Új Dunántúl, 1946. május (3. évfolyam, 98-121. szám)

1946-05-18 / 111. szám

így do!$oz>h a kom man tág munkás! Munkaversenyre szövetkeztek a csepeli WM, a budapesti "MAVAG es Diósgyőr dolgozói A „Szabad Népből" vesszük. az alanti cikket’: Reméltük e tavaly a romváros aléltságában, hogy kifosztott gyá­raink néhány hónap múltán újból ontják term el vényeiket, hogy lesz szenünk, yasutunk, épülnek hídja­ink? De a munkásság megmutatta, hogf mire képes, ha tudja, miért dolgozik. Átvészelte történelmünk legkeservesebb telét és a legne­hezebb munkakörülmények, a mos­toha élelmezés és anyaghiány elle­nére is egyre növelte a termelést. Most a három legnagyobb vas­gyárunk: a csepeli WM, a buda­pesti MÁVAG és Diósgyór-Vas- yyár munkásai kelnek versenyre, hogy még keményebb ütemben szolgálják az újjáépítést. * A Diósgyőri Vasgyár igazgató- sági tanácstermében mintegy hat­van férfi gyűlt össze a verseny- inegállapodásra, a budapesti és cse­peli gyár kiküldöttei, a helybeli vasmimkásszervezet vezetői, üzemi bizottságok, mérnökök, igazgatók, valóságos kisebb munkásparlament. Nógrádi Sándor elvtárs, ipar- ügyi államtitkár ismerteti a ver­seny célját. Ez a verseny nemcsak a termelés növelését keli, hogy szolgálj ja; eredményeiből kell ki­alakítani a jövő tervszerű terme­lési gazdálkodását is. A WM és a pesti' MAVAG dolgozóit fűti a verseny sikere, tudja, hogy Diós­győr is belefekszik majd a mun­kába. hiszen dolgozói mindig élén jártak a munkásmozgalomnak. • A verseny december 31-ig tart és külön érdekessége, hogy beszá­mítják az év eleje óta felmutatott teljesítményt. Fontos feltétele töb­bek között az anyagfelhasználás nál való takarékosság, a minőség javítása, a selejtszázalék csökken tése. A dolgozók azonos bérekkel indulnak a versenyben. Résztyejz a versengésben maga a gyár is a szociális egészségügyi és jóléti intézmények fejlesztésével. Ver. senypont a dolgozók továbbképzé­se is. Itt a tanfolyamok résztve­vőinek száma a döntő. A jutalma­zásban az egyéni és kollektív tel­jesítményt is elbírálják. A díjazás összege igen tekintélyes: a dolgo­zók együttes havi jövedelmének százaléka, amelyből a versenyzők­nek 10 százaléka részesül. A ha­vonkénti gyártási programokat és gyártási feladatokat mindig az elő­ző hónap 12. napjáig köziik egy­mással az üzemeik. * A versenymegál'lapodás után éj. jel a gyárat járjuk. A hengereié­ben gömbacél készül. Sovány, meg. kínzott arcú munkások hosszú csí­pőfogókkal emelik, forgatják az 1000 fokos hőséget árasztó, fehé­ren izzó acé'tömböt. Még el sem készült s az elektromos daru, fül­siketítő zúgással már küldi a kö­vetkezőt. Csak kiáltva értjük egy­más vszavát. A versenyről így be­szél a verejtékező László Péter elvtárs: ha tudtunk a nyilasbiiqan- tik kényszerére sokszor 24 órán át étlen-szomjan dolgozni, úgy most, a magyar demokráciáért még a nélkülözések között is önként vállaljuk a megfeszíted munkát. Egy íéligkész kiállításról Egy képki állít á>: ró! lehetetlen beszámdlót, vagy kritikát írni ak­kor, amikor a kének még ren­dezetlen zsúfoltságban sorakoz­nak a falak mellett és a látogató mi n d össze maga né rdek 1 őrlésből , mintegy privátim, negyed óra alatt éppen csak „'belekóstol az •anyagba“. — Éppen ezért, ez a néhány sor nem mübirálat.; csak futó benyomások halmaza a va­sárnap, a kultúmapok alkalmá­ból megnyíló pécsi kcpkiállitás- réí. Az első benyomás: gazdag, vál­tozatos. a festészet egész skálá­ját felölelő képanyag gyűlt itt össze, amelyben a neopropaganda- festészeten át a plakát jellegű mű­vekig minden árnyalat, képvise­lőre talál. És a stílusoknak, mon­danivalóknak. színeknek ebben az áradatában kétségtelenül min­denki megleli £azt. ami Ízlésének leginkább megfelel. Ez a dús gaz dagság talán az. ami — így elő­készületi stádiumban — a legjel­lemzőbb a kiállításra. Van néhány kép. ami azonban mág ebből az áradarból is kiug­rik és különösen megragadta a szemet és a fantáziát. így Miar- tyn Ferenc melegszfnü Erdőrész. léte (e sorok írója még a kataló­gust sem látta és így a képek cí­meit is csak saját fantáziájából •meritiV Bczzegh remek megvilá­gítású Zöld ruhás Nője, Voégh svr- katlap stílusú és különös képzelő­erőt sugárzó két kompozíciója, a Tudás Fája és a I/eánv és a Ha­lál. G-ebauer színdús Búcsúja. Ri­zse igen sikerült fényhatású Gyer­tyafényei Krassó Itiszta vonalú Interienvje. Tillar élettel teli Ealu- vége és Miklósi pécsi utcarészletei ' Medvecki Simone portréja. Meg­rázó erejű ok Sinkó András és egy másik szobrász (neve még nincs kiírva) alkotásai is. De ez iá felsorolás korántsem teljes, hiszen az egész anyagot áttekinteni még lehetetlen. F.z az első benyomás is elég azonban anivlk megvilágítására, hogy ha a pécsi kultúmapok töb- b mndezvényei is ilyen bővet, színvonalasat és művészit nyújta­nak. akkor városunk méltónak 'bizonyult arra hogy a felépülő ownáf! e!»ő kulfúrhetét ő ren­dezhette meg. U$ adatok a Mészöly-ügyben Egyik legutóbbi számunkban fog­lalkoztunk dr. Mészöly Ödön ügyérvel, aki jelenleg a pécsi gyer­mekklinika gégeosztályánek veze­tője. holott annakidején a Mahi feddéssel igazolta. A közben ren­delkezésünkre bocsátott okmá­nyok alapján meg kell állapíta­nunk. hogy bár közölt adataink megfelelőiek a valóságnak, dr. Mészöly Ödönt később azOTI- nál újabb igazolási eljárás foly­tán teljesen igazoltunk nyilvání­tották. Dr. Mészöly ödöú megfe­lelő okmányokkal igazolta azt is. hogy elsői (feddéssel 'végződött lig-azoliáljw eljárása téves adatok alapján zajlott le, mert ő percre sem távozott el Nvueatra, hanem n felszabadulásig Budapesten t£- vékenvkedett. 48 millió a kenyér ára A kuzellútisügyi miniszter 90.600/1940. K. M. számú rende­letével a liszt és kenyér árút új­ból szabályozta. jEunek értelmé­ben 1946. év május hó HS-tó! kezdődően a kenyér fogyasztói ára kg-ként 48 millió pengő. Vi­szonteladói ára kg-ként 46 .millió pengő. Viszonteladói áron kapják a kenyeret a viszonteladó ke­reskedők, valamint azon 'gyári üzemek, akik 50 jkg-on felül vá­sárolják kenyérmennyiségüket. A házi kenyér sütési dija kg-ként 15 millió Ipengő. A finomliszt fogyasztói ára kg­kért 51 millió pengő, a tengeri liszté 40 millió pengő kg-ként. Zifahy Lajos Pécsett A Pécsi Kultúmapok ünnepi jellegét elsősorban azon kiemel­kedő és a magyar kulturális élet­ben vezetőszercpet játszó szemé­lyiségek látogatása ad ja meg, <ik:k' itteni szereplésükkel ritka és ma- passztnvonalú élményben részísv- tik a hangversenyek, ■ felolvasó- ülések és matinék előrelát ha tóit- nagy számú közönségét. — A Ma­gyar—Szovjet Művelődési Társa­ság pécsi csoportja, mint a kul túrnapoík egyik rendező egyesü­lete. fenti vonatkozásokban is a legteljesebb mértékben 'ki akarja venni részét és ezért az élő ma­gyar írók legkitűnőbbjét Zilahv balost hívta meg fotyó hő 21-én. kedden este 8 órakor a Munkás Ki<1 túrházban (volt Nemzeti Ka­szinó) tartandó irodalmi estje elő­adó iának. Zilahv I-nijóst nem szükséges be- mutatnunik. hiszen úgyszólván nincs könyvespolc ahol művei­nek sorozata ne foglalna helyet és igen kevés olyan magvar ol­vasó akad, akire ne gyakorolta volna i legmélyebb és nehezen elfelejthető hatást a ..Két fogoly“, ,.A lélek kialszik“. ..Valamit visz a víz“ és mág sok más csak' hosszú sorúkban felidézhető nagy­szerű írása. A színházba járó kö­zönségnek viszont ünnepi estéket jelentett „Szibéria“ „A tábornok" . Fatornvok“ és „A tizenkettedik ófa“. A keddi irodaim5 est műsorával kapcsolatban meg kell még emlí­teni. hogv Zilahv Lajos mellett szerepelni fog még Morvay Gyula, kitűnő író és műfordító. — Veress Fűdre orosz dalok és Szigeti Pál orosz versekkel. Honnan veszik a húszmilliárd rubel*? Sokan vetik fel nálunk ezt a kérdést, mikor hallják, hogy a Szovjet népe a jegyzésre bocsá­tott 20 milliárd rubel áUam- kölcsönt lényegesen túljegyezte. Még nem vagyunk tisztában az­zal, hogy a Szovjetben a leg­rendszeresebb és lcgszabtilvo- sabb pénzgazdálkodás folyik, sőt olyan szervezett pénzgazdálko­dás s pénzelszámolás, amelyről némely kapitalista ország bíz­vást példát vehetne. Most Bay­kov orosz származású angol egyetemi lecturer, aki a Szovjet gazdasági rendszerét ismerteti az angol ifjúsággal, nagy tudo­mányos könyvben mutatja be a Szovjet gazdasági fejlődést a forradalomtól a második világ­háborúig. Ennek az alapos műnek sta­tisztikai adataiból vesszük, hogy a Szovjet lakosságnak a máso­dik világháborút megelőző év­ben 118 milliárd rubel volt j pénzbevétele. Ez azóta a hábo­rús konjuktúra és háboríts pénzszaporitás folytán termé­szetesen lényegesen megduzzadt. Viszont a legnagyobb gondot fordít iák arra, hogy a nép taka­rékoskodjon és megtakarított pénzét a takarékpénztárakba he­lyezze cl és azokon keresztül államkötvényeket vásároljon. A takarékbankok ezrei kizárólag a nép takarékbetétéinek gyűjté­sével és a betéteknek az állami gazdálkodás csatornáiba való áttételével foglalkoznak. Hogy ez mily mértékeket ölt, art leg­jobban bizonyítja, hogy Bayko' pénzbevételi kimutatása szerint a lakosság pénzbevételeiből 2 milliárd rubel esik évente (a második világháború előtti idő­ben) kötvény- és betéti kamat­ra s biztosításból származó be­vételekre. Ez 1 a magyarázata annak, hogy az orosz nép most kém* volt jtí'bb mint 20 miVHárdot államkölcsön átvételre iegvezri. A 'nép takarékossági hajlamát fejlesztette, hogv a ‘.kormány­zat 4 százalék betéti kamatot térit és amikor a huszas évekk kétség merült fel a rubel érték­állósága 'iránt, az állam vállalta saját kockázatára, hogy minden betétet aranvTubemek tekint és valorizált aranvértékben fizet vissza. Megszívlelik T-enin 1918- ban elhangzott tanítását: „Ne feledjük, hogy fisszes radiká­lis 1 rőf ri rmjaink sikertelenek lesznek, ha pénzügyi politikánk nem lesz sikeres.“ el VJ DUNÁNTÚL Az indiai kérdés London: Az angol rádió poli­tikai hírmagyarázója írja az in­diai angol politikával kapcsolat­ban: Az új angol határozat meg­vizsgálásánál szemclőtt kell tar-' tani, hogy Anglia még a sfmlii értekezlet kudarca után sem tett lépéseket arranjlzvc, hogy új al­kotmányt kényazerítsen rá. Indiá­ra. Az indiai kongresszusnak mód­ja lesz azt elfogadni, vagy eluta­sítani, de már most több remény van arra, hogy elfogadják. Lopási ügyeket tárgyalt á törvényszék A pécsi 'törvényszék egyesbi- rája Homoki Gvula 31 eves pé­csi magántisztviselőt, aki Braun Oszkártól, az Agraria igazgatójá­tól két kabátot elvitt és azokat használta, lopás vétségében mon­dotta ki bűnösnek és ezért nem jogerősen 3 havi fogházra Ítélte. Tóth Ferenc 36 éves ócsárdi földművest, aki ez év februárjá­ban Jánosi Engel Miklóstól egy körfűrészt ellopott, jogerősen két havi fogházbüntetésre ítélte. Nagy Ferenc 37 éves ligeti la­kost ugyancsak lopás büntette miatt jogerősen *8 havi börtönre ítélte. A Mecsek Egyesület köréből A Mecsek Egytestűét létesítmé­nyei, így annak menedékhúza, ki­látója állandóan üzemben vannak és a közönség rendelkezésére álla- nak. A menedékházban szobák előjegyezhetek és igen jó. a mai időkhöz mérten megfelelő ellátás biztosítható. A Mecsek Egyesület hivatalos helyisége rövid időn belül, miután azt erőszakkal eddig igénybevet- ték és törvényellenesen elioolal- ták. a tagok rendelkezésére áll. Az elnökség kéri tagjait, hogy tagdíjainak befizetése céljából a Dunántúli Bankban pénztárosánál jelentkezzenek. $fci a befizetése­ket intézi. (Tóth Anna) Pénzbe­szedőt küldeni pénzügyi nehézsé­gek miatt nem tud a vezetőség. Vidéki .tagok postán is beküld­hetik tagdíjukat a bankhoz. Ke­lik bányász laptársaikat. Mecsek- szabolcson, hogy az elnökségnél jelentkezzen egy kiküldöttjük. Az elnökség kéri az érdekelt ta­rtókat és a természetbarát közön­séget, hogy a létesítményeket a Mecseken segítse megvédeni, mi­ntán sajnálattal kellett megállapí­tani, hogv azokat a legbrutálisah- han rongálják. így a beton pad­it, baka* wagv erőfeszítéssel kisze­dik a földből és súlyosan megron­gálják. A közléfesitménv min­denkié, elsősorban a népé és ígv n legsúlyosabb sérelem éri a de­mokráciát, ha létesítményeit gieg- rongilják. Belépések a Dunántúli Banknál lévő pénztárosnál estfközölhetők. •TOH OLVASSA AZ ,.U) WJMÁNTÚÍ."-T! Körültekintés... Tildy Zoltán köztársasági elnök' nz igazságügyminiszter előterjesz­tésére a háborús bűntett miatt halálraítélt Beké Károly ügyében lccgyelmezési jogával élve az íté­letet életfogytiglani kényszermun­kára változtatta át. Prágából jelenti a Csehszlovák Távirati Iroda: A prágai külügy- 'mínisztériumban megtörtént a csehszlovák—magyar lakosságcsere egyezmény okmányainak kicseré­lése. Csehszlovák részről megje­lent dementis Vladimír külügyi államtitkár. msovar részről Se­bestyén Pál követ. * Budapestről jelenti a .MTI: Nagy R-renc miniszterelnök a következő táviratot kanta Eisen­hower tábornoktól: „Tóleső önzés­sel fogadtam a p* rn nenn ok sá gom 'alatt álló szövetséges hadseregek teliecitmér.ycit méltató jókívánsá­gait.“ Genf. AFP: Az ellenségeske­dések' megszűnésével nem ért vé­get a Nemzetközi Vöröskereszt működése A világ nagy részében nié? most is nvomor és betegség pusztít, másrészt 5 millió hadi­fogolyról kell gondoskodni, ami j és M.iüynu.rízág kormányának .* ‘izüksénesisé teszi, hogv a Nemzet- j fasiszta Németország feletti ov®" közi Vöröskereszt 55 országban j zclem évfordulója alkalmából k®1' fejtsen ki tevékenységet. ' dött táviratot. Budapestről jelenti a MTI: Ká­rolyi Mihály látogatást tett Pus­kinnál n budapesti szovjet kö- vetnék Schönfeld mmeriikai kö­vetnél és Giscoigné-nél . a Brit politikai misszió vezetőjénél. MTI: A nemzetgyűlés pénzügyi' valamint közgazdasági és közle­kedési bizotsága pénteken délelőtt együttes ülésen folytatta a szén­bányászat államosításáról szóiá törvényjavaslat tárgvalását. Kairóból jelenti a Reuter: Szú ki pasa miniszterelnök beiMentet- te. hogy a brit diplomáciai kül­döttség hivatalosan n rról értesí­tette. hogv menkezdődött Knirá és Alexandria kiürítése. Tokióból jelenti a Reuter: H' rohito császár Sigoru Josivát. * távozó Sidchara kormány külügy­miniszterét bízta meg mz új ko" mánv megalakításával. Budapestről jelenti a MTI Nagy Ferenc miniszterelnök Zs»' kov tábornagytól a következő táf' irat« t kapta: ..Köszönöm önné* Mezőgazdasági árak ujbóli szabályozása A Gazdasági Főtanács által 1946 május 12-i hatállyal megállapított magasabb munkabérekre való te­kintettel a körrellátási miniszté­rium újból szabályozta a mező- gazdasági áraidat. A jelentősebb Cikkekre 1946. május 17-t batálv- lyal állapította meg az árakat. Svéd-magyar légiforgalmi tervezet Stockholm: Stockholmban ter­vezetet készítettek Svédország és Magyarország közötti légiforgalom felvétele érdekében. Svédország­nak Délkclet-Európa felé irányuló 'légiforgalma központi helyzeténél fogva Magyarországon keresztül bonyolódhat le. 'Hazaszállítják az amerikai hősi halottakat Washingtonból jelentik: A kül­ügyminisztérium közölte, hogy az európai és a Csendéi* óceáni harc­tereken elesett amerikai katonák holttestét hazaszállítják és ott­hon helyezik örök nyugalomra. Az errevanatkozó törvényjavas­latot már jóváhagyta ’ a kongresz szus és az elnök. SVÁIG AZ ÉHEZŐ GYERMEKEKÉRT A svájci kormány 15 irríU^ svájci frankot bocsátott epv gt^‘ wwt rendelkezésére hogy millió éhező magyar és n'éiuft gyermeket megmentsenek. Füstölt húst lopott - létévi börtön A pécsi törvénvraék GaraV ^ ná^-sa "énteken támvalta Bo>c Réka 20 évr>s pécsi nnps/árn^ mint elsőrendű vádlott és Már* Bél-*. 21 éves pécsi tet«"fedő. sori rendű vádlott bűniigvét. ' vádirat szerint Bőiét, alti az A?0? ton-téri mternálótábor fogba szabadulása után 1946. január 24-én betört n tábor bezárt fű* bűébe és onnan nagvrnennvi't- füstöUhűst ellopott A lopott hu nemüclket átadni Mánies Béláig aki a rakományt Budapestre }e és ott értékesítette. Márics la azzal védekezett, nem tud arról, hogv a füstölthús 1«P*S származott. bíróság bűnöst mondotta ki Bőjét Bélát bctörv\ lopás bűntettében és ezért " „(j nrpi börtönbüntetésre és kai jogainak 3 évre való elü­tésére ítélte. Márics Bőlát. orgazdát találta bűnösnek a súg és 4 hónapi fogházzal és tíkfli jogainak egv évre vs <> függésztésével súitotta. B"i . 1e+e jogerős Márics és védoK _ lebbezést jelentettek be. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom