Új Dunántúl, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)
1946-04-03 / 76. szám
Száz milliárdos befekíelésparadicsomgyárrá bővül a siklósi aszalóüzem KiFővitl a mohácsi és pécíváradi üzem ís — Megindul a hivatalos lap Elismerésnek és megtisztel ierésnek A Baranyavánnegyei Gyümölcs, termelők Kgyesülete most tartotta a vármegyeháza székhazának kis- gyűlési termében nagy érdeklődés kíséretében évi rendes közgyűlé 6ét, amelyet dr. Feniczy lg nác ideiglenes elnök nyitott meg. A közgyűlésen G o d a. Gyula igazgató terjesztette elő a tárgy- sorozatot, amelynek első pontja az elnökválasztás volt. A közgyűlés egyhangúlag Kist ót h Józsel nemzetgyűlési képviselőt, málomi gazdálkodót választotta meg az egyesület élére. Nagy érdeklődéssel hallgatta meg ezt követőleg Go da Gyula igazgató mindenre kiterjedő beszámolóját, s azt egyhangúlag tudomásul vette. Legfontosabb pontja volt a közgyűlésnek a siklósi gyümölcsaszalóüzem kibővítése érdekében az OMTK-val létesítendő megállapodás jóváhagyása. Az egyesület ugyanis az ÖMTK-val megegyezett, hogy a siklósi szárító és aszalátize- met a mai pénzben számítva mintegy százmilliós befektetéssel nagyteljesítményű para- dicsomgyárral bővítik ki, amelynek minimális forgótőke-szükségletét háromszáz milllárdban áilapitották meg. Az egyesület jelentős arányú haszonrészesedést kap, ami lehetővé teszi, hogy a telepítés, gyümölcsfa- védelem és ápolás általánosítása és az értékesítés megszervezése körében az egyesületre háruló feladatokat még nagyobb eredményességgel szolgálja. De arra is lehetőség kínálkozik, hogy az egyesület Mohácson és Pécsváradon lévő feldolgozó üzemeit kibővítse és középkonzervüzemmé fejlessze ki. Pillanatnyilag fel sem mérhető ennek az elgondolásnak szociális hatása. Az egyesület ilyenformán a siklósi dolgozók közül igen soknak úgyszólván az egész évben, a Jtólíiéuvben pedig éppen több szá’ll.ik munkát tud biztosítani. üo nfég jelentősebb az a körülmény, hogy a siklósi, ormánsági gazdák és telepesek kertészeti termékeinek biztos piacot biztosit és munkájának serkentést ad. A közgyűlés megnyugvással vette tudomásul a szerződést, amely az egyesület érdekeit is szolgálja s ugyanakkor a termelők, a dolgozók, sőt a baranval közellátás szempontjából is jelentős eredmény. A következőkben Zsuffa János felügyelőbizottsági elnök előterjesztette a zárszámadásokat, majd a választásokra került a sor. Tiszteleti tagokul választották meg Nagy Ferenc miniszterelnököt, Kovács Eóla volt földművelésügyi minisztert, dr. Boros István volt főispánt, dr. Kertész Hndre vármegyei, dr. Münnich Ferenc városi főispánt, Keserű János alispánt és Tolnay József polqármestert. Alelnökök: Eh. Feniczy Ignác és Goda Gyula egyesületi igazgató lett, tb. alel- nöknek választatott: Koszér Nándor, Krancz Pál, Somogyi Imre nemzetgyűlési képviselők és Min- ker Ádárn volt főkapitány. F.zenkivűl monválasztott a közgyűlés a dolgozó és gyümölcstermelő kisemberek közül 42 tagú igazgatóságot és húsz igazgatósági póttagot. Az indítványokra áttérve, egy- fhangúlag helyeselték azt az elgondolást, hogy az egyesület hívja életre a Baranya vármegyei Gyü- möluatermelők Szövetkezetét, hogy gazdasági úton is megvalósíthassa céljait. A tagdíjak kérdésében jóváhagyta a közgyűlés az Igazgatóság előterjesztését, amelynek értelmében az évi tagsági dijat csak a pénz stabilizálása után állapítják meg. örömmel hallotta a köz. gyűlés, hogy a ,,Gyümölcstermelő" című egyesületi hivatalos lap már előreláthatólag az év közepén ismét megjelenik, valószínűleg a korábbinál nagyobb terjedelemben. Megnyugvással vette tudomásul, hogy a rézgálic-probléma megoldása érdekében Goda Gyula igazgató szerdán Budapestre utazik a minisztérium meghívására s részt- vnsz a rézgáltc elosztását és átvételét tárgyaló értekezleten, amelynek eredményeként remélhető, hogy a gyümölcstermelők végre «ájulhatnak a gyümölcsfái megU DUNÁNTÚL 1 védéséhez szükséges rézgáiichoz. örömmel vették tudomásul az igazgatóság bejelentését, hogy az egyesület gondoskodik kellő mennyiségű arzéntartalmú védekezőszerről, valamint szilárd mószkénlórő! (neo- pol) s ezeket valószínűleg hamarosan forgalomba is hozzák. A közgyűlés lelkesen ünnepelte a közgyűlés végén az új elnököt és Goda Gyula igazgatót, aki 0 nehéz idc»kben nemcsak átmentette az egyesületet, de új fejlődésnek rakta le alapjait is és fáradhatatlan buzgósággal szolgálta a gyümölcstermelők érdekeit. A közgyűlés az elnök zárósza- vaival ért vértet. A Gazdasági Főtanács 100 százalékos béremelést állapító t meg A kalóríaérték erre a hétre 360 pengő vesszük, hogy Nagy Ferenc mi Dísztereinek nagyszabású kormánynyilatkozata során érdemesnek tartotta időt szakítani arra, hogy lapunk vezércikkével ország, világ színe előtt foglalkozzék. Lapunk súlyát, tekintélyét és cikkeinek komolyságát mutatja ez a megnyilatkozás, azt, hogy mondanivalóinkat és állásfoglalásunkat a legkomolyabb kormányzati tényezők sem hagyják figyelmen kiismeretes hét pontjában beígért. Márpedig ilyenértelmü támadásról — és támadásról egyáltalán szó sem volt. Mindössze annyit fejtettünk ki, hogy a hét pontból még vajmi keveset valósítottak meg — és ez tény. Hogy a magyar demokrácia türelmetlenül várja, hogy végre maradéktalanul megvalósítsák — és ez is tény. Hogy Nagy Ferenc pécsi beszédétől azt várjuk, hogy ebben az irányban is vül és reagálnak rá, akár egyet konkrét lépést jelentsen előre • A Gazdasági Főtanács a kollektív szerződések szerint a munkásoknak járó éfelmiszerkalÓTÍa 1 neg vált ása na k e H éné r t é két 1946 március 30-áva>l kazdődő hét re Nagybudapesten és mindazokban a helységekben, amelyekben az üzemek a készpénzérték 100 százalékát kötelesek fizetni, 360 pengőben állapította meg. Ugyan-1 ilyen arányban emelkedik a káló-3 ria ellenértéké a többi kategória-« az j bau. Ezenkívül a Főtanács a kol-1 lektiv szerződés hatálya alá tar-1 tozó valamennyi munkavállalónak J március 31 után teljesített mun-1 kajáért-100 százalékos béremelést | állapított rneg. I értenek vele, akár vitábaszál! nak. Ami azonban az elhangzott válasz lényegét illeti, kissé csodálkozva 'tapasztaltuk, hogy a miniszterelnök úr kétségtelenül félreértette cikkünk tendenciáját. Teljes lovagiassággal, a támadó él legcsekélyebb jele nélkül, de kétségtelenül olyan dolgokat (magyarázott bele cikkünkbe, aminek pedig abban nyoma sem volt. Nagy Ferenc válaszából ugyanis úgy tűnik ki, mintha mi támadtuk volna a miniszterelnököt azért, mert a kormány élén még nem váltotta be, nem valósította meg azt a programot, amit és ezt, fenntartás nélkül elismerjük, . igen sok szempontból me*J is kaptuk. Tehát köszönjük a megtiszteltetést és elismerést és köszönjük Nagy Ferencnek, hogy várakozásunkat nagyrészt kielégítette. És éppen a demokrácia megerősítésének, az ország gazdasági talpraállitásának érdekében, amely szempontokkal Nagy Ferenc pécsi beszédének szellemét is szolgáljuk I — továbbra is türelmetlenül, de bizalommal várjuk, hogy a hét pontban leszegezett és a pécsi beszédben ismételten kihangsúlyozott ígéretek valóra is váljanak. Nagymennyiségű fasiszta sajtóterméket rejtegettek a pécsi Egyetemi Könyvtárban Win s Nándor főkönvvtáros állítólag nem tudott a rejtegetésről — Az önfeláldozó feleség, aki magára vállalta i felelősséget — Mi van Posner Gábor ezredes lezárt ládájában ? Egy évi börtönre ítélte a népbíróság a siklósi nyila'pár! egyik megalapítóját A hatóságok már hónapok óta hiába figyelmeztették a nyilvános és közkönyvtárak vezetőit, úgyszintén- a magánosokat is, hogy a birtokukban lévő fasiszta' sajtótermékeket szolgáltassák be. Legutóbb április 20-ig adták meg a végső terminust, ameddig büntetlenül lehetett volna ezeket a sajtótermékeket beszolgáltatni. Mindennek ellenére egyesek még máig sem. tettek eleget a kötelezettségüknek, úgy hogy rendőrségnek végre is hozzá kellett fogni az egyes könyvtárak ellenőrzéséhez, aminek során bizony igen sok helyen kerültek még elő indexre tett sajtótermékek és sokak ellen meg kellett indítani az eljárást. A tegnapi nap folyamán a pécsi Egyetemi Könyvtár' Szepessy-utcai helyiségében jelentek meg a rendőrség emberei, hogy a szükséges ellenőrzést megejtsék. Az eredmény meglepő volt, mert a könyvtárban elrejtve, nagy mennyiségű fasiszta termékeket találtak. Az elrejtett sajtótermékek nagy része a magas könyvállványok legtetején, ahol végig tenyérnyi bemélyedés van, volt elrejtve, ami azt bizonyítja, hogy a könyvtár vezetősége tudatában volt unnak, hogy amit oda elrejtett, az mind beszolgáltatandó sajtótermék. Mégsem szolgáltatta be azokat, Hanem inkább „jól“ elrejtette, nyilván arra számítva, hogy eljönnek még majd a „jobb idők“, amikor azokat onnan ia rejtekhelyről ismét bátran elő lehet szedegetni, hogy tartalmukkal továbbfertőzzék a lelkeket. A felelősség ezért a rejtegetésért természetesen Winis Nándor főkönyvtárost terheli, aki azonban nem akar tudni a dologról, ellenben a felesége magára akarja vállalni a dolgot, így akarván menteni férjét a felelősség alól. Nem valószínű azonban, hogy » férj ne tudott volna a rejtegetésről, ami egyébként majd a rendőri vizsgálat folyamán fog kiderülni. A véletlen közrejátszana folytán szerciztürik tudomást erről a botrányos esetről éppen 'akkor, araikor a rendőrségi* kutatás éppen javában folyt, így alkalmunk volt személyesen szemiiovre venni azt a hatalmas könyvhalmot, amit a kutatás addigi folyamatáig előhalásztfak a rejtekhelyekről. Az egész német, magyar és másnyel- vű fasiszta irodalom képviselve van ebben a gyűjteményben. Találtak azonkívül a könyvtárban elrejtve egv hatalmas lezárt ládát is, amelyről a könyvtár emberei azt mondják' hogy azt bizonyos Posner Gábor ezredes rejtette ott el elmenekülése előtt. Hogy mi van a ládában, még nem tudni, mert a rendőrség még nem nvi- totta fel. Lehet, hogy abban is tiltott sajtótermékek lapulnak, de lehet az; hogy fegwerek vannak a, ládában elrejtve, ami különben majd szintén Hamarosan _ kiderül. Találtak ott még ezekenT kíviil cgv teljes katonai cg ven ruhát is. karddal e«yütt, amikről s könyvtár emberei nem akarják tudni, hogy ki ..felejtette ott“. A közvélemény minde.n esetre nagy érdekíődéssiel várhatja $• vizsgálat eredményét, hogv megtudja kit terhel a felelősség egyik legnagyobb nvilvános könyvtár ilyen botrányos eljárásáért. A népbiróság tegnap délelőtt Dénes János 43 éves bádogosmes- ter, volt siklósi, jelenleg pécsi lakos népollenes bűnügyét tárgyalta. Dénes ellen azért emelt vádat u népügyészség, mert tevékeny részt vett a nyilaskeresztes párt 1938-ban Siklóson történt megalapításában, melynek első helységvezetője lett, s a pártnak megszakítás nélkül mindvégig tagja volt. Később lemondott ugyan vezetői tisztségéről, de a párt agitációs és szervező munkájában továbbra is résztvett olyképpen, hogy dr. Keck Antal nyilas képviselővel •állandó érintkezést tartott' fenn, ß. siklósi pártszervezet ügyeiben, pedig eljárt a pécsi megyevezető- nél. Mint ipartestületi alehvök is erősen szélsőjobboldali magatartást tanúsított. Ezeknek tudható be, hogy a község elöljárósága bizalmi férfinek jelölte ki a zsidók Siklósról történt deportálása alkalmával A tegnapi f «tárgyalásom iá vádlott maga' is beismerte, hogy tagja volt a nyiinskeresztes pártnál:. a terhére rótt cselekményeket azonban tagadta. Állítása szerint csupán azért lépett be a nyilas- keresztes pártba, mert erősen szociális érzelmű ember lévén, elgondolásainak és segitőkészségének valahol teret akart nyerni. Mint érdekességet említjük meg vallomásának azt a részét, hogy annakidején, lamiko-r Szálasi Pécsett a nyilasok részére gyűlést tartott s a gyűlés után a tagok kérdé seket tettek fel. Dénes a következőkkel fordult a későbbi „nena- zctvezetőhöz“: „Tizenötmillió magvart érdekel: az új szocialista államban, hogyan lesz megosztva a nemzeti jövedelem?“ Szálasi a fellett kérdésre Takonikus rövidséggel válaszolt: ..Mindenki elegendőt fog kapni!“ S amikor Dénes szerint ő éppen ezt az elegendőt kérdezte. — Szálasi nem volt hajlandó válaszolni. Több tanú kihallgatásai után « népbiróság beigazoltnak látta Dénes János pécsi lakos esetében a népellenes bűntett elkövetését s ezért őt főbüntetésül 1 évi börtönre, mellékbüntetésül pedig 3 évi politikai jogvesztésre ítélte. Dr. Boros István előadása Moszkváról a Magvsr Szovjet Művelődési Társaság iénykópkiállitásán Halálraitélték KolozsvárvBorcsa Mlhélvt A MOT jelenti: Kedden hirdetett ítéletet a budapesti népbiróság Kolozsvári-Borosia Mihály és társai bűnperében. A népbiróság valamennyi vádlottat bűnösnek mondotta ki és Kolozsvári-Borcsa Mihályt, valamint Kassai Ferencet golyóáltali háláim, Kerekes Bélát 15 évi, Bágyoni-Várú Andort 10 évi kényszermunkára ítélte. — A népügyész a Halálos ítéletekben megnyugodott, a másik két Ítéletet megfellebbezte. A vádlottak valamennyien fellebbeztek, a halálra ítéltek kegyelmet is kértek. Moszkva a leleplezett náci-szorvetkedésfől Moszkvából jelentik: A moszkvai rádió szemleirójj.i legutóbbi adásában foglalkozott azzal a ténynyel, hogy Németország nyugati megszállási övezeteiben az angol- kmerikai hatóságok nagyarányú náci szervozkedést lepleztek 1c. Nem nz első eset — mondja a hirmagyarázó —, hogy a nácik felütik fejüket Nyugatnémetországban. Ez a tény szorosan üsz- 1 szefügg lazaal az erélytelen politikával, amelyet a nácitlanitás torén az angol-amerikai hatóságok követnek. A Magyar—Szovjet Művelődési Társaság pécsi csoportjának fénv- képkiállitása, amelyet Nagy Ferenc miniszterelnök számos miniszter és a budapesti és külföldi sajtó képviselőinek jelenlétében vasárnap megnyitott, az ünnepségek befejezte és a fővárosi vendégek távozása után, továbbra is az érdeklődés középpontjában áll. Erre mutat a látogatók nagy száma, amely a hétfői nap is változatlanul megtöltötte a kiállítás helyiségeit. A Társaság vezetősége éppen erre a Szovjetunió és annak fővárosával kapcsolatban megnyilvánuló érdeklődésre való tekintettel rendezi meg a fénykép anyag adtia különleges környezetben és hangulatban, előadásait. Az előadássorozat első száma, hétfőn dr. Boros Istvánnak, m Társaság elnöké nők előadása volt Moszkváról. A szovjet települési forrnák áttekintése után a több mint négymillió lakosú Moszkvát mutatta be, amely valamennyi világváros közül, a legnagyobb szabású fejlődését mutatja aiz utolsó huszonöt esztendőben. Lakosainak száma az 1924-es állapotai szemben, tehát 22 év alatt több mint 100 százalékos emelkedést mutat. Ez a körülmény egymagában kifejezése annak az óriási változásnak, amely a Szovjetunióban az utolsó pár évtized alatt végbement. Részletesen ismertette Moszkva Akropolisát, a Kremlt, annak építményeit, a város egyéb történelmi emlékejt, majd a klói Hit ás on is Belépés díjtalan. bemutatott újabb közintézmények épületeit. Ismertetését arra célozva, hogy sokam kételkednek a Moszkvám vonatkozó tervek kivitelezésének lehetőségeiben, ia következőkép fejezte be: „A Szovjetunió a világ technikailag legjobban felszerelt és leghatalmasabb hadseregé’1 úgyszólván egész Európa eli«n mozgósított fasiszta hordáit tönkreverte. Sokkal kevesebb energb felhasználásával fogja nemcsak i Szovjetunió, de Moszkva átépítésének tervét is végrehajtani“. ELöADAS A SZOVJETUNÓ KÖZLEKEDÉSÉRŐL Aki tudja, hogy a Szovjetunó milyen hatalmas területen — födünk egyhatodán —■ fekszik. :lI| nak részére önként adódó izg*1 mas probléma, hogyan tudják 1 •közigazgatás, a gazdasági é,c és kultúra szempontjából, ezeke a hatalmas területeket áthidalj A legészakibb sarkvidéktől a de nzr.'ki sivatagokig és exoti’kus v: dékekig nyúlnak a Szovjetunó közlekedési vonalai. Hogy e. milyen feladatok megoldását, m1 Íven nehézségek .'áthidalását é' gigászi erőfeszítéseket jelent *' ról nyújt érdekes képet Ste>" metz István mérnök előadás« hó 3-án, szerdán délután f«J órakor a Magyar—Szovjet M“ lődési Társaság fénvtoépkiáHitáS* f Baranya vármegye Múzeuma, ■ 7' chcnyi tér 12.) Az előadás citn A Szovjetunió közlekedése- ' Érdeklődőket szívesen látunk