Új Dunántúl, 1946. május (3. évfolyam, 98-121. szám)
1946-05-05 / 100. szám
HÍREK idöjárAsjelentés írható idő: Továbbra is nyá- u meleg idő. Többíelé zápor- uvatar, a jszél átmeneti élén- K. Adópengö: 1120 pengő újságok új ára budapesti napilapok kiadói jóval előbb bejelentették, f az általános és rohamos hanyagok és munkabérek b emelkedése miatt ismét ftdenek lap árát felemelni, ifié ki -napilapok kiadói kény- ítíi a budapesti példát kö- i, . ralit is inkább, mivel a ros beszerzése vidéki lapók részére sokkal nagyobb terhelést jelent, jnint a íővá- 1 apóknak. 1 tehát elsejétől kezdve a esi napilapok példányszáma millióba kerül, az előfize- ii ára pedig 1 hónapra 50 millió. kell állapítanunk, .hogy kény í áremelkedéseink még min nessze elmaradnak úgy a bé en, mint az előállítási kőltsé *n és a közszükségleti tik *n bekövetkezett áremeléstől, figyelembe vesszük, hogy az ícos áremelkedés indexszámát ■ti" adópengő az ebnúlt. hónap mintegy tizenötszörösére kedett, mgy mindenkinek be látnia, hogy a lapok árának kedése ezzel közel sera tart Ián soha nem éltünk annyira ’is/.onylagosságok világában, ma. A Napilapok 2 milliós ép ezért csak az első pilla- i látszik magasnak, de ha ösz- «sonlüjuk a többi láremelke- d kiderül, ihogy a napilap vlagosan még mindig a leg- <hh közszükségleti cikk. Mert aoüap is .közszükséglet, ami ül ma élni nem lehet. Felesle- a példák és összehasonlítások bt felsorolni, hogy ezt bízásuk, Inkább ara mutatunk rá, ' z lapok mindig utolsónak bűik az áremelés sorában, de fis 5 sorban küzdenek azért, ’ ennek z boldogtalaj» ftnfVáció- már vége legyen s az olvasó zer majd ismét fillérekért ‘assa napilapját. jelentésünkkel kapcsolatban zetőink szíves megértését kér. ás az előfizetési díjaikat pénz- cdöink a nyugta bemutatása- kiegyenlítenl szíveskedjenek. Pécs Városi Zenekonzervató* niivendékeinek hangverse- 5946 május 8-ám, szerdán dél- 1 6 órakor, a Miasszonyunk. 6 dísztermében tartja. — Sirio Piovesan hegedüestje május 10. helyett május 9-én, csütörtökön délután 6 órakor lesz . a Miasszonyunk a Zárda dísztermében. A jegyek árusítását a városi Idegenforgalmi iroda hétfőn kezdi meg, naponta 10—1 óráig. — Pécsi operaénekes szereplése a budapesti rádióban. Pogány László operaházi tag, aki Pogány Dezső rendőrőrnagy fia, pénteken este több műdalt énekelt a stúdióban. A kiváló, fiatal művészt már egyszer szívesen hallanánk a pécsi színházban is. — Unitárius istentisztelet lesz vasárnap délelőtt 11 órakor a Dischka Győző-utcában lévő evangélikus templomban. — ALAPTALAN HÍRESZTELÉSEK PÉNZÜGYEKKEL KAPCSOLATOSAN. Pécsett szombaton ismét pánikszerűen hatott a közönség egy részére, de különösen a hivatásos rémhírterjesztők fantáziáját hozta fokozott ^működésbe rövid időre az ?. körülmény, hogy a Nemzeti Bank pécsi fiókja, technikai akadályok miatt, pillanatnyilag nem tudott egyes nagyobb kiűzetéseket lebonyolítani. Az történt ugyanis, hogy azt az autót, amely a bankíiók napi ellátmányát hozta Budapestről, útközben defekt érte, emiatt nem futhatott be idejében. Az illetékes hatóság éppen ezéri- ez alkalommal is figyelmezteti a közönséget, hogy hasonló jelenségekre és különösen ne üljön fel a rémhírterjesztőknek, akik tudvalevőleg minden alkalmat felhasznál! r.ak arra, ‘’hogy rosszindulatú híreszteléseikkel a közönséget ryrug. ínlanitsák és ezzel a gazdasági életnek is tetemes kárt okozzanak. — - A Méhészegyesület hétfőn délultán 4 órakor összejövetelét kij vetélésén a Hunyadi-utcai polgári i Iskolában tartja. ! A 28 éve fennálló Szociális | Missziótársulat május 8-án, szerdán délután fi órakor, a Miasszn- nyumfe zártja első emeleti munkatermében beszámoló közgyűlést tart az 1944-"s 1945-ös munkaévről. Virág Ferenc megyéspiispök zárószavával fejeződik be a közgyűlés, amelyre meleg szeretettel hívja meg a vezetőség a missziós tagokat, a többi nőegyesfűetet és Pécs város közönségét — Száz milliós adomány. J a ko- hnvíts László kereskedő' 100 millió pengőt küldött szerkesztőségünkbe. hogy abból 50 milliót, a bányászgveTmekeknék, 50 millió pengőt a munkaszolgálatos szervezetnek juttassunk el. Szakelőadás n városi szőlőben. A Pécsi Hegyközéé;1: elnök eéiíe értesíti tápjait, hogy Horváth Antal hegybíró folyó hó 4-én, délután fél 4, órai kezdettel n volt városi szőlőben szakelőadást tart az időszerű szőlő- szakmunkákról, főleg n gyomlá- lásrSl és a takarékos permetezésről. Egvúttal értesíti azon .topokéit, akik kötöző anyagot jegyezitek. hogv azt Katalin-utca 2.' szám alatt n jegyzéskor kapott sorszám cédula felmutatása mellett átvehetik. MA 7 otai TÁNC eNŐEGYLETBEN ZENE .MECSEK SW NG” H9! SZÍNHÁZI MŰSOR: Vasárnap délután 4 órakor: ICadétszerelem. Vasárnap este lAH órakor: Ka- détszerelem. Hétfő este Vad órakor: Szegény leányt nem nem lehet elvenni. Kedd este Vaö órakor: Szegény leányt nem lehet elvenni. f—fll iá KAMARAKÖRZETI IPAROS- NAGYGYŰLÉST tart a Pécsi Ipartestüiet ma. május 5-én, vasárnap délelőtt 9 ófai j kezdettel. A nagygyűlés foglalkozik I az aktuális iparoskérdésekkei s arra a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara körzetéhez tartozó legtöbb Ipái testület képviselőit elküldi. Az Ipartestületek Országos Központját dr. L i p p a y István főtitkár képviseli. A nagygyűlésre az Ipartestület meghívta a .törvényhatóságok- és érdekképviseletek vezetőit,, a ; pártok nemzetgyűlési képviselőit. A pécsi iparosság teljes számú megjelenését kéri az Elnökség. SPORT GYŐZ-E A PVSK ERZSÉBETEN? A PVSK vasárnap idegenben játóza le következő bajnoki mérkőzését. Ellenfele a tavaszi évadban nagyon feljavult Erzsébet kitűnő csapata lesz, amely ellen nehéz "esz jtijsztes »eredményt elérni :a PVSK-nak. Sajnos a PVSK a tavaszi szezonban feltűnően gyengén szerepelt. Az okot nem akarjuk részletezni, —• de most fogjon össze ti PVSK gárdája és szerezze meg .' fontos bajnoki két pontot, ami esetleg a béntmaradást jelenti. A csapatösszeállítás körül változás várható, mert a vezetőségnek az a célja, hogy olyan csapat küzdjön a pályán, amely szívvel-lélekkel harcol és nemcsak egy bizonyos célért. — meri lehetetlen az, ahogy egyes PVSK játékosok gondolkoznak, ezeknek nem fontos az egyesület, ezek csak színleg PVSK játékosok. Az ilyeneket feltétlen cl kell ‘távolítani, de minél előbb, — míg nem késő A vezetőségnek rendet kell teremteni a PVSK házatáján, mert ott sok a tennivaló. «nittii KERESEKEDÖK FIGYELMÉBE A magyar kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter közli mindazokkal, akik kereskedői tevékenységet folytatnak (kereskedők, házaló kereskedők, piaci árusok, zsibárusók, stb.) hogy orosz katonai ruházati tárgyakkal, valamint mindennemű egyéb orosz katonai felszerelési tárgyakkal való kereskedés a legszigorúbban tilos. Nyo. matékosan felhívja ezért a fent megjelölteket, hogy a kereskedelem .folytatásáltól — súlyos következmények terhe mellett — feltétlenül 'tartózkodjanak. Budapest, 194ő. április 13-án. Magyar kereskedelem- és szövelkezetügyi miniszter. A Kereskedők Testületé közli a ter.geriliszt árusításával foglalkozó kereskedőikkel;, hogy <az áprilisi közellátási szelvényekre tengeri- lisztet további intézkedésig kiszolgáltatni nem szabad, az eddig forgalomé ahoz ott tengeriliszttel pedig legkésőbb kedden délig a közellátási ügyosztályon számoljanak el. NAGY ÉRDEKLŐDÉS ELŐZI MEG A ETC ÉS DVAC ÖSSZECSAPÁSÁT A kovácsipari szorzószán» 1946 május hó 2-től 240, azaz kettöszáxneqvven. Villanyszerelőipari taggyűlés folyó hó 7-én, kedden délután 5 órakor. Minden tag megjelenése kötelező és fontos, adóügyi osztályozás véget. SZAKSZERVEZETI HÍREK A Szabad Szakszervezetek Vadász- j társasága folyó hó 8-án, délután 4 urakor választmányi ülést tart. — Kérjük a választmány tagjait és a vadászmestereket, hogy a lehetőség szerint pontosan jelenjenek meg. Felhívjuk az összes közigazg. tanfolyamét végzett hallgatókat, hogy alkalmassági vizsga előkészítésének megbeszélése védett folyó hó 7-én 5 órakor feltétlenül MmKZtól ffiRDWEOUl m SMiijiÄ, Református egyházzenei hang. lesz szombaton, e hó 11-én 6 órakor a templomban, r * s s Endre énekművész, Gás- 1 n é Schlesák Auguszta Versenyén ekesnö, Bán Já- jfcnekonzervatóriumi tanár közelítésével. Belépődíj nincsen, ''iikéntes adományok felét a Jkisériilt budai református borira, felét a Szeretetotthon ?Sütására fordítják. — A Pro5*5 Ifjúsági Egylet vasárnap, '■ón délután kirándulást ren ^ ‘Yülokezcs 3 órakor az evan- templom előtt. 5, Schmoll Bison Boil i'fémek minden színben, Tangó LettPftszta Kallós-Ulatszertfwban, j'V Zsilinszky-űt 3. sz. y A Természetbarátok Turista ..'■lilét»* pécsi csoportja f. hó L kedden délután 6 órakor ^Jitúnyi ülést tart, a SzakÍ ^eti Székházban lévő hiva- jMyisógében. A választmányi teljes számú pontos meg- ‘teót kérik — A „Bábszínház" ma délután 5 órakor újra játszik. Uj, kacagtató műsor kerül színre. „Szerencsés Jankó", az „Óriások táskája" és a „Három kívánság" című bábjátékot minden pécsi gyermeknek látnia kell. Jegyek elővételben a Pedagógusok Szakszervezetében válthatók, Kardos Kálmán-u. 5. sz. alatt, déelőtt 10—12 óráig. —- ‘ Rendőrségi hírek. L a t y á k Károlynó, Kossuth Lajos-út 62. sz. alatti lakosnak a „Mecsek gyöngye” penzió étermében táskájából ismeretlen tettes a pénztárcáját ellopta, melyben kb. 600 millió P, iparengedélye és személyi okmányai voltak. — Somlai György, Deák-utca 7. sz. alatti lakos lakásáról ismeretlen tettes 2 lepedőt 1 asztalterítőt. 1 kék hálóinget ellopott. — B la sits Ferenc műszaki tiszt, Perczel-utca 40. szám alatti lakásárló ismeretlen tettes 1 öltöny ruhát 1 pár bakancsot, 4 inget, 4 alsónadrágot és az összes :e.mélyi okmányait, ellopta. ______ sa ját érdekükben megjelenni szíveskedjenek. A földmunkások munkaközvetítő hivatala folyó hó 6-ától kezdve Majláth-utoa 7. szám alá teszi át hivatalát. , Felhívjuk a mezőgazdasági és szőlőtulajdonos munkaadókat, valamint a mezőgazdasági és szőlő- munkásokat, hogy munkásigénylésüket, illetve munkaigényüket ne c. piacon eszközöljék, hanem Maj- íáth-utca 7. szám alatti munkaköz- vetítőhivatalban, mert mint rendeletbe ütközőt az ilyen egyénnel ellen elfogunk járni. A Szakmaközi Bizottság ezúton mond köszönetét a Húsipari munkások, Élelmezési munkások, Magántisztviselők, Kereskedelmi alkalmazottak szakcsoportjának, hogy önfeláldozó munkájukkal hozzájárullak, hogy a május 1-i ünnepélyt minél szebbé és kellemesebbé tegyék a dolgozók részére. Különösen elismerést érdemelnek az élei. mezősi munkások és a húsipariak, akik éjjelüket áldozták, hogy friss élelemhez jussanak a város dől* gőz ói. Felkihjük az összes háztartási alkalmazottat, hogy folyó hó 5-én délután 4 órakor saját érdekükben. jelenjenek meg a munkabérek és munkaviszony rendezése érdekében. Ugyancsak jelenjenek meg a munkanélküliek is. 'Földmunkások és Kisbirtokosok 5-én délelőtt 9 órakor taggyűlést tartanak. A kubikosmunkáso!^ teljes létszámban való menjelenése kötelező a Majláth-utoa 7. számú ház ügvében. A házfelügyelők szabad szakszervezete taggyűlést tart 5-én délelőtt 10 órakor a szakszervezeti székházban (Széchenvi-tér 9.) Magánalkalmazottak szakszervezete vezetőségi és választmányi Ülése folyó hó 6-án (hétfőni 17 órakor. Üzemi bizottságok és bizalmiak tisztviselő tagjai folyó hó 7-én (keddenl 18 órakor tartandó értekezleten okvetlenül jelenjenek meg, Pontos és hiánytalan megje* Ma délután 5 órai kezdettel ját- szák le a tavaszi évad legfontosabb mérkőzését, amely .különösen a BTC szempontjából életfontosságú. A .bőrösöknek feltétlenül győzni kell, mert vereség esetén nemhogy elvesztik bajnoki reményeiket, hanem a második helyűik is komoly veszélyben forog, mert a dombóváriak erősen a sarkukban vannak. Elképzelhető, hogy a BTC csapatát milyen lelkesedésnek kell átfüteni, ha mindkét pontot meg akarja szerezni. Ez azonban nagyon nehéz lesz, mert a DVAC is kitűnő formában van és ami a legfontosabb, csatársorának félelmetes, híre van. A mérkőzés kimenete teljesen nyílt és a pillanatnyilag jobb szerencsével küzdő csapat fog minimális gólaránnyal győzni. A mérkőzés előtt 4 órakor Szombathely—BTC csapatai között női kézilabdamérkőzés lesz, ami szintén sportcsemegének számít és szép sportnak ígérkezik. Papírforma szerint a péosiek győzelme várható, bár még nem ismerhetjük a szombatehlyi csapat képességeit. A mérkőzés olcsó heivárakkal (3—12 millióig) tekinthető meg. «emiSTfisi t&popió CUKOUiGÉNY JOGOSULT AK FIGYELMÉBE e«iw SPORTHÍREK Nagy II., a Dózsa kitilnő játékosával tárgyalt a PVSK vezetősége. A tárgyalásról részleteket I) cm tudunk. O. B. I. osztályban vasárnap több fontos mérkőzést bonyolítanak le. Valamennyi mérkőzés nagy küzdelmet Ígér. Egy hét múlva befejeződik az O. B. I. osztályban 1945—46 év bajnoksága. A nyugati csoport bajnoka Ferencváros csapata lett, míg a keleti csoportban áz Újpest csapata nyerte az első helyet. * Postás Sportegyesület felkéri az alant felsorolt játékosokat, hogy vasárnap délután háromnegyed 1 órakor a posta udvarán jelenjenek meg: Jakabfi, Lzményi, Borbás, Mohácsi, Solymár, Huber, Csabai Németh, Vidas, Ujj, Kovács cs Major. — Délelőtt VslO órakor pedig a következő játékosok: Ku- rucz, Zenta, Széles, Lakatos, Lukács, Kocsis, Gerber, Bereczky, Vincze Czaikó, Horváth IC, Kozár Nádasdi. A város közellátási ügyosztályának május hóra is sikerült biztosítani a minisztérium által előírt 15 dkg-os cukorfejadagot az igényjogosult 12 éven aluli gyermekek és a szoptatós valamint, a terhes anyák részére. Tekintettel arra, hogy a cukor árának emelkedése várható, a köz. ellátási ügyosztály a cukor kiosztásét sürgősen kívánja lebonyolítani. Tehát mindazok, akik cukorigény jogosultsággal bírnak, folyó hó 8-án, szerdán feltétlenül fizessék be a részükre járó cukormeny- r.yiség árát, annál a kereskedőnél, ahol a cukor fejadagjukat eddig kapták. A cukor kg-onkénti ára 120 millió pengő. Az igényjogosultak által befizetett cukor kiosztása folyó hó 11-én kezdődik. CUKOREL1ÁTÁST VÉGZŐ KERESKEDŐK FIGYELMÉBE * Postás Sportegyesület ifjúsági' toborzott tart kedden délután 2 órakor, a Tüzér-utcai pályán. * Kosárlabda. Ma délelőtt K10 órai kezdettel az egyetemi sport- csarnokban a következő mérkőzések lesznek: Széchenyi—Pius kö- lvök, Pius—PEAC II. férfi. PVSK —PEAC női, PVSK—PEAC férfi. lan őst kérfinli. * Diákok sakkversenye. A Maróc.zi-serlegmérkőzés május 3-i eredményei: Széchenyi—Kereskedelmi 4V2:3M>, Ipari—Pius 3V:>:3 j-4 és egy függő játszma. A legközelebbi fordulóban sorrakerülő csapatversenyek. Pius—Széchenyi és T anítóképző—Ipari. * A PVSK felkéri a II. csapat játékosait, hogy vasárnap délelőtt VslO órakor az öltözőben jelenjenek meg. A vezetőség pontos megjelenést kér. A közellátási ügyosztály felhívja a cukorárusítást végző kiskereskedőket, hogy május 7-én déli 12 óráig feltétlenül vegyék fel a saját, valamint a üzletükhöz kiirt igényjogosultak utalványát a városház III. em. 102. számú helyisé- gében. Május 8-án (szerdán) az igényjogosult közönségtől elismer, vény ellenében szedjék be a cukor árát és az így összegyűjtött pénzt csütörtökön délelőtt 10 óráig juttassák el a nagykereskedőhöz. Áz érdekelt nagykereskedők pedig a kiskereskedők által • befizetett pénzt ugyanaznap déli 12 óráin hozzák fel a városháza, III. em 111. számú szobájába. vajellAtas A város közellátási ügyosztálya értesíti a város vajjeggryel ellátott igényjogosultjait, hogy a vajjegyek 1—2 szelvényére 5—5 dkg vajat szolgáltatnak ki az alant felsorolt fűszerkereskedök. A város közellátási ügyosztálya értesíti a város közönségét, hogy a vajellátást kiterjeszti s 2 éven aluli gyermekekre és szoptatós anyákra. Felhívja a közellátási az érdekelteket, hogy bejelentőlapjuk felmutatása mellett vajjegyeike! városháza II. emelet 68. sz. szobé ban hétfőtől kezdve váltsák ki. A felsorolt kereskedők kiutal* vajmennyiségük átvétele végett jelentkezzenek városháza, I. eme let 54. sz. szobában. 1. Sós Józsefné, Bajosi-Zsilinszky utca 94. 2. Eisemann István, Pécsvárad országút 14. 3. Farkas Józsefné, Felsővámház utca 19. 4. Kapitány Ferenc, Klimó-u. 2. 5. Kolb Antal, Hársfa-utca 35. 6. Kolma Mihály, Apáca-utca 4 7. Krarom Dezső, Majláth-tér 4. 8. l.ombosi .Tenőné, Kálária-u. lő 9. Lövi István,.Gr. Zichy Gy.-u. 25. 10. Márkics János, Táltos-utca 12 11. Tóki Jenőné, Mindszent-u. 17. 12 Varga András, Aidinger Jánosutca 12. 13. Pohli Henrik, Kossuth Lajos-út. <JJ PUMÜWTIH |T]