Új Dunántúl, 1946. július (3. évfolyam, 145-170. szám)
1946-07-26 / 166. szám
Ezekért nem volt kenyerünk...! Hét és léi vagon be nem jelentett gabonát találtak Fehecs István bodorfái maiombőrlőnél, aki forgalmi adót nem fizet, a búzából ÍO százalékot lop le és felesleges marhaságnak tartja a szakszervezeteket Ide figyelj te, soha jól nein Lakó proletárasszony és figyeljenek ide a városi dolgozók mind, a 'bányász, aki éhezve, kukoricás kenyér mellett dolgozik azért, hogy a vasút meg ne álljon, hogy a. gyáraikban a kerekek Lendülete meg ne akiadjon, hogy villany égjen a legsötétebb falvakban is és figyeljen ide a többi munkás is. a szellemi dolgozó: tízért nem volt kenyér és ezért éhezett a város dolgozó népe. Szerda délután fél 4 órakor megszólalt ia telefon Lőte Pál közellátási főfelügyelő" hivataliban akinek Kiss malomellenőr Bodorfáról jelentette, hogy Fekecs István hengermalmában nagyarányú visszaélésire jött rá és már futólagos vizsgálatnál is megállapította, hogy a 8 és fél vagon őrlésre beszolgáltatott búzából mintegy 7 és fél vagont a malombéríő „elfelejtett“ bejelenteni. Kéri a főfelügyelőt, hogy a további vizsgálat inegejtéie céljából azonnal jöjjenek ki. Lőte főfelügyelő a kapott értesítés után jelentette az esetet Fajta Károly Vendőrőrnagy elv- társnak, a vármegyei politikai osztály főnökének, aki teherautón Lőte felügyelővel és az Uj Dunántúl munkatársával azonnal kiment Bodorfára. • Szentlőrincen a vármegyei rendőrség járási kapitánysága előtt megállt autónk és felvettük Kovács János rendőrfőhiadnagyot, a járási politikai osztály vezetőjét. Kovács főhadnagy elvtárs mindjárt egy kis csemegével is szolgált az Uj Dunántúl munkatársának. — Gyere komám, rögvest bemutatok neked egy feketéző molnárt, aki oda kerül, ahová a többi is vialó. Vő András molnár, aki szintén nem számolt el a gabonával A fogdában bemutatta Vő András gördsönyi Jnalomtulajdonost, akit tetten értek, hogy a beszolgáltatásból behozott gabonából 17 mázsát félretett „jobb időkre“. A görcsönyi parasztok amikor megtudták, hogy amig ők az utolsó grammig becsülettel beszolgáltatták a rájuk kirótt gabonamennyiséget, addig a molnár már az első napokban 17 mázsát ellopott, agyon akarták verni Vő Andrást, akit a majdnem jogosnak mondható népítélet elől csak a rendőrök tudták megmenteni. A fogdában lévő Vő András rezignált hiangon mondja: — Kérem, nem olyan nagy eset az egész. 17 mázsát felejtettem el csak beírni ezt a kis hiányt úgyis pótoltam volna. Megnyugtatjuk Vő úrat, hogy ezt a kis hiányt, amely 15 dolgozó egy évi ellátmánya, már nem lesz módjában pótolni, .mert a malmot helyette olyan ember fogja vezetni, aki nem lopja el a gabonát. Szentlőrincről tovább robogtunk Bodorfa felé. A bodorfái mialom olyan ideális helyen fekszik amit még az Úristen is feketésére teremtett. Egy dűlőút mentés, sűrű akácosban elrejtve fekszik a malom, amelynek bérlője Fekecs István a helyrajzi adottságokat — mint a későbbiekben látjuk — teljesen ki is használta. gon búza a dolgozók kenyere helyett a feketézők éléskamráját gazdagította volna. Rövid könyv- vizsgálat után megállapítja a bizottság azt is hogy Fekecs István egy fillér forgalmiadót nem fizetett, még be sem jelentette forgalmát a forgalmiadóhivatalnál. Hogy az ellenőrzést teljesen lehetetlenné tegye, villanyszámláit késizakarva elhányta valamerre, nehogy a bizottság megállapítsa a villany- számlákból, mennyi lisztet őrölt a malom. De a visszaélések sorozata ezzel még nem záródott le. A tavalyi munkaévben a malom bérlete után kifizetett 180 mázsa búizia ellenében a bruttó hasznot 86 mázsa búzában jelöli meg Fekecs úr aki így csak a bérletre 94 mázsát fizetett volna rá. Szerencsére ott van Kovács János rendőrfőhadnagy, aki megnyugtatja a bizottságot, hogy nem kell azért félteni Bekecset, ő ebbe a ráfizetésbe nem megy tönkre, mert íme, az előjegyzési nap- táion is a következő tételek szerepelnek: egy mázsa liszt ruhavarrásért, 27.6 gram X-nek (nevet a további nyomozás érdekében természetesen nem közölhetünk) De vannak még egyéb feljegyzések js, amelyek alapján több pécsi pékmester és egyéb feketéző ellen rövidesen eljárás fog indulni. Fekecs István azonban hétpró- bás úriember, aki nem egy könv. nyen jön zavarba. Szerinte ő nem tudott arról, bogy forgalmiadét kellene fizetni és különben is — ahogy hányaveti módon odavágja — miért nem jöttek el a forgalmi adóért. De még sok másról sem tud Fekecs úr. Például arról sem, hogy a mialomban csak szakszervezeti tagokat szabad alkalmzni. Egy munkás sem tagja a szakszervezetinek, s amikor megkérdezzük hogy miért nem íratta be őket, tenyérviszkettető hiangon felel: — Ilyen marhaság, mint a szak- szervezet, engem nem érdekel. Amig a vizsgálat folyik, az udvaron szóbaelegyedünk egy mezítlábas tanyai cselédasszonnyal. Szegény nagy félés közben, inkább csak suttogja mint mondja, hogy amig ők éheznek, addig Fekecs uraméknál havonta disznóvágás, hetente torta van és őnagysú- ga annyi ruhát csináltat, hogy a szekrénybe se fér. . Késő éjszakára jár az idő, ami. kor a vizsgáló bizottság befejezi a munkát, amelynek eredményeként először is a malmot zárják le. Fekecs úr lezárására másnap kerül sor mert újabb bizottság száll ki, amely azt fogja megállapítani, hogy Fekecs István Futóra bizományos mennyi gabonát lopott el a dolgozók Elzájából. Fekecs István letartóztatásáig egyet üzenünk a protekoroknak és az aranyért védő ügyvédeknek: vigyázzanak, aki Fekecs Istvánt védi, vagy ki akarja hozni, az a stabilizációt támadja mint ahogy Fekecs István is az új kenyér ellen intézett orvtámadást, amikor hét és fél vagon búzát ! „elfelejtett“ beírni. (i.) AN. B, a kötött gazdálkodás általános kiterjesztése mellett foglalt állást Dr. Vadász Lászlói jelölték harmadik népügyészneh — A befutott iifvtségi egyesületek vagyonát illetően nem foglalt állási a N. B. így lehet meggazdagodni A malom előtt toprongyos, napsütötte, kérgeskezu, örökké földet túró paraSztember áll. Mellette zsákszámra hever az új búza. Elmondja, hogy a malom tíz százalékot akart levonni a Fekecs szerint üszkösnek minősített búzából. Egy (perc, máris megállapítja a malomellenőr és a közellátási felügyelő, hogy a búza nem üszkös és legfeljebb másfélkét százalékot lehet levonni. íme. így akart Fekecs úr tíz százalékot ellopni a kötelességét száz százalékig teljesített földmunkástól. Az irodában elénk tárja Kiss malome'llenőr eddigi nyomozásé, nak eredményét. Megdöbbentő visszaélések nyomára jutunk. Meg állapítja a bizottság, hogy Fekecs István az őrlésre átadott 8 és fél vagon új búzából mindössze egy vagonnal tud elszámolni hét és fél vagon nincs bevezetve, ennek semmi nyoma a könyvekben, és ha a bizottság esetleg néhány nappal később szállt volna ki, a hét és fél va2 | uj ouwflwrm. A Pécs-Baranya megyei Nemzeti Bizottság csütörtökön délelőtt a városháza kísgyűlési termében illést tartott. Mielőtt a tárgysorozaban szereplő ügyek megvitatására sor került volna, dr. Balassa Miklós elnök ismertette a polgármesteri átiratot, amelyben értesíti a Nemzeti Bizottságot, hogy Pálvölgyi Imre dr.-t aki eddig a titkári teendőket látta el, ebbeli tisiztsé- ge alól felmentve, helyébe Ke- reki György irodasegédtisztet nevezte ki a Nemzeti Bizottság titkárává. A bejelentést igen élénk vita követte, amelyben a bizottsági tagok tiltakoztak a polgár- mester eme intézkedése ellen, — Gergely Lajos elvtárs felszólalásában rámutatott arrai, hogy a Nemzeti Bizottság, mint egy igen fontos politikai szerv, megérdemelte volna azt az eljárást, hogy a polgármester ne önkényeisen járjon el a személycsere kérdésében hanem döntés előtt kikérje a Nemzeti Bizottság elnökének hozzájárulását. Ez az önkényeskedés lejáratja a Nemzeti Bizottság tekintélyét és azt a látszatot kelti, mintha működésére nem lenne komoly szük’ség. Most, amikor a stabilizáció alatt még nehezebb feladatok várnak a Nemzeti Bizottságra, feltétlenül szükséges, hogy ilyen Intézkedésekkel se ingassák meg a tekintélyét. A Nemzeti Bizottság végül úgy döntött, hogy megkeresi a polgár- mestert ebben az ügyben, kérve feltétlenül tekintsen el a titkári személycserétől, nem az új titkáj személye elleni kifogás miatt, ha* nem azért, mert ennél a fontos pozif,iónál a régi, beidegzett és munkáját teljes megelégedéssel végző Pálvölgyi dr. további ott- rraradása ia Nemzeti Bizottság működése szempontjából kívánatos. Huszár István dr. elvtárs az igazságügyminiszternek azzal £ leiratával kapcsolatban, amelyik a megüresedett népügyészségi állások betöltésére javaslat előterjesztését kéri indítványozta, hogy az icgyik1 népügyészi állásra a Nemzeti Bizottság dr. Vadász László ítélőtáblái titkárt jelölje meg. A bizottság az indítványt magáévá téve, I— az igaizságügyminiszer- hez ebben az értelemben javaslatot tesz. Nagy János foglalkozott ezután az adópengő inflációja folytán károsodást szenvedett olyan kisemberek problémáival, akik bennhagyták pénzüket a bankban, abban a hiszemben, hogy az adópengő stabil marad. Kérte, hogy foglaljon ezek mellett állást a Nemizeti Bizottság és terjesszen oly értelmű feliratot a kormányhoz, hogy ezeke az ár- váltásnál más elbírálás alá vegyék. A felszólalást igen sok hozzászólás követte, amelyek mind azt bizonyították, hogy a kérdés elvesztette aktualitását annál az oknál fogva, hogy aiz adópengő inflációja mindenki szeme előtt és tudtával zajlott Le. Az elnöklő dr. Balassa Miklós indítványára, mely szerint nem valószínű, hogy a kormányzat bizonyos rétegek számára más átváltási kulcsot engedélyezne, — a kérdés tárgyalásának napirendről való levételéhez a bizottság egyhangúlag hoz- tzá járult. Klotz Alajos elvtárs foglalkozott ezután a kötött és szabad gazdálkodás problémáival kapcsolatos kérdések ismertetésével és javasolta, hogy a Nemzeti Bizottság hívja fel a kormány figyelmét arra, hogy a kötött gazdálkodást feltétlenül mindenkire, és mindenre terjessze ki és ne legyen megengedhető hogy bizonyos cikkek szabad kereskedelmi forgalomba kerüljenek. Czett elvtárs hozzászólásában kifejtette, milyen visszásságot teremtett pi. kötött és szabad forgalom terén a múltban pl. a tej és meg keil akadályoznunk, hogy ez a forint bevezetése, illetve a stabilizác.ó alatt is folytatódjék. Fürj Dénes megemlékezett a „West Orient“ néven működő szövetkezetről. melynek „meg-nem-engedhető1 működésével kapcsolatban Bőrű Pál elvtárs kifejtette, hogy ennek a szövetkezetnek a stabí lizáclóval kapcsolatos igen k® moly kormánymegbizatása van Természetes, — mondotta B® rcs Pál elvtárs —, hogy ezt J hivatalos megbízatást végző sz® vetkezeti szervet ellenőrizni kell. mert óriási összegek vannak 1 kezében. Szűcs József elvtárs fel- sízólalásában rámutatott arra., bogy a feketepiac számára a legnagyobb lehetőséget a szabad kereskedelem nyújtotta. Ez vonatkozott a legszükségesebb .népélelmezési cikkektől kezdve a cipőkön keresztül mindenre, amelynek a szabad kereskedelem olyan á®®! diktált, amelyet a dolgozó sémaképpen nem, csakis a könnye® szerzett jövedelmiből élő feketézők tömege tudott megszerez®1’ Követelte a kötött gazdálkodó mindenre való kiterjesztését. Huszár István elvtárs ia Orient“ néven működő szövetkezettel kapcsolatban javasolj hogy a Nemzeti Bizottság ifi011 fel a kormányzathoz, hogy úgy * .West Orient“ szövetkezet, mi®' egyéb hasonló szervekkel kapcs°- latban a legszigorúbb felügyelem és ellenőrzést gyakorolják. A tankerületi főigazgatóság, VíJ" Limint a városi polgári iskola ig®*' Katójának a tanulmányi felügy-’ lői kinevezéssel kapcsolatos ej0" terjesztést Szűcs József elvtáns javaslatára. — áttették a poW1" kai albizottsághoz. ,í Kanyar József dr. szólalt >c ezután a terménybeszolgáltatáss®1 kapcsolatos ügyekben cs sérelmezte a parasztságnak azt a hely®fj tét. amely a kötött gazdálkodó bevezetésével őket érheti abb®1 az esetben, ha tcrmelvényeikf1"; már nem kapják meg ipari cl»* szükségletüket is megfelelő árba® Boros Pál eLvtárs hozzászólás®" ban kifejtette, hogy sérelem nef® érheti a kötött gazdálkodás bevezetésével a parasztságot, _ me® a pontrendszer bevezetésével mindenki meg fogja kapni az amire szüksége van, olyan ara®“ ban, ahogyan beszolgáltatást kötelezettségének eleget tett. Vámosi István dr. a lakásügye®’, kel kapcsolatos „visszaélésekről emlékezett meg és bírálta a dönj" bizottság munkáját. A jelenlévő konkrét adatok feltárását követelték*, melyre Rábel Károly ren®- örszázados és Fisher Jenő gy®®11 aktáinak felülvizsgálását rendel’ el a Nemzeti Bizottság. Fürj Dénes indítványozta ezután, hogy -a feloszlatott Ka10, egyesület vagyonát a budape* belügyminiszteri végzés példájó® a pécsi Nemzeti Bizottság hasO® lóképpen a Független Kisgazd®" párt ifjúsági csoportjának ké®e" mézzé. A Nemzeti Bizottság kérést elutasította nizzai, hogy az ügy a Kisgazdapárt ügye, vonatkozik a Nemzeti Bizotts®»" rn, tehát kérje ő a belügyimmé tértől. Három halálos ítélet a kunmadaras! perben Budapestről jelenti a MOT: TizenkétliaDos itárnvalás ut®? Budapestről jelenti a MOT: Tizenkétóapos tárgyalás m®- csütörtökön hirdetett ítéletet a népbíróság a kunmadaras! v°Gt0<? ismeretes bűnügyében. A bíróság bűnösnek mondta ki Tóth Zsigmcndot a demokratái: állam megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezésében és jtv'“ kosság bűntettében mint felbujtót és ezért kötéláltali halálra ítél‘e' Takács Gergelyt és Nagy Jánost a demokratikus államrend i®ef döntésére irányuló mozgalom kezdeményezése miatt ugyancsak * , téláltali halálra ítélte. Kálmán Balázs bűnös a demokratikus áll*^ rend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezésében, szÜérí kos emberölés bűntettében és többek bántalmazásából szár®3*5 súlyos testi sértés bűntettében lant kényszermunkára Ítélte. Bűnösnek mondta a népbíróság és ezért őt a népbíróság életfogy**?' fin ősnek mondta a nénbírósán Föl°. vári Sándomé, szül. Kábái Tóth Esztert a demokratikus állami®110 megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezésében, többek báT talm ázásából származó súlyos testi sértés bűntettében és ezért dl®1' fogytiglant kényszermunkára ítélte. Ezenkívül életlogytiglani szermunkára ítélte a népbíróság Fodor Ferencet 47 vádlottat Peái9 2—15 évig terjedő íegyházra, Illetve kényszermunkára ítélt. Tárgyalások a MaDISz és a Független Ifjúság vezetői közöt' A tárgyalások a MaDISz és a Független Ifjúság vezetői között megindultak. Számos fontos kérdésben sikerült megegyezésre jur- mok, amennyiben a Független' If. jóság sokkal hatékonyabb harcot fog folytatni a reakciós megnyilvánulásokkal szemben és nagyobb súlyt fog fektetni az ifjúság demokratikus nevelésére. A Független Ifjúság végre enged abból az alapelviből, melyszerint szervezcd®' b®i' tében megnyilvánuló nem mokratikus jelenségekkel szem ^ a legteljesebb passzivitást *5^ tatta. örömmel fogadjuk a ‘ fogadjuk - .jj. gctlen Ifjúságnak ezt a határ0®-"*1“ tát, s reméljük hogy nem csuP ez< az Országos Vezetőség tesz1 magáévá, hanem a vidéki sze® j, zeteik is és ép oly hiaték°n®. j. veszik ki részüket, az ország, .gj terén, mint a MaD jáépítésc teszi