haza és tettét így kö­vette el. A rendőrség beismerő vallomása után magánvagyont ké­pező ingóságok rongálása alapján őrizetbe vette és átkisérte az ügyészségre, ahol ügyét a járás- bíróságra tették át, a déli órák­ban szabadlábra helyezték és elle­ne az eljárást megindították. Mint: ismeretes, Zsadányi Oszkár, az Oj Dunántúl szerkesztőségének *agja. Az Üj Dunántúl mindenkor súlyt helyezett arra, hogy munka­társai ne -csak a lap hasábjain kö­zölt cikkeikben, de egész maga­tartásukban kommunistához és kommunista újságíróhoz méltóan viselkedjenek. Le kell szegeznünk, hogy ha egy magánember követi el ilyen körülmények között a fenti cselekményt, úgy az nem több egyszerű garázdálkodásnál és rendőrségi hírnél. Újságírónál és főleg kommunista újságírónál azon­ban, még ha első és egyetlen ilyen esetről is van szó, egészen más beszámítás alá esik a dolog. Éppen ezért, az Üj Dunántúl szerkesztősége a mai napon a szer­kesztőség tagjai sorából kizárta Zsadányi Oszkárt, ugyanakkor ö Magyar Újságírók Országos Szö­vetségének déldunántúli csoportja elé terjesztette az ügyet, kérve Zsadányi Oszkárnak fegyelmi elé állítását. Ezzel egyidejűleg jelen­tést tett a Pártnak is, ugyanisai térve a páx-tfegyelmi felelősségre vonást. Az Üj Dunántúl szerkesztősége azzal, hogy a rendelkezésére álló minden módon levonta Zsadáiyi Oszkár tettének konzekvenciáit dokumentálni kívánta, hogy sem milyen vonatkozásban nem tűi meg kebelében olyanokat, akit altár a kommunista magatartásá­val, -akár az újságírói etikával bármilyen vonatkozásban és tár- milyen körülmények között I* szembekerülnek. Zsadányi Oszkár egyébként a mai nap folyamán levelet intézett szekesztőségünkhöz. A levelet alant szószerint közöljük: Az ÜJ DUNANTÜL S/er ke tőségének Az a közös munka, amit az Oi Dunántúl szerkesztőségében egyé'-t fejtettünk ki, bátorít fel arra, bogi utolsó cikkemnek helyet kérjek « lapban. Ez a levél nem mentege- •tődzö írás akar lenni, mert tette­met, amit önkívületi állapotban követtem el, magam ítélem el a legélesebben. 41 éves vagyok, eb­ből 22 éveit (töltöttem újságírássá és 10 perc önkívület elég v0‘ arra, hogy ne csak egyes kirakat üvegeket törjek be, hanem ®a> gamat és pályámat is összetörje®- Tudom, hogy újságírónak, aki letet mond mások felett, önmagé felett is ítélkeznie kell. Ezért art® függetlenül, hogy ha részletekben is, a kereskedőknek okozott bá- megtérítein, arra ítélem maga® hogy azonnali elbocsátásomat kjr' jem attól a laptól, amelyért ed<W dolgoztam és e tiz perctől el®' leintve, azt hiszem, nem érdemié®5 munkát végeztem. . ■ Zsadányi Ost& Férfi szövetek, női kabát- és kosztümkelmék érkeztek. Finom minőségek! — Olcsó árak! BENEDEK KÁROLY CÉG Pécs, Ferenciek-utca 8. ** A Leszámítoló Bank §pektiláns vezetői a vádlottak pudj*9 Budapestről jelenti a MOT: A valutaügyészség vádiratot adott ki Bún József, a Magyar Leszá­mítoló és Pérazváltó Bank vezér- igazgatója, Kovács Sándor, K ó n a Bernát1. B a r t h a Sándor Bayer István és Bauer Ká­roly ellen. A vád szerint Bún és igazgatótársai, valamint Bayer István banktisztviselő és Bauer Károly értékpapirkereskedő fize­tési eszközökkel követtek el visz- szaélést. Bún és Róna azonkívül aranyérmeket és színaranyat nem jelentettek be, míg Popper Ödön igazgató és Vágó Sebes­tyén cégvezető ellen azért indít eljárást, mert ők is fizetési esz­közökkel követtek el bűncselek­ményt. Végül Forrai Andor cég­vezető az arany forgalmát szabá­lyozó rendeletbe ütköző bűn®, miatt került a vádlottak A mai tárgyalás megnyitása az egyik védő a tárgyalás polását indítványozta, mert adása szerint sem a vd^'w sem a védelem nem készülne , fel kellőképpen. A bíróság * g reimet, amelyhez a többi véd0 . csatiokozott, elutasította.^ A .. irat ismertetése után a bíróság® kezdte a vádlottak kihallgat“*,!, A vádlottak kihallgatása -i Kovács Sándor védője kérte, B ^ védencét akkor hallgassák amikor az elmeorvos 9, tjfír is jelen vannak. A tanács gadta a védő kérését és a ** íást félbeszakította.' A tárgy folytatását péntek reggel 9 ö tűzte ki. Vád'rat Habsburg József ellen Budapestről jelenti a MOT: A népügyés2ség vádiratot készí­tett az ismeretlen helyen tartóz­kodó Habsburg József ellen. A Habsburg-család legidősebb tagjá­nak ügyét a budapesti népbirósácg távollétében is letárgyalja. Engedély nélkül nősül­hetnek a most besorozott újoncok Ä honvédelmi miniszter rende. letet intézett a honvéd kerületi parancsnokságokhoz, amelyben arról intézkedik, hogy a most be­sorozott, de még be nem vonult újoncok nősüléséhez előzetes en­gedély nem szükséges. A pécsi honvéd kerületi parancsnokság a miniszternek ezt aiz intézkedését azzal a kéréssel tudatta a köz- igazgatási hatóságokkal, hogy azok értesítsék erről az anya* i könyvi hivatalokat. Az 0TI felemeld készpénzsegélyeke' 1$ Budapestről jelenti a«V Az OTI október 17-től K®^ét en a készpénzsegélyek óss^. emelte. A felemelés után -g lyek közül a táppénzs”eí ijdnem, a terhességi és QVf ciély, továbbá a biztosított 'gj ró temetkezési segély t® Lj#! ári, a feleség részére járó » gély pedig meghaladja a " pS jitti szolgáltatások mértek ' p TI a jövőben az útiköltségé íbóí megtéríti. Megindult a légíp®5^ levélforgalom A postavezérigazgatosag hogy a nemzetközi for9® táv* ezemtúl magánosok _______1- _ s_ül ««nlrflt. ** 1 ty > nem csak levelezőlapokat, JJjeK leveleket is feladhatnak. * súlya azonban európai ’ ban a 10 grammot, az Eurw c’1 vüli forgalomban ped'fl . $e9‘ grammot nem haladna*]«

Next

/
Oldalképek
Tartalom