Új Dunántúl, 1946. szeptember (3. évfolyam, 196-220. szám)
1946-09-12 / 205. szám
IVSÁtk fftifftiuticttifí UJ DUNÁNTÚL A néphiróság Kamién fari tárgyalást Az első lépés a vásárcsarnok felépítésére AM AGY A R K OMM UN I S TA PÁRT D É L D Ü NÄNTUL1 L A P 3 A JL ÉVFOLYAM, 205, SZÁM ÄRÄ 40 miér PÉCS, 1946 SZEPTEMBER 12. CSÜTÖRTÖK Megalakult az öttagú albizottság meghallgatta a csehszlovák álláspontot és áttanulmányozza az egész anyagot Párából jelenti az MTI: A magyar területi és politikai bizottság öttagú albizottsága ked- nen délután megalakult. Az albizottság elnöke Tachka ukrán delegátus előadója Cas- tello ujzélandi kiküldött, többi károm tagja: Pope (Kanada), Stirling (Ausztrália) és Hajdú Csehszlovákia). Az albizottság elnöke azután fel- •zólitotta a csehszolvák delegátust “ogy a béketervezet első cikkelyének negyedik szakaszához be nyújtojjt csehszlovák pótindit- tánvhoz tegye meg észrevételeit. *®sk a pótindítványok egyrészt •bécsi döntés megsemmisítésének «Mondásához, az „annak minden következményeivel együtt" szöveg "•iktatását másrészt pedig a po- rsonyi hídfőt követelik. A cseh- wlovák álláspont méltatása után J2 albizottság úgy határozott, *°sy * kérdéssel kapcsolatos doka- "•Cttactós anyüií ji-.aiiiibtán.; o- *ésára van szükség. ?2®rt a legközelebbi ülést, ame- v'ea ez az anyag már rcndelke- •ésére áll, csütörtök délutánra ráták lü. u ■•Veszedelmes ele A Newyork Herald Tribune JjJÜnt hétfőn az angolok és ameéletét. Kéri a kiáltvány a világ nemzeteit, hogy mentsék meg a népet, segítsék jövőbe néző döntésükkel a békés munkára vágyó magyarságot. A magyar szellemi alkotók most az új munka lehetőségeit várják, ha pedig a béke- konferencián hazánkkal szemben felmerült követeléseknek csak némi hányada is érvényesül, örökre elnémulhatnak. A demokráciának az ügye forog kockán. A magyar “ügy a magyar igazság bukásával az emberiesség, méltányosság, vagyis a demokrácia eszméje bukik. (MTI) Románia kártérítés-egyességet ajánl Bukarestből jelenti a MTI: A román rádió közlése szerint Fra- nasovici, Románia londoni követe kijelentette, hogy a román kormány lemond azoknak a károknak megtérítéséről, amelyekét Északerdéíy négyéves magyar megszállása alatt Románia elszenvedett, tekintettel Magyaország nehéz gazdasági helyzetére. Ez a lemondás egy feltételtől függ, neve- zetesen, ha Magyarország hasonlóképpen lemond a négyéves megszállás alatt végzett beruházásokkal kapcsolatos kártérítési igényéről. Október 5-re befejezik a bizottságok munkáját Párisban Londonból jelenti a MTI: Spaak, az Egyesült Nemzetek közgyűlésének elnöke biztosítékot kért a békeértekezleten résztvevő államoktól, nogV egyikük seiu lógja a közgyűlés újbóli elhalasztását kérni. Az angol kiküldött már megadta a kért ígéretet. A békeérte- kezleí bizottságai az eddigi ..jelentések szerint október 5-ig befejezik munkájukat. Pariból jelenti a MTI: Az rmiDui jeienu « mii; ni, angol rádió párisi jelentése közli, hog, „ román, biaziiság ülésén 7:5 arányban elfogadták azt az angol javaslatot, hogy a román békeszerződéshez csatoljanak még egy szakaszt a román zsidók jogainak és vagyonának biftosításárói. Véres utcai harcok Velencében Milánóból jelenti a MTI: Kedden Velence Maestra nevű külvárosában többezer tüntető csapott. össze a rendőrséggel, ami- kor^ a rendőrök eredménytelenül kísérelték .még az üzletek kifosztásának megakadályozását. Az utcai harcok során 20 ember megsebesült. A zavargások úgy kezdődtek, hogy a munkanélküliek és a leszerelt katonák elzárták a külvárosba vezető valamennyi utat, mialatt férfiak és asszonyok csoportjai áttörték a rendőrláncot és megkezdték az élelmiszerboltok kifosztását. A tüntetők megrohamozták a rendőrkapitányságot és lefegyverezték a rendőröket és rendőrtiszteket. A fegyverekhez jutott tömeg erre a laktanya ellen vonult és lövöldözni kezdett. A csendőrök vissza- lőttek, mire a tömeg visszahúzódott és otthagyta sebesülíjeit. Szovjet-angol kereskedelmi tárgyalások kezdődnek Londonból jelenti a MTI: A londoni rádió jelenti: Rövidesen kereskedelmi tárgyalások indulúak meg Anglia és a Szovjetúnió között. Az angol tengerentúli kereskedelemügyi minisztérium államtitkára kijelentette, hogy az angol kormány felbátorít egyes cégeké', hogy foglalkozzanak a Szovjetunióval kereskedelem lehetőségével. Hozzáfűzte, nem gondolnak arra, hogy Anglia hitelt nyújtson Szov- jetoroszoTSzágnak. Arról az egyezményről, amelyet az angol kereskedelemügyi minisztérium és a Szovjetúnió kereskedelmi küldöttsége kötött meg Londonban, az államtitkár kijelentette, hogy az utat nyit további tárgyalások számára. Icaiak kértek ,-r—». magyarázatot ezer magyar eltávolítására vo- “efltozó csehszlovák tervvel kap- ?°latban a magyar bizottság ülébeddel Smith altábornagy rálátott arra, hogy • kisebbségek erőszakos áttelepítésének veszedelmes elvéről I»n szó. % ausztráliai brit indítvány- /al elfogadtatták a moszkvai ^erikái nagykövetnek azt a gótikát, hogy ne döntések mindje'®, amig gondosan meg nem I2,gálták a kisebbségi kérdést. ^gyar művészek , kiáltványa a bök© értekez lethez Íd% Zoltán, a magyar Művéül y Tanács elnöke a rádióban kDlvasta azt a kiáltványt amely- á az alkotó magyar művész- tj.?ad:alom intéz a békekonferen- koo °Z‘ A kiáltvány hangoztatja, j6l”„ az európai értékeket te- magyar szellemet a kilátás- ^ Myezett békében a végpuszS2e|? fenyegeti. A magyar alkotó k «"ek sfasern ismertek ki- tijn ^es faji különbségeket, min- ,az2 hirdették, hogy a demo- gy_la. diadala hoaza meg a ma- SaS felszabadítását és méltó---------------------- i m Só és sacharin-osztás Budapestről jelenti a MTI: Bárányos Károly közellátási. miniszter intézkedésére szeptember hónapban a vidéki lakosság közt mind az önellátói, mind az ellátat lan jegyekre szelvényenként 15 dekargramm sój osztanak ki. Az állami egyedárusági szahatinbói ugyancsak jegyre minden vidéki felnőtt egy csomag 20 tablettás 450-szeres édességű szaharint fog kapni hatósági áron. Előreláthatólag októberben az ország egész területén minden fogyasztó számára A kilogramm sót fognak kiosztani. Autótolvajok agyonlőtték Halasi Olivért Budapestről jelenti a MOT- Szerdára virradó éjjel KI óra tájban a Szent László-út 137. számú ház előtt állott egy személygépkocsi, amelyben Halasi Olivér vol> -olimpiai úszóbajnok és Chikán Gyula pilisvörösvári lakos ült. A gépkocsit ismeretlen tettesek megtámadták, Halasi Olivért és Chikán Gyulát agyonlőtték, a gépkocsit pedig elrabolták. & holttesteket a kocsiból kidobták az úttestre és elrobogtak. Reggel 7 óra tájban a Hermina-út és a külső Andrássy-út sarkán a bokrok között megtalálták az elrabolt kocsit, amelyről a rablógyilkosok minden értékes alkotórészt leszereltek. Termelőszövetkezetek, figyelem l Budapestről jelenti a MOT: Egyes külföldi államokkal, így a Szovjetunióval kötendő kereskedelmi szerződések kapcsán már a közeljövőben lehetőség nyílik arra, hogy az ország stagnáló iparát előnyösen foglalkoztassák; E célból a kereskedelem- és szövetkezet- ügyi minisztérium felhívja az ország bérmunkavállalásra alkalmas összes ipari termelőszövetkezeteit, hogy nyilvántartásbavétel, illetve előjegyzés céljából a minisztérium IV/3. címére (V. kerület, Szabadság-tér 17.) sürgősen jelentsél*, címadataikat és azt, hogy üzemenként és munkanaponként hány munkás foglalkoztatására lennének már most is önerejükből képesek. Ha valamely szövetkezet az erre vonatkozó köriratot nem kapná kézhez, ezt kérje levélben a szövetkezetügyi minisztériumtól. jelenük még... Londonból jelenti a MTI: Az angol rádió jelenti, hogy Ausztriának amerikai megszállás alatt lévő gyiljtőtáboiraiban a külföldi illetőségű személyeknek ezentúl fizetniük kell a lakásokért és az ellátásért. Ez alól kivételek a munkaképtelenek és a politikai üldözöttek. Az intézkedés célja, hogy a gyűj tőtáborok lakói mielőbb térjenek vissza hazájukba. A belügyminisztérium cáfolata a Világ valótlan közléseire A magyar belügyminisztérium felkérte a Magyar Országos Tudósítót az alábbi nyilatkozat, illetve cáfolat közlésére: A Világ című napilap szeptember 10-i számában „Kiket bocsátottak el a rendőrségtől" cím alatt megjelent cikknek egyetlen adata sem felel meg a valóságnak. így különösen valótlan az, hogy újabb B-listázás folyik a rendőrség kebelében és hogy e B-listázás alkalmával további 10.000 rendőrt bocsátanak el. Valótlan továbbá az is, hogy az ország területén lévő 1700 rendőrkapitányságból néhány héten belül 500—600 megszűnik. Az ország területén nincs 1700 rendőrkapitányság, de még 500— 600-at megközelítő számú rendőrkapitányság sincs, amennyit a Világ dmű lap megszüntetendőként hirdet. A Világ című napilap fenti valótlan adatokat tartalmazó híradása csak azt a célt szolgálja, hogy a rendőrség tagjai körében nyugtalanságot keltsen és azokat feladatuk lelkiismeretes elvégzésében kedvezőtlenül befolyásolja A megbízott kereskedők azonnal kötelesek kifizetni a gabonát Budapestről jelenti a MTI: Bárányos Károly közellátási miniszter közlése szerint a Gazdasági Főtanács a termények összevásárlására megfelelő mennyiségű pénz: bocsátott a megbízott kereskedők rendelkezésére és így a vételár késedelmes kifizetése már csak a kereskedő hibájából fordulhat elő. Éppen ezért a közellátási miniszter ezúton is felhívja a gazdákat, hogyha a kereskedő a vételre felajánlott termény vételárát nem fizeti ki, erről a kereskedő nevének feltüntetésével tegyenek jelentést az illetékes közellátási . felügyelőségnek. A közellátási miniszter utasította a közellátási felügyelőség eket, hogy az ilyen panaszokat azonnal vizsgálják meg és a mulasztó kereskedővel szemben a miniszter szigorú megtorlást alkalmaz. Figyelmezteti azonban a miniszter a gazdálkodókat, hogy az őrlési dézs- ma árát a kereskedő azonnal köteles kifizetni. Egyébként a beszolgáltatott gabona vételárát a kereskedő csak abban az esetben fizetheti ki, ha a gazdálkodónak föld- adóhátraléka nincs. Hatalmas tőzsdekrach Newyorkban Londonból jelenti a MTI: Az angol rádió jelentése szerint a ncwyorki értéktőzsdén a hétfői 2 milliárd dollár értékű rendkívüli árzuhanás után, amelyhez hasonlót 1930 óta nem jegyeztek fel, kedden folytatódott az árfolyamok lemorzsolódása. A forgalomba került részvények elérték a folyó év legmélyebb árszintjét. Miért oly nehéz a helyzetünk Parisban? Mert nem hallgattunk az okos szóra! Rákosi Mátyás írta 1944 október 7-én : ^ most összefog a magyar gazda, munkás, honvéd és arra az útra tér, amire már Románia, Bulgária és Finnország népe is rálépett, még ma is visz- szaránthatják az országot a szakadék széléről“