Új Dunántúl, 1946. július (3. évfolyam, 145-170. szám)
1946-07-30 / 169. szám
Közöljük a stabilizációs adórendeleteket Egyenesadóh, osztótyadózás, házadé, illetményedé, illetményhü önadó Megjelenik az iilelményadóről HÍRBE A stabilizáció egyik legfontosabb alapja az államháztartás egyensúlya. Az állam bevételeit az új adórendeletek fogják biztosítani. Augusztus elsején napvilá szóló rendelet is. Eszerint minden got látnak a stabilizációs adóren-j illetmény után (munkabér, fizetés deletek. nyugdíj) egységesen 10 százalék adót kell fizetnie a munkáltatónak. Uieíményhülönadói kell fizetnie a kollektiv fizetések legnagyobb összegén túl díjazott portba tartoznak majd mindazok, j vezető alkalmazottnak cégvezető, akiknél a bevétel azonos a jőve- • igazgató, tervező-főmérnök, födelemmel. így például a járadé-1 szerkesztő, stb.). Ez az illetmény- kosok és azok, akik ház- és föld- i különadó progresszív kulcs szerint adó alá nem eső tárgyakat vagyj 15—50 százalékig terjed és az alEgyenesadóh Az együttes kereseti és jövedelmi adót egy összegben fogják kivetni. Vannak, akik a nyers bevétel alapján adóznak Ebbe a csoszellemi tulajdonokat (gyárhelyisé- get, gépeket, gyógyszertárat, szabadalmat) adnak bérbe. A többi adózót (ipari, kereskedelmi vállalatok és vállalkozók, szabad szellemi fóglalkozást űzők, ügyvédek. orvosok, mérnökök) adóosztályba sorolják. Az adóosz kalmazott nem háríthatja át a vállalatra. Forga m adó A forgalmiadó terén a pénzügyi kormányzat az eddigi kereskedők által fizetett forgalmiadókulcsof tályoknak 5 kategóriájuk lesz. A? I 5 százalékról 3 százalékra szállí- elsöbe tartoznak a kisközségek, i tóttá le. Ez azért történt, hegy a, másodikba a tízezer lakosnál ki-közvetítőikereskedelem haszonré- sebb nagyközségek, harmadikba a [ szei kisebbek legyenek és igy ke- tízezer lakosnál nagyobb lélek- ? vesehbet dráguljon az áru, amíg számú községek és városok, ne-- egyik kézből a másikba jut. gyedikbe az ötvenezernél nagyobb j Augusztus elsején bevezeti a kor- megyei és törvényhatósági váro-j mány az előállítók által fizetendő sok, az ötödikbe Budapest. Min&j forgalmiadó kötelezettséget is. az öt kategórián belül 30 adóosz- i Mind a félkéisz, mind pedig a kész taly lesz. A legalacsonyabb adó- j áruk után az előállító gyárak, üze- tétel 5 forint, a 30-ik adóosztály í mejc viszonteladók részére doi- legmagasabb tétele 10.000 forint.! g0Z(j iparosok egyséqesen 15 szá- Lesznek azonban olyanok, akiknek1 ennél is magasabb összeget kell fizetni. Az adóosztályokba sorolás 3 szempont figyelembe vételével történik: 1. kereseti viszonyok, 2. életmód, 3. teherbíróképesség. Ax életmódot azért kell figyelembe zalékos kulcs szerint forgalmi adót fizetnek. Azok a vertikális üzemek, amelyek félkészárukat és ebből készárukat készítenek, szintén minden fázis után megfizetik a 15 százalékos adót, úgyhogy átlagban 22—23 százalék forgalmi adót fizetnek a kész áru után. Ha a forgalmiadózás megfelelő lesz és a kereskedők meg előállítók eleget tesznek adófizetési kötelezettségüknek, akkor a pénzügyi kormány megfontolhatja, hogy a kereskedők által fizetendő forgalmiadót leszállítsa, vagy teljesén eltörölje. Ebben az esetben csak a termelési forgalmiadéi, lehetne éietbeíéptetni, ez áthárítható lenne, de közvetítő haszonkulcs alapjául nem szolgálhatna. A stabilizációs intézkedések sorába tartozik az is, hogy a forgal- miaadóközösségek legnagyobb részét megszüntetik és csupán a nagy taglétszámú, de kisforgalmú (kisiparosok, kiskereskedők) szakmáknál maradnak meg az eddigi adóközösségek. A nagy adófizetők egyéni adózást fognak teljesíteni. Ezel kapcsolatban megerősítették az adóbehajtó apparátust. A pénzügyi kormány el van szánva, hogy a kíméletlen adóbehajtási módszerekkel és a pénz idöjárAsjelentés Várható idő kedd estig: Elénk nyugati, északnyugati szél. Felhő- átvonulások, több helyen záporeső, zivatar. A hőmérséklet nyugaton alig változik, keleten tovább csökken. — A vidék érdeklődése a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság Pécs-baranyai kongresszusa iránt az utolsó napokban egyra fokozódik. Községek, városok dolgozói, értelmiségei jelentik be egymásután érkezésüket, ill. részvételükét és ez a ritka nagy érdeklődés 1 előre biztosítja, hogy a vidék népe is megértette ,milyen nagy fontossággal bír a magyar szovjet kulturális kapcsolatok kiépítése. — Széchenyi gimnazisták figyelmébe. „Diákok a Forintért" jeszó- val országos mozgalom indult a jó pénz megteremtése érdekében. A magyar demokrácia megszilárdulása szempontjából rendkívül nagyjelentőségű ez a kezdeményezés, mert lehetőséget nyújt a tanulóifjúságnak arra, hogy a termelésbe bekapcsolódva egyrészt a maga erejével is elősegítse a jó pénz megteremtését, másrészt munkájának ellenértékével szüleinek súlyos anyagi helyzetén is köny- nyítsén. — Felhívom az intézet 14 évesnél idősebb tanulóit, akik még ■ nem kapcsolódtak be az újjáépítés SZAKSZERVEZETI fflttK A Vasutasok és Hajósok Szabad Szakszervezete augusztus hó 3-án 18 órakor az Uzletvezetőség tanácstermében megalakítja a vasutas bélyeggyűjtők csoportját, Kérjük a tényleges és nyugdíjas bélyeggyűjtő kartársak megjelenését. Egészségügyi alkalmazottak folyó hó 31-én délután 5 órakor taggyűlést tartanak az egyetemi tanteremben. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Élelmezési alkalmazottak folyó hó 31-én 16 órakor vezetőségi ülést tartanak. Nyomdászok 30-)fin 1? órakor vezetőségi ülést tartanak. Vas- és Fémmunkások folyó bő 31-én 17 órakor vezetőségi ülést tartanak. Erdészek 30-án 17 órakor veze- tőiségi ülést tartanak. Élelmezési munkások vezetősége felkéri az összes sütőmunkásokat, a dolgozókat és munkanélkülieket, hogy saját érdekükben szerdán (31-én) délután 5 órára a szakcsoport helyiségében jelenjenek meg. A Magyar Orvosok Szabad Szak- szervezetének Pécs-baranyai csoportja felhívja tagjait, sürgősen közöljék, hogy eddig mennyi köz- munkaváltságot fizettek havonta. Ezen adat a Közmunkahivatallai való Közlés céljaira szükséges. üSeSS ügyi hatóságok r^delkezésére munkájába, jelentkezzenek július ügyi natosagoK íencteiKezesere j 3Q_31 közöu a délelőltt órákban álló törvényes jogokkal élni fog i és ne mriad vissza az iparenge- délymegvoinásoktól és internálásoktól sem. Uicsi szerelne mutálni A Független Nép vasárnapi számában Balogh Erzsébet az if júságvennd, mert vannak szemmellátha. í nak Utat akar mutatni, de úgy- tóan jól élő emberek, akiknek í látszik, nemcsak az ifjúságnak, ha- nincs ellenőrizhető foglalkozásuk. ■ nem az ifjúság vezetőinek, sőt to- Augusztus elsején minden adó- j vább megy, utat mutat a belügy. alany bejelentést tesz, amelyben : miniszternek és a „helyes vágásba“ ebből a három szempontból fel-1 igyekszik terelni az ország vezetett kérdésre ad választ, egyúttal! tőit is. S mindezt miért? Csak nyilatkozik arról, hogy önmaga, azért, mert nem találja elég si- hányadik. adóosztályba sorolná ön-j mának azt az útat, amelyet a bel- magát. A nyilatkozat először a ügyminiszter választott, amikor a szakmai érdekképviselethez kerül, ............- - - - -- ■ amely véleményt és javaslatot terjeszt a sorolóbizottság elé. A sorolóbizottság dönt. A fővárosban lesznek kerületi és szakmai sorolóbizottságok. Az adóosztályba sorolás a pénzügyminiszternek, a kereskedelem- és iparügyi minisz terrel egyetértésben kiadott szem- j s pontjai szerint történik. Nem sorolják be adóosztályba azokat, akik adóközösségnek tagjai. Ma már csak Budapesten 40.000 adózó tagja az adóközösségnek. Az adóközösségekkel kötött szerződéseket a pénzügyigazgatóságok augusztus elsejére felmondták, de csak azért, hogy újra forintösszegekben meg állapíts ák az új szerződés összegeit. Társulaliadó A társulati adót fizető részvény- ársaságok és korlátolt felelősségű ársaságok adóalapja a nyers bevétel 6 százaléka. Ezeknek a táraságoknak azonban legalább is a ÍII. adóosztály tételeinek megfe- élő összegeket kell fizetniük. A lakásadó megszűnik, de iugusztus elsején életbelép a házadó házadó az egy. és kétszobás lakások után, ahol a bérvalorizálás 0 százalékos — hatvan százalék, nagyobb lakások után, ahol a valorizálás 40 százalékon felül _ 0 százalék. A házadét nem a teles bérösszeg után kell fizetni, haem ebből 10 Százalék levonható közüzemi díjak (víz, csatorna, apualj- és lépcsőházvilágításl ímén. — Rendőrségi hírek. Erdei falo- asok miatt őrizetbe vették Bauer ózsef Felsőgyükés 4. sz. alatti jkost. A rendőrség őrizetbe vett gy pécsi fiatalkorút, aki orosz atonaruhában csavargóit és ma- át orosz katonának adva ki, ki- ebb-nagtfcbb lopásokat köve- !tt el. T] uj ouní&wtsjíl „jó úfon haladó“ Cserkész Szövet séget és a KALOT-ot feloszlatta. „Nem szándékozunk itt bírálni, \agy védelmezni“ írja cikke elején, de utána mindjárt a legegy- oldalubb bírálatot mondja és a “ | legodaadóbban védelmez. „Óvato- _ I san kell hozzányúlni ehhez a kérdéshez“ olvassuk a következő mondatot, s már nem is csodálkozunk, amikor az „óvatos“ tanácsadó durvább módon igyekszik megtámadni a demokratikus ifjúságot, s az azt egységbe tömörítő MaDISz-t. Erősen elítéli a cikk Írója a politizáló ifjúságot, de cikkéből úgy látszik, hogy szerinte csak a baloldali politika hat helyetelenül az ifjúság életére. „Talán ott kezdődik a hiba, hogy a tizennégyéves fiú előtt a dohányzástól kezdve nem volt tilos semmi“ —- írja. Talán nem is gondol arra, hogy amit most az ifjúság nyíltan megtehet, azt eddig csak lopva, titkon tehette ami „talán“ nagyobb hiba volt, mert ha a cikk írója nem is volt soha fiatal — és írásából csak ezt olvashatjuk ki —, mi igenis voltunk és tudjuk azt, hogy a tiltott élve. zetek mindig jobban csábít ják az ifjúságot, mint a megengedettek, hogy a rendeletek és tilalmak meg szegese mindig a legnagyobb gyönyör és élvezet részére. Ne akarjuk tehát szűk korlátok közé .zárni ifjúságunkat, ne állítsunk sorompót első lépései elé! Nem azt akarom ezzel mondani, hogy hagyjuk teljesen szabadon magára ifjúságunkat, hanem csak azt, hogy eresszük szabadabbra a gyeplőt, mellyel fiainkat kormányozzuk. A csapdába zárt ifjúságnak mindig hozzá hasonló sorsot viselő csapdába zárt politikus tetszik. Mert legyünk őszinték: fiatalságunknak nagyrésze lelkesedett ugyan titokban az 1920-as agyon- tiport forradalom kivégzett vértanúiért, de huszonöt év múlva már az elmúlt 25 év bukott vezérei lett tek sokaknak eszményképei. Horthy és Szálasi alakja még most is legendaképként lebeg egyes ifjak szeme előtt, s azt hiszem, nem egyedül vagyok,aki két évvel az országvesztő kormányzó bukása után Horthy nótát hallottam egyes menetelő cserkészcsapatok szájából. Ugyanazoknak a cserkészfiuknak a szájúból, akik — mint Un írja, kedves Balogh Erzsébet — „olyan generációba tartoznak, (amely előbb bírál, s csak azután lelkesedik“. Kérdem én, komolyan gondolta ezt? És ha igen, miért írja akor pár sorral feljebb ifjúságunkról — tehát ugyanarról az ifjúságunkról, mely. bői a cserkészek is kikerültek — a következőket: „Demokratikus ifjúságunk éppen koránál fogva nem rendelkezhetik azzal a bírálattal, mely megmutatja, mi hasz. nos számára, mi nem“ Kérdezem még egyszer: tudta-e egyáltalán Ön, kedves B. E. akkor, amikor az utolsó mondatot leírta, hogy mit irt 5 mondattal előbb? írásából azt kell kiolvasnom, hogy nem Mert hiszen akkor nem írt volna le ilyen égbekiáltó ellentéteket, nem irta volna le ezt a két vég-, letet ugyancsak az ifjúságok lelki beállítottságaként. S, hogy az előbbiekre visszatérjek, „talán ott folytatódik a hiba” ifjúságunknál, hogy egyes magu- kaf — jóhiszeműen? — apostoloknak érző hölgyek és urak nem tudva elviselni „demokratikus“ Cserkész Szövetségüknek és a KÁLÓT-nak elvesztését, újságok hasábjain öntik ki lelkűk tartalmát, s tisztítani akarva — pisz- kítanak? S „talán ott folytatódik a hibák sorozata“, hogy ezek az ifjúság „jótevői útmutatói“ leülnek az írógép mellé és összehány. nak hetet-havat csak azért, hogy valahogy éket verhessenek fiatal demokráciánk ifjúságába, és azután a zavarosban halászva a helyes utakra“ vezessék azt? Nem, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Ennek már vége! Higy- jék el, hogy a magyar ifjúság nem lesz többé rossz útakra vezethető, mert ezeken önök az ifjúság nélkül fognak végighaladni, hogy az. tán az iszapban és sárban elmerülve önmaguknak firkálhassák útmutató soraikat. (M. I.) az igazgatói irodában. Mezőgazda- sági munkálatokon (cséplés, kapálás stb.) kívül ipari munkára (hídépítés, vasúti pályatest javítása, gyárak újjáépítése stb.) is lehet jelentkezni. Munkájukért a kollektív szerződés alapján megállapított munkabért kaphatják. Igazgatóság. ÖNÁLLÓ KISIPAROSOK ÉLELMEZÉSI JEGY KIADÁSA végett kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt 8 órától 3 óráig jelentkezzenek az Ipartestület jegyzői hivatalában (Szabadság-út 2. sz. alatt), kedden azon szakmák iparosai, amely szakmák kezdőbetűje nagy A-E kezdőbetűvel kezdődik, szerdán az F-M betűvel, csütörtökön &z N-V betűvel kezdődő szakmák iparosai. Bejelentő- lapot mindenki hozza magával. Budapestről jelentik: Nyárády Miklós államtitkár, a magyar kormány megbízottja Frankfurtba utazott a miagyar aranykészlet átvételére. A szállítmány biztosításáról az amerikai és orosz katonai hatóságok közösen gondoskodnak. (MTI) PARTELET Szentlőrinci, siklósi, villányi, mohácsi, sásdi, pécsváradi és pécsi JÁRÁSI TITKÁRSÁGOKNAK! Felkérjük a fentnevezett járások titkár elvtársait, járásuk székhelyére augusztus 4-re, vasárnap d. e. 11 órára hívják össze értekezletre a falusi propagandistákat. Az értekezletre előadót küldünk. Megyei Propaganda Osztály. PEDAGÓGUS AKTIVA Szerda délután 7 órakor a Rá- kóczi-úti pártházban pedagógus aktívát tartunk. Kérjük az összes tanár és tanító elvtársak pontos megjelenését. FIGYELEM! A Magyar Kommunista Párt kisiparos és kiskereskedő tagozata értesíti tagjait, hogy szokásos heti pártnapot kisiparos és kiskereskedő tagjaink részére ezentúl minden héten kedden délután 7 óra- kői’ tartjuk. Az összes kereskedő és iparos tagjaink megjelenése kötelező. FÜSZERKERÉSKEDÖK VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSE A Pécsi Kereskedőik Testületé iűszerszakoszitályának választmánya, ma, kedden délután lA5 órakor ülést tart, melyre a választmányi tagok teljes számú megjelenését kéri a szakosztályi elnökség. KERESKEDŐK ÉLELMISZERJEGYE A Pécsi Kereskedők Testületi? felhívja az A-tól J-ig kezdőbetűs kereskedőket, hogy ma, kedden délelőtt 8 órától, a K-tól O-ig kez-> dőbetűs kereskedőket, hogy szerdán délelőtt 8 órától, a P-től W-ig csütörtök délelőtt 8 órától 2 óráig élelmiszerjeggyel való ellátásuk érdekében a szükséges adatok felvétele végett rendőrségi bejelentőlapjukkal jelenjenek meg. FÜSZERKERESKEDÖK FIGYELMÉBE! Rendkívüli fűszerszakosztályl ülést tart a Kereskedők Testületé igen fontos és sürgős ügyben ma (kedden) délután 5 órakor. OLVASD TERJESZD az ÚJ DUNÁNTÚLT \ cipészipari szakosztály folyó > 30-án, kedden este 5 órakor választmányi ülést tart, ugyanezen a napon este 6 órakor tartja a Bőripari Szakosztály taggyűlését, melynek tárgya az adóközösség megalakítása. A tárgy fontosságára való tekintettel kérjük a tagok pontos megjelenését, különösképen felhívjuk a mestervizsgáztató bizottsági tagokat, hogy ezen a gyűlésen feltétlenül jelenjenek meg. Ä szövőipari szakosztály folyó hó 31-én, szerdán délután A2 órakor taggyűlést tart. Tárgy: az adóközösség megalakítása. Megjelenés kötelező. SPORT HAT EISÖ ÉS ÖT MÁSODIK helyezést szereztek Délnyugat atlétái az országos vidéki bajnokságokon. A Győrött lefolyt vidéki atlétikai bajnokságokon kiválóan szerepelt Délnyugat válogatott csapata. Részletek: 110 rn gát: 1. Uppay 17.3. 200 m sík: 1. SÖlymosi 23. 400 m sik: 1 Solymosi 51.5. Díszkosz: 1. Hor vatta V. 43,36. Hármasugrás: 1. Ka íácsony 12.70. Magasugrás: 1. Dui gyovai 132. 100 m sik: 2. Soly mosi 11.5. 800 m sík: 2. Baranyai 1:58.2. 1500 m sik: 2. Baranyai 4:08. Súlylökés: 2. Horváth V. 12.39. Kalapácsvetés: 2. Manzini 40.61. Osztályozó mérkőzések: Győri ETO—Elektromos 2:1 (2:0) Salgótarján—Zugló 5:4 (1:1) Tizek bajnoksága: Haladás—Szeged 4:1 (3:1) OB I-be jutásért: Perecesi TK—Kaposvári MTE 5:0 (2:0). *A PVSK birkózó szakosztálya értesíti tagjait, hogy folyó hó 30-án este 7 órakor szakosztály- értekezletet tart. A megbeszélés helye az edzőterem, tárgya a székesfehérvári verseny. ARANYAT, ékszer )ket legmagasabb árban veszek. Somogyi ékszerkereskedő, Anna-u. 8.