Új Dunántúl, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1946-02-17 / 40. szám

Egymást vádoljál?: Szálast alvezérei a IVépbÍFÓság előtt Budapestről jelenti a MOT­álasi Ferenc és társai főtárgya psán szombaton délelőtt a nép jiróság Vajrua Gábor volt belügy minisztert hallgatta ki. Az elnök Vájnának 1944 március 19-ét kö­vető tárgyalásairól olvasott fel, amelyeket a németekkel folyta­tott A vádlott elmondja hogy .öhb 'zben tárgyalt Veeeenmayer- rel, de mindig Szálasival együtt, ttki rendszerint visszavonult Vee- scnmayerrel és a tárgyalások lé­nyeges része négyszemközt foiyt vetkezmények a halált jelentik. Számtalan éjszaka vívódásai után az igazságnak tartozom annak be­vallásával, hogy helytelen úton jártam és tisztán látom a mérhe- reten kárt amely az október 15-i események után bekövetkezett. — Hazámat ünnepélyesen megköve­tem Kemény a továbbiakban bevall­ja, hogy a propaganda hatása alatt minden kritika nélkül ve­tette magát alá Szálas! akaratá­nak és a nyilaspárt diktatórikus fegyelmének. Ezzel a szombati tárgyalás véget is ért és a leg­közelebbi tárgyalás hétfőn 9 óra­kor lesz. A NOT goiyóál*ali halálra súlyosbította Fialó Ferenc ítéletét Vájná tagadja, hogy bármiféle belpolitikai adatot kiszolgáltatott *, volna a németeknek Tagadja, hogy Szálasi a kormányzó ellen­kezése ellenére is készült átvenni a hatalmat. Az emlékezetes napon a Verbőczy-utcai palotából kijö­vet Szálasi csupán annyit mon­dott. hogy a kormányzó lemon­dott és az állam vezetést ráruházta Bevallása szerint ő sem tartotta alkotmányos rendelkezésnek ezt a megoldást Az elnök ezután a Magyarság október 19-i számából idéz. mely­ben Vájná Gábor arról nyilatko­zott. hogy „A hungarista mozga lom október 17-én aiz árulók féi- roállitása után átvette a hatalmat“ ör Kovarcztó! október 15-e után egv jegyzéket kapott — mondta ez elnök — amely 40—50 balol­dali, vagy kommunistagyanus egyén nevét tartalmazta, akiket ön aztán internáltatott. Kovarcz mutatott nekem egy jegyzéket — ismeri be Vájná — ezen több száz személy neve szerepeli — Azt mondtam neki hogy ez marhaság ennyi embert felesleges intemál- tatni, válasszunk ki belőlük 30—40 embert. A székes-fehérvári püspök internálása akkor történt — vaü- jí be Vájná — amikor a nétne tek visszafoglalták Székesfehér­várt Vájná a továbbiakban beismeri hogy a bűnügyi nyilvántartó ak­táinak külföldre szállítását ő ren- * delte el, továbbá azt, hogy 1945 februárjában német kívánságra el­rendelt« a Dunántúl területén a vegyes házasságban élő zsidók összesesedéséti ezeket részben in­ternálták, részben rendőri felügye­let alá helyezték. Beismeri, hogy az értékek külföldre szállítását Is ő rendelt« el. Ön Szálasi megbízása alapján már a korábbi években rendsze­resen továbbította a kommunista- gyanus, vagy baloldali egyének jtgyzékét — állapítja meg az el­nök. Csak a szabotázs vagy a hűtlenség gyanújával kapcsolatban — ismeri be Vajne. Aiz elnök ez­után ismerteti Vajtm rádióbeszé­dét amelyben kijelentette, hogy nem ismeri el 9 menleveleket, az idegen útleveleket, és a kikeres/- te'kedé&t Vájná hangoztatja, hagy az atrocitások ügyében vizs­gálatot rendelt el és azt állítja, hogy Gerät figyelmeztette, tartsa embereit szigorú kordában Gera tagadja, hogy ilyen irányú figyel- n ■ ztetést kapott volna. A továh hiakban Vájná beismeri, hogy a személyi kitelepítés az ő hatás­körébe tartozott. Jankó Péter elnök ismerteti Vájni* egyik feljegyzését, amely­ben beismeri, hogy a zsidókat a svájci követségről a nemzetközi jog megsértésével szedette öaszc IJjahh szünet után Jankó elnök közli, hogy Kemény Gábortól írásban beadvány érkezett, amely­ben a vádlott kéri, hogy őszinte egnyilatkozáróna adjanak nem alkalmat de úgy hogy a többi vádlott ne legyen jelen, hogy le­küzdhetetlen gátlásait leküzdhesse. Az elnök elrendeli Kemény Gábor Víáliitását aki remegő hangon oi- •Hsaa fel nyiotkozatit Határozón Megrendüléssel és mélységes faj­dalommal tölt el mindaz a nyo­morúság. amely hazánkra szakadt — hangzik a nyilatkozatban — Tévedéseim következményeit vél- lalom még akkor la. ha eeek a kő­ÚJ DUMÁNrút MTI jelenti: Szombaton tár­gyalta a Népbiróságok Országos Tanácsa Fiain Ferenc volt nyi­las sajtófőnök bűnügyét, akit a népbiróság életfogytig tarló kényszermunkára vielt. A NOT az ítéletet megsemmisítette és Fialát golyó általi halálra Ítélte Az ítélet indokolása hangsúlyoz­za, hogy Fiala éveken keresztül A pécsi tanulóiífuság részére is bemutatták a Szépség ünnepét Lapunk ajánlotta elsőízben az illetékes fórumok figyelmébe a ..Szépség ünnepe" c. monumentá­lis színes orosz filmcsodn vetíté­sét a sajnos még nem mindig demokratikus szellemben nevelt tanulóifjúság részére. A fiatalok egyórás turnusokban nézték meg a gyönyörű filmet és annak ha­talmas ereje és művészi értéke bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúságban megfelelő szemlélet alakuljon ki a dolgo­zók hazájáról, a nagv Szovjet­unióról és szabad ifjúságá­ról. Az előadások rendezése a pécsi Magyar-Szovjet Művelőgési társaság külön érdeme. Az OTI járulékok adó pengőben fizetendők A pénzügyminiszter 81.600. VTI-< 1946. számú rendeletc alapján az O. T. I.-t illető mindennemű kö­veteléseket adópengő értékben kell befizetni A munkaadó ér­deke, hogy a járulékokat a befi­zetés napján befizesse, mer* amennyiben a befizetés késedel­mesen történik, a befizetés nap­jára jelzőszám figyelembevételé­vel aaópengőhetf kell kiegvertli íeni. Egyidejűleg ffgvelmo/.tcri >7. O. T I. a munkaadókat, hogy a kalóriaértékben kifizetendő jn- vadalmazást is be keil jelenteni az Intézet kerületi pénztáránál. A román rádió éles támadása Ma ni 11 ellen A román rádió rendkívül éls* hangú támadást intézett Manie és Bratinan ellen, hangoztatva hogy Maniu vezetése alatt álló reakciós elemek vissza akarják állítani az előző rendszerek át- kos korszakát, nyomorba akar­ják dönteni a román lakosságot és a demokrácia leple alatt anarchiát szítanak mi szi m Mi les* a hézhelyoazíáwal? Örömmel vettük tudomásul, h°gu a földigénylő bizottság az utóbbi időben eredményesen el kezdte a házhMjparcellák kiosz­tását, azonban sajnos az utóbbi időben az abbamaradt érthetet­len okokból. Pedig már itt volna az ideje, hogy a házhelyek ki­osztása minél gyorsabban meg­válóéul jón, mivel a kerti munká­latok ideje it elérkezett Ezért szeretnénk tudni mi lesz a házhe­lyek további torsa (Aláírások.) szélsőjobboldali magatartást ta­nusított és akkor, amikor elvál­lalta a sajtófőuöki tisztséget, en­nek a szellemnek jegyében foly­tatta nemzetrontó és háborúra uszító munkáját. Fiala és védő­je kegyelemért folyamodott A NOT az iratokat az igazságügy­miniszter utján a köztársasági elnökhöz terjeszti fel. Jelentik még**. Az új magyar-román árucsere- forgalmi egyozmény megkötésére a napokban magyar kereskedelmi küldöttség utazik Bukarestbe. * A svéd gyermekmentő szövet­ség 31 tehergépkocsin 100 tonna szeretetadományt küld a magyar gyermekek részére. A 31 teher­gépkocsi szombatra virradó íj­szaka érkezett Budapestre, a Los Angeles: Németországot és Japánt nem hívják meg atz 194S. évi londoni olitnpiésgra. Olaszor­szág részvétele még bizonytalan. A Szovjetunió első ízben vesz részt az olimpiai küzdelemben. * Széllé Lajos magyar ügyvivő csütörtökön délben megérkezett Stockholmba. Repülőgépe vasár­nap indul vissza Budapestre na­gyobb rakomány svéd gyógyszer rd. * Hivatalosan közük, hogy Nev- york legmagasabb felhőkarcoló­ját, egy- 102 emeletes épületet jelölték ki az egyesült nemzetek szervezetének ideiglenes szék­hazává. * Mackenzie King kanadai mi­niszterelnök bejelentette, hogy április elején megkezdi az euró­pai megszálló csapatok hazaszál­lítását. A hazaszállítás «zeptem bérré be is fejeződik. Kultúrdélután a Sörgyárban A Munkás Kultúr Szövetség va­sárnap délután fél 5 órai kezdet­tel rendezi meg „Apostolaink" című iroda Imi dehiláhját a Fan nonia Sörgyárban. A Munkás Kultúr Szövetség kultúráiig tevékenységének új ál loraáMhoz érkeztünk A múlt nsárnapi dohánygyári szereplés után most egy másik üzembe lá­togatnak el. előadóink és szerep­lőink, köztük Pécs legkitűnőbb kulturális vezetői. A Munkás Kultúr Szövetség va llíhan act a hivatását igyekszik teljesíteni, ara-elv magában az tilnívezésben van, tehát a munká­sok között vajó kultúra terjesz­tése Az elmúlt rendszer hiányát akarja most a Munkás Kultúr Szövetség a lehető leggyorsabban pótolni. Ehhez azonban tártjainak a jószándéka nem elegendő Mér: sok száz és ezer tagra és raun kasra van szüksége, akik a* elő­adásokon ott lesznek Most .senki sora hozhatja fel. hogy nines pénze, hiszen a Munkás Kultúr Szövetség előadásai teljesen in- gvenesrk. Munkástársaink jöjjetek minél többen, hiszen városunk legkivá- híbb kultúrhnreosai fognak fel­lépni Deák Rózsi, Berki Irén. Kardos Tibor dT. egyet. m. tanár, Dr. Székely György, Molnár Ká­roly, Várndi Károly és a Polgári Datoskör. Azonkívül a bőrgyár! műkedvelők. A mimszteríonács a gyermekekért Dr, Ember Kátmt bányák áítam Február 11-i számunkban meg-’ írtuk, hogy a pécsi kerülethez tar­tozó szénbányák államosítási mi­niszteri biztosaként Hegedűs Ti­bort nevezték ki. Mint most meg­tudtuk, fenti információnk téves volt. A szénbányák áFfamositá- sával a helyzet az, hogy az ország szémtermelŐ vidékeit négy kerü­letre osztották fel ée mindéin ke­rület élére egy kormánybiztost ál­lítottak. A pécsi kerületi államosítási biztos, akinek hatáskörébe te­hát az egész pécsvidéki szén­medence hányái tartoznak: dr. Ember Kálmán főtanácsos, bá- nyükapUány. in a pécs-kerütetí 0mtási biztosa A kerületi kormánybiztossá*}«* belül az egyes bányaüeemekhea is beosztottak államosítási kor­mánybiztosok, így lett a péc« DGT kormánybiztosa Hegedű* Tibor, míg a budapesti igazgató­ságnál dr. Eosedb Bálint Tamás. DGT-hez az államosítás kapcsán egyébként az ipar ügyi miniszté­rium főleltározónak Benedek Lás®- ló ok'l. gépészmérnököt, hite» könyvszakértőnek pedig Tóth Kálmánt rendelte ki. A Salgótar­jáni Kőstüénhánya RT kötelékébe tartozó ,de ugyancsak a pécsi ke­rület alá rendelt nagvmányok— szászvári bányák államo!»tá»i bi*- tosa pedig Bukovszky János bá­nyaigazgató lett. Emherhalállal végződött a tolvajfogó A vidéken a sváb volksbundisták lopkodják a telepesek állatállományát környékbeli telepesek kn:,^f- már töbj) panasz érkezett *» ' ^ őrségre sváb volkshondistgj*. t len, akik állandóan lopkodj11.0 telepesek juttatott állsís'TvJl nyát, különösen a baromfi018 f\< fosztogatják Fmintt nagy s kóseredé*! a telepesek körei’ volkshuiulistúk ellen és ezre1 , i’varázható a fentleírt, e®**! ^ hallal végződött tolvajfogóig# is. amelvnek nvonión » r<‘n' > Bíró Lajos, palotabozsoki la­kos f. hó í 1 -én este f 1 óra táj ban, hazafelé menet észrevette, hogy széTŰskertjében három alak bujkál a kajlak között. Egv sző­lőkarót vett magához és az egyik kazal tövében lapuló alak'a súj­tott kétszer, háromszor., mire a másik lj^ttő futásnak eredt. A leütött embert azután bevitték a közeli házba, ahol kimosták a «térből, amikor i* kiderült, hogy az Thum József ottani sváb volksbundistával azonos. Mintán az illető súlvos sérüléseket szen­vedett. beszállították a mohácsi kórházba, ahol anélkül, hogv ma gához tért volna, f. hó C5-án meghalt A másik két társáról közben megállapították, hogv Wéber Alajos és Hess* Anna ot­tani lakos sváb volksbundisták -k-k az eset után a községből el lien éltül tek A vármegyei rendőrség Bírót őrizetbe vette és n nvomozás le­folytatása után át fogiák ,*,? az, ft^énzaégnek. Megállapította • nyomotós, bogy « ottani (9 tovább folvtatia a nvoiuoz korábbi panaszok Morvában Jól haladnak a mai román egészségűé?1 kapcsolatok A Molnár F.rik népjóié1 ter elvtár» é* Bagd*»**® y^é1* közegészségügyi ngb'i«1'’1’, , (nvT folytatott tárgyalások er ,p|í* képpon dr Zacbők 7x>Mán ® léti államtttkár *omb«tor* niába indult

Next

/
Oldalképek
Tartalom