Új Dunántúl, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1946-02-21 / 43. szám

IP © L *. Oüs sPft« it M O ZIüe HHU R A N i AH! Csütörtök-péntek, február 21-22, Csütörtök-péntek., február 21-22, Csütörtök-péntek, ftbrnir 21-22., Az izgalmak filmbe: Mariene Dtetoc<ü iúres íiimje. Miszer üeüO Buttykay Emmi, Várkonyi Zoltán. türke sátán Margaret Kennedy, Leslie Ajüss Imii mm UtUwfc: hétLnznap 4, 4 inkor Itósáüofc: títkCixip á, k órrnkt Ri4*44mLi héilSiaap 4, t árakor lárcius végére ezer anyanyulat adnak továbbszaporítás céljaira Pécsnek jromlott élelmezésünkben a hezobb tíz emberi táplálko- z nélkülözhetetlen három nyag, a zsírok, szénhidrátok lérjeíélék közt a fehérjék- biz­su a legfontosabb. Magyarán ín hús. Arnig a szénhidráté- (.zsírokat közvetlen formában megkapja úgy ahogy az ein­est, addig fehérjét csak hús lúnánk a szervezetnek jut- Elsörendű problémánk tehát, 'pen lehet ezen a téren vala- n formában segíteni. Üj Dunántúl megindított irozatában már rámutatott milyen nagy jelentősége len- özei! átásunk szempontjából yanok is belekapcsolódnának állattenyésztésbe, akik addig foglalkoztak tenyésztéssel, az alábbiakban egy másik ra szeretnénk lelhivni olva- figyelmét, mint amellyel a iten nagy mértékben tud­óját erőnkből segíteni s ez*- myúl-akció. niya vármegye közellátási mybiztosságán érdeklődtünk, m is áll ez az elgondolás, belőle valami, mikor és mi- eltételek megvalósítása szűk - bozzá. ^aranya vármegye közellá- -onnánybiztossága — mon. jntormátorunk —» már meg-, ffa az akciót, hogy részint 'lapon Baranya megye terü- 1 legalább ezer, ha lehet i5' ha nem, ezután beugra- 'nv anyui at szedjen össze s ossza azok számára, akik 'óznak fialtatásukra. Milyen feltételek mellett kiosztani a nyulakat? megbirkózunk a helyes megoldás kitalálásával is.- Ks kifizetődik a szaporítás? — Feltétlenül! Egy nyúl 15—16- ot fiadzík egy évben. A szaporulat éppen a legkritikusabb időre, jú­liusra lesz vágható. Tartásuk sem­miféle kiadást nem jelent, hiszen egyszerű faládában helyezhetők el i nuylak, élelmezésük pedig fű­vel oldható meg. Hozzá kell az elgondolás mérle­gelésénél mindehhez számítani, hogy az akció ú j tenyésztők be­vonását célozza. S ha figyelembe vesszük azt, hogy a kisállatte­nyésztés egyik vagy másik formá­jának, akár a húsnyúl, akár a baromfitenyésztésnek az ezen a te­rületen már tapasztalt tenyésztők mellett újabb híveket is sikerül megnyerni, akkor máris javul közellátásunk s különösebb erő­feszítés nélkül, de a tömegek be­kapcsolódása folytán közelebb ju­tunk egyik legnehezebb évünk át­vészeléséhez. A fontosabb tudnivalókat a hús- nyúltenyésztéssel kapcsolatban egyik legközelebbi cikkünkben is mertetjük meg olvasóinkkal. „Molnár Erik nem az akták embere“ Viliéxnínteiju Eaitnya közegé&2sé<>ügyi í elyzctéről szerelni mondom, csere- l| 0 falutól, a tenvésztőknek Mindössze azt kell megigér- oogv a szaporulat eqy bt­' rósz.ét felajánlják a közel- \ 'nig a többivel önmaguk feznek. Mikorra tervezik az áldását? a legközelebbi föjegv- Jekezleten megbeszéljük, a ‘ to*5 mennyiséget horivan le- biztosítani. Magát a kiosz ? igénylők között március vagy április elejére-» sze- , nyélbe ütni. Ekkor már az ,s °tyan lesz, hogy a vem- Vít elpusztulásától nem kell konyhahulladékkal, lev Molnár Erik elvtárs népjóléti miniszter képviseletében Simono­vich István elvtárs miniszteri ta­nácsos már töb napja Pécsett tar­tózkodik, hogy tanulmányozza Earanyavánmegye közegészségügyi helyzetét, m aktuális problémá­kat és felülvizsgálja azokat az in­tézkedéseket, amelyeket a fellé­pett tiiuszvcszély elhárítása érdé- j kében már eddig foganatosítottak. Alkálmanuk volt egy villámin­terjú idejéig beszélgetni Simono­vich elvtárssal. — Molnár Erik népjóléti minisz­ter — kezdte —, nem az aikták embere, azért küldött, hogy ta­pasztalatból ismerjem meg a bara­nyai állapotokat. — És a tapasztalat ? Kielégítő? — Pontosan. A tiszti főorvosi hivatal mindent megtett, amit te­hetett. Ami probléma megoldat­lan. ahhoz mindenek felett pénz kellene. — Kellene csak? — Hát igen, amíg Nyugatra ! hurcolt értékeink, felszereléseink akció vissza nem kerülnek ... — Baranyában mi a baj? — Ami baj van. az ncm_ bara­nyai. Itt vannak kitűnő kórházak, épen. üzemképes állapotban, de nincs orvosság, azért nem tudnak dolgozni. Pld. a mohácsi tüdő­füvekkel is könnyű lesz az anyát. 'hdenféle fújta számba m­épnen azért akarunk szerezni r> armészetesen, hiszen a hús a féléket ü*k S7nPonilata a maximális, ,i legkisebb, mert I előfeltétellel valósul Üv lrmadik: a húsézüksé'Jst U‘ ? formájú megszerzése, ízletes feltételek? „ neip alakultak ki non- probléma pavilion. — Mi kellene helyi vonatkozás­ban? — A megyétől a tisztiorvosok számára fuvar. — A tifufjzhelyzet? — Hatóságilag mindent megtet­tek, ezt meg kell állapítanom, amit lehetett. Azonban nem sza­bod elfejeltem, hogy járvány el­len nem elég az orvosi kar, a védőnpk munkája: minden embernek össze keli fogni, elkerülni a fertőzést, megakadá­lyozni önmagára való vigyázassál a ragály továbbhurcolását. — Különleges intézkedésre van e szükség? —, Nincs. A védekezés érdeké­ben többet mi sem (ehetnénk. — Mit várhatunk? — A népjóléti minisztérium min­dent megtesz, hogy íuz általános 3 igv baranyai orvosi problémákat is sikeresen oldja meg. Ha időben nem megy olyan gyorsan, mint kellene, annak oka: pénz, pénz, pénz! «Bwensna«» «au« «rhmmmmmhmmmm HÍREK Adópengő: 4.27 pengő I — Az IDEI BÁLI SZEZON leg kimagaslóbb eseménye lesz a MKP nagy farsangi bálja március 2-án a Munkás Kultúrházban (volt nem­zeti kaszinó). — A Magyar Nők Demokratikus szövetségének mecsekszabolcsi falusi csoportja ismét szép példá­ját adta áldozatvállalásának. A gyermekakció keretében gyűjtést rendezett, amelynek az eredménye • következő: 30 kg bab, 42 kg burgonya, 28 kg kenyérliszt, 8 kg finomliszt, 40 drb tojás, 1 kg zsii, I kg étolaj és pénzben 865.870 P adtak a pécsi Nőszövetség köz­pontjának. Ezenkívül még egy ko­csi szenet és 100.000 pengőt a Krisztus Király Szövetségnek szál­lítottak le. A mecsekszabolcsi Nép­konyhára 10 kg babot, 15 kg bur­gonyát, 5 kg íelesborsót 1 kg ét­olajat és 5 drb tojást adtak, ami­ért a Nőszövetség ezúton is kö- - zönetet mond a mecsekszabolcsi község lakosságának kedves ada leozáaisért. — „Az örök Magyarság — mai kérdések" című előadássorozat f hő 21-i, csütörtöki előadása elma­rad. Legközelebb f. hó 28-án, csü­törtökön. Debreczeni László beszél a Magyarság és keresztény, ség címmel. —- A Természetbarátok Turjsta Egyesülete pécsi csoportja hivata­los óráit ma, csütörtökön délután 5 órakor tartja, hivatalos helyisé­gében, Szakszervezeti Székház, STo vár meg irn i V étgondolásra Pl . tér• toár vemhes anya. « akkor meg kell ol- k°k elhelyezésének, el- Pr°blémáját is. De majd Sttona !°s°k Neveimébe. A sü­r'erei^osztálya felhívja a rátái . '‘oyelmét, hogy az haltázott fát Sow^óként 288.000 (Két- ^Yolcezer) P-ért ab '•°‘Vó a fára igényt Tna ^ "én délután 3—5 arfeslúleten pénzzel 6 's^bb; - , r96s intézkedés, v lf'f.ofkezöket fiqye- V'égehetank, A ««kosz­ttv' &,S*akos*tAlv 22-éii, órakor munka L‘an. tárgyában tag. '»J1 Stovjlín 87 Általános u Festócso­és t®t tart, melyen sotelezö. A gyermek akció szerdai napja A gyermekmentő akció bizott­ságához szerdán reggel elsőnek Virág Ferenc mugeapüspök jutatta el 10 millió pengős adományát. Egyébként a gyermek akcióban el­sősorban is Pécs város kereskedő- társadalma veszi ki a részét. Az akció bizottsága bízik abban, hogy e példát Pécs egész társadalma követi és várja a fokozottabb adományokat. A Pécsi Kereske­dők Testületéhez beérkezett új- <abb admnánvok: Balc-úk Jáno-né 3 n iii/ió P. Brucker Géza 1 málló P. Möller Rudolf 1 millió 500 ezer p' K vács József 500 ezer P. Glöckner Gyula 1 millió P. Ku>s Arta! ICO ezer P, Burkert Ant-lné lüó ezer F. Kallós László 100 ezer 1 V,u ta: László 1 millió 5C0 -zer P Schadt Feiencné 800 °'-r K Hamer! kesztyűgyár 2 millió 500 ezer P, Spitzer Gyula 200 ezer P, Steiner Antal és Fia 3 méter szö­vet, Benedek Károly 1 lcúnvka- ruha és 3 fejkötő. Stark Tibor 1.60 méter szövet, I pár zokni. Természetbeni adományok: .—■ Francz Fyörgv 10 csomag mosó­por, 10 kg. bab. Kerner József 10 kg. vegyes, Stégcr Mária 2 kg. burgonya, 1 kig. köles. Kőtőlák János 5 kg. árpakása, Árvay Gyu­la 5 kg. bab. Patavger Nándor 3 kg. bab, 2 kg. mandula, Trapp József 2 kg. tészta, Jcger Géza 2 kg. bab, 3 kg. liszt, Váradi Má­ria 2 kg. bab, 2 üveg paradicsom, Mostbacher János 5 kg. bab, Scherer Adám 5 kg. bab, 1 kg. tészta, 1 kg. fdesborsó. RÁDIÓMŰSOR Jilin iciifuir 23-10 a Kisiparos as ttreMM a munkás HiMuríDman (volt Nemzeti Kaszinó) FEBRUAlt 21. CSÜTÖRTÖK 6J0: Falurádió. 6.45: Hírek, mű­sorismertetés. 7.05: Reggeli zene. (Hanglemezek.) 8.00: Mi újság a oiacon? 8.15: „Egy kis hangulat — munka közben". (Hanglemezek.! 0.00: Lakatos Sándor cigányzene, kara muzsikál. 10.00: Hírek. 10.30: Kereskedelmi középiskolai tanulók rádióoktatása. 12.00: Déli harang, szó, hírek. 12.15: Radics Gábor jazzegyüttese játszik. 12.45: Tán­cos ifjúság. B. Csánvi Piroska elő adása. 13Í00: A rádiózenekar ját- szik, vezényel Polgár Tibor. 13.45: A munka híradója. 14,00: Hírek. 14.10: A nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 15.15: Rádióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hí­rek. 16.10: Ligeti Magda dr. elő­adása: A mindennapi élet bűnei. 16.25: Basilides Mária énekel, zon gorán kíséri Raics István. Schu­bert müvek. 16.45: Az oroszországi villamosítási évforduló. László Aladár előadása. A Magyar—Szov­jet Művelődési Társaság műsora. 17.00: Párthiradó. 17.10: Liszt ma- gyár rapszódiái. Pázmán György -ongorázik. 17.35: „Ludas Matyi" Régimódi komédia két részben A szünetben, kh.: 19.00: Hírek, nemzetközi Vöröskereszt köziemé, nyék. 20.40: Hirek. 20.50: Hírek és krónika orosz nvelven. 21.00: Mű­sorismertetés. 21.05: A nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 21.15: Kamarazene- (Hanglemezek.) 21.50: Hirek és krónika angol nyelven, 22.00; Hírek. 22.15: „Pezsgő dalla­mok". (Hanglemezek.) 22.50: Hírek és krónika francia nyelven. 23.00: Napi* hírösszefoglaló. 23.10: Hang­lemezek — Halálozás. Vörös Antal ny. pénzügyőri főszemlész temetése február 21-én délután *7*3 órakor lesz a központi temetőben. Brüll Jenőné sz. Haasz Éva február 19-én éjjel, 21 éves korá­ban elhunyt. Temetéso ma, csü­törtök délután '/23-kor lesz az izraelita temetőben. —■ Erika cipőkrémet kérjen min­denütt. — A kereskedelmi alkalmazot­tak szakszervezetének 1946-ra meg­választott tisztikara a következő: Tiszteletbeli elnök: Rudolf György, ügyvezető elnök: Lőcsei Ferenc. Alelnök: Molnár József. Titkár: Szendrődi Ferenc. Pénztáros: An­gyal István és Nagy József. Ellen­őrök: Károlyi Imre és Sulteisz Ferenc. Háznagyok: Tarlós Ödön és Sátori József. Jegyzők: Bánkúd István és Papp Antal. Könyvtára sok: Békési János és Darányi Gab­riella. — Felhívás a baranyai méhé­szekhez. A Baranya vármegyei Földbirtokrendező Tanács felhívja vármegye méhészeit, hogy a ta­nácsnak — Pécs, Széchenyi-tér 14 szám —- jelentsék azonnal azokat a volt volksbund ,vagy volt ura­dalmak még szét nem osztott vagy már szétosztott méheseit, amelye­ket a helytelen kezelés és gon­dozás végveszéllyel fenyeget. A j tanács terve az, hogy körzeten­ként a szóbanforgó méhesekből szövetkezeteket létesít, melyek ke­zelését erre önként vállalkozó meg­bízható szakavatott méhészekre bízná. A tanács kérése továbbá, hogy amennyiben szükséges, a méhészek a méhcsaládok meqmen tésére — utólagos honorálás fejé­ben — ott, ahol szükséges, azon­nali segítséget — etetés — nyújt­sanak, — A pécsi Kamarazenekar vo­nós-együttesének első bemutatko­zása. Á Pécsi Zenekedvelők Egye. sülete nagyszerű müvészeseménv- nyel örvendezteti meg Pécs közön­ségét. Nemrég alakult meg ugyan. :s Pécs legjobb művészeiből eqy kamaraegyüttes, amely Sirio Pio- vesan betanításával és vezetésével folyó hó 26-án délután 6 órai kez­dettel tartja első bemutatkozó hangversenyét a Munkás Kultúr- szövetség székhazában. Műsorukon sz.erepelnek: Haydn Echoja, Hän­del D-moll concert je, Vivaldi A- moll concert je, továbbá Takács „Régi magyar tánc-szvit'je", amely egyben a műnek ősbemutatója is. Ugyanakkor mutatkozik be a Pé­csi Zenekonzervatórium Kamara- kórusa is, amely Maros Rudolf vezetésével XV--XVII. század! kórusmüveket ad elő. A jegyeket az Idegenforgalmi iroda árusítja február 21-tői kezdve. — A KERESKEDELMI AL V1.MÁ­ZOTT VK FIXE TÉSRENDEZÉSE. A Pécsi Kereskedők Testületé közli az alkalmazottakat foglalkoztató érdekelt tag újaival, hogy a keres­kedelmi alkalmazottakra vonatkozó kollektív szerződést megkötötték és azt ma, csütörtök délután ‘A4 órakor tartandó értekezleten is­merteti a Testület. Tekintettel arra, hogy a kollektiv szerződéssel kap­csolatos tudnivalók minden mun­kaadó számára igen fontosak, az érdekeltek teljes számú megjele­nését kéri a Testület elnöksége. — A Képzőművészek Szabad Szervezetének vezetősége felkéri. ugjait, hogy hétfőn, 25-én délután ' órakor jelenjenek meg a Városi úzeumban. ahol tisztújító gyű­lést tartanak. — Rendőrbírói Ítélet. A pécsi rendőrbíró Csizmadia Ilona 2! éves pécsi lakost munkakerüléséri 30 napi elzárásra Ítélte. Rendőrségi hírek. Szőke Józsefné, István-utca 17. szám alatti lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen betöréses lopás miatt, amit azáltal követett el, hogy távollétében lakását ü- kulccsal telnyitotta és egy ezüst cigaretta tárcát 5 millió pengő ér­tékben ellopott. — özv. Fischer Agostonné, Perczel-u. 34. sz. alatti lakos, feljelentést tett az-ismeret­len helyen tartózkodó M i k ó Mar­git ellen csalás miatt, amit azáltal követett el, hogy megjelent nála és albérlő jének, B i s c h o t Rozá­liának-a holmiját elvitte azzal, hogy az illető barátnője és ő küldte érte. özv. Fiscnerné jóhi­szeműen kiadta a holmikat és -ké­sőbb kiderült, hogy Mikö Marqit- -.jV ilyen megbízatása nem volt. — Tóth Mártonné, János-utca 8. sz alatti lakos, feljelentette Hars­fai Alfrédnó állítólagos bajai la­kost sikkasztás miatt. Hársfainé egy női télikabátot, egy ruhát, égy kombi net és nyaksálat kórt tőle kölcsön két napra, de azokat nem vitte Vissza. Állitólag Hárs­fámé többeket is hasonló módon becsapott. Ö a felesége arf.ak a Hársfai Alfrédünk, aki ellen so­rozatos betörés miatt nyomozás van folyamatban. — A rendőrség mindhárom ügyben megindította a nyomozást. HASZNOSNÁL magánúton !i! F IUME-UTCA 45. vemmnmmmmmmmimmmimmKKmn — Anyakönyvi hirek. Házasság- kötések: Friedmann Márton, vár­megyei rendőríöhadnagy és Har­sányt Julianna, Dr. Székessy Ist­ván, szolgálatonkívüli őrnagy és Mitró Margitj ifj. Simon József fuvaros és Hácz Irén; Rpzge Fe­renc, városi tisztviselő és Gerber Katalin; Kóbor Jenő, gépkocsi- vezető és Bogár Mária; Jakab Imre hentes és mészárossegéd és Henye Anna; Kapan P^l textP- kereskedősegéd és Wagner Ju­lianna; Biharvári Géza asztalos- mester és Bükösdi Margitt Inczédi István Máv. fütő és Györvári Ju­lianna; Rákos László hentesmester és Dolofcsák Erzsébet; Dergez Bér- tálán hiv. főtörzsőrmester és Ila Margit; Láng János autószerelő- segéd és Gömör Margit; Varga Jó­zsef kereskedőseged és Hortobágyi Mária; Varga Etele orvostanira!!- gató és Erdei Julianna. — Halálo­zás: Wosztrovszky Gusztávné Kneuzich Julianna rk. 87 éves; Fliegl Ede magánzó rk. 68 éves; Hamvas Rajmár, vendéglős rk. 54 éves: Schiffrich András építőmes­ter, rk. 86 éves; Jaághi Laura rk. 73 éves; Kis György kovácsmester, r.k 74 éves; Dolezái Ferencné sz. Lang Anna ág. h. ev. 29 éves; Schatzl Pál rk. 2 éves, Gyod; Szinkstein János bognár, rk. 85 éves; Miskei Sándor rk. 8 éves, Király István gazdálkodó, rcf. 69 éves; özv. Géczi Istvánné sz. Deli Erzsébet, rk. 75 éves; Szabó József rk. 66 éves; Papp János napsz, rk. 62 éves; Itiszka Ignác kötél­gyártó, rk. 68 éves, Budapest; Ke­nyeres János földmives, rk. 65 éves; Borbás Irén rk. 23 éves; özv. MÜhl Mihálvné sz. Moskovics Frida, ág. h. ev. 66 éves; Novinec József magánzó, rk. 72 éves; Pro- baszk a Tamás nyugb. szénbányász, rk. 88 éves; Tróbert Mária rk. 59 éves; Hergert Mária és Erzsébet t napos; Hopp Márta Tk. 19 hóna­pos; Csiki Katalin áq. h. ev. 18 éves: dr. Szágvi Károly ügyész­ségi alelnök, rk. 69 éves. ÚJ DUNÁNTÚL |T)

Next

/
Oldalképek
Tartalom