Új Dunántúl, 1946. augusztus (3. évfolyam, 171-195. szám)

1946-08-07 / 176. szám

hírbe IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: Ma nyugati, északnyugati szél, sok helyen ;|í- poreső, zivatar, fülledt meleg idő, Holnap délnyugati szél, átmeneti­leg kevesebb felhő és csak néhány kisebb futóeső. A meleg tovább tart. A pécsi református nőket a szerdán, e hó 7-ikén, délután 6 órakor tartandó bibliaórák meg­előzőleg, 5 órára kéri egybegyűlni az egyház elnöksé­ge, hogy igen fontos gyülekezeti ügyijén szükségessé vált összefo­gás gyakorlati kérdéseit megbe­szélhessék. Nemcsak asszonyok, hanem leányok minél nagyobb számban leendő megjelenését is kérik a fenti időpontban. — Felhívás az állatkereskedők­höz! A közellátási kötött forgalom­ban résztvevő állatkereskedők: ki­jelölése az 1946—47. évi gazdasági évben való működéshez most van folyamatban. A kijelöléseket a Közellátási Minisztériumból, a Ke­reskedelmi Minisztériumból és a Hús és Zsiradékhivatalból alakult bizottság fogja elvégezni, a „Ser- ma", mint ideiglenes érdekképvi­seleti szerv meghallgatásával. Fel­hívjuk tehát mindazokat az ipar­igazolvánnyal rendelkező Baranya megyei igazolt álletkereskedőket, akik részt kívánnak venni az álla-t- i'orgalom lebonyolításában, hogy szándékukat a Hús és Zsiradék­hivatal pécsi kirendeltségéhez írás­ban haladéktalanul jelentsék be, melynek megtörténte után úgyne­vezett „Adatszolgáltatási lap"-ot bocsátunk rendelkezésre. Az adat­szolgáltatási lapokat kitöltés után a Hús és Zsiradékhivatal központ­jához továbbítjuk. Hús és Zsira- d ékhivatal pécsi kirendeltsége. — PÁC vizikabaré. Folyó Sió 10-én, szombaton este rendezi a PÁC úszószakosztálya műsoros táncestélyét a Városi Fürdőben. A jó szórakozásról változatos műsor, kitűnő zenekar, vízi-kabaré, olcsó belépő- és ital árak fognak gon­doskodni. Tánc reggel 5-ig. A mű­sor részletes ismertetésére követ­kező számunkban visszatérünk. — Pécsi kertészeti felügyelőség PÁRTÉLET Megyei propaganda instrukto­rok értekezlete csütörtökön d. u. 6 órakor a Megyénél. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. * A MKP gazdasági hivatala fel­hívja az összes körzetek pénztá­rosait és ellenőreit, hogy ma, szerdán d. u. 5 órakor jelenje­nek meg a gazdasági osztályon, Bajcsy-Zsilinszky-u. 8. sz. alatt. * Pénteken délután 6 órakor a Rá- kórzi-uti pártházban a kerületi és üzemi propagandisták részére ak­tíva. Megjelenés kötelező. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A 29-49 TELEFONSZAMOT! Magyar Földmíves Népem! A jajkiaítások elől ne dugja be senki a t ni éti Az Isten segítőé gével elvégzett jó aratás es </e- rencsés cö.valós után a segítő adakozás emberi és magyar kö­telesség. A kis lemondást senki nem érzi in-.g de nélküle 23 r-a- iád sokat éhezne. Már pedig eb­ben az o vj/ágban egy dóig / >- nak sem Sza'.&d éheznie! Adjatok.. 1, sniMEnsra Felhívás 23 éhséggel farkasszemei néző keresztesi családért Nehéz időket élünk. Egy vesztett háború vesztesé­geivel és pusztításaival ai1 há­tunk mögött, sírok és romok kö­zött könnyező szemekkel, a ránk nehezedő kötelezettségek súlya alatt göi^nyedezve, a sze-\ génységünk és az elénk tornyo­suló nehézségek által előidézett gondok közepette dolgozott a magyar s a parasztság mégis.el­érkezett az idén is az aratáshoz. A verejtékes munkát megáldot­ta az Úristen s a magyarságnak 1946-ban is megadta a minden­napi kenyeret, ahogy azt imájá­ban kérte. Az országban mindenfelé du­ruzsoló cséplőgépek zajára iüs- mét megnyugvás költözött a Jel­keikbe s ezeken a napokon a sok szomorúság és a jövendő gond­jai ellenére az emberek porlep­te arcán megjelent s itt él a mosoly. A sors azonban néha kegyet­len. A szikkasztó, nagy hőségben oly könnyen megszülető pusztí­tó tűz vörös madara néha Festőiparosok figyelmébe! Az elnökség felhívja az igen tisztel; lag urakat, hogy folyó hó 9-én, pénteken délután 5 órakor tartan dó rendkívüli taggyűlésen saját érdekében feltétlen jelenjen meg. A gyűlésről távolmaradó ipa­rosért felelősséget a Szakosztály nem vállal. Rendkívül fontos, saját érdeke, hogy eljöjjön. A tetőfedőipari szakcsoport i. hó 7-én, szerdán délután 5 órakor taggyűlésit tart. Ä kovács, bognár és kocsigyártó ipari szakcsoport folyó hó 7-én, szerdán délután 5 órakor választ­mányi ülést tart. Tárgy: Irány­árak megállapítása. A húsipari szakosztály folyó hó 7-én, szerdán délután 5 órakor tag­gyűlést tart. Tárgy: szövetkezeti ügy és áruelosztás. -• Á cipészipari szakcsoport folyó hó 7-én, szerdán délután 6 órakor taggyűlést tart. Tárgy: Fazonárak és cipőárak ismertetése. Az órás- és nemesfémipari szak­osztály folyó hó 7-én, szerdán este 6 órakor igen fontos ügyben tag­gyűlést tart. Megjelenés kötelező Adóközösségek megalakítása. Mindazon szakmák iparosai, akik adóközösségüket (vendéglősöket é építőiparosokat kivéve) még nem alakították meg és megalakítani száridékoznak, szerdán délután 6 Órakor az Ipartestület nagytermé­ben saját -érdekükben feltétlenül jelenjenek meg. A pécsi fodrászipari szakosztály f hó 7-én, szerdán délután 5 óra­kor az Ipartestületben rendes szak­osztályi ülést tart. A tárgy fon­tosságára való tekintettel az elnök menyei: A szabódparosok szerdán délután 6 órakor szakosztályi ülést 1 tartanak. — Minden tag saját ér­dekében rendezze tagdíjhátralékát. Tagdíj 3 forint. — Hivatalos .rák a szervezet irodájában, Színház-tér 1. sz. alatt, 9—4-ig. SPOUT jól szerepelnek a PVSK kosa­rasai az OVB-ben. képzett kertészeket, akik Pécs vá rosában nyiStárusítási igazolvány­nyal rendelkező, vagy mint ipar- igazolvánnyal ’bíró virágkereske­dők árusítanak, hogy az 1.146— 1945. M. E. számú rendelet alapján igazolási eljárásnak kötelesek ma­ijukat alávetni. Az eljárás lefoly­tatása iránti kérelmet, illetve iga­zié Jelentést a pécsi 311. Kerté* _____| _______száll az emberek udvarán- \ ')0n^°s me9jelenést kér. fe lhívásar*A”rE4ŐÍ7Í946Í* 1/3. R M.! arányló asztalokra és kazlakra rendelet értelmében a fenti fel- í a, 1?r> ,0r m,ar P?r íigyelőeég felhívja mindazon szak-;ora kellene ahhoz, hogy a sok- kéozctt kertészeket, akik Pécs v«- /',r osszeszontott Fogakkal vég-1 zett, megfeszített munka gyű- Kereskedelmi Alkalmazottak ‘ mölcseként a kövér gabonasze- Szabad Szakszervezete f. hó 8-án mek felkerüljenek a padlásokra (csütörtökön) d. u. 6 órakor tag­os a csűrökbe. gyűlést tart. Tárgy: A kollektív így járt Keresztes puszta ta- szerződés ismertetése. Minden Ián az általánosnál is nehezebb tag saját érdekében pontosan viszonyok között élő népe a jelenjen meg. Vezetőség, szentlőrinci határban. j A Vendéglátóipari Munkások A cséplőgépet hajtóv villany-*'Országos Szabad Szakszervezete szét! felügyelőnél (Káptalan-u. 8.1 kell benyújtani. Az igazoláshoz szükséges űrlapokat az illetékes motorból kipattant szikra nyo- j pécsi csoportja, Széchenyl-tér 9., mán fellángolt tűz 23 új gazda i I. em., 1946. évi augusztus hó 8-án, „-„„„„a—, ___j______________ kicsépeletlen gabonáját emész-; csütörtökön délután 4 órakor a hatóság i szervnél az érdekelteknek ! tette meg szinte pillanatok alatt i Szabad Szakszervezetek Székházá- kell beszerezni és megfelelően ki- j s anélkül, hogy segíteni lehetett 1 ban, vezetőségi és választmányi töltve a vármegye székhelyén mű-1 volna. .Sok száz métermázsa | ülést tart, melyre minden vezefő- cödő Igazoló Bizottsághoz benyuj-; búza, rozs és árpa lett semmkéjségi és^ választmányi tag megjele- tani. Tekintettel az ügy sürgős- > és ugyanennyi gazdaság állatin- ’ «íSé kötelező. tani. Tekintettel az ügy sürgős ségére és érdekeltek az eljárás le- olytatása iránti kérelmet, illetve az igazoló jelentés fenti Kertészeti '«Felügyelőséghez haladéktalanul nyújtsák be, — A Pécsi Kereskedelmi és Ipar­kamara fölhívja a kereskedők is .3, közönség figyelmét, hogy a ma­gyar köztársaság kormányának 8 800/1946. M. E. számú rendelete értelmében árdrágító üzérkedésnek tekintendő az a cselekmény, ha valaki árucikkel megfelelő ipar- jogositvány nélkül iparszerűen ke- leslkedik. (Jogosulatlan iparűzés.) Az idézet rendelet értelmében a jogosulatlan iparűzés 5—10 évig terjedhető fegyházzal büntethető és a kísérleti cselekmények is büntetés alá esnek. A hivatkozott rendelet augusztus hó 1-én lépett hatályba. — 2 kg hús — feketén. S u t i n a Is vánné, Sziget-út 71. sz. alatti lakos 2 kg sertéshúst vásárolt fe­ketén. A gazdasági rendőrség rajta ütött, az eljárást megindította, a húst pedig elkobozta és a qyer- mekmenhelynek adta át. — „Itt a piros, hol a piros.” H 1 a v a i Jenő és Szabó Géza, dunaszekcsői lakosok a hétfői vá­sáron karikadobálásra szóló Vend­őrségi engedélyükkel a „hol a pi­ros, itt a piros" szisztémájú három gyüszüs játékkal üzérkedtek. A rendőrség őrizetbe vette őket és az eljárást megindította. a ÚJ DUNÁNTÚL lománya maradt alom nélkül. 23 gazda családja — asszonyai és gyermekei — néznek üveges szemekkel a hiába Végigverejté­kezett munka után a fenyegető s Szűkösnél is szűkösebb tél felé. Eldurvult a világ és önző lett az ember. Amikor ilyen tragé­diákról értesül, fásult szívében sokszor inkább a káröröm feke­tesége foltosodik s nem talál hozzá utat a felebaráti szeretet segítő'melege. A sok kétségbeesés és a sze­rencsétlen családok ártatlan kis­gyermekeinek szeméből felém sugárzó szomorúság és segély­kérés láttán s az emberekből végleg ki nem veszhetett jóság­ban rendületlenül bízva mégis felhívással fordulok 'járásom földmíves népéhez s kérem a gazdákat, hogy érezzék át a sze­rencsétlen keresztesiek kétség­beejtő helyzetét, olvasszák fel szíveikben az érzéketlenség fa­gyos jégkérgét és a gazdaságuk­ban könnyen nélkülözhető pár kiló gabonával, villa szalmával jöjjenek a leégettek segítségére s tegyenek tanúbizonyságot a nehéz időkben megnyilvánuló magvar összetartás élő valósá­gáról.. A károsult gazdák a legkisebb mennyiségben adományozott mindennemű gabonát és a leg­csekélyebb alomszalmát a leg­nagyobb köszönettel vesznek s az elszállít inról saját fogataik­Famunkások szakcsoportja fel­hívja. minden üzem bizalmiját, hogy f. hó 8-án, RI17 órakor bi­zalmi ülésen okvetlenül megje­lenni szíveskedjenek. Tárgysoro­zat: az új bérek ismertetése. Bőripari alkalmazottak 7-én 17 órakor vezetőségi ülést tartanak. Filmalkalmazottak 7-én 15 óra­kor vezetőségi ülést tartanak. Dohánygyári alkalmazottak 8-án vezetőségi ülést tartanak. Egészségügyi alkalmazottak 9-én vezetőségi ülést tarainak. Tovább jutott a férfi, kiesett a női csapat. A PEAC gyenge szereplése után örvendetesen hat a PVSK fiatal kosasarasainak nagyszerű szereplése az Országos Vidéki Bajnokságokon. A női csapat vereséget szenvedett ugyan Diósgyőrben, de ezt a vereséget a legjobb vidéki női csapat mérte rá. Ezenfelül a mérkőzés idegenben volt, ami természete­sen hatalmas hátrány az otthon játszó Diósgyőri VTK-val szem­ben. A férfiak nem várt szép győ­zelmet arattak, s ezzel a leg­jobb négy közé kerültek. Vall­juk be, hogy senki sem várt győzelmet az otthonában játszó Debreceni MÁV ellen. A siker annál nagyobb tehát, és így va­lószínű, hogy a sportnapok alatt Pesten megrendezendő döntők­ben is meg fogja állni helyét a csapat. Ha itt sikerül az első há­rom közé magát beverekedni, akkor jövőre már az Országos Bajnokság első osztályában in­dulhat a PVSK fiatal játékosok­ból álló együttese. A mérkőzés eredményei: Debrecenben: Pécsi VSK— Debreceni VSC 37:25. Diósgyőrött: Diósgyőri VTK Pécsi VSK 45:34. rádióműsor AUGUSZTUS 7. SZERDt Budapest I. 6.30: Falurádió. 6.45: torna. 7.00: Hírek, műsor tetés. 7.20: Reggeli zene. Világhírű asszonyok. 8.15:, lemezek. 9.00: Hevesi í Pista cigányzenekara nr Í0.00: Hírek. 10.10: Olasz <" 10.30: Rádióiskola. 12.00: harangszó, hírek, 12.15: Kai Irén énekel, zongorán Koitai Ferenc. 12.40: A 1 Tannhäuser viszontagságai Wagner előadása. 13.00: R1 jazzsfegyüttes játszik » Hanglemezek. 14.00: Hírek, t Vöröskereszt közlemények-11 Fény vessy Éva és Palotás ‘ operettrószleteket énekel, z* rán kísér: Nagypál Béla., Rádióiskola. 15.55: Műsor* tetés. 16.00: Hírek. 16.^0: gyár Nők Demokratikus Sz® ségének műsora. 16.20: Bea® Klára zongorázik. 17.05: >* «i Bátthy Anna énekel, zooi1 bi kísér: Pless László. 17.30: I*1 *P; egy dallam mögött? A M1 11 Kúltúrszövetség új előadás ( zat. 18.00: Hírek. 10.05: ® » kereszt közlemények. 18.R ^ Kemény István előadása. * Debussy: g-moll vonósnégy] Hanglemez. 19.00: Schar 3BwS£JSSSI!S A közellátási ügyosztály fel­hívja azon üzemek figyelmét, akik a Benkovits sütődéből kap­ják kenyerBket, hogy csütörtök­től, 8-ától kezdődően az OM'l K l __'___' *i..... ____ ke nyérgyárában kapják meg a leadott jegyek Petiében a ki­utalt kenyérmennyiségüket. Akik Tölgyesi János sütőmes­tertől kapták kenyerüket, azok Milkovics Sándor Gründler-utcai és Aparác Péter Felsővámház-ut- cai sütődéből kapják meg jegy ellenében szükséges kenyér- mennyiségüket. A közellátási ügyosztály érte­síti a város közönségét, hogy 8-tól, csütörtöktől kezdődően az OMTK fiók üzleteiben rendes kenyérárusítás lesz. PETRÓLEUMKIOSZTÁS Házfelügyelők 9-én; 18 órakor vezetőségi ülést tartanak. Erdészek 8-án 17 órakor veze­tőségi ülést tartanak. Postások 8-án 17 órakof tag­gyűlést tartanak. A Pécs-Baranyai Szabad Szak- szervezetek Vadásztársasága érte­síti tagjait, hogy a 291.684/1946. B. M. sz. rendelet alapján f. hó 11-én, vasárnap délelőtt 9 órakor Pécsett a Szabad Szakszervezetek- Székhazában újjáalakuló közgyű­lést tart. A Vadásztársaság figyel­mezteti tagjait, hogy az alakuló közgyűlésen annál is inkább jelen­jenek meg, mert aki nem, jelenik meg, kimarad a vadásztársaságból. A Szakszervezeti Vadásztársaság felhívja azokat a vidéki tagjait, akik fegyvertartási engedélyre vo­natkozó kérvényüket beadták, sze­rezzenek be a községükben lévő Nemzeti Bizottságtól politikai meg­bízhatóságukat igazoló igazolványt és azt haladéktalanul nyújtsák be az ügyvezetőségnél. A Kisiparosaik Orsz. Szabadszer kfii maguk fognak gondoskodni, vezet« Pécsi Csoportjának közle-­A közellátási ügyosztály érte­síti az igényjogosult „ lakosságot, hogy a petróleumjegy 2-es számú szelvényére 2 liter petróleumot vásárolhatnak. VAJ- ÉS TEJJEGYEK BEVÁLTÁSA A közellátási ügyosztálynak az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központtal egyetértve sikerült a gyermekek részére a részbeni tej­ellátást biztosítani. Ennek megfe­lelően értesítjük az igényjogosult közönséget, hogy az OMTK fiók­üzleteiben, csütörtöktől szombatig, a vajjegy 5-ös számú szelvényre 5 deka vajat vásárolhatnak^rala- mint folyó hó 7-től, szerdától kezdve ugyancsak az OMTK fiók­jaiban a gyermekek részére ki­adott fehér és piros színű tej­jegyekre (1—3 éves korig) 3 deci tejet lehet vásárolni. előadása. 19.15: „Mosolyod J Közvetítés az Állatkerti ß* !' téri Színházból. — Az Opf ? énekkarát zenekarát és viavivuiui, VUC-lvAdl u* I k ászló vezényli. Közben: » í óorthírek. 21.00: Költők » J sporthírek. 21.00: Költők borúban. Lengyel Balázs ö lítása. 21.20: Fontos kérd®4 érdekes válaszok. 21.40: Vij. híradó. 21.50: Hírek és krfj oroszul. 22.00: Hírek. 22.20: sorismertetés. 22.25 VörösW közlemények. 22.35: Hang' 6) zek. 23.00: Napi hír összeírt j, 23.10: Hírek és krónika aj! l| 23.20: Hírek és krónika i ául. '23.30. Tánczene. Budapest II. 18.00: Rádió vox világi*1 J — Bánóczy Dezső hangi* l revűje. 18.30: Hanglemez. 1 Idegennyelvű könyvszemle- ! Sohár Vilma zongorázik. ! Rádió szabadegyetem. 20.00-' ’ döllői Vidák Sándor cigánf ! kara muzsikál. Közben 1 Hírek. 22.00: Hanglemezek- j minden mennyig csavaros és sz* 25-ös 40-es 60 os . T 70 F. . Ü ­. 11* 80 .. sandor M csíllárü z' Kossuth Lajos-u- *j (Pannonia-szállónáil PÉCSBANY ATELEPRB híilapjérusítót augusztus lentkezés: Tempó Hírlapíró Rákóczi-út 32. AUGUSZTUS 1-re keresünk rlk- kanosokat magas kereseti lehető­séggel. Jelentkezés: Tempó Hírlap irodában, Rákóczi-út 32. — Marhabelet siessen D*« ni. Kenőszappan kapható ^ László, Bajcsy Zsilinszky' SserkMitőaég: Mnnkácsy r ■tea 10. as. Telelőn: 20-41- bivatal: Kountb Lajos-út 4 Telelőn: 20-50. Felelős szerkesztő' tévééi «y. István Felelős kiadó és nyomda*1 Csen ser József ■zabadság Nyomda t. P *­Pengővel felment a cipő ára! Ctaaiorinilaiíslriii az árán cipőüzememben legmeszebbmenőo igyekszem a nagyrabecsült vevőimet kielégítem Készcipők raktáron, — Mértékutáni cipők és mindennemű javításokat szakszerűen és gyorsan kész» Kreíszler ciposzaküzlet ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom