Új Dunántúl, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1946-02-10 / 34. szám
j& MnaiiL a A magyar társadalom és államforma fejlődésének főbb mozzanatai . A magyar nép szabadságmozgalmai A magyar nép szabadságmozgalmai az újkor kezdete óta jelent-| köztes. Alapvető tulajdonságúi, volt, hogy mindig az elnyomott jobbagyáig és a köznemesség hoz zá legközelebb álló rétege adta a hajtóerőt. Ezekhez csatlakozott, de nem utolsó sorban a mezővárosok • s szabad királyi városok félig tabad vagy egészen szabad la- • iga, polgáriasuk rétege Szávái, Ágtoarc azonban csak akkor . - letett ki, ha megfelelő vezetők toriak a tömeg élére. Ez a vezető csoport a mohácsi vész előtt szegény köznemesekből, deákokból, szerzetesekből, alsóbbrangú papokból állott. Nemzeti mozgalmaink vezetése akkor került főran crúak kezébe, amikor a törők háborúk éppen a sik vidéki magyar városokat pusz Ütötték el és a német gyúrnia nil tó politika a meglevőket is igyekezett megfojtani. "miatt a magyar értelmiség fej- tövisében súlyos törés jött létre Mik voltak ezeknek a szabadság mozgalmaknak tápláló erői? Súlyos gazdasági és társadalmi sérelmek Az árutermelés az újkor hajnalán létrehozza már a pénzgazdálkodás egyre erőteljesebb formáit egész . irópában és ennek kővetkezmé nyeképpen megindul az áruhalmo- zás ,a tőkegyűjtés. A reneszánsz életszínvonal elsősorban a főpap Ságot és fönemességet éri el amely életének terheit egyre nagyobb mértékben igyekszik áthá ríté.ni a jobbágyságra. Nagy Lajos óta állandó törekvés a jobbágy, ság szolgáltatásait fokozni és ev vei egyidejűleg elvenni a szabad költözködés jogát, mert hiszen ezáltal a paraszt védtelenné válik az önkénnyel szemben, ha megunja arát, nem kereshet emberségesebb gazdát. A magyar huszita forrada lomnak, Budai Nagy Antal láza dásának ez adja meg legszigorúb ban vett okát. Persze, mint minden szabadságharc, nemcsak sérel meket akartak megszűntetni, habéra a biblia szociális tanításai alapján szerették volna újjáren- dezní a társadalmat is. Nem egészen egy évszázad malva Dózsa György népe, 1514-ben ugyanezen okokból fordítja a fegyvert a török helvett ural ellen, mert az újonnan kifejlődött kflzépblrtokosság egyre erőszakosabban lép fel. Dózsa György híres ceglédi beszédéből azonban az is kitűnik, hog^ éppen a humanizmus leghaladot- tabb gondolatai nyomán, amit a keresztesek között lévő diákok terjeszthettek: általában a szüle tési nemesség ellen is felléptek, a virtus, a tehetség természetes jogait hirdették, az ember természetes szabadságának alapján állottak. Nem véletlen, ha ide csak Mgrtinovlts és társai jutnak el ts- iqél mert a francia fonadalom es-méi ugyanazt tartalmazták. A XVI—XVTI. századi szabadság- mozgalmak új mozzanata, hogy mivel idegen államgépezet és idegen uralkodó ellen irányult a sza- bai’síg-mozgelom, erőteljesen nemzeti lett. N'émet zsoldosok féktelen rablásai a protestánsok vagyonát lükobzó, pusztító rendelkezések, személyes Üldöztetésük váltotta ki Borskay és Bethlen Gábor felkeléseit. A Wesselényi, Zrínyi, Nádasdy- fái.’ összeesküvés Indító okai lé nvogéhen hasonlók. A magyar nagvblrtokosokat súlyosan érintette az osztrák vámpolitika, de tail’s még súlyosabb volt számukra a német rablóhadak állandó vonulgatása birtokaikon. Ehhez járult a protestánsok elleni újabb ülrió'óshullám, végül pedig a ma- < y . főurak teljes mellőzése az udvárban. Zrínyi és Nádasdy kivégeztetése után kezdődik meg az a folyamat, amely az erdőket és mocsarakat megtölti bújdosókkai, fa I ÚJ DUNÁNTÚL akiket Dózsa kereszteseinek egykori nevével „kurocoknak" (cru- ciati) neveztek. Közös hibái is voltak ezeknek a nemzeti mozgalmaknak, a vezérek szabadságot, vagy mentességeket ígértek a jobbágyoknak, mint Zrínyi Péter és Rákóczi is, de ígéretüket nem váltották be. Zrinyi Péternek alkalma sem volt, Rákóczi azonban annak arányában, ahogyan a nemesség csatlakozott hozzá, húzódott vissza eredeti társadalmi célkitűzéseitől. — Valószínűleg nem is úgy gondolták, hogy a jobbágyságot teljes egészében felszabadítják, hanem egyes csoportoknak nemességet adtak volna, mint ahogy Zrinyi Péter kivégzése után a bujdosó nemes urak ígérték. Még Martinovics Ignác és társai is igen óvatosan haladtak előre ezen a térep. A nemesség felé csak annyit mondtak, hogy a jobbágyság viszonyát bérleti viszony- nyá kell tenni és csak a szabad királyi városokban legyen a rtem- ncmeseknek korlátlan birtokjoguk, ők ezzel a fejlődést akarták elindítani amelynek végén a teljes egyenjogúság &M. Martinovics reformátor! és forradalmán társasagainak legnagyobb vívmánya az, hogy végül is a monarchia elvével leszámol. Mert eddig minden szabadság- mozgalmat királysóg keretén belül képzeltek el, olyképpen, hogy az Idegen uralkodók helyett magyar királyt választanait. Az 1848- 49-es szabadságharc tulajdonképpen Martinovics Ignác és társainak republikánus gondolatvilágát váltja valóra Széchenyi megmarad a mérsékeltebb megoldás mellett mert ez nem mér halálos csapást a nagybirtokosságra Kossuth Lajos és a magyar forradalom zászlóvivői ezzel szemben a teljes egyenlőség, a teljes szabadság hívei, akik szükségképpen jutnak el ismét a köztársaság gondolatához. Arra azonban már nem tellett, hogy a felszabadított jobbágyságot valóban erőssé is tegyék. A nagy- és középbirtokok tetemes részben megmaradt és rajta élő zsellérek sorsa alig volt jobb mint a iob- bágyoké. A magyar nép szabadságmozgalmai a legnehezebb külpolitikai körülményekkel találták magukat szemben A haladás ellenségei, az abszolutizmusok összefogtak ellenük. A legritkább esetben sikerült megteremteni az idegen uralom ellen a szabadságharcban nélkü lözhetetlen nemzeti egységet a történelmi osztályok önzése miatt. Nem lepődhetett ki egy harcos polgárság, amelv élére állhatott volna a szabadságharcnak és nem volt még modem ipari munkásEíkészüti a nemzetiségi iskolákról száló rendelet végrehajtási utasítása Eddig 43 délszláv népiskolában kezdődött meg az anyanyeteen történő tanítás A MTI jelenti: A kormány a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére elrendelte, hogy a nemzetiséghez tartozó tanulókat anyanyelvükön folyó oktatásban kell részesíteni. Ezt államsegélyek nyújtásával, illetve állami iskolák létesítésével és Felhívás Pécs nőtársadéi mához A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége fáradhatatlan műn tájáról, törekvéseiről mind lob bet hallunk. Egy éven át folv tatott harc és munka jutalma .ást uyer most azzal, hogy kormányzat a gyermekmenté • akció élére helyezte a Nőszövetségeket. Nagy elismerése ez a nők alkotni tudásának, összekötő, szervező erejének. Bizony nem elég várni a régi idők elgondolásaként a tűzhely melegénél, az otthon lámpafé nyénél, mikor odakünn a világ ban annyi a bekötözésre váró seb, a békéi áhítozó szív, a kenyeret kérő -./áj, az emberségért könyörgő zeretet. A magyai Iniakarás vártájáu most őrszem legyen minden nő, és építse a békét, mert ezzel hazát is segít építeni. S ahol segí teni kell onnét nem hiányoz hat a nő. Lélekben, testben tehát már most készen kell állania minden nőnek, hogy szólíthassák nagy és nemes célok toljesítésére. Ezt az elkészülést kívánja létrehozni a Nőszövetség, amikor február t2-én a Nemzeti Színházban nagygyűlés keretében meghirdeti a magyar nők összefogását a béke érdekében. jöjjetek közénk, hogy együtt, indulhassunk el a béke útjára Felkérjük ezúton is a szervezetek, intézmények, egyesüle tok, gyárak és hivatalok vozető ít, hogy női kiküldötteit rrre a nagygyűlésre elküldeni szíve' kedjenek. Ruz-sits Józsefné ügyvezető titkár. Snndorné Oéezy Magda bizottsági tag. 8 uáposi s&mnsm BosárRopi családi flíiülífliü Mint már jeleztük’, a Városi Szabadművelődés vasárnap dél után fél 5 órakor rendezi meg második családi délutánját a Munkás Kultúrszövetség (volt Nemzeti Kaszinó) székhazában. A város társadalmában ismét élénk- érdeklődés nyilvánul meg aiz elő sás» Ár ütőkor szemével nézve j '*dás iránt, mely ezúttal szintén gyermekvédelmi és nevelési jellegű lesz. Rendkívül érdekes egészségügyi előadást tart számot méltó érdeklődésre: „A világegyetem és *z emberi szervezet“ círoméi. Ezután dr. Szántó Károly tanár: „Gycrmcktipusok“ címmel és Kovrig Aranka tanárnő: ,,Apróságok az iskolából11 címmel tartanak közérdekű nevelésügyi előadásokat. Aiz előadás kisérőmüso- rából kiemelkedik Várady Gyöngyi színművésznő magán száma, amikor is a gyermekről szóló verseket szaval és Antal Erzsi szín- művésznő énekszáma dr. Horváth Mihály tanár zongorákisérétében Az előadást még különféle szórakoztató müsopazámok tarkítják. A belépés díjtalan, de kérik az érdeklődőket, hogy tetszcsszerinti önkéntes adományaikkal a terem fűtési és világítási költségeihez hozzájárulni szíveskedjenek. csaknem minden megmozdu'ás fenti okokból eleve vereségre volt Pélve, azonban mint e magyar nép ««zabadsígvágvlnak megnyilatkozásai, mint a hűbéri társadalom feszítői és az új polgári rend hírnökei mérhetetlen történelmi feladatot teljesítettek. Kardos Tibor dr. ____- .niMUgfWMH --------El került a kereskedők kötelező cytt^díbiztosí' fásának tervezete A Kis Újság jóhelyről szerzett értesülés szerint közli, hogy a népjóléti mhiteztóriumoké*zült a kereskedők kötelező nyugdíjbiztosításáról szóló rendelet. A kereskedők kereseti adójának bizonyos százalékát fogják a nyugdfj- péniztárba befizetni és 10 évi tagság után nyugdíjat élvezhetnek. A remddet i közeljövőben jelenik meg. fenntartásával biztosítják. A rendelet végrehajtási utasítása elkészült és a nemzetiségi vezetőkkel való letárgyalasa után a közeli napokban megjelenik. A végrehajtási utasítás a hazai nemzetiségek kultúrigényeit a legmesszebbme nőén kielégíti és biztosítja. A végrehajtási utasítás megjelenésének bevárása nélkül az anyanyelven történő oktatás máris megindult. Eddig egyéb nemzetiségi vidékek tői eltekintve, 48 délszláv népiskolában kezdődött meg az anyanyelven folyó tanítás. Az osztrák íparűgyí miniszter a magyar-osztrák gazdasági kapcsolatokról Becsből jelenti az MTI: Fleischhacker iparügyi miniszter sajtó- fogadáson beszámolt Ausztria gazdasági helyzetéről és _ terveiről. Magyarországgal — mondotta a miniszter — három egyezményt tárgyaltunk 1«, eddig azonban csupán egy egyezmény került kivitelre. Ennek értelmében bányaiét szállítunk Magyarországnak barnaszén ellenében. Azoknak aiz egyezményeknek a ratifikálása, amelynek az alapján Magyarország élelmiszert szállítana Ausztriának fa, papir és iparcikkek ellenében, Magyarországon nehézségbe ütközött. Mecsehszabotcson nyílt meg Bárányom egye első népkonyhája Ugyanakkor főzőtanfolyam is kezdődött. — A Nemzeti segeiy havi 8—10 millió pengőt biztosít a megye szegényeinek Ismeretes, hogy a vármegyei ellátatlanok élelmezésének biztosítására dr. Molnár Erik népjóléti miniszter elvtárs rendelkezése folytán már a múltévben megkezdődött a népkonyhák megszervezése a minisztérium által rendelkezésre bocsátott összegekből. A szervezés munkálatai most odáig jutottak, hogy Mecsek sziabolcsoo megnyithatták az első népkonyhái ' Idősorban a nyugdíjas bánya /ok és hadbuvonultak, valamint hozzátartozóik számára nyílik ellátási lehetőség és ellátás Az első napon hetven ellátatlan kapott élelmezést, de számítanak arra, hogy ez a szám nőni fog és eléri az ötszáz főt is. A népkonyha megnyitásával egyidőben megszervezte a vármegyei szociális felügyelőség Mecsekszabolcson a község asz- szonyai és leányai számára az egy hónapos népélelmezési főzőtanfolyamot is, amelyek megnyitása szintén február ?-én volt. A tanfolyamra egyelőre 10 isszony és ti) leány jelentkezett. akik szervesen belekapcsolódnak a népkonyha körüli teendők ellátáséba. Érdeklődésünkre megtudtuk azt is, hogy a népkonyhák megnyitása n következő héten Somogybán majd n nagyobb vármegyei gócpontokban szintén !:i marosan megtörténik. tárgyalások eredményeként ,i Nemzeti Segély vezetősége ígéretet tett arra. hogy havonta 8—to milMn pengővel segíti Ba- ranyamegyc ellátatatlanainak élelmezését Megállapodott 8 vármegye szociális vezetősége 8 nemzeti segéllyel abban is. hogy a közeljövőben megyeszert* gyűjtést indítanak és ennek 8 gyűjtésnek hetvenöt százaléka* szintén a vármegye szegényeinek ellátására fordítják. Heti kultárnaptár Közli a Városi Szabad- művelődési Hivatal 10. Vasárnap d. e. fél 10. Munkás Kultúrszö vétség bemutató lőadása. (Munkás Kultúrház.) D. n. Dr. Miskolczi Vilmos előadása Herzog Tivadarról. (Goldmark-terem.) 12. Kedd. d. u. 4. M. N. D. Sz. Hajdú Gyuláné: Párisi női világkongresszus. (Városi Színiiáz) D. h. fél 6. Szabadművelődés. Dr. Iánk a László: Fertőző betegségek. Dr. Vörös Márton: Gyermekvédelem. (Mecseksza- bolcsi kultúrház.) 14. Csütörtök d. u. 5. M. K. P. Dr. Lissák Kálmán: A központi idegrendszer. Munkás Kultúrház D. ii. 3. Szabadművelődés. Dr. Szántó Károly; GyormoLtípusok — Dr. Vándor Gyula: Svájc demokráciája. (Pécsbányatelepi Szakszervezeti Székház.) D. u. fél 6. Parasztpárt és Szabadművelődés Agócsy László: Magyarság és zene. (Belvárosi népiskola.) D. u. fél 6. Szabadművelődés Dr. Angyal Endre: Nagy magvar asszonyok. — Kovrig Aranka: A leánynevelésről. (Meszestelepi óvoda.) Kérjük a kultúregvesületeket, hogy ezentúl heti előadásaiknak ■ ontos adatait a Városi Szabnd- űvelődési Hivatallal minden csütörtök délig közölni szíveskedjenek. Cím: Kossuth Lajosát 8. I. em. Tel.: 30-76. SZERK^n^Gl ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A »-49 TELEI ONSZAMOl; A Hadifogoly Híradó matinéjának műsora Mint már jelentettük, vasárnap délelőtt 11 órakor a péc*1 Nemzeti Színházban a Magyaf Hadifogoly Híradó megrendel* országos matinéciklusának el* előadását. A matinéi: a í-Jf1’?1 Nemzeti Színház legjobb erői *® fellépnek. A matiné műsora • következő. . A megnyitó beszéd után nár Edit Ady és Reménvi vef^ seket szaval, majd Gyenes M«$ da magyar tánca követke?® Deák Rózsi Ady, Tóth Árpád e Endrődy verseket szaval. • Tábori Nóra és Mezei Kár 7 klasszikus balettszéma Várady Gyöngyi Illyés Gy1» Ozorai Példa című verset *“1^ elő, majd Lovassy Klára és vúth Jenő mutatnak be kei i ^ lenetet a Kameliás hölgybe ■ * műsor második része ,.?nrj<$- szórakoztató számokból áj*, kány lászlő egy KarmthV' ^ nolórót ad elő, Gyenes M j/j és Mezei Károly táncs/áina r pedig Torma Auguszta , ,ja, dalai következik. Kovács látni . i'k végi*1 Károlv szteppszúmu ys »«„‘jp- Mólnál Edit, Tábori Nor?;.,] 6» nyai Dezső, Bakos Lás' „hó- Gergely István egy N°b zatot hoznak színre. « A matinéra jegyek ''•# T eV délelőtt fél 10 órától »' forgalmi Irodában, fél 1 ' — dalai következik. Kovács z. Vér Ernő és Kovács Adum együtteséhez kapcsolódik i V ' _I-, .,„4_____./..«u dig • színház baloldal táránál kaphatók. pen